A láthatatlan ember: Regény

A kilenczvenes évek elején a tehetséges írók egész kis csapata lépett egyszerre a magyar irodalomba. A hány egyéniség, annyi szín, de valamennyiben bizonyos egyező vonásokat tal...

Tizenkét esztendős voltam, mikor az apám eladott rabszolgának. Kénytelen volt vele: Trákiában élt, a kelet-római birodalomban, és adóért zaklatták. Abban az időben kezdték a hun...

Sok falun mentünk át s mindenütt ott láttuk a házak udvarán a sátort. A házakat persze nem ők építették. Ott találták, mikor bevándoroltak. Deél magyarázta, hogy a házba csak cs...

Hát én alig egy óra alatt szedtem egy nagy kosár gyöngyvirágot. Szedtem közéje ibolyát is és néhány szép páfrányt és fűszálat, s magam mulattából már a kosárban úgy rendeztem, h...

A fővezéri és a királyi palota között nagy térség kereklett. Azon nem volt egyéb, csak egy vén hársfa, s alatta egy nagy négyszögletű szürke kő, de akkora, hogy egydarabban akko...

Az udvarban a főpalota előtt akkor is nyüzsgött a sok aczélban, aranyban, ezüstben ragyogó fegyveres ember, de egy csoportban sok kedvetlen és durva öltözetű embert és asszonyt...

– Felséges asszonyom, – feleltem mintha álomból ocsudnék, – az én szüleim szegény tengerparti emberek voltak. Az apám egy nagybajszú és nagyszemű barna ember. Az anyám egy kis s...

A keresztfát valami húsz lovas hun állta körül. Előttük nők meg gyermekek bámészkodtak. Egy asszony ott ültében szoptatta a csecsemőjét. De a műveletlen ember érzéketlen. Olyan,...

– Ezt a bőrtarisznyát, a melyikben a száz font arany van, a nyakadba akasztod és úgy állsz a császár elé. Azt fogod kérdezni: Ismeritek-e ezt? Aztán mikor ők megdöbbennek, ezeke...

Pedig én, a mikor csak lehetett, mindig kerestem a fonalat, a mely bevihetne a házba. A gyermekeknek szüntelen kedveskedtem: hol játékot csináltam nekik, hol virágot vagy gyümöl...

Később aztán járkálni is próbáltam. Persze csak bóczorogtam az udvaron. Csáthné két rend nyári ruhát adott: gyolcsból valót. Az nagy öröm volt nekem. Hegyesre pödörtem immáron j...

– Napok óta főzzük a fejünket, – úgymond – hogy hogyan kössünk bele a római birodalomba? Már indultunk volna, ha ki nem adják a Krizafiosz fejét, de kiadták a gyávák! Atillát et...

– No nem egészen, – felelte fontoskodó arczczal, – tudod, a magunkfajta ember nem igen ugrálhat az olyan kisasszonyok körül. Hanem arra való a háború, hogy megmutassa az erejét,...

Mikorra visszafordultunk, már az út melléke tele volt halottal. Itt egy neur, amott egy herul, egy sváb, egy markomán, összevissza minden nemzetből: egyik hason, másik hanyatt....

– Vidd ki, – mondotta, – és akaszd hátul a nyeregre. Takard be vizes ruhával. Egyiket a Villámra tedd, a másikat a vezetéklóra. Megállj, – szólt ismét a ládába hajolva, – neked...

Hátulról támadjuk meg a körülbelül ötszáz főnyi burgund csoportot, a mely a főtesttől szerencsétlenségére elszakadt. Ezt most mindenfelől szorítják, verik, ölik a hunok. Ők is k...

Már régen éreztem, hogy valami különös nyomás érdekli olykor a derekamat. Éjjel a csatatéren is kellemetlenkedett, de akkor annyira elfoglalt a lábam sebe, hogy nem gondoltam ve...

Kicsit mégis aggódtam: az arczom valamennyire megváltozott: szakálam nőtt, fekete és bolyhos. A rabok és cselédek azt mondták ugyan, hogy szakálasan szebb vagyok, de mit mond Em...

– Győződjél meg magad, felséges uram. Ime, csak találomra markoltam belé, s itt van egy Vénusz-kép, a mint Vénusz kiemelkedik a tenger habjaiból. Micsoda remek finomságú faragvá...

– Hát ha azt megkaphatnám vele, a mit a király nem adhat, de a mihez a király adománya nélkül nem juthatok, akkor nem adnám oda a római birodalomért. Ha pedig azt nem kaphatom m...

Már eléje megyek minden alaknak, a melyik gyalog jön, s körülbelül egygyez Emőke alakjával. Hasztalan. Bizonyosan levetették a zsákot, rádobták a sírra a koszorúk és fáklyák köz...