Part 6

Igazgató. Nem érdemes egy szót se vesztegetni erre. Legyen nyugodt.

Szerző. De ha nem játssza el.

Igazgató. Eljátssza. Üljön csak le. Hol is hagytuk el? Azt mondtam, hogy nem vagyok moralista, csak nem bírom azt, ha egy ilyen szegény lány a kenyere miatt felajánlkozik nekem.

Szerző _szórakozottan_. Önnek?

Igazgató. Nekem. Nem is figyel? Mi baja?

Szerző. Bocsásson meg, kérem, de most úgy megijedtem emiatt a Szeniczey miatt.

Igazgató. Már mondtam kérem, bízza ezt csak rám.

Szerző. De Szeniczey nélkül végünk van.

Igazgató. Bízza rám Szeniczeyt. Hol hagytuk el? Ott, hogy nem vagyok moralista. Hogy mért nem vagyok moralista? Már az ifjabb Dumas megírta emlékirataiban…

_Szolga belép._

Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagysága revolvert vett elő a retiküljéből és le akarja lőni előbb az igazgató urat, aztán önmagát.

Igazgató _ezt nyugodtan hallgatta végig és tovább beszél, mintha a szolga semmit sem mondott volna._ Már az ifjabb Dumas megírta emlékirataiban, hogy maga a színház immorális hely. Én itt nem hirdetek valami külön erkölcsöt, csak úriember vagyok, aki a nyomorult szerelmeket visszautasítom. Érti?

Szerző. Értem.

Igazgató _a szolgához_. Mit áll itt?

Szolga _a listára nézve_. Bebocsáthatom a soron következőt?

Igazgató _bosszusan_. Hát… jöhet.

Szerző. Úgy mondja, mintha a fogát húznák.

Igazgató. Úgy is érzem. Ez ma már a hetedik.

Szerző _feláll_. Menjek ki?

Igazgató. Dehogy. Maradjon. Ha tanu ül itt, talán szemérmesebbek. _A szolgához._ Na, bocsásson be egyet.

Szolga _az ajtóhoz megy, ott a listáról hangosan olvassa._ Rakolnoki! _Kimegy._

_Rakolnoki kisasszony belép._

Rakolnoki. Jó napot kívánok.

Igazgató. Jó napot.

Rakolnoki. Az igazgató úrhoz van szerencsém?

Igazgató. Az vagyok.

Rakolnoki. Nevem Rakolnoki Lujza.

Igazgató. Örvendek. Tessék leülni. Mi tetszik?

Rakolnoki. A színházhoz szeretnék jutni, kérem.

Igazgató. Hangja van?

Rakolnoki. Énekiskolát végeztem.

Igazgató. Volt már színpadon?

Rakolnoki. Mint műkedvelő.

Igazgató. Hol?

Rakolnoki. Az ötkerületi közjótékonysági egyletben.

Igazgató. Elég jó műintézet… Leány?

Rakolnoki. Igen. De… asszony voltam.

Igazgató. Elvált?

Rakolnoki. Hogyne.

Igazgató. Kedves férje… mi volt.

Rakolnoki. Hajóskapitány.

Igazgató. Tenger?

Rakolnoki. Csak folyam.

Igazgató. Legalább a Duna?

Rakolnoki. Igen. De egész a tengerig.

Igazgató. Személy?

Rakolnoki. Nem. Teher.

Igazgató. Értem. Hosszú járat. A kapitány úr sokat volt oda.

Rakolnoki. Igen. Én azalatt a hangomat képeztem és táncolni tanultam.

Igazgató. Egész nap.

Rakolnoki. Folyton. Most már néha sajnálom.

Igazgató. Hogy tanult?

Rakolnoki. Nem. Hogy elváltam tőle. Azt mondják, a Dunának nagy jövője van.

_Kis szünet._

Igazgató. Szóval most…

Rakolnoki. Most a színipályára szeretnék lépni.

Igazgató. És meg tudna élni ebből a csekély fizetésből?

Rakolnoki. Nem reflektálok kérem fizetésre.

Igazgató. Ah. Vagyona van?

Rakolnoki _szemlesütve_. Barátom van.

Igazgató. Valuta?

Rakolnoki. Isten ments. Idősebb, szolid vállalkozó.

Igazgató. Gabona?

Rakolnoki. Nem. Szállítmányozó.

Igazgató. Áhá. Hajón szállítmányozott.

Rakolnoki. Többnyire. De vonaton is.

Igazgató. Hogyne, hogyne.

_Szünet. Rakolnoki kisasszony a könnyeit törli._

Igazgató. Ne érzékenyüljünk el, kérem, azt én nem szeretem. És időm sincs.

Rakolnoki. Nem is. Csak olyan… zsenáns ezt így bevallani. Ha ismerte volna a helyzetemet, nem róna meg ezért. Az uram nyomorban hagyott. _Sír._ Már azon a ponton voltam, hogy a telefonhoz megyek.

Igazgató. Valakivel beszélni?

Rakolnoki. Nem. A központba. Kapcsolni.

Igazgató. Az borzasztó lett volna.

Rakolnoki. A barátom taníttatott énekelni és táncolni.

Igazgató. Még mint asszonyt?

Rakolnoki. Hogyne.

Igazgató. Szóval… már akkor szállítmányozott.

Rakolnoki _bután_. Ő mindig szállítmányozott.

Igazgató. Hajón.

Rakolnoki _bután_. Többnyire. _A táskájából elővesz hosszú cérnára fűzött egy- és kétsoros ujságkivágásokat. Lógatja a levegőben._

Igazgató. Mi az?

Rakolnoki. Kritikák az ötkerületi hangversenyről.

Igazgató. Köszönöm, erre nincs szükség.

Rakolnoki. Óh, nem én vágtam ki, ne tessék hinni. A barátom gyűjtötte össze ilyen gondosan… minden lapból. Áldott jó ember. Olyan naiv, olyan romlatlan…

Igazgató _a szerzőhöz_. Látott ön már romlatlan szállítót?

Szerző. Nem.

Rakolnoki. Óh, ő romlatlan, sőt önzetlen. Nem érdekli semmi, csak én, csak én! Csak nekem legyen meg mindenem, csak én érjem el a célomat, csak én legyek híres primadonna. Ha színpadra lépek, a legszebb ruhákat kapom tőle, mindent megtesz a karriéremért, mindent, mindent! És igazán csak jóságból. Olyan mint egy nagy gyermek.

Igazgató. Kövér?

Rakolnoki. Rendkívül kövér… Jesszusom, csak nem ismeri?

Igazgató. Nem én. De amit úgy mond róla, az mind olyan kövér.

Rakolnoki. Nagyon kövér. Már tanárnál is volt. De gyermekarca van.

Igazgató. Az is valami.

Rakolnoki. És jó ember, kérem… néha hetekig nem is látom. _Jelentősen néz az igazgatóra._ Nagyon önállóan élek.

Igazgató _zavarban_. Nincs is annál szebb.

Rakolnoki. Megtartom a függetlenségemet. Pláne ha színpadra lépek.

Igazgató _zavarban_. Pláne. Igen. Hogyne.

Rakolnoki. Ő tudja, hogy csak a hála köt hozzá. Nem is kíván többet. Ő belátja, hogy már a külseje miatt se kívánhat illuziót. Ő kizárólag csak becsül engem. Megbecsüli bennem, hogy… _Ismét ránéz az igazgatóra_… hogy hálás természet vagyok. Ez az egy passzióm van. A hála. Illetve kettő. A színház és a hála.

Igazgató _zavarban_. Nincs is szebb, mint ez a kettő együtt.

Rakolnoki _kissé kacéran_. Gondolja?

Igazgató _dühösen_. Nem is gondolom.

Rakolnoki _kacéran_. Csak úgy mondja.

Igazgató _még dühösebben_. Nem is mondom.

Rakolnoki. Milyen szuggesztív szeme van. _Érzékien az ajkába harap._

Igazgató. Ajánlom magamat.

_Kis szünet._

Rakolnoki _hátranéz a szerzőre_.

Igazgató. Mit néz?

Rakolnoki _zavartan mosolyog_. Most azt hittem, köszönt valakinek, aki elmegy.

Igazgató. Úgy van.

Rakolnoki. Hogyan? Kinek köszönt?

Igazgató. Önnek.

Rakolnoki. Én megyek el?

Igazgató. Remélem.

Rakolnoki _zavartan_. Nem értem kérem. Hiszen még ki se próbálta a…

Igazgató. Már kipróbáltam. _A jobb ajtó felé megy._ Volt szerencsém, ajánlom magamat.

Rakolnoki. Szóval… hogy távozzam.

Igazgató. Vagy menjen el.

Rakolnoki. Óh!… Óh!… _Szörnyűködve elsiet._

Igazgató _becsapja mögötte az ajtót, nagyon mérges._ Nahát kérem. Hallotta? Ő hálás és nekem szuggesztív szemem van. Hát ne öntse el az embert az epe.

Szerző. Egy kicsit rideg volt hozzá.

Igazgató. Látta, milyen laposan nézett rám? Az idén meg vannak őrülve.

Szerző. De goromba volt vele.

Igazgató. Ha nem vagyok goromba, itt ön előtt borul a nyakamba.

Szerző. De mikor az nem olyan nagy baj.

Igazgató _mérgesen_. Dehogy nem. Ha én elfogadom a borulást, akkor ezt állanom is kell. A nyakamon marad. Azért mondom kérem, hogy én nem vagyok moralista, én csupán…

_Szolga belép._

Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagysága bevett valamit, megmérgezte magát, összesett, elájult.

Igazgató _nyugodtan folytatja_… Nem vagyok moralista, csak ízléssel és tisztán akarok élni a mesterségemnek. Ez épp oly komoly és száraz mesterség, mint minden más, ha komolyan veszi az ember, mint ahogy én komolyan veszem.

Szolga _a listával_. Jöhet a következő?

Igazgató. Jöhet.

Szolga _az ajtóban_. Thúz! _El._

Szerző. Mért nem küldi őket a titkárhoz? Ha így bosszantják.

Igazgató. Oda nem mennek. Csak az igazgató kell nekik. Csak az igazgató.

_Thúz kisasszony belép._

Thúz. Jó napot.

Igazgató _idegesen_. Jó napot kívánok, az igazgató vagyok, ön bizonyára szintén a színházhoz óhajt szerződni, hogy hívják?

Thúz. Thúz Janka.

Igazgató. Thúz Janka. Van hangja?

Thúz _írást akar elővenni_.

Igazgató _türelmetlenül_. Nem kell írás. Tud énekelni?

Thúz. Azt akartam mutatni, kérem. Énektanárnői oklevelem van.

Igazgató. Az más. _Átveszi az írást._ Fővárosi énektanfolyam. De hisz ez kitünő oklevél. Mért nem megy tanítani kisasszony? Az se nagy jövedelem, de még mindig több, mint amennyivel itt kezdi. Vagy úgy vágyódik a színpadra?

Thúz. Az is, kérem. De főként, mert megundorodtam a pedagógiától.

Igazgató. Ilyen fiatalon?

Thúz. Ez a tanári pálya. A férfiak öregen únják meg, a nők fiatalon.

Igazgató. Hány éves?

Thúz. Huszonegy.

Igazgató. És hol tanított?

Thúz. Sehol, kérem.

Igazgató. És mégis megundorodott?

Thúz. Inkább: visszariadtam, kérem.

Igazgató. A gyerekektől?

Thúz. Nem. Az igazgatóktól.

Igazgató _örömmel_. Bravó! _Ordítva._ Bravó! _Széket tól oda._ Tessék helyet foglalni.

Thúz. Köszönöm. _Leül._

Igazgató. Lássa, ezt már szeretem. Komoly, tisztességes teremtés. Ez is ritka madár ilyenkor ősszel.

Thúz. Kérem, én nyáron is tisztességes vagyok.

Igazgató. Az nem érdekel, akkor szünet van… És mit csináltak azok az igazgatók?

Thúz. Csak egy volt, de az éppen elég volt nekem az egész életre.

Igazgató. Nagyszerű! És mit tett a gyalázatos?

Thúz. Hát mit tett, mit tett. Istenem.

Igazgató. Biztosan valami ajánlatot tett.

Thúz. Már az első öt percben. Mikor jelentkezni voltam nála.

Igazgató. Hol történt ez?

Thúz. Egy magán-zeneiskolában.

Igazgató. Hallatlan. Melyikben?

Thúz. Hagyjuk ezt, kérem. Nem is akarok emlékezni rá. Pedig ha tudná, milyen jónevű iskola.

Igazgató. Remélem, tettleg inzultálta?

Thúz. Nem piszkolom be a kezemet egy igazgatóval.

Igazgató. Bravó! Kitünő!

Thúz. Csak megmondtam neki a véleményemet. Ne higyje, hogy durván. Én… _elfogódottan_… jó családból való lány vagyok, a szüleim jobb napokat láttak és amért tönkre mentünk, azért én… megtartottam a büszkeségemet… és az úri modoromat is. _Könnyekkel a hangjában._ Nekem kell gondoskodnom szegény anyámról és kis öcsémről, a katonai alreáliskolában… Egyedül járok az életben, de akármi ért eddig, a büszkeségemről és az úri nevelésemről nem feledkeztem meg. _Feláll_. De nem akarom ezzel untatni. Látom, hogy sok dolga van… Még sokan várnak kint…

Igazgató. Az mindegy. A fődolog, hogy tud énekelni… És táncolni?

Thúz. Báli táncokat. _Szomorúan_. A jobb időkből.

Igazgató. És jól táncolt?

Thúz. Hát kiraktam a csárdást. Nagyon mondták, hogy úgynevezett passzionirt táncos vagyok. _Körülnéz_. Kérem… nem mondhatnék önnek valamit négyszem közt?

Szerző. Kérem… majd kimegyek.

Thúz. A világért se. Azt nem. Csak egy pár szó az egész.

Szerző. Hát félrevonulok ide. _Az ablakhoz megy és kinéz._

Thúz _halkan_. Kérem, én azt hiszem, az előbb valami ostobaságot mondtam.

Igazgató. Ugyan. Mit?

Thúz. Az igazgatókról.

Igazgató _idegesen_. Deeeehogy, kérem.

Thúz. Nem, nem, nem. Láttam, hogy ez bántotta.

Igazgató. Sőt!

Thúz. Nem, nem. Gúnyolódott.

Igazgató. Én? _Mérgesen_. Nahát ez…

Thúz. Kérem, bocsásson meg. Ne értsen félre. Azok… iskolaigazgatók voltak.

Igazgató. Na és?

Thúz. Színigazgató, az más. Az nagy különbség.

Igazgató _mérgesen_. Nagy különbség?

Thúz. Egy óceán, egy világ. _Lesüti a szemét._

Igazgató _mérgesen_. Egy világ?

Thúz. Nem azért jövök a színházhoz, hogy elhervadjak. Ha ezt akarnám, az államhoz mennék. Ha már itt vagyok, fel akarok szabadulni a nyomás alól.

Igazgató. Milyen nyomás alól, kérem.

Thúz. A család, a tradició, a mult!… Én már nem is az igazi nevemen mutatkoztam be. Új név, új pálya, új élet. Fény, hírnév, siker. Beledobom magamat.

Igazgató _dühösen_. Mibe?

Thúz. A színházba. És azt szeretném, ha maga… _Lesüti a szemét._

Igazgató. Ha én?

Thúz. Ha maga alapítaná meg a…

Igazgató _a szerzőhöz_. Mester!

Szerző. Tessék!

Igazgató. Vissza lehet jönni. Helyben vagyunk. _Szerző visszaül a helyére._ Nem, kisasszony, én nem alapítok semmit. És senkit.

Thúz. Pedig én…

Igazgató. Nem kérem. Én is visszariadok.

Thúz _megadva magát_. Kérem.

Igazgató. És azt ajánlom, dobja bele magát az államba vagy a fővárosba. Az se rossz.

Thúz. Kérem. _Halkan_. Csak azt az egyet még… hogy remélem, úri diszkrécióját bírom.

Igazgató. Bírja.

Thúz. Az igazi nevemet úgyse tudja. Vegye úgy, hogy nem is voltam itt.

Igazgató. Már percek óta úgy veszem. _Az ajtó felé megy._

Thúz _nagy zavarban_. Jójcakát.

Igazgató. Még csak dél van, kérem.

Thúz. Pardon. Jó napot. _Nagy zavarban el._

Igazgató. Volt szerencsém. _Becsukja az ajtót._ Na látja.

Szerző. Pedig ez már a jó úton volt.

Igazgató. De meggondolta. Ez már hátborzongató, kérem. Ilyen rossz szezon kezdetem régen nem volt.

Szerző. Én azt hiszem, ezt is megijesztette a ridegségével.

Igazgató. Ugyan, hagyja már ezt kérem. Ezek vagy meg vannak őrülve az idén, vagy valaki terjeszti köztük, hogy én nőfaló vagyok. Nálunk a konkurrencia…

_Szolga belép._

Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagyságát elvitték a mentők.

Igazgató _nyugodtan folytatja_… nálunk a konkurrencia igazán nem lovagias. Lehet, hogy valamelyik színigazgató terjeszti rólam ezt, csak azért, mert tudja, hogy bosszankodom. _Az induló szolgához._ Várjon csak.

Szolga _az ajtóban megáll_.

Igazgató _a szolgához_. Most még Szeniczey őnagysága telefonáltatni fog a mentőktől, hogy meghalt, de akkor se kell magának bejönnie. Csak majd ha feltámad és egy konflison visszajön a mentőktől a szerepét visszakérni. Itt van a lámpa alatt a szerepe.

Szolga. Tudom, kérem. – Jöhet a következő?

Igazgató. Jöhet itt most még húsz, mind egyforma. Olyan ez, mint mikor Monte-Carlóban az ember feketét játszik és egymásután harmincszor jön ki a vörös.

Szolga _az ajtóban_. Széll! _El._

_Széll kisasszony belép._

Széll _édelegve, már az ajtónál kezdi_. Jó napot! Édes! Drága! Hódító! Bódító!

Igazgató _felugrik, ráordít_. Hogyne! Hogyne! Ép ezt a hangot várom. Kifelé! Kifelé!

Széll. Hogyan? Édes?

Igazgató. Mars ki. _Az ajtó felé szorítja._

Széll. Mi az? Rossz kedve van?

Igazgató. De még milyen!

Széll. Pá drága, majd máskor jövök! _Megy kifelé._

Igazgató. Gyorsan, gyorsan.

Széll. Pá! Milyen aranyos! _El._

Igazgató _becsapja az ajtót_. Elég volt! Nem bírom tovább! Ilyen pechem még sose volt. Abba fogom hagyni ezt a mesterséget. Én ezt nem bírom. Amíg fiatalabb voltam, nem mondom. De most már… _Nagy izgalomban járkál._

_Szolga belép a listával._

Szolga. Jöhet a…

Igazgató _rákiált_. Nem! Egy se jöhet! Nem jöhet! Menjenek haza! Mind, mind!

Szerző. Ugyan kérem, azért ne veszítse el a nyugalmát.

Igazgató. Hát nem látja, mi történik itt velem? Még mindig nem látja, mit kínlódom? Hiszen ez nem embernek való!

Szolga _egy pohár vizet ad neki_.

Igazgató _iszik és fáradtan rogy le egy székre._

Szerző. Bocsásson meg, de én azt hiszem, már látom, hol a baj.

Igazgató. Na erre igazán kiváncsi vagyok.

Szerző. Ön már észre se veszi, milyen ideges, türelmetlen és goromba hozzájuk. Ennek híre megy. És szegények azt hiszik, hogy az ilyen rideg emberrel szemben mindjárt a legerősebb eszközt kell elővenni. Én azt hiszem…

Igazgató _türelmetlenül_. Ugyan mit hisz?

Szerző. Ha hűvösen, de udvariasan fogadná őket, egy kis bizalmat öntene beléjük… A modor teszi, higyje meg.

Igazgató. Ördögöt. Az teszi, hogy igazgató vagyok.

Szerző. Én az ön helyén nem gúnyolódva, hanem nyugodtan, udvariasan beszélnék velük. Eszükbe se jutna, hogy valamivel lekenyerezzenek.

Igazgató. Tudja mit. Ha olyan jól tudja, hogy hogy kell, én ajánlok önnek valamit. Üljön be most maga ide a helyemre és legyen helyettem egy kicsit igazgató. Én lemondok a szerencséről. Majd meglátja, hogy itt hiába minden, akármilyen modorban beszél. Üljön csak oda.

Szerző. Hogy én szerepeljek mint igazgató?

Igazgató. Igen. _A szolgához._ Hány van még kint?

Szolga. Hat.

Igazgató. Fogadja ön ezt a hatot. Majd adok én magának.

Szerző. És ön?

Igazgató. Én addig pihenek. _Az asztalra mutat._ Ideülök és majd én nézem, hogy ugranak a maga nyakába.

Szerző. Nem bánom. Sőt ambicionálom. Nos, megcsináljuk?

Igazgató. De mennyire! _Leveti a kabátját._ Én ideülök ehhez az asztalhoz irnoknak… nézze csak: van itt egy nagy bagoly szemüvegem, ezt felteszem, így. És fölveszem az öreg Skultéti bácsinak a kopott kabátját, így. _Felvesz egy kopott Ferenc József-kabátot, amely rosszul áll rajta._ És a karvédőjét is. Így ni. És ideülök, itt maradok maga mellett. Én vagyok az öreg Skultéti bácsi, félig irnok, félig szolga. _Az íróasztalra mutat._ És ön az igazgató. _A szolgához._ Na János, mit szól hozzá?

Szolga. Erkölcstelen dolog.

Igazgató. Jánosnak nem tetszik. Mindegy, én mégis kiváncsi vagyok a módszerére. Most megmutathatja!

Szerző _tűzzel, ambicióval_. Meg is fogom mutatni. Ahogy az okos nő távol tudja magától tartani a tolakodást, pusztán a viselkedésével, úgy az okos férfi is…

Igazgató. Most már ne filozofáljon, hanem lássuk a praxist. Tessék odaülni. Egyet azonban kikötök: ha a hölgy a nyakába kezd borulni, rögtön lökje ki. Mert azt nézni se bírom.

Szerző. Természetes. Az a művészet: ezt megelőzni!

Igazgató. Úgy van. Majd meglátja, hogy úgy van. De nehogy aztán… ellágyuljon…

Szerző. Isten ments. Van magának sejtelme arról, hogy félek én a feleségemtől? De ha nem borul a nyakamba, szerződtethetem.

Igazgató. Hogyne.

Szerző _elhatározással_. Akkor gyerünk. _Leül az igazgatói székbe._

Szolga. Bejöhet?

Igazgató. Várjon. _Átteszi a városi telefont a másik asztalra._ Így ni, ha szólni talál a telefon. _Leül. Dühösen._ Most majd megmutathatja, milyen nagy lélekbuvár. De még egyszer: amint bizalmaskodik, kilökni és jőjjön egy másik.

Szerző. Úgy van. Viszont a feleségemnek… egy szót se… még erről se.

Igazgató. De uram!

Szolga. Jöhet?

Szerző. Melyik van soron?

Szolga _a listáról olvassa_. Sobri Ilonka.

Igazgató. Jó betyáros neve van.

Szerző. Jöhet.

Szolga _az ablakhoz megy és leereszti a rolétát._

Igazgató. Mit csinál?

Szolga. Hát… a nagyságos úr azt mondta, hogy ő udvariasan akar beszélni… az illetőkkel.

Szerző. Nem húzza fel mindjárt?

_Szolga felhúzza a rolétát._

Igazgató. Látja… ő ismeri ezt a publikumot.

Szerző. Menjen, hívja már be.

Szolga _el, künn kiált_. Sobri!

Szerző. De most már aztán ne legyen mérges.

Igazgató _az asztalra könyökölve_. Igaz is, hát nem keserves, hogy így el kell bujnom előlük?!

_Ilonka belép, az igazgató papirok közé mélyed._

Ilonka. Jó napot kivánok. _Egyenesen a szerző felé megy._

Szerző. Jó napot, kedves nagysád. Szíveskedjék helyet foglalni. Miben lehetek szolgálatára?

Ilonka. De cukros ember. Azt mondták, sose szokott leültetni senkit.

Szerző. Rágalmaztak, kedves nagysád. Tessék helyet foglalni.

Ilonka. Köszönöm.

Szerző. Régóta vár kint?

Ilonka. Bizony már reggel óta melegítem a padot.

Szerző. És minek köszönhetem a szerencsét?

Ilonka. Milyen aranyosan beszél. Azt mondták, olyan nyers, mint egy altiszt.

Igazgató _türelmét vesztve_. Arra feleljen, amit az igazgató úr kérdez. Itt nincs idő bájt kifejteni.

Szerző. Ne beszéljen bele, Skultéti, végezze a dolgát.

Igazgató _elképedve_. Tessék?

Szerző. Végezze a dolgát. Üljön le, kedves nagysád. És mondja el bátran, mi hozta ide hozzám.

Ilonka. Ugyan mi hozhatott volna a tisztelt igazgató úrhoz. Selmecről jövök. Színésznő vagyok. Szeretnék szerződni a színházához.

Szerző. Ez nagy dolog, kisasszony. Ez nagyon nehéz dolog. Mi a kisasszony szerepköre?

Ilonka. Operett.

Szerző. Operett, operett, ez tág fogalom. Mégis, micsoda zsáner, micsoda fajta Énekesnő? Szubrett?

Ilonka. Mondjuk: segéd-szubrett.

Szerző. Ez valami új, kisasszony. De érdekes. Mit ért ön ezalatt?

Ilonka. Kérem, én tulajdonképen a karban vagyok.

Igazgató. Na végre.

Ilonka. Ki ez kérem?

Szerző. Ne törődjék vele. Skultéti, ne tegyen megjegyzéseket, már másodszor szól belé. Tudja, hogy ezt nem tűröm.

Igazgató. Kérem, bocsánat. Hallgatni fogok.

Ilonka. Úgy is kell.

Igazgató _feláll, mérgesen néz Ilonkára_.

Ilonka _farkasszemet néz vele_. Igen, igen!

Igazgató _leül_.

Szerző. Mondja csak nyugodtan tovább.

Ilonka. Aranyos, megnyugtató ember, szeretném a kezét megcsókolni.

Szerző. Szóval ön a kórusban van.

Ilonka. Igen kérem. De úgy kiragyogok belőle néha.

Szerző. Kiragyog?

Ilonka. Ezt mi így hívtuk Selmecen, kérem. Néha kaptam egy-egy kicsi-kis szerepecskét, külön egy-egy szót, valami kis feltünést, tetszik tudni, szóval sokat énekeltem a többivel együtt, de néha mégis kiragyogtam közülük.

Szerző. Szóval apróbb szerepeket játszott.

Ilonka. Úgy van, kezit csókolom.

Szerző. Már nem tagja a selmeci társulatnak?

Ilonka. Nem, kezit csókolom.

Szerző. És ha szabad kérdeznem, mi volt ön mielőtt színpadra lépett?

Ilonka. Állami magyar árvagyermek voltam.

Szerző. Árvaházban?

Ilonka. Ott kérem.

Szerző. És hogy került onnan a színházhoz?

Ilonka. Hát szembe volt kérem az árvaházzal a színház és mindig mikor valami látványos darabba angyalok szerepeltek, átküldtek angyalért az árvaházba. Engem vittek mindig, mert azt mondták, hogy szomorú kis arcom van és mégis elég szemtelen vagyok. Ott a színpadon aztán megszeretett a súgó, mert mindig ott a lyuk előtt énekeltünk. És egyszer az ének után fölsúgta, hogy legyek a felesége, de én intettem a szárnyammal, hogy nem. Akkor felsúgta, hogy hát jó, neki mindegy, ő nála az a fő, hogy ne legyen egyedül a világon, ha nem akarok a felesége lenni, legyek a lánya, ő szívesen adoptál engem, gyermekének. Akkor leintettem a lyukba neki, hogy erről lehet beszélni. Megszántam, hogy ilyen szegény árva öreg ember és ilyen sötét lyukban él. Aztán mindjárt nemsokára adoptált. Őtet hítták Sobrinak, kezit csókolom.

Szerző. Kérem, ne mondja nekem mindig, hogy kezit csókolom. Nem vagyok pap.

Ilonka. Azt látom.

Szerző. Hát akkor minek mondja?

Ilonka. Ez olyan szerény szokás, kérem. Divatba volt a társulatnál. Édes drága embereknek szoktuk mondani. Akit tiszteltünk: szerkesztőnek, polgármesternek, főorvosnak, szőrmekereskedőnek.

Szerző. Szerzőnek.

Ilonka. Soha, kezit csókolom. Az olyan ijedt ugráló ember szok’ lenni.

Szerző. Igazgatónak?

Ilonka. Annak se nagyon.

Szerző. Jól van kérem.

Ilonka _ijedten_. Bocsánat, ha megsértettem.

Szerző. Óh, a világért sem. Hogy képzeli. Ilyen kedves, bájos teremtés.

Ilonka. Óh köszönöm. _Édesen mosolyog._ Milyen aranyos a szimpátiája.

Igazgató _mérgesen_. Kilökni, kilökni. _Irásaiba bújik._

Ilonka. Mit mond ez, kérem?

Igazgató. Semmit. Itt a partiturát nézem… _Lapoz_. Kilökni az angyalt.

Szerző. Térjünk a tárgyra, kisasszony, rengeteg dolgom van. Mért vált meg a társulattól?

Ilonka. Összegyövetelem volt a direktornéval.

Szerző. Összegyövetele? Mi az?

Ilonka. Összegyöttünk valamin, kérem. Ő is nyers volt, én is nyers voltam. Nem tűrhettem már, kérem, nagyon rágalmazott. Ezen gyöttünk össze.

Szerző. Mivel rágalmazta?

Ilonka. Én kérem, elvált asszony vagyok, tetszik tudni.

Igazgató. Mért tetszik azt tudni az igazgató úrnak?

Szerző. Skultéti!

Ilonka. Mit akar ez tőlem, kérem?

Szerző. Hagyja, ne figyeljen rá.

Ilonka. Nem törődöm vele, mert látom, hogy csak személyzet. Elvált asszony vagyok, kérem, mindenki tudja, Kiliti Sándor volt a férjem, tetszik tudni… _Ijedten néz az igazgatóra._

Igazgató _írásaiból int, hogy mondja, ahogy akarja._

Ilonka. Kiliti Sándor ragyogó bonvivánt volt a férjem és törvényesen elváltam tőle, kérem.

Szerző. Mért vált el tőle?

Igazgató _lapozgatva_. Összegyövetele volt vele biztosan.

Ilonka _izgatottan_. Igen kérem. Összegyövetelem volt vele, igenis, nem tagadom, gyakran veszekedtünk, mert nagyon zseneális ember volt.

Szerző. Hát az baj?