Part 3

Andor. Hiszen ez kell nekik: az ilyen fagyos szent. Aki ég, lángol, gitározik, kibeszéli a lelkét, azt kutyába se veszik. Én ismerem őket! Megengedem különben, hogy te most még semmit se értesz az egészből. De én azt mondom neked: Ada szeret! Vagy szeretni fog! Erről egyiktek sem tehet. Aki egymás mellett lát titeket, az rögtön tudja, hogy egymásért és egymásnak születtetek. Ez az igazi Wahlverwandtschaft – a fizikum rokonsága! Én nem is haragszom rád. Sőt ő rá sem. Csodálnám, ha kettőnk közül nem téged választana. Ha én leány volnék, én se magamat választanám. Hanem azért ma be fogok rugni szilasi Szinger úr ex-apósjelöltöm pezsgőjéből.

András _(Andor fülébe súgva)_. Ökör vagy! Esküszöm, hogy ökör vagy!

Andor. Azért kedvellek ám!

Kovács i. szerkesztő _(– az I. betü mögött tudvalevőleg az Izor név szokott szerénykedni – erősen bepezsgőzött állapotban az asztalhoz lép)_. Nekem is egy pohárral, Gomboska!

Andor. Teremtőm, hát maga hogy szökött ki a tokjából?

Kovács. Miféle tokból?

Andor. Úgy hittem, hogy magát lapzártakor tokba csukják, mint használat után a hegedüt. Én legalább még sohasem hallottam, hogy másutt is látták volna, mint az íróasztalánál, orrával a papirt szántva.

Kovács. Hjah, nagy dolgok történtek. Szilasi Szinger ma megvette a lapunkat.

Andor. Szőröstül-bőröstül? Ebből valami nagy panama lesz. Szinger úr nem elégszik meg azzal, hogy pausálét szerezzen a kereskedelmi banktól.

Kovács. Új formában jelenünk meg, mint minden párttól független, szabadelvü napilap.

Andor. Kinek kell ma a szabadelvüség?

Kovács. A kutyának se. Éppen azért kell lapot csinálnunk, hogy kellessük. A reakció minden téren megindult. Az előbb is valami gentryhuszár összeszamarazott és én egy pofont igértem neki.

Andor. Csak nem?

Kovács. Gomboska, akar hozzánk szegődni? Maga nélkül nem is akarok lapot csinálni. Pénz nem számít, van annyi, mint a polyva. Adok magának hatvan forintot.

Andor. Száz forint előleg?

Kovács. Addig éljen maga!

Andor. És milyen címmel léphetek a lap kötelékébe?

Kovács. Ha akarja, lovas tábornoki címmel. Majd a rendőri riportot fogja csinálni. Ott megy az a gentry, akinek egy pofont igértem!

Andor. Hiszen az Szinger Pista, a házigazda fia!

Kovács. Az baj!

Andor. Nem baj, majd kiegyeztetem magukat békésen. Szerencséje magának, Izor bácsi, hogy nem gróf, mert ifjabb Szinger úr huszezer forintért nem adná, ha párbaja lehetne egy gróffal. De magával ki fog egyezni. Gyere, András, füleljük le a fiatal urat!

András _(halkan)_. Nem mehetek, meg kell itt várnom Ada ő nagyságát…

Andor. Hiszen az ott ül már régóta Koller báróval!

András _(megpillantja Adát, aki egy szőnyeges zugban ül és csillogó szemmel hallgatja a báró suttogását)_. Akkor – gyerünk!

V.

Hajnali két óra már elmult, szilasi Szingerék bálja azonban még egyre tart. Hála a Szinger Pista által meghivott katonatiszteknek, a mulatság kezd magyaros lenni, azaz hangos. A fiatalok lehozták a cigányt a tágas táncteremből a szűk buffet szobába – Szinger Ada állítása szerint ott sokkal _fessebb_ – s most ott járják a csárdást. Szinger Pista már eltünt a szemhatárról. Az imént pofon akart ütni egy öreg asszonyságot, aki állítólag nem fogadta a köszönését (nagy szerencse, hogy az asszonyság a család valami távoli rokona, így nagyobb botrány nem kerekedett belőle!) – a fiatal úr aztán többed magával elment a Löffelholz-kávéházba, „mivel nem tudja tovább nézni ezt a csőcseléket“. Mielőtt elpályázott volna, a szalonkardját fölcserélte az éles kardjával és azt mondta: Majd rendet csinálok én Pesten!

Szinger Ada Török kapitánnyal táncol, a Pista parancsnokával. A kapitány kopaszfejü és köpcös termetü emberke, de azért mégis nagyon elegáns és cs. és kir. kamarás. A szünóráig nagyon tartózkodóan viselkedett és folyton gúnyosan mosolygott; de aztán felöntött kissé a garatra s most csupa tűz és láng. Most viszont Szinger Ada mosolyog folyton gúnyosan, ami sehogysem illik szenvedélyes és szép táncához. Egy sápadtképü, hórihorgas hadnagy kurjongatva biztatja a táncolókat. Szingerné extatikus elragadtatással nézi a leányát. Szinger úr pedig komoly arccal beszélget Koller báróval.

Török kapitány. Hujujuj! Huj!

A hadnagy. Gömöriesen – huj, huj! _(A két keze közé fogja a fejét.)_

Kapuváry András _(a buffet-asztal mellett karoncsipi Gombos Andort)_. Gyerünk már haza!

Andor. Olyan nincs! Megmondtam, hogy ma be fogok csipni a Szinger pezsgőjéből.

András. Azt fogják mondani, hogy potyafráter vagy.

Andor. Ez valószinü, de akkor is mondanák, ha egy cseppet se innám. Ez a foglalkozásommal járó előjog. Ha a huszárok leisszák magukat – pedig biztosan meg fogják cselekedni! – akkor holnap azt beszélik majd, hogy Szingerék mulatsága igen jóízü és magyaros volt.

Török kapitány. Vékony deszkakerítés –! Huj huj!

A hadnagy. Gömöriesen! Csak gömöriesen! _(Megfordul, lehajlik s tenyerével kétszer a padlóra üt.)_

András. Mi dolgunk itt?

Andor. Ha a jövendő Petőfije akarsz lenni, akkor láss és tanulj. A régi Petőfinek elég volt, ha ismerte a Kiskunságot, a csikósokat és a honszerelmet, neked meg kell ismerned a Lipótvárost is, meg Szingeréket is, mivel ők fontosabb tényezői az országnak, mint a Kiskunság és a csikósok.

András. Én nem látok itt egy érdekes embert se.

Andor. Dehogy nem látsz! Csak nem tudod, hogy látsz. Te öntudatlanul szoktál megfigyelni, valamint alkotni is ösztönszerüleg szoktál. Én alkotni sehogysem szoktam, de a megfigyeléseim öntudatosak. Különösen olyankor, ha ittam egy kicsit. A pezsgőtől vágtatni kezd a fantáziám, mint a motor a benzintől. És világítani is kezdek tőle, mint a Röntgen-lámpa és ha boros vagyok, akkor keresztül látok az emberek csontjain. Ha ennek az országnak volna egy csepp esze, akkor engem államköltségen itatna, hogy igaz és szép dolgokat beszéljek.

András. Annyi bizonyos, hogy részeg vagy.

Andor. Figyelj jól, most meggyulad bennem a Röntgen-lámpa. Nézd ezt a kopasz kis kapitányt. Azzal a programmal jött ide, hogy mulatni fog, de nem Szingerékkel, hanem Szingeréken. A szünóráig diszkréten fölényes mosollyal járt-kelt és gyüjtötte az epés megfigyeléseket a csillagkeresztes vénasszony és két szegény grófné számára, akikkel néha teázni szokott. Később azonban megfeledkezett a tulajdon arroganciájáról, mivel elszédítette a gondolat: hátha Szinger Ada bolondjába beleszeret a csipőjén fityegő kamarási hurokba – most istenigazában mulat… Holnap már be fogja látni, hogy Ada sohasem szeret bele, akkor meg fogja bánni, hogy jól mulatott és rettenetes kicsinyléssel és gúnnyal fog beszélni a Szingerék báljáról.

András. Perfidia volna, pedig a kapitány nem teszi a perfid ember benyomását.

Andor. Minden szegény keresztény perfiddé lesz, ha gazdag zsidók társaságába jár. A keresztény koldus is bizonyos arisztokratikus öntudatra tesz szert a zsidó társaságban. Az ilyen szegény ördögnek rendesen egyebe sincs, mint az arisztokratikus öntudata. Érthető tehát, ha kétségbeesett szívóssággal ragaszkodik hozzá. Ha olykor megfeledkezik róla, – mint most ez a derék kapitány – akkor később kénytelen vele, hogy rácáfoljon magára és hogy rekonstruálja magában az öntudatot. Ez teszi őket perfidekké. De most ne kotyogj, hanem nézd a nyurga hadnagyot.

András. Egészen közönséges legénynek látszik.

Andor. Igaz, de mégis olyan tipus, amelyet még nem írtak meg. Alapjában véve szürke, szomoru, vérszegény ember. Született díjnok. Egyszer leitta magát valahol és akkor valami tekintélyes urak, akik szintén leitták magukat, azt mondták: De jóízüen tud mulatni ez a huszárgyerek! Azóta egy állandó szuggeszció hatása alatt van. Ha cigányzenét hall, rezegni kezd egész testében, a két kezébe fogja a fejét, értelmetlen dolgokat beszél és epedve várja, hogy megint valaki azt mondja róla: De jóizüen mulat ez a huszárgyerek! Se a cigány, se a bor nem kell neki, de azért ő egy magasabb missziót vél teljesíteni, ha szimulálja a jóízü mulatót. S mivel ez az egyetlen tudománya, ahogy a vizslának az apportirozás, hát bemutatja most az Ada kedvéért.

András. Ki az a kis kajla, aki a táncot nézi?

Andor. Egy tönkrement mágnás.

András. Az –?

Andor. Igen. Wertheimnak hívják. Az apja börziáner volt és szerzett öt milliót, a fia pedig mágnás volt és tiz esztendő alatt ellóversenyezte az egészet. A család húsz esztendő alatt megtette az utat, amelyet a keresztény mágnás-családok négyszáz esztendő alatt szoktak megtenni, ha egyáltalában megteszik. Ha véletlenül nem ismernéd még az igazságot, hogy nem a király nemesít, hanem a pénz, akkor nézd meg a kis kajlát. A legtipikusabb arisztokrata, akit valaha láttál, pedig mágnás voltának érvényesülését megnehezíti a külseje is. Titokban ő is Ada kezére pályázik, bár a Szingerékkel való összeházasodást a maga részéről mesalliance-nak tekinti, mivel neki igazán és őszintén csak az angol feudális családokból való sovány ladyk tetszenek, akiket látásból ismer az epsomi versenyekről… Ada nagyon is közönséges neki, de azért mégis elvenné; mágnásember mit nem tesz a pénz kedveért? Most tehát ő is táncol az aranyborju előtt, persze a maga módja szerint. Kifejti és ragyogtatja ama tulajdonságait, amelyeknek megszerzése öt milliójába került; a mágnásnak tulzott udvariasságba burkolódzó gőgjét és az angol úr hideg flegmáját.

András. Ha ennyire belelátsz az emberekbe, akkor mondd meg, hogy mit tartasz a házigazdánkról?

Andor. Az egyetlen okos zsidóember, akit ismerek. Alapjában véve azonban ő sem okos ember, hanem alanyi költő, mint minden izraelita.

András. És miben nyilatkozik meg ez nála?

Andor. Az okossága abban, hogy soha életében nem zsugoriskodott, nem nyúzta magát és mégis milliókat tudott szerezni. Egy igazi államférfi mélyrelátása, egy condottiere elszántsága és egy imperátor akaratereje lakik benne.

András. És a lirai vonása?

Andor. Az imperátor már kétizben beajánltatta magát az Ügető-klubba, ahol semmi keresni valója nincs és ahová semmiképpen sem akarják befogadni. Szóval a legokosabb embernek, akit ismerek, szintén vannak pillanatai, amikor kukorékolni szokott.

András. És Koller báró?

Andor. Róla megfeledkeztem, őt még sohasem hallottam kukorékolni. Ebben a társaságban egyébként a báró az egyetlen igazi zsidó, bár őskatolikus, sőt erősen klerikális nemzetségből ered. A zsidóság nagyobbrészt a gentry gyöngéi révén lett naggyá. A született izraeliták közt már alig akad igazi zsidó. Még kártya és asszony dolgában is kitértek már többnyire. Koller bárónak azonban nem kell se kártya, se asszony. Egy igazi báró, aki nem szegény ember és mégis gazdag zsidók társaságába jár, már magában véve is gyanus jelenség. Szemüveget visel, nem monoklit. Herbert Spencert olvassa. Elegáns ember, fiatal is, a multkor mégis konfortáblin láttam, igaz, hogy éjnek idején. Barátom, ez egy bandita!

András. És most világits bele Szinger Adába.

Andor. Nem lehet, fiam, itt elalszik a lámpám. Vele szemben hülye vagyok, vak és süket.

András. Mert szerelmes vagy.

Ada _(abbahagyja a táncot)_. Elég volt!

Török kapitány. Még egy kis lassút, Ada nagysád!

A hadnagy. Gömöriesen – eszem a zuzáját! _(A két keze közé fogja a fejét.)_

Ada. A mama nem engedi már –!

A mama _(akit elragad az ötlet, hogy ő valamit megtilthat Adának)_. Bizony, nem engedem már!

Török kapitány. Édes nagyságos asszonyom, csak egy kis lassút még –

A mama _(ellágyulva)_. Hiszen, ha Ada akarja –

Ada. De Ada nem akarja! _(Hátat fordít a kapitánynak, egyenesen Gombos Andorhoz lép.)_ Jőjjön, beszédem van magával!

Török kapitány. He! _(Kidülleszti a mellét, arrogáns ráncokba szedi a homlokát.)_ He! _(A buffethez lép, iszik és Adát ignorálja.)_

Ada _(Andorhoz halkan)_. Haragszik rám?

Andor. Nem, de nagyon részeg vagyok…

Ada. Fáj magának valami?

Andor. Ha így beszél hozzám, mindjárt végigvágom magamat a padlón és bőgve fakadok.

Ada. Magam is ilyesmit szeretnék most tenni.

Andor. Sok pezsgőt ivott, édes Ada?

Ada. Bolond! Egy cseppet se ittam. Hogy mondhat nekem ilyet?

Andor. Akarja, hogy pofon üssem magamat? Kidobjam magamat? Agyonlőjjem magamat? Isten engem úgy segéljen; megteszem, ha akarja!

Ada. Ne beszéljen ilyen hangosan és jőjjön egy kissé közelebb. Dórika, maga utálatos. Álljon egyenesen és legyen józan. Akarom! És most mondja nekem, hogy szeret.

Andor _(súgva)_. Ada, van magának lelke?

Ada _(szomorúan)_. Nem tudom biztosan. De nagyon jól esnék, ha most azt mondaná nekem, hogy szeret.

Andor _(szeme megtelik könnyel, kétségbeesetten néz Adára)_.

Ada _(szeme szintén megtelik könnyel)_.

Andor. Ada, mi történik most velünk?

Ada. Ha én azt tudnám! Az imént, mikor ott ugráltam, egyszerre valami rettenetes szégyenkezés fogott el. Hirtelen megrohant, rámcsapott, azt hittem, hogy el fogok ájulni…

Andor. Mi volt?

Ada. Az édesanyámnak nem merném megmondani, de magának megsúgom, Dóri, maga jó és tiszta gyerek: úgy éreztem magamat, mintha ruha nélkül táncolnék…

Andor. Az arca most is vérpiros, szegény Ada!

Ada. Szégyen fogott el, hogy minek táncolok úgy, mint egy állat, amely produkálja magát… Sohasem szerettem a táncot! És amint körülnéztem, hogy kinek mutogatom magamat, hát csupa sült idegen embert láttam. Az édesapám is idegen hozzám, nem ismer és sokkal inkább csodál, semhogy szeretni tudna… És az a sok frakkos, meg aranyzsinóros ember, a nevüket se tudom és ők a nyelvükkel csettintenek és kurjogatnak… Kétségbeesetten néztem körül, hogy hova meneküljek és akkor megláttam magát, az egyetlen embert, aki szeret. Mondja, hogy szeret! Annak ellenére, ami most történt, mindennek ellenére mégis szeret. Ugy-e szeret?

Andor _(az ajkát rágja és hallgat)_.

Ada. Ha nem is mondja, én mégis tudom, hogy szeret. Senki sem tud úgy szeretni, mint maga. Örökös hűséggel, egész odaadással, reménytelenül és alázatosan. Mint egy rabszolga!

Andor. Mint egy kutya.

Ada. A legborzasztóbb az, hogy én nem szeretem magát.

Andor. Tudom!

Ada. Senkit se szeretek, magát sem. Én sohasem leszek a maga felesége, Dóri. Ha eltűrtem, hogy maga elhitessen magával ilyeneket, azt csak számításból tettem. Mert kétségbeejt a gondolat, hogy maga valaha elfordulhatna tőlem. Ma szükségét érzem annak, hogy őszinte legyek, azért mondom el magának mindezt. Holnap megint nevetni fogok magán és magamon is.

Andor. Tudom!

Ada. Holnap megint kacérkodni fogok az egész világgal. Ma is kacérkodtam mindenkivel, a kapitánnyal, a maga Kapuváry barátjával, a förtelmes Koller báróval, akit úgy gyűlölök, mint a pókot, még az édesanyámmal is kacérkodtam.

Andor. Sőt most velem is kacérkodik.

Ada. Igen! Nekem most egy világos órám van, most mindent látok és mindent értek. Tudja mit kell tennünk? Búcsuzzék el a társaságtól, aztán üljön kocsiba és várjon meg a sarkon. Egy negyedóra mulva én is ott leszek. Vigyen ahova akar, de ne hagyjon többet magamra egy percig sem, se éjjel, se nappal.

Andor. Ha mennék is, nem jönne utánam!

Ada. Ha tüstént elment volna, talán én is mentem volna. De maga okoskodik, Dóri. És magam is okoskodom! Pedig ezen fordul, hogy mi sohasem fogunk emberi életet élni. Mi haszna, ha be is látjuk? Az ember nem azt teszi, amit tenni akar, hanem amit tennie kell. De maga még nem mondta, hogy szeret!

Andor. Mért mondjam, Ada?

Ada. Mondja, mert különben nem tudom, hogy mit teszek! Mondja, mert sírva fakadok vagy botrányt csinálok!

Andor. Tudom, hogy nem érdemli meg, tudom, hogy szeszélyes, rossz és szívtelen leány, de azért mégis szeretem.

Ada. Maga bolond, Dóri, és magam is az vagyok. Mondja a cigánynak, hogy húzzon keringőt, táncolni fogok a maga Kapuváry barátjával.

Andor. Csakhogy nem látom már Kapuváryt!

Ada. Keresse meg!

Andor _(öt perc múlva visszajön a hall-ból)_. Elment már. A portás azt mondja, hogy Koller báró vitte magával a kocsiján.

Ada. Hozza el egyszer majd hozzánk. Jövő szerdán, jó –? Nem, akkor sokan lesznek nálunk. Majd megírom magának, hogy mikor… Most menjen maga is aludni!

VI.

A _Nemzeti Hiradó_ szerkesztőségében vagyunk, Kovács I. szerkesztő dolgozószobájában. A lap tulajdonosa, szilasi Szinger úr, eredetileg „modern kényelemmel“ (a párisi _Figaro_ palotájának mintájára) akarta berendezni a szerkesztőséget, de mivel időközben kitünt, hogy az épület még igen nedves, bizonytalan időre hazaküldte a mesterembereket. A berendezés tehát csak félig készült el. A gipszes falakra fantasztikus térképeket rajzolnak a vizes foltok. A szobák penészszagúak.

Kovács szerkesztő táviratokat olvas. Nagyon rövidlátó ember, de ő nem tud róla, mivel még senki sem figyelmeztette rá és azért nem is visel pápaszemet, hanem kétujjnyira az orra elé tartja az írást.

Gombos Andor kopogtatás nélkül belép. Leselkedve körüljárja az íróasztalt.

Kovács. Éljen! Megvan!

Andor. Mi az?

Kovács. Szilasi Szinger urat Oláh-Berényben ötven szavazattöbbséggel képviselővé választották.

Andor. A választás kétszázezer forintjába került. Az ötven oláh egyenkint négyezer forint – ez nem nevezhető gúnyárnak. Mit gondol szerkesztő úr, miért lett képviselő Szinger?

Kovács. Ő tudja, hogy mit csinál. Teheti!

Andor. Biztos benne, hogy Szinger tudja, mit csinál? Amikor megvette a lapunkat, azt hittem, hogy valami nagy üzletbe vág. Azt mondtam magamban: ha Szinger és Kemény, a mi kiadóhivatali főnökünk, ketten összeülnek, akkor nem kártyáznak babra, hanem vagy ismétlő ágyut szögeznek az Osztrák-Magyar Bank mellének, vagy pedig Máramarostól Fiuméig terjedő vicinális vasuti koncessziót szereznek. Ujabban azonban meggyőződtem róla, hogy csalódtam a föltevésemben. Szinger nem akar üzletet csinálni. Kemény ugyan szivattyúzza a bankokat, de igen lanyhán, jóformán a tisztesség kedveért, hogy föntartsa a tekintélyét. Ez azonban nem komoly dolog, csak olyan, mint amikor a medve epret szed. Tudja mit mondok? Szinger csak azért szerzett lapot, meg képviselőséget, mivel társadalmilag érvényesülni akar. Fáj neki, hogy nem vették be az Ügető-klubba és most elhatározta, hogy szerepet fog vinni a közéletben. Szóval: Budapest legokosabb embere megint elkezd egyszer kukorékolni. Mert ha el is költ még egypár százezer forintot, ha be is veszik az Ügető-klubba, mégse lesz belőle szereplő ember, csak alak. A nagy sznobok másutt gőzjachtot vagy ballerinát tartanak, hogy beszéljenek róluk, nálunk mandátumot tartanak.

Kovács _(szeliden)_. Édes Andor, én tudom, hogy mit akar ön. Maga hét esztendő óta ujságíró, de hat hónapnál tovább még sohasem bírta ki egy lapnál. Ha rájön az órája, akkor addig kellemetlenkedik, amíg ki nem teszik a szűrét. Most megint ki akarja magát dobatni. Én azonban nem fogom magának megtenni ezt a szivességet. Távozzék, Gombos úr, nekem dolgom van!

Andor. Távozom, mivel Kemény úrhoz kell mennem. Az egész kiadóhivatal most bizonyára örömmámorban úszik az oláh-berényi választás miatt; azt hiszem, a pillanat alkalmas arra, hogy húsz forint előleget kérjek. _(El.)_

Kovács _(kinyitja a riport-terem ajtaját s bekiált)_. Szinger meglett ötven szavazattöbbséggel!

Egy hang. Éljen! _(Ez a hang egy nagyon alázatos és nagyon perfid képü, ökölnyi gyereké, aki buzgón dolgozik a nagy asztal mellett. Kovács még sohasem látta ezt a gyereket.)_

Andor _(negyven perc mulva visszajön, kopogtatás nélkül belép, nesztelen léptekkel körüljárja az asztalt, majd hirtelen odaugrik és belemarkol egy félig nyitott fiókba. Kovács ijedten nekifeszül a fióknak, hogy beszorítsa Gombos kezét. Rövid, de heves küzdelem után Andor lesz a győztes és kihúz a fiókból egy szivart)_.

Kovács. Hallatlan, hogy nem akarnak nekem kulcsot csináltatni a fiókomra!

Andor _(leharapja a szivar végét)_. A szerkesztő úr szivarjai gyalázatosan rosszak. Én csak azért szívom őket, mivel lealáz, hogy minden stréber képviselőnek ad belőlük, de a kollégáinak sohasem ad. _(Rágyujt.)_ Tudja, hogy mit mondtak a kiadóhivatalban?

Kovács. Hagyjon engem dolgozni!

Andor. Húsz forint előleget kértem és a szemembe röhögtek. Az írógépes kisasszony is nevetett, sőt a szolga is. Én ezért Kemény urat, a hivatali főnököt, arcul fogom ütni. Becsületemre mondom, megteszem.

Kovács. Mért nem tette meg mindjárt?

Andor. Mert az tulajdonképpen a maga kötelessége volna, Izor bácsi.

Kovács. Én magának nem vagyok Izor bácsi, hanem szerkesztő úr. Megértett?

Andor. Nem értettem meg, Izor bácsi és nem is fogom megérteni soha. Maga csak olyan szerkesztő, amilyen grófné a Kozsperda Zsezse. Mindenki grófnénak szólítja, pedig csak kóristanő a Nép-ben. A szerkesztőt magyarul lapvezérnek hívják. Micsodát vagy kicsodát vezet maga ennél a lapnál? Maga meghúzza a kőnyomatost, leadja a táviratokat és értekezik a főszedővel, hogy fér-e még szöveg? Az az ember, aki kitalálta a szedőgépet, hamarosan össze tudna tákolni olyan masinát is, amely elvégzi az ön dolgát. Tudtommal van is ilyen masina Amerikában, de a kiadóhivatalunk nem akar hozatni, mert drágább volna, mint maga Izor bácsi. Nem maga a lapvezér, hanem a könyvelő odalenn a kiadóban. Ő a tüzérségi parancsnok, ő tölteti srapnelre, gránátra, vagy melinit-bombára az ágyúkat. Maga azt se tudja, hogy kire lőnek. Maga csak amolyan felöltöztetett szalmakatona, amelyet az ellenség félrevezetése céljából felállítanak az üteg mellé.

Kovács _(dörgő hangon)_. Azonnal távozzék!

Andor _(leül)_. Hogy kicsoda és micsoda maga a lapnál, Izor bácsi, azt abból is megitélheti, hogy én hogyan bánok magával. Én egy obskurus kis riporter vagyok s ha maga igazi szerkesztő volna, akkor bizony nem mernék magával így okvetetlenkedni. Nem akarom azonban megharagítani, én csak azért jöttem, hogy egy szivességet kérjek öntől, szerkesztő úr. Tessék engem ma fölmenteni a munka alól, mivel nagyon fáj a fejem.

Kovács. Hát a kolomp-utcai rablógyilkosságot ki fogja megcsinálni?

Andor. Azt majd szépen elvégzi a Kis Sakál.

Kovács. Miféle Kis Sakál?

Andor. Az én önkéntes titkárom. Én ugyanis magántitkárt tartok magam mellett. Egy kis kereskedelmi akadémikust, akit én tanítottam meg tüntetni a hazáért és akit kicsaptak az iskolából, mivel be akarta verni a miniszterelnök ablakait. Szende fiucska, afféle szopós sakál, de máris olyan ügyes, hogy olykor magam is megrémülök tőle. Engem mesternek szólít és az egész világot gazembernek tartja. Szini kritikusnak készül és meglássa, szerkesztő úr, ő nem fog megelégedni azzal, hogy lecsepülje az élő írókat, hanem Shakespeareig visszamenőleg még a holtakat is ki fogja ásni a sírjukból, hogy diszkvalifikálhassa őket. Csak attól féltem, hogy az Isten idő előtt magához veszi, mert az ilyen csudagyerekek nem szoktak hosszuéletüek lenni.

Kapuváry András _(kopogtatás után belép)_. Jó napot szerkesztő úr! Szervusz, Andor! Megkaptam a leveledet…

Andor. Ha úgy tetszik, mehetünk is. A szerkesztő úr kegyes volt nekem mára szabadságot engedélyezni. Szolgája, Izor bácsi! _(Andrással el.)_

Kovács _(magában elmélkedik)_. Ki fogom dobni. Igenis, ki fogom dobni! _(Kinyitja a riport-terem ajtaját. A teremben csak egy ember körmöl; a lap önkéntes munkatársa, a Kis Sakál.)_ Urak! Ki csinálja a kolomp-utcai rablógyilkosságot?

A kis sakál _(izgatottan felugrik a helyéről, felrugja a székét, alázattal megáll a szerkesztő előtt)_. Már meg is csináltam, nagyságos szerkesztő úr!

Kovács _(végignézi)_. Maga –?!

A kis sakál _(nem mer válaszolni, csak toporzékol izgatott zavarában)_.

Kovács _(zordul)_. Mutassa, no!

A kis sakál. Itt van, nagyságos szerkesztő úr! _(Remegő kézzel átadja a kéziratot.)_

Kovács _(átfutja a tudosítást. A rablógyilkosságról szóló tudósításból kitünik, hogy mindenki gyanus ember, aki az ügybe bele van keverve, de főleg a vizsgálóbíró, az ügyész és a rendőrtiszt. A leggyanusabb ember a gyilkosság áldozata. Az egész ügyben csak egy valaki szerepel, akinek a becsületéhez a gyanu árnyéka sem férhet: maga a gyilkos. Lehetetlen, hogy az ember meleg rokonszenvet ne érezzen iránta, ha elolvasta a Kis Sakál tudósítását.)_

A kis sakál _(miután Kovács átfutotta a kéziratot)_. Tudom, hogy sok hiba van benne, hiszen én még egészen kezdő vagyok… De nagyon szívesen írom meg újra! Én úgy szeretnék tanulni!

Kovács _(kék plajbásszal odaírja a nyomdai jelzést a cikkre)_. Mehet ez így!