Part 7

Ilonka _izgalommal, őszintén_. Igen kérem, mert nagyon is zseneális volt kérem. Egész nap törkölyt ivott, már reggel kezdte kérem, nem járt próbára, két napig is kínlódtam vele, hogy tiszta gallért vegyen, kérem, aztán elköltötte a fizetésemet és kérem, télen moly ellen eladta a bundámat, a dzsindzsula galléromat is elitta, szintén moly ellen, kérem, azt is,… túlságosan zseneális volt, de nem ezért váltam el tőle, és a veszekedés is egy békebeli huszárkapitány miatt volt, akkor azt mesélték rólam a városban, hogy a tizennyolcas huszárok a cipőmből ittak francia pezsgőt, Moje Sándort kérem, de ez egy szemtelenség volt, mert nem volt igaz,… mert ők ittak cipőből pezsgőt, ők egy egész szezónban kérem nem is ittak másból pezsgőt, csak, megkövetem, cipőből, kérem, de az én cipőmből nem, kérem, arra itt megesküszöm most is, úgy legyen őrnagy abból a szegény kapitányból, hogy az én cipőmbe valaha hagytam bármit is önteni, nemhogy pláne pezsgőt, kérem,… igenis ezért volt az első veszekedés, de nem is ezért váltunk el, csak aztán mégis elváltunk.

Szerző. Mégis miért?

Ilonka. A nevelőapám, a súgó haragudott rá, mert ilyen rosszul bánt velem. És úgy büntette meg, hogy nem súgott neki. Ő meg belesült kérem, magába Hamletba és ezért is engem inzultált, kérem, amikor este hazajött, kérem, pedig akkor tüdőcsúcsba szenvedtem. Akkor elváltunk.

Szerző. Na és a direktorné?

Ilonka. Milyen direktorné?

Szerző. Azt mondta az előbb, hogy azért hagyta ott a társulatot, mert a direktorné rágalmazta.

Ilonka. Igen, kérem.

Szerző. Mivel rágalmazta?

Ilonka. Azt mondta, kezit csókolom, hogy én soha nem is voltam megesküdve az urammal és mink csupán csak a válópört tartottuk meg.

Szerző. Hát ez elég súlyos.

Ilonka. Pláne vidéken, kérem. Hát ezt nem hagyhattam szó nélkül és így történt. Most aztán feljöttem Pestre, szerencsét próbálni.

Szerző. Van hangja?

Ilonka. Ha nem volna, nem mernék ide jönni kérem. Azt mondják olyan hangom van, mint egy mozdonynak.

Szerző. Hogy érti ezt?

Ilonka. Kórusba az a fontos kérem, erős hang és hosszú kitartás.

Szerző. Úgy van.

Ilonka. A kórus kérem, az nem hangzene, hanem tüdőzene, kezit csókolom.

Szerző. Jól van, fiam. Szóval jó hangja van.

Ilonka. Két percig is kibírom a víz alatt lélekzet nélkül. Pedig tüdőcsúcsom volt a Mileneumba. Tessék kipróbálni. Akár egy kádba is. És az alakom, kérem, tessék megítélni… _Feláll_. És trikóba kérem, olyan vagyok, mint a mandula.

Szerző. Hát az milyen?

Ilonka. Én nem tudom, kérem, de Pápán ezt írta rólam a szerkesztő, pedig az költő, kérem.

Szerző. Azt biztosra vettem. Hát csinos alakja van, nagyon csinos, ez bizonyos édesem. Ehhez nekem nem kell a pápai szerkesztő. És a szeme is szép, nagy, kifejező…

Igazgató _veszi a telefonkagylót_. Kérem: negyvenhárom-hatvanhárom! Halló? Zeneszerző úr? Jó napot. Most látom itt, kérem az írások közt, hogy mi nem is így egyeztünk meg. Én azt hiszem, ebből már elég volt. Már rég ki kellett volna lökni… azt a részt a szövegből. Tetszik érteni? Nahát kérem. Halló, halló! Tiszteltetem a kedves feleségét. _Leteszi a kagylót. A szerzőhöz._ Bocsánat.

Szerző. Kérem. Szóval, hogy összefoglaljam a kérelmét: ön a női kórusba való felvételét kéri azzal a külön óhajtással, hogy itt-ott kisebb magánszerepeket is kapjon.

Ilonka. Hát itt-ott egy kis hercegnőt, de nem hosszút, vagy valami rongyos kis grófnét, de csak mikor öt vagy hat grófné jön be egyszerre,… egy pár szót, hogy: «ejnye de sikerült ez az estély!»… vagy amit a Csipketündérben játsztam, hogy azt mondtam: «Valami bűzlik Dániába.»… és így megfordultam: «Úgy-e Excellenciás uram, neszpa, ambaszadőr?»… ilyen apróságokat és ha az ember fejlődik, hát Istenem, idővel meggyön, ami meggyön.

Szerző. Lássa, ez kedves és szerény beszéd. Ön kitünő benyomást tesz rám nagysád.

Igazgató _fölkel és a két ablak közt álló polchoz megy, közben mondja._ Kilökni, kilökni.

Ilonka _mialatt az igazgató a polcon keresgél._ Mit dörmög ez mindig kérem?

Szerző. Ne törődjék vele. Ön tetszik nekem. És ha az igényei nem nagyok…

Ilonka. Nem nagyok kérem, magam varrom a ruháimat, állatokat nem tartok, ékszert nem hordok, madarat nem eszem, prémet nem viselek, kocsin nem járok, mi kell nekem? Amit a kódusoknak adok, néha egy kis ondolálás, meg egy pár cigaretta, az is öntöltő hercogovina. Ez minden.

Szerző. Óh, bocsásson meg, hogy nem kínáltam. _Cigarettát ad neki._

Igazgató _a telefonba, szemrehányóan_. Halló! Halló!

Szerző. Mi az?

Igazgató. Tévedés. _Bebujik a papirjaiba._

Ilonka _rágyújt a gyufán, amit a szerző kinál._ Köszönöm. Fel tetszik bátorítani a szívemet. Most már attól a pápaszemestől se félek úgy.

Igazgató. Tőlem?

Ilonka. Magától. Olyan jó birkaszeme van.

Szerző. Nagyon kedves, hanem most jőjjön szépen a zongorához. Halljunk egy skálát. _A zongorához ül._

Ilonka _skálát énekel, a szerző kíséri, ő skála közben kacéran a szerzőhöz dől._

Szerző. A füle jó.

Igazgató. Az odatámaszkodása se rossz.

Szerző _lelkesen_. A füle kitünő!

Ilonka. Milyen édesen beszél a fülemről.

Szerző. Na most halljunk valami éneket.

Ilonka. Kérem a «Kék nefelejtset».

Szerző. Boldogan.

Ilonka _énekel, a szerző kíséri_.

Kék nefelejts, Kék nefelejts, Viráááááág… _az «á» magánhangzót igen sokáig tartja ki_.

Szerző _abbahagyva a zongorázást_. Mi az, kérem?

Ilonka. Hát nem hosszú kitartással tetszik kívánni?

Szerző. De ilyen hosszúval! Csak úgy rendesen.

Ilonka. Kérem. _Ujra kezdi, elénekli az első strófát a szerző kíséretével. Az ének folyamán a szerzőhöz dől, a szerző vállára teszi a kezét, sőt később átfogja a nyakát is. A szerzőnek ez láthatólag jól esik, s a nő kebléhez támasztja a fejét._

Szerző _az ének után_. Bravó kedves, gratulálok! _Lázasan_. Nemcsak kisebb szerepeket fog kapni. Óriási szerepeket fog kapni! Karriért fog csinálni nálunk! _Megragadja a kezét és magához vonja._ Milyen meleg hangja van, igazán, a szívemig szaladt. És üde, mint a csengetyű. És ez a puha kis keze… És milyen illatos…

_Az igazgató szörnyűködve nézi ezt._

Ilonka. Óh milyen boldog vagyok!

Szerző _fejét Ilonka melléhez közelítve, hevesen._ És hogy dobogott… az a kis szíve, amig énekelt… és milyen illatos az a kis szíve… és milyen forró ez a kis keze…

Ilonka _a gyönyörtől áradozva_. Édes, andalító ember… bizony Isten a menyországban vagyok.

Igazgató _megcsengeti a telefont_. Halló, itt a menyország. Pardon, az igazgatóság. Hát kérem, szerző úr, ez már a disznóság határán van, ez az eljárás.

Szerző. Mit beszél?

Igazgató _a telefonra mutatva_. Megmondom neki a véleményemet.

Szerző. De talán így még se lehet beszélni egy szerzővel.

Igazgató. Okos ember az, nem sértődik az meg. _A telefonba._ Halló! Tiszteltetem a kedves feleségét. _Leteszi a kagylót._

_Nagy szünet, a szerző zavarban van._

Ilonka. Nézze édes, most fogja egy kicsit a másik kezemet, mert ez elzsibbadt.

Szerző. Amelyiket akarja, maga kedves.

_Kínos, nagy szünet._

Szerző _feláll, zavartan_. Skultéti kérem.

Igazgató _feláll_. Tessék.

Szerző. Kérem… Hozzon nekem egy pohár vizet.

Igazgató. Pohár vizet.

Szerző. Igen.

Igazgató. Egy pohár vizet méltóztatik kívánni.

Szerző. Igen, kedves Skultéti.

Igazgató. Most mindjárt.

Szerző. Igen.

Igazgató. Kérem. _Az asztalról tálcát és poharat vesz._

Ilonka. Nekem is kis öreg.

Igazgató. Neked is. Szintén vizet.

Ilonka. Igen. De folyasd ki jól a csapot, hogy hideg legyen.

Igazgató. Hogy hideg legyen. Jó. _Még egy poharat tesz a tálcára, indul._

Ilonka. Mozogj hát.

Igazgató. Hogy mozogjak. _Mérgesen néz vissza, megáll, de aztán gondol egyet és fejcsóválva kimegy jobbra._

Ilonka. Milyen dühös bácsi.

Szerző. Nem is dühös. Ilyen a természete. Régi ember az itten. A családhoz tartozik.

Ilonka. Titkár?

Szerző. Dehogy. Olyan régi butor: félig irnok, félig szolga, már ahogy az nálunk szokás.

_Nézik egymást._

Ilonka. Fog szerződtetni?

Szerző. Száz évre. _Szenvedélyesen megfogja mind a két kezét._

Ilonka. Tetszem?

Szerző. Nagyon, nagyon. Óriási szerepeket fog kapni. Mindjárt ebben az új operettben, amit most tanulunk. Kap egy facipős táncot.

Ilonka. Szeret?

Szerző. Imádom. _Maga felé vonja, Ilonka húzódik tőle._ Mért olyan nyugtalan?

Ilonka. Istenem… tudja Isten… olyan rossz sejtelmem van.

Szerző. Csak nem fél tőlem? _Meg akarja ölelni._

_Az igazgató belép a két pohár vízzel._

Igazgató _a szerzőt kínálja_. Tessék.

Ilonka. Nem a hölgyet illik előbb?

Igazgató _mialatt a szerző iszik_. A hölgyet, igen.

Ilonka _veszi a poharat_. Ezzel azt akarja mondani, hogy nem vagyok hölgy.

Igazgató. Igyék angyalom, mert nem tartom itt holnapig ezt a tálcát.

Ilonka _kezében a pohárral, kedvesen_. Ne haragudj rám Skultéti bácsi. _Iszik egy kortyot._ Mondd, mindig mozog az orrod, mikor haragszol?

Igazgató. Igyék kérem. Nem vagyok kiváncsi a humorára.

Ilonka. Pedig a szemed azt mondja, hogy édes, meleg szived van. _Iszik_.

Igazgató. De még milyen meleg.

_Szolga belép._

Szolga _a szerzőhöz_. Nagyságos urat sürgősen kéreti a karmester, mert tovább próbál a zenekar.

_Az igazgató lebujik az írásai közé._

Szerző. A zenekar? Tovább próbál?

Szolga. Igen.

Szerző. De hisz az előbb azt mondta a karmester, hogy a zenekar már végzett. _Gyanakodva néz az igazgatóra, aki közben kidugta a fejét._

Igazgató _erre a tekintetre hirtelen ismét lebujik a papirjaiba, nagy könyvet emel az arca elé._

Szerző _hosszasan, mérgesen nézi az igazgatót_. Talán maga szólt a karmesternek, Skultéti?

Igazgató. Csak azt mondtam, hogy itt tetszik lenni. _Ismét lebujik._

Szerző. Jó. Sőt nagyon jó. _Dühösen._ Igazán nagyon jó. _Hirtelen elhatározással._ Várjon csak meg nagysád, rögtön jövök vissza. _Mérgesen siet el jobbra, szolga utána el._

Ilonka. Kérem, megvárom.

_Most kettesben maradnak az igazgatóval. Szünet. Az igazgató úgy tesz, mintha írna valamit. Ilonka a széken ül a két asztal közt. Ilonka szipogni, könnyezni, majd sírni kezd, majd zsebkendőt vesz elő és csöndesen zokog._

Igazgató. Mi az?

Ilonka _zokog_.

Igazgató. Mi az? Miért sír?

Ilonka _sírva_. Kétségbe vagyok esve!

Igazgató. Mért?

Ilonka _sírva_. Mert itt megint beleestem az igazgatóba. _Felzokog_. Istenem, milyen szerencsétlen vagyok!

Igazgató. Beleesett az igazgatóba?

Ilonka. Látta, mit csinált velem?

Igazgató. Láttam. Semmit se csinált.

Ilonka. Nekem meri ezt mondani? _Keservesen sírva._ Hiszen mikor bejöttem, rögtön piszkos ajánlatot tett nekem az igazgató.

Igazgató. Nahát ez szemtelenség.

Ilonka _sírva_. Nem tett piszkos ajánlatot?

Igazgató. Én nem hallottam.

Ilonka. Hát nem mondta, hogy kedves nagysád, parancsoljon helyet foglalni, minek köszönhetem a szerencsét?

Igazgató. Ezt mondta.

Ilonka. Hát igazgatótól ez már piszkos ajánlat. Tisztességes igazgató nem beszél így egy vidéki kóristánéval. Azt szokják mondani: «mit gyönnek a nyakamra, hagyjanak nekem békét, már nem veszünk fel senkit». De aki azt mondja, hogy tessék leülni és köszönöm a szerencsét, _sírva_, azt mi már tudjuk, szegény kóristánék, hogy ez mit jelent ilyen szegény védtelen teremtésnél. _Felzokog_. Nekem azt mondták, olyan nyers, mint egy altiszt.

Igazgató _mérgesen_. De hát azt a keservit neki, hiszen úgy pislogott rá, meg úgy hizelgett neki, hogy csak úgy undorodtam ott az asztalnál. Még maga mer beszélni? Hiszen azt mondta neki, hogy a mennyországban van!

Ilonka _sírva_. Hát mit mondjak neki?! Hogy fáj a fejem? Ha egyszer látom, hogy mit akarnak tőlem, mit csináljak? Áldozzam fel a kenyeremet? _Felzokog_. Akkor már muszáj visszhangozni!

Igazgató. Ebben van valami.

Ilonka _sírva_. Ha erőszakot tesznek az emberen!

Igazgató. Ez már túlzás fiam. De mindenesetre kellemesen meglepő, hogy így kétségbeesett.

Ilonka _sírva_. Gazember! Gazember! Minden igazgató gazember!

Igazgató. Bravó, ez beszéd. Kedves nagysád, ha ezek a megbántott tisztességérzet könnyei…

Ilonka. Ezek az én könnyeim, kérem, ez nem szinészeti sósvíz, én a szivemből sírok. De nem is ez a nagyobbik baj.

Igazgató. Hát mi?

Ilonka. Hogy az igazgató nem is tetszik nekem. Más tetszik nekem.

Igazgató _gyanútlanul_. Hát az valószínű volt. Selmec. Tizennyolcas huszárok.

Ilonka. Nem huszár.

Igazgató. Hát.

Ilonka _szipogva_. Civil.

Igazgató. Selmecen?

Ilonka. Pesten.

Igazgató. Hol?

Ilonka. Itt a közelben.

Igazgató. A közelben?

Ilonka. Igen. Nehéz fejed van. _Keservesen sírva._ Te tetszel nekem!

Igazgató _rémülten_. Én?

Ilonka _sírva_. De még hogy!

Igazgató. Nahát ez… _Kezdi a könyveket az asztalra és a földre csapdosni._

Ilonka. Nahát és nahát, rám haragudhatsz, ahogy akarsz, akár hozzám is csaphatod azokat a könyveket, itt most már hiába minden, mert te tetszel nekem és én nem nyugszom, amíg úgy nem fogsz utánam szaladni, mint egy kis kutya.

Igazgató. Én?

Ilonka. Igenis, te.

Igazgató. Ma látott először életében!

Ilonka. Egyszer csak kell valakit először látni. Nem kezdhetem a másodiknál!

Igazgató. De hát mi kell magának rajtam, szegény vén emberen?

Ilonka. Nem is vagy vén. Csak nem vagy előnyös.

Igazgató. Ne tegezzen!

Ilonka. De mikor olyan tegeznivaló arckifejezésed van. Vedd le ezt a pápaszemet. _Le akarja venni róla._

Igazgató. Ne nyúljon az arcomhoz. _A pápaszem rajta marad._

Ilonka. Pedig milyen szép, jószívű szemed van. És milyen jóságos papahangod van. _Sírva_. Kérlek, szabadíts meg az igazgatótól.

Igazgató. De hát mért fél úgy tőle?

Ilonka. Sok mindenért. Például nézd édes pofa, én mindjárt megmondom neked: én olyan tehetségtelen vagyok, mint egy selyemhernyó, ezt is írta rólam a pápai szerkesztő, de nem vagyok bolond ezt az igazgatónak megmondani. Neked megmondom, mert te egy senki vagy és téged rögtön elkezdtelek szeretni.

Igazgató. Nagyon jó. Tovább.

Ilonka. Hát nem hallottad, hogy az előbb már… _felzokogva_… szerepekkel fenyegetett?

Igazgató. Micsoda? Hát ez fenyegetés?

Ilonka _sírva_. A Duzemelenórának nem, de nekem igen, mert én tehetségtelen vagyok és amint szerepet kapok, rögtön megbukok benne és minek nekem az a szenvedés?

Igazgató. Hát ne játszd el.

Ilonka _sírva_. Azt nem lehet, mert mind őrült az ilyen igazgató, ha szerelmes, kínozzák az embert, hogy ilyen nagy művésznő legyen, meg olyan nagy művésznő legyen. _Zokogva._ Minek az nekem?

Igazgató _gyanakodva_. Honnan tudja ezt maga ilyen pontosan?

Ilonka _sírva_. Hát mondom, hogy Selmecről is azért gyöttem el, mert az igazgató menyasszonya voltam.

Igazgató. Eddig még nem mondta.

Ilonka. Mondtam, hogy megvertem az igazgatónét.

Igazgató. Azt mondta.

Ilonka. Hát mért szokta megverni az ember az igazgatónét? Ezért volt minden, hogy sülyedt volna el az egész igazgatóság!

Igazgató. Hát verekedés is volt?

Ilonka. Csak olyan nőies.

Igazgató. Hát az milyen?

Ilonka. Hát, hogy a frizurára helyezzük a fősúlyt. Nagy hajtépés volt, meg sűrű dialóg. De én vertem meg őtet, nem ő engem. Az egész cukrászda tanu rá. Elég volt ott nekem az igazgatóból. Az igazgató babáját mindenki utálja. _Felzokogva_. Ezért gyöttem el Pápáról is.

Igazgató. Pápán is az igazgató?

Ilonka. Hát hogyne. Abba csak tönkre lehet menni az ilyen szegény teremtésnek, mint én, ha a direktorba beleesik. Látod, a pénztárosnak az ideálját vagy a kisbőgősnek az ideálját, vagy a szegény segédtitkárnak az ideálját, azt mindenki szereti, annak kis szerepet is adnak, aszongya az igazgató: «Adjunk neki valamit, hagy örüljön a szegény pénztáros, meg így, meg úgy». A színésznők is szeretik, mert szegény ember szerelme, adnak neki ajándékba azsuros inget, meg fekete kombinécset, meg félüveg parfümöt, meg mindenféle nyersanyagot, teszem öreg művirágot, gyűrött szalagot, döglött bársonyt, mer aszongyák: «nézd szegénykét, milyen kedves kis szerény nő, adjuk neki, hagy örüljön a marha».

Igazgató. Ezért tetszem magának.

Ilonka. Persze, hogy ezér! Az állásodér, hogy ilyen szegény gyalog ember vagy.

Igazgató. Egy vasam sincs. A fizetésemből magam se tudok megélni.

Ilonka. Adok én neked pénzt, ha kell.

Igazgató. Köszönöm édesem, ott még nem tartok. Hát jó, mondjuk, de csak mondjuk természetesen, hogy maga tetszenék nekem…

Ilonka. Jaj, boldogság.

Igazgató. Pardon. Csak tegyük fel.

Ilonka. Tudom én, te drága, mi az, amikor már feltesszük!

Igazgató. Nagyon elbizakodott, édes fiam, de várjon, lesz még maga szerényebb is.

Ilonka. Szerényebb már nem lehetek, mint hogy téged választottalak.

Igazgató. De még ennél is szerényebb lesz. Mondom, tegyük fel, hogy maga tetszenék nekem. Hát akkor most mit csinál az igazgatóval?

Ilonka. Megmondom neki, hogy téged szeretlek.

Igazgató. És ha akkor elcsap engem?

Ilonka. Sohse csap el, mert azt reméli, hogy én majd megcsallak.

Igazgató. Azt reméli? Mért reméli?

Ilonka. Mert én is úgy nézek ki, meg te is úgy nézel ki.

Igazgató. Példátlan romlottság.

Ilonka. Ti vagytok romlottak. Mindjárt félreértitek az embert. Én egy kis illatos mezei ibolyának látszom, de ha erkölcsileg megszagolsz, rágyössz, hogy igazgyöngy vagyok.

Igazgató _hirtelen dühbe jön_. Mondja fiam, mit keres maga egyáltalában a színháznál? Mit keresnek maguk a színháznál? Mi közük a színházhoz?

Ilonka. Na már engedj meg…

Igazgató. Tehetsége sincs…

Ilonka _fellázadva_. Hogy mered ezt mondani?

Igazgató. Maga mondta.

Ilonka. Az más. Az az én szerénységem. Nekem van tehetségem, de csak annyi, amennyi nekem kell. Elég szemtelenség, hogy a kritikusoknak több kell, mint amennyivel én magam megelégszem. Mért kívánják tőlem, hogy jobban játsszam, mint ahogy tudok? Szép szerény művészet kell nekem, meg szerény vőlegény.

Igazgató. Nahát, most elég volt fiam. _Leteszi a pápaszemet._

Ilonka. Most, mikor már a pápaszemet is letetted? _Megérinti az arcát._ Mennyivel előnyösebb vagy így.

Igazgató. Ne nyúljon hozzám, már mondtam egyszer.

Ilonka. Úgy félsz tőlem, mintha nagyon tetszeném neked.

Igazgató _zavarban_. Ugyan, ugyan, nézd csak.

Ilonka. Látom a szemeden, hogy zavarban vagy kis apám. _Meg akarja ölelni._ Ne taszíts el magadtól, te kedves goromba ember. Te aranyos szegényember. Te csúnya szépember. Nem is tudod, mennyire lehet téged szeretni. Nézz a szemembe.

Igazgató _zavarban_. A szeme, az bizonyos, az szép.

Ilonka. És a műsorom? Szép tiszta kis házi boldogság. Délben leveshús brivel. Délután megstoppolom a fehérneműdet. Este tiszta ágyhuzat. Nem az a nagy szenvedélyesség. Csak olyan rendes tisztaság és békesség. Minek nekem a hisztéria. Megvagyok én anélkül is.

Igazgató. Én is.

Ilonka. De ha kívánod, megtanulom.

Igazgató. Dehogy kívánom. Utálom.

Ilonka. Az ilyen szegény ember kell nekem, akit sajnálni is lehet, nemcsak szeretni. _Elérzékenyül._

Igazgató _félénken, szeliden megöleli_. Kedves nő, azt meg kell adni.

Ilonka. Úgy-e? _A kebelére borul._ Te szegény hivatalnok, rajonggyá értem egy kicsit.

Igazgató _egészen átöleli_. Nagyon, nagyon kedves. Igazán kedves.

Ilonka _a keblén_. Milyen jó itt. Meleg ember kebelibe.

_Szerző sietve lép be balról s meglátva őket, megrökönyödve áll meg._

_Szünet._

Igazgató _dühösen_. Na kérem. Hát itt van az ön módszere. _Elereszti Ilonkát és ellép tőle._

Szerző _meglepetten_. Micsoda? Tessék?

_Nagy szünet. – Szól a telefon._

Igazgató _a telefonhoz megy_. Halló? Szeniczey kisasszony mamája? Kezét csókolom. – Hogy Szeniczey kisasszony haldoklik? Borzasztó. Az orvos mondta? – Hogy meg fog halni? _Nyugodtan és gyorsan._ – Igazán nagyon, nagyon sajnálom. Kezét csókolom. _Leteszi a kagylót._

_Szerző ezalatt mereven nézte Ilonkát. Ujabb szünet._

Igazgató _zavartan_. Hát most látta, mit ér a maga módszere.

Szerző. Na, ez nagyszerű. Igazán nagyszerű.

Ilonka _a szerzőhöz_. Bocsásson meg, drága édes direktor úr.

Szerző. Hogyan? Annak dacára, hogy engem tart a direktornak, mégis az ő nyakába borult.

Ilonka. Hogyan?… hogy magát tartom a direktornak. Hát nem maga a direktor?

Szerző. Nem, édes gyermekem. A direktor úr ott áll maga mögött. _Rámutat._

Ilonka _megfordul_. A Skultéti?

Szerző. Nem Skultéti az, fiam, a Skultéti nincs itt. Az a direktor, akivel megbeszéltük a tréfát. El akart menekülni a nők elől. Hát most elmenekült.

Ilonka. Igaz ez?

Igazgató. Igaz. _Az íróasztalához megy._

Ilonka _keservesen kitörve_. Hát az a jó Isten mégse szeret engemet! Pápáról elmentem a direktor miatt, Selmecen beleestem. Onnan is eljöttem a direktor miatt, itt beleestem, kiugrottam belőle, most megint beleestem. Nem szeret engem a jó Isten! _Zokog_.

Szerző. Hát olyan nagy baj ez?

Ilonka _zokogva_. De mikor én nem akarok híres színésznő lenni!

Igazgató. Hát édes fiam, ezen a nagy bajon mi most segíteni fogunk. Maga szépen letörli a könnyeit és elmegy ajánlkozni más színházhoz.

Szerző. Bocsánat, ebbe én nem megyek bele. Nekem jogom van őt szerződtetni. Így egyeztünk meg. Maga szerződtetve van a színházhoz, gyermekem.

Ilonka. Óh köszönöm, kezit csókolom. _Sír._

Igazgató. Hát most már mért sír?

Ilonka. Azért, mert most már hiába tetszik mondani akármit, én éreztem, mikor meg tetszett ölelni, hogy jó szívvel surlódik hozzám.

Igazgató. Jaj fiam, maga olyan hevesen ostromolt!… Na, ne bőgjön, fiam, mert semmi oka rá. Sőt.

Ilonka. Sőt?

Igazgató. Igenis sőt. Vagy bánom is én. _Zavarban van._ Hagyjanak engem békén. _Szerzőhöz_. Ön is, mit bámul itt, mint a… _Odacsap egy könyvet._ Egy színésznő van a világon, aki undorodik az igazgatóktól és az is… az is… Mit áll még itt, édes fiam. Menjen most szépen haza, aztán holnap délelőtt jőjjön ide, a titkár majd megcsinálja a szerződését.

Ilonka. Köszönöm szépen… Addig is drága, édes, szabad megcsókolni a kezét? _A kezéhez nyúl._

Igazgató. Azt nem. Hanem majd én… a maga homlokát, fiam. _Homlokon csókolja._ Menjen szépen, de mindjárt.

Ilonka _kifelé megy, jobbra, útközben sírva fakad._ Milyen pechem van! _Az ajtónál sírva visszafordul._ Alásszolgája. _Jobbra el._

Igazgató. A viszontlátásra fiacskám. _Visszaül az iróasztalához._

_Kis szünet._

Szerző. Elragadó kis teremtés.

Igazgató _szórakozottan lapozgat a piros füzetben._ Sok természetes báj van benne. _Lapozgat._ Az okosságát szeretem. Az a legjobbízű okosság, ami a buta kis nőkben van meg. Az okos nők okossága bosszantó. _Lapozgat._ De a buta nők okossága, az olyan jóízű, mint az őszibarack.

Szerző. Van benne valami.

Igazgató. Hja, ja. Furcsa is az élet. _Ábrándozva dől hátra székében és lassan apró darabokra tépi a piros füzetet, beleszórja a papirkosárba._

_Kis szünet._

Szerző. Hát akkor ebben maradunk.

Igazgató. Úgy van. Ebben maradunk.

_Kis szünet._

_Szolga belép, szó nélkül elveszi a lámpa alól Szeniczey szerepét és kiviszi._

_Nagy szünet._

Igazgató. Szép idő van.

Szerző. Igen. Süt a nap. Meleg van.

Igazgató. Legalább tizennyolc fok Celziusz.

Szerző. Ön Celziuszban számít?

Igazgató. Igen. Pesszimista vagyok.

Szerző. Én a Reaumurt jobban szeretem.

Igazgató. Azt mondják, az se rossz.

_Szünet_.

Szerző _fölkel_. Hát akkor… egyéb megbeszélni valónk egyelőre nincs.

Igazgató. Nincs.

Szerző. Hát akkor… a viszontlátásra direktor.

Igazgató _írásai közt, zavarban_. A viszontlátásra.

_A szerző elmegy._

Igazgató _meglátja az esernyőt, amelyet Ilonka ottfelejtett. Kinyitja. Az esernyő csupa lyuk. Mosolyogva nézi, a fejét csóválja. Halkan, magában mondja._ Kedves… kedves…

FÜGGÖNY.

MOLNÁR FERENC MŰVEI:

=Egy gazdátlan csónak története.= Regény.

=Egy haditudósító emlékei.=

=Az éhes város.= Regény. Két kötet.

=A farkas.= Vigjáték 3 felvonásban.

=Hétágú síp.= Tréfák, karcolatok, tárcák.

=Józsi= és egyéb kis komédiák.

=Ketten beszélnek.= Tárcák, rajzok.

=Kis Hármaskönyv.= Elbeszélések. Három kis kötet, tokban.

=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda 7 képben.

=Muzsika.= Elbeszélések.

=Az ördög.= Vigjáték 3 felvonásban.

=A Pál-utcai fiúk.= Diákregény.

=Rabok.= Regény.

=A testőr.= Vigjáték 3 felvonásban.

=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.

=Ismerősök.= Elbeszélések.

=Az óriás.= Elbeszélések.

=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.

=Szinház.= Három egyfelvonásos.

=A hattyú.= Vigjáték 3 felvonásban.