Part 17

Ekkor Hajnal beállott a kemencze mejjé. Érkezett haza az óriás, kérdezé az feleségitől az óriás:

»Miféle idegen szag van az én házamban?« Akkor felelte királykisasszony:

»Nincsen itten semmi idegen szag, csakhogy odavoltál országpusztitani s az a sok idegen szag járt ëssze.«

Akkor forditotta az óriás a kezit s ugy pofonvágta a királykisasszonyt, hogy azt gondolta királykisasszony, hogy minden hegyen völgyön lakodalom van. Ekkor eléállott Hajnal a kemencze megül. Akkor monda Hajnal:

»Hó, hó, te óriás, már én is itt vagyok.« Akkor felelte az óriás:

»Tudtam jól te Hajnal, mikor akkora voltál anyád mehében mint egy czire foghagyma ezer darabba vágva, hogy nekünk ketten kell vijjunk.« Ekkor abba a helybe kimentek az udvarra s ottan ësszefogantottak küzdeni. Ugy elküzdöttek hogy mentől jobban nem lehetett. Egyszer megharaguvék az óriás s ugy belevágta Hajnalt a fődbe, hogy hogyha meg nem ragadta volna a haját, belefutott volna a főd gyomrába. Ekkor Hajnal is megharagudott s ugy vágta óriást a fődbe, hogy hogyha a feje tetején meg nem ragadta volna a haját belefutott volna a főd gyomrába. Ekkor felelt az óriás:

»Haj, te! menjünk kardra harczolni.«

Ekkor karddal harczoltak s az óriás Hajnalnak a nagy ujját megvágta. Hajnal meglátta a szép piros vérit s ugy kimérgelődött, hogy az óriást olyan apróra vágta mint a muntliszt a milyen apró. Ekkor ërëmében felment a királykisasszonyhoz s az aranygyürüjét odaadta jegybe. Ekkor kérdezte Hajnal:

»No szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, ezt a palotát hogy lehessen elvinni innet.«

»Látod-e azt az almáriumot?«

»Igen.«

»Ott vagyon egy aranyvessző, sujtsd meg ennek a palotának négy szélit.«

És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Ekkor nagy ërëmmel ketten megindultak. Elérkeztek a középső királykisasszonyhoz. Ők most ott hárman esznek-isznak és mulatoznak. És kérdé vala az Hajnal az középső királykisasszonytól, hogy hogyan lehessen elvinni ezt a palotát?

»Látod-e ezt az almáriumot?«

»Igen.«

»Ott vagyon egy aranyvessző, sujts meg ennek a palotának négy szélit.«

És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Ekkor nagy ërëmmel megindultak s elérkeztek a nagyobbik királykisasszonyhoz. Ő most ott négyen esznek-isznak és mulatoznak. És kérdé vala az Hajnal az nagyobbik királykisasszonytól, hogy hogyan lehessen elvinni ezt a palotát.

»Látod-e ezt az almáriumot?«

»Igen.«

»Ott vagyon egy aranyvessző, sujtsd meg ennek a palotának a négy szélit.«

És megsujtotta az aranyvesszővel s lett belőle egy aranyalma. Tette zsebibe az almát s megindultak négyen s megérkeztek oda, a hól a felvilágra fel kell menni. Ekkor megránditotta ő a kontárt s a két testvér s a czigány helyén állott. Hajnal feltette legelőbbre az Éjféle menyasszonyát az kantárba s felhuzták az felvilágra. Azután feltette, a középső királykisasszonyt a Vacsora menyasszonyát, a kantárba s felhuzták a felvilágra, azután a kisebbik királykisasszonyt is felhuzták. Gondolta Hajnal: »No, no, most csak én vagyok idele. Ők már fenn vannak a három leány s a három férfi, most már mi lessz velem, ha én fel találok ülni az kantárba s engem eleresztenek, nekem az életem el lessz pusztitva.« Gondolta magába, egy olyan nehéz követ feltesz a kantárba, mint a milyen nehéz ő, hogy lássa meg, hogy mit csinálnak vele. Ugyanis ugy tett, hogy felfelé egy követ tett a kantárba. Mikor felhuzták félig, akkor visszaeresztették. Akkor mondja Hajnal: »Épen én is igy jártam volna.« Leült és elbusulta magát és az alvilágon kezdett bujdokolni. Elérkezett ő egy majorhoz. Az a majoros feleségestül együtt vakok voltak. És köszönt Hajnal:

»Szerencsés jó napot major bácsi.«

»Isten hozott ki tudja micsoda, nem tóm fehérnép-e vagy férfi?« Felelte Hajnal:

»Férfi.« Kérdezé az major, hogy miféle járásbéli.

»Elindultam szogálni, szerencsét próbálni.« Felelte a major:

»Megfogadnálak, ha eljönnél a juhok mellé, mert az én juhaim tiszta magoktól megjárnak.«[39]

»Hát én szivesen beállok.«

Ebbe az ülőhelybe enni és inni fogtok neki. Mondotta a Major:

»No fiam menj el a juhokkal, de a juhokat hadd a maguk mentire, ők menjenek arra, a merre akarnak, te csak menj utánok, mert ők megjárnak magukra.«

A mint ő ment a juhokkal, egy mezőszélen megtalált egy szép kutat. Gondolta magába, hogy abból a szép vizből egyet iszik s ledölt a kut mellé. Ekkor két holló leszállott egy fára s mondta az hollónak a fia:

»Édesanyám leszállok arra a dëgre,[40] hogy lakjon jól belőle.« Monda a hollónak az anyja:

»Ne szállj le fiam e, mert látod, hogy élő.« Mondta az hollófiu:

»Nem élő az édesanyám.«

Akkor a hollófiu leszállott a Hajnalnak a mejjére s ottan az oldalkassát kezdte enni. Mikor jóllakott volna, akkor megragadta az hollófiut. Akkor monda az hollónak az anya:

»Megmondtam ugye, hogy ne szállj le mer élő ember.« Monda az holló hajnalnak:

»Te Hajnal ne pusztitsd el a fiamat, mert neked mondok egy jót: mindjárt ebből a kutból tizenkét órakor jő ki egy óriás, azonnalt annak a fejit vedd el. Annak a kutnak a fenekibe vagyon egy lapos kő. Azt a lapos követ emeld fel, az alatt a kő alatt vagyon egy csupor, abba a csuporba vagyon a te gazdádnak és asszonyodnak a szeme. Azt a szemet szép tiszta folyóvizbe meg kell mosni. Ekkor te hazaméssz és megkérdezed gazdádtól és asszonyodtól; hogyha valaki a szemevilágát meghozná, mivel fogná megajándékozni? Akkor neked igérnek aranyat és gyémántot, hanem magad egyebet ne végy el, hanem vagyon egy háromlábu kabala, mondjad, hogy azt ha neked adják, akkor a szemök világát meghozod. Legelsőbb az asszonynak egy szemet tégy be, mikor ő szertenéz a gazdaságon, akkor mondja az urának, hogy: »Adjuk oda apjuk, mert mi anélkül meg tudunk élni.« Akkor mondja az major, hogy: »Azt nem adjuk.« Akkor vedd ki az asszonynak azt a szemét s tedd a majornak oda. Akkor odateszed az majornak az szemet. Mikor ő szertenéz a gazdaságon, akkor mondja az asszonynak: »Nem bánom, ha odaadom is.««

Nodehát má most, addig a hollófiát el sem is eresztette, valameddig a sárkány fejit nem vette s a kutból a csuprot ki nem kereste. Megkapta ezt a csuprot s a hollófiut azonnalt eleresztette s elment elé az majorhoz. Ekkor kérdezte a majortól és a majornétól, hogyha valaki a szemök világát eléhozná, mivel ajándékoznák meg? Igérnek aranyat és gyémántot, örökös gyermeknek fogadják. Ekkor az asszonynak egy szemet helyretett. Monda az majorné az urának:

»Ó kedves apjuk, csak egy szemet tett hejre s ugy látok, mintha kettő volna. No kedves apjuk akármit kér adjuk oda.« Monda a Hajnal:

»Egyebet ne adjanak, de vagyon egy háromlábu kabala, vagy semmit sem; de azt adják ide.« Felelte az major:

»Azt nem adjuk, de akármi egyebet kérj a világon minden egyebet igen.«

Ekkor kivette az asszony szemit s tette az majornak oda. Ekkor felelte az major:

»Adjuk öcsém uram az háromlábu kabalát.«

Akkor mindkettőnek a szemevilágát hejretette. Ekkor Hajnal nekiállott s megfogta a háromlábu kabalát. Felelte a háromlábu kabala:

»Kedves jó gazdám Hajnal, mire van kévánságod?«

»Nekem egyébre nincsen, csak a felvilágra felmenni.«

»No hát nyergelj meg ingem s jere ülj fel a hátamra.«!

Meg is megnyergelte, fel is felült a háromlábu kabala hátára. A háromlábu kabala azonnalt egyet nyeritett, egyet tappantott olyant, hogy annak csengése, pengése keresztülhallott tizenhét országon, tizenhét világon. Ekkor egyenesen felugrott az ájerbe s hanyatag visszaereszkedett a fődre s talpraállott. Felelte az háromlábu kabala:

»Nos nó kedves gazdám, jó bátorság, most hogy menjünk-e, ugy mint a szél vagy mint a gondolat?« Felelte Hajnal:

»Ne menjünk ugy mint a szél, de menjünk mint a gondolat.«

Egyenösen felmentek a feső világra, érkeztek a királynak a városa végire. Ekkor Hajnal leszállott a lováról s mondta az lova:

»Nos nó kedves jó gazdám, engem vágj a fődre, lessz belőlem egy rojtos acskó,[41] ingem tehetsz a zsebedbe. Mikor szükséges vágj a fődre, olyan leszek a milyennek gondolsz.« Ekkor Hajnal elment az királynak az kovácsához:

»Adjon Isten szerencsés jó napot kovács ur!«

»Isten hozott téged is öcsémuram; miféle járásbéli vagy?«

»Nem vagyok semmi rosszféle járásbéli; elindultam szógálni, szerencsét próbálni, felkérném szépen kovács urat, hogyha lenne olyan szives, hogyha befogadna engem inasnak, mert én szivesen szolgálnám kovács urat.«

Meg is megfogadta inasnak. A kovácsnak volt tizenkét legénye. Harmadnap ment a király oda, mondta a kovácsnak, hogy a nagyobbik királyleánynak egy jegygyürüt kell csinálni, me’ menyen férjhöz. Felelte az kovács:

»Felséges királyatyám nem tudok csinálni jegygyürüt.« Hát azt felelte az tizenkét legény is, hogy nem tudnak csinálni jegygyürüt. Ekkor felelte a kicsi inas:

»Felséges királyatyám, hogyha gazdám megengedné én csinálnék.« Mondta a kovács, hogy szivesen lehet. Mondá az inas:

»Kérek magamnak külön egy szobát, egy üllőt s egy kalapácsot.«

És be is bevitték neki egy szobába. Ő be is bement és be is zárta az ajtót. Ő egész éjjel kopogtatott. Reggel korán az király megyen fel az kovácshoz s kérdezi, hogy kész vagyon-e? Felelte, hogy kész vagyon és odaadta a gyürüt s igy monda vala a király:

»Hó haj, épen olyan gyürü, mint a milyen volt az királyleányomnak, az nagyobbiknak az jegygyürüje, mert azon is az én nevem rajta volt s a leányomé.«

Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király. Gondolta Hajnal magába, könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé vólt. A kovács egy nagy gazda volt s az király megszolitotta a lakodalomba. Ekkor a kovács készült egész házicsaládostul a lakodalomba. Monda az kovács az inasának:

»Jere te is lakodalomba.«

Ekkor monda az inas, hogy nem szegény legénynek való. Odamennek és megindulnak a templomba a lakodalmi népek. Haj! gondolta magába Hajnal, most épen az oltár előtt vannak. Ekkor ő is csak kiment, zacskóját vágta a fődre s gondolt a zacskóból tiszta ezüst lovat s ő magát is tiszta ezüst ruhába. Ekkor felpattant a lovának a hátára s gondolta magába: »Elől világosság, hátul sötétség«; egyenes beugratott a templomba s az oltárral szembe fordult s végighallgatta, hogy Vacsora a nagyobbik királykisasszonynyal esküszik. Akkor Hajnal megfordult és kiugratott a templomból. Mikor hazaérkezet, akkor a lovát fődhözvágta s lett belőle egy rójtos acskó s tette a zsebibe. Érkezett haza az kovács családjával együtt. Mondta az kis inasnak:

»Mért nem jöttél el a templomba, mert az Isten volt ott csodalátására.« Felelte a kicsi inas:

»Nem szegény legénynek való oda menni olyan hejre.«

Másnap reggel ujból ment az király az kovácshoz.

»No te kis legény, csinálj az középső leányomnak egy aranygyürüt, mert menyen az éjfélhez hozzá.«

»Szivesen csinálok.«

Ekkor ismét egy szobába vitték s a szobába bézárta az ajtót. Egész éjszaka furt csengetett, pengetett. Reggel megyen az király oda s kérdi:

»Kész van-e?« Monda hogy:

»Itten vagyon.« Monda a király:

»Hej, ha! Épen olyan, a milyen a középső leányomnak a milyen jegygyürüje volt; éppen arra a nevem is fel volt vágva s a leányomé.«

Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király. Gondolta Hajnal magába: »Könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé volt.« A kovács egy nagy gazda volt s az király megszólitotta a lakodalomba. Ekkor a kovács készült egész házicsaládostul a lakodalomba. A kovács hija a fiut:

»Jere te is lakodalomba!« Ekkor mondá az inas, hogy:

»Nem szegény legénynek való.«

Ekkor mennek az esküvőre a templomba. Most Éjfelével eskette a pap a király középső leányát. »Haj!« – gondolta magába Hajnal. – »Most épen az oltár előtt vannak.« Ekkor ő is csak kiment, zacskóját vágta a fődre s gondolt a zacskóból tiszta aranylovat s ő magát is tiszta arany ruhába. Ekkor felpattant lovának a hátára s gondolta magába: elől világosság, hátul sötétség, s egyenesen beugratott a templomba s az oltárral szembe fordult s végighallgatta, hogy Éjféle a középső királykisasszonynyal esküszik. Akkor Hajnal megfordult és kiugratott a templomból. Mikor hazaérkezett, akkor a lovát fődhözvágta s lett belőle egy rojtos acskó s tette az zsebibe. Érkezett haza az kovács, családjával együtt. Mondta az kis inasnak:

»Mért nem jöttél el a templomba, mert az Isten volt ott csodalátására.« Felelte a kicsi inas: »Nem szegény legénynek való oda menni olyan hejre.«

Másnap reggel ujból ment a király az kovácshoz.

»No te kis legény, csinálj a kisebbik leányomnak egy aranygyürüt, mert menyen a czigánylegényhez férjhez.«

»Szivesen csinálok.«

Ekkor ismét egy szobába vitték s a szobába bezárta az ajtót. Egész éjszaka furt, csengetett, pengetett. Reggel menyen a király oda s kérdi:

»Kész van-e?« Monda, hogy:

»Itten vagyon.« Monda a király:

»Hej ha! Épen olyan, a milyen a kisebbik leányomnak, a milyen jegygyürüje volt; éppen arra a nevem is fel volt vágva s a leányomé.«

Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király. Gondolta Hajnal magába: »Könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé volt.« A király egy nagy gazda volt s a király megszólitotta a lakodalomba. A kovács hijja a fiut:

»Jere te is lakodalomba!« Ekkor mondá az inas:

»Nem szegény legénynek való.«

Ekkor mennek az esküvőre a templomba. Most a czigánylegénynyel eskette a pap. »Haj! – gondolta magába Hajnal – most épen az oltár előtt vannak.« Ekkor ő is csak kiment zacskóját vágta a fődre s gondolt a zacskóból tiszta gyemánt lovat s ő magát is tiszta gyemántruhába. Ekkor felpattant lovának a hátára s gondolta magába: »Elől világosság, hátul sötétség« s egyenesen beugratott a templomba s az oltárral szembe fordult. A Hajnal azt mondja a papnak:

»Szállj le most te pap az oltár elől, hogy én álljak fel, hogy én eskessem meg ezt a pár népet.«

Akkor leszállott a pap és felállott a Hajnal. Akkor kérdezte a czigánylegénytől.

»No fiu mond meg aztat, hogy hól váltottad meg ezeket a fehérnépeket.«

Felelte a czigánylegény, hogy lement az alvilágra, sokat járt, sokat fáradott s ugy váltotta meg. A királykisasszonynak bujába az könyve ugy hullott, mint a záporeső, hogy neki az czigánylegényhez kellett, hogy menjen férhöz. Ekkor Hajnal belenyult a zsebibe s kivette az három gyürüt s felkiáltotta, hogy ki ismeri magáénak ezt a gyürüt. Három királykisasszony egyszerre a nyakába szökött s mindnyája kiáltja:

»Szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, te váltottál meg minket a bünös haláltól.«

Akkor a kisebbik királykisasszony szökött a Hajnalnak a nyakába.

»Ó szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, én a tied, te az enyém.«

Ekkor a háromlábu kabala ugy kirugta a czigánylegényt a templomból, hogy ezer darabba szakadott. Monda Hajnal:

»No most gyere pap eskess meg münköt.«

Megeskette pap őket. Mikor kijöttek a templomból, akkor Hajnal gondolt egy lakodalmi vendégséget. Oda papot, hóhért, pap eskette, hóhér seprüzte. Már mostand fólj a nagyszerü lakodalom. Ezzel, evvel fogunk maradni.

(_Szováta_.)

9. Szüz Mária és a keresztleánya.

No de hát! Egyszer volt, hól nem volt az hetedhétországon és az operenczián is tul, és a bátyám háza mellett felnövekedett egy jegenyefa. Annak volt 366 ága; peniglen annak az ágain 366 holló, peniglen a tövin 366 szamár, ki az én mesémet elkaczagja, vagy tréfára véli, az a 366 holló vájja ki a szemit, az 366 szamár az döfödje meg. Nodehát! Egyszer volt egy szentes leány, melyent férfira nem is nézett rea. Egy reggelibe felkőt az ágyából és seperte a szobáját. Egy szem bors keredett a talpa alá. Azt a szem bórsót vetette ő előbb és hátra is és mindig a talpa alatt vót. Ő gondolta magába, hogy befalja azt a szem borsót. És be is befalta, s azonnalt megterhesedett. Ő gondolta magába, hogy mütevős legyen, hogy azt meg ne tudják, hogy ő megterhesedett. Ő gondolta magába, hogy kimén a havasba, hogy őtet ott a vadak és a varjak megegyék. És ki-is kiment a havasba. Ottan megtalált egy udvas fát és muhából vetett ágyat és lefeküdt oda. Mihent lefeküdt, azonnal szült egy aranyhaju leányt. Hogy meglett, gondolta magába: »Mint szeretném most városban lenni, hogy megkereszteltessem ez aranyhaju leányt.« Azonba a Szüz Mária elejébe ment és mondta a Szüz Mária:

»Mit gondolkozik komámasszony?«

»Én azon gondolkozom, hogy szeretném megkeresztelni leányomat« Szüz Mária azt mondta:

»Elviszem én, megkereszteltetem s addig nem adom vissza, a mig tizenkét éves nem lessz.«

Avval elvitte a leányt és megkereszteltette. Mikor harmadnapos volt, akkorára növelkedett, mint egy 13 éves leány. Akkor mondotta Szüz Mária:

»No keresztleányom! tizenegy szoba van, tiz szobát minden reggel söprögess, a tizenegyedikbe ne nézz be!« Seperte a kis leány hat napig, de a hetedik nap nem állta meg, hogy a tizenegyedik szobába be ne nézzen. Ottan látta, hogy Krisztus Urunk, Szent Péter és Szüz Mária álltak. Krisztus Urunk tartotta a Szent misét és Szent Péter és Szüz Mária hallgatta. Elment Szüz Mária s kérdezte a keresztleányától, hogy mit látott a tizenegyedik szobába. Azt felelte a leány, hogy semmit sem látott. Második nap reggelen ujban seperte a tiz szobát; akkor sem állta meg, hogy a tizenegyedikbe be ne nézzen. Akkor látta Szent Pétert, hogy tartotta a szent misét, Krisztus Urunk és Szüz-Mária peniglen hallgatta. Ekkor elment a Szüz-Mária és kérdezte a keresztleányától:

»Mond meg keresztleányom, mit láttál elsőbbször, mit láttál másodszor.«

»Keresztkomámasszony se nem láttam, se nem hallottam semmit.«

Ujban harmadik reggel seperte a tiz szobát. Akkor sem állta meg, hogy a tizenegyedik szobába be ne nézzen. Ekkor látta, hogy a Szüz-Mária tartotta a szent misét, Krisztus Urunk és Szent Péter hallgatta. Ekkor elément a Szüz-Mária és kérdezte:

»Nos, no kedves keresztleányom, mond meg nekem mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor.«

»Se nem láttam se nem hallottam semmit.«

»No ha nem hallottál semmit, keresztleányom, akkor jere velem a rétre, ott a réten a nagy fennálló fa.

No keresztleányom, látod annak a fának a tetejét, ha meg nem mondod nekem, hogy mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor, annak a fának tetejébe méssz.« S akkor ottan volt a keresztleánya a fa tetején.

»Nó most keresztleányom, ha meg nem mondod nekem, hogy mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor, te onnat a fa tetejéről lebüköl.« Akkor felelte a leány:

»Se nem láttam se nem hallottam semmit.«

»Akkor se ne láss, se ne hallj!«

Ekkor a fáról lebükött, de ő magát meg nem sértette. Ekkor ő a réten kezdett mászni és ottan volt egy szénabuglya és az alá ő bebútt. Abba a mezőbe volt egy kút s egy királyurfi mindennap odajárt vadászni s annál a kutnál délebédezett. Annak a királyurfinak az volt a szokása, hogy legelsőbben a kopójának vágott egy sorkalat kalácsot és vetette az kopójának. Ekkor a kopója felvette azt a sorkalat kalácsot és elfutott vele az szénabuglya tövéhez. Ujban visszament az kopója s az királyurfi csodálkozott, mert hogy eztet soha sem tette az ő kopója. Igy gondolta magába: »Hogy még vágok egy küs kalácsot s odaadom az kopómnak, hogy nézzem meg, hogy hova viszi.« Egyenesen menyen a szénaboglyához. Hát lássa, hogy egy tiszta aranykéz nyúl ki az boglya alól. Azonnalt megfogta ezt a királyurfi és kihúzta onnét. Hát lássa, hogy olyan szép gyönyörü leány, a milyent széledes világon még hirül sem lehetett hallani, nem hogy látásképen ilyent, hogy látott volna az ember. Igy gondolta magába, hogy elviszi magának feleségnek. Azonnalt őt kartőn haza is vezette és az ő szobájába bevitte. Ő ment és jelentette királyatyjának:

»Felséges királyatyám! Életem, halálom kezibe ajánlom, hoztam magamnak feleséget.« Felelte a felséges királyatya:

»Szeretném meglátni.«

»Tessék felséges királyatyám megnézni, itt az én szobámba.«

»Ó kedves fiam! olyan szép, gyönyörü ez a leány, hogy széledes világon nem hogy hirül hallottam volna ilyen szép gyönyörü leányt, csak az a baj, hogy kinevetnek minket, hogy az királyi családunkba egy vakot s egy siketet, hogy tartsunk királyi koronánk alatt.« Felelte az királyurfi:

»Felséges királyatyám! készebb leszek, hogy felséges királyatyámék megnevessenek, mintsáb, hogy én ettől, hogy én elmaradjak.« Akkor mondotta felséges királyatya:

»No, ha csakugyan olyan kedved van, élj boldogul! mert mink meg nem utálunk azér.’«

Telik mulik az idő. Ezalatt a királyné megterhesedett s jött az öreg királynak egy olyan irás, hogy füvet fát állitson kardba s ezen s ezen az órán s itt s itt jelenjenek meg a háboruba. Mikor az öreg király olvasta ez irást, hullott a könyve. Kérdezte az ifju királyfi:

»Felséges királyatyám, mi az oka, hogy felséges királyatyámnak hull a könyve?«

»Hogy ne hullna, mikor azt irták, hogy füvet fát állitsak kardba s ezen s ezen a napon jelenjek meg a háboruba.« Akkor felelte az királyurfi:

»Felséges királyatyám! Ha lessz olyan gondviselője az én feleségemnek, mint én magam, akkor elmegyek én a csatába.« Akkor felelte felséges királyatyám:

»Hogy talán külömb gondviselője leszek.«

Ekkor elment királyurfi a csatába. A mikor harmadnapja volt, hogy elment, a felesége megbetegedett s szült két aranyhaju gyermeket. Irta felséges királyatyám a királyurfinak, hogy az felesége melyen két aranyhaju gyermeket szült az világra. Akkor irta az királyurfi:

»Felséges királyatyám, nagyon figyelmeztetem, hogy jó gondviselőjük legyen.«

Ekkor egy este Szüz-Mária elment a királynéhoz s kérdezte:

»Nos nó, keresztleányom! tudod-e mit szültél a világra?«

»Kedves keresztanyám, biz én nem tudom.«

»No hát nyisd ki a szemed!«

Ekkor kinyitotta a szemit.

»No« – visszamondja – keresztleányom látod-e, hogy mit szültél ez világra.

»Látom, kedves keresztanyám.«

»No« – azt mondja Szüz-Mária – látod ezt a nagy véres kést?

»Látom, kedves keresztanyámasszony.«

»No, keresztleányom, ha meg nem mondod, hogy mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor, akkor elviszem a két aranyhaju gyermekedet, ezt a véres kést peniglen itten hagyom melletted s reggel a király mikor megébred és mikor béjő és lássa, hogy a két gyermek nincs melletted, akkor röktönd elpusztit.«

»Kedves keresztanyámasszony! se nem láttam se nem hallottam.«

»Ha nem láttál és nem hallottál, akkor ne is láss és ne is hallj!«

Evvel elment a Szüz-Mária s elvitte a két gyermeket. Reggel korán megébred felséges királyatyám. Azonnalt ment be a menyihez. Hát lássa, hogy egy nagy véres kés van mellette. Azonnalt irja az felséges király az fiának:

»Né az écczaka mi történt itthon: az asszony az écczaka megölte a két gyermekét s megis megette: Ird meg kedves gyermekem, hogy mitevősök legyünk vele, hogy pusztitsuk el.« Ekkor irta a királyurfi:

»Ó felséges királyatyám, szépen felkérem, legyenek csendességbe, valameddig én hazakerülök, hogy még egyszer nézhessek a szeme közé.«

Azonban hazakerül az királyurfi, hát ugy vagyon beteljesedve, a hogy a királyatya irta neki. No most a tizenkét tudóst összegyüjtötték és teszik a törvényt, hogy hogy pusztitsák el. Egyik mondta, hogy fel kell akasztani, a másik mondta, hogy főbelövés kell. A közben volt egy tudós, a ki 366 esztendős volt. Az mondotta, hogy »Hozzák be a vasrudat s emeljék fel a szëmëm pilláját és a szëmëm sorkát, hogy vessem reá szëmëmet s nézzem meg az asszonyt.« Azonnalt bé is béhozták a vasrudat s fölemelték a szëmëpilláját s rávetette a szëmét s igy monda vala:

»366 esztendős vagyok, de nem hogy látást láttam volna ilyen szép asszonyt tizenhét országba s tizenhét országon, még hirül sem hallottam, hanem ennek a pusztitására felséges királyatyámnak egy vadaskertje vagyon, abba bé kell vetni a vadak közé, hogy röktönt azok a vadak szaggassák össze.«

Azonnalt alkonyattájban bevitték a vadaskertbe. Röktönt a vadak kitátott szájjal futottak rája, hogy szaggassák össze. A vadak közül a legöregebbik azt mondá a többieknek:

»Hohó! nehogy bántsátok, mert ez az uj királynénk és jött nekünk csodálatunkra; hanem röktönt melléje kell állni kereken és kitátott szájjal és a meleget fujjátok rája, hogy nehogy megfázzék a mi királynénk.«

Ekkor odament a Szüz-Mária és kérdezte a keresztlányától:

»No hát tudod-e hol vagy, kedves keresztleányom?«

»Nem tudom, kedves keresztanyám asszony, hanem azt tudom, hogy jó melegbe vagyok.«

»No hát nyisd ki a szemedet keresztleányom!«