A báróné ténsasszony: Regény

– Fiam, jaj te fiam! – ölelgeté az öreg Márton úr a kedves fiát, de mind azokon a helyeken, a hol az izületek ki voltak ficzamodva. Csak úgy tapogatta, mint a drága tojást, de m...

Ősz fürteit lengeti a szél, könyektől borított arczát beragyogja a fáklyafény; mellette áll leánya, a kit egyszer Kossuthért megvesszőzött a német. Úgy mosolyog, mint egy szent...

A szegény asszony, ki férjének nagyon sok hibáját, bünét tudta, azt hitte, mint minden – hibáit bánni kezdő szív – hogy ezeket már Schwindler is tudja egytől egyig. Törekedett i...

S Vilma sárgás halavány arczával, melyen áttört a pirosság; tündöklő, merész tekintetével, és csöndes, mély rezgő hangjával oly szép volt, hogy maga az apa is örömmel szemlélte...

Márton Sándor lelkében egyszerre föltámadt az egész elveszett mult, szemei ragyogtak és szíve kész volt mindent elfelejteni, hisz őt is a keserűség, a mellőzés ragadta oly szava...

– Kedves lányom! édes jó, engedelmes kis leányom! – susogja a boldog, végtelenül szerencsés apa, leányára nézve, ki mindenkire mosolygott, mintha ott egy szögletben állott volna...

– Soha – soha! ha koldusbotra kellene is jutnom! Ha nekem nem hittél, hűtelennek, nemtelennek tartottál: mutassa meg az isten, melyünk a bűnös… keresd meg azt, a kiért oly könny...

Nézett a szép sárga tarka kutyára, de az nevetett, igen, mert a kutya is tud nevetni, mikor valaki bolondot csinál, és nézett esedezve a porosz uraságra, ki lehunyta szemeit. Fé...

Özvegy Némethné, született László Amely (azért irom ily egyesítéssel, mert mindig így mondták és irták Nagy-Kakasdon) büszke volt az eredményre, melyet derék hölgytársaival a cz...

Az ezernyolczszáz ötvenkettedik év utolsó napjaiban, jóllehet derekasan tartotta magát a tél: mégis enyhült már annyit az idő, hogy az állami csend, rend és béke szerencsétlen f...

– Nem-é? De igen is sokat tett. Fivérem le akarta magát tartóztatni, tudja, el akarta csukatni több esztendőkre a rágalmazó szavaiért, hen, mi voltunk azok, én és Vilma, a kik s...

– Jó, jó, egyetlenem, hát csak maradjatok, de itthon legyetek minél előbb, mert a főnökné itt lesz – Vilmám, a főnökné – hogy is mondják ki a nevét, örökké bele bicsaklik a nyel...

Harczos úr, rendes szokása szerint, azalatt míg gyalázták: alázatos szavakkal és igéretekkel kereste a híveket, és gyűjtötte a votumokat. Hallott ő mindent, de a mi előtte állot...

Az egykori szép Bella nagy kék szemei rég megállottak már, de sáppadt hervadt ajkai mozognak – küzdenek valamivel: imádsággal, melynek elfelejthette édes vigasztaló szavait, vag...

Az ifjú mind egyre inkább bátorodott és mindinkább szemébe nézett a főorvos úrnak. Azokból a fényes tündöklő szemekből, mit akart volna mást kiolvasni, mint nemest, nagyot, dics...

– De lelkem Vidákné, szegény leányt venni el olyan drága embernek, mint a doktor? De olyan bolond, hogy a felesége kedvéért, azért a kis heptikás kahicsáló, fonnyadt asszonyért...

De hát a szomoru ötvenes években is voltak estélyek, mikor a magyar hőseit siratta, kiknek nem volt szabad megjelölni sirját; bujdosóiért imádkozott, hogy ne zugjon a tenger, és...

Tolnai Lajos a hetvenes években feltűnt írók közt a legnagyobb tehetségnek mutatkozott. Két püspök támogatta, Székács és Török Pál, a mely utóbbi, mikor a papi vizsgát letette,...

– Akasztófára való zsidaja – mormogá otthon gyűlölettel László Károly úr, a ki helyébe rég neveztek már valóságos főnököt – fúdd, fúdd a nótádat. Tégy bolonddá mást is! Tele a z...

Oda ült alázatosan, de vergődő nyugtalan szívvel beteg felesége ágya szélére, megragadta a szelíden mosolygó anyának elszáradt – hideg kezeit és sokáig sokáig beszélt a gyorsan...

Bámult különben, hogy ennyi magyar ember honnan tudott oly hirtelen előteremni, mikor az előtt mind német volt. Már ő is magyar volt, sőt úgy a reménységben válogatott is a szeb...

Az ablak felé egy középtermetű, erősen nagy piros szájú, kopaszodó fejű, fekete ruhás ember sétál a másik szobában felterített, hosszú, nagy alakú asztalt vizsgálva, és neszelge...

A bárónén kívül, ki bosszankodó pirulással nézte, hogy a vén főnökné mily – oh, oh! – még két más nő várta a vendég kiszabadulását a hevesen ölelő karok közül. Finoman mosolyogt...

Baranyai József úr testvérével rögtön megindult a kellemetes hír vétele után, és házról házra járt, hogy a város neki tulajdoníthatja: Baranyai Józsefnek és Albertnek és az igen...