Category: Historical Novels

Tündérkert: Szépasszonyok hosszú farsangja

– De mi az ördögöt tudnak úgy csudálni ezeken az ablakokon, – mondta magában. A Szent Mihály temploma körül vastagon állt a nép, bundásak, meg darócosak vegyesen. Hidegnek kellett odakinn lenni, mer nagyon dugták zsebre az öklüket, s asszonyok nagyon húzták nyakba a kerek subá...

Chapters

1. Part 1

– De mi az ördögöt tudnak úgy csudálni ezeken az ablakokon, – mondta magában. A Szent Mihály temploma körül vastagon állt a nép, bundásak, meg darócosak vegyesen. Hidegnek kelle...

2. Part 2

Az urak mindketten házasemberek voltak s pláne Kendy István csak két hete hozta haza a feleségét Szerencsről s a szeme féltő gonddal villant oda a sárgán festett szánra, melyben...

3. Part 3

Nagyon összeszoktak ez alatt a három nap alatt, ezzel a cselédformán tartott erős, egészséges kislánnyal, az Imreffyné hugával. A fejedelem különben állandóan morózus volt, bánt...

4. Part 4

Benne is valami ilyen vad érzés szertelenedett föl s a tömérdek bor, amely már testét ma is átitatta, előbb a hidegben, most az istállómelegben mámorba borította: egyre jobban k...

5. Part 5

– Asszonyok nehezen értik meg az férfiui dolgokat… Igaz, sokszor férfi is nehezen érti… Isten adja, hogy a tavalyi derék esztendő tovább haladjon… Nagy és szép esztendőnk vala…...

6. Part 6

Míg ők a legények közt voltak, a vendégek megvacsoráztak. Arcuk kivörösödött a kemény hideg után a forró szobában s az evés, a forralt bor is fűtötte őket. A három komor hajdu,...

7. Part 7

– Ahogy borközibe találja: vagy aszongya, szívessen tanálkozik vele, de csak seregek élén s kész a háború… Vagy azt, hogy »nyergeljetek« s lóra ül s meg se áll Pozsonyig… Mit le...

8. Part 8

A hajduk odakint nagyon morózusak voltak. Fejüket lógatták. Dolmányukat helyre rángatták, üstöküket tenyérrel ellapogatták s ezzel megvolt a reggeli munka. Nagy András uram kint...

9. Part 9

Géczyt kénytelen-kelletlen elfogadták, a fejedelem miatt, de úgy tartózkodtak tőle, mintha tetves volna, Géczy azonban igyekezett ezt észre nem venni, s végre Kamuthy Farkas szó...

10. Part 10

Géczy nagyon kellemesen beszélt, nem mondott semmi újat, de e perc igen alkalmas volt, hogy újra végiggondolják beszéde alatt az ország szerencsétlen állapotát… Kiszakítva az al...

11. Part 11

Az asszonyok maguk is ajakhegyét mosollyal pecsételék, mind úgy érezte, az egész adomány, az mind csak a csók miatt volt s most nem tudták férjükuruk előtt hogy fogják elsimogat...

12. Part 12

– Beste lánya, ment volna Lengyelbe! – kiabálta, – ment ehhez a ripőkhöz… ott van Lengyelbe a nénénk s a kis öcsénk: oda kelletett vóln mennie, előrecsinálni a királyválasztást!...

13. Part 13

Álmatlan vergődve, hányta vetette magát a hosszú téli éjszakában s szerette volna, ha már megvirrad, vagy szeretett volna álmot szemére… De se nem aludni, se fel nem kelni: nem...

14. Part 14

Ijedten figyelte ennek a fiatal fejedelemnek tudományát: hogy ismeri ez Thurzó nádort s mi mindent akar tudni róla, még a köntöse színét is… A királyi udvarnak minden pletykáját...

15. Part 15

– Csak nézd el, – mondta Kornis Boldizsár, – nézd a latrok hogy vigadnak a meretrixekkel: mondsza csak, kik ezek az országafutó bitangok?… Az övék Erdély, avagy a miénk?… Behozt...

16. Part 16

Ebben a percben Géczy jelentette bátorítónak a fogoly vallatásához, hadd lássa mennyire nem csinjánvaló, hogy már a Kornis udvarbírája ágyura van kötözve, s a fejedelem parancsá...

17. Part 17

A fejedelem is megérkezvén, a maga sátoriba szállt s tömérdek lovasa két felől felállott készen, lovon. Egy jó parittyavetésre volt a két sereg szemben egymással s szeretettel k...

18. Part 18

De már akkor hömpölyögve, egymás hegyin-hátán tódul fölfelé, a kapucsarnok lépcsőin fel, fegyveresen a fejedelem hajdusága s azonnal a bástyákat rohanják meg kétfelől s egy pill...

19. Part 19

Odament hozzá. Vállára tette a kezét, a nyakára fonta a tenyerét; olyan volt, mint egy lány, de nagy és frissen sarjadt, gyönyörűen férfias. Olyan közel hajlott hozzá, szinte ér...

20. Part 20

– Thurzó nádorral szoros barátságban valék, felesége, Czobor Erzsébet asszony, mint szeretett öccsét tart, s különben is sógorságban vagyunk feleségem után, aki Poltári Soós leá...

21. Part 21

Odaültették a lányokat maguk közé a lócára, s azok már nem sírtak s nem ijedeztek, egy se volt köztük, aki mártirnő akart volna lenni: szépen hozzáfogtak enni, örültek, hogy asz...

22. Part 22

A fejedelem térdére könyökölve, szégyenbe sülve hallgatott: ez utolsó héten már nem mert kimenni a seregbe, mint a gazda, aki iszonyodik látni tönkrement szőlejét, amin úgyse se...

23. Part 23

– Bizony magyarok: de az csak annyi, hogy épen meg tudják mondani, mit akarnak elrablani, Gyulafejérváron praesidium nem volt, nem volt őrízés, csak az ottlakók s a nehány benns...

24. Part 24

A fejedelem folyton félt, hogy egyszer csak mégis visszafordulnak amazok s megállanak, vagy elfutnak, vagy eltűnnek, mint az éjjeli kísértet, csak nem bolondok, hogy szemtől-sze...

25. Part 25

Már neki mint kész dolgot adta elő, már mintha Géczy hozta volna, mintha a porta bizonyos tudomással bírt volna róla s így valószínűséggel lenne az engedély megnyerése; Imreffy...

26. Part 26

A nagy fekete ember merev lett, nagy szemeit rávetette a fejedelemre, aki lobogó s gyűlöletes tekintettel állt szembe vele, egy pillanatig úgy volt, most egymásnak mennek, akkor...

27. Part 27

Bethlen felocsudott s elszégyelte magát. Hálásan nézett a feleségére, aki visszatérítette a józanságát, megcsókolta homlokát, úgy érezte, most ő is valami rontástól szabadult, d...

28. Part 28

– Nagyságod volt az első, aki a csekély Erdélyország fontosságát oly nagyra növelte, hogy ebből e kis tartomány sok száz esztendeig megélhet: a nagy Báthory István elfutott a gy...

29. Part 29

Vígabban is tudtak volna azért lenni Brassóban s Weiss Mihály írta is a levelet egyre-másra a portára, hogy: »Nem hagyhatjuk s nem is hagyjuk magunkat megtréfálni, mint a szeben...

30. Part 30

Megállt a vár fokán, körülnézett a csodálatos völgyön, a Bucses ormain, s a fogarasi havasokon, nem volt türelme tovább ott maradni, belső tűz s láng hajtotta, megfordult s menn...

31. Part 31

– Ez a Báthory Gábor fejedelem a felséges szultán ecsedi hívének s szolgájának, néhai Báthory Istvánnak fia, bátyjának kincseit eltékozolván, az országnak jövedelmeit tolvajokra...

32. Part 32

– Nézd, öreg atyus, te értelmes öreg ember vagy: beláthatod, hogy van okom a haragra, de ti vagytok az okai, mert minden kifutott ebnek meghallgatjátok a csaholását: úgy-e bizon...

33. Part 33

Csak mikor lovon ült s a ló száját keletnek fordította, akkor nyugodott meg, mintha egy titkos belső hatalom parancsolt vón rá. Úgy érezte, hogy ami történt, mind egy magas úr p...

34. Part 34

– »Annak felette a Kolozsvár mellett való táborból estve sötétben való indulásakor, Sebes vára felé mutatván utat, azt üzené az országnak, hogy csak Sebes váráig késérjük felség...

35. Part 35

A papirosra, amit a fejedelem akart tele írni Mathias II.-nek, a bécsi császárnak, – Géczy írt levelet még ezen a napon Bethlen Gábornak, akiről akkor jött a hír, mikor visszaér...