Part 16
Mikor a magyarok hóditották az országot, oly erős helyre is találtak, melyet nehéznek találtak bevenni, a jól megerősített városban, vagy várban lakott a tótok feje is. A magyarok látták, hogy a tótnak fehér ló kell kantárral, úgy gondolták, hogy legjobb lesz, ha fehér lovakat küldenek veres kantárral felszerszámozva a tótok fejedelmének s a lovakkal együtt maguk is bemennek a megerősített városba és elfoglalják. A tótok mikor a fehér lovakat a veres kantárral felszerszámozva meglátták, nagyon megörültek, de mikor azt látták, hogy annyi magyar jött be a lovakkal, hogy meg kellett magukat nekik adni, hogy túljártak a magyarok az eszükön, síró hangon hajtogatták: Cservelyi kantár, vėlikó, Odavan az ország, bozsė moj!
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
99. Mióta nem ember a tót?
A kuruczkorban történt, hogy az ablakostótot Pozson tájékán elfogták a labanczok s kérdezték tőle: „Hé! mi vagy, kurucz, vagy labancz?“ Akkoriban azon a tájon a kuruczok nyakra – főre verték a labanczokat, a tót azt hitte, most már a labancznak nem is szabad magát mutatni, nagy bátran rámondta: „Hȧj, hȧj, zurȧm zistenem! zídės vitéz urȧkok! szėgín zárvȧ tótocskȧ, hogy ü izs mėglėhetne más, mint kurucz?!“ A labonczoknak sem kellett több: alaposan elpáholták a tótot s megfogadtatták vele, hogy az életében ki nem ereszti a száján a kuruczszót, hanem mindenütt, a merre csak jár, labancznak vallja magát: azután elbocsájtották. A mint tovább mendegél, mentében Érsekújvár felé keveredik, ott meg a kuruczok fogták el s vonták kérdőre: „Hát, kend miféle szerzet: kurucz, vagy labancz?“ A tótnak még élénken az emlékezetében volt, hogy a kuruczszóért verték meg, azt mondja: Hȧt sȧk kírom szípony zín szėgíny zȧblȧkos tot zembėr ȧz ȧ lȧbȧncz mėgvȧgyom!“ „Tyű, adta vakapád! majd adunk mi neked labanczot!“ Még jobban elverték, mint a labanczok s úgy bocsájtották útnak remélve, hogy többet nem lesz kedve magát labancznak mondani. Nem sokára megint elfogta egy tábor s újra elkezdték faggatni a tótot, micsoda: kurucz-e vagy labancz? A tót halálra volt rémülve, hogy mit mondjon? Úgy sem volt jó, hogy labancz, úgy sem, hogy kurucz, ijedtében azt mondja: „Zȧrányos Jėzuskȧm! zídės zurȧm zistenėm! kírom szípony nemės és nemzetės vitéz urȧkok! ín sė lȧbȧncz, sė kurucz nem vȧgyom, mėg zembėr sė nem mėg vȧgyom sak tót“. Azóta mondják, hogy a tót nem ember.
(Szeged)
100. A német és a teremtés.
Mikor a népek meg voltak már teremtve, keresték a hibát, hogy mi nem jól van teremtve. A német csak azt a hibát, találta, hogy az embernek az orrát teremtette az Isten rosszul, mert lefelé van: „Fordítva kellett volna teremteni – mondta a német – hogy az orrluk lett volna felfelé, hogy ha az ember tubákol, mindjárt egész kanállal lehetne beledűteni tubákot.“
(Szeged)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(Kópéságok.)
101. A forrókása és a csizmadiainasok.
_Kását_ evett a két csizmadiainas, nagyon meleg volt, szinte égetett, mikor a mesterné, szűkösen tálalva oda adta nekik, hogy egyenek. Az evésnél a ki gyorsabban tudott enni, annak több jutott, míg a másik kevesebbel volt kénytelen megérni. Bevág mindjárt az egyik nagymohón egy kanállal s miután összeégette a száját, elkezd sírni, mit látva a másik, kérdezi: „Miért sírsz?“ „Siratom az öregapám halálát, eszembe jutott, hogy most esztendeje halt meg“ „No, csak sirasd – gondolta a másik, majd én addig megeszem előled!“ ő is bevág egy kanállal s ő is úgy jár, mint a társa: összeégeti a száját, kiköpi a kását s mondja: „Hogy a fene ette volna meg az öregapádat, minek halt meg!“ és segített a társának könnyezni.
(Szeged)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
102. A huszár pénzt szerez.
A huszárnak nem volt pénze, kért a pajtásától egy forintot kölcsön, míg szerez valahonnan. Elment a kereskedőkhöz s a boltokba bekukucskált, egyik boltos azt kérdezte: mit keres? A huszár azt mondja: „Ilyen szürke ruhás boltostól kaptam tegnap előtt egy forintot, mint maga, azt hoztam meg“. A boltos kapott az alkalmon, hogy mindjárt könnyű szerrel keres egy forintot, azt mondja, hogy: „Én voltam az, én adtam magának a forintot.“ A huszár odaadta a boltosnak a forintot s várt egy kis ideig, hogy mentül többen legyenek a boltban, azután mondta a boltosnak, hogy adja ide az óráját?“ „Micsoda órát?“ kérdezte a boltos. „Hát azt a 30 forintos órát, a melyiket itt hagytam az úrnál, hogy egy forintot kölcsön kaphassak.“ „Én nálam nem hagyott.“ mondja a boltos. Addig ide, addig oda! felmentek a bíróhoz. A bíró azt kérdezte, hogy megadta a katona a forintot? a boltos nem tagadhatta, mert látták többen, a bíró azután megítélte a katonának a 30 forintot, ha az órát nem tudja visszaadni, mert katonának senki sem ad kölcsön egy forintot, ha csak zálogban nem hagy valamit.
(Békés)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
103. A pokol létszáma emelése.
Mikor a pokolban nagyon megcsökkent a létszám, az Ördög azon törte a fejét: hogy kell ezen könnyű szerrel segíteni? Utoljára arra a gondolatra jutott, hogy legjobb lesz a földre lemenni s az embereket valami módon a hálójába keríteni. Magához vett egy tubákos pikszist, hogy megtanitja az embereket tubákolni és ha majd nagyokat és sokat trüszentenek, bosszankodni fognak azután meg káromkodnak: szidni fogják az Istent. Csakhogy ez a terve nem sikerült, mert barátok (szerzetes) szerették meg a tubákolást s a helyett hogy ha trüsszentettek, káromkodtak volna, az Isten nevét jó czélból emlegették, valahányszor trüszentett az egyik, a többi mind egészségére kívánta, azt mondta, „Adj Isten egészségére!“ „No, ez nem vált be!“ mondta az Ördög és földhöz vágta a tubákos pikszist, mást próbált.
Addig törte a fejét, eszébe jutott a _pipa, aczél, kova, tapló_, „No ez jó lesz!“ gondolta magában. Felöltözött szépen, ment kocsmáról kocsmára, elővette a makrapipáját, hogy majd rágyujt, az emberek nézték, hogy mi ez? Mikor megtömte a pipáját, elkezdett csiholni s rágyujtott, a kivel beszélt, dícsérte neki, hogy milyen üdvös dolog, a füstje milyen kellemes illatú, odaatta az az embereknek, hogy szívják; ezt meg a szegény emberek szerették meg, szereztek is mindjárt pipát, füstöltek, mint a kémény. De az emberek ügyetlen része mikor csiholni akart, a helyett hogy a kovára ütött volna az aczéllal, az ujját verte le, elkezdett káromkodni. „No, ez már sikerült!“ – mondta az Ördög – ez már bevált!“ de a pokol létszáma lassan növekedett, csak törte az Ördög a fejét, mit csináljon még, hogy elegen legyenek a pokolban? Eszébe jutott végre a kártya, sorra járta vele a vendéglőket, mutogatta, milyen szép képek vannak rajta, tanította az embereket kártyázni, engedte őket nyerni, dicsérte, milyen jó, milyen könnyen meg lehet gazdulni, csak egy kis ügyesség kell hozzá. Az emberek kaptak rajta, hogy dolog nélkül is meg lehet gazdagodni, nekiszoktak a kártyázáshoz, elvesztette egy része a pénzét, más része a vagyonát is, egymást szidta, gyilkolta. „No, ez már nagyszerűen bevált!“ mondta az Ördög, a pokol létszáma is visszanyerte csakhamar a régi nagyságát, még hajazta is.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
104. Csizmadijahal.
A csizmadijának vôt ėgy legénye. Tavaszszal már a munka mögszűnt, a legént nem akarta elkűdeni, mert jó munkás vôt, aszonta neki: „János! én nem kűdöm el magát, de látytya: nincs munka, majd a szőlőbe is dôgozgatunk ėgyet-mást: a mi előagygya magát! Maragygyon itt, maj kimögyünk a szőlőbe kapálni!“ A legény beleėgyezött, mer munka máshun sincs, mit barangoljon? inkább dôgozik a szőlőbe is. Kimöntek a szőlőbe kapálni, asz monygya a mestör: „János, iparkogygyunk, estére halat öszünk!“ János nagyon szerette a halat, iparkodott kapálni. Este, mikor hazamöntek, nagy tál bablevest vitt be az aszszony, János ėgy tányérrâ mögövött, a kanalat lėtötte. A mestör asz mongygya neki: „János, mé nem öszik? nem lakott még jô!“ János asz feleli: „Akkor maj halat nem birok önni!“ Aszongya a mestör: „Hát e nem hal?“ Aszongya János: „Hogy vôna hal, hiszėn bab.“ „Hátha nem hal, János! akkô odadom a könyvit, elmöhet!“ János asz gondolta, akárhova mén, most nincs munka, fokta a kanalat, mögkeverte a bablevest, nészte, aszongya: „Hal ez csakugyan, csakhogy még apró!“ Igy oszt János mögmaratt.
Őszszel, mikor mán vôt munka elegendő, ėgy ebéd alkalmával János kinézött az ablakon, ez is szólott a mestörnek: „Majiszter úr, nézze csak a szomszédház tetejin a medve hogy sétál!“ Kinéz a mestör asz mongya Jánosnak: „Maga mög van bolondulva, János! a macskát medvének nézi?“ „Hát nem medve a’ majszter úr?“ a János kérdözi. „Hát, hogy vôna medve, macska az!“ „Hát ha nem medve, akkor agygya ki a könyvemet!“ Akkor könynyen beszélt, mert a munka mögindult. Aszt mongya a mestör a feleséginek: „Hoszd be anynyuk az okulárijumot a műhelbűl, maj főtöszöm, mögnézöm jobban!“ Föltöszi, aszongya: „János! magának igaza van! medve a, csak még kicsike!“ Igy oszt János mögmaratt.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(Nagyokatmondó adomák.)
105. A szabadságos katona és a czigány.
A szabadságos katona ment hazafelé, találkozott az úton egy czigánnyal, azután együtt útaztak. A mint mentek, mendegéltek, találtak egy zacskó aranyat, a szabadságos katona ügyeseb volt felvenni, mégis megakarta osztani testvériesen a czigánnyal, mert – mint mondta – együtt találták, de a czigány magának követelte az egészet. Addig osztozkodtak, hogy a czigány eltalálta, hogy legyen azé az arany, a ki nagyobbat tud hazudni, a szabadságos katona beleegyezett.
Elkezdett a czigány hazudni, elmondta, hogy volt az ő apjának olyan szép háza, hogy a királyok megírígyelték a annyi pénze volt, hogy már nem talált helyet, a hova tegye. Azt mondja a katona: „Ez mind meglehet, de én nekem volt olyan lovam, hogy az egyik esztendőben csikót ellett, a másikban czigányt.“ „Az már nem igaz!“ mondta a czigány s a zacskó arany a katonáé lett.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
106. Nagyotmondó huszárok.
Mikor a huszár hazajött Talijányországból, elmesélte hogy olyan nagy _káposztát_ látott, hogy az egész ármádia ha meleg volt, aláment, hogy hűvösbe legyenek és akkora _méhet_ látott mint egy ló. „Hát a kaptár mekkora volt?“ kérdezték tőle. „Hát csak akkora, mint nálunk,“ felelte a huszár. „Hát akkor hogy ment be a méhecske?“ kérdezik tovább; de a huszár nem hagyta magát zavarni, azt mondja: „Akkor már eljöttem.“ „Ez semmi!“ mondja a másik; „Mikor mink Pojákországba vôtunk, ojan nagy _üstöt_ láttam csinálni, hogy mikor a kovácsok az egyik feliben kalapálták, azok, a kik a másik feliben dolgoztak az üstnek, nem hallották a kalapálást.“ „Mit csináltak azzal a nagy üsttel?“ kérdezi a Talijányországban járt huszár. „A te káposztádat főzték meg benne“ volt a válasz.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
107. A hazugságot valóságnak bizonyítja be.
Mikor még a katonák 10 esztendeig szolgáltak s kivitték űket idegen országba, akkor történt, hogy egy szabadságos katona, betért egyik útjába eső kocsmába és elkezdte mondani, hogy mit látott Pojákországból hazajöttében. A többi közt elmondta, hogy olyan nagy madarat látott, hogy a szárnyával, mikor szállt, 4 óráig elborította a napot, mire a kocsmáros kijelentette, hogy ő nem hiszi. Szóról-szóra annyira mentek, hogy egy akó borba fogadtak, a katonának be kell bizonyítani, hogy igaz, a mit a nagy madárról mondott. A katona elment, hogy majd embereket keres, a kik bizonyítják, hogy csakugyan igazat mondott.
Telt az idő, a katona megint betért a kocsmába, de már nem katona ruhában, hogy a kocsmáros meg ne ismerje. Elkezdi beszélni, hogy mikor jött, a falu tulsó végén annyi ember ment ki a mezőre, hogy alig bírt tőlük ide jönni, vittek magukkal egy öt öles létrát is. Kérdezte tőlük, hová viszik azt a nagy létrát? Azt mondták, hogy a mezőn akkora _tojást_ találtak, hogy öt öles létra kell neki, hogy a tetejét betörhessék, azután szétkanalazzák maguk közt a tojást; mert ha az oldalát beütik, szétfolyik mind. Azt mondja azután a katona: „Én nem hiszem, hogy van akkora tojás.“ Azt felėli rá a kocsmáros: „Lehetséges az! a multkor volt nálam egy szabadságos katona, jött Pojákországból, az beszélte, hogy ő, mikor jött hazafelé, akkora madarat látott, hogy a szárnyával, mikor szállt, négy óráig elborította a napot, lehet, hogy ennek a madárnak a tojása.“ „Hát maga hiszi azt, hogy van olyan nagy madár?“ „Hogyne hinném! ezek a nagy madarak tojják a nagy tojásokat, hogy 5 öles létrával lehet csak a tetejébe menni.“ „Bravó! emlékszik-e, mikor fogadtunk egy akó _borban_ s én azt mondtam, hogy be fogom bizonyítani, hogy elhiszi, fizesse meg az akó bort! az a szabadságos katona én voltam.“
(Szeged.)
A jegyzetekben idézett művek megjelelése.
A többször idézett műveket a szerző, vagy gyűjtő, illetőleg a szerkesztőt-megbízó társaság, a folyóiratoknál pedig a folyóirat nevének _dűlt betűkkel_ szedett részével idézem; ha azonban a gyűjtő vagy a szerző különféle nevű műveit kell felemlítenem, akkor a neve mellett a később kiadású művei elnevezésének kezdőbetüit is _dűlt betűkkel_ jelelem.
_Aarne_ Antti jeleléssel a F. F. Communications N: o 5-ben Hamina 1911. megjelent _Finnische Märchenvarianten Verzeichnis_ művét idézem. Hiszem hogy jön idő: mikor a finnek tekintettel Aarne dolgozatára kéziratban levő meséikből fognak ki is nyomatni, akkor összehasonlításokat tehetünk a magyar mese-kincsekkel.
_Abafi_ L.: _Figyelője_. Irodalomtörténeti közlöny, Bpest 1876–
_Arany_ L. Magyar népmese gyüjteménye. Bpest 1901.
_Dähnhardt_ Oskar: Natursagen 1907– Leipzig und Berlin,
_Dähnhardt_ O.: _Schwänke_ aus aller Welt 1908. Leipzig u. Berlin.
_Erdélyi_ J.: Népdalok és mondák Pesten 1846–
_Etnographia_, Budapest 1889–
_Ethnologische Mitteilungen_ aus Ungarn, herausgeben von Anton Herrmann. Budapest 1887–
_1001 éj:_ Die Erzählungen aus den Tausendeinnachten, Felix Paul Greve erschienen im Insel-Verlag zu Leipzig MDCCCCVII.
_F. F. C_ommunications Helsinski 1911. Hamina 1911–
_Gaal_ Gy.: Magyar népmese-gyűjteménye. Pesten 1857–
_Gonzenbach_ L.: Sicilianische Märchen, Leipzig 1870.
_Grimm_: Kinder und Hausmärchen Berlin 1822.
_Hahn_: Grichische und albanesische Märchen Leipzig 1864.
_Ipolyi_ A. _kézirat_-ban levő gyüjteménye.
_Ipolyi_ A.: Magyar _mythologia_ Pest 1854.
_Istvánffy_ Gy.: Palóczmesék a fonóból, Liptó-Szt.-Miklós 1890.
_Jókai_ M.: A magyar nép élcze, népszerü kiadás 72–73. szám. Bpest 1911.
_Katona_ L.: Irodalmi tanulmányai, Bpt. 1912.
_Kálmány_ L.: _K_oszorúk az Alföld vadvirágaiból, Aradon 1877–
_Kálmány_ L.: _Sz_eged népe Aradon 1881–
_Kálmány_ L.: _Világunk_ alakulásai, Szegeden 1893.
_Kisfaludy_-Társaság: Magyar népköltési gyüjtemény, Pest 1872–
_Köhler_ R.: Kleinere Schriften, Weimar 1898.
_Merényi_ L.: _E_redeti népmesék, Pest 1861.
_Merényi_ L.: _S_ajóvölgyi eredeti népmesék Pest 1862.
_Merényi_ L.: _D_unamelléki eredeti népmesék, Pest MDCCCLXIII.
_Munkácsi_ B.: _Vogul_ népköltési gyüjtemény Bpest 1892–
_Pap_ Gy.: Palócz népköltemények Sárospatak 1865.
_Róna–Sklarek_: Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1909.
_Sklarek_ E,: Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1901.
_Tóth_ B.: A magyar anekdotakincs. Bpest 1901.
Ha a gyüjtemény nincsen különösen megnevezve, csak a kötet száma van idézve, akkor a _Hagyomány_-gyüjtemény értendő alatta, hacsak valamely megnevezett műről nincsen szó, melynek a köteteit érintem. A római számjegyek a kötetek számát jelelik, a füzetek arab számmal vannak idézve. Rövidítve említem még:
f. = füzet,
– = folytatólag,
j. = jegyzet,
k. = kötet,
l. = lap,
m. = mese,
sz. = szám,
U. O. = ugyanott.
A zárójel közé tett sor: vagy a meséből van kifelejtve vagy a drasztikus, olykor sikamlós kifejezés szebb alakban való elmondása, mely ha nem a nyelvjárás nyelvén van, akkor az enyém.
Jegyzetek.
=1. Köles.= _Az elrejtett erőnek titkos úton való elvételét_ lásd a _Kisfaludy_: XIII. k. 142. l. _Juhenes_ meséjében s jegyzetében megjeleltekben és alább a 2. számú adatunkban. A finnekét _Aarne_ a 302. sz. jegyzetében sorolta elő.
A _vérivásról_ az _Ethnographia_ XXIII. évf. 100. – lapján van szó; itt a 101. lapon a 15. sorban _vérrel_ helyett _vizzel_, a 28. sorban _idézetekben_ helyett _idézetben_ teendő.
_A bűvős vesszőről Kisfaludy:_ XIII. k. 1. sz. jegyzetében s alább a 2. 6. 7. 9. 108. sz. adatunkban; a _fentjáró szárnyasok lábán forgó várakról_ a _Kisfaludy_ XIII. k. 7. számú jegyzetében; a _kardról_ ugyancsak ott a 16. sz. jegyzetben s alább a 2. 3. sz. mesében van szó.
Mint nevezetes mesét, többször is leírtam, hogy hátha a vérivásról egyebet is megtudhatok. Egyik mesélésében így kezdte emberem: Vôt égy kirájnak 3 fija, ėgygyet híttak: _Árpa, másikat Zabnak_ stb. Az 1. lap 4. sort emígy: A lekkiseb fija aszt tudakolta bátytyaitul, hogy az atytyuknak az ėgygyik szöme mé sír, a másik mög mé nevet? A bátytyaji nem tutták neki mögmondani, de aszonták, hogy addig _igálkonnak_ (= néznek utána), még ki nem tudakolik akárhogy is! Mos mán mind a hároman azé _leledzöttek_ (= arra volt kivánságuk), hogy mögtugygyák stb. A 3. lap 2. sor végéhez: Köles fölkészlelte (= biztatta, tüzelte) öket stb. A 8. lap 20. sor utolja helyett: Akkor hun, hun nem, vött ėsz száraz lófejet, oda álította űket a lófejire, körűkerítötte űket szénakötéllel, mögesküttette űket stb.
=2. Zirínyi Miklós.= Változatait a megelőző mese jegyzetében találjuk felemlítve. Mesénkben szereplő _Toronyi Tamást_ nemzeti hősnek mutatja be 74, számú adatunk. Hagyományunkban _Toronyi Meduza_ (Medusa)-féle _kővéváltoztató erővel_ van felruházva, még inkább a 112. sz. mesénkben van ilyen _nőről_ szó: a 19. sz. m. jegyzetében.
=3. Csinosomdrága.= _Égitesttel_ díszlő, elrabolt ló visszahozásáról _Kisfaludy_: XIII. kötet 17. számú _Kampó táltos_ meséje szól, melyben – nem számítva a más tipusú meserészek beékelését – a hős visszahozza a lovat s ezzel vége szakad a mesének. _Aranyszőrű_ paripát hoz vissza a hős _Kisfaludy_: IX. k. 294. l. _Borsszem Jankó_-ban; ez a mese átcsap a _másféle hozása másféléért a túlzott nagyfélék segítségével_ mesébe, hasonló hozzá az _Ethnologische Mitteilungen_ szerkesztőségéhez _Kolumbán_ Simon beküldte _Estők_ mese. Estók, miután az elrablott égitesteket és a 2 zsoltármondó madarat visszavette, a tőle elvett kardért és lóért királyleányt, ezért köpönyeget hoz a _Világmehetéje-_féle = _túlzott nagyféle sajátságúak segitségével_. Csinosomdrágában nyoma látszik a meséinkben otthonos _rangkülönbségnek_: többféle feladatot kell az alacsony származású hősnek telyjesíteni, hogy a lány kezét elkapja, lásd a 6. sz. jegyzetünkek az alacsony származású hősön való segítés harmadik módját.
A _túlzott nagyféle sajátságúakkal_ telyjesített feladatok a fentemlítetteken kívül _Merényi_: S. I. k. 1 sz., _Kisfaludy_: II. k. II. sz. meséjében is előjönnek, az idegeneket _Sklarek_ 291. lapján 29. sz. jegyzetében említi.
A _nehéz feladatok telyjesítése_ _Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. m. _A három fiú_ jegyzetében van elősorolva s alább a 9. 10. 12. 18. 19. sz. mesében fordul elő.
Az _üldözés közben hátra vetett tárgyak_ ugyancsak _Kisfaludy_: XIII. k. _Az aranyhajú_ mese jegyzetében vannak felemlítve, lásd még a 4. 8. 9. 10. a 11. sz. m. a papucsból felhajtással krokodil lesz.
A _kardról_ 1. sz. mesénkben szóltunk.
=4. A kiskanász hozza el az aranykoszorút.= _Elrabolt tárgy_ elhozásáról a kisasszony kezéért több mesénk szól, de nem az ellopásáról. _Tárgyak lopásáról_ is van szó meséinkben, de nem egyúttal kisasszony kezéért. _Az üldözésközben hátra hajtott tárgyak_ a 3. sz. m. jegyzetében vannak említve. _A bivalybőr lórahúzása_ több mesénkben előfordul; így _Gaal_: III. k. XXVII. sz., _Pap_: I. sz., _Kisfaludy_: VI. k. 331. l. IX. k. 23. 43. sz. X, k. 36. sz., alább a 8 sz. mesében; idegen változatait _Köhler_: I. k. 469. lapján idézi. Hasonló vonás fordul elő a vogul teremtő mondában is: _Elmpi_ ha elérhetetlen fenekű tenger vizében alá akar úszni, _kácsabőrre_ van szüksége; mikor pedig _kúszó tehetségre_ van szüksége, _evetbőrt_ vesz magára. (_Hunfalvy_ P.: Reguly A. hagyományai 123. l.)
=5. Pézös.= Meséink némelyikében a kelepczébe került mesehős, ha ellenfelével rendes úton: megvívással nem boldogulhat, _csellel_ szabadul meg, melynek sikerülésére közreműködik az ellenfele számára hozott feleségnek való nő. Ilyenek az elrejtett erőnek _titkos úton_ elvételét tartalmazó meséink közül _Merényi_: S. I. k. 1. l., _Kálmány_: Sz. III. k. 160. l., _Kisfaludy_ IX. k. 60. l. található égitesteket hozó mesék és kötetünk 1. 2. sz. meséje. Ezekben szörnyetegfélékkel (= testi erő) van a mesehősnek baja, kik _Merényiét_ és _Kisfaludy_: IX. kötetjét kivéve: _királyfiak_. Itt a csel az elrejtett erőnek kitudásában van alkalmazva, a feldíszítésében annak a tárgynak, melyben először az erejét elrejtve levőnek állítja a szörnyeteg; hacsak a mesemondó bele nem únt már mesélni, a mesét össze nem rántja, a cselt ki nem hagyja, mint a _Kisfaludy_: IX. k. 67–68. lapján látjuk.
Most bemutatott mesénkben: _Pénzösben_ is a _cselt_ a feleségnek való nő eszközli az által: hogy a mesehős ellenfelét reábeszéli annak elhozatalára, ki a vesztét okozza a parancsolónak (= hatalmas úr, király). Ha a mesehős szegény _emberfia_: szolgálni megy; a _királyfiak_ mint hozzájuk illik: vitézséget mennek tanulni.
_Csel_ van használva azokban a mesékben is, melyekben a feleségül hozott nő a mesehős ellenfelét reábírja, hogy a _lótejben megfürödjék_. A _lótejben való fürdés_, mint erőtönkretétel jön elő _Gaal_: III. k. XXVII. sz., _Pap_: I. sz., _Merényi_: E. II. k I. sz., _Istvánffy_: 7. sz., _Kisfaludy_: IX. k. 23, 43. sz. X. k. 36. sz. meséjében. Megvan a _Kisfaludy_: VI. k. 14. sz meséjében is, de a hős leendő felesége segítsége nincs feltüntetve, pedig az eddig elősoroltakban a cselt ő _eszközölte ki_. Ha szemügyre vessszük ezt a cselt keresztülvivő nőt, azt látjuk, hogy nem közönséges ember leánya. Van köztük Vasorrúbábák, magyarul _Ördöngős vénasszonyok_, Sárkányok _aranyhajú_ lánya, _Halak királyának_ a leánya, mind több a közönségesnél; azért követelik a csel telyjesitését, mert előre látják a mesehős ellenfelének megsemmisítésére szolgáló dolgokat.
_Cselnek_ vehető mesénkben: _Pézös_-ben, a _koporsópróbálás_ is, mely _Ipolyi kéziratos gyüjteményében_ a 495. számot viselő _Ilonka_: az _Ethnologische Mitteilungen_ szerkesztőségéhez beküldött: _Oszvát és a pogány király_ mesében is előfordul. _Idegen_ mesékben Köhler: I. k. 410., 306. lapján van róla szó, mely utóbb említett lapon levővel, mint vele legjobban megegyezővel, vesd össze adatunkat.
A _lopással teljesíthető feladatok_ _Hagyományok_ II. k. 20. sz. mesénk változataiban jönnek elő; lásd a jegyzetét.
=6. A kiskanász.= Változatait _Kisfaludy_: XIII k. 31. sz. meséje: _Bendebukk_ jegyzetében soroltuk elő, újabban a finn változatokat _Aarne_, 306. számú jegyzetében említette meg.
Adatunk azt mutatja, hogy hajdan a Sárkányoknak _nem kellet nőket rabolni_, mint II. kötetünk 1. sz meséjében, _Jufijankó_-ban s változataiban van: de akkor a hozzájuk járó _királykisasszonyok sem voltak_ földi lények: _emberek_. A kisasszonyoknak a Sárkányokkal való összeköttetését más mesénk is bizonyítja. _Ipolyi_-nak 41. számú, _kéziratban_ levő meséjében, _A pernyepöpöjké_-ben _a föld alá mennek a kisasszonyok_, a 108. számú alább közlött mesénkben pedig: a _Kisgubá_-ban a mesehős a szavára _megállani nem akaró várakban_ találja a kisasszonyokat; mindakettő oly vonás, melyet a Sárkánylakások leirásában találunk meséink egyrészében; lásd _Kisfaludy_: XIII. k 7. számú meséje jegyzetét.