Timár Virgil fia

A fiúnak elcsuklott a hangja. Egyszerre fölzokogott. A melegforrás fölbuggyant a kiszáradt földből. Hetek óta gőgösen tartott magán egy férfi-álarcot, melyet dacos szeretet és n...

– Ne nevess, – mondta – rokonom ő. Azt hiszed, más az én dillettántizmusom, az én fajom örök szellemi akarhatnámsága: mint az ő tudóssága? Ne nevess. Szomorú ez: a csúnyaság lel...

Ó igen, ő szereti Timárt, de… mégis csak egy kicsit férfiasabb lehetne… Hiába, látszik: pap; csak szomorúságot okozhatna neki, ha mellette maradna; mert hisz minden szabadabb ér...

– Én?! – hogy lüktetett föl a szeme megint! – _a Sokrates beszélt belőle megint – mert ő sem volt már ő_ – a szellemek beszéltek belőle – a paraziták – akik kiserdültek a gyerek...

Nem találkoztak egy lélekkel sem. A folyosó túlsó végén egy inas fordult ki nagy tállal a kivilágított refektóriumból s eltünt a konyha felé. A vacsora tehát véget ért már; a re...

Leültem a napon breviáriumommal, és hálát adtam Istennek, hogy ide vezetett. Jó hely ez énnekem. Hálát adtam a virágokért és a pillangókért, a klastrom falainak szép, ódon rajzá...

Lassankint azonban letisztult a harag, amint a fiú jobban lett; minden letisztult, mint bús zápor után az esti levegő. Nemsokára újra látni fogja Pistát! Talán jót is tett neki...

Milyen kellemes hely! A tisztára meszelt falak nyugodt, nehéz bolthajtásokban borulnak a boldog evőkre. Csend van, még a levesnél tartanak; csak a mély, mély ablakfülkékben zümm...

Ettől kezdve azonban nyugtalansága folyton kiújult. Nem érezte Pistát többé oly kizárólag az övének, mint az első időkben. Oh ha fia volna! így minden véletlen közbejöhet. Néha...

Most is a Vallomásokat lapozgatta, és gondolatai Pistára terelődtek. Amint Ágoston ifjúságáról olvasott, mohóságáról a tanulmányokban, a kételyekről, melyeken keresztülment, a n...

– Én egy kis fiútól hallottam… akinek az apját ismertem… csíktábori menekültek voltak. A csíktáboriak még az első okkupációkor menekültek; éjjel zargatták föl őket; a jegyző tel...