Part 18

A kisasszony _(hálásan)_: Én is szerettem volna már magával beszélgetni, Marci ur. Én mindig ugy tiszteltem magát… mikor ki-kinyitotta nekem az ajtót… alig tudtam megköszönni…

Az inas: Én pedig azért akartam a kisasszonynyal beszélni, hogy megmondjam, hogy ez a dolog… a nagyságos urral… ugyse tart örökké… a kisasszony pedig tökéletesen az én gusztusom… ilyen asszony kell nekem… éppen ilyen… Hát hogy jó volnék-e én is a kisasszonynak?

A kisasszony _(boldogan)_: Hogy jó volna-e nekem? Hogy engem el…

Az inas: Elvenném feleségül. A nagyságos ur megigérte nekem a házmesterséget; a kisasszonynak megigérte a hozományt… Semmi bajunk sem volna… Ugy élnénk, mint a galambok…

A kisasszony _(lesütött szemmel)_: Marci ur…

Az inas _(egészen közel megy hozzá)_: Ha akarná, megmondanám a nagyságos urnak… a nagyságos ur megtartja, amit igért… három hét mulva esküdhetnénk is már… csak a kisasszonytól függ…

A kisasszony _(elforditja a fejét)_.

Az inas: Csak a kisasszonytól függ… Megbecsülném… jó ura lennék… csak a kisasszonynak kell azt mondania, hogy igen… Hát igen?

A kisasszony _(nagyon halkan)_: Igen.

Az inas _(ujjong, megfogja a kisasszony kezét, megöleli)_: Hajajaj! Hát igen? Hajajajaj! Ezt akartam én már két hónap óta. De boldog ember is lett belőlem.

A kisasszony _(kibontakozik a karjából, ijedten)_: Jaj, vigyázzunk, mindjárt jön a nagyságos ur.

Az inas: Jöhet már én tőlem. Rendben van már az én dolgom. Mindjárt meg is mondom neki, ahogy jön.

A kisasszony: Nem, kérem Marci ur, nem… Ne mondja meg neki még most. Ilyen gyorsan.

Az inas: Dehogy nem mondom meg neki. Mire várjunk? Minél előbb, annál jobb.

A kisasszony: De ne amikor én itt vagyok.

Az inas: De éppen akkor, galambom. Ki erősitse meg máskülönben, hogy igaz, amit mondok.

_(Csengetés)_.

Az inas: Itt van már.

A kisasszony: Ne most. Ne mondja meg neki. Kérem, Marci ur…

Az inas: Dehogy nem. Megmondom én. Megkell azt… _(Kimegy.)_

A kisasszony _(idegesen jár fel s alá)_.

_(Ajtónyilás. Azután előbb a nagyságos ur jön be. Rögtön utána az inas nagy ételhordótálcával)_.

A nagyságos ur: Szervusz kislány. Ne haragudj rám, kislány, hogy igy elkéstem. Unatkoztál?

A kisasszony _(vontatva)_: Nem.

A nagyságos ur: Megéheztél?

A kisasszony: Ó nem.

A nagyságos ur: Én igen. Ezekben a borbélyműhelyekben estefelé valóságos népgyülés van. Egy hónap alatt nem vagyok egyébként együtt annyi kellemetlen, hangos és piszkos emberrel, mint ott egy fél óra alatt. És mindig megvárakoztatnak, mert a felséges demokrácia nevében előbb jön Kohn ur és Mayer ur, és előbb bodoritják ki a suszterem fürtjeit, mint ahogy rám kerül a sor. Ülj le kislány.

A kisasszony _(leül)_.

A nagyságos ur _(szintén)_.

Az inas _(odanyujtja a tálat előbb a nagyságos urnak, az egy udvarias kézmodulattal a kisasszonyhoz utalja)_.

A nagyságos ur: Marci, te elefánt, ennek is te vagy az oka. _(Vesz a tálból és eszik.)_ Az inasok gyöngye volnál, de borotválni még mindig nem tudsz. Ha valamikor elmégy tőlem, csak olyan helyre mehetsz, ahol hosszu szakállat hord a gazda. Vagy mehetsz vissza béresnek Csetnekre. Mert olyan jó emlékező tehetsége van a kezednek…

A kisasszony _(meglepetve néz fel)_: A kezének…?

A nagyságos ur: A kezének hát. A keze nem tudja a kaszát meg az ekeszarvát elfelejteni. Egyszer próbált megborotválni. De ugy dolgozott az arcomon, mintha kapált volna. Mintha kaszát fogott volna, nem borotvát. Magadat hogy borotválod? Mintha kaszálnál?

Az inas: Az én arcom elbirja azt, nagyságos ur.

A nagyságos ur: De az enyém nem. Meglátod: még mehetsz vissza béresnek Csetnekre.

Az inas: Nem megyek én már vissza béresnek, nagyságos ur.

A nagyságos ur _(jókedvüen)_: Nem mégy? Olyan bizonyos az?

Az inas: Bizonyos.

A nagyságos ur: Miért veszed ezt olyan bizonyosra, Márton?

Az inas _(korrekt inasállásban áll, az asztaltól pár lépésnyire eltávolodva, a nagyságos ur háta mögött)_: Megházasodom, nagyságos ur.

A nagyságos ur _(félig hátra fordul)_: Mi a macska?… Megházasodol? Mi ütött beléd? Hogy jutott ez az eszedbe?

Az inas: Találtam egy nekem való lyányt, nagyságos ur.

A kisasszony _(ijedten int az inasnak, ne beszéljen tovább)_.

A nagyságos ur: Áh! Gratulálok. Szép lány?

Az inas: Szép.

A nagyságos ur: Jó lány?

Az inas: Jó.

A nagyságos ur: Derék lány?

A kisasszony _(kétségbeesetten integet)_.

Az inas _(makacsul, egy elfojtott mosolylyal, mint aki biztos a maga dolgában, mondja tovább)_: Derék.

A nagyságos ur: Hoz egy kis pénzt is a házhoz?

Az inas _(nyomatékosan)_: Hiszem, hogy hoz.

A nagyságos ur: Szőke? Barna?

Az inas: Szőke.

A nagyságos ur: Karcsu? Gömbölyü? Kivánatos? Marci, gazember, te értesz hozzá…

Az inas: Karcsu. Magos. Kivánatos.

A nagyságos ur _(visszafordul az asztalhoz és meglátja a kisasszony egy kétségbeesett gesztusát; gyanakodva néz rá, a kisasszony azonban szótlanul hajol le a tányérjára, erre megnyugodva beszél tovább)_: Hát jól van Marci. Isten áldása legyen az uj frigyen. És amit megmondtam, megmondtam.

Az inas: Igenis, nagyságos ur, abban bizakodva mertem magamat elhatározni, amit a nagyságos urnak tetszett igérni.

A nagyságos ur _(eszik)_: Jól van Marci. Én megtartom, amit igértem. Hát mit akarsz? A bérletet? Vagy házmester akarsz lenni?

Az inas: Inkább a házmesterséget választanám, ha a nagyságos ur megengedné. Nem vagyok én már az eke mögé való. Azután a jövendőbelim is… Inkább olyan városi lány.

A nagyságos ur: Jól van Marci. Ezt jobban is szeretem. Legalább megmaradhatsz nálam. _(Eszik.)_ Te, és kicsoda a te jövendőbelid voltaképen?

Az inas _(nem tud válaszolni)_.

A kisasszony _(abbahagyja az evést, felkapja a fejét, és rémülten bámul az inasra)_.

_(Hosszu hallgatás)_.

A nagyságos ur: Te, hát kicsoda a te jövendőbelid?

_(Hallgatás)_.

A nagyságos ur: Ejnye, hát megnémultál? Vagy titokban akarod tartani? Vagy nem tudod, kit akarsz feleségül venni?

_(Hallgatás)_.

A nagyságos ur _(bosszankodva fordul hátra)_: Noooo!…

Az inas _(összeszedi minden bátorságát, haptákba vágja magát, a sarka összeütődik, elszántan, mereven, mintha rapporton volna)_: Nagyságos ur, jelentem alássan, a kisasszony. _(Várja, hogy egy pofont kap.)_

A nagyságos ur _(nem üti pofon, megdermedve bámul rá)_: Ki? Ki… csoda?

Az inas _(lélegzet nélkül)_: Jelentem alássan, a kisasszony.

A nagyságos ur: Melyik kisasszony? Csak nem ez?

Az inas: Jelentem alássan, igenis… Ez.

A nagyságos ur: Ezt akarod feleségül venni?

Az inas: Igenis. Ezt.

A nagyságos ur _(a kisasszonyhoz)_: Téged akar feleségül venni?

A kisasszony _(int a fejével)_.

A nagyságos ur: És te hozzá akarsz menni feleségül?

A kisasszony _(szégyenkezve, lehajtott fővel int)_.

A nagyságos ur: Hát ez gyönyörü… Hát ez gyönyörüüüüü… Ezt főztétek ki, amig lent voltam… Ezzel a kedves hirrel akartatok engem fogadni…?

Az inas _(hadar)_: Igenis, nagyságos ur, mi elhatároztuk, hogy én megkérem a nagyságos urtól a kisasszony kezét…

A nagyságos ur _(felugrik)_: Megkéred tőlem a kezét? Tőlem kéred meg? Tőlem kéred meg a kezét? Te rinócerosz te!… Tőlem kéred meg a kezét? Hát mije vagyok én, hogy tőlem kéred meg a kezét? Talán a papája? Vagy a mamája? Vagy a gyóntatóatyja? Vagy mije? Hát mije vagyok én?

Az inas _(szembe néz a viharral, kissé megrémülten)_: Én tudom, hogy a nagyságos ur nem tetszik sem a papája, sem a mamája lenni…

A nagyságos ur _(elmosolyodik, dörmög)_: Persze, hogy nem. No hát?

Az inas: De a nagyságos ur meg tetszett neki igérni, hogy ha valamikor majd férjhez akar menni egy derék, becsületes emberhez, a nagyságos ur tetszik neki szép hozományt adni.

A nagyságos ur _(utánozza)_: A nagyságos ur tetszik… a nagyságos urnak megtetszett…

Az inas: Igenis a nagyságos urnak tetszett… Ezért bátorkodtam a nagyságos urtól megkérni.

A nagyságos ur: És az a derék, becsületes ember persze te vagy.

Az inas: Igenis. Én vagyok.

A nagyságos ur _(kicsit dühbe jön)_: Igenis? Te vagy? Ezt szépen kigondoltátok. Igy házilag elintéztek mindent. Neked is én adjam a hozományt. Neki is én adjam a hozományt. Minden a családban maradjon. Az áldást is én adjam rátok.

Az inas: Igenis…

A nagyságos ur: Igenis? Te Marci, alapjában véve nem szégyelled te, hogy hozzám jössz asszonyért? Te hires te! Hát hol az a sok asszony, aki bolondul utánad? Hol az a sok lány, aki telesirja utánad az utcát? Tőlem kell asszony? Másodkézből kell asszony?

Az inas _(elkomorodik)_: Ne tessék ezt emlegetni nagyságos ur. Szegény lány volt ő is… Nem vigyázhatott ugy magára… Ha engem ismert volna… akkor, mikor a nagyságos urral megismerkedett, tudom nem lett volna igy…

A nagyságos ur: Ugy? Ugy? Önérzetben nincs nálad hiány. Olyan bizonyos vagy ebben?

Az inas: Bizonyos vagyok nagyságos ur… Aztán szegény ember vagyok én is. Szegény ember nem olyan kényes… Ami volt, az elmult. Csak ezután legyen hűséges asszony. Szegény ember megforditva van ezzel, mint a nagyurak.

A nagyságos ur: Mi az, hogy megforditva? Hogy megforditva?

Az inas: Szegény ember azt kivánja: az asszony legyen hűséges. Az urak meg borzasztóan vigyáznak rá, nem esett-e a feleségükben lánykorában semmi hiba… Akkor, a mikor semmi közük se volt hozzá… Asszonykorukban aztán belebujhatnak az ördögbe is…

A nagyságos ur _(nevet)_.

Az inas: Hát ne tessék azt a dolgot emlegetni, nagyságos ur, ha én nem emlegetem.

A nagyságos ur _(megnézi az óráját)_: Istenfáját… hisz nekem mennem kell. _(Az inashoz.)_ Hát jó, nem emlegetem. _(A kisasszonyhoz.)_ Hát hozzá akarsz menni feleségül?

A kisasszony: Igen.

A nagyságos ur: Itt hagysz engem?

A kisasszony _(halkan)_: Igen.

A nagyságos ur: Hát különb legény Marci, mint én?

A kisasszony _(felnéz az inasra, nem felel)_.

A nagyságos ur: Jobban tetszik neked, mint én?

A kisasszony _(nem felel)_.

A nagyságos ur: Hát mért hagysz itt a kedvéért?

A kisasszony _(nagyon halkan)_: Ő elvesz feleségül.

A nagyságos ur _(megverten, meghajolva, széles, megadó kézmozdulattal)_: Ez olyan érv, amelyre nem tudok válaszolni. Ő elvesz feleségül… Ez igaz… Persze, ha neked mindenáron a szent házasság kell… Én ezzel igazán nem szolgálhatok. _(Járkál.)_

_(Hallgatás.)_

A kisasszony _(félénken)_: Ne haragudjék…

A nagyságos ur: Nem haragszom. Igazad van. Ilyenek vagytok mindnyájan. A szent házasság kell nektek. Igazatok van. Legyetek egymásé. Szaporodjatok, gyarapodjatok, mint a tenger fövénye…

A kisasszony _(tiltakozó, szégyenlős kézmozdulatot tesz)_.

A nagyságos ur: Tőlem, azt hiszem, ilyen körülmények között csak az áldás van hátra. És a hozomány. Jó. Az meglesz. De egyet kikötök.

A kisasszony és az inas _(figyelnek)_.

A nagyságos ur: Az nem lehet… abba nem egyezhetem bele, hogy valakit, aki az enyém volt, tőlem egyszerüen elraboljanak. Én akarom átengedni. Én át is engedem. De csak holnap. _(Az inashoz)_: Ma még az enyém. _(A kisasszonyhoz.)_: Ma még az enyém vagy. Ide jöttél… Hozzám jöttél… Itt vagy az én lakásomban… Azért jöttél ide, hogy nálam maradj… Örültem neked… Kellesz nekem… Azért jöttél ide, hogy nálam maradj… Nem azért, hogy itt házasságot köss és családot alapits. Hozzám jöttél. Ma még az enyém vagy. _(Az óráját nézi.)_ Nekem el kell mennem. Sietnem kell. Egy óra mulva visszajövök. _(A kisasszonyhoz.)_ Megvársz engem. És ma még…!

Az inas _(összevont homlokkal néz maga elé)_.

A kisasszony _(meg van zavarodva)_.

A nagyságos ur: Itt nincs habozás. Ettől függ minden. Házmesterség. Hozomány. Minden. Ma még…! _(A kisasszonyhoz)_: Te ugyis azért jöttél ide. _(Az inashoz, vállatvonva.)_: Neked pedig mindegy lehet… egy nappal több vagy kevesebb… Hát egy hang ellentmondást se. Ennek igy kell lennie. Bucsuzzatok el egymástól. Holnap lehettek menyasszony, vőlegény. _(A kisasszonyhoz.)_: Ma még az enyém vagy. Egy óra mulva itthon vagyok. Megvársz. _(Az inashoz.)_: Marci, te kikisérsz. Aztán elmehetsz. Vagy lefekhetsz. Azt csinálhatsz, amit akarsz. Ide nem jössz be többet. _(Veszi a kalapját és a kabátját.)_ Igy lesz? Kislány? Igy lesz?

A kisasszony _(félénken)_: Igy lesz!…

A nagyságos ur: Marci! Igy lesz?

Az inas: Igy lesz, nagyságos ur.

A nagyságos ur _(kalapban, kabátban)_. Egy óra mulva itt leszek. _(Megáll. Nézi őket.)_ Te…! Meg ne csaljatok engem! _(Megy.)_

A kisasszony és az inas _(tiltakozó, szörnyüködő mozdulattal felelnek.)_

A nagyságos ur: Marci!… Be nem jönni… Meg ne csaljatok engem!…

Az inas _(kikiséri)_.

_(Ajtócsukás zaja)_.

A kisasszony _(magára marad, körülnéz, gondolkozva tesz egy-két lépést a hálószoba felé, a nyakán kigombolja a ruháját.)_.

Az inas _(lábujjhegyen megjelenik az ajtóban.)_

A kisasszony: Jaj!

Az inas: Én vagyok!

A kisasszony: Maga az? Istenem… De megijedtem…

Az inas _(feléje megy, el van fogódva.)_: Én vagyok… Juliska…

A kisasszony: De nem szabad bejönnie… Ha a nagyságos ur megtudná…

Az inas _(izgatott, ő is önkéntelenül halkan beszél.)_: Csakhogy nem fogja megtudni. Mire hazajön, nem leszek már itt…

A kisasszony: Mégsem volna szabad bejönnie. Marci ur, ha ő mondta, hogy nem szabad…

Az inas _(hadar)_: Miért ne volna szabad? Vőlegénynek ne volna szabad a menyasszonyához jönni? Hát igazság volna ez? Hát mondja, Juliska, igazság volna ez?

A kisasszony _(meggyőzve.)_: Az nem volna igazság. Marci ur. _(Az inas nagyon is közel ért hozzá. Egy védekező mozdulatot tesz.)_

Az inas: Ne féljen. Nem bántom. Nem én. Hozzá se nyulok. Üljön le ide. _(A kisasszony leül.)_ Én meg majd ide ülök… Csak elbeszélgetünk egy kicsit… Nem tudtam volna én odakint lenni… Hogy maga idebent legyen… Hogy is gondolhatta ezt a nagyságos ur… Mintha csak a férje volna, olyan butaság ez… Hogy is gondolhatta…

A kisasszony: Istenem, csak meg ne tudja…

Az inas: Dehogy tudja. Honnan tudná. Maga is hallgat. Én is hallgatok.

A kisasszony: Nem szabad őt megcsalni.

Az inas: Nem is akarnám, én őt megcsalni… Jó ember…

A kisasszony: Nagyon jó ember…

Az inas: Nem akarnám én őt megcsalni… _(Gyorsan beszél, zavarban van.)_ Sok asszonyt bolonditottam én el… De a gazdámat nem csalnám meg… Pedig tudja-e kisasszony, hogy sok inas van ilyen…

A kisasszony: Sok? Olyan, amelyik…

Az inas: Olyan, amelyik a gazdáját megcsalja. Az asszonyával. Beszélik nekem a kartársaim. Sok nagyságos asszony nagyon kedves ám az inashoz. De még sok méltóságos is. Hát még a kegyelmes asszonyok. A grófnék. _(Ezalatt állandóan, zavarodottan, de őszinte vágygyal nyomul közelebb.)_

A kisasszony: Azok is?

Az inas: Azok leginkább.

_(Hallgatás. Zavarban vannak.)_

Az inas _(közelebb rukkol.)_.

A kisasszony: Nem! Ne!…

Az inas: Nem bántom!… Nem én… Csak a kezét akartam megfogni. Az csak nem bűn. Nem, ugy-e?

A kisasszony: Az nem…

Az inas: Vőlegény megfoghatja a menyasszonya kezét. _(Megfogja. Ülnek; kéz a kézben, zavarban vannak.)_

Az inas _(közelebb huzódik.)_

A kisasszony: Nem!… Marci ur… Ne!…

Az inas: Csak megölelem. A szép karcsu derekát. Hiszen a menyasszonyom. _(Nyomatékosan.)_ Ugy-e, hogy az?

A kisasszony: Igen. Az.

Az inas: No látja. _(Meg akarja csókolni.)_

A kisasszony: Nem! Ne…

Az inas: De igen. Hogy én azt a szép piros száját meg ne csókoljam… Kár volna az elveszett időért… Csak egyszer.

A kisasszony _(védekezik.)_: De csak egyszer.

Az inas: Csak egyszer. _(Megcsókolja tizszer egymásután.)_

A kisasszony _(megszökik tőle)_: Nem, Marci ur, ezt nem szabad. Menjen szépen ki. Én is bemegyek, lefekszem… fáradt is vagyok… álmos is…

Az inas: Fáradt? Álmos? _(Gyöngéden)_ Akkor bizony jó lesz lefeküdni… Kipihennie magát. _(A hálószoba felé kiséri.)_

A kisasszony _(az ajtóban)_: Jó éjszakát, Marci ur.

Az inas _(hirtelen derékon kapja és egy csókzáporral árasztja el)_.

A kisasszony _(védekezik.)_: Ne! Nem szabad! Marci ur!… Nem szabad megcsalni… megmondta… a nagyságos urat… nem szabad megcsalni… nem szabad megcsalni…

Az inas: De igen… De igen… De igen…

A kisasszony _(beszökik a hálószobába és ki akarja csukni az inast.)_.

Az inas _(beszoritja az ajtót és utána megy.)_.

MÁSODIK FEJEZET.

A nagyságos ur _(a diványon hever és czigarettázik. Kopogtatás.)_.

A nagyságos ur: Szabad!

Az inas: Jó napot kivánok, nagyságos ur!

A nagyságos ur _(felugrik.)_: Marci, csakhogy itt vagy már. Ma reggel, mikor leüzentem, hogy mihelyt megjössz, azonnal gyertek ide, egyuttal megfogadtam, hogy ha két nap alatt elő nem kerülsz, soha többet nem engedlek a szemem elé. Hol a pokolban voltál ilyen sokáig?

Az inas: Utaztam, nagyságos ur. Az asszonynyal. Otthon voltam. A faluban. Hadd lássák…

A nagyságos ur: Marci, mondhatom, előkelő szokásokat vettél fel. Kéthetes nászut! – a nagyapád, aki dohányos volt Csetneken, nem gondolta volna, hogy az unokája nászutra indul majd a feleségével. Hát mire való ez az előkelőség, Marci?

Az inas: Hát nagyságos ur, csak nem lehetett az talán, hogy itt legyünk már az első héten, a nagyságos ur szeme előtt. Azután szereti az ember a feleségét. Örül neki.

A nagyságos ur: Te boldogtalan, és akkor utazni mégy vele? A kultura igy mételyezi meg a nép egyszerü gyermekeit. Hiszen uton a legkedvesebb asszony is kiállhatatlan. És a habszülte Vénuszt is megunja az ember, ha hetekig nem lát emberi arcot kivüle.

Az inas: Nagyságos ur, Én nem értem ezt a… amit mondani tetszik… Én nem untam meg.

A nagyságos ur: Nem untad meg?

Az inas: Nem én.

A nagyságos ur: Szereted?

Az inas: Igen.

A nagyságos ur: Hát milyen az asszony, Marci? Friss? Csinos? Kedves? Engedékeny?

Az inas: Csak az én gondom már az, nagyságos ur. Senki másnak arra nincsen gondja.

A nagyságos ur: No no no no… Hiszen nem bántottam, no. Kérdezni csak szabad?

Az inas: Szabadni éppen szabad… csak nem illik…

A nagyságos ur: Marci! Én ugy látom, te szemtelen vagy velem.

Az inas: Ami az enyém, az az enyém, nagyságos ur.

A nagyságos ur: A mi a tiéd, az az enyém volt, Marci.

Az inas: De most az enyém. És ha én nem bolygattam, mikor a nagyságos uré volt, a nagyságos ur se bolygassa, mikor az enyém.

A nagyságos ur: Nem bolygattad, mikor az enyém volt? Igazán kegyes vagy. Nagyon köszönöm a nagylelkü jóindulatodat.

Az inas: Hiába tetszik csufolódni, nagyságos ur, asszonydolgokban a nagyságos ur is csak egy férfi, meg én is csak egy férfi vagyok. Az asszony pedig csak asszony.

A nagyságos ur: Hát nagyon kérlek, légy hozzám ezentul is kegyes jóindulattal, és a barátnőimet hagyd meg nekem. Nem volna szép tőled és nem illenék az eddigi nagylelküségedhez, ha mindet elhóditanád tőlem.

Az inas: Nagyságos ur kérem, látom, hogy haragudni tetszik. Hát ne tessék már haragudni rám. Nem akartam én semmi rosszat mondani. De az ember szereti az asszonyt, félti az asszonyt…

A nagyságos ur: Marci, te teve, hát akartam én bántani az asszonyt?

Az inas: Nem tetszett kérem, de hát…

A nagyságos ur: Nem tetszett. Persze, hogy nem tetszett. Van is nekem eszem ágában a te asszonyod. Legyetek boldogok egymással. Más asszonynyal van nekem dolgom.

Az inas _(bizalmasan)_: Talán uj uri hölgy látogat el már a nagyságos urhoz?

A nagyságos ur _(nevetve)_: Uj uri hölgy Marci. Egészen uj uri hölgy. Még csak egyszer volt itt. Ma jön másodszor. Igen uri hölgy. Nagyon nagyuri hölgy. És nagyon kényes hölgy. Amikor először itt volt, majd megőszültem, amig fel tudtam öltöztetni.

Az inas: Ejnye! Hát olyan ruhában jön ide?

A nagyságos ur: Olyanban. Hallottál már ilyet? Ez a marotteja. A helyett, hogy a legegyszerübb és legsimább ruháját venné fel, nagy toalettet ölt… Talán engem akar elkábitani… Mintha én a ruhát nézném!… Voltaképpen rossz izlésre is vall a dolog… És én megőszülök attól a sok csipkétől, kapocstól, tűtől… Mikor legutóbb itt volt, elhatároztuk, hogy egy nagyon megbizható komornát szerzünk be…

Az inas: Komornát? – tetszik mondani. Hogy az segitene?

A nagyságos ur: Hogy az segitene neki a felöltözésnél, fésülködésnél, tudom is én még minél. Ezért vártalak olyan nehezen.

Az inas _(barátságtalanul)_: Azt tetszik talán akarni…

A nagyságos ur: Azt akarom, hogy a feleséged legyen itt.

Az inas _(meghökken)_: A feleségem?

A nagyságos ur: Igen.

Az inas _(vakargatja a fejét)_.

A nagyságos ur: Hát mit gondolkozol ezen? Hivd fel, megmondjuk neki, mi lesz a teendője, a te szobádban leül és szépen megvárja, mig hivják… Tudod, én hálás vagyok az ilyen szolgálatokért.

Az inas: Tudom, nagyságos ur. Hivom is az asszonyt. Én majd vele leszek hátul, a kis szobában.

A nagyságos ur: Marci, te viziló, meg vagy őrülve. A barátnőm soha többet be nem teszi ide a lábát, ha megtudja, hogy még egy férfi van itt a lakásban. Furcsa: de csak nőkben bizik. Egy megbizható komorna kell neki. Inasra – ezuttal legalább, és ez nem éppen érthetetlen – nincs szüksége. Neked tehát takarodnod kell a pokolba.

Az inas _(vakargatja a fejét)_.

A nagyságos ur: Mit gondolkozol? Küldd az asszonyt. Te meg eredj a dolgod után. Menj házmesterkedni, Marci.

Az inas _(savanyu arccal rágja a bajuszát)_.

A nagyságos ur: Mit vágsz ilyen savanyu pofát? Hát mitől félsz?

Az inas: Féltős jószág az asszony, nagyságos ur.

A nagyságos ur: Tőlem félted? Csak nem tőlem félted?

Az inas: De bizony a nagyságos urtól.

A nagyságos ur: Ó, Marci, te bivaly… Te!… Mit mondjak neked?… Hiszen te katona voltál. Mi voltál?

Az inas: Cugszfirer a hetes huszároknál.

A nagyságos ur: Hát cugszfirer, maga barom, azt hiszi, én is barom vagyok, hogy két fronton harcoljak, amikor éppen elég feladat, elég szép feladat nekem, hogy egy fronton győzzek. Majd bolond leszek, jobbra is egy ellenséget keresni, mikor a puskaporomra szükségem van balfelé?

Az inas _(gondolkozik, habozik, azután felderül az arca, összeüti a bokáját, katonásan, boldogan)_: Igenis, értem, nagyságos ur. Parancsára.

A nagyságos ur: No, ha érted, akkor szedd a sátorfádat. És küldd magad helyett az asszonyt. _(Az óráját nézi.)_ Siess. Az én vendégem nemsokára itt lesz.

Az inas: Itt van az asszony, nagyságos ur.

A nagyságos ur: Itt? Hol?

Az inas: Itt az előszobában. _(Kiszól.)_ Gyere csak be, Juliska.

A nagyságos ur: Ó te gazfickó.

Az asszony _(beperdül, menyecskésen van felöltözve, vidámabb, nyelvesebb, bátrabb, mint öt héttel ezelőtt)_: Jó napot kivánok, nagyságos ur.

A nagyságos ur: Jó napot, kislány… vagy asszonyság… vagy Juliska asszony… vagy nem tudom, hogyan tiszteljelek… hogyan tiszteljem…

Az asszony: Ahogy a nagyságos urnak tetszik. Az a fontos csak, hogy irántunk való jóindulatát ezentul is megőrizze. Azért jöttünk el, mert lent megkaptuk az üzenetet, de azért is eljöttünk, hogy eddigi sok jóságát hálás szivvel megköszönjük.

A nagyságos ur: Marci te, felvágattad ennek a nyelvét, hogy ugy pereg? Mindig ennyit beszél ez mostanában?

Az inas: Amióta a feleségem, azóta mindig ennyit.

A nagyságos ur: A szent házasság! A szent házasság csudatévő hatása. Azelőtt mélabus volt és csendesen turbékolt, mint egy gerlice… És nem sokallod?

Az inas: Nem én. Sőt szeretem.

A nagyságos ur: Ezt nevezem mintaférjnek. Hát Marci, férjek gyöngye, hordd el magad. Sürgősen takarodj, mert szivem királynéja még itt talál és akkor baj lesz. Menj házmesterkedni, Marci.

Az inas: Mondanám el talán az asszonynak, mit kell cselekednie.

A nagyságos ur: Majd megérti ő azt. Majd elmondom én neki. Marci takarodj. Menj házmesterkedni. _(Az ajtó felé tolja.)_

Az inas _(gyanakodva)_: Nagyságos ur!…

A nagyságos ur: Mit?

Az inas: Csakugyan jön az az uri hölgy?

A nagyságos ur: Marci, hát nem hiszel nekem?

Az inas: Nagyságos ur, asszonydolgokban az apámnak sem…

A nagyságos ur: Marci, hát férfiui becsületszavamat adom rá, hogy jön.

Az inas _(megnyugodva)_: Akkor jó. Akkor elmegyek. _(Az asszonyhoz)_: Juliska, helyén legyen az eszed. _(Az ajtónál)_: Meg ne csaljatok!

A nagyságos ur: Eredj már a pokolba. Még az ajtóban találkozol vele… _(Kitolja az ajtón; kimegy utána; ajtónyitás, ajtócsukás zaja.)_

Az asszony _(körülnéz, megnézegeti, változott-e valami a szobában, azután leül.)_

A nagyságos ur: _(visszajön, meglepetve néz rá)_: Ah… legyen szerencsém… Kérem, tessék helyet foglalni. Mintha otthon lenne.

Az asszony _(mosolyogva)_: Leültem egy kicsit. Elfáradtam kint az álldogálásban. Ugy is mindjárt megyek. Nem kell rám haragudni, hogy leültem egy kicsit. Sokat ültem én itt azelőtt…

A nagyságos ur: Hát nem volna jobb most is itt ülni, mint odalent Marcinál a házmesterlakásban?