Part 19

Hol vôt, hol nem vôt, vôt a világon ėsz szögén embör, vôt annak 6 fija, de ojan szögén embör vôt, hogy a gyerököket sė merte az úcczára ereszteni, mer ruhájuk nem vôt. Vôt ennek a szögén embörnek ėgy gazdag bátytya, de fösvény vôt, hijába mönt hozzá a szögén embör, nem kapott sėmmit sė, aszonta: „Én is keservessen kerestem, keressél tė jis!“ Kimönt a szögén embör halászni, nem fogott sėmmit, hazamönt nagy búsan, sírtak a gyerökök mög az aszszon, mögesött a szögén embör szíve, kimönt viszsza, halászni. Hát, amint halászgat, halászgat, hát, ėcczör mögmozdul a háló, kihúzza a szögén embör, nem hal van benne, hanem csak ėgy kerek kő: „No! – gondolta magában a szögény embör – ha mán nincs hal, hazaviszöm eszt a követ, legalább lösz mivel jácczani a gyerököknek. Hazavitte, mögörültek neki a gyerökök, mingyá elkeszték gurigázni, hát ėcczör csak elkeszdött fényösödni, éfél fele mán az egész szoba világos vôt. Gondolt ėgyet a szögén embör: „Feleségöm! fölviszöm én eszt a kirájnak, hátha ad érte ėgy harapnivaló kinyeret a gyerököknek.“ El is vitte a szögén embör. Kikérdöszte a kiráj: „Mi járatba vagy tė, szögény embör?“ „Én bizon ide gyüttem vôna, három nap úta nem tuttam halászni ėgy halat sė, hát! eszt a kerek küvet kihalásztam és elhosztam ajándékba, hátha ad ėgy falat kinyeret érte, mán 3 nap ûta nem öttek a gyerökök ėgy falatot sė.“ A kiráj mögnészte a küvet és aszonta a szolgáknak: „Tőcscsetök mög ėzs zsákot ennek a szögén embörnek, legaláb lösz mit harapni a gyerökejinek!“ Mikor haza mönt a szögén embör, mongya az aszszonnak: „Eregy, kérjé a bácsitul ėgy vékát, mérjük föl eszt a pészt! mönynyi löhet?“

Elmönt a szögén aszszon a vékájé, hazavitte, mongya otthun az urának: „A bácsi mög csúfolódott! Még aszonta, hogy nem hamut mérünk-ė?“ „No, majd viszöl ėgy párt mutatóba!“ mondja az embör. Mögmérték, hát éppen 2 véka lött. Hazavitte az aszszon a vékát, töttek bele 2 aranyat mutatóba. Mikor oda ér a szögén aszszon a vékával, hát csak nézi a bácsi az aranyakat! Kikérdöszte a nagybácsi, hogy: „Hát hun vöttétök az aranyakat?“ Elbeszélte a szögén aszszon, hogy hát kerek kűjé kapták a kirájtul! Gondolta a fösvény bácsi: „Ha tik ėgy kerek kűjé 2 véka aranyat kaptatok, akkor én 2 czimörös ököré menynyit kaphatok?“ Másnap útra készült, elhajtotta a 2 lekszöb ökrit a kirájnak. Bevezették osztán a gazdag embört a kiráj elébe, kérdözi a kiráj: „Mit hosztál? gazdag embör!“ Aszongya a gazdag embör: „Hosztam fölségödnek 2 szép ökröt.“ Mongya a kiráj; „Tė hoszhattál, gazdag embör! mer van; hanem vidd el annak a szögén embörnek, oszt ad oda neki, mer ű neki ús sincsen!“ A gazdag embör mögszégyölte magát, elgyütt a kirájtul, többet sömmiféle ajándékot nem vitt a kirájnak; a szögén embörbül pedig gazdag embör lött.

(Hódmező-Vásárhely.)

=24. András: a kitett gyermek.= _Hahn_ 10. mesetipusából kevés példát találunk bemutatva, azért vettem fel gyüjteményembe e nyomtatványból kerülhetett adatot, melyben az anya csak közvetve teszi ki törvénytelen gyermekét.

=25. A czigány, a pap és a bíró.= _Aarne_ 1700. számmal jeleli meg a finn változatokat.

=26. A fájóslábú mester a harangozó hátán.= Pár sora _Kisfaludy_: IX. k. 528. l. van. Változata a 116. számú hiedelem, _Aarné_nál 1791. számú.

116. A lelkek esznek.

Régönte, mikô a roszlelkök főkeltek a sírbul, birkákat loptak, mögfőszték oszt mögötték, a juhász nagyon panaszkodott a temetőcsősznek, hogy sok birkája elvesz. A temetőcsősz gondolta, majd elbánik ű a lelkökkel, majd kilesi az apjával ėgyütt, Az apja sánta vôt, fővötte a hátára, úgy vitte ki, hogy maj segit neki az apja. Mikô mán âra vitte a temető felé, az ėgyik lélök aszt gondolta, hogy lélök hoz birkát, mindég aszt hajtogatta: „Hozzad hamâ, hagy vágom a nyakát! Hozzad hamâ, hagy vágom a nyakát!“ A temetőcsősz apja mög asz gondolta, hogy az ű nyakát akarik elvágni, lėugrott oszt biczögött a városba, hogy az ű nyakát nė vágják! elmönt a városházára, főjelöntötte. A városbul osztán kimönt ėgy regemönt katona a sírok közé, lėbûtak a sírok mellé. Mikô gyüttek a lelkök, tüzet gyûtottak, _öttek javába_, akkô főkeltek a katonák, oda lüvődösztek közéjük, a hun a tűz vôt, ėgyet möglűttek, lėesött. Akkô mán testye is vôt, úgy oszt êtemették.

(Csóka.)

=27. A koma.= A _Kisfaludy_: IX. k. 528. l. _Futyika János_ és a X. k. 384. l. _Az ördög mint szolga_ mesébe van beékelve.

=28. A nagygusztusúak.= Változata a 117. számú: _A vereshajma és a lusta asszony. A lusta asszony megtanításáról_ a _Kisfaludy_: XII. k. 137. l. _A rest macská_-ban van szó, lásd jegyzetét. A beszélni nem akaró asszony szavát gyertyavilágnál való keresést _Arany_ János is felhasználta _Jóka ördöge_ költeményében.

117. A vereshajma és a lusta asszony.

Az egyszeri embernek lusta volt a felesége, mikor összekerültek, próbálta az embert, nem főzött vacsorát, mit szól? hátha így is jó lesz, ha nem esznek fölt ételt!

Az ember erős munkát dolgozott, éhes volt, megmondta a feleségének, hogy ez többet elő ne forduljon, mert akkor vereshajmát eszik, a vereshajma pedig bolonddá teszi. Az asszony oda sem hallgatott, mit beszél az ura, pár napra rá megint nem főzött, az ember behozott 2 vereshajmát, odaült az asztalhoz s ette. Mikor már megette, felkelt, elkezdett düllöngélni, addig düllöngélt, hogy megtalálta a botot, akkor az asztalra ütött, azután a falra meg az asszonyra, jól elverte az asszonyt. Az asszony azután főzött rendesen.

Mikor már hosszú ideig szépen, békességben éltek, az asszonynak az eszébe jutott, hogy meg kellene próbálni, hogy mit csinál az ember mostan, mikor már annyi ideje, hogy békességben élnek? Az ember nagyon szerette a paprikást, azt főzött az asszony, beletette a kemenczébe, hogy el ne hüljön, a tűzhelyt, konyhát kitakarította, hogy nyoma se legyen, hogy főzött. Az ember hazajött, látja, hogy a tüzhelyen nem ég a tűz, kérdezi az asszonyt: nem főzött? Az asszony elszámlálja, mi mindent csinált, milyen sokat dolgozott, nem ért rá főzni, majd ma nem esznek fölt ételt; nincs, jól lesz úgy is. Az ember azt mondja: „Hát akkor hozz be 3 vereshajmát!“ „Van fölt étel! van fölt étel! csak ne egyék vereshajmát – mondja az aszszony s hozta be a paprikást – van paprikás, mert megint bolonddá teszi a vereshajma!“ Azután főzött rendesen.

(Gyopárosi-szöllők.)

=29. A kis Kolozs mög a nagy Kolozs.= _Andersen_ ismeretes meséje valamelyik forditás útján hatolhatott le a magyar nép közé, melyet azután az egyházaskériek kevéssé községük viszonyaihoz alakítottak, honnan máshova járnak templomba, mi a mesében kifejezést is nyert. Gyüjteményeinkből eddig elé _Kálmány_ Sz. I. k. 182. 1. _János mög a Jakabok_: Sz. II. k. 128. l. A _szögény ember jövendőmondója_ változatát ismertük. Furfangosságából találunk változatot _Szeged népe_ II. k. 127. l., utolját _Jókai_ 42. lapján: _Csalóka Péter kalandjaiban_, melynek _Bohó Misi_ néven Hódmező-Vásárhelyt telyjesebb változatát jegyeztem le – ilyenből kerekíthette ki _Jókai_ is _Csalóka Pétert_. Kárnak kell mondanom, hogy a _Bohó Misiben_ előforduló sikamlós és drasztikus helyeknél fogva, még zárójel közt sem közölhetem, pedig elmésebb, mint _Jókaié_.

Kolozst a _Gyopárosi-szöllőkben Kuluzsnak_ hallottam mondani. _Idegen_ változatait _Köhler_: I. k. _List und Leihtglaubigkeit_ felirással jelzi a tárgymutatóban, _Andersen_ meséjét a 242. lapon. _Aarne_ az 1535. sz. jegyzetében emliti a finn változatokat.

=30. Tréfás Jankó.= Vesd össze _Jókai_: _Csalóka Péter_ és _Kisfaludy_: XVII. k. _Paprika Jancsi_ kópéságaival s jegyzetében emlitettekkel.

=31. A kitanult katona.= A _bolond keresés_ _Kisfaludy_: XIII. köt. _A szükség_ és a _Kisfaludy_: XII. k 467. l. XIX. m. jegyzetében van elősorolva, megvan a következő sz. mesében is.

=32. Kire marad a kis ködmön?= Változata _Arany_ 61. lapján: _A kis ködmön_, melyet éppen úgy hallottam _orosházi_ elmagyarosodott tótoktól. _Aarne_ 1450. számot adott finn változatainak. _Bolte_ a 21. sz. j. említett műve I. k. 335. l. ír róla. _A bolond keresést_ a megelőző jegyzetben említettük.

=33. Ügyetlenek.= Az eleje _Kálmány_: Sz. II. k. 131. l. _A róka keresztelése_ állat meséhez van fűzve.

=34. A bárgyú ember.= _Jókai_ 70. lapján közli a változatát: _Az elveszett csibék_ felirással; lásd _Kisfaludy_: VIII. k. 444. l. _Csacsi csicsa_ I. meséjét, _Aarne_ 1408. j.

=35. Miért nincs az oroszlán hátulján szőr?= Az _Ethnographia_ XIV. évf. 425. lapján _Brunszvik_ 2. pontjának változa.

=36. A róka szabadulása a kútból.= Változatai _Aarne_ 32. sz. j. alatt, _Köhler_: I. 107. lapján vannak említve.

=38. A német és az ürge.= Németből kerülhetett népünk ajkára német hallja németül beszélni az állatokat.

=39. Mindön anyának lekszöb ba maga fija.= _A bagoly és a sas egyezkedését_ _Dähnhardt_ II. k. 243. l. –; a _legszebb gyermek_-et _Ugyanott_ a 246. lapján találjuk.

=42. Mé harakszik a kutya a macskára?= Vesd össze _Arany_: 274. l. _Miért haragszik a disznó a kutyára_ stb.: _Krisztusurunk átvitelét a vízen_ _Kisfaludy_: I. k. 507. l., _Kálmány_: Sz. II. k. 140. l., _Világunk_. 37. lapján találjuk. Lásd a mese kezdetére _Kisfaludy_: XVII. k.: _Mijûta öszik az ökör ėgy pár óra hoszszájig_ jegyzetét.

=43. A farkas mulatni megy, azután szállni tanul.= Adatunk két állatmeséből van egybefűzve: az eleje a _Farkas-tanya_, _Arany_: 117. l. töredéke; az utolja _Kálmány_ Sz. II. k. 132. l. _A szarka mög a róka_ mese; _Aarne_nál 56. _A_.-val jelelve. Mesénk _első_ felében is teljesült a legtöbb mese összekapcsolásánál tapasztalható eljárás: hogy az egyik mesét tíl-túl, nagyjából czéljához igazítva, töredékesen alakítva meséli a mesemondó. Ha szabad a változatok összevetéséből következtetni, akkor a töredéket úgy kell kiegésziteni, hogy az inni ment állatoknak a kocsmáros helyet nem adott s az állatok megbosszulták magukat rajta: _FFC_ 11. szám 1. lap, Aarne: _Die Thiere auf der Wanderschaft_ dolgozata.

=44. A hegyek keletkezése. 45. A hegyek nagyobbodása.= Lásd _Dähnhardt_. II. k. 234. l. s _Kálmány_: _Világunk_ 27. lapját, hol az 1. számú adatunk nyelvjárásilag hibásan van közölve. Elkeresztényesedett változatokkal van dolgunk, eredetileg nem a hegyek keletkezéséről szólt adatunk s változata: a _Nyelvőr_ XXXVII. k. 45. lapján levő hagyomány, hanem a _hegyek nagyobbodásáról_, mint a 2. számú töredékben van s nem is Krisztusurunkkal összekötve. Az _Arbuc_-hegyről olvassuk, hogy először ez a hegy kezdett emelkedni s így nagyobbodni is egyúttal, utána a többi: _Windischman_: (Zoroastrische Studien Berlin 1863.) 69. lap.

=46. Az Ördög el akarta rekeszteni a világot.= _Kálmány_: _Világunk_. 7. lapján szóltunk róla, a _kakas szó ereje_ a _Kisfaludy_: XIII. kötetében: _A dubricsoni oltár keletkezése_ jegyzetében van felemlítve.

=47. Csak égy aszszony vôt,= tudniillik a ki leányból lett asszony, a többi állatból. Változata _Kisfaludy_: XVII. k. _Mé monygyák emböri nemzet, aszonyi álat?_ jegyzetében van felemlítve.

=48. Az angol nyelv eredete.= Jelen alakjában adatunk adomának, nem kosmogonia-töredéknek tetszik. Menetére nézve hasonló _Dähnhardt_: III. k. 185. l. 5. sz. adata, melyet Szegeden is ismernek.

=49. Mióta hajlik le a szomorúfűzfa?= Változatait lásd _Dähnhardt_: II. k. 40. l. – IV. _Schutzspendende Bäume_.

=50. Mióta nincs a szomorúfűzfának tüsökje?= _Az ághajlást_ v. ő a megelőzővel, _Kálmány_: Sz II. 139. l. és a _Világunk_ 40. lapján levővel.

=51. Miből lett a gomba?= Változatait _Kálmány_: Sz. II. k. 142. l., _Ethnographia_ XXI. évf. 302. l., _Dähnhardt_ II. k. 108. l. v. ö. _Kisfaludy_: XVII. k. _A czipó_ eredetéről szóló adattal.

=52. Mióta akasztják a betyárokat?= Lásd a _Kisfaludy_: I. k. 500. l. _XXVI._ számút. V. ö. _Kálmány_: _Világunk_. 27. l. hola pogány isten sem nem bölcs, sem nem mindentudó, mint hagyományunkban van festve, melyben a rosszul, hibásan teremtett dolgokon való újitásról van szó: a demiurg Péter nyúl az anyaghoz itt is a feljegyzésben, de Krisztus mondja mit írjon. Rosszul teremtésről szól 100. gúnyolódónk is.

=53. Krisztus jóslásának be kell teljesedni.= _Ödipusz mese_ alakú mondája keresztény alakban, a _vérfertőzés_ helyett _testi halál_ van az anyát illetőleg, csak az a kár, hogy muzsikus czigánytól jegyezhettem le s ha keresni kellene a párját, a szláv czigányoknál keresném. Az eleje megvan _Krauss_ (Friedrich: Sagen und Märchen der Südslaven Leipzig) II. 67. lapján: _Der Eltermörder;_ _Aarne_ a 931. számot adta neki.

=54. A magyarok származása és lakóhelyei.= Meséink hősei farkast nem szopnak, _medve, ló, tehén, juh_ tejével erősödnek, kéziratomban van egy hős, a ki _kutyának a fia_, de farkast szopót másikat még eddig nem találtam. A farkasok az _orosz_ és _oláh_ mesékben játszanak szerepet. Az oroszban csak olyan _tanácsadója_ a mesehősnek, mint a magyarban a tátos ló. _Gubernatis_ (Die Thiere in der indogermanis-hen Mythologie) a XII. fejezetében a 451. lapon felhoz _eszt-et_ is. _A Romulus és Rémus_ monda idevágó vonását, lásd _Ipolyi_: mythologia 153. l., valamint a német _Wulfingeket_ azért nem említem, mert a kunok, kik e vonást megőrizték, sem a latin, sem a germán eredetű népekkel nem érintkeznek ma s ha kölcsönvételről van szó, keletre kell a szemünket vetnünk. Ide látszik mutatni mondánk ama figyelemre méltó helye is, mikor a magyar kovácsoktól azt kérdezi a török: ki birja ezt a nehéz kard ot forgatni? mire a farkast szopó vezér vállalkozik, miből baj keletkezik s a vezér agyonvágja a törököt; a monda e részét vesd össze az arab _Antar_-féle kard megforgatásával, hol azonban a király a kovács fejét vágja le. (Ethnographia XXIII. évf. _Isten kardja_ 337. l.) _A kardról_ lásd 1. sz. jegyzetünket.

=55. Szolnok elnevezése.= Erőltetett, mint _Battonya_-ból – (kiejtés szerint _Batonya_) – a _Batu-tanya_ kiokoskodása: e szerint _Batu_ (kán) _tanya_-ból van összevonva, csak hogy akkor is _Batu tanyája_ és nem Batu-tanya. A mult század hatvanas éveiben sütötték ki ezt tanult emberek, nem is a nép. Batonya a régi iratokban Bathona szláv jövevény szó (_Melich_ János: Szláv jövevény szavaink Budapest l. k. 2. rész 101. lap.) Erőltetett a 118. számú is, melyet a néptől jegyeztem le és a 119. számú, melynek változata az _Ethnographia_ XVII. évf. 229. lapján van. _A szláv jövevény szavaink_ közé tartozik _Szolnok_ is: (Melich J. i. műve 127. l.)

118. A dohányszó eredete.

Régebb időben még a dohányt nem úgy hivták, hogy dohány, hanem levél. Egyszer az Ördög a mint megy, összetalálkozik egy emberrel, kit Dohnak hívtak. A mint együtt útaztak, azt mondja az ember: „Hallod, pajtás! csináljunk pipát, pipázzunk!“ „Helyes: – mondja az Ördög – nálam van levél.“ Addig mentek, mig egyszer találnak pipának való görbe fát, szépen kifaragták a fát pipának, tüzes dróttal kisütötték a makját és a szárát, a tűzszekrényét pedig bicskával kivájták. Mikor készen volt, azt mondja az Ördög: „Nesze, pajtás! levél, meg van vágva, csak gyújts rá!“ Doh rágyujtott, szívta és elszédült a levéltől. Akkorára odajött egy másik Ördög is, kérdezi: „Mit csináltok? pajtás.“ Elmondták, hogy milyen jól sikerült a pipacsinálás, a pipázás, azt mondja az Ördög a másiknak: „Nézd csak, pajtás! Doh hány a levéltől!“ Ebből eredt a dohány, hogy Doh hány a levéltől.

(Dombegyháza.)

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

119. Félegyháza elnevezése.

A hun most Félegyháza van, ott azelőtt csak ėgy ház vôt. Mikor ėgy herczegné útazott âra, nagy bajba vôt, hogy hun köl itt möghálni? Aszonták, hogy itt köll möghálni! A herczegné aszonta: fél ėgy háznál möghálni, onnan lött: Fél-ėgy-háza.

(Szeged.)

=56. Jász-kunhalom eredete.= Az _elevenen eltemetésről_ _Kisfaludy_: XVII. k. _Az ingyen nem temető pap és Mátyás király_ jegyzetében van szó. Hagyományunk változatáról, a besenyőnek mondott _Thonuzobá_ról _Ipolyi mythologiája_ 168. lapján emlékszik meg, kisallangozva _Jókai_ M.: _Mesék és regék_ művében találjuk.

=57. Vasas János.= Találkozik _Kisfaludy_: XIII. k. _Mátyás király és a szökött huszárjával_. Lásd _Aarne_ 952. számú jegyzetét. Emberem a monda végén magyarázgatta, hogy a palota hölggyel – a kit feleségül kapott, mikor a király udvarában étellel, itallal, mindennel ellátták – vele hált. Az évszámot azért tudja, mert Makón a nekik tetsző történeti szinezetű hagyományokat az emberek le szokták irni szóról-szóra egymástól _állitólag_.

=58. Mátyás király és a részeges huszár.= _A házastársak kicserélése_ _Kisfaludy_: VI. k. 289. l.; a most bemutatott forditottja II. kötetünk 26. sz. adatának.

=59. Mi van legtöbb a világon?= Adománk Csokonaival is össze van kötve _Tóth_: II. k. 168. lapján.

=60. Mátyás király és a jószivű szegény ember.= _Köntösével ajándékozza_ a 61. számú adatban.

=61. Mátyás király a czinkotai kántorral a kocsmában.= _A köntösével való ajándékozás_ megvan a megelőzőben; a _czinkotai iccze megnagyobbitását_ _Jókai_ 4. l. _A czinkotai kántor_-ban közli.

=62. Mátyás király a czinkotai kántornál.= _A más köntösével való ajándékozást_ lásd a _szesztai történet_ben, melyet _Kiss János_ után a _Kellemetes időtöltésre való Elmés Nyájasságok_: 10. 1. művéből _Tóth_: I. k. 119. l. közöl.

=65. Mátyás király és a mutatványos. 66. Mióta csizmadia a csizmamester?= _A különös ajándékozásról_ _Kisfaludy_: XVII. k. a _Hogyan ajándékozott Mátyás király?_ adoma jegyzetében szóltunk. A 65. sz. adatunkat versben _Tóth_ I. k. 113. l. közli.

=67. Mióta kell az üres kocsinak a terhes elől kitérni. 68. Mátyás király és a részeges bíró.= _A kigombolkozásról_ _Kisfaludy_: XVII. k. Mátyás király és a _juhászbojtár_ jegyzetében van szó és alább a 81. sz. adatunkban.

=71. Kinizsi., 72. Toldi.= _Mátyás király_-féle adomákkal látjuk felruházva _József_ császárt II. kötetünk 24. sz. jegyzetében, mint ezt már _Kisfaludy_: XVII. k. _József császár Temesközön_ jegyzetében felemlítettem: Rózsa Sándort a rablóvezért, Ugyancsak _Kisfaludy_: XVII. k. _Az ingyen nem temető pap és Mátyás király_ jegyzetében van róla szó; Ugyan így megtisztelte a nép Csokonait az udvari bolond szerepével: lásd feljebb az 59. sz. jegyzetet; Eötvös Józsefet –: II. k. 38. sz. jegyzetben – a pesti urak helyett pipálja le a nép, mikor a paraszt kérdésére, hogyan hivják az ő komáját? nem tud megfelelni. A felsorolt adatokat lehetne még szaporítani, de – azt hiszem – elegendők annak a bizonyítására, hogy egyes dolgokat nem lehet a népnél egyes személyekkel kizárólagosan összekapcsoltaknak tekinteni. Igy vagyunk Toldival és Kinizsivel is. Sem nem Toldié, sem nem Kinizsié a hozzáfűzött vitézkedés, erőmutatás, hanem a népé s mielőtt őket felékesítette vele a nép, kire alkalmazta? ma már ki mondja meg? Hogy a röghöz kötött nép nem küldi hőseit szomszéd népekhez kaput döngetni, mint Botondot hajdan, életviszonyaiból következik. A kapu döngetés-féle cselekedetek helyett használatba vesz más vitézséget, erőtbizonyitó cselekedeteket, milyenek helyzetének megfelelők snemis kell a szomszédba menni kölcsön kérni, ilyen, hogy példát is hozzunk fel, a birkozás, mely nálunk nem csak az _állatfiak_ (II. k. 1. sz.) meséjében van napirenden, hanem a gyermekeknél is. Soraink nem Ilosvai s Arany Toldijára vonatkoznak, hanem a most közlött adatokra. A műköltés Toldiját – melyről elég szélesen foly az eszmecsere (Ethnographia XXIV. évf.), – még csak az irástudó emberektől hallottam, az irástudatlanoktól a jelen alakban, pedig Aranyét az iskolákban is tanítják s a ponyván is szerepel Toldi.

Majd ha idevágó adataink, a népnél dívó, vagy esetleg dívott szokások ismeretesebbek lesznek, akkor jeleljük meg: mire volt szüksége akár Ilosvainak, akár Aranynak más népekhez menni kölcsönért.

=73. Szömölcs.= Az anyajegyről más adatunkban emlékezünk meg, itt csak a szemölcsféle jegyet hozzuk fel, mely az új görög _Viszontlátás_-ban is előfordul: _Olcsó könyvtár_ Bpest 884. szám 98. lap.

=79. Rákóczi lova fordított patkója.= Fordítva verni fel a patkót a lóra: az elejét hátra, hogy az üldözők, ha nyomoznak, útat veszítsenek, nálunk sem ismeretlen. _Ipolyi_ mitologiája 238. lapján szól róla. Nemcsak Rákóczi lova, hanem Gyulafyé is – mind a kettő tátos – azt tanácsolja a gazdájának, hogy _patkoltassa viszájára_, így azután meg is menekednek az üldözöttek. Útvesztés előidézésére üti fel fordítva a patkót a rabló _vend_ király, _Schulenburg_: (Wilibald: Wendische Volkssagen und Gebräuche. Leipzig 1880.) 1. és 7. lapján; _Köhler_ pedig I. k. 481. lapján az ily adatok elterjedtségéről beszél.

Van azonban a magyarban másféle patkó felverésről is szó, melyről meg kell emlékeznem: 1880-ban Szajánban több ízben lejegyeztem Biczók barkácsoló embertől egy népiesedő: Rákócziról szóló dalt: _Szeged népe_ II. k. 43. lap, melyet törmeléknek mondhatunk. Több ízben jegyeztem le abban a reményben ringatodzva, hogy emberem időközben majd újabb és újabb sorokat mond, melyek a törmelékben nincsenek meg. Az eredmény az lett, hogy többet nem tudott, mint a mennyit 1882-ben közlöttem is.

_A patkó felverésére_ vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy emberem, mikor először dalolta, hogy a magiszter miért forditsa meg a patkót, igy dalolta: „Az elejit hátra, Nė fordûjon viszsza!“ Csak mikor megmagyaráztam neki, hogy a patkó nem fordulhat vissza, akkor dalolta a „Nė fordûjak viszsza!“ alakban, melyet azután, mint az imént emlitettem, közlöttem is.

Ilyféle patkóforditásról szó van Thalynál is, még pedig a most emlitett dal első lejegyzése szerint _Rákóczi búcsújában_, mely valóságos műköltemény, melyet _Riedl_ Frigyes: _A kurucz balladák_ (Irodalomtörténet II. évf 450. l. – _Pintér Jenő_ szerk.) jeles értekezésében Thaly szerzeményének mutatott be. Bemutatásában hivatkozott reám is „Kálmány szerint a ballada ellentétben áll a nép felfogásával, amely a ballada közlésekor is Rákóczit nem siratta, hanem várta – mint felszabaditót“ (Irodalomtörténet: 451. 1) Kerültek azután, kik jónak látták állitásomat megtámadni s néppel mindenáron sirattatni Rákóczit, mint igazságot megkisérlették bizonyitgatni. Jegyzetbe az ily dolgok fejtegetése nem való, elég rámutatnom az _Ethnographia_ XIX. évf. 12. és _Ipolyi_ mythologiája 356. lapjára, ebből a két idézetből megalkothatja magának az ezen a téren nem jártas is, hogy az _örökletűt_ _nem siratni_ szokta a nép, hanem mint szabaditót várni, _reménykedni_, hogy eljövetelekor megszabaditja nemzetét és hogy a nép – mint már Ipolyi is megírta – _Rákóczit őrökéletűnek_ veszi. Mindebből pedig az következik, hogy a mely adatban Rákóczi, mint nem örökéletű, hanem örökre meghaló szerepel, az az adat nem a néptől eredt, nem a népé. Mondom, elég volna ennyit idejegyeznem, ha Rákóczit mindenáron a néppel sirattatni akarók a többi közt nem hivatkoznak _Szeged népe_ II. kötet 181. lapján közlött jegyzetemre, hol én is a dal népies sorait tekintve, Rákóczi siratóról beszéltem. Tény, hogy a most emlitett dal, ha csak népies sorait vesszük figyelembe, könnyen útvesztőbe visz, mit megtett velem is; de az is tény, hogy ha jobban szemügyre vesszük, összehasonlitjuk az ősiséget fenntartó és ápoló nép hiedelmeivel, akkor azonnal látjuk, hogy a dalt nem a nép költötte, hanem csak a szájára vette, kezdte alakitani, sorait népiessé tenni, de többre menni nem bírt. _Nem birta_ hidelme: _sajátsága szerintvalóvá tenni_.

A magyar nemzetnek az a része, a melyik az _ősiséget fenntartja_, ápolja, népköltésről lévén szó, _ez a része a nép_, melynek _ismeretes hiedelme_ bizony sokszor _ellentétes a mi ismeretünkkel, hiedelmünkkel_, kik az ősiséghez sokban hűtlenek lettünk. Igy pl. hogy tárgyunknál maradjunk, a nép hiszi, hogy egyesek örökéletűek, milyen _Rákóczi és Rudolf_, én nem hiszem; íme a kettőnk hiedelme közt levő külömbség! Ha a nép Rákócziról és Rudolfról, mint most is élőről beszélt Rákóczi holtteste hazahozatala előtt, akkor a szerint költötte dalait és regélte el kötetlen, ide vonatkozó nyelvhagyományait is; ha nekem kellett volna róluk hiedelmem szerint beszélni, akkor mint holtakról szólottam volna. Ez a _néphiedelem_ tehát _ismertetőül_ szolgál, hogy valamely adatot a nép költött-e? vagy a nemzetnek az a _része_, a melyiket _nem vehetünk népnek_. Lássunk példákat, mert Rákócziról van szó, Rákóczira vonatkozókat.