Part 5

Hazaírkėzėtt a kirájkisaszszon, a kiskanász hörtyögött „No, kiskanász! mongya a kirájkisaszszon, te mán nem foksz tovább ílni!“ Fröstök idő bekövetkėzėtt, a kiráj behítta a kiskanászt, mėg a kirájkisaszszont, jöjjenek szėmre, bemėntek, a kiráj kérdėszte a kiskanászt: „No kiskanász! tudod-ė, hogy az én jányom hogy növi el mindėn íjjel a 9 pár czipőt?“ Aszongya a kiskanász: „Tudom!“ „No ez már szép!“ mongya a kiráj. „Hát hogy?“ „Minden íjjel a szeretőjivel bėrėtván tánczol.“ „Igaz? jányom!“ kérdėzi a jányát. „Nem igaz!“ monta a kirájkisaszszon. „No, kiskanász! tucz-ė valami jelt mutatni?“ kérdezi a kiráj: „Tudok!“ mongya a kiskanász. „Mutassál hát valami jelt!“ mongya a kiráj. „A mint mėntünk, mėndėgéltünk, találtunk ėgy ezüsthídat, lė szakajtottam ėgy ezüstágat, akkor a kirájkisaszszon megbotlott. Akkor kérdėzi a kiráj: „Hol van az ezüst ág?“ „Itt van!“ akkor kivėszi az ezüstágat a bakóbol. „Van-ė még több? kiskanász!“ kérdėzi a kiráj. „Van! kírėm,“ mongya a kiskanász. „Mikor mėntünk továb, találtunk ėgy aranhídat, lėszakajtottam ėgy aranágat, akkor a kirájkisaszszon térdre esėtt.“ Akkor kérdėzi a kiráj: „Hol van az aranág? kiskanász!“ „Itt van!“ akkor kivėszi az aranágat a bakóbol. „Igaz? jányom!“ A kiráj kisaszszon mindėnre aszonta: „Nem igaz!“ „Van-ė még több? kiskanász!“ „Van! kírėm“ mongya a kiskanász. „Mikor mėntünk továb, találtunk ėgy gyémánthídat, lėszakajtottam ėgy gyémántágat, akkor a kirájkisaszszon a hídközepin hasra esėtt és fėlsóhajtott: „Én Istenėm! ezėrszėr jártam êre, de ijen rajtam nem törtínt.“ Akkor kérdėzi a kiráj: „Hol van a gyémántág? kiskanász!“ „Itt van!“ akkor kivėszi a gyémántágat a bakóbol. „Tucz-ė, még valamit mondani? kiskanász!“ kérdezi a kiráj. „Tudok“ mongya a kiskanász. „Mikor mėntünk továb, nagy vízhėz értünk, osztán a 9 fejű Sárkánhoz, a kirájkisaszszon szeretőjihez, itt a kirájkisaszszon mėg a szeretője élės bėrėtván tánczolt, mikor kitánczolták magokat, ėszėgettek, vacsoráltak, a kirájkisaszszon lėejtėtte az ezüstkanalat, mėg az aranvillát, fėl akarta vėnni, de a szeretője aszt monta: Maj fėlvėszi rėggel a házsėprő.“ Akkor kérdėzi a kiráj: „Hol van az ezüstkanál mėg az aranvilla?“ „Itt van!“ akkor kivėszi a bakóbol az ezüstkanalat mėg az aranvillát. „Tucz-ė még többet mondani? kiskanász!“ kérdėzi a kiráj. „Tudok.“ mongya a kiskanász. „Osztán szerelmėskettek, akkor mėg a gyűrűjít ejtėtte lė, a gyémánt gyűrűjit.“ „Hol van a gyémántgyűrű?“ kérdezi a kiráj. „Itt van!“ akkor kivėszi a bakóbol a gyémántgyűrűt, a kiráj mėgnízi, látytya, hogy a jánya gyémántgyűrűje, asz mongya: „Mos mán, jányom! a kiskanászé vagy!“

_A kiskanász nem teczczėtt a kiráj jánnak._ „No, hát válaszszál ėgy katonatisztėt, monta a kiráj – a mėlik felí lėszėl rėggel fordulva, azí lėszėl, de a fele királság csak a kiskanászé lėsz;“ (Reggel a kiskanász felé volt fordulva a kirájlány, azt mondta a király: „No hát, jányom! az Isten is úgy rendėlte, hogy a kiskanászé lėgyél!“) Éltek osztán boldogul.

(Öcsöd.)

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

7. Legeltetés a 3 Sárkánypusztáján.

Vôt a világon ėsz szögén embör, annak vôt ėgy fija, hogy nagyon szögényök vôtak, beált a kis gyerök ėgy öreg embörhön mög ėgy öreg aszszonhon; mind a kettő vak vôt: kivötte a szömüket a 12 fejű Sárkán, a mé a pusztáján legeltettek.

Vôt az öreg embörnek két lova, kihajtotta a kis gyerök legelni: kihajtotta a 7 fejű Sárkánnak a pusztájára. Délfelé mán meleg vôt, lėfekütt a kis gyerök a pusztán oszt a kis veszszőjivel csapkolódott; odamönt a 7 fejű Sárkán, aszongya: „Hogy merté tė ide gyünni, mikô még itt a madár sė jár? minygyá véged lösz!“ „Nem bánom, hogyha agyon bírsz ütni, ha agyonücz is!“ monta a kis gyerök oszt a kis veszszővel csapkodott a Sárkánfeje fölé, mind a hetet lėütötte. Este, mikor hajtott haza, ėgy fejet főszurt a veszszőre, vitte hazafelé, fővetötte a pallásra. Mikor hazaért, a 2 ló mögellött. Másnap kihajtotta a 4 lovat a 10 fejű Sárkán pusztájára. Délfelé mán nagyon meleg vôt, gyütt a 10 fejű Sárkán, akkor is csapkodott a kis gyerök a kis veszszővel, a 10 fejű Sárkánnak mind a 10 fejit lėvákta. Este, mikor mönt hazafelé, ėgy fejet főszúrt a kis veszszőre, fővetötte a pallásra. Mikor hazaért, a 4 ló mögellött, 8 lova lött. Mögén harmadik nap kihajtotta a 8 lovat, akkô mán a 12 fejű Sárkánnak a pusztájára hajtotta. Délfelé gyün a 12 fejű Sárkán, mongya a gyeröknek, hogy kivöszi a szömit, ha nem láti, hogy ki pusztája e? vagy 2 felé szaggati, ha ê nem mén mingyá! Azután öszszemöntek, a gyerök lėvágott 8 fejit, a hogy csapkolódott: mögén lėvágott 2 fejit, akkô monta a Sárkány: „Had mög a 2 fejemet, odadom az öreg apádnak mög az öreg anyádnak a 2 szömit.“ „Hát hun vannak azok a szömek?“ kérdözi a kis gyerök. „Látod-ė aszt a pinczét? ott van ėgy sejöm kendőbe.“ Oszt monta a Sárkány, hogy mönynyön a kisfijú elő. „Erigy tė!“ monta a kisfijú. Oszt előmönt a Sárkány, odatta az öreg apjának mög az öreg anynyának a szömit, monta neki: „Ha haza viszöd, csak tödd a szöme gödribe!“ Mikô mán mögmonta hogy köl helre tönni, lėvákta a Sárkánnak a másik 2 fejit is. Este, mikor mönt hazafelé, rászúrt a botytyára mögén ėgy fejet, akkô mán 16 ló lött; a Sárkánfejet mög főhajtotta a pallásra.

Este, hogy mögvacsoráltak, kérdöszte: „Szeretné-jė, öreg apó mög öreg anyó: ha möglátna engömet?“ „Bizon szeretnénk!“ monták. Mögvacsoráltak, az öreg anyó szömit hejretötte. Aszongya: „Jaj, de szép vagy, fijam!“ Hejretötte az öreg apójét is az ėgygyiket, de még az egygyiket hejretötte, a másikat êlopta a macska. Mögfokta a kis gyerök a macskát, kivötte az ėgygyik szömit, aszt tötte az öreg apó szöme hejjöt. Este ott üldögéltek a patkán, aszongya az öreg apó: „Az én szömöm az ėgygyik nagyon egerész!“, mer macskaszöm vôt, nem embörszöm.

Kifizették osztán a kis fijút, adott neki az öreg apó, mög az öreg anyó ėgy _aczėlat_ mög ėgy _kohát_, az az aczél mög az a koha ojan vôt: hogyha mögütötte, ėgy kis asztal ugrott ki belüle, minygyá mög vôt terítve oszt abbul élősködött a szögén embör mög a kis gyerök.

(Padé.)

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

(Boszorkányfélékről.)

8. Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépaszszonya.

Vôt a világon ėgy kiráj mög ėgy kirájné; mindönük vôt, a mit a szömük, szájuk mökkévánt, csak csalágyuk nem vôt. A kiráj ėgyre aszt hajtogatta, ha nekik csalágyuk vôna, sėmmi bajuk sė vôna. Mikor panaszolta a feleséginek, gyütt hozzájuk ėgy Öregkûdús, alamizsnát kért. A kirájné adott néki alamizsnát; aszonta a Kûdus: „Az udvarba – látom – van ėgy kazalvenyöge, a legalsóbul a legkorhatabbul húzzon ki ėgy szálat, ültesse el a kastéj csurgásába, azon teröm maj 3 fürt szőllő oszt a 3 fürt szőllőt ögye mög, attul fog születni ėgy gyeröke. A Szögényembörnek aszonta, ha az teljesülni fog, mögjutalmazi anynyival, hogy életfottig ölég lösz neki. Aval az Öregembör eltünt. Bemönt a kirájné, monta az urának, hogy van az udvarba hátû ėgy kazal venyögeveszsző, a legalsóbul, a legkorhatabbul húzon ki ėsz szálat, ültesse el a kastéj csurgásába, azon teröm 3 fürt szőlő, ha ű aszt mögöszi, gyeröke lösz. Az ura elültette. Este 8 órakor kimönt nézni, csak ojan száraz vôt, mint azelőtt; kimönt 9 órakor, akkor sė ződült; 10 órakor mögint mögnészte, mikor begyütt aszonta, hogy: „Mikor az a venyögeveszsző kiződel, én is legény löszök.“ Éfél után keszdött zöldelni, 3 órakor a kirájné ű fölsége fölébrett, akkô mán az egész kastét befutotta, ėgy ág pedig benyût az ablakon a kirájné ágya fölé, azon termött 3 fürt szőllő. A kirájné űfölsége fölugrott az ágybû ėgy pöndölbe szalatt a kiráj űfölségihön, hogy nézze mög a szőlőt. Az alatt a szobalány lėszakajtotta, tányérra rakta, bevitte a kirájnénak. A kiráj nészte, hogy csakugyan betejjesödött, a mit az Úrjézus mondott; mert az a kûdús az Úrjézus vôt. Alig ötte mög a kirájné a 3 fürtöt, mingyá terhösnek éröszte magát. A szôgáló a szőlőcsumát kihajtotta a szemétdombra. Vôt űfölségínek ėgy öreg vén lova, ê vôt csapva, aszt övött, a mit tanát, mögötte a szőlőcsumát, hasas lött. A kiráj möglátta a lovat kérdöszte, hogy mi lelte eszt a lovat? hasas ez? A szobalántú kérdöszte, hová tötte a szőlőcsumát, nem ötte-ė mög a ló? A szôgáló aszonta: hogy kihajította a szemétdombra. Akkô bizonyossan attû hasas. Êgyütt az üdő, a kirájné mögszülte a gyerököt, a a ló is mögellött; sárga, aranyszínű csikót ellött.

A gyerök nagyon kögyetlen vôt, makranczoskodott, az anynya aszonta: „Ne lögyé ojan kögyetlen, mer nem kapsz lánt!“ de a gyerök csak makranczoskodott, akkor az anynya aszonta, hogy _addég nė kapjon lánt, még Kígyóbőrű Kámán Sárát, világszépaszszonyát fő nem tanájja_.

Mikô főnyőtt, aszonta: „Kirájapám hajtassa be a szilajménöst az akolba, majd én választok magamnak belüle.“ Kécczör êvetötte a kötelet, fogott is ėgy szíjhátú vasderest, de mögint csak eleresztötte; aszonta: „Kiráj apám! agya neköm aszt a csikót, a möliket az anynya akkor ellött, mikor én születtem.“ Nagyon rosz vôt, szégyölte, hogy âra hivatkozott; odatta neki. Akkor aszonta a királfi: „No, édösanyám! én főkeresöm Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát; mert édösanyám kiskoromba aszonta: addég nė kapjak lánt, még fő nem tanálom, de én addég nem nyukszok, még csak anynyira nem viszöm: hogy kirájapám a mozsdóvizet nem tartja neköm, kirájnéanyám a türűközőt!“ Aval elindult, vezette az aranyszőrűt; alig birt mönni, az udvari cselédök csak nészték, hogy mit akar aval a rosz lóval, mikor még nem is bír mönni. Mikô kiértek a kastélbul, aszonygya a ló: „No, édös gazdám! űjj rám; mer mán látom, êfárattál. A kirájfi fölült, a ló fölbukott; de hamarább főkelt, mint Rudolf. Mikô fölült rá, möntek ėd darabég, mögén főbukott; így mönt ez háromszor; akkor oszt neki rugaszkodott, főszált a levegőbe, aszt kérdöszte: „No, édös gazdám! hogy mönynyek: Úgy röpűjjek-ė mind a szélvész, vagy mind a gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt.“ Möntek a levegőbe, ėcczör csak aszonygya a ló: „No, édös gazdám! én éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van aranymező, abba bemögyünk, engöm elengecz legelni, tė pedig vacsorálhacz, ha köl, vagy ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt és a szörszámot a feje alá tötte, elalutt. Ėcczör hajnalba odamén a gazdájáhon a ló, főkőtötte: „Kêj fő, édös gazdám! mer a farkasra is ráviratt.“ Főkelt, főnyergölt, fölült. „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek: úgy röpüjjek-ė mind a szélvész, vagy mind a gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ Möntek a levegőbe, ėcczör csak aszongya a ló: „No, édös kis gazdám! én éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van ezüsmező, abba bemögyünk, engöm elengecz legelni, tė pedig vacsorálhacz, ha köll, vagy ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt mög a szörszámot a feje alá tötte, elalutt; a ló mög legelt. Ėcczör hajnalba odamén a gazdájáhon a ló, főkőtötte. „Kêj fő, édös kis gazdám! mer a farkasra is ráviratt mán.“ Főkelt, főnyergölt, fölült. „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek: úgy röpüjjek-ė, mind a szélvész, vagy mind a gondolat.“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ Neki rugaszkodott a ló, főszált a levegőbe, möntek. Ėcczör csak aszongya a ló: „No édös kis gazdám! én éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van ėgy rézmező, abba bemögyünk, engem elengecz legelni, te pedig vacsorálhacz, ha köll; vagy ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt mög a szörszámot a feje alá tötte, elalutt. Ėccző hajnalba oda mönt a gazdájáhon a ló, főkőtötte: „Kêj fő édös gazdám! mer a farkasra is ráviratt mán.“ Főkelt, főnyergölt, fölült: „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek? úgy repüljek-ė, mind a szélvész vagy mind a gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ Mikor möntek a levegőbe, aszongya a ló: „No, édös kis gazdám! maj tanálunk ėgy várost, abba bemögyünk. Az ėgyik bôtba ásót, kapát, lapátot vösző, a másikba vakarót, kefét, sűrűfűsűt mög bontófűsűt, a szabónál mög kocsisruhát.“ Möntek a levegőbe, ėcczör csak látyák a várost; abba a városba vásároltak; az ėgyik bôtba ásót, kapát, lapátot, a másikba vakarót, kefét, sűrűfűsűt mög bontófűsűt, a szabónál kocsisruhát, Bevásároltak, elindultak, möntek. Ėcczör látnak ėgy erdőt, annak a szélibe mögáltak, lėszált Rudolf, aszonta a ló: „Lépjél ki ėgy ölet: êre is ėgy ölet, âra is ėgy ölet négyszögletbe, ásd ki ojan méjre, hogy csak az ôrom lácczon ki belüle!“ Rudolf anynyira dôgozott, hogy csupa víz vôt, lėvetkőzött ėgy ingre, gatyára. Ėcczör főszólât a ló: „Édös kis gazdám! ölég lösz mán!“ A ló beleugrott a gödörbe, de nem lött ölég méj, mer kilácczott a nyaka. Mögén hozzá fogott ásni, akkô jó vôt. „Szödd lė rúlam a nyergöt, kantárt, _teríts rám 12 bivajbűrt_ mög hánd rám a fődet mind. Édös gazdám! én most nyeríteni fogok; halod, hogy maj nyerítenek rá, de tė nem látod. Nyerítök másocczor is, harmacczor is, akkor gyün ide ėl ló, a kantárt a fejihön vágod, ráülsz. Mikor a Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya lova oda mönt, kapáta a fődet, ki akarta kapálni a lovat a gödörbű, akkor a kantárt a fejihön vákta, mögatta magát, ráűlt, elmönt Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya palotájába.

Kígyóbőrű Kámán Sárának: világszépaszszonyának vôt 3 szobalánya, az öregeb kimönt vízé, viszszaszalatt mögmondani, hogy gyün Rudolf. „Hogy gondolod aszt, mikor ide még az odavaló madár sė tud êgyünni!“ A palota előtt vôt ėgy _aranyalmafa:_ mikô Rudolf közel vôt: _mökcsöndült_. Mikor Rudolf az udvarba ért, bekötötte a lovat az istálóba, az almafa mögén mögcsöndült; akkor a középső vôt kint oszt mönt jelönteni, hogy itt van Rudolf. „Hogy gondolod aszt – monta Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya – mikor ide még az odavaló madár sė tud êgyünní!“ Mikor az ajtóhon ért, akkor a legkiseb szobalány mönt ki, oszt viszszaszalatt jelönteni, hogy itt van Rudolf; akkor Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya a ház (szoba) közepibe mönt, az aranyalmafa mögén mökcsöndült. Mikor Rudolf belépött a házba, akkor Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya az ablakba ült. Mikor a szoba közepibe mönt Rudolf, Kígyóbőrű Kámán Sára mán kitötte a lábát, ki akart lépni az ablakon; de Rudolf aszonta: „Édös szívem, szép szerelmem! nė hagy itt, tėérted gyüttem. Látod, hogy mögöregöttem, pedig 18 esztendős vôtam, mikor elindultam. Ott hattam tėérted apámat, anyámat, mindönömet, csak hogy tégödet főkeresselek!“ Akkô Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya oda mönt Rudolfhon, aszonta: „Édös szívem, szép szerelmem! tė az enyim, én a tijed!“ Ėgy pár lött. Itt éltek békességbe. Ebéd után Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya, – mint az uraknál szokás, – lėfekütt; a kis szobalány lėült az ajtóküszöbre, Rudolf mög sétált a szobába. Mikor Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya elalutt, aszonygya a kis szobalány Rudolfnak, hogy _keressön a fejibe_, hajcsa az ölibe a fejit. „Ijen öreg embörnek, mint én, nem illik a fejit ojan szép kis lának az ölibe tönni!“ „Nincs abba sėmmi sė!“ Addig beszélt, utojjára az ölibe tötte a fejit. A szobalány _álom szellőt_ bocsátott rá, Rudolf elalutt. A szobalány lepedőbe tötte Rudolfot, fölakasztotta az aranyalmafa ágára. Azután lėmönt a szobalány az istálóba, főnyergölte a Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya lovát fölültette rá, elvitte a török zultánhon _ėgy pár papucsé mög ėgy üveg palotájé_. Akkô Rudolf lova ênyerítötte magát, de nem felelt sėnki sė, másocczor is ênyerítötte magát, harmacczor is, akkor sė felelt sėnkisė; akkor kirukta magát a gödörbű, váktatott Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya palotájába. Mikor odaért, látta, hogy Rudolf föl van akasztva a lepedőbe az aranyalmafa ágára. Oda mönt, a szájával lėvötte, a lábával kibontotta főkőtötte. „De sokájig aluttam!“ monta Rudolf mikor fölébrett. „Még ha ėgy perczöt késök, örökre elalszol! – felelte a ló – hanem csak készűj! mer Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát elvitték.“

Rudolf fölült a lóra, möntek Kigyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya után a török zultánhon; mikô mán nem meszszi vôtak, látták, hogy a bástya falán herczegök, grófok, nagykalapú tótok hasalnak, Rudolf lėszált a lovárul, kihúszta magát, mint ėgy kocsislegény, a lova möktanította, hogy mi csinájon, vögye föl a kocsisruhát, húzza ki magát, mint ėgy kocsislegény, az ásót, lapátot, kapát, vakarót mög a többit tögye a válára, êre mög êre mönynyön, így mög így tögyön: a ló osztán viszszamönt a gödörbe. Rudolf mos mán kocsislegény, mén a török zultánhon szôgálatot keresni, még be sė mönt, kigyütt elébe ėgy herczeg, kérdöszte: „Mi járatba vagy?“ „Kocsis legény vagyok, szôgálatot keresök.“ „No, én mögfogallak, ėgy lovam van, de ojan, hogy mindön nap kivégez ėgy kocsist a világbul, nálam 3 nap ėgy esztendő“ Aszongya Rudolf, ű beál, csak _háromszor_ mögszabagyon (a lovat) jártatni.“ „Háromszor? másnak ėcczör is sok vôt!“ Mög vôt az alku, Rudolf bemönt az istállóba, szépen mökpuczolta a lovat, a ló mögüsmerte. Mikô jártatya a lovat, rug, vág, de csak azért, mert nészték a herczegök, grófok, nagykalapú tótok, hogy mi lösz az új kocsisal, a ki háromszor is mög akari jártatni a lovat? Mikor háromszor körüljárta a bástyát, a ló hajigáli Rudolfot, ėcczör csak oda ugratott a herczegök, grófok, nagykalapú tótok közé, ezök mögijettek, beszalattak, csak Kigyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya maratt ott, Rudolfnak sė köllött ögyéb, fölültette a lóra, váktatott Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya palotája felé.

Oda a szép aszszony! Az Ördöngősvénaszszony mingyá piszkafára ült, utána! Ėcczör aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajítsd el a _vasásót_, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a vasásót, abbul lött nagy _síkos jég_, még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülhatolt, Rudolf elváktatott jó előre. A mint mönnek, ėcczör csak csak aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajítsd el a vaslapátot, mer mingyár utólér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a _vaslapátot_, abbul lött _sárpocsár_, akkora, hogy az Ördöngős vénaszszony alig birt benne mönni, a füliig ért. Míg az Ördöngősvénaszszony körösztülvánczorgott addég Rudolf elváktatott jó előre. Mönnek, möndögélnek, aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _kapádat_, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a kapáját, abbul lött nagyon _sűrű liczijum_. Elsőb az Ördöngősvénaszszony hazamönt a pallósé, útat vágott körösztül, körösztülmönt, még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmönt, Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _vakarót_, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ elhajitotta a vakarót, abbul lött _sűrű sövény_: hajtásokbul állt. Még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmönt, Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _kefédet_, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a keféjit, abbul lött _kanális viz_, még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmászott, Rudolf elváktatott jó előre. A mint mönnek, ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _sűrűfűsűt_, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a sűrűfűsűt, abból lött ojan _sűrű erdőség_, mint a fűsű, ennek mán pallós köllött. Még az Ördöngősvénaszszony a pallóssal útatvágott körösztül, az erdőségön körösztül mönt, Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _bontófűsűt_, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a bontőfűsűt, abbul lött _szurkos sár_, alig birt benne mászni. Még az Ördöngősvénaszszony kimászott a szurkos sárbul, Rudolf odaért a Kígyóbőrű Kámán Sára világszépaszszony palotájába, mingyá bezárták a kaput, de az Ördöngősvénaszszony bekijátott: „Szöröncséd, hogy két lovad van, nem azon hosztad el Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát a mikön érte gyüttél, máskép vége lött vôna az életödnek!“ aval viszszamönt az Ördöngősvénaszszony. Itten élnek szépen. Ėcczör aszongya Rudolf: „Édös szivem, szép szerelmem: Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya! elmögyök abba az erdőbe vadászni.“ Vôt ott nem meszszire ėty kis erdő. Aszongya Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya: „Rudolf, édös szívem, szép szerelmem! elmöhecz, de jó vigyázz!“ Rudolf neki indult, csak viszszafordût; a mint nézött ki az ablakon látott a sövényön ėty kis _madarat_, agyon akarta lűnni, aszonygya Kígyóbőrű Kámán Sára világszépaszszonya Rudolfnak: „Rudolf, édös szívem, szép szerelmem! ne lűdd agyon, hátha pósta az a kis madár?“ Rudolf mökkögyelmezött néki, a mint jobban mögnézi, hát a _szájába ėty kis czédula_ van. Olvasik a czédulát, a van benne, az atytya írta, hogy nagy vereködés van nála, mönynyön neki segíteni, ha aszt nem akari, hogy elvögyék a kirájságot. Kígyóbőrű Kámán Sárának, világszépaszszonyának vôt ojan _gyűrűje_, hotyha ėcczör mögfordította az újjába, kigyütt belüle ėty regiment lovas huszár, másocczor ėgy regiment gyalogezred. Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya lóháton mönt, az ű lován a huszárok előtt, Rudolf mög gyalog a gyalog ezred előtt; hanem mikor az erdőbe möntek a ló (Rudolfé) mellett, akkor kigyütt a ló (a gödörbül), fölült az ű lovára. Mikor odaértek a vereködéshön, a kiráj észrevötte, hogy könynyebsége van a vereködésre; de nem tutta, hogy ki segítött néki. Vége vôt a vereködésnek, a Rudolf atytya győzött, nagy vendékségöt csinált. Vôtak ottan kirájok, herczegök, grófok, nagy kalapú tótok, egész nap mulattak, écczaka külön-külön szobába háltak az embörök a mikô vége vôt a mulacscságnak. Röggel van, a kiráj mög a kirájné mindėgygyik szobába bemöntek, űk tartották a mozsdóvizet mög a türűközőt: _a kiráj a mozsdóvizet, a kirájné mög a türűközőt_. Szobárû szobára möntek, êjutottak Rudolfhon is. Mikor tarti a kiráj a türűközőt; akkor jutott az eszibe, hogy kicsoda ez? az ű fijuk: a Rudolf; akkor borût a nyakába; akkor aszongygya Rudolf: „Itt van Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya is, az én feleségöm! emlékszik-ė kirájnéanyám, mikor kicsi vôtam, a mé ojan kögyetlen vôtam, aszonta, hogy addég nė kapjak lánt, még Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát fő nem tanálom.“ Újba mögházasottak.

(Egyházaskér.)

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

9. A szép kocsmárosné.

Hun nem vôt, vôt a világon ėgy embör mög ėgy aszszon. Az aszszon fogadott ėgy árva lėjánt szôgálónak. Ėcczör odamönt hozzájuk ėgy tizėnhatéves legény is, mögfogatták bérösnek, Pistának hítták, a lánt mög Őrzsinek. Mögvôtak űk pár esztendejig, de osztán elszerették űk ėgymást, az Öregaszszon észrevötte és a Pistát el akarta fődelni: a mé elszerette Örzsit. Vôt ott ėgy fekete csődör, a Pistával kikűtték, hogy jártassa mög a Tiszaszélin. De ez a _fekete csődör_ más nem vôt, mint az _Öregembör_, mer az Öregaszszon _êváltoztatta csődörré_, hogy a Pistát vesse a Tiszába. De az Örzsike többet tudott, mint az Öregaszszon, a Pistának adott ėgy kis _páczikát_, hotyha a fekete csődör lė akari vetni, mindég vágjon a _füle közé_. Pista ki is mönt a csődörrel a Tiszaszélire, de a csődör nem birta lėvetni, mer a varázspáczával mindég a füle közé csapott, mikor lė akarta vetni.