Part 14
Mătyăs kiră vėtte lė a rabigăt, mer azelőtt szăntottȧk ȧz emberek ȧz ȧszonyon. Hȧ ȧz embėrnek ȧz aszony nem tecczėtt, elȧttȧ; hȧ ê nem birta anynyi, ȧgyonütte. Mikor Mătyăs kiră lăttȧ, hogy ȧz ȧszony húzzȧ ȧz igăt, lėszălt ȧ kocsijăról, monta, hogy ȧz ėmbėrt fogjăk bė, bėfoktăk, ȧz embėrėn szăntottȧk. Mătyăs kiră ȧkkor nȧgy törvínt tȧrtott ellenök, hȧ úgy cselekszenek, mind kipusztítytyȧ őket, eltörletyi őket. Ȧzútȧ bėcsülyik (az emberek) ȧz ȧszont.
(Gȧlgȧhévíz Pestvm.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(Hőseinkről.)
70. Balázs.
Élt ėcczör ėgy szögén özvegy aszszon a gyerökivê, ott laktak az erdő szélin, a kis gyerök tartotta föl az anynyát. Ėcczör elmönt a kis gyerök az erdőbe szamóczát szönni, gondolta: „Még édösanyám alszik, szödök ėgy csomót.“ Hát a mint mén, möndögél bejjebb, bejjebb az erdőbe, ėcczör csak eltévett, lėült a fojópartjára, várta, hogy az édös anynya mögkeresi; az édösanynya kereste, de nem gyütt a nyomára. Hát, a mint ott üldögél a kis gyerök a fojó partján, hát! ėcczör csak mén âra ėgy hajó, kérdözik a kis gyeröktű: „Mijé sírsz? kis fijam!“ „Mer nem tudok hazamönni!“ mongya a kis gyerök. „Hát, hol lakol?“ kérdözik. „Édös anyámnál,“ feleli a kis gyerök. „Hát, édösanyád hun lakik?“ „Hát a hun én!“ Gondolták, hogy evel nem sokra mögyünk, mögkérdöszték, hogy hítták az édösanynyát? „Zsuzsa néni.“ mongya a gyerök. Fölvötték a hajóra, majd elviszik, ėgy halásznak átagygyák. Úgy is lött. Hát, a mint a halásznak átagygyák, ráparancsolnak a halászra, hogy visejje a gongyát.
Másik hétön âra járt a kiráj, möglátytya a gyerököt a gunyhó előtt, kérdözi a kis gyeröktül: „Itthun van-ė az édösapád? kis fijam!“ „Neköm nincs édösapám, csak édösanyám“ mongya a kis gyerök.“ „Hát aszt hogy hîják?“ kérdözi a kiráj. „Zsuzsának“ mongya a kis gyerök. „Hát a hol lakik?“ kérdözi a kiráj. „Aszt nem tudom, asz keresném“ mongya a kis gyerök. „Hát az öreg halász mêre van?“ „Odabe van a kis gunyhóba.“ mongya a kis gyerök. Bemén a kiráj mögkérdözni Nem a kendé ez a kis fijú?“ „Nem ám! úgy hoszták ide“. Kimén mögén a gyerökhön, mögén beszél vele, ád neki ėgy aranyat: „No, kis fijam, jô viseld magad, majd idővel még halász lösz belüled!“ „Én belülem nem lösz halász sosė“ mongya a kis gyerök. „Hát mi löszöl? kis fijam!“ „Mátyás kiráj katonája, még pedig huszár.“ Mögtecczöt ez a felelet a kirájnak, adott a halásznak aranyat: „No, halász! viseld gongyát ennek a kis fijúnak és mához ėgy évre hoszd föl hozzám Budára, tudakozógygyál a kiráj iródėjákja után!“ A névjegyit odatta: „Majd esztet agygyátok oda!“ A halász mökköszönte az aranyakat is, a jegyöt is és elbúcsúzott a kiráj: „De gongyát viseld a kis Balázsnak, hogy mához ėgy évre föltugygyad hozni Budára!“ A halász ígérte, be is tartotta az ígéretöt, csináltatott a kis fijúnak csinos ruhát, fölvitte Budára. Kérdözik Budán a várba az ajtón állók: „Kit keresöl? szögén embör!“ „A kiráj iródėjákját!“ Nagyot néznek az ajtónállók, mikor odatta a jegyöt, mer az a jegy a kirájhon szólott. Bevezették a szögén embört a kiráj elébe, a gyerököt átvötte, a szögény embört pedig mögjutalmaszta. Balázst pedig fölőtösztették úri ruhába, kitanították, derék katona vált belőle. Idővel mögházasodott, êvött ėgy gróf kisaszszont, boldogul éltek.
Történt ėcczör, hogy szögén embörök jártak nála, hogy engegygye mög a nacságos úr, hogy azerdőbül fát vigyenek, a mivel a gunyhójukat fölépicscsék. Vôt kösztük ėgy embör, ki a szögén aszszon részire fát kért. „Szeretném látni aszt a szögén aszszont – mongya Balázs úr – hogy nem gyün, ha szüksége van fára!“ „Szögén, özvegy, beteg aszszon! kéröm.“ „Ha nem gyühet, odamegyek én!“ monta a nacságos úr, odamén a szögén aszszonhon, benéz az ajtón, látytya, hogy ott térbetyül, imátkozik. „Mi csinál? jó aszszon!“ „Imátkozok az elveszött gyerökömé!“ mongya az aszszon. „Hát mikor veszött el a gyeröke? jó aszszon!“ „Régön vôt a!“ mongya az aszszon. „No, akkor mögadom a ház hejet is, de mőre lögyön?“ „Csak ezön a hejön lögyön a fa tüve előtt, mer mikor elveszött a fijam, ebbe a fába töttem bele a jóságos szüz Márija képit, elmult már 25 év, azûta mindég imátkozok lėtérbetyülve, hát a mint beszéli a szögén aszszon, sírva borult a nyakába Balázs: „Én vagyok ez a 25 év ûta elveszött fija!“ De hogy ű mögörült a találkozásnak, a felesége nem, aszonta: „Neköm nem köl koldus aszszon anyós! Mit vôt tönni, mit nem, Balázs fölépítette aszt a házat és az anynya ott lakott, még mög nem halt. _Eddig siratta a fiját, hogy mög nem tanálta, most mög azé siratytya, hogy mögtanáta._
(Hódmező-Vásárhely.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
71. Kinizsi.
Mikor körösztülmönt a katonaság azon a falun, a hun Kinizsi lakott, Vastag Balázs lánya kért tűle vizet. Kinizsi ott hevert a fűbe az apja _malma mellett_, fővött ėgy _malomküvet_, âra tötte a _mihókot_ (a mibül vizet isznak), úgy kinálta mög. „Ez osztán az erős legény!“ monták, mikor látták. Kinizsi mög anynyira elbámult a lánra, hogy _lėcsúszott_ a kezirül a _kű_, êre a katonák elkeszték csúfolni, monták: „Ez az az erős ficzkó?“ Kinizsi akkor fővötte a küvet, a _fejük fölött_ suhintotta el. Mátyás kiráj mikor halotta, hogy mijen erős Kinizsi, mikor az országban álruhába járkálgatott, elmönt Kinizsihön is, ott hagyott ėgy _zacskó aranyat_ mög ėgy _czédulát_, a czédulára rá vôt írva, hogy a zacskó arany azé van, hogy az apjának mög az anynyának lögyön mibül élni, ű neki pedig ha kedve van, gyűjjön el a kiráj hadseregibe katonának. A pap olvasta el, mer abba az üdőbe kevés embör tudott olvasni. Kinizsi osztán a nyakába akasztotta a tarisznyát, ėgy _mônárczipót_ tött bele, útnak vötte magát, hogy êmén katonának Mátyás kiráj hadseregibe. A mint mönt ėgy erdőbe, ott vadásztak az urak Vastag Balázszsal ėgygyütt, itt az inasokkal öszszeszólalkozott, ėgyet a mônárczipóval úgy hátba vágott, hogy mingyá ôra bukott; akkor ėgy _kutya_ rászalatt, aszt mög ėgy fával, a möliket fölhúzott az erdőbe, úgy ôdalba ütötte, hogy mingyá _mögdöglött_, akkor rárohantak a hajtók, de Vastag Balázs aszonta: „Mögájjatok! Sok lúd disznót győz.“ Látta, hogy markosgyerök, odamönt Vastag Balázs, hogy kicsoda? hogy és mint? Monta, hogy ű katona akar lönni Mátyás kiráj hadseregibe: beált katonának, lött belüle vitéz embör Akkor vôt a törökkel nagy ütközet, Vastag Balázs vôt a fővezér, Kinizsi akkor a tömösvári várba vôt, gyütt az üzenet, hogy mönynyön segíteni. Mikor Kinizsi odamönt, a magyarok mán be vôtak kerítve. Kinizsi betört a törökök karéjába, mikô Vastag Balázs möglátta Kinizsit, odamönt oszt Vastag Balázs ráborult, hogy végünk van! Aszongya Kinizsi, hogy nė vérözze be: „Nincs végünk!“ Széjjelverte az egész hadseregöt: egyik kezivel parulázott Vastag Balázszsal, a másik kezivel kardal csapkotta a törököt agyon. Akkor széjjelverték az egész török hadseregöt. Mikor lėverték a törököket, áldomást ittak; törökökbül csináltak asztalt, Kinizsi ėgy _törököt fővött a fogával_, úgy járta a toborzót. Kinizsi vötte el asztán Vastag Balázs lányát, a kinek vizet adott.
(Deszkimajor.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
72. Toldi.
Mikô Vastag Balázs mönt az ű hagygyával, ėgy erdő szélin vôt a Toldi Miklós apjának _vízimalma_, mikor Vastag Balázs odaért az ű hagygyával, Toldi Miklós ott fekütt a malom előtt. Vastag Balázs odakijátott: „Hej, te ficzkó! agy ėgy kis vizet!“ Miklós oszt főkelt, fővött ėgy _malomküvet_, rátött ėgy _korsót_, teli hideg vízzel, oda kénálta Vastag Balázsnak, Vastag Balázs lánya aszonta: „Ez ám oszt a vitéz! sajnálnivaló, hogy itt van ebbe a vízimalomba. Jobb vôna, velünk gyünne a csatába!“ Akkor oszt mögszólalt Vitéz Balázs: „Van-ė, fiju, kedved hadba gyünni?“ Aszongya Miklós: „Elmönnék én magukkal, de van ėgy öreg apám mög öreg anyám!“ Vastag Balázs hítta, hogy mönynyön el velük, de akkô nem mönt el. Vastag Balázs osztán mögfúvatta a trombitát, hogy indujjunk! Elindultak, möntek Buda fele. Itt oszt vôt a Vastag Balázs lánya mellett ėgy hadnagy, szerelmet akart vallani a lánnak, de úgy vötte észre, hogy a lán beleszeretött a Miklósba. Mikor Vastag Balázsék elhatták a malmot, hozzá hívatta a dėjákját, kezibe nyomott ėgy _acskó aranyat_ és mögmonta neki: „Mond mög Miklósnak, hogy gyűjön utánunk! eszt mög ad oda az apjának mög az anynyának, hogy éjjenek belüle!“ Viszszavitte a dėják az aranyat, aszongya: „Miklós öcsém! eszt a vezér úr kűtte: az aranyat, hogy ad oda az atyádéknak, tė mög gyere el utánunk Budára, ott oszt kapsz fegyvert, ruhát, lovat!“ Miklós odatta az aranyat az atytyának mög az anynyának: „Hát, mos mán elmögyök édösatyám, édösanyám! maguk mög ebbül az aranbul éljenek, még viszsza nem térök, elmék a csatába!“
Útnak indult, elbúcsúzott az apjáéktû, mönt, möndögét az erdőn körösztű. Itt oszt a hadnagy az erdőbe elmaratt a többitül tizėnketted magával, hogy majd Miklóst valahogy êfődelik, mer észrevötte, hogy a lán szerelmes a Miklósba. Miklós ballagott az erdőbe, ėgy nagy _bojhos kutya_ rárohant, ű oszt ėgy gajjat fővött, hogy a kutyát êtéríti, de ojan gaj vôt az a gaj, mind ėgy embör dėrék, úgy mögsuhantotta a kutyát, hogy _főfordût_; ez a hannagynak a kutyája vôt. Itt oszt a hannagy odakijátott: „A kutyámat agyonütötted, tė haszontalan! mögáj, maj lakolsz ezé, rajta legényök! üssétök agyon!“ Itt oszt Miklós sė vôt röst, êhajintotta aszt a vékony gajat, kiszakajtott ėgy vastagabbat, mögsuhíntotta a levegőbe, közéjük csapott a katonáknak úgy, hogy _hat halva esött_ öszsze. A hannagy osztán öszszerözzent, futni keszdött, ėgy katona elejtött ėgy _prófontot_, Miklós úgy hátba vákta vele a hannagyot, hogy a csak órra bukott, a többi társai is futni kesztek, nem bántották a Miklóst. Lóra ültek, utána váktak a vezérnek, mikô utôlérték a vezért: „Vezér úr kéröm – aszongya a hannagy – Miklós hat katonámat agyonvert.“ „Hát oszt mé verte agyon?“ kérdöszte. „Hát gyüttünk az erdőszélin, Miklós kiszakajtott ėgy vastag fát, közénk vágott, hat holtan esött (a földre).“ „Tán valami roszszat szóltatok neki?“ „Nem szóltunk mink – aszongya – sömmi roszszat sė neki!“ „No, mögájjon, a ficzkó! csak gyűjön a kezem alá, majd mögbűntetöm.“ Űk asztán csak halattak továb Budára. Mos mán fordujjunk viszsza Miklóshon.
Nagy gonba ereszködött Miklôs, hogy mos mitévő lögyön: mönynyön ė Budára, vagy ne? „Mék – aszongya – nem félök én az egész hadtû sė!“ Mönt, möndögét, beért ėgy városba, ott mindönütt be vôt csukva a kapu: a tulsó végin ėgy _veszött bikát_ kergettek a mészárosok, de azé Miklós csak ballagott az út közepin. Mindön ablak telivôt néppel, kijabált a Miklósnak: „Gyün a veszött bika, ficzkó! eregy az útrû!“ Miklós csak ballagott, ėcczör csak elébe került a bika, mérgesen nekifordût, ű csak nekirohant, elkapta a két szarvát a bikának, az út közepire vákta, ráült a nyakára. Itt oszt a _mészárosok_, bámulták, hogy möjen legén ez! A mészáros oszt kivött ėgy _marék aranyat_, aszonta: „Nesze, ficzkó! möjen jót töttél a városnak.“ Miklós zsebébe tötte az aranyat, elindult Buda fele. Mikor odaért a kiráj lakásáhon, – Mátyás királ vôt akkô a királ – jelöntötte az őrnek, hogy itt van ėgy katonának való legén, be akar álni katonának. Mátyás királ aszonta: „Bocsásd be hozzám!“ Miklós mönt befelé a szobába, odaért, aszongya: „Agygyon Isten jó napot! királ őfölsége.“ „Agygyon Isten fijam, mi a neved?“ „Toldi Miklós a nevem.“ „Hát tė vagy az a nallegén, a ki minap hat katonámat agyonütött?“ „Én vagyok, királ űfölsége, de kéntelen vôtam vele!“ „Hát mi részrű – kérdözi Mátyás királ – vôtá kéntelen?“ „Rám rohantak tizėnketten, az életömet reszkírosztam vôna, ha nem bántottam vôna űket: mer ėgy hannagy vôt kösztük, az asz monta, hogy: „Üssétök agyon!“ „Vagy úgy! az vôt az a hazaáruló, ű asz monta, hogy tė csak orozva ütötted lė, embör vagy fijam! maj elbánok én a gazficzkóval.“ Csöngetött a vezérnek: Vastag Balázsnak. Vastag Balázs belépött: „Itt vagyok! királ parancsára.“ Elmesélte neki, hogy mit mond Miklós, hogy járt a hannagyal. Mingyá ruhát attak neki. Vastag Balázs osztán magamellé vötte és elindultak a csatába. Mikor odaértek a csatáhon, Miklós ėgygyik szélin, Vastag Balázs a másik szélin, úgy êverték a csatát. Miklós kitünően harczolt. Itt oszt gyütt ėgy új ellenség. Előgyütt ėgy _vasas, tiszta pánczélba_ odakijántott: „Ide gyűjjön, a ki vitéz!“ Miklós oszt fölugrott a lovára, odarohant mellé, _kezet nyûtott neki_, úgy _mögszorította a vaskesztyűt_ a kezin, hogy kicsücsürödött az újjain a vér. Fölordított bele: „Többet soha nem gyüvök a magyart bántani, csak enged el a kezem!“ Ez osztrák vôt. Elengette oszt mögesküttette, hogy nė próbájja többet bántani a magyart. Viszszalovagôt Vastag Balázshon, Vastag Balázs kezet nyûtott neki: „Embör vagy, fijam! neköd adom a lányomat, ha köll. (Miklós elfogatta a lán kezit, nagyon mögszerették ėgymást. Átatta Vastag Balázs a vezérségöt) Mátyás királ hatalmával. Miklós oszt vezér lött, sok vitákon mönt körösztül.
(Egyházaskér.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
73. Szömölcs.
Mikor a törökök Magyarországon voltak, – Vásárhely még akkor nem volt olyan nagy mint most –, a város szélén lakott egy szegény ember, kinek volt egy szép leánya, csikós volt a szeretője. A csikós ott legeltetett a városszélén a szegény ember háza előtt. Egyszer beállított a szegény emberhez egy török, _kereket_ kért tőle. A szegény ember hajlandó is volt adni, de a török arra kérte, hogy legyenek olyan jók, vigyék a kereket a város tulsó szélére meg egy tengelyt is vigyenek magukkal, mert a kocsi kereke eltörött, emelőrud is kell, majd ő utánuk megy lóháton. A szegény ember gurította a kereket, a fiának pedig mondta, hogy hozza a rudat. Alig ment el a szegény ember a fiával, a török bement a szegény ember leányához s kezdett vele enyelegni, majd felkapta a lovára, vitte Szeged felé.
A leány elkezdett jajgatni, sikítani, mit meghallott a csikós, de mikor a szegény ember házához ért, a török elvágtatott a lánnyal, mingyárt a pányváslóra kapott s a török után vágtatott s be is érte szerencsésen a törököt. A török azt mondta neki: menjen vissza míg szépen van, de a csikós a pányvakötelet a török nyakába vetette s lerántotta a lóról s odakísérte, a honnan a leányt elrabolta. Akkorra már a leány apja és testvére is haza ment s elkezdték a törököt ütni. A török fiatal ember volt, azt monta: Ne verjék, mert őt úgy küldték Szegedről, hogy a leányt elrabolja, őt is úgy rabolták el Vásárhelyről, mikor még gyermek volt. A szegény ember mikor azt hallotta, hogy Vásárhelyről rabolták el, eszébe jutott, hogy neki is elraboltak egy fiát, azt kérdezte tőle, hogy melyik részéről rabolták el Vásárhelynek? A fiatal török azt mondta, hogy ő azt nem tudja, csak annyit tud, hogy Vásárhelyről rabolták el és hogy a hátán jegy van: egy nagy _szömőcs_. Mikor azt hallották, hogy szömőcs van a hátán, nem bántották, hanem megnézték, hogy igaz-e? Akkor ismerték meg, hogy ez az ő fijuk. A fiú nem ment vissza, hanem a lovászát küldte Szegedébe (nem szegediek így mondják), mondja meg, hogy máskor ne küldjenek testvért testvérét rabolni! A csikós azután elvette a leányt: Juliskát feleségül.
(Hódmező-Vásárhelyről a Gyopárosi-szőllőkbe került embertől.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
74. Toronyi Tamás pihenőhelye.
Toronyi Tamás eltívett az erdőbe, lėheverėdėtt osztán: a lovát mėgkötötte ėgy fáhon, maga mėg míjen elalutt, el vôt törődve. Vastag Balázs, a legínye nem tutta mán mire vélni, hová van az ő ura? elmėnt keresni, az erdőbe nyilván eltívett? de ő addig fogja keresni, míg fėl nem találja Ėcczėr rábukkant, hogy ott feketíllik valami! kivont fegyverrel mėnt âra: „Akár mi vár rėám, mėgnízėm, hogy mi van ott?“ Hát az ura ott fekszik, a lova mėg van kötve, odamėnt, kőtötte, Toronyi Tamás fėlugrott és nyakába ugrott Vastag Balázsnak, hogy: „Hol jársz itt!“ kérdėszte. „Én, uram! magát kerestem, mert azt hittem, hogy magát elfokták a törökök.“ Annak a hejin, a hol fekütt, ojan nagy _kútat_ ástak, hogy ėgy ökör is mėgfordulhat benne, nagy tőgyfákkal van fėlróva, a nevit (Toronyi Tamás) ėgy nagy fára írta, mos mán ki van fôrva. A somontaji és tamásdaji erdő közepibe van az a hej, a hol Vastag Balázs rábukkant Toronyi Tamásra.
(Öcsöd.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
75. Jumėrcsák.
Régön, mikor a törökök Magyarországon vôtak: szötték a magyarokat rabbé: lányokat, aszszonyokat, gyerököket, ėgy kis lány mög ėgy kis gyerök is rabul estek. A gyerök mög a lán nem vôtak mögkötözve, mikor vitték kifele űket, főtötték űket ėsz szekérre. Möntek az országúton, rájuk estelödött, bemöntek ėgy nagy erdőbe. Itt osztán tüzet gyûtottak, kesztek vacsorálni; a mi aranyat elraboltak a magyaroktul, szétosztották. Itt osztán a Gergőnek vôt ėsz szürke lova, aval rabolták el, ez a szürke ló oda vôt kötve a Jumėrcsáknak (vezér vôt Jumėrcsák) a lováhon, a lován vôt nyerög, oda eresztötte be az aranyat (Jumėrcsák), a _nyerögkápába_ vôt luk, oda eresztötte be; eszt a Gergő mind látta. Mikor a törökök elaluttak, Gergő mögrászta Viczának a válát: „Viczuskám! nem gyüsz haza?“ „De mék – aszongya – atyámhon.“ A kis lán 7 éves vôt, a gyerök mög 10 éves vôt. Lėszáltak a szekérrű és szépen, lassan ballaktak kifele: Gergő igenyöst a szürkéhön, odamönt, el akarta ôni a Jumėrcsák lovátul, de nem bírta elônni, hanem fölűtt a szürkére. A szürke húszta emeszt is, Vicza mög csak ballagott mellette. Az utolsó őr is alutt. Mikor êhatták űket, Gergő főhítta Viczát is a lóra, ballaktak hazafele. Mikor hazaértek, a városba vôt száz katona, látytyák, hogy ez a két fijatal gyün lovon. A Gergőnek az anynya mán kereste a Gergőt, ríva szalatt körösztül a katonaságon, kérdözi: „Hun vôtá Gergő fijam?“ Ez osztán meséli, hogy ű hun vôt mög a Vicza. Ėgy hannagy mög halgatta asztat, hogy a Gergő mijen vitéz. A hannagy mögszólalt: „Hun vannak, fijam! azok a törökök?“ „Itt vannak az erdőbe, de sok magyar fogoj is van.“ Itt oszt a hannagy odalépött Gergőhön: „Az én szolgám löszöl, csak gyere, vezess el engömet.“ „De elsőbb anyámnak odadom az aranyakat!“ Itt osz Gergő rámutatott a nyerögre, az anynya odamönt, főfordították a nyergöt, sok aran kifordult a nyerögbül. Aval kardot kötött az ôdalára Gergőnek, fölült a lóra. Gergő Jumėrcsák lovára ült. Váktatott száz katona, Gergő előre mönt mög a hannagy.
Mikor odaértek, Gergő möglátta Jumėrcsákot, rámutatott: „A lopott el engöm az erdő szélirül!“ Itt oszt möktámatták a katonák, mind agyonverték a törököket, csak Jumėrcsákot nem bírták, eszt nem fokta sė gojó, sė a kard. Oszt fölakasztották, de míg onnan is a hogy fölakasztották, esött lė. Háromszor is fölakasztották, _mindég talpraesött:_ ėcczör aszongya Gergő: „Nem köl, laszt bántani, el köll ereszteni!“ Itt oszt Jumėrcsák útnak indult, ballag oj röngetek nagy erdőbe. Ėcczör rátanát ėgy nagy tisztásra, a tisztáson mögált, az a tisztás a haramijáknak vôt a tanyájuk. Tekínget ott, néz, hogy mi löhet ott? Látytya, hogy 12 haramija van ott, möghökkent Jumercsák. A haramiják közrekapták, hogy miféle embör? Mögfokták, mökkötöszték, bevitték az ű vesztőhejjükre. Itt oszt rátötték a nyakát a tőkére, _ráváktak_ a _fejszével_, csak _nem vágta el a nyakát_. Itt oszt mögválasztották Jumėrcsákot vezérüknek. A hogy jártak lopni, rabolni, elrabolták a lengyel kirájnak a lányát, Jumėrcsák nagyon mögszerette a lengyel kiráj lányát. A lán kérte Jumėrcsákot, hogy bocsássa űtet viszsza a szülejihön! „Elbocsátalak – mongya Jumėrcsák – ha én is elmék, elválalsz engöm uradnak.“ Mögesküttette a lánt, elszöktek a többi haramijáktúl, de nem a szülejihön szöktek; hanem a Jumėrcsákékhon, a Jumėrcsák hazájába.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
76. Bocskai.
Mikor Rákóczitul elpártoltak a kuruczok, mer a némöt kinek eszt, kinek aszt adott, Bocskai is hűtlen lött hozzá. Bocskai asztán főmönt Bécsbe kihalgatásra. Bemönt ėgy kávéházba magyarruhába, a fokossát fölakasztotta a fogasra. A némötök ėgy darabig nészték, hogy ki löhet ez? Látták asztán, hogy csak ėgy füle van, pedig Bocskai úgy fűsülte a haját, hogy nė lácczon, nótát kesztek a némötök Bocskairul, hogy csak ėgy füle van. Bocskai nem tudott némötül, de aszt mögértötte, hogy rúla danúlnak, lėvötte a fokossát, mind kiverte a némötöt a kávéházbul, csak maga maratt bent.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(Örökéletűekről:)
77. Kiszabaditás a tömlöczből.
Rákóczinak vôt ėgy lány szeretője, mikor Rákóczi a tömlöczbe vôt, az szabadította ki. Rákóczit elítélték halálra, papot hívattak, hogy gyónjon meg. A tiszteletes az erdőn ment körösztül kocsin, Rákóczi szeretője az emberekkel mögállította. Aszt monták a tiszteletesnek, agygya ide a ruháját a lánnak! Ruhát cseréltek osztán: a lány mönt a pap ruhájába a tömlöczbe. Mikor a lány mönt be a tömlöczbe, a katonák tisztölöktek, a mint szokás. Az őrt lėrészögítötték: _álomport_ töttek a borba, anynyira álmos lött tűle, hogy elalutt. A lány monta osztán Rákóczinak, hogy: „Ütött az óra! nincs mit tönni, mönekülni köl.“ A katonárul lėhuszták a ruhát, Rákóczi vötte magára, úgy mönt a lánynyal az erdőbe, úgy szabadult ki. Az erdőbe osztán a papnak odatták a ruháját.
(Hódmező-Vásárhely.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
78. A mákostészta hatása.
Mikor Rákóczit hajszolták, negyed magával volt egy erdőben, volt közöttük egy menyecske is, a szomszéd faluban pedig németek voltak, kik el akarták fogni Rákóczit, kivált a vezérük volt rajta, hogy elfogja. Rákóczi azután beküldte a menyecskét a faluba, hogy főzzön a németeknek szárasztésztát, mert a németek nagyon szeretik a száraztésztát és jól bemákozza, hogy bátorságot kapjanak a németek és mondja nekik, hogy Rákóczi az erdőben van, ott megfoghatják könnyen. A menyecske úgy tett, mint Rákóczi mondta: elment a faluba, főzött nekik száraztésztát, jól _bemákozta_ s mikor jóllaktak, biztatta őket, hogy jöjjenek, fogják meg, majd ő elmegy előre, visz neki italt, álomport dült bele, majd Rákóczi iszik belőle s elalszik tőle, akkor megfoghatják. Rákóczi mondta neki, hogy így mondja. A menyecske megmondta, hogy erre és erre jöjjenek, ott találnak egy kis gunyhót, abban van Rákóczi; s azután elment előre Rákóczit leitatni. Mikor a németek a kis gunyhóhoz értek, Rákóczi végig volt már nyujtózva egy padon, a keze lecsüngött, úgy tett mintha aludt volna, még hortyogott is. A németek feje odament hozzá, nézte, hogy alszik-e? a kezét Rákóczi kezébe próbálta tenni. Rákóczi megfogta a német kezét, felugrott: „No, most itt vagy! te akartál engem elfogni, elfogtalak én téged.“ Körülkapták a németet, a kik vele jöttek, elszaladtak, elhagyta őket a bátorságuk, hiába ettek mákos tésztát.
(Hódmező-Vásárhely.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
79. Rákóczi lova fordított patkója.
Rákóczi lovának olyan patkója volt, hogy más lónak olyan nem volt, mindjárt rá lehetett ismerni a patkó nyomára. Hogy ne arra keressék a merre ment, reá ne találjanak, _megfordította a patkókat_ a lova lábán. A német el szerette volna fogni, de nem birta, mikor ment ki Törökországba. Orsován már nem lóháton, hanem _hintóban_ ment, ott majd elfogták, hanem túljárt az eszükön. Hoszszú haja volt, lenyíratta, pedig szép haja volt, a bajúszát is leborotváltatta, sem bajúsz, sem hosszú haj, olyan volt, mint a _pap_. Orsován megállították a hintóját, kérdezték, hogy nem ő-e a Rákóczi? Mikor megnézték, látták, hogy sem bajúsza, sem hosszú haja, tovább eresztették; azt mondták, hogy pap.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
80. Miért kell Rudolfnak bujdosni?