Part 5

Este van, este van, hatot üt az óra, Minden szép eladó készül a fonóba. Szegény Szőcs Máris is elindul magába, Feje felett az ég homályba borula. Először megütik, leesett a hidra, Másodszor megütik, megfogott a szava, Harmadszor megütik, véres lett a foka, Kicsi balta foka.

A torjai nagy rét körül van sánczolva, Annak a végibe’ fekete pántlika, Az is a Szőcs Máris gyászos pántikája. »Leánybarátaim, rólam tanuljatok, Hogy irigy legénynyel ne barátkozzatok. Ha fonóba mentek, igy lészen dolgotok, Szeredán estére megfogyik szavatok.« Zilahi Pistának két szál bokrétája, Az egyik muszkáta, másik majoránna, Az is a Szőcs Máris gyászos bokrétája, Zilahi Pistának nem kell a bokréta, Szegény Szőcs Márisnak ő volt a gyilkosa.

* *

»Vérem a véreddel egy patakba folyjon, Testem a testeddel egy sirba’ nyugodjon, Lelkem a lelkeddel mennybe’ vigadozzon!«

61. TELEKI ÉVI.

Telekiné Évi lánya, Mind a legényeket várja. Hej, de mind hiába várja, Csak nem akad neki párja. Várja, ha jő piros hajnal… – S megérkeznek alkonyattal. Zsebkendejök messze kéklik, Úgy mennek az utczán végig. »Édes kedves szülő anyám, Szemet vetett egy fiú rám. Haja szőke, kék a szeme, Palkó Pista igaz neve.« ›Édes lányom, jól ismerem, Sokat ette a kenyerem.‹ »Édes anyám, fáj a lelkem, Palkó Pistát megszerettem. Ereszsz ki a kapu elé, Mindjárt jőnek erre felé.« ›Nem eresztlek, kedves lányom, Mit is látnál a hitványon? Apja jobbágy, nem külömb ő, Hitvány paraszt mindakettő.‹ Telekiné lánya, Évi, Anyját de hijába kéri. Fájdalmába’, keservibe’ Kimenyen a ház elibe. Ház elibe, kerek dombra… Ott zuhog az Olt folyója.

* *

»Édes anyám, jaj én nekem! Pistát el nem felejthetem. S mintsább haragodat lássam, Legyen az Olt hitestársam!«

(Volál.)

62. KAPITÁNYNÉ LESZEK!

»Megyek anyám, megyek, Kapitányné leszek.« Ne menj lányom, ne menj, Eladlak én téged. »Kihez anyám, kihez?« Egy kovács legényhez. »Nem kell anyám, nem kell, Az a kovács legény: Fuvónyomogatni, Patkószeget verni… Rip, rip, rip! rop, rop, rop Kapitányné leszek!«

»Megyek anyám, menyek, Kapitányné leszek.« Ne menj lányom, ne menj, Eladlak én téged. »Kihez anyám, kihez?« Egy diák legényhez. »Nem kell anyám, nem kell, Az a diáklegény: Könyvet olvasgatni, Falut tanitani… Rip, rip, rip! stb…«

»Megyek anyám, megyek, Kapitányné leszek.« Ne menj lányom, ne menj, Eladlak én téged. »Kihez anyám, kihez?« Egy molnár legényhez. »Nem kell anyám, nem kell, Az a molnár legény: Malomkövet vágni, Lisztet meregetni… Rip, rip, rip! stb.«

»Megyek anyám, megyek, Kapitányné leszek.« Ne menj lányom, ne menj, Eladlak én téged. »Kihez anyám, kihez?« Egy harangozóhoz. »Nem kell anyám, nem kell, Harangozó legény: Egyet-kettőt kongat, Mindég csak pufolgat… Rip, rip, rip! rop, rop, rop! Kapitányné leszek!…«

(Nagy-Baczon.)

63. ÁRVA MÓZI.

Árva Mózi, mit gondolál, Mikor hazól elindulál? Én egyebet nem gondoltam, Csak az uton felindultam. Csög Éráni[6] bekerültem, Ott egy kupa bort kikértem. Oda jöve Fábi fiam, A mig a bort illogattam. »Kérd ki apám még a társát, Úgy fizetem meg az árát.« ›Fábi fiam, nem kérem ki, Mert nem tudok haza menni.‹ »Haza vezetlek én osztán, Kérd ki csak a társát, apám!…« Csög Éránúl kiindulék, Bükkös mellett béfordulék. Bükkös pataknak tövibe Piros vérem elfecscsene.

* *

Három fertály tizenegyre, Ülj fel Fábi a gőzösre. El is viszen Segesvárra, Holtig tartó nagy fogságra.

* *

Szállj le Fábi a tömleczbe, Könyökölj le a piricsre, Holtig való testvéredre. Lement Fábi a tömleczbe, Lekönyökölt a piricsre. Ki-kitekint az ablakon, Sürü könnye hull ki azon.

64. MOLNÁR GYURI.

Molnár Gyuri, mit gondolál, Mikor hazól elindulál? Én egyebet nem gondoltam: Az halállal kezet fogtam. Gyilkosaim körül vettek, Puskaszóval fenyegettek. Csudálkoztak a csillagok: Mit csinálnak a gyilkosok. »Hagyjátok meg életemet, Nektek adom sok pénzemet.« Nem kell nekünk a sok pénzed, Kell nekünk a piros véred. Elébb kiontjuk véredet, Osztán elveszszük pénzedet.

* *

Piros vérem folyt a porba, Testem veték a bokorba. Vadak elhordák testemet, Szánjátok bús esetemet!

(N.-Baczon.)

65. PÉNZES MÁTÉ.

Pénzes Máté mit gondolál, Mikor hazúl elindulál? Nem gondoltam én egyebet: Féltettem az életemet. Vizaknai bánya mellett Utólért az éj engemet. Ellenségim ott várának, Velem ott találkozának. Hat katonák megtámadtak, Kardjaikkal megszabdaltak. Hetet vágtak a fejemre, Kilenczet a kebelemre. Lábom, karom, megszabdalták, A szivemet épen hagyták. De eljöve hű szeretőm, Felemele onnan engem. Apám, anyám, nyisd kapudat, Halva hozzák a fiadat. Szeretője vállán hozza, Gyilkosait elátkozza. Édes anyám, sirass engem, Mért is kellett megszületnem! Hogy ily átkos véget érjek, Oh én elkárhozott lélek!

(Vizakna.)

66. SAJGÓ SÁNDOR NÓTÁJA.

Ezernyolczszáz huszonötbe’, Kimenék a zöld erdőbe Ott gyilkosom megtalála, Jajgatásom meg nem szánta. Torkon ragadott engemet, Elvégezé életemet. Vérem porban elereszté, Testem bokorba béveté. Magas felhők induljatok, A falumban hirt adjatok! A falumban hirt tevének, Harangszónál bévivének. Jó barátim, kik valátok, – A kik velem vigadátok, – Mennyben van a ti atyátok, Viseljen gondot reátok! Édes apám Sajgó Sándor, Könnyed hulljon, mint a zápor. Nem gondolád azt előre, Hogy halva hoznak elődbe. Ó borzasztó Cseretetőn Ártatlan vért kieresztőm! Jónás Ferencz, a ki valál, Boszuért boszut állottál!

67. SZŐKE MIHÁLY.

Szabó Juli, Szőke Mihály, Úgy szeretik egymást, A mikor csak találkoznak, Majd megeszik egymást.

»Hová mégy most gyönge rózsám?« – Kérdi Mihály tőle. ›Édes kincsem, Szőke Mihály, Megyek az erdőre.‹

Elment Julis az erdőre, De nincs gondja fára, Három zsandár a cziher közt Várakozik rája.

Egyik teszi, másik veszi… Jaj, nem veszik észre! Szőke Sándor megérkezett Puskával kezébe.

»Hitvány személy! életemet Megkeseritetted! Puska-golyó igazságot Tegyen most feletted!…«

68. SOROZÁSKOR.

Letörött a bécsi torony gombja, Ihatnék a Garibáldi lova. Szőke kis lány adjál néki vizet, Garibáldi a csatába siet.

Garibáldi csárdás kis kalapja, Nemzeti szin pántika van rajta. Nemzeti szin pántika van rajta, Garibáldi neve ragyog rajta.

Ess az eső, nagy sár van az uton, Szőke kis lány sirva mos az Olton. Sirva mondja az édes anyjának: »Szeretőmet viszik katonának.«

›Ne sirj lányom, ne sirj, a faluba’ Marad legény még a te számodra.‹ »Marad anyám, marad, nem szeretem, Gyász lesz vele az egész életem.«

Szőke kis lány kiment a kis kertbe, Feltekintett a csillagos égre: »Jaj Istenem, megölöm magamat! Viszik katonának a rózsámat.«

Szőke kis lány ne ölje meg magát, Kérdezte meg a zsandár kapitányt. A zsandár kapitány is azt mondja: Egyes fiú nem lehet katona.

(Kis-Baczon.)

69. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

Es az eső az árpa-tarlóra, »Jere rózsám, üljünk fel a lóra!« ›Gyenge vagyok, nem tudok felülni, Kis pej lovad nem akar megállni.‹

Es az eső, nagy sár van az uton, Barna kis lány sirva mos az Olton. Sirva mondja az édes anyjának: Szeretőjét viszik katonának.

»Ne sirj lányom, ne sirj, a faluba’ Maradt legény még a te számodra.« ›Maradt anyám, maradt, nem szeretem, Gyászos vele az egész életem.‹

70. ÉNEK ŐS APÁNK- ÉS ANYÁNKRÓL.

Halljatok ujságot az életben, Ádámról s Éváról az édenben.

Egykoron megunván magát az úr, Egy nagy darab sárból Ádámot gyúr.

Hogy Ádám is meg ne unja magát, Azért gondolá ki az úr Évát.

Azért is az Isten unalmából Évát szerzé görbe oldalából.

De mihelyest Ádám felhorkantott, Éva asszony szemébe vigyorgott. ...........

»Hó, hó! megálljatok, egy fa vagyon, A melyről ha esztek, ütlek agyon.«

Az alma szépen piroslék a fán, És a nemi ösztön győze Éván.

Kigyó tanácsára egy párt lelopa, S nagy kivánsággal beléharapa.

Monda Ádámnak: »Me, kóstold te is, Igazán édes még a leve is.«

Ádám a szép szóra megkóstolá, De torkán akadt, hogy befalá.

Ekkor mindjárt megbánák a lopást, S jónak láták ők az elillanást.

Éva a bűn után bokorba fut, Ádám is jettében melléje bútt.

De im jő az Úr nagy haragjába’ Tűz seprüjével paradicsomába.

Szóla: »Hol vagy Ádám? hová lettél? A tiltott fából miért ettél?«

Ádám szepeg, de Éva szaggatja Füge levelét s bőrére rakja.

Most monda az úr: »fáradság, fájdalom Lészen számotokra a jutalom.«

Ezzel tüz seprüjét eléveszi, S parancsolá paradicsomból ki.

DALOK.

SZERELMI DALOK.

KRIZA JÁNOS GYÜJTÉSE.

1.

Ne küldj, rózsám, aratóra, Gyenge vagyok a sarlóra, Ha megvágom a kezemet, Ki süt nekem lágy kenyeret?

Ne küldj, rózsám, a mezőre, Elég ott az orczám bőre S ha elvesztem szép képemet, Csókolsz-e szivből engemet?

Ne küldj, rózsám, a templomba, Ha nem követsz engem nyomba, Mert ha szemem fölemelem, Hát ha más néz szembe velem.

Ne küldj, rózsám, a vásárba, Sok eladó van ott nyárba’ S ha engem is annak néznek, Hátha tőled eligéznek?

2.

Sötét pej paripa, Selyem nyereg rajta, Most akartam, rózsám, Hozzád menni rajta.

Most akartam, rózsám, Veled mulatozni, Fujják az indulót, El kell masirozni.

3.

A malomba jártam, Tiszta buzát vittem, A szerelem miatt Meg se’ őrölhettem.

Ne haragudj’ rózsám, Hogy szerelmes vagyok, Az apám is az volt, S én a fia vagyok.

4.

Elment a galambom, Üres a galiczka, Azt izente viszsza, Viszszajő tavaszszal. Ha akkorra nem jő, Búza-aratáskor, Ha akkorra sem jő, Szilva-aszaláskor, Ha még akkor sem jő, Tudom sohasem jő.

5.

Köszönöm, édesem, Hogy eddig szerettél, A többiek között Hozzám is eljöttél.

Adjon Isten neked Szebbet, jobbat, mint én, Kivel a te szíved Soha se nyugodjék.

Sohase nyugodjék, Örökké bánkodjék. Mint a tenger habja Örökké hánykodjék.

6.

A fekete holló gyászt visel magáért, Én is gyászt viselek jegybeli mátkámért, Jegybeli mátkámért mit nem cselekedném, Tenger sürü habját kalánnal kimerném, Tenger fenekében gyöngyszemeket szednék, Jegybeli mátkámnak gyöngybokrétát kötnék.

Küküllő kövecse kalamáris volna, Tenger sürü habja mind tintalé volna, Mezőn mennyi fűszál mind pennaszál volna, Fán a mennyi levél mind papiros volna, Bánatom leirni annak is sok volna.

7.

Este vagyon, szürkül be, A tüzhelyet seperd be, Mert nem tudod, ki jő be, Egy szép legény döndül be.

Az este is nálunk volt, Kilencz almát hozott volt, Mind a kilencz piros volt, Ő maga is csinos volt.

8.

Elment a madárka, Üres a galiczka, Irja levelibe’. Viszszajő tavaszra.

Köszönöm édesem, Hogy eddig szerettél, S arról sem tehetek, Ha már megvetettél.

Nálamnál szebbeket, Jobbakat kerestél, Adjon is az Isten Szebbet, jobbat, mint én.

Kivel a te szived Sohase nyugodjék, Mint a só a vizbe’ Örökké hánykodjék.

9.

Bár csak én addig ne sirnék, Mig egy levelecskét irnék, S azt az erdőn túl küldhetném, Szép szeretőm tisztelhetném.

Reszket pennám, nem irhatok, Sir a szemem, nem láthatok, Olyan bánat a szivemen, Hogy meghajlik az egeken.

Ha az egek meg nem szánnak, Könnyhullásim meg nem állnak, Egek, egek, szánjatok meg, Könnyhullásim álljatok meg!

10.

Fehér ruha a fejemen, Fekete gyász a szivemen, Mert a kit én úgy szeretek, Azzal együtt nem élhetek.

Édes anyám sok szép szava, Kit nem fogadék meg soha, Most ha élne megfogadnám, Kezét, lábát megcsókolnám.

11.

Istenem, mi lelt engemet, Járok s nem lelem helyemet, Erdőt, mezőt öszszejártam, Egy igazra sem találtam.

Egy hamissal találkoztam, Azzal összebarátkoztam, Addig, addig barátkoztam Mig fejemre bút hajtottam.

Komor fölöttem az ég is, Elhagyott a reménység is, A nap is gyászt vont magára, Nem süt rám piros sugára.

Bús életem, bánat napom, Fekete gyász alatt lakom, Fekete gyász, fehér üröm, Nekem a bánat nem öröm.

Olyan bú van a szivemen, Két rét hajlott az egeken, Ha még egy rét hajlott volna, Szivem ketté hasadt volna.

Feljő a nap, el is halad, Búban talált s abban is hagy, Bús anyámnak bús gyermeke, Én voltam annak egyike.

Úgy elmegyek arra helyre, Honnat madár se’ jön erre, Fészket rakok egy sürübe’ Bánatfának tetejibe.

12.

Olyan beteg vagyok Hogy csak alig vagyok, Ha téged nem látlak Szörnyü halált halok.

Semmi csontom nem fáj, Csak a szivem vérzik, Hogy én beteg volnék Az sem azért vérzik.

Hanem azért vérzik: Elhagyott szép virág, De nem az a virág, Ki a kertbe’ virág,

Hanem az a virág, Ki az uton sétál, Lobogós gyolcs ingbe’, Övibe’ török sál.

13.

Ha elmégy is, járj békével, Rólam se felejtkezzél el, Akkor jussak az eszedbe, Mikor kenyér a kezedbe.

El akarnak veszejteni, De az Isten nem engedi, Csipkebokor a szállásom, Nincs is sehol maradásom

Én Istenem! tekints reám, Ne hints több banatot reám, Ha hintesz is csak vékonyon, Kit árva szivem elbirjon.

14.

Ki az ő édesit igazán szereti, Nincsen olyan este, hogy fel nem keresi. Liliomadta!

Lám én az enyimet igazán szeretem, Nincs is olyan este, hogy fel nem keresem, Liliomadta!

15.

A merre én járok Még a fák is sirnak, Gyenge ágaikról A levelek hullnak.

Hulljatok levelek Takarjatok engem, Mert az én kedvesem Sirva keres engem.

Kereshetsz engemet, Mert meg vagyok halva, Gyenge falevéllel Be vagyok takarva.

16.

Bohó az, a ki búsul Majd minden jóra fordul, Jer az ölembe, Nézz a szemembe, Enyém vagy te már, Rád szerencse vár.

17.

Barna pej paripa, Selyem kantár rajta, Ott a kútnál rózsám A lovát itatja.

Nem lovát itatja, Magát fitogatja, Két piros orczáját Mással csókoltatja.

18.

Az Olt vize folydogál csendesen, Az én rózsám zokog keservesen. Zokoghatsz már, mert elszalasztottál Egy oly hivet, kit rég ohajtottál.

Engem hinak Búslaki Mátyásnak, Visznek engem holnap katonának, Fényes kardot kötnek oldalamra, Tarka övet karcsu derekamra.

Ha meghalok, ki sirat meg engem? Vajon kinek marad pergát ingem? Ha meglőnek, jó lesz a sebemre, Ha meghalok, eltemetnek benne.

Ha meghalok, szépen temessetek, A rózsámnak levelet küldjetek; Ha nem hallja gyönge szavaimat, Ölelje bár gyászos koporsómat.

Tán magamnak sirt ások előre, S lefekszem a sírom fenekére, Szerelmemet vetem az egekre, S a rózsámat bizom az egekre.

19.

Mit keressz szarka a szemétben? Balla-léla, léla! Szőrszálat szedünk a szemétből. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a szőrszállal? Balla-léla, léla! Szitát kötünk a szőrszálból. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a szitával? Balla-léla, léla! Szilvát szedünk a szitába. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a szilvával? Balla-léla, léla! Disznót hizlalunk a magjával. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a disznóval? Balla-léla, léla! Szekeret kenünk a hájával. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a szekérrel? Balla-léla, léla! Menyasszonyt hozunk véle, Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a menyasszonynyal? Balla-léla, léla! Megölelem, megcsókolom! Balla-léla, léla!

20.

Kapum előtt nincsen árok, Nem gondoltam, hogy igy járok, Hogy még tőled elmaradok, Búbánatban elfonyadok.

Megmondták volt azt énnekem, Ifju vagyok, legyen eszem, De nem tudtam meggondolni, Hogy a világ meg tud csalni.

Ifju voltam, gondolatlan, Tréfás, nyájas, nyughatatlan, De az mégis hallhatatlan, Igy szenvedni nagy ártatlan.

Igy jár a ki egy két szónak, Könnyen hiszen egy pár csóknak, Én is hittem szavaidnak S immár a könnyeim folynak

Széles vizen keskeny palló, Igazán szeretni nem jó, Mert én igazán szerettem, Vig szivemben nagy kárt tettem.

BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.

21.[7]

Kereszturi szép menyecske, Jere, űlj az én ölembe. Ha ide ülsz az ölembe, Hozzád megyek holnap este.

Holnap este, holnap után este… Nem szeretsz te engem, szép menyecske. Ha szeretnél, szép menyecske, engem: Ide ülnél az ölembe nékem.

(Székely-Keresztur.)

22.

Kétszer kettő tudom, hogy négy, Azt is tudom, hogy te elmégy. Háromszor négy tizenkettő, Visszahoz még a Teremtő.

(Bikafalva.)

23.

Az a virág, melyet adtál, El se’ hervadt, már elhagytál. Terem virág még a réten, Kapok szeretőt a héten.

Kinek szereteje barna, Nincsen annak semmi búja. Lám, az enyim csak egy szőke, Mégsem kapok csókot tőle.

Magasról hull alá a hó, Rózsafán terem a bimbó. Fejér, vagy rózsám, mint a hó, Holdvilágon csókolni jó.

24.

Galambfalvi nagy hegy alatt Barna legény zabot arat. Zabot arat, nem vad lencsét… Leányt szeret, nem menyecskét.

(Nagy-Galambfalva.)

25.

Haj de magas a Reztető! Ott eprész az én szeretőm. Utra kelek, felkeresem: Hol eprész az én kedvesem.

Ketten szedünk egy kosárba, Majd eladjuk a vásárba’. Főkötőt veszünk belőle, – Enyim lesz ő jövendőbe’.

(Szombatfalva.)

26.

Adjon Isten j’écczakát! Szeretőmnek jobb szokást: Ne szeressen mindjárt mást, Mihelyt engemet nem lát.

Ne higy a mézes beszédnek, Az álnok szivü legénynek, Mert megölel, megcsókol, Tovább megyen s kicsufol.

27.

Széles árok, keskeny palló, bel’estem, A rózsámat éjjel-nappal kerestem. Megtaláltam eme kis korcsomában, Bort iszik a jobb kezéből, bújában.

Déltől fogvást estig nyilik a rózsa, Bárcsak eddig se szerettelek volna. Jobb lett volna szegény árva fejemnek, Ha soha sem ismerlek meg tégedet.

(Kis-Kede.)

28.

Száll a felhő napnyugatról keletre, Gyönge rózsám, jutok-e még eszedbe? Nem jutok én soha többet eszedbe, Más legényt zársz immár a kebeledre.

Ha én téged el tudnálak feledni!… Rajtad kivül mást is tudnék szeretni!… De én téged nem tudlak elfeledni, Rajtad kivül nem tudok mást szeretni.

29.

Árva vagyok, mint gerlicze, Mint a kinek nincs senkije, Árva vagyok apa nélkül, De még inkább anya nélkül.

Apám sincsen, anyám sincsen, Egy igaz barátom sincsen; Nincsen senkim, ki szeressen, Csak a rózsám s a jó Isten.

Jaj Istenem! a ki árva, Még a szél is inkább járja, Én Istenem! árva vagyok, Szélfuvatlan nem maradok.

Nincsen senki, ki szeressen, Csak a rózsám s a jó Isten, Én is árva, te is árva Bújunk egymás árnyékába.

(F.-Boldogasszonyfalva.)

30.

Ugyan édes Zsuzsikám, Szeretsz-e még igazán? Ha nem szeretsz igazán, Ne járass magad után.

Még akkor nekem igértek, Mikor bölcsőben rengettek. Már most hozzád jussom vagyon, Hogy az anyád nekem adjon.

(Kis-Kede.)

31.

A jegenye, jegenye, Jegenyefa levele. A rózsámnak levele Későn jött a kezembe.

Irnom kéne a rózsámnak, Legkedvesebb violámnak. Reszket kezem, hogyha irok, Ha nem látom, azért sirok.

32.

Hull a fáról most a virág, Nem érek haza napvilág Édes rózsám, arra kérlek szépen, Este várj meg a kapuba’ engem.

Ha zápor lesz, velem van a szokmányom, Hadd hulljon rám, értted rózsám, nem bánom. De jere ki, hadd nézzek a szemedbe, Isten tudja, úgy is mikor látsz még te.

(Bethlenfalva.)

33.

A Nagymező kútja, Arany vider rajta; Ott is az én rózsám, Az én édes rózsám! A lovát itatja. A lovát itatja, Magát mutogatja, Rózsaszin orczáját Velem csókoltatja.

34.

Ha a vizre általjössz tisztálni, Ki fogok én a partjára állni. S este, mikor aluszik mindenki, Hozzád megyek, a kapuba állj ki.

Mikor meghal a te édes anyád, Nem megyek én titokba’ te hozzád. Lesz úgy, a mint kellett volna régen, Te lészsz az én kicsi feleségem!

(N.-Galambfalva.)

35.

Kalangya van künn a mezőn, Elbújdosott a szeretőm, Hogy ne vigyék katonának, A németek kutyájának.

Künn az erdőn bolyong szegény, De jó szivvel keresném én! Jobb szivvel, mint a zsandárok, Nem tartana föl az árok.

Minek is féltem hiába? Nem fogják meg hamarjába! Hej, pedig fárad utána Három káplár katonája.

(Bethlenfalva.)

36.

A szeretőm elhagyott, Barna leányra kapott. Verje meg az Isten őt, Hogy ne kapjon szeretőt.

Mikor a kert mellett megcsókolt, Tudom, hogy már akkor hütlen volt. Azután s az azelőtti este, Már a barnát a kapuba’ leste.

Ha meghalok, tudom, visszagondolsz rám, Hanem akkor sok föld nyomja az orczám. Ki-kijársz te akkor a temetőbe, Búsan mondod: »Rózsám átka most tölt be.«

(Székely-Udvarhely.)

37.

Sir az út előttem, bánkodik az ösveny, Még az is azt mondja: verje meg az Isten! Verje meg az Isten a szeretőm házát, Ott se’ mindeniket, csak az édes anyját, Mért tiltá el tőlem az ő szép leányát!? Ha neki lánya volt, nekem szeretőm volt, Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt!

(Nagy-Galambfalva.)

38.

Eltelt tőlem minden vigság, Csillagom nem ragyog immár. Felsütött a hajnal-csillag, Nekem soha meg nem virad.

Teremtett az Isten búra, Anyám szült nyomoruságra. Jobb lett volna, kis koromba’ Ha az Isten elvett volna.

Jobb lett volna ne születni, Mint hogy ennyi búval élni. Búval élem világomat, Bánattal töltöm napomat.

Én Istenem, mi az oka? Talán meg vagyok átkozva… Vagy apámtól, vagy anyámtól, Vagy az elhagyott rózsámtól.

39.

Addig bánom, a mig élek, Hogy mért szerettelek téged. Ha nem szerettelek volna, Most a szivem nem gyászolna.

Zavaros a Nyikó vize, Bánom, hogy mért jöttem ide. Ha ide nem jöttem volna, Dolgom sokkal jobban folyna.

Tán azt tudod te szigorú, Értted a szivem szomorú? Nem szomorú, még megújul, Még végtire jóra fordul.

(Kápolnás-Oláhfalu.)

40.

Oda ki a Csöngörbe Rózsa terem a fübe’, Jere kis lány, szedjük le, Köss bokrétát belőle.

Tedd a szatyrod végibe, Vidd a város szélibe; Add oda egy legénynek, Fiatalnak, ne vénnek.

Ha kérdi, hogy: ki kötte? – Szeretője tisztelte. Mondd meg kötök máskor is, Megcsókolom százszor is.

(N.-Galambfalva.)

41.

Túl a vizen dereng az ég, Édes rózsám, élhetsz-e még? Élek, rózsám, de csak elig, Nálad nélkül búval telik.

(Kobátfalva.)

42.

Bikafalván alól Bögöz, Édes rózsám, ne dörömbözz! Úgy szeretlek én tégedet, Eszem a barna szentedet!

Szép is vagy te, barna bogár, Sok legény szeme rajtad áll. Nézik karcsu derekadat, Csókra álló ajakadat.

De te fel sem veszed őket, Mind lenézed szegényeket. Úgy-e érttem égsz csak, kedves, Ki beléd holtig szerelmes?

Ha nem szeretnél engemet, Megátkoznám életemet. Vándor lennék mint a gólya, Kinek nincsen pártfogója.

(Uj-Székel.)

43.

Sárga sinór, fekete a közepe… Jaj de bús a mostani lány élete! Mert nincs neki egy igaz szeretője, Hej! a német mind elvitte előle!

44.

Ablak alól a rózsafa nem látszik, Minden éjen piros rózsát virágzik. Terem rajta piros rózsa, jószagú, Gyenge rózsám, mért vagy olyan szomorú?

Megöl engem az iszonyu búbánat, Szeretőmet viszik el katonának. Ne szomorkodj’, édes rózsám, érettem, Tiéd leszek még ebben az életben.

45.

Hej, titkos a szerelem, Fél az árulástól… Édes kincsem, galambom, Hogy váljunk egymástól!

Ha megházasodom, Az Isten is bánja, Ha nem házasodom, Az is az én károm.

Ha megházasodom, Nekem az a hasznom, Más ablaka alatt Hej, nem olálkodom!

(Martonos.)

46.

A kalapom teteje, Tolu vagyon mellette. Egyik ága lehajlott, A szeretőm elhagyott.

Ha ő elhagy egy hétre, Én elhagyom két hétre; Ha ő elhagy két hétre, Én elhagyom örökre!

(Nagy-Galambfalva.)

47.

Úgy elmegyek a rózsámtól, Mint madár a száraz ágtól. Búcsut veszek, rózsám, tőled, Áldjon meg az Isten téged.

Hol eszembe jutsz te nékem, Kihull éretted sok könnyem. Fáj a szivem értted mindig, Egész a sirom széléig.

(Nagy-Galambfalva.)

48.

A peteki hegytetőn, Ott vár az én szeretőm. Kökény szeme taplót gyújt, Azért szeretem én úgy.

(Pálos.)

49.