Part 9

Azt írod, édes néném, hogy ha gyakrabban írnék, gyakrabban venné levelemet. A való s igaz, de mit írjak? Írjam-é azt, hogy haragszom? De ki ne haragudnék, mikor az írja ked, hogy már kedből lehetne pap, úgy megtanulta ked a levelemből az egyházi szokásokot? Lesz még idő, hogy bosszút állok ezért. Micsoda szép idő volna az, amikor az asszonyokot felemelnék a papságra! Bezzeg akkor volna jó idő! Akkor látnánk új rendtartásokat. Oh! már is örűlök annak az időnek, mintha abban volnék. Már előre ellátom, hogy a nagy bőjtből igen kicsidet csinálnának; vagy talám kitörülnék a kalendáriumból, és annyi idővel meghosszabbítanák a fársángot, úgy, hogy mikor most hat hét a fársáng, akkor tizenhárom lenne; Oh boldog idő! A hetedik szentség akkor az első helyre tétetnék; oh szerencsés idő! Az elválasztás akkor könnyű volna, és csak egy dologra vígyáznának, nem úgy, mint most; oh kedves idő! Hát mit mondjak a gyónásról? Mert nem tudok ítéletet tenni felőlle, ha eltörölnék-é vagy sem. Mindazonáltal ha jól meggondolom, hogy az asszonyok szeretnek mindent megtudni, azt ítélhetem, hogy talám meghagynák, és hogy a penitenczia rövidebb volna, de oh! mely hosszú volna a gyóntatás; mert oly papné keziben akadhatnék, aki mindent meg akarván tudni, száz kérdéseket tenne, aki még a gondolatokat is meg akarná tudni; de meg ellenben könnyű penitencziát adna. Oh édes néném, mint várom azt az időt, de talám sokáig kell várnom, és addig el is temetnek, – azután az asszonyomék ha soha papok nem lesznek, sem bánom.

Valljon elhinnék-é azt nálunk, hogy micsoda melegek járnak itt most, de kivált meleg esők, és sok mennydörgések? Ked legalább higyje el; mert nem hazudok. – Nyárban sem hallunk nagyobb, se több mennydörgéseket, mint most; de a derék állapot, hogy igen igen ritkán esik itt le a mennykő. Tudom, hogy sokféle és csudálatos erejét hallotta ked a mennykőnek; de talám csudálatosabbat nem hallott ked, mint amelyet én olvastam. Mikor eszembe jut, mindenkor nevetnem kell; nevesse ked is. Rómában egy franczia követ, amikor egyszer nagy mennydörgések voltanak, asztalnál lévén a feleségével, és az ablakok hogy nyitva voltanak, a mennykő általmegyen – a házban kiki megijed, de semmi kárt nem tett, – amikor pedig általment a házon, a követné melegséget érzett, találja ki ked, hol? – – és minthogy asztalnál volt, nem lehetett a szoknya alá tenni a kezit, de asztal után maga is elfakad nevetve rajta, amidőn észre veszi hogy a mennykő megperzselte. – – – Gondold el, édes néném, hol kereskedett? és ki ne nevetné eztet?

Most jut eszembe, hogy egy kérdésre meg kell kednek felelnem. És annak egyéb okát nem tudom, hogy miért eszünk húst pénteken, amidőn azon a napon esik karácson, hanem hogy azt a szokást az anglusok kezdették, azért, hogy az evangyéliumban a vagyon írva: hogy az ige testté lett. És idővel azt a szokát másutt is bévették. – Hát a francziák sok helyeken karácsontól fogvást Gyertyaszentelő Boldogasszony napig szombatokon a húst megeszik, azért, hogy azon időkben a Boldogságos Szűz gyermekágyban fekszik. – Sok ideje vagyon már annak, édes néném, hogy mi is a bújdosásban fekszünk. – Ezt az esztendőt tudjuk, hogy csaknem egészen itt eltöltöttük; de azt nem tudjuk, ha nem töltjük-é itt a másikát is. Mely szép dolog, hogy az ember nem tudja a jövendőt; mert ha tudná, még előre kétségbe esnék; de nem tudván, bízik, és reménli, hogy úgy fordúl dolga, amint kívánja. Nincsen e világon rosszabb táncz a baráttáncznál, és csak azt kell járnunk mindaddig, amíg vonják. Csak az isten egészséget adjon, úgy legyen, amint neki tetszik; mert szép dolog az egészség, azért arra vígyázzon ked, és írjunk gyakrabban.

LIX.

_Rodostó, 16. január. 1725._

Új esztendőben mi vigadjunk, és, ha lehet tőllünk, meg is házasodjunk. De azt a lehetet elvették mitőllünk, és csak a gondolatot hadták szabadságunkban. – De már az is unadalmas kezd lenni; mert ugyan is mi haszna itt arról gondolkodni? A bújdosók házassága igen szomorú házasság. De kivel? A ketek görög leányival? Távúl legyen. A bizonyos, hogy azok nem érdemlik a feleség nevet. Csak arra valók, hogy reggeltől fogva estig a kereveten üljenek, legkissebb gondjok a házra ne legyen, de igen sok a köntösökre, annyira, hogy minden nagy innepre az új köntösnek meg kell lenni, és ha egyszer elmúlnék, az urának szemében megmondaná, hogy ha ő nem akar csináltatni, talál olyat, aki őnéki csináltat. Ötven ezer tallér árú köves portékát adna is itt az ura a feleségének; de abból az asszony meg nem segítené egy polturával is az urát, ha szegénységben esnék, készebb volna száraz kenyeret enni, mintsem egy gyöngyös nyakravalóját eladni. Ha kétszer vagy háromszor napjában fel nem öltözhetik, akkor elúnja magát. Amicsoda selyem materiákban és gyöngyösön látja az ember, azt gondolná, hogy mindenik egy grófné. És az asztala is hasonlít a köntöséhez, holott egy kis száraz halból, vagy egy kevés riskásából áll az ebédje és vacsorája.

Franczia asszony sem kell; mert annak csak a kártya és az ének az eszében. A spanyolnék szintén úgy bujálkodnak a köntösben, valamint a görögnék, és abban, hogy kis lábok legyen, – készebb is volna inkább mindenét megmutatni, mintsem a lábát. Hátha még olyan kis lábok volna, mint a khinai asszonyoknak! Ott amikor valamely leányt jovallanak valakinek, hogy elvegye, legelőször azt kérdi, ha nagy-e a füle; mert a legnagyobbat tartják legszebbnek, – és ha nagy-é a lába; mert ha nagyobb volna a kis ujjomnál, már el nem vennék. Eztet pedig nem fogja ked csudálni, mihent azt ked megtudja, hogy abban az országban a leánygyermek, mihent másfél esztendős, mindakét lábát kitekerik, és ezután úgy marad, és nem sokat ugrándozik azután. A való, kis lábai lesznek, de holtig nyomorúlt lesz, és csak a házból sem mehet ki. – Azt tartják, hogy a sánta asszonynak olyanforma mozgási vannak, amely tetszik; de szeretem másoknak, nekem pedig, édes néném, erdélyi feleséget adjon ked; mert nem tudok olyan országot, ahol az asszonyok oly érdemesen viseljék a feleség nevet, mint a mi tündér országunkban. – De, amicsoda állapotban vagyunk, aztot még csak reménleni sem lehet, – mindenütt a nagy békesség és csendesség; nekünk pedig zavaros vízben kellene halásznunk. Másutt nem tudunk hadakozást, csak a törököknek a persával, ez is már egynehány esztendőtől tart. Minékünk azt kell kívánnunk, hogy a török legyen győzedelmes, mert kenyerit eszszük. Nem is segítik úgy a bújdosókat másutt, mint ebben az országban. Ez a nemzet nem is olyan irtóztató, valamint a híre vagyon, – nem tudok olyan nemzetet, aki olyan csendességben éljen, mint ez; és sohult olyan békességes maradásunk nem lehetne, mint itt. Istennek légyen hálá! legkissebb szerencsétlenség még közöttünk nem történt: akárhol találjunk törökököt, mindenütt jó szívvel látnak minket; mert a török leginkább a magyarokat szereti. Legjobbat nem kívánhatunk mindezekért nékik, mint azt, hogy még valaha legyenek keresztények. Amen.

Hogyha pedig ezzel a kevély görögökkel volna dolgunk, itt eddig nem lakhattunk volna. Ezek, noha keresztények, de bennünket gyűlölnek. A pedig bizonyos, hogy legkissebb ártalmokra nem vagyunk; ők ártanának nékünk, ha lehetne, de nem merik; mert legkissebb dologért a száz pálczát megolvasnák rajtok, és így becsületben és tiszteletben tartat minket a bot. Mert itt azt nem tekintik, hogy micsoda renden vagyon, hogy ha gazdag-é, vagy régi familia? Mindezek meg nem mentik, hogy a húsz körmiről le ne vonják, és a száz pálczát duplán meg ne kóstolja. Ki is lakhatnék az ilyen kevély nemzetséggel, hogyha így a földig meg nem aláznák őket.

Én leginkább azon búsúlok itt, hogy hol nyomtassam ki a ked leveleit? Ha olyan könnyen meglehetne, amint aztot megérdemlenék, nem kellene törődnöm; mert azt tudom, hogy mások is gyönyörűséggel olvasnák. Senkit nem kell szemébe dícsérni, de 25 mélyföldnire meg lehet. Azért ha megszid is ked, azt nem hallom: de azt kívánom hallani, hogy ked egészséges, – arra is kell vígyáznunk, mert az egészségnek étel, ital, és más egyéb fentállva is jól esik. Adjon isten jó étszakát, igen kedves álomlátást, és holnapra felvirradást.

LX.

_Rodostó, 22. april. 1725._

Hol vagyon? Hol vagyon az a puskás, ki meglőtte azt a farkast, ki megette azt a kecskét, kit apám vett a vásáron? – – Hol vagyon az az ember, ki megtalálta azt a levelet, kit innét írtam kednek? Mit tehetek édes néném, rólla, hogy már régen nem vette ked levelemet? Ha nem írtam, azt nem kell csudálni, ha ked nem vette; de ha írtam, hogy veszett volna el? De mit törődünk rajta? A mi leveleinket Bécsben is elolvashatják. Hogyha pedig a tengerben veszett, a bizonyos, hogy a halaknak nem zsírozza meg a fogokot. Édes néném, ha egy hét levelünk elvész, írjunk tizenkettőt helyekben, a nem nagy fáradság, és a restséget meg nem háborgatja. De mit írjak? Mert itt semmi hír nincsen, hanemha azt írom meg, hogy most itt az örmény asszonyok nagy munkában vannak; mert most vetik a gyapottat – írjunk hát a gyapottról; mert az itt nem bolondság, desőt még nagy haszon; mert sehol nem terem annyi, mint itt, és az itt nagy kereskedés. A mi földünkön nem gondolom, hogy megteremne; mert meleg földet szeret. De Magyarországban csudálom, hogy meg nem próbálják; mert ott vagyon olyan hely, ahol megteremne, és a nagy hasznot hozna az országnak, – legalább az a pénz, akit gyapottért adnak, megmaradna az országban.

A gyapottmag olyan nagy, mint egy borsószem, de fekete, és most kezdik vetni. Nem nő nagyobbat másfél arasznyinál, de egy szálból három vagy négy ág is jő ki, és azon mindeniken egy-egy gömbölű gyümölcs függ, amely olyan, mint egy kis zöld dió, és annak a virágja sárga. Amég meg nem érik, ha felnyitják, enyv forma materia vagyon benne; de mikor érni kezd, abból az enyvből lészen a gyapott, és magában kinyílik, hogy a meleg jobban megérelhesse. Amidőn pedig septemberben egészen kinyílik, megfejéredett, és a haja megszáradott, akkor kiszedik a gyapottot a hajából magostól. De minthogy sok magja vagyon, és a gyapott úgy jött ki szálanként abból a magból, hogy újjal is nehéz volna a magról letépni a gyapottot, azért itt az asszonyoknak olyan kis kerekek vagyon, amelynek két tengelye vagyon; egyik vas, a másik fa, egyik egyfelé fordúl, a más másfelé, úgy, hogy amidőn a gyapottat magostól köziben bocsátják, csak a gyapott megyen által, a magról lefoszlik, és tisztán esik le másfelé, és így könnyen választják el a magjától. Az olyan kerék nélkül egy marokni gyapottat egy nap meg nem lehetne talám tisztítani a magjától; de a kerékkel egy zsák gyapott kevés. Ihon már készen vagyon a gyapott, csak fonja ked.

De édes néném, minthogy a gyapott nálunk meg nem teremne, ked más hasznot tehetne a mi országunknak, amelyért méltó volna a ked nevét aranynyal leírni az erdélyi históriában. Ha az isten haza viszi kedet, miért nem lehetne kednek annyi selyme, hogy a szükségre valót nem kellene pénzen venni? Ha kedtől meglátnák, más úri asszonyok is követnék, és lassanként a haszonért a közönséges renden valók is felkapnák. Idővel nálunk is elbővűlne, valamint más országokban, aholott is csak lassanként kezdették. Ebben az országban egy görög császár bőven megajándékozott két missionárius papot azért, hogy ők hozták messze országról legelsőben a selyemeresztő bogárnak a tojását, aztot itt kiköltették, felnevelték, elszaporították, és megmutatták, miképpen kell bánni velek, és a selyemmel. Ők azt, mint okos emberek, mind megtanulták volt. Itt hogy elszaporodott, az oloszok is felkapták a görögöktől, az oloszoktól a spanyolok, és a francziák idővel felvették, és így terjedett el lassanként, és így jött bé a haszon a kereskedéssel az országban.

Nevetném, ha ked lenne az első fundátora a selyemeresztő bogaraknak Erdélyben. Az ilyen dolgot ha valaki elkezdené, a többi is követné, és az olyat olyannak kell elkezdeni, aki ahoz tud; mert e csak éppen azért tetszik nehéznek, hogy nem tudnak véle bánni. Hogy is lehetne egy úri asszonynak kedvesebb múlatsága és hasznosabb, mint mikor látná, hogy egynehány ezer hernyó micsoda nagy serénységgel dolgozik számára. De minthogy azok az állatok nagy ehetők, és mihent lesznek, azonnal enni kezdenek, az ő legkedvesebb ételek az eperfának a levele. A fejér és a veres eperfa pedig csaknem mindenütt megteremne nálunk csak kevés fáradsággal. Énnekem pedig úgy tetszik, hogy nem kellene sajnálni a fáradságot az olyan munkásoktól, akik egy kevés falevélért selyemmel fizetnek nekünk.

Még előre megmondom, hogy ked nem tudná, mint kell bánni ezekkel a selyemcsináló munkásokkal; de minthogy egyéb dolgom nincsen, leírom kednek, hogy mit olvastam aziránt, azután úgy dolgoztassa ked őket, amint tetszik. Legelsőben is egy tiszta házat kell számokra elkészíteni, akin jó ablakok legyenek, ahová a verőfény bészolgálhasson, és ahová az egerek, se más egyéb kis állatok ne mehessenek, a szél se érje. A ház közepin négy czövekre egy gyéként kell teríteni ágy formára, vagy ha gyékén nincsen, apró vesszőkből kell fonni olyanformát, valamint a szilvaaszalókon vannak. A ház már megvagyon, hanem hozzuk már a világra a munkásokat. A selyemeresztő bogaraknak a tojása igen igen apró, hogy elig látja az ember, és amikor tojik, egy papirosra teszik, a papiroson hagyván egynehány száz tojását, az oda szárad, és azt jó helyre elteszik tavaszig. Azért vegyük elé a papirossat, és adjuk oda valamely kövér leánynak, aki aztot a kebeliben tévén, a melegtől egy kevés idő múlva ott életre kapnak. Mihent azt észre veszik, hogy mozganak, a papirosra gyenge levelecskéket tesznek, már megmondottam, micsoda fának a levelit. Amidőn egykevéssé nagyobbak lesznek, a fellebb megmondott ágyra kell őket elhelyheztetni, és csak gyengén kell őket bétakarni falevéllel, a derekaljok is falevél legyen. De legelsőben is arra kell vigyázni, hogy ezeknek olyan dajkát kell adni, aki munkás és értelmes legyen, aki a fiait szeresse, aki azoknak mindennap bizonyos órában fris levelet adjon, elsőben megtisztítván az ágyat mindennap a tisztátalanságtól és a levéltől, – e meglévén, azután kell reájok hinteni szép lassan az új levelet. Mivel semmi úgy nem árt ezeknek az állatoknak, mint a tisztátalanság és a nedvesség, arra vigyázzon a dajka, hogy vizes levelet ne adjon nékik, – az esős időben szedett levelet meg kell szárasztani, és ha látja, hogy eső leszen, még előre kell levelet gyűjteni, és nem kell, hogy bőjtöltesse a fiait; mert ezek a kis állatok, minthogy kevés ideig élnek, azért az időt el nem akarják veszteni, és szűntelen esznek. Hogyha olyan nagy szükségben találnának esni, hogy falevelök nem volna, olyankor lehet saláta- vagy káposztalevelet nékik adni, eztet ők megeszik; mert a szükség reá viszi, de ilyen eledeltől a selymök sem lészen olyan jó. A dajka tisztán és jó eledellel tartván fiait, arra igen vigyázzon, hogy amidőn szép idő vagyon, az ablakokat estig nyitva tartsa, és a házat tisztán tartsa; mivel a tisztaság és a jó áer ezeknek igen egészséges. De egy kevessé nézzük meg, hogy micsoda változásokon mennek által.

Ez a féreg a tojásból kikelvén igen igen kicsid és fekete. Egynehány nap múlva fejéredni kezd, de ezt a köntöst leveti, és minthogy vastagodik, fejérebb és zöldes ruhát vészen magára, – egy kevés nap múlva az ételt teljességgel elhagyja, és elaluszik mintegy két napig, – azután bánkódni és nyughatatlankodni kezd, úgy annyira, hogy a nagy erőltetésben megveresedik, – akkoron a bőre megránczosodik, és azt leveti; no már harmadik köntöst veszen magára! hát nem elég egy holnap alatt háromszor változtatni a köntöst? Azután enni kezd, és akkor egészen más formájú leszen, mint annakelőtte. – Egynehány nap jól évén, ismét mély álomban esik, – abból felserkenvén új inget veszen magára, azaz: új bőrt. Azután ismét egy kevés ideig a jóllakáshoz fog. De végtére mindazt, mind az életet, mind a társaságot megúnja, és mindezektől el akarván magát vonni, olyan kis remete házacskát kezd selyemből csinálni, amelyet nem lehet eleget csudálni, se a teremtőt eléggé imádni. Édes néném, elúntam már az írást is, azért félben szakasztom a mi remeténk munkáját, – másszor leírom. – Hanem most arra kérem kedet, hogy az egészségre vigyázzunk; mert én vagyok, aki voltam, és leszek, aki vagyok.

LXI.

_Rodostó, 23. maji 1725._

Édes néném, megbocsásson ked, hogy hazudtam, vagyis inkább, hogy a pennám hazudott; mert Rodostóról datáltam, holott nem vagyunk a városban, hanem mellette; mert tegnaptól fogvást sátorok alatt lakunk. Ha tanácsot kérdettek volna tőllem, másszorra hagytuk volna a táborozást; mert a vászonház csak akkor jó, amikor másképpen nem lehet: de az úr akaratján kell ügetni.

Elég a, hogy itt a sok, kevés, semmi dolgaimtól ment lévén, szabadoson elkísérhetem kedet a mi remeténk látogatására. Menjünk már most hozzája, és nézzük meg, micsoda barlangot épít magának; mert az utólsó levelemtől fogvást elég ideje volt, és ha egyszer bézárja magát, azután nem szól hozzánk. Úgy tetszik, hogy az utólsó levelemben ott hagyók félben, hogy ez az állat végtére egy kis selyemházat épít magának. Amidőn ez az állat ahoz akar fogni, az ételt elhagyja, és mindenütt keres magának olyan helyt, ahol epíthessen; azért seprőágakot hintenek néki, és falra is ágakot függesztenek számokra. Mihent az ágokra felmásznak, azonnal elkezdik a selyemeresztést, és köröskörűl bepólálják magokat. Az első selyem nem olyan jó, mint az utánna való. Amidőn magokat egészen és jól bétakarták volna, azt a kis házat belől ismét megbéllik olyan gyenge és tömött hártyával, ahová az áer nem férhet. Ezt az utólsó munkát elvégezvén akkor elaluszik, és a változáshoz készűl, valamint látjuk, hogy a hernyók pillangókká változnak. Ahoz a változáshoz pedig két vagy három hét kívántatik. Amég ez eltelik, addig jó megtudni, hogy az a kis házacska olyan formájú, és olyan nagy, mint egy galambtojás. A selymet, amelynek hasznát veszik, úgy kell gondolni, mintha a tojást selyemmel béborítanák. A hártya, amelyről szólottam ide feljebb, olyan, mint a tojásnak a haja. A három hét eltelvén az alatt halottaiból feltámad, de más formában; mert a házán egy kis ablakot fúrván onnét szép fejér ábrázattal, és szárnyakkal repűl ki. Az előbbeni köntösét a házban hagyván, a házzal együtt a dajkájának hagyja fáradságáért.

De minthogy a selyem egészen elromlik, amidőn a házát megfúrja, azért csak egynehányat hadnak meg magnak, és a többit a melegre kiteszik, hogy az állat bennek meghaljon, és fel ne támadhasson, úgy a selyem egy szálban megmarad; mert az állat nem hagyván soha félben munkáját, a háza is egy szál selyemből áll, a melynek hossza kilencz száz lábni, és némelykor több, de még az a szál dupla, és egymáshoz vagyon enyvezve. Már gondolja el ked, micsoda vékony szálnak kell annak lenni?

Már visszátérek azokhoz, akiket magnak meghadnak; A házokból kifúrván magokat ők onnét el nem távoznak. A nősténye sokkal nagyobb a férjeknél. Egynehány napot szabadságban töltvén egymással, azután egy papirosra teszik a nőstényt, valamint a gyermekágyban, és a papirosra tészen legalább öt száz tojást. Ebből elítélheti ked, hogy nem kell sokat meghadni magnak, és hogy négy vagy öt pár elég maradékot hágy.

Immár a selyem megvagyon, de az erősen a házhoz vagyon tekerve és enyvezve. Azt levenni még más mesterség, de azt is megcselekszem, csak kedvit találjam kednek. Legelsőben is azokat a kis tojás formákat lágymeleg vízbe vetik, hogy az enyv megolvadjon – azután egy kevés seprűszállal habarni kezdik azért, hogy a selyemszál a seprűre tekerődjék – de csak hat szálat tekernek együvé, és amíg egészen letekerik, addig mind a meleg vízben maradnak a kis házacskák. Aztot tudja ked, hogy a selyem természet szerént sárgás, és ha megmossák, szép fejér.

Immár bízvást nevessen ked, hogy olyan dologra akarom kedet tanyítani, amelyet ked jól tud. De minthogy ked úgy kívánta, engedelmeskedni kell. De aztot talán nem tudja ked, hogy voltak olyanok, akik megpróbálták, hogy a pókháló még erőssebb volna a selyemnél, hogy azt úgy meg lehetne szaporítani, mint a selymet: de minthogy több költségben telnék, azért abban hadták; mert egynehány ezer pókot hússal kellene tartani. Hát azt írtam-é meg valaha kednek, hogy Egyiptomban egynehány ezer tojást tesznek egy meleg kemenczébe, és húsz nap múlva annyi ezer pislent húznak ki belőlle. De azt tartják, hogy azért a gyúkhús ott nem olyan jó. Ma látom, hogy csak a gazdasszonyságról kell kednek írni: de félben hagyom; mert elfelejtettem volt, hogy táborban vagyok. De a mi táborunk olyan, mint az izraelíták tábora, ahol egy puskaszót sem hallani: azért jó étszakát is kívánok kednek; mert itt nem kell félni az ellenségtől, csak a fülbemászótól.

P. S. Aztot tudja ked, micsoda rendet tartunk a városban: itt is hasonló renden és szokáson járunk. Nincsen is szebb a jó rendtartásnál. Aztot egy közönséges ember is véghez viheti házánál: de arra a mi földünkön nem igen hajtanak még az urak is, de jól cselekszik-é?

LXII.

_Rodostó, 11. junii 1725._

Eleget nevettem, édes néném, a ked udvaros köszönetin, mintha én azt megérdemlettem volna, és mintha valamely új dologra tanítottam volna kedet: de el kell vennem, és meg kell tudnom, hogy a ked köszönete csak arra való, hogy bátrabban kinyissam a tudományomnak erkélyit. Jó némelykor megbátorítani az embert; mert sokan vannak olyanok, akik szégyenlik világosságra tenni gondolatjokat; noha jobban gondolkodnak sokszor, mint azok, akik aztot csak bátran kipökik.

Arról igen okosan gondolkodik ked, hogy úgy szeretné neveltetni a fiát és leányát, valamint ott Pérában nevelik a francziák. Édes néném, ott pedig csak kereskedőket lát ked: de az országokban kellene látni, hogy a nemesember gyermekeit mint nevelik. A való, hogy nekik magok királyok vagyon, és ahol mindenféle tudományok és mesterségek virágoznak. Az is való, hogy egy országnak a boldogsága az ifjakat való jó neveltetésekből áll – a hadakozást, a tudományokat, és a mesterségeket akkor kezdik tanulni. A mi boldogtalan országunkban mindezekre alkalmatossága nincsen egy ifjúnak, noha mindezekre olyan alkalmatos volna, mint akármely nemzet. Mindazonáltal úgy tetszik, hogy mégis jobban lehetne nevelni az ifjakat, ha az atyák arról jobban gondolkodnának. Noha közűlök sokan tudatlanok, és egy vaknak nehéz a világtalant vezetni. De, ha magok is a tanulást jobban szerették volna, a fiakot többre taníthatnák; mert egy jól neveltetett és oktatott ifjú a fiát is a szerént neveli. Mert ugyanis nézzük el, hogy neveltetnek nálunk az ifjak közönségesen? Legalább tíz vagy tizenegy esztendős koráig a faluból ki nem megyen, hanem addig a falusi iskolában jár – addig az ideig megtanul olvasni, de az olvasással sok paraszti szokást is tanul. Ha iskolában nincsen, otthon egyebet nem lát, hanem minden héten hétszer az apját részegen látja, aki nem törődik azzal, hogy a fiába valamely nemesi és keresztényi jó erkölcsöket oltson, és csak a cselédekkel való társaságban hagyja, akiktől mindenféle rossz szokást és rossz erkölcsöt látván és tanulván, azok benne csaknem holtig megmaradnak, és a nagy parasztságban való neveltetése miatt azt sem tudja, ha nemesember gyermeke-é? Talán meg sem tudhatná másként, hogyha csak a jobbágyok kis uroknak nem neveznék.