Part 4

=Varju= (hebeg): Hát csak, tán csak, bíró uram csak tán nem vonná el tűlem grácziáját?

=Biró=: Biz a falu tolvaját nem is teszem csősznek.

=Varju=: Hm… De a legelőosztás elmarad?

=Biró=: El addig. Én felőlem maradhasson, de ha a nagygazdák akarik…

=Varju=: Hm… Jó ezt tudni… Könnyen beszíl kelmed a szegínyekrül.

=Biró=: Nem vagyok én püspök, hogy a rihes vén kódusok lábát mosogassam. Bíró vagyok én a faluba.

=Varju=: Míg más nem lesz a.

=Biró=: Még azután is.

=Varju=: A mán igaz. Kidanóta Gedi. Soká fog a fájni. He, he, he.

=Biró=: Azír még se kenegetem Varnyu-hájjal.

=Varju=: Nem is használ a mán a Sári birónak. Hehehe. Isz mán az egész falu danójja, hogy „Sá-ri bí-ró hum, hum, hum…“ Eh, jobb is lesz idejíbe tovább állani onnen, a hun a part szakad… Hehehe, csalogatás vót az egísz! A Poncziuspilátust meg lehetne választani, de Sári bírót? Asztat nem itt többet!… „Komódba tartyák az eszit.“ Tarthattyák, mit árt! Perejjen be! Szeretném én azt látni, ó be szeretném megérni, hogy én rajtam valaki perrel megvegyen valamit! Külgyön végrehajtót! Jó kis fejősteheneim vagynak, ingyen is adok belőle. Itt hordom a süveg alatt… He-he-he! A bíró! A csak ojjan, mint a pesti bóha, nem csipi a szegínyt, csak az urakat. (Lármásan.) Szabad ember vagyok én, annak adom el a voksomat, a kinek akarom. Ha a bajuszomat hegyesre kipedrem, mindenikre aggatok egy bírót. Pengő Kovács az én emberem. Kutya fülű, de talpig ember. Phi! Mán Varju Gábor nem alázkodik egy Sári bíróhoz.

=Biró=: Gábor! Tisztujj innen Gábor! Egy istenem van, de a Kovácspinczét a ki felverte, csendőrkézbe kerül, ha a választás órájáig hangodat hallom, Gábor.

=Varju= (rémülten): Hát szólok én? Ez is szó? De jányszive van bíró uramnak!… Hát iszen, nem czinkefiókát hoztam most is a Pistikának, nyalom ki… (Igen sötét, alattomos arczczal elsompolyog, a szin sarkán megrázza az öklét.) Nem is kell az én szómat meghallani, tudok én csendesen is beszílni! Sári bíró! (El.)

=Lizi= (kijön): Keresztapám!

=Biró=: No csitri!

=Lizi=: Jaj micsoda ember maga, ídes keresztapám!

=Jóska=: Azír fene gyerek!

=Biró=: Látod te süvölvény! így kell azt csinálni. Az asszony kiokoskodja, az ember megcsinájja. (Megpaskolja a Lizi arczát.) Te gyerekek, hanem ti is tegyetek meg nekem valamit.

=Lizi=: Mit keresztapám?

=Biró=: Szeretném hallani – azt a fene nótát.

=Lizi=: Az nagyon csuf.

=Biró=: Csuf, csuf. Nem is gondolom, hogy ojan szíp legyen, mint a kontyozó nóta! (Megcsípi a Lizi arczát.) Fütyüld el csak.

=Jóska= (fütyöli.)

=Biró=: Hát a verse? ’Sz arra vagyok kiváncsi!

=Jóska= (eldalolja az első verset, halkan beledalol a bíró arczába.)

=Biró=: Egye meg űket a pokol… Te kis Sári te, hallod, sose vegyél kötelezvényt az ojan adósságrul, a mit ugy se lehet megvenni. Add inkább ajándíkba. Látod mit ér! No hát még?

=Jóska= (eldalolja a második verset is.)

=Biró=: Vigye el a patvar… Hallod; fiók Sárim, az isten álgyon meg, ez a szegény fiu még bolondabbat is megtesz, ha te nem kímíled meg. Van még nóta?

=Jóska=: Van egy. (Eldalolja.)

=Biró=: Ördögök szánkáztassák meg azt a Gedit. Hanem rátok is keresztet lehet vetni. Hehehe. Majd én csak kaczagok, ha látom!

=Lizi=: De keresztapám! (A Jóska háta megé dugja a fejét.)

=Manczi= (jön): Hamar, hamar, jön nénémasszony!

=Biró=: Hun a nyakbavaló kendő? (Kapkod.)

=Lizi=: Majd én felteszem. (Felteszi.)

=Biró=: No mingyár jobban érzem magam, így nem fázok meg, ha anyátok rám níz.

=Lizi=: Hát én most hova legyek?

=Biró= (átkapja): Bujj a kebelembe, te ki áspiskigyó.

=Jóska=: Vagy ide e’!

=Lizi= (ugrál, szeleskedik, a birót megcsókolja, Jóskát játékosan arczonlegyinti s nevetve be az ólba): Ej de szeretném tudni…

=Biró=: Mit te?

=Lizi=: Mit csinál most Hajdók sógor.

=Biró= (megfenyegeti az ujjával): Én is szeretném. Majd elmék hozzá mingyán.

=Lizi=: Pá! Kukk! Hpczi! (El. Jóska leül a helyére fát vágni, a biró is fejszét fog s belevág egy tőkébe. Manczi nevet rajtuk.)

=Biróné= (gyanakodó arcczal jön s körülnézeget): No mégis csak ennyire vagytok? Ennél ugyan egy früstököt se tudok megmelegíteni.

=Jóska=: Most látok én hozzá, ides anyám amugy istenesen. Még akar ezt a szint is felvágom.

=Biróné=: Nem tudom, mit csináltatok eddig.

=Biró=: Én ugyan most fogtam hozzá, mer bizon szundítottam egy jót. E meg itt a Manczival vihánczolt.

=Biróné= (Manczit megöleli félkarral): Miattad nem haragszok igen nagyon. Ej, fiatalság, bolondság. Meg lehet engedni ennyit a kézfogó előtt való nap. Hanem jobb lesz, ha te nem tőtöd itt az időt a választás előtt való nap.

=Biró=: Bizony mondasz valamit. Megyek is, átnízek Hajdók sógorhoz.

=Biróné= (fát szed az ölébe): Jó is lesz. Mer csak annyit mondok, hogy meglegyen hónap az a választás.

=Biró=: Meglegyen? Még asse lenne meg? Hát mi vagyok én? Mi? A ki felmarkolta! Nem Sári biró?!…

(Függöny.)

HARMADIK FELVONÁS.

(Az elsőház, a tiszta szoba, de most kissé rendetlenség van, a székek szanaszét a szobában. A bíró öltözik, már a nyakkendőjét csavarta fel. Jóska a kalapján igazgatja a darutollat, a szájában pipa.)

=Jóska=: No ídes apám, ijen jókor reggel hogy esik a hazudás?

=Biró=: Mán nincs jókor fiam. Nyócz óra.

=Jóska=: Osztán mán nyóczkor jól esik?

=Biró=: Fiam, a hazudás, az jól esik tele hassal ís, meg éhgyomorra is.

=Jóska=: Szegíny ídes anyám, hogy elhiszi az ártatlan lílek, hogy egyhangú lesz a bíróválasztás.

=Biró=: Az is lesz.

=Jóska=: Meghiszem. Csakhogy ippen Pengő Kovácsot fogják megszavazni.

=Biró=: Ne ordíjj te nyomorúság… Még belíp az anyád, osztán azt hiszi, hogy essama… Iszen arrul én ugyse tehetek, se a főszógabíró…

=Jóska=: Való a. Ídesapám nem tehet róla, se a főszógabíró. Beg össze vannak tanulva ezek a nípek. Itt a benyilóba egísz irodát csináltak az elébb, úgy kanyaringatták aláfele mindenkinek a nevít, a ki még nem vót rajta az árkuson. Idesanyám meg idebe csak eskette a főbírót, hogy csak másat ne kandidáljon… Úgy kaczaghattam vóna.

=Biró=: No csak ne röhögj. Még mindent elronthatsz.

=Jóska=: Engem ne fíltsík maga ídesapám, de maga mi csinál oszt mán, ha kisül az egísz?

=Biró=: Ugyan fiam, ésszel élek. Azír vagyok ember, hogy egy asszony eszin túl tudjak járni. Meglásd, hogy az ídes anyád úgy fog engem vígasztalni, de úgy…

=Jóska=: Hogy?

=Biró=: Hallgass. Jobb lesz, ha segítesz, ahelyett hogy itt beszíltetsz. Mán várnak ezek a községházánál. Fogd be hát a szád, tudhatod, hogy ha beszélek, akkor nem csinálok egyebet. Nem ördög az ember, hogy mindent meggyőzzön.

=Jóska= (kinéz az ablakon): Mán be is írtek a községházára. Ides anyám vissza is fordult a kiskaputul. No míg ű beírne, én elszelelek. (El.)

=Biró=: Hogy az ördög bujjík belíd helyettem. Nem lelem ezt a jukat. (A kabátjával vesződik, fel akarja venni.)

=Biróné= (sietve bejön, fagyosan összedörzsöli a kezét): Kedves ember ez a főbíró úr. A lelkem még most is többet ér, mint tíz fiatal. A szentem. Hogy legyeskedik még most is a vén kecske.

=Biró=: Khm, hm.

=Biróné=: Mit krákogsz, vén bakter. Nincs kedvedre? Nem tudom, nálam nélkül mire mentél vóna vele. Bizony most is csak az én kedvemért igérte meg, hogy nem kandidálja azt a veres ökröt, ha az egész falu fellázad is.

=Biró=: Gyere mán. Láthadd, hogy nem lelem a… jukat. (Biróné segít neki.) No. Hát nem az asszony dóga, hogy beleigazítsa az urát?

=Biróné= (a hátára ver): Vén ló. Még most is görbén jár az esze.

=Biró=: Bizony már sokszor görbén, ritkán egyenesen. (Összenevetnek. Illegeti magát.) No, nézz körül, jó leszek még birónak?

=Biróné=: Meghiszem azt. Husz esztendővel ezelőtt se vótál jobb.

=Biró=: Azír! Mer aszondom, hogy soha még én nem akartam így ezt a vedlett biróságot, mint most. Soha én… Ha osztán most kibukok… a Tiszának megyek.

=Biróné=: Nem lesz baj apjukom. Minden jól van.

=Biró=: Kibujdosok a faluból. Pengő Kovács csak beszélt, de én megteszem. Itt nem is lakok tovább. Elmegyek a jányomhoz az Erzsihez, Turfaluba. És még a hóttas ágyamon is elátkozom ezt a falut.

=Biróné=: Ne búsulj öregem, mindent eligazítottam én.

=Biró=: Hej Sárikám lelkem, csak még ecczer legyek biró…

=Biróné= (meglapogatja): Megleszel öregem. (Nevet.) Mán a hideg kileli érte, mint a gyereket a vadalmáért.

=Biró= (nyújtózkodik): Ó, ó, vén csontjaim, szúvas vén csontjaim, hogy recsegnek-ropognak. Tudod-e Sári fiam, mire vágyok én még jobban mint a biróságra?

=Biróné=: Mire apjuk?

=Biró=: Arra, ha elhivatnád azt a kenő asszonyt. A Virágnét. Ha az megdürüczkölné egy kicsit a hátam, mingyán megfiatalodnék tülle… Mer nem birom mán se a karom, se a lábam mozdítani ettűl a sok köszvénytűl, ami belémfészkelte magát. Ezek a téli utak… Az ég sillyessze el. Most nyáron lesz a képviselőválasztás, azután meg persze pótválasztás, megyebizottsági tagválasztás, papválasztás… ó uramisten, előre zötyög a lelkem is a sok szekerezéstűl. Éjszakázás. Verekedés. Pájinkaivás. Osztán csak ennyitül is, akit ma reggel felhajtottam, mán mintha fejszével hasogatnák a fejemet. Jaj Sári, beg eljárt az üdő.

=Biróné=: – Jézusom, hiszen nem is szóltál róla, hogy ilyen nyavajás vagy.

=Biró=: – Mit beszíjjek hiába? De hiszed, nem hiszed, alig birok egy tapodtat is lépni. Enné meg a rossz az egész biróságot… Csak úgy hozzá ne nőtt vóna a szívemhez, ott hagynám űket mint… jajj, ezek a köszvényes, szúhos vén csontok.

=Biróné=: Jajaj!

=Biró=: Hát ez a lator fiú, ez hun van mán? Nem lehet mán vele birni. Agyon búsulja mán magát az után a jány után, mintha több se vón a fődön.

=Biróné=: Nagyon összeszoktak.

=Biró=: Csak pártold itt nekem. Még te is. Csak az van hátra. Mentegesd a rossz köjkit. Járta vón meg, ha én is igy kapaszkodtam vóna valaha a magam szeretője után.

=Biróné=: Hagyjuk a régit. Épen te voltál különb a fiadnál.

=Biró=: Engem nem tiltottak el a szüleim tülled. Hát nem tudhatod…

=Biróné= (felfortyan): Tán ott hattál vón a rosz apádér, anyádér?

=Biró=: Mi? Azt értsem ebből, hogy a fiam itt hagyjon, ha neki tetszik? Vagy azt, hogy én térjek ki neki? Soha azt!… Mer vagy vótam biró valaha, vagy se. De ha most nem leszek… mikor igy kihegyezték az istóriát… Tiszának megyek! (El.)

=Biróné=: Jaj teremtőm, de meg vagyok veletek áldva. Mindnek van baja, csak nekem nincs. Tán én nem nyöghetnék…

=Veróni= (jön): Jónapot Sári.

=Biróné=: Hát téged mi hoz ecczer ide?

=Veróni=: Csak eljöttem Sári. Megkerestelek mint régi jó barátnémat. Együtt jártunk iskolába.

=Biróné=: Azt mán hallottam. Üjj le.

=Veróni= (leül, csönd).

=Biróné= (bosszus az alkalmatlan látogatóra): Hogy aludtál, Veróni?

=Veróni=: Köszönöm, jól, Sári.

=Biróné=: Akkor jó. (Csönd.) Mi ujság?

=Veróni=: Semmi, Sári. (Csönd.)

=Biróné=: Mongyál valamit.

=Veróni=: Nem tudok mit, Sári.

=Biróné= (sóhajt): Hát mikor mégy haza?

=Veróni=: Ma délbe, Sári.

=Biróné=: Akkor jó. Rendbe vagytok?

=Veróni=: Hálistennek, Sári.

=Biróné=: Akkor jó.

=Veróni=: Csak köszönni gyüttem, Sári.

=Biróné= (feláll): Isten álgyon.

=Veróni= (feláll): Isten álgyon, Sári. (Indul, az ajtóban megáll.) Köszönöm a hozzám való szívességedet, Sári.

=Biróné=: Jól van… Hát nem vesztetek össze?

=Veróni= (szaporán, pletykázva): Hát tudod, az ugy vót, hogy az öcsém először lármázott, meg lármázott, meg káromkodott, meg káromkodott. Elnevezett engem mindennek a sárga fődig, oszt én meg tudod csak hallgattam, meg hallgattam, oszt egy szót se szóltam, osztán mikor kifujta magát, hihi, azt mondtam, hihihi, hogy azt mondok, hihi: majd segít hát rajtam öcsém, a jóisten, meg Sári. Hihi… No hát akkor kezdte rá a czifráját. Ó hogy elmondott az tíged mindennek, Sári, büdösnek meg koszosnak, meg –

=Biróné=: Jójó, ezt nem muszáj mind elmondanod.

=Veróni= (megzavarodik): Hogy vót, – mi is – mit is, – hogy is modtam? Hogy hagytam el, Sári?

=Biróné=: Hogy engem szidott.

=Veróni=: Ahá, tudod, elmondott az tíged mindennek, csak jónak nem, koszosnak meg büdösnek, aszongya nem leszel biróné többet, ha a főbiró százszor…

=Biróné=: Ki ne mondd, mert a jézusmáriáját az öcsédnek! becsukatom, ha olyat mond, a mi megkissebbít.

=Veróni=: Hogy aszondi, hogy ű nem fíl attul, Sári.

=Biróné= (lenyeli a mérgét): Hát hogy egyeztetek ki az örökségen? Kifizet?

=Veróni=: Kifizet Sári.

=Biróné=: Akkor jól van. No isten áldjon.

=Veróni=: Isten álgyon Sári. (Áll és vár.)

=Biróné=: Örülsz, hogy már hazamehetsz?

=Veróni=: Haj bizony. Mán az ícczaka se tuttam aludni tülle, hogy vajon jól bezárták-i azt a bornyut, meg a disznónak a moslíkba biztosan két marokval tett a jányom árpadarát, pég megmontam neki, hogy csak eggyel tegyik. Egy esszemarikkal, az ippen elíg. Nem? Sári?

=Biróné=: Örülsz, hogy itt vótál?

=Veróni=: Bizony örülök, hogy láttam ecczer mégis az ídes tesvíröcsímet. Mikor éngem innen elvittek, akkor ű még csak olyan bajusztalan fattyú vót. Aligség alig is akartam elhinni, hogy ű ű legyík. Hé milyen ember lett belőle Sári, ha látnád! Oszt mán még a legínyfia is külömb, mint ű akkor vót, mán az is kiszógálta a katonaságot. De még házasodik is mán.

=Biróné=: Kit venne el?

=Veróni=: A Zsuzsi néni, – hogy a még most is olyan öregasszony, mint mikor mi lyányok vótunk, hallod!… annak az unokáját, a Manczit.

=Biróné=: Ki a fenét?

=Veróni=: A Manczit.

=Biróné=: Ah, ne beszéjj bolondot, hogy venné el azt?

=Veróni=: De bizonyisten…

=Biróné=: Régen, lehet hogy akarta…

=Veróni=: Most, Sári, most! Az este is ott vót a jány oszt az a betyár köjök úgy összecsókóta a szemem láttára, de úgy összecsókóta, majd halálra kaczagtam magam. (Kaczag.) A hogy az összecsókóta.

=Biróné=: A Zsuzsi néni unokáját, Manczit?

=Veróni=: Aztat a!

=Biróné=: Megbolondultál? Manczi az én fiam menyasszonya.

=Veróni=: Aj, monták azt neki is, oszt ű kaczagott, hogy ű nem is menne olyan taknyoshoz.

=Biróné=: Majd megtaknyosozlak én benneteket. Elpusztujj mán a szemem elől, mer mingyán kihasadok a míregtül. Hát ezért kellett ideszemtelenkedned, te vén szajkó te.

=Veróni= (ijedten): Haragszol Sári?

=Biróné=: Dehogy is. Jókedvembe vagyok.

=Veróni=: De haragszol. Látom én a szemedbűl, hogy haragszol.

=Biróné=: Haragszok hát.

=Veróni=: Jaj Sári, ne haraguggy Sári. Mikor én az egy testi-lelki jó barátod vagyok Sári. Csak rám ne haraguggy Sári, tudod az iskolába is két jóbarátok vótunk Sári. Tudod mikor ojjan tenyereseket kaptam miattad Sári, hogy kirepedt a bűröm, Sári.

=Biróné= (félkarral megöleli): Jójó no, rád nem haragszok. Isten álgyon, dógom van Veróni. Fujja be a haragot a homok. Isten álgyon.

=Veróni=: Isten álgyon Sári. (El.)

=Biróné=: No, megkönnyebbültem ettől is…

=Hajdók= (jön): Jónapot.

=Biróné=: Megvót a választás?

=Hajdók=: Meg. A megvót.

=Biróné=: No? Hát osztán?

=Hajdók=: Hát megvót no.

=Biróné=: Mit akarsz?

=Hajdók=: Hát elkűttek megmondani.

=Biróné=: Mit? Csak nincs baj?

=Hajdók=: Baj! Mi az, hogy baj?

=Biróné=: Egyhangú vót a választás?

=Hajdók=: A megvót. Egyhangú vót.

=Biróné=: No hát akkor. Csak nem csinált valamit Pengő Kovács?

=Hajdók=: De. Valamit csinált.

=Biróné=: Szent isten! Verekedett?

=Hajdók=: Nem, azt nem. Nem verekedett.

=Biróné=: Beste köjke, velem ne izélj! Mert ez a seprű!… Hát mit csinált?

=Hajdók=: Hát csinálni nem csinált az semmit, csak azt, hogy ütet választották meg.

=Biróné=: Jézus!!!

=Hajdók=: Hajaj.

=Biróné=: Belehalok… Borzasztó… Hát hogy vót, mi vót, kárájj mán. Te. Dögholló te.

=Hajdók=: Minden komiszságot csak nekem kell megcsinálni… Engem küldenek ilyeneket elmondani. Nem értek én hozzá. Én csak együgyü szamár ember vagyok, a ki ippen elmongya, a mit tud… Hát úgy vót a, hogy a hogy ma reggel elmegyünk innen nagy fittyel, hát nem is gondolt ott a világír se senki semmire. Begyütt oszt a főbíró meg a jedző, meg a bíró úr, oszt aszonta a főbíró, hogy hát eegyütt bíróválasztani. Jó van. Hát akkor csak feláll Nagy Pál Istók, a kebelibe nyul, oszt aszondi: A kössíg azt kiváni, hogy Pengő Kovács gazda legyík mán biró, itt az irás rulla. Odadi az árkust a főszógabírónak. Ez mírges vót mán mint a pulyka. Mán aszhittem, szítszakíti az egíszet… Belepislant. Hát majd sóbálvánnyá lett, mikor láti, hogy az árkus első ódala tele van írva a gazdák nevivel… De még a második ódal is. Meg a harmadik is. Furtonfurt. Még az utósó ódalon se vót annyi hely, hogy egy légy odaköphetett vóna. Mind az egísz falu, 186-an írták alá, hogy űk mind Pengő Kovácsot akarik bírónak. Egy se hibádzott onnét.

=Biróné=: Egy se?

=Hajdók=: Egy se.

=Biróné=: Te se?

=Hajdók=: Én – nem vótam rajta.

=Biróné=: A neved se?

=Hajdók=: Aztat odakörmölte valaki.

=Biróné=: Hulljon le a körme.

=Hajdók=: Én se kívánok neki jót.

=Biróné=: Hát akkor mér nem ágaskodtál idejibe? Mír nem kijabáltál, hogy hamisság van az írásba.

=Hajdók=: Mit ér, ha az egész falu vállali.

=Biróné=: Mit ér? Ha egy hamis van benne, az egész semmit sem ér.

=Hajdók=: De ha nem vót hamis.

=Biróné=: Hát te írtad rá?

=Hajdók=: Ha rá kísztettek.

=Biróné=: Minek hattad?

=Hajdók=: Egye meg űköt a fene, eleget kapálóztam ellene, – de a még nem elég: vagy huszonöt gazdának a nevit ráíratták vélem.

=Biróné=: Ugye.

=Hajdók=: Itten-e, ma reggel, itt a benyillóba. ’Sz arra kellett a ténta.

=Biróné=: Az én tintám. (Hallgatnak.)

=Hajdók=: Hát aszonták, ha váltó alá oda tudom kanyarítani a komák neveit, ide is leírhassam. (Csönd.) Hajaj.

=Biróné=: No Hajdók József kedves öcsém, sohase hittem vóna, hogy egy ijen szép derék ember ijen becstelen, utálatos kutya legyen. Hogy egy ijen valóságos jó magyar ember: ojan galád, piszok disznó legyen. (Elfordul.)

=Hajdók= (egy kis hallgatás után): Fujja ki kend Sári néném. Attúl könnyebbedik az emberi termíszet. Fujja ki ídes néném.

=Biróné=: Fujd ki te a lelkedet. Azt fujd ki. Attól könnyebbülj meg. (A szemét törüli.) Hogy hónap huzathassak hármat neked. De nem sajnálnék egy porczió pájinkát attul, a ki bekaparja utánad a fődet… De nem sajnálnék… Hogy ez a dög főd is nem bir itt meghasadni, hogy elnyelje ezt a zsodoma falut. (Toppant, megrugja a földet.)

=Hajdók=: Hajaj. Mit csináljon a szegíny ember. Maga se tehetett vóna máskíp az én hejembe. Ha az egísz falu összefog, bolond ember áll vele szembe. Többet mondok ídes nénémasszony, én a maga kedviér csináltam, a mit csináltam. Mikor láttam, hogy mán ígyis-úgyis mindegy, akkor meg akartam szabadítani a bátyámat attúl a csúfságtól, hogy pocsíkul leszavazzák. Így tisztessígesebb. Úgyis az rontott el mindent, a ki azt a nótát kierisztette a falu szájára…

=Biróné=: (sír.)

=Hajdók=: Osztán maguk ugyse veszítenek véle, mer a legelőosztás meglesz, oszt abba az egísz birtokosság meggyőződött, hogy a maguk Rítekajja fődgyét szípen ki kell kerekíteni. (Csönd.) Csak aztat szántam, hogy mikor a főbíró az árkust megmutatta a bátyámnak, ennek a színe ojanra változott, mint az ólom.

=Biróné=: Jézus Krisztusom!

=Hajdók=: Elíbb nem is tudott mit szólni.

=Biróné=: Krisztus Jézusom?

=Hajdók=: Azután aszonta, hogy –

=Biróné=: Mit!

=Hajdók=: Aztat mán nem tudhatom, hogy mit, mer igen csendesen mondta. Hanem a szavára aszonta a főbíró, hogy tíz perczig felakaszti a gyüllést… De ugy fellílegzett arra az egísz közsíg, mint a fergeteg. A bíró feláll, odamegy Pengő Kovácshoz, félreszólítja… Valamit mondott neki csendesdeden. Az meg íppugy felelt meg rá. Ű megint szólt, az is. Azután osztán paroláztak, oszt a bíró ur aszonta nagy fennhangon: Hát főszolgabíró uram, én is hozzájárulok a kössíg kívánságához, hogy Pengő Kovács legyen a bíró… Így vót a. (Hallgatnak.)

=Biróné=: Hajjaj.

=Hajdók=: No hát hogy e megvót, megválasztották a többit. Törvénybírót, esküdteket, – én is a lettem…

=Biróné=: Hát Varju?

=Hajdók=: Egye meg a fene a kapczáját. Aztat még most választyák, az ajja tisztsígeket!… Hej csak a kúdús parasztok közt szítüthetnék ecczer!… No Isten áldja ídes néném. (El.)

=Biróné= (bólint s egy ideig csüggedten ül, majd felpattan.) A sátánok! A sátánok! (Le s felszaladgál a szobában, egyszer csak kinéz az ablakon.) Nini! a kis kígyó! (Idegesen nyitja ki az utczai ablakot s egy cserép virágot lever.) Óh az ördög vigye el… Lizi! (Mézédes hangon kikiabál.) Lizikém! Gyerekem! Gyere csak be szivem! Gyere be egy kicsit gyöngyvirágom.

=Lizi= (kint): Igenis keresztanyám.

=Biróné=: Gyere csak gyere. (Bezárja az ablakot.) Még ezt a virágot is megsiratod! (A kötőjébe felszedi a cserepeket s a földet. Beviszi a benyilóba.) Gyere csak, hadd fizessek az apádér. Hadd tépjem meg a tollad kis vércse.

=Lizi= (bejön): Szabad beljebb keresztanyám?

=Biróné=: Szabad-e? Nagy tisztesség a házunkon, ha a bíró jánya megszerencsélteti?

=Lizi=: Igazán? (Elrestelli magát.) Keresztanyám csak csúfol.

=Biróné=: Hogy merném én azt a hatalmasok gyerekével. Az apád mán a bíró!

=Lizi=: Biztos?

=Biróné=: Mint a halál… Na lám, mijen szerencsés lábbal kőttem én ma. Én ujságolhatok ijen nagy hirt a Pengő Kovács jánynak. (Megtörül egy széket a kötényével s megvető hizelgéssel szól.) Tessék leülni nálunk Lizi kisasszony, bíró kisasszony!

=Lizi=: De keresztanyám.

=Biróné= (rákiált): Ülj le!… No! Hát most mán szíp madaram csak károgd el, hogy csináltátok ki a nagy hunczutságot.

=Lizi=: Én nem tudok semmirűl semmit.

=Biróné=: Ó ne tetesd magad; átlátok rajtad, mint a szitán. Hunczut a májad, a veséd, a zuzzád. Hunczutságból vagy tetőtűl-talpig, mint az apád. Az az én jó becsületes fijam ojan lenne köztetek, mint a szem tiszta buza a konkojba. Te! Szígyelld magadat te! Ijen fiatal, mán is ojan gonosz. Álnok! hazudó! Hogy lehet egy házban meglenni avval, a ki hazudik. Inkább elharapnám a nyelvemet, minthogy hazudjak… No mondd meg hát, hogy csináltátok ki azt a istóriát?

=Lizi= (pisszegve): Én keresztanyám semmit se tudok, ha kettőbe hasít se.

=Biróné=: Mégis hazudozol? Az apád írta a falu nevit az árkusra? Mind az apád írta?

=Lizi= (felcsattan): Az én apám egyet se írt oda.

=Biróné=: No lám, hogy megfogtam! Ijen kis macska akar vélem körmölősdit játszani. Mindent tudsz! Hát csak valld be, mán úgyis mindegy. Hogy csináltátok ki, te meg az apád, két jótét lélek.

=Lizi= (sírva fakad): Én nem vagyok jótét lélek.

=Biróné=: Bizony nem. Azt jól mondtad. Mert ha az volnál, mindent elmondanál ijen öreg nénédnek. Nem álorcáskodnál a tulajdon keresztanyád előtt. Hiszen nem is sír. Csak úgy teszi magát! Te, te gyönyörű mákvirág!

=Lizi= (sírva): Én nehem vagyok gyönyörű máhákvirág.

=Biróné=: Nem bizony! De a vagy! Ó, ó, beg is utálom az ijen szenteskedést. Iszen csak lennél menyem, majd ránczba szednélek. Te, te. Rücskös béka. Iszen te pirosítóval kened magad.

=Lizi=: Én nem kenem.

=Biróné=: Pedig rádférne, te meszelt fal. Hogy az én istenem álgyon meg benneteket avval a híres apáddal, úgy a hogy én kívánom nektek.

=Lizi= (felpattan): Vigyázzon keresztanyám! Fogja meg a nyelvét. Az apámat ne mártogassa bele!

=Biróné= (elszörnyed): Micsoda?

=Lizi=: Mer ha maga tud egyet, tudok én kettőt!

=Biróné=: Jaj te!

=Lizi=: Hát igenis én törtem meg a kigyó fejit.

=Biróné=: Ó!

=Lizi=: Én hát! Ha kimondtam, kimondom.

=Biróné=: Mi!?

=Lizi=: Nem csak úgy az égbül pottyant ez a ménkű. Elébb én húztam fel a toronyba! Hát tuggya meg kied, velem húzott ujjat! Mit bánom! Nem szoktam hazudni, ha nem muszáj. Azír, hogy csak egy ijen jány vagyok, van nekem is, a mi másnak nincs. Én örültem legjobban, mikor kied kikergette Gedit. Az bizony nagy bolondság vót. A nélkül nem lehetett vóna semmit kezdeni!… De én egybe kifundáltam az egísz istóriát avval az árkussal. Én irattam alá a szegínysíget Varnyuval, a gazdákat Hajdók sógorral. Én csináltam ki, hogy egy szó se kerüljön a kied filibe. Mer ha kied napamasszon, én meg vagyok menyemasszon! Úgy próbálja meg tülem elvenni a fiát, hogy ott szabatom ki a Rétekalja legelőrészit a tulsó határba, a Tiszaöntésbe, a hun ötször megy rá az árvíz még a száraz esztendőbe is. Osztán ha kied bírót tudott csinálni az urából, én is fogok a magamébul. De ojan bírót, hogy meg se kell tőteni, mán lű!… Csak megharagíccsanak!