Part 2

Andor _(növekedő féltékenységgel)_. De hiszen mi ma még társaságba megyünk! Gyerünk! Gyerünk!

Búcsúzás. András mindenkivel melegen kezet szorít, csak az ügyvéddel nem. A főbolyhos fölszólítja Andrást, hogy szerencséltesse máskor is az asztalukat.

Andor _(mialatt a pincér rájuk adja a kabátjukat)_. Miféle szerencsétlen ötlet tőled, hogy ezeknek a drámádról beszéltél?

András. Miért ne? A főbolyhos eszes embernek látszik.

Andor. Az? Állat! Makkot neki, nem gyöngyöt! _(Indulás közben.)_ Megkaptad már a versedért a honoráriumot?

András. Még nem.

Andor. Vigyázni kell az öregre, ő egy trabukkó szivarral szokta kifizetni az embereket. Majd együtt megyünk hozzá és akkor meg fogja érteni, hogy veled nem teheti azt, amit másokkal szokott. Tőlem nagyon fél. Tőlem mindenki fél. Megbocsáss, hogy beleavatkozom a dologba, de ti gyaurok nem tudtok bánni a pénzzel. Jó fiúk vagytok, de valamennyiteket örökös gyámság alatt kellene tartani… _(Az ajtóban álló új kávésban most véglegesen megismeri a volt szabóját, akivel még némi leszámolni valója volna – most hirtelen felgyűri a kabátja gallérját és gyorsan kioson az utcára.)_

III.

Kapuváry András özvegy édesanyjának lakása az Üllői-út egyik sarokházának második emeletén. A lakás nem nagy, de nem is kicsi, a berendezése nem gazdag, de nem is mondható szegényesnek; némileg az ideiglenes szállás benyomását teszi, egyébként sem különbözik azoktól a nyolcszázezer forintos lakásoktól, amelyekben a Budapestre szoruló, korlátolt jövedelmü vidéki úricsaládok tanyázni szoktak. A szalon nagy sarokszoba. A butor részben divatos budapesti kárpitosmunka, részben pedig vidéki ócskaság, amely évekig a padláson pihent, míg aztán divatba jöttek az antikvitások s újra használatba került. A falak üresek. A szalonban nagy petróleumlámpa ég. A légszesz ugyan be van vezetve a lakásba, de Kapuváryné fél a gázrobbanástól meg a gázmérgezéstől s azért petróleumot éget.

András _(kivülről becsönget az előszoba ajtaján)_. Tíz perc alatt átöltözöm, te addig elbeszélgetsz az édesanyámmal, aztán elmegyünk a szilasi Szinger báljára.

Andor. Én tulajdonképpen az utcán is megvárhattalak volna.

András. Már mért várnál meg az utcán, mikor különben is meg akarlak ismertetni a családommal!

Andor. De hátha rossz időben érkezünk? Ha a méltóságos asszonynak valami dolga van –?

András. Akkor meg fogja mondani, hogy dolga van.

Egy öreg parasztasszony jött ki égő gyertyával s ajtót nyitott nekik. András bevezeti Andort a szalonba. Kapuváryné – fehérhaju, mogorva arcu asszonyság – az asztal mellett ül és pasziánszot rak.

András _(kezet csókol édesanyjának)_. Bemutatom Gombos Andort, legjobb barátomat.

Kapuváryné _(leteszi a szemüvegét)_. Hogy mondtad, fiam?

András. Gombos Andor, akit annyit emlegettem már!

Kapuváryné. Isten hozta minálunk. Tessék leülni minálunk.

András. Adjanak neki egy cigarettát, majd én átöltözködöm addig. Hol van Mici? Mici! _(A szomszéd szobába el.)_

Andor _(magában elmélkedik)_. Milyen érdekes öreg hölgy! Sok bánata lehetett életében, de látszik, hogy méltósággal tűrte…

Kapuváryné. Gombos úr is ujságíró? Andrásnak most sok ujságíró barátja van.

Andor. Andrásnak mindenki barátja, őt mindenki szereti. Ő az ujságírók büszkesége, a magyar irodalom reménysége. Ma is olyan verset írt, hogy egész Budapest lázban van tőle. Ahol megfordultam, a képviselőházban, a kereskedelmi bankban, a lóvasúton: mindenütt András verséről beszélnek. A méltóságos asszony nagyon boldog lehet? _(Nota bene Andor el is hiszi, amit mond.)_

Kapuváryné. Szép, szép – de legalább tenné le a jogi vizsgáit!

Andor _(kicsinylőleg, de az édesanya bogarát tiszteletben tartva, mosolyog)_. Hiszen ha Andrásnak kedve lesz hozzá, megteheti azt is. Neki az semmiség!

Kapuváryné. A boldogult uram mindig mondta, hogy manap az ügyvédi diploma többet ér a nemesi levélnél.

Andor _(elnéző mosollyal)_. Bocsánatot kérek, méltóságos asszonyom, az úgynevezett kvalifikáció a lelki szegénység mankója. Én személyesen ismerem az összes egyetemi tanárokat, de nem ismerek köztük egyet sem, akitől András valamit tanulhatna. Azok az urak elnyomorítják a szellemet és középszerűségeket nevelnek. Hogy valaki aljegyző lehessen, ahhoz kvalifikációra van szüksége; de a Kossuth Lajosoktól, a Deák Ferencektől, a Petőfi Sándoroktól senki sem kért még diplomát. Magyarországnak ma az a baja, hogy nagyon sok a diplomás, de kevés az intelligens embere. Személyesen ismerem az összes minisztereket és mondhatom, nincs köztük intelligens ember, bár mind diplomások. Az olyan tehetségnek, mint az Andrásé, szabadon kell fejlődnie. Ha egyszer kedve kerekedik, hogy részt kérjen az úgynevezett közéletből, akkor lehet képviselő, pártvezér vagy államtitkár, sőt miniszter. Én ezt ugyan nem ajánlanám neki, mert nálunk a politika nem intelligens embernek való mesterség.

Kapuváryné _(aki semmit sem értett az egészből)_. Én azonban nagyon szeretném, ha letenné a vizsgáit és elmenne a pestvidéki törvényszékhez aljegyzőnek.

Andor _(megdöbbenve nézi az anyát, magában elmélkedik)_. Mennyi rövidlátás, mennyi megrögzött előitélet! De azért tiszteletreméltó és megható! Most már értem, hogy miért kell tönkremennie ennek a nemes, de gyámoltalan fajtának!

Mici _(huszonhat esztendős, asszonyos formáju leány; nagyon hasonlít Andrásra, tehát csinos)_. Jó estét!

Kapuváryné _(bemutatva)_. Az András jóbarátja – Mici leányom.

Mici _(egy japáni skatulyát tesz az asztalra, aztán mosolyogva kezet fog Andorral)_. Jó estét! Hozzák már a teát…

Kapuváryné _(kinyitja a japáni skatulyát)_. Van regália média?

Mici _(mindig mosolyogva, – mivel tudja, hogy a derült kifejezés csinossá teszi az arcát)_. András hozott. Pipás ember maga, Gombos?

Andor _(elbájoltnak érzi magát, majd hirtelen kerekedett lovagias görcs vesz rajta erőt)_. Dohányos vagyok, de a becsületszavam köt, hogy hölgytársaságban sohasem dohányzom. _(Kis gondolkozás után.)_ Az édesanyám vette a szavamat, régidivatu asszony volt szegény.

Mici _(mosolyog)_. De furcsa! _(Cigarettára gyujt.)_ Magam nagy dohányos vagyok.

Kapuváryné. Pedig nem leánynak való, – de hiába mondja neki az ember! _(Rágyujt egy regália médiára.)_

A vén parasztasszony behozza a teát. Mici – égő cigarettával az ajkai közt – tölt a csészébe.

Andor _(megsemmisülten ül a puffján, rágja az ajkát s miközben nagyon utálja önmagát, magában így elmélkedik:)_ Állat vagyok! Állat! Örök időkre nevetségessé tettem magam… Mit fognak rólam gondolni? Mit tegyek most? Legjobb volna kiugrani az ablakon.

Mici _(teát ad neki, jószívvel)_. No – gyújtson már rá!

Andor _(tompán)_. Köszönöm, nem! _(Inkább széttépetné magát, semhogy rágyújtson.)_

Mici. Miféle bálba mennek maguk ma?

Andor _(kissé restelkedve)_. A szilasi Szinger báljába.

Mici. Ki az a Szinger?

Andor. Parvenü! Az Andrássy-úton lakik.

Mici. Csak nem az a Szinger, aki megvette a Temesváry-uradalmakat?

Andor. De az!

Kapuváryné _(nagy tisztelet hangján)_. Nálunk úgy hívják, hogy az arany-Szinger. Roppant gazdag ember – a Temesváry-uradalom maga húszezer hold. És micsoda kastély!

Andor. Igen – az öreg sokat panamázott össze. Erről is kellene egyszer egy regényt írni…

Mici _(lázas érdeklődéssel)_. Úgy mondják, hogy az Andrássy-úti palotáját nagyon szépen rendezte be?

Andor. Van ott minden, was gut und theuer ist – főleg pedig aranyozás, sok aranyozás… Kérem, a dohányzó szobája a velencei doge fogadószobájának a másolata – nem mulatságos ez?

Mici _(növekedő áhitattal)_. S maga jól ismeri őket?

Andor. Én mindenkit jól ismerek. Az asszony nagyon szereti az írókat meg a művészeket.

Mici. Elegáns asszony?

Andor. Inkább kövér, mint elegáns.

Kapuváryné _(András fiára gondol)_. Van felnőtt leánya?

Andor. Igen, Szinger Ada – most lesz tizennyolc esztendős.

Kapuváryné _(megint Andrásra gondol)_. Ejnye – ejnye! _(Mély csönd.)_

Mici _(magában)_. András olyan sokáig öltözik, mint egy vénkisasszony. Mit kezdjek addig ezzel az emberrel? _(Fenn.)_ Gombos, szereti maga a zenét?

Andor. Életem egyetlen nagy szenvedélye!

Mici. Játsszék valamit! _(Kinyitja a zongorát.)_

Andor _(restelkedve)_. Nem tudok zongorázni.

Mici _(leül és valami Chopin-féle mazurt játszik, nem is nagyon rosszul)_.

Kapuváryné _(a zene hallatára ösztönszerüleg a kártya után nyul és pasziánszot kezd rakni)_.

Andor _(a teáját issza, Mici profilját nézi, közbe magában elmélkedik)_. Nagyon jól érzem magamat. Soha életemben még ilyen jól nem éreztem magamat… Ennek a háznak tiszta és előkelő a levegője… Milyen bájos a lány, amikor zongorázik! Tiszta és bájos! Vajjon hozzá menne-e egy zsidó emberhez, ha az illető kikeresztelkednék a kedveért? Azt hiszem, ha szeretné, akkor hozzámenne. A zsidó ember a legjobb férj és a keresztény nő a legjobb asszony… A keresztény férfi mind kártyás, a zsidó nő mind puccos… Én meg tudnám érteni ennek a leánynak az érzékeny és büszke lelkét… Nem szeretem ezt a leányt, mert én szilasi Szinger Adát szeretem, de feleségül tudnám venni, hogy védője és barátja legyek és hogy minden este zongorázzon nekem… Vajjon sejti-e, hogy mit gondolok most? Talán sejti, mert ő rendkívüli nő…

Vidovics báró főhadnagy _(belép a szobába. A bárónak furcsa pisze orra és alacsony homloka van, egy kicsit mintha kancsal is volna, de azért mégis csinos fiu: magas, vállas, elegáns. A modora katonásan léha, konfidens, de nem ellenszenves)_. Kisztihant!

Kapuváryné _(egy haragos kotlópillantást vet a báróra, aztán a kártyák fölé hajlik)_.

Mici _(abbahagyja a játékot)_. Jó estét, Artur! _(Bemutatja az urakat egymásnak.)_ Az András jóbarátja – a vőlegényem.

A báró. Jó estét! _(Hátat fordít Andornak, a zongorához lép s félhangon beszélgetni kezd Micivel.)_

Andor _(magában elmélkedik)_. Ez a báró egy paraszt… Úgylátszik, nem tetszik neki az orrom… Ha nem volnék itt vendég, belekötnék… Biztos, hogy rossz vívó és nem is bátor ember… A sneidig katonák alapjában véve mind gyávák… Ez a leány is üres perszonának látszik… Egészen üresnek… _(Kapuváryné mellé ül és gibicel neki.)_

Mici _(halkan a báróhoz)_. Artur, maga lehetetlen alak.

A báró. Miért? Mi?

Mici. Miért bánik olyan furcsán ezzel az ujságíróval?

A báró. A nyakába kellett volna borulnom? Mi?

Mici. Egy kicsit szivesebb lehetett volna hozzá – nagyon jó barátja Andrásnak.

A báró _(lopva végigméri Andort)_. Kutya gusztus. De majd megbékítem! _(Andorhoz lép, igen melegen és igen szemtelenül.)_ Ugy-e, kedves barátom, te író vagy? Az önkénteseink közt van egy iró – intelligens fiu és elég jól lovagol – szilasi Szinger-fiu… Ismered?

Andor. Ismerem, de nem író. Nem minden zsidó író.

A báró _(rendületlen nyugalommal)_. Én azt hittem, hogy író. Én nagyon szeretem a svadronban az írókat, mert vallás ide, vallás oda, ők tanulékonyak és tisztességtudók, reggel nem alusszák el a rukkolást. Szoktál lovagolni?

Andor. Mostanában ritkán.

A báró. De versenyeken mintha láttalak volna?

Andor. Igen, oda el szoktam menni.

A báró. Derék! _(Visszatér Micihez, aki ismét játszik a zongorán)_

Andor _(magában elmélkedik)_. Ez a báró olyan buta, mint az éjszaka. Nem lehet rá haragudni, mert kedves kölyök. Igazi katona. Ezekből szép pár lesz – öröm rájuk nézni!

András _(frakkban, fehér nyakkendővel belép a szomszéd szobából)_. Megvagyok – mehetünk! Szervusz, Artur!

A báró. Szervusz! Jó, hogy látlak. Te, van kedved a holnapi vadászpiknikre menni?

András. Ha van ingyen jegy, akkor szivesen.

A báró. Táncosok számára van.

András. Akkor kérek kettőt. Elviszem a barátomat is.

A báró. Miféle barátodat?

András. Ezt ni – Gombos Andort.

A báró. Hjah, persze! Igen! Hanem kérlek, baj van, annyira kapkodták a jegyeket, hogy most már mindössze csak egy van…

András _(elpirul és Andorra tekint. Gőgösen)_. Akkor köszönöm, magam se megyek. _(Andorhoz:)_ Induljunk, ha úgy tetszik? _(Búcsuzás.)_

A báró _(melegen kezet szorít Gombos Andorral)_. Szervusz, kedves barátom!

Mici _(miután a fiúk már künn vannak, a báróhoz szól)_. Maga igazán lehetetlen alak!

A báró. Miért? Mi?

Mici. Minek tegezte, kedves barátomozta Gombost?

A báró. Hiszen úgy se látom többet ebben az életben.

András _(az utcán)_. Fuj, ki nem állhatom ezt a svihákot!

Andor. Miféle svihákot?

András. Vidovicsot…

Andor _(hosszu szünet után)_. András, te nem képzeled, hogy milyen nobilis érzésü ember vagy!

András. Mi vagyok?

Andor. Összes ismerőseim közül az egyetlen ember, akit komolyan veszek. Azért veszlek komolyan, mivel te is komolyan veszesz mindent, még az elveidet is komolyan veszed. Egész Magyarország liberális, de azért senki ki nem állhatja a zsidót. A zsidó maga se. Koppaszd meg az izraelitát és előtted áll az antiszemita. Én magam fanatikusan gyűlölöm a fajtámat. Ha én báró volnék és huszárfőhadnagy, magam se hívnék a piknikemre rendezetlen felekezeti viszonyok közt élő riportereket. Vidovics bárónak tehát igaza van és én nem is haragszom rá.

András. Vidovics báró tartsa szerencséjének, ha szóba áll vele egy olyan úr, mint te vagy. Te bolond vagy, az igaz, de azért van eszed és van szíved. Ő azonban svihák, aki két esztendő óta ott kosztol nálunk, bolondítja a nővéremet, pedig jól tudja, hogy nem fogja elvenni soha. A nővérem egyébként okos leány, de ezzel az emberrel szemben teljesen elvesztette az eszét. Az édesanyám már másfél esztendő óta nem beszél vele, azért ő mégis nálunk van minden este. Én magam égek a vágytól, hogy kidobhassam. Szóval, szép családi életet élünk!

Andor. És mért nem fogja elvenni a nővéredet?

András. Mert kaucióra valója egyikünknek sincs. Már felségfolyamodást is írtak, de eredménytelenül.

Andor _(magában morfondiroz)_. Különös, hogy ilyen család zavarba jöhet rongyos harmincezer forintért! Amint pénzről van szó, rögtön kitünik, hogy milyen gyámoltalanok a keresztények… Pedig tenni kell valamit, hogy összeházasodhassanak… Talán valamelyik bankigazgató ismerősömmel kellene beszélni? Vagy Mulleroy táborszernaggyal, hogy protezsálja a felségfolyamodásukat?

András. Itt vagyunk már a Szinger-palotánál.

Andor. Gyalog menjünk be?

András. Ha eddig gyalog jöttünk –

Andor. Visszamehetnénk a sarokig, ott kocsira ülhetnénk… A cselédek mégis más szemmel nézik az embert, ha gummikeréken jön…

András. Gyere, bolond! _(Belép a kapun.)_

IV.

Szilasi Szinger úrnak Andrássy-úti palotájában vagyunk. A palota – melyet egyébként sok művészi ízléssel és előkelő pazarlással rendezett be a gazdája – fényesen ki van világítva és zsúfolva emberekkel. A földszinten van a nagy ebédlő is, a híres Munkácsy-képpel. Az emeletre nyilik a fehérstukkós terem – ott most táncolnak – és több férfi- és női szalon, könyvtár, dohányzó.

A palota zsúfolva van emberekkel. Akik fenn vannak az emeleten, azok lekivánkoznak a buffet-be; akik lenn vannak, azok minden áron föl akarnak menni a táncterembe – a lépcsőn tehát folyton tolonganak, meg-megrekednek az összekapaszkodott párok.

A házigazda a lépcső legfelső fokán áll. Igen energikus fejü, eszesarcu ember.

A háziasszony kellemes, gömbölyü és még mindig csinos hölgy. A haja, a szeme, a szája és a ruhája csakúgy ragyog a gyémánttól, a jókedvtől és az egészségtől. Szingerné arról nevezetes, hogy az egész világegyetemet és mindazt, ami benne foglaltatik, kedvesnek és érdekesnek találja, mindenkit és mindent szeret és dicsér és megvan az az érthető vágya: bár őt is mindenki szeretné és dicsérné. Ha szegény asszony volna, talán el is érhetné a vágyát; így azonban a háza tisztelői magállapodtak abban, hogy Szingerné igen korlátolt elméjü hölgy. Ez a hit annyira mély és erős, hogy Szingerné a legelmésebb mondásokkal sem cáfolhatja meg. Ha elmésséget mond, – ami igen gyakran esik, – annyit koncedálnak csak a tisztelői, hogy a vak tyúk is találhat búzaszemet.

Szinger Pista a család egyetlen fia. Jelenleg huszárönkéntes. Blazirt, szomoru, gőgös, amellett uralkodásra és erőszakoskodásra termett és arcán viseli az Isten kegyelméből való legitimitásnak ama vonásait, amelyeket a degenerált Paleológ-dinasztia utolsó sarjadékának arcán látunk. Mindenki gyűlöli; az utcán és mulatóhelyeken olykor vadonat idegen emberek minden érthető ok nélkül merényletet követnek el ellene. Neki magának valami nérói gyönyörűsége telik az általános népszerütlenségben.

Szinger Ada – jelenleg éppen bostont táncol – külsőleg inkább az édesapja leánya. A haja bronzszínü, a szája keskeny és hideg, a szeme azonban, amelyet rendszerint le szokott sütni, tüzes, elmés és gonosz. Miként a fivére, ő is már benne született a nagy vagyonban, tehát arisztokrata természet, de még nem degenerált. Apja és anyja természetesen imádják, de semmiféle lelki közösségben nem tudnak vele élni. A leány a ház egyetlen úrnője. Az apja csak afféle nagyeszü és ennélfogva nagy kegyben álló uradalmi tisztje a leányának, az édesanyja kedves, de gyöngédségi rohamával gyakran terhes dadája Adának. Pista szamár. Minden Adáé és minden Ada kedvéért van itt; a palota, a vendégsereg, Kapuváry András és Gombos Andor is.

A két fiu, Andor és András, észrevétlenül bolyong a sokadalomban. Andor bemutatta Andrást a háziúrnak, aki kezet fogott vele, bár alkalmasint Andorról se tudta, hogy kicsoda. A háziasszony kiváncsian, boldogan és szeretettel mosolygott rájuk, de aztán tüstént másra mosolygott kiváncsian, boldogan és szeretettel.

Gombos Andor egyébként bámulatos biztossággal viselkedik. Az egész társaság legkevésbbé sem imponál neki. Ő megszokta már, hogy senki se vegye észre, és azért mindenkivel észrevéteti magát. Mindenkit ismer, láthatólag jussa van mindenkinek a bizalmához, bár senki se tegeződik vele. András viszont az első pillanattól fogva halálos zavarban van. Soha életében nem volt még ilyen fényes helyen, nem látott ilyen előkelő urakat és szép hölgyeket, annyi ékszert és rendjelet egy rakáson. Úgy érzi, hogy ő itt fölösleges, hogy a viselkedése félszeg és a külseje nevetséges. A zavara már-már valóságos merevgörccsé fokozódik, amikor a fehérterem nagy tükrében váratlanul megpillantja önmagát. Ekkor meggyőződik róla, hogy elegáns és csinos fiu és ez egyszerre visszaadja neki önbizalmát.

Andor _(a terem egyik sarkában áll Andrással)_. A keringő előtt be foglak mutatni Szinger Adának. Egyre azonban figyelmeztetlek: ne udvarolj neki!

András. És miért ne?

Andor. Neked, mint jóbarátomnak elmondhatom: mi szeretjük egymást.

András. Ugyan –?

Andor. Kérlek, ne nevess ezen! Tudod, hogy meglehetősen cinikus fráter vagyok, de van a lelkemben egy zug, amely szent és szűzies és amelybe még soha senki nem tekintett bele.

András. Komolyan beszélsz, Andorka?

Andor. Ez egyszer igen és kérlek, te is végy komolyan.

András _(kissé meghatottan kezet szorít Andorral)_. Rendben van! És régóta szeretitek egymást?

Andor. Három esztendő óta. Ada akkor még csak tizenötesztendős volt, de külsőleg már olyan, mint ma, csakhogy rövidebb szoknyát viselt. Én tanítottam meg korcsolyázni és egyszer megcsókoltam a fülét a villamos lámpákon túl. Azontúl ő követelte mindig, hogy menjünk túl a lámpákon, mivel ott jobb a jég… Én más nőt sohasem szerettem életemben, csakis őt. A szinésznövendékekkel szoktam ugyan néhanapján szemtelenkedni, de azt jóformán csak a tisztesség kedveért teszem, nem meggyőződésből. Én alapjában véve a nőkkel szemben nevetségesen naiv gyerek vagyok, pedig te bizonyára szörnyen romlott embernek tartottál.

András. Dehogy tartottalak annak!

Andor. De az egész világ annak tart.

András. Hogyisne! Mindenki naiv fiúnak tart!

Andor. Az emberek szamarak és én semmit sem adok arra, amit ugatnak. Neked azonban elmondom, hogy Adához való szerelmem valami különös, félelmetes és szokatlan érzés.

András. Csak nem –?

Andor. Talán azért, mivel degenerált fajtából származom. Most példának okáért, ha nézem, amint ott áll a terem túlsó végén, oda szeretném magamat vágni a parketre és sírva tudnék fakadni. Nem kivánok tőle semmit, de mindig körülötte lenni, valakit megölni érte vagy meghalni érte…

András. Nem képzeled, mennyire banális vagy, Andorka! És ő is szeret?

Andor. Te ezt lehetetlennek tartod, pedig igazán szeret. Nem képzeled, mennyire misztikus a lelke!

András. Beszéltetek már házasságról?

Andor. Természetesen! Megszöktetem, mihelyt biztos pozicióm és jövedelmem lesz, az pedig meglesz egy félesztendő mulva.

András. De hiszen ő nagyon gazdag?

Andor. Csakhogy az apja nem adja ám, csak nagyon gazdag zsidóhoz. Ha szegény embert akar, akkor a keresztények közt válogat.

András. Hát keresztelkedj ki!

Andor. Gyermek! A kikeresztelkedett zsidó csak a keresztények szemében megy némileg keresztényszámba – zsidók közt nem.

András. Te Andor, ahogyan azt a leányt én nézem, az soha életében nem fog megszökni senkivel.

Andor. Értesz te ahhoz, gyermek? De most beszélek vele… _(Adához lép.)_ Jó estét, Ada nagysád!

Ada. Jó estét! Maga is itt van?

Andor _(fojtott hangon)_. Valamit kell magának mondanom! Fontos dolog!

Ada. Most nem érek rá… Vagy mondja hamar – vigyázzon!

Andor _(a fölindulástól remegve hallgat)_.

Ada. Na –?

Andor _(mást gondol)_. Be fogom magának mutatni egy jóbarátomat, Kapuváry Andrást.

Ada. Ujságíró –?

Andor. Író, de csak passzióból. Gazdag ember, az apja főispán, az öreg Kapuváry gróf a nagybátyja – azt hiszem, adoptálni fogja… Ott áll a pálmák alatt!

Ada. Az a csinos magas fiu? Már kérdeztem, hogy kicsoda, de senki se tudja. Tud táncolni?

Andor. Ő mindent tud! _(Odainti Andrást. Bemutatja.)_

Ada _(táncközben Andráshoz)_. Maga mindig ilyen keveset beszél?

András _(vérvörös lesz)_.

Ada. Hanem jól táncol, az bizonyos! Magának jóbarátja Gombos?

András. Nagyon jó barátom!

Ada. Furcsa kis ember – mi?

András _(meglepetésében nem tud válaszolni)_.

Ada. Ott jön Koller báró – táncra akar vinni. Jőjjön, táncoljunk még egy fordulót, hadd mérgelődjék!

András _(tánc közben)_. Mért nem kedveli Koller bárót?

Ada. Mért mondjam ezt el magának?

András _(egyszerüen)_. Igaz, semmi oka rá. És engem tulajdonképpen nem is nagyon érdekel. Helyben vagyunk!

Ada. Megint jön Koller! Jőjjön, menjünk le a buffetbe!

András. Szívesen.

Ada _(a buffetben)_. Mindig ilyen keveset szokott beszélni? Hozzon egy ananász-szeletet! És most mondja el, hogyan tetszik magának a társaságunk… Tud mulatni ilyen nagy vásáron? Én nem. Az ilyen bált nem magunknak, hanem a vendégeinknek rendezzük… Ők mulatnak, mert megszólnak bennünket, de nekünk még ez a mulatságunk sincs… Nézze, én felháborítóknak találom őket! Különösen a házi keresztényeinket gyűlölöm! Ne ijedjen meg, ez nem szól magának; maga ma nem is tudta, hová megy és most se igen tudja, hol van.

András. Hát vannak felekezeti előitéletei?

Ada. Nincsenek. De úgy tapasztaltam, hogy a keresztények, akik közibénk járnak, mindig akarnak valamit. Vagy asszonyt, vagy pénzt, vagy mit tudom én mit. A társaság kedvéért nem járnak ide. Maga nem akar semmit, mert még nagyon fiatal. Később majd maga is akar valamit. Ha pedig nem akar, majd elmarad tőlünk. Én ezt sajnálom. Maga tetszik nekem, mert olyan, – hogy is mondjam, – olyan ártatlan arca van, mint egy jó kis leánynak. Pedig a szemén látom, hogy esze is van. Szeretném, ha ilyen okos és szelid barátnőm volna, mint maga, bizony Isten nagyon tudnám szeretni! Baj, hogy fiunak született. Ámbár én a leányokat is gyűlölöm. Most megyek és megigazítom a hajamat. Ha megvár itt, visszajövök, aztán elmondom magának, hogy miért nem szeretem Koller bárót… Ugy-e megvár? _(Eltünik egy gobelin mögött.)_

Andor _(odalép Andráshoz, sápadtan, a gúnyos keserűségtől reszketve)_. No, gratulálok, cimbora!

András. Mihez?

Andor. A nagy pártihoz! Ezt jól csináltad.

András. Andorka, én tüstént végigváglak a buffet-asztalon!

Andor. Csak ne szerénykedj, galambom. Láttam, amit láttam.

András. Utálatos vagy! Kétszer azt mondtam neki, hogy igen és egyszer azt, hogy nem. Egyébként ő tartott szóval.