Part 17

Mesénk mást is mutat: tiszteletben tartja a szerzett jogokat, javakat, mit őseink a történet lapjai szerint hazánkba jövetelökkor nem tartottak meg, mi azt mutatja, hogy mesénk újabb kialakulata: a kereszténység hatása szerint valót tükröz vissza. A szerzett jogok tiszteletben tartásával szoros kapcsolatban van a _rangkülönbség_ elismerése, mit ha meséinkről nem lehetne is leolvasni, multunk: a nemes- és a nem-nemes között való különbségtétel eléggé bizonyít. Ezt a rangkülönbséget mesénkben a _királykisasszony hangoztatja_, mikor a kiskanászhoz nem akar királylány léttére férjhezmenni; a mesék azonban segítenek rajta azáltal, hogy a különben alacsony származású mesehőst emelik.

Ilyen, mikor – mint mesénkben is el van mondva – a mesehőst furfangosságból származó ügyesnek, magát feltalálónak mutatják be, mi az _ész dicsérete_. Külön szobába teszik az alacsony származású mesehőst, a királykisasszonyt és a királykisasszonynál kevésbbé alacsonyabb rangú kérőt s reájuk bizzák a következményt, mi _Gaal_ XLIV. számu meséje végén a drasztikusságát tekintve, elég illedelmesen van előadva. Emberem így nem tudta elmondani, azért van kurtítva, zárójel közé téve ez a jelenet. Ezt a jelenetet akarta utánozni _Erdélyi_: III. k. 5. sz. meséje is, de csak a mesehőst és a királykisasszonyt záratja egy szobába, a harmadikról megfelejtkezett, jobban mondva: nem ismerte meséinket, hogy – mint más mesében is látni fogjuk – reá is szükség van.

Másik módja az alacsony származású mesehősön való segítésnek: a _királykisasszonyt a mesehőssel mentetik meg az Ördögtől_. Az Ethnologische Mitteilungen szerkesztöségéhez küldött egy mesét _Márton József_ tanitó _Sorkitótfaluból_: _Az elátkozott királyleány_-t, melyben tárgyunkat érdeklőleg el van mondva, hogy a minden este 12 pár czipőt elszaggató királyleány, miután az _obsitos_ katona kileste, hogy 12 Ördöggel tánczol, ezért szakad el a czipő s előadott mindent, a leány mérgében _megpukkadt_. Az oltár alá temetett királyleány a sírjához rendelt katonát minden éjjel megeszi, mig végre az _obsitos_ megmenti. Mikor pedig mint feleségével sétálni megy, ennek kérésére a királylány nyakát levágja s a nyakból _3 fekete varjú_-féle Ördög repül ki, miáltal az Ördögöktől szabadítja meg, feleségével azután boldog életet él. Ezáltal a mesehős érdemes lesz a királykisasszony kezére: megmentője.

Harmadik módja az alacsony származású mesehősön való segítésnek, _az ember erejét meghaladó cselekedetek által való emelés_: t. i. a mesehős ilyeneket végez, mire az azelőtt vonakodó királyleány nem tartja magához méltatlannak a mesehőst, mint _Ipolyi kéziratos_ gyüjteménye 9. sz. meséjében a _Tetűbőrköntös_-ben látjuk. Ez a mese már nem a czipőszaggató királyleányok meséjéhez tartozik; bővebben szólunk róla, ha közölni fogjuk; lásd fentebb a hasonló mesénk 3. sz. jegyzetét, hol a napholdas paripa elhozása után egyebekről is kell gondoskodnia a mesehősnek.

A rangkülönbséget némely mesénkben az atya hangoztatja a szegény mesehőssel szemben; itt a _gazdagság is rangkülönbséget_ okoz, milyen _Gaal_ II. k. XVII. meséje: _A szerencsés óra_ és több változata. Az ilynemű mesékben, az idegenekben is többször a _levélhamisítás, kicserélés_ fordul elő, melyről _Kisfaludy_: XIII. k. _Malmeduczi József_ meséjében szólottunk – s nem is mindegyikben találjuk oly nyiltan kifejezve, mint _Gaalnál_, azért választottuk _Gaalét_. _Berzéjében: Kisfaludy:_ IX. k. 93. lap, _A tollas ördög_-ben már a sorok közül kell kiolvasni. A gazdagság okozta rangkülönbségnek elmésen való kiegyenlítéséről II. kötetünk 16. sz. jegyzetében van szó s alább a 19. sz. mese is ide sorozandó, de ebben a rangkülönbséget nem a gazdagság teszi.

108. Kisguba.

Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy kiráj, annak vôt 3 lánya, azok mindön écczaka ėgy-ėgy pár czipőt elszaggattak. A kiráj ezön nagyon boszszankodott, hogy az ű lányaji a czipőket écczaka szagatytyák, kiatta parancsba, hogy a ki möglesi, hogy hová járnak, hol szagatytyák el a czipőket, annak agygya a legszöb lányát fele kirájságával ėgyütt. Sokan leskelőttek mán utána: kirájfijak, főrendű úrfijak, de mind hasztalan vôt. A kiráj nagy boszszankodással vôt, hogy már nincs sėnki, a ki möglesse az ű lányajit.

Volt a palotába ėgy Kisguba nevű udvaribolond, a jelöntötte magát a kirájná, hogy ű möglesi a fölségös kirájkisaszonyokat. A kiráj aszt monta neki: „Ha mög nem lesöd, êcsaplak!“ A Kisguba osztán nekikészült, estefelé rávötte a kis gubáját, öszszehúzódott, lėfekütt a kirajkisaszszonyok ajtójába, a hálószoba ajtójába, úgy tött, mintha alunna: hortyogott. Mikor mindönki elcsöndösödött, ėgy _Vénboszorkán_ az ajtóhoz lépött, látya, hogy ott fekszik valaki, viszszamönt, elővötte a _mestörségit_, aszt mongya: „_Bár ki vagy, itt köll maradnod! el köll alunnod! a lányoknak az én fijajimhoz el köl gyünni!_“ Oda mönt osztán az ajtóhoz, mongya; „Kêj föl, Guba! Nė alugy Guba!“ de a Guba alutt, a Vénaszszony osztán rugdalta Gubát, de a Guba mög sė mozdult, annál jobban hortyogott. „Megájj, rád hintöm eszt a kis port! itt marathacz röggelig.“ Kisguba mög aszt gondolta, hinthetöd, én azért utánatok álok! A Vénaszszony az ajtót lassan kinyitotta, bement a szobába, a lányokat főkőtötte: „Készűjetök, mink mán bátran möhetünk, a strázsákat _lėporosztam, lėfojtottam_.“ A lányok indulnak, hogy kijutnak az úcczára, a legkisebbik lány a többinek aszt mongya: „Nem hiszöm én, hogy a Kisguba alunna, mer nagyon hortyog, töteti a magát! hanem mönynyünk viszsza, nézzük mög, forgassuk mög! a porunkkal hincsük be! így majd 4 _bolondítóportól_ alszik röggelig, mulathatunk virrattig!“ Viszszamöntek, möghintötték a porral osztán csiklantották, talpát vakarták, körme alá tűt szurkáltak, a Kisguba csak alutt.

„Most mán möhetünk!“ monta az ėgygyik, elmöntek. A hogy kiértek az úcczára, a Kisguba is főkelt, utánuk az úcczára mönt. Hogy mi vôt, mi nem vôt? aszt nem látta sėnki, úgy elmönt a Vénaszszony a három lányal, hogy még a madár sė érte vôna utol. „No, most Guba, Vigyázz magadra.! Utánnuk möny a lányoknak, Mert möggyûtalak máma!“ monta a Kisguba, osztán nekiindult, ėgy nagy erdő szélijig mönt, hajja, hogy az erdőbe nagy lárma van, az erdő gazdája, ura kijabájja: „Mög köl fogni! nög köl égetni! idegön embör van itt!“ de a Kisguba evvel nem gondolt, mintha nem is hallaná, lėtört ėgy gajjat ėgy fárol, aval êkijátytya magát: „Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Aval osztán csak mönt a Kisguba a hogy csak bírt. Mögint ėgy erdő szélire ért, itt is kijabálta az erdő gazdája: „Mög köl fogni!“ de ő itt is lėtört ėgy gajjat, itt is êkijátotta magát: „Aló, guba! Lódúj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ oszt mönt tovább ahogy csak bírt. A harmadik erdő szélire ért, itt is kijabált az erdő gazdája, de ő csak lėtört ėgy gajjat, mėgint êkijátotta magát: „Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“

Mén, mén, ėcczör csak ėgy _kerek várhon_ ér, a vár mögindult, oszt forgott felé sebössen, a Kisguba asz mongya: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ „Nem vagy uram!“ mongya a vár, oszt forgott továb. A Kisguba nagy mérgessen rácsap az első _veszszővel_, a vár mögállott. Mönt tovább: „Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Most elért az _ezüstvárhon_, a vár forgott felé sebössen, monta neki: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ de ez is aszt monta neki: „Nem vagy uram!“ oszt forgott továb. A Kisguba erre már az _ezüstveszszővel_ csapott rá, rávágott mérgessen a várra, monta: „Áj mög vár! urad parancsára.“ Ekkorra mögállott, mönt továb: „Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Elért osztán az _aranvárhon_, a vár forgott felé sebössen, monta neki: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ „Nem vagy uram!“ oszt forgott továb. Erre már az _aranveszszővel_ csapott rá: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ Ekkor a vár mögállott, így szólott: „Sijes, sijes! mer az _arankaput_ becsukják előtted, be nem möhecz, elveszöl örökre!“ A Kisguba elkijátytya: „Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Mönt, mönt, mikor az arankapuhon ért, az arankapu mán be vôt zárva, de a Kisguba az eszihön kap, a harmadik veszszővel a kapura csap, rákiját: „Nyijj föl, kapu! urad parancsára.“ A _kapu fölpattant_, a Kisguba beugrott, hát látytya, hogy nagy vendégség van ott, asztalok körül ülnek, ösznek-isznak, vígadoznak. A Kisguba möglátta a 3 kirájlánt, az asztalok alá bújt. A mint mulattak, az öregebbik lánya a kirájnak lėejtötte a gyűrűjit, a Kisguba fővötte, a második lánya lėejtötte a karpereczit, a legkissebb lánya mög a függőjit, a Kisguba fölvötte, mind a guba újjába tötte. A 3 kirájlány osztán kereste a gyűrűt, függőt, karpereczöt, de nem tanáta: látták, hogy ėgy _fekete kutya_ van ott, rugdalták, kijabálták, hogy: „Kutya van itt, csiba ki!“ de a gyűrű, függő, karperecz, nem vôt sėhun. Kijabálták, hogy: „Az ajtót nyissák ki! a kutyát hajcsák ki!“ akkor osztán kinyitották, a Kisguba kiszalatt elkijátotta magát: „Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ A Kisguba osztán hazaért, lėfekütt, alutt.

Röggel gyünnek a lányok, látytyák, hogy alszik a strázsájuk, vigan mönnek alunni, hogy nem tugygya mög sėnki, hogy mulattak, hogy vígattak. A Kisguba osztán beszámolt a kirájnak: hogy vôt, mint vôt, a kiráj osztán hívatytya a 3 lányt: „Hol a gyűrű, karperecz és a függő?“ Akkor ijetttek mög a lányok! „Nem jô vigyásztunk magunkra mög a Kisgubára, kilesött bennünket, többé mán nem mulathatunk!“ A kiráj osztán mögatta, a mit ígért Kisgubának: feleségöt, az ország felit, vigasságot. A lányok osztán nem möntek többet mulatni.

(Pusztaföldvár.)

Kisguba mesénkről meg kell jegyeznünk, hogy a _rangkülönbség hiányzik_; a benne előforduló váraknak a Sárkányvárakhoz hasonló vonásáról feljebb szólottunk; de a legszembetűnőbb, hogy az egész büntetés nem azért történik, hogy éjszaka odajártak, – tehát nem keresztény szempontból: erkölcstelen viseletük miatt, hanem _gazdasági_ szempontból, a mikor még drága volt a czipő s abból áll, hogy tovább ne szaggathassák oly hamar el a czipőket, többé nem mulathatnak. Figyelemre méltó adat.

=7. Legeltetés a Sárkány pusztáján.= Tipusából kivetköztetve, összezsugorítva _Kisfaludy_: IX. k. 1. 3. sz. meséjében a 10. és 103. lapon olvastuk. Ezzel a jelenséggel, hogy egyes meséket másikba szőnek, mi rendesen a beleszőtt mese kárára történik, még többször találkozunk. _Sainénu_ – betük hiján így írom – (Ethnographia: XXIV. évf. 72. l.) a _zárt helyek_ tipusa _a)_ betűje alá sorozza. A benne előforduló _csiholás_-ról II. kötetünkben szólunk, az _Állatsógorok_ mese jegyzetében. A _másféle szem_ betevéséről több változatot közöl _Grimm_: 118. sz. meséjének a jegyzetében, _Köhler_: I. k. 434. 436. l. _Aarne_ a 660. sz. jegyzetében: _Die drei doktoren_ felirással szól, milyen a 109. számú adatunk is, mellyel _Zingerle_ I. (Kinder und Hausmärchen aus Süddeutschland. 1854. Regensburg) 32. l. levő _Die drei Soldaten und der Doktor_ egyezik legjobban.

109. A 3 orvos.

Volt, hol nem volt, volt egy városban 3 orvos: az egyik szemorvos volt, a másik belorvos, a harmadik külorvos. Egyszer összetalálkoztak egy kocsmában, beszélgettek egyről-másról; a beszéd közben eldicsekedtek egymásnak. A szemorvos elmondta, hogy ő már annyira vitte, hogy a szemét úgy ki tudja venni, hogy három napig álljon itt az asztalon, harmadnap tegye vissza, csak úgy lát, mint azelőtt. „Az semmi! – mondja a belorvos – én a gyomromat tudom úgy kivenni, hogy ha 3 napig a teknyőben van s harmadik nap visszateszem, csak olyan jó, mint azelőtt volt.“ A külorvos pedig azzal kérkedett: hogy ő a karját vágja le s ha harmadnap helyreteszi, csak olyan jó, mint azelőtt volt. A kocsmáros végighallgatta az egészet, fogta magát, kiment, behozott egy nagy teknyőt, odavitte az orvos uraknak hogy megmutathassák: mit tudnak. A szemorvos, mikor meglátta a teknyőt, kivette a félszemét, beletette a teknyőbe; a belorvos a gyomrát fektette a szem mellé! a külorvos pedig, hogy megmutassa, hogy ő is tud valamit, levágta félkarját, odatette a belorvos gyomra mellé. Azután ráparancsoltak a kocsmárosra, hogy vigyázzon rá, hogy valami baj ne történjék, majd harmadnapra eljönnek, azután hazamentek.

A kocsmáros, hogy jó helyre tegye, bevitte a teknyőt mindenestől a kamrába, hogy legyen ott harmad napig. Éjjel egyszer csak azt hallja, hogy zörög valami a kamrában! Benyitja a kamraajtót, látja a nagy _kani macskáját_, hogy húzza a külorvos karját; már akkor a szemet, gyomrot megette, a karral bajoskodott a kani macskája, már azt is jól össze-visszarágta. Megijett a kocsmáros, hogy most bajba jön, ijedtségében agyonütötte a kani macskát. Törte a fejét, hogy mit csináljon most? Elgondolta, hogy a macska szeme is olyan, mint az emberé, kivette a kani macska szemét, beletette a teknyőbe. Hallotta valamikor, hogy a disznó belső része is olyan, mint az emberé, levágta a nagy disznaját, kivette belőle a puczorját (= gyomrát), kitisztította, beletette a teknyőbe. „Kettő már megvan! de hát még egyet hol vegyek!“ kérdezte magától. Nem sokáig kellett gondolkozni, csakhamar eszébe jutott, hogy a kocsmában beszélték, hogy a szomszéd városban most akasztottak egy embert, felkerekedett, odament, levágta az akasztott embernek a félkarját, hazahozta, eligazította a teknyőben, hogy sorban legyenek.

A kitűzött időre megjelent a 3 orvos, hozzá fogott a munkához. Legelsőbb is a szemorvos tette a szemegödrébe a szemet, azután a belorvos helyezte el a puczrot, legutoljára a külorvos bánt el a karral, azután elment ki-ki a maga dolgára.

Máskor, mikor mind a 3 orvos összetalálkozott egymással a kocsmában, kérdezte tőlök a kocsmáros, hogy hogy sikerült a próba? „Nagyon jól! – mondta a szemorvos. – Igaz, hogy azóta a szemem mindig egerész: csak egy egér szaladjon végig a szobában, mindjárt meglátom; de azóta a setétben is látok.“ „Az enyém is nagyon jól sikerült! – mondja a belorvos – Igaz, hogy azóta nem győzöm magam kukoriczával, de azóta nem válogat a gyomrom, mindent megeszik, még a kukoriczacsutkát is; de legjobban szereti a kukoriczát.“ „Az enyém nem sikerült – panaszkodot a külorvos – mert ha olyas valamit látok, a mi nekem tetszik, mindjárt nyúl utána a karom, nem bánja ha a másé is. Az eszem meg azóta mindig az akasztófán jár.“ Azt mondja a kocsmáros: „Hála Istennek, hogy így is sikerült, meg voltam már ijedve, hogy sehogy sem sikerül.“ „Oda van a kani macska!“ gondolta magában.

(Pécska.)

=8. Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépaszszonya.= Kiskorában magát rosszul viselésért tündérnőt felkeresni köteles a hős _Merényi_: D. I. k. 98. l. _Sárhány Rózsa_-ban; a kötelezettség a mesékben az arra átkozás kötelezettségével bír, lásd _Kisfaludy_: XIII k. 22. sz. m. Tündér rabolja el a szépasszonyt – miután a hőst elaltatták _Merényi_: D. I. 24. l. _A három gyűrűben;_ tündérmesének tetszik a mienk is, de a mese a szobalányt a rablás után már boszorkánynak festi. _Az üldözést gátló hátra hajtott tárgyakat_ lásd a 3. sz. jegyzetben.

_A fejbekeresés_ _Kisfaludy_: VIII. k. 559. l. _Molnár Anna_ változataiban, _Abafi_: Figyelőjének 1. k. 326. l., _Kálmány_: Sz. II. k. 170. lapján, _Kisfaludy_: XIII. k. 32. 42. 57. sz. m. jön elő.

_A mosdóvíz-tartást_ lásd _Katona_: I. k. 263. l. – _Igazolt jóslás_ van 53. sz. adatunkban is.

=9. A szép kocsmárosné.= _A csókon alapuló_ elfelejtés változatai _Merényi_: D. II. k. 49. l. _Ráró Rózsa_, _Kisfaludy_: IX. k. 138. l. _Rózsa meg Viola_, 149. l. _Miska meg Juliska_ meséje; idegen változatait _Róna-Sklarek_ 292. lapján, a finneket _Aarne_ 313. C. számú jegyzetében említi. _A hármas nehéz feladat_-ról és az _üldözést gátló hátrahajtott tárgyak_-ról a 3 sz. jegyzethen fentebb van szó, a mesét v. ö. a következő két jegyzetben említettekkel, az _üldözés közben átváltozás_ megvan a 10. 11. mesében is, lásd _Kisfaludy_: XIII. k. 21. sz. jegyzetét.

Az 54. oldalon a hatodik sorba a faluházán után irandó: és a papnál a templomba.

=10. Rózsa és Ibolya.= _Átkon alapuló_ elfelejtéses változatai: _Gaal_: III. k. 35. l. _Ördög leánya_, _Arany_: 66. l. _Ráadó és Anyicska_, _Kisfaludy_: XII. k. 75. l. _Szép Palkó_, lásd ennek a jegyzetét. Mesénk nem ily telyjesen megvan a ponyván, Rózsa Kálmán: _Ibolya és Nefelejts_ 1884. Budapest, lásd még a megelőző és következő jegyzetet. Ha mindezeket összevetem, azt látom, hogy _Aranyé_ kiválik a többi közül, nem az emher beszéde hozza a kedvest az emlékezetbe, hanem a _gyűrű_; a mesét neve: Ráadó és _Anyicska_ után itélve _tót_ eredetűnek kell tartanom; nem birt meséinkhez hasonlóan átalakulni. Már _Kisfaludy_: XIII. k. 34. sz. m. _A Zöld disznó_ jegyzetében felemlítettem, hogy míg a külföldi mesékben a _ráemlékezést_ tyúk, kakas, galamb idézi elő, addig nálunk _álmában_ jelenik meg az elfelejtett. Mesénkben s változataiban szó van ugyan olykor a galambról stb. de az ember beszédje az, a mi figyelmezteti.

Nem elfelejtésre, hanem soha _haza ne juthatásra átkozza_ a leány anyja a szerelmeseket _Kisfaludy_: XIII. k. 21. sz. meséjében: _Rózsa János_-ban.

=11. A lusta gyermek és a bűbájos leánya.= Vesd össze a megelőző két mesével.

=12. A szögén árva legén.= _A boszorkánypatkolást_ _Merényi_: E. II. k. 147, l.; az idegeneket _Köhler_: I. k. 586. 220. l. az utolsó változata a mienk.

_A hozzáférhetetlen körről_ és az _elátkozásról_ II. k. 3. sz. m. jegyzetében szólunk. Mesénk elátkozásához hasonló jóslás teljesedik be a _dán_ költeményben: _Esben és Malfréd_-ban: Malfréd a _tizenkettedik_ gyermekágyban meghal, _Abafi_: Figyelő I. k. 33. l. _A nehéz három feladatot_ feljebb a 3. sz. jegyzetben említettük.

=13. Miklós.= _A többféle számú szeműek_ magyar változatai _Kisfaludy_: X. k. 445. l. 2. sz. jegyzetében vannak előszámlálva; az idegenekről _Köhler_ I. k. 101., 259. l., _Aarne_ 511. sz. jegyzetében szól.

=14. Aranykacsa.= _A czipőpróbálást_ _Kisfaludy_: XIII. k. _A mostoha testvérek_ jegyzetében említettük, v. ö. _Köhler_: I. k. 419. 554. l. a _nyillövéssel keresett menyasszonyról_ szóló mesékkel. Mesénk ugyan _nyílvetést_ mond, mely ma az osztozkodásnál használatos, de végső eredményében egy: mindkettővel menyasszonyt keres. Aranykácsának mondják a gyermekek, ha a vékony jeget lábbeli sarkukkal megrepesztik s az oda sütő napsugártól többféle színt játszik. Ha a gyermek elesik s fejével a jeget megrepeszti, akkor is csúfságból azt mondják, hogy aranykácsát csinált. (Szeged.)

=15. Őzike.= Változatait _Kisfaludy_: XIII. k. 61. sz. m. _Józsika és Mariska_ jegyzetében találjuk, az ott elősoroltakhoz vedd _Gonzenbach_ 48. 49., _Aarne_ 450. sz. jegyzetét. _A holtból virágnyőlést_ _Kisfaludy_: XIII. k. 40. sz. m. _Az ördög szerető_ jegyzetében, részletesebben _Kisfaludy_: XII. k. 418. l. _Kádár Kata_ jegyzete utolján találjuk.

=16. A medve.= használtabb neve: a f-s-s medve. _Boszorkány tűzbevetéséről_ _Gaal_ III. k. 15. l., _Arany_ 207. l., _Kisfaludy_ IX. k. 83. lapján levő mese szól. _Aarne_ a 327. sz. jegyzetében _Köhler:_ I. k. 414. lapon említi.

=17. Miska.= _Ragadósfára_ más mesénkben a halál megy; lásd _Kisfaludy_: XVII. k. _Az öreg katona_ jegyzetét, az _egymás ruhájához ragadókat_ alább a 18. sz. m. jegyzetében. A _fára való ragadás_ idegen változatairól _Köhler_: I. k. 105. l. szól.

=18. Trikkum-trákum.= _A hármas nehéz feladat_ 3. sz. mesénk jegyzetében van elősorolva. A _ragadásról_ szó van a megelőző mesében, de a _Kisfaludy_ XII. k. 463. lap IX. számu meséjében s változataiban _hozzá tánczolnak is_. A gyermekektől lejegyzett 110. számú dalamos változata mutatja, hogy hajdan az egész versbe volt foglalva.

110. Gyöngyösszőrű kis kecske.

Gyila, gyila Gyöngyösszőrű kis kecském Kiráj udvarába, Kecskeszőrin a lėjány, Lėján csėcsin a barát, Barát farán a lapát, Lapát végin az aszony, Aszony farán bíróbot, A bot végin a bíró. Kík kő, török gyerėk, Tarka farkú töröktyúk, Amoda mén hat pap, Utána hat bak; Hatot ütyi, Bakot ütyi, Hat papot Bottal ütyi Hat bak, Vége van.

(Pécska.)

=19. Százat egy csapásra.= Idegen változatairól _Bolte_ 21. sz. jegyzetünkben idézett műve I. k. 148. l. –, a finnekről _Aarne_ 1640. sz. jegyzetében szól. _Hahn_ 39. m. tipusából _Aarne_ kiszakajtotta az 1049. sz. j. elősoroltakat; a magyar meséket tekintve több megkülönböztetést is tehetünk. Mesénkben, a 19. számúban, hol a mesehős a királyleány kezéért kénytelenségből győzedelmeskedik furfangjaival a démonon, hogy a közte és a leány között levő _rangkülönbséget_ megszüntesse, melyet az _atya hangoztat_. Lásd 6. sz. jegyzetünk utolját. Több vitézcselekedet színezetű feladatot végez _Merényi_: S. I. k. 183. l. _A vitéz szabó_ is, hogy a mesehős a trón különböző értékű garádicsán való állásra s így a leány kezére az _atya szerint_ érdemes legyen; vagyis a rangkülönbség megszünjék. Itt az atya teszi feladatai végzésével a hőst leánya kezére méltóvá; II. kötetünk 16. sz. jegyzetében oly adatot is mutatunk be, melyben a rangkülönbség eloszlatása a mesehős találmánya. _Merényi_ meséjére meg kell jegyeznünk, hogy nem a magyar sajátságokat őrző nép valamelyik tagjától írta le: mert a 189. lapon olyant említ, mit a nép nem mond, mikor az oroszlán _meghalásáról_ beszél, még ha ő mondja a népnek, akkor is a nép kiigazítja, hogy az oroszlán döglik s az állatok közül a _méh hal_, nagyon elvétve hallottam a _fecskéről_.

Csillaggal jelelhetjük a _Hahn_ 39. sz. m. tipusa azon meséit is, melyekben a mesehős furfangjaival megszabaditja a királyleányt és a kezét nyeri el, mint _Kisfaludy_: I. k. 383. l. _A czigány az égben és pokolban;_ IX. k. 518. l. _A három örökség_. Alább a 111. sz. ujjat _odaékelő_ adatunkban a _templomot_ szabadítja meg a király leánya kezéért furfangjaival; _Kisfaludy_: X. k. 403. l. _A szabó és az Óriások_-ban a _falut_ az Óriásoktól pénzért. Mindezt összevonva, mondhatjuk: A mesehős furfangjával _valamit megszabadít_ az embertől különböző _démon-féle lénytől valamiért_.

Ezek mind hősködnimenő mesehősök; vannak azonban meséink melyekben a mesehős ellentétje _a vitéz szabónak_ és változatjainak abban, hogy a mesehős nem bántana senkit, csak őt, vagy az övét ne bántsák s csak mikor ellenfelein kezd diadalmaskodni, akkor kerekedik felül. _Aarne_ 1049. sz. FFC 3. meghatározását aligha fogjuk használhatni, mert – miként II. k. 6. sz. jegyzetében is említjük – meséinkben a különféle furfangosságok össze vannak keverve. Könnyebb összevetés végettitt közöljük a 112. sz. mesét, melyre vonatkozólag meg kell jegyeznem: hogy a benne előjövő _vérivás_ úgy került bele, hogy mikor 1. sz. _Köles_ mesénket sokak jelenlétében s egyes részeit többször is leírtam és a vérivás jelentőségét előttük kiemeltem, mindjárt került emberem, a ki párját vállalkozott mondani. Igy jött létre mesénk a jelen alakjában. A nevezetes helyet többször hallotta, többször elmondattam a _Köles_ mesében, nála a _vérintvaló testvérek_ azért mégis csak _czimborák_ lettek s hogy a _vérhez bor_ is kell és az _igéknek_ sem szabad hiányozni, nem bírta magának megjegyezni és a vérivása a népnél is divatba jövő _pertu_ pohárra olvadt össze.

_A nehéz feladatok_ 3. sz. jegyzetünkben vannak elősorolva.

111. Ėgy csapásra százat.

Hun nem vôt, vôt a világon ėgy szögén szabólegén, ojan szögén vôt: ėgy krajczárja sė vôt, mönt az országba. Ėcczör bemönt ėgy csárdába, aszongya a csárdásnénak: „Ád-ė neköm hitelbe ėgy köcsög aluttejet?“ Aszongya a csárdásné: „Adok! ha mán ojan szögén, hogy nincs péze.“ Övött a szabólegén, borzasztó sok légy vôt az asztalon, a tenyerivê rácsapott az asztalra, ėgy csapásra százat agyonütött. Osztán ėgy dėszkára ráírta, hogy: „Ėgy csapásra százat.“ Aval oszt fölkötötte a dėszkát a hátára. Mönt, möndögélt a városba, möglátta a kiráj, hogy a hátára van írva, hogy „Ėgy csapásra százat.“ Utánna kűdött ėgy katonát, hogy hîja viszsza aszt a ficzkót! Viszszamönt a szögén szabólegén a kirájhon. Fölért a palotába, aszonygya neki a kirá: „Igaz-ė, hogy tė ėgy csapásra százat agyonücz?“ Aszongya szögén szabólegén: „Igaz.“