Part 3

Sári bíró, hum, hum, hum! Az a bíró, hum, hum, hum! Megvámolta a keresztet, Mert kevés magot eresztett, Sári bíró hum, hum, hum!

=Jóska= (kaczag): A nyű essen a kis bűröd alá.

=Gedi=:

Sári bíró, hum, hum, hum! Az a bíró hum, hum, hum! Tudja mit tegyen: ecczerre! Csak az asszon nízzen erre! Sári bíró hum, hum, hum!

=Jóska=: A kű őrje meg ezt a sovány csontodat. Hun bujik ki belőled ez az ilyen te?

=Gedi=:

Tudja mit tegyen ecczerre, Csak az asszon nízzen erre! Sári bíró hum, hum, hum!

=Biróné= (beront): Hallgatsz el te lucziper. Mingyán agyonverlek. (Felkap egy galyat, azzal veri.) Nóta kell neked te, nóta? majd én megnótázlak. A birót venni nótába? Megájj kúdus nyavoja! Tolvaj, semmiházi! Ágrúl szakadt kutya te! Itt felfogok a semmiházin, a kin mindenki kiád, a ki lábakapczájának se kell senkinek. Gömbölyüre hízlalom a sovány kutyát, mahónap emberi formája se lesz a disznónak! Oszt ilyen csúfságot tesz rajtam! Te kutya te! Tüzes harapófogóval típetem ki a nyelved te! Bíjogot süttetek a hegyire, annyit se mondasz többet: bikk-makk! Te! Verscsináló, fű! (Köp.) Ha még értene hozzá. Te köpedelem. Rá se megy!

=Gedi= (felugrik): A bizon rámegy.

=Biróné=: Rá az anyád nevire. Hiszen két szót nem tudsz egymásután tenni becsületesen, te félkegyelmű. Ki ne mond valaki előtt a neved, mert kinevet. Oszt még ez akarna valakirűl nótát csinálni! Te félszájú te!

=Gedi= (pulykaméreggel): Ha’ vagyok, félszájú vagyok, utósó vagyok, naplopó, korhely, csavargó, asse bánom, ha tolvaj vagyok, meg ha zsivány, meg ha éhes, akarmit kennek rám, asse bánom! Meg asse bánom, ha bottal püföl, meg ha ódalruddal, meg ha becsukatnak, meg ha rám teszik a czímert se bánom. De az én versem rámegy! Mer a vers. Mer én tudom mi a, de maga gazdasszony, oszt annyit se tud hozzá, mint a csikó az ólba.

=Biróné=: Takarodj előlem, te kocza versfábrikátor. Láttam én mán legényt, a ki nótába vett valakit, de az ojan szál legény volt, az egész falu jánya veszekedett utána. Ojan bajusza vót, mint a vicispán hajdujának. Nem is íjen málészáju keszegódalú csámpás. E tudna valamit?

=Gedi=: Á, á! tugyuk, hogy szokták ezek a nagy bajuszúak. Csak belemongyák a nótába a nevét valakinek, megvan. De az én nótámbul egy szó se vót egybe a másikkal, míg én nem kőtöttem.

=Biróné=: Kőtötted a sárga tojást. Tán nincsen benne száz gajdoló nótába is, te lőcslábú, hogy „hum, hum, hum“ meg „bum bele bum“.

=Gedi=: No de most mán elíg legyík, mert megharagszok. (Hirtelen méregbe jön.) Ej, de mit papolok itt íjen nípsíggel, a mék azt se tudja mi fán terem a nóta. Itt a fejsze, fogja. Én tudom istenem nem vágok többet egy darab fát sem a biró uram lakodáréjára. Hamarébb kivágom az egész biróságot; mint az odvas fát. Aggyisten! Osztán ha hónap az egész falu a filibe danolja gazdasszonyomnak ezt a nótát, jó lesz, ha mindenkinek megmondja, hogy „nem megy rá!“ Aggyisten. (Kevélyen elmegy s odakint rázendíti a nótát.)

=Biróné=: Utána! Meg kell fogni a kutyát! Pinczébe, kalodába, ki ne danolja azt a nótát. (Biró jön.) Jaj istenem, istenem! Jaj teremtő szent atyám! Jaj menybéli mindenható egy isten! Jaj megváltó szent isten!

=Biró=: Ki halt meg no! Mi a? Mi a?

=Biróné=: Elmehetsz mán, elmehetsz a híreddel. Nem tesznek mán meg kerülőnek se. Megvan mán a jó híred örökre. Hallod, hogy vonítja a kutya végig a falun. Halli, mán a gyerekek is visítják utána! (Sír.)

=Biró=: De hát mi lelte anyádat?

=Jóska= (közönyösen): Ez a szamár Gedi nótába tette ídesapámat.

=Biró=: Tyhű a kutya, macska! Hogy tudod, hogy íngem?

=Jóska=: Én nem tudom, csak gondolom, mert úgy mongya, hogy Sári biró.

=Biró=: Akkor én vagyok! Na. Püff neki. Mír nem fogtátok itt az ebugattát, hogy ki ne kürtölje legalább hónapig.

=Jóska=: Ídesanyám lebecsmelte, hogy rossz a nótája, oszt a félkótyó csak megmírgeskedett, itt hagyott.

=Biró=: Na. Ez az asszonysegítség. Két kézzel keservesen megfosztja a talut, oszt egy szájjal mind elfújja: fí! vót – nincs.

=Biróné= (sírva): Ilyen a szegény szerencsétlen asszony sorsa, a ki olyan embernek lett a felesíge, a kit nótába lehet venni.

=Biró= (mérgesen): Te csináltál belőlem futó bolondot. Mindíg belekotyogtál a dolgomba.

=Biróné=: Mer mír vagy ilyen gyatra. Ha ember vónál, sose kellett vóna beleszólnom. De nekem kellett a fejemet törni mindenen.

=Biró=: Nagy baj bizony, ha az ember gyáva, de még nagyobb, ha az asszony okos.

=Biróné=: Én is azt mondom. Vónék csak én férfi, egyszer se gondóna rá az a köjök, hogy a nevem nótába tegye.

=Biró=: Nem ám, mert sose hattad vón, hogy a feleségem asszony mindenbe belekottyanjon.

=Biróné=: Nem bizony, mert mire az én felségem valamit kitalált vóna, férjemuram már rég meg is csinálta vón.

=Biró=: No csak még hangosabban. Már mozognak is a szomszédban.

=Biróné=: Csak annyit mondok, meglegyen hónap az a választás.

=Biró=: Te beszélsz? Elrontja az egész istoriát és neki áll feljebb. Ha most e miatt boszut nem tudok állani azon a kutya Pengő Kovácson, megüt a guta, megüt a guta!

=Biróné=: Azt a legelőosztást… (Sír.) Ha a Rétekalját ki nem kerekítem, belehalok.

=Biró=: Hallgass. Akkor lett vón eszed, mikor azt a fiút eleresztetted. Azóta az egész falu bőgi a nótáját. De vigyázz, mert ecczer rádordítok. Addig nem halok meg.

=Biróné=: Ahhoz ért. Csak ordítson, azt tud, de el is kőtözök…

=Biró=: Nono. Harminc esztendeje meghótt az anyád. Nem mehetsz hozzá.

=Biróné=: Vált sajnálja kend. Bár hozzá is kőtözhetnék mán. Úgy sincs mit keresnem ezen a világon. Mit csinálok én mán? Ha mán még bíróné se leszek.

=Biró=: Ki mondta, hogy nem. De bizony az leszel.

=Biróné=: Biztat kelmed éngem. A Rétekalja is tudom úgy marad, az én részemet biztosan a legelő tulsó sarkán szelik ki.

=Biró=: Dehogy is szelik, megkapod a hogy kivánod.

=Biróné=: Milyen tengeri teremne ott?

=Biró=: Meg is terem.

=Biróné=: Milyen repcze, harmincz magot adna.

=Biró=: Meg is adja.

=Biróné=: Hát úgyi megtróbálod azír.

=Biró=: Mit?

=Biróné=: A bíróságot.

=Biró=: Meg a ki teremtette!

=Biróné= (hizelegve czirógatja): Vénuram, öreguram, csak most az egyszer csináld meg, soha többet semmitse kívánok tűled. Nem bánom ezután, ha egyebet se teszel, csak a pipádat piszkálod.

=Biró=: Jójó.

=Biróné=: Sose mozogj ezután. Olyanra ülheted magad, mint egy sütőtök.

=Biró=: Meg is teszem.

=Biróné=: Nem bánom öregem, ha olyan bolondokat teszel is, mint a tokaji hegy. Nem szólok bele.

=Biró=: Okosan, okosan.

=Biróné=: Ha az egész világ a hátadon szánt is, csak nevetek rajta.

=Biró=: Jól emlékezz erre a szódra, Sári. Mer ha még ecczer beleszólasz a dógomba, istókuccse én kőtözök el a háztul.

=Biróné=: Soha többet. Csak most süsd el ezt a bajt. Soha többet!

=Biró=: Jóska.

=Jóska= (a ki mosolyogva nézte az öregeket): Tessík apámuram.

=Biró=: Azt a… ezt a… hallottad?

=Jóska=: Hallottam.

=Biróné=: Mit?

=Jóska=: Semmit.

=Biró=: Akkor jó. Hát annya, úgy vigyázz, tanum van kettő. Egyik a te fiad, a másik az én fiam. No.

=Biróné=: Ó, ó, vén bolond. Mán semmi baja. Tréfál. De pedig azóta ki is törte a nyakát a háta megett Gedi.

=Biró=: Ne busujj. Te csak ne busujj. Csak te legyél jókedvű, mert a mit mondtam, megmondtam!

=Biróné=: No hát akkor egy-kettő. Vágjatok fát. Mer annyi sincs, hogy hónap megrakjam a tüzet. Pedig sok kell a nagy lakomához.

=Biró=: Az is meglesz. Magam is hozzávetkezek.

=Biróné=: Sose vetkezz olyan nagyon, hogy még beteg legyél a nyakamra. Hogy van most is a nyakadba ez a kendő. (Megigazítja.) Így ni. Meg ne fázz nekem. Nincs pénz patikára. Jajaj, mennyi baj van ezekkel a vén gyerekekkel. (Elindul s visszaszól.) No, hadd halljam azt a baltacsattogást. (El.)

=Biró=: Meglesz!

=Jóska=: Rögvest!

=Biró=: Hé fiam, fiam.

=Jóska=: Tessék.

=Biró=: Sose házasodj meg fiam.

=Jóska=: Hm.

=Biró=: Elment már anyád? Bement? No hát akkor le ezt a kendőt… Vagy ha azt mondja a feleséged, hogy hazamegy az anyjához: ne mondd rá, hogy „ne menj öregem.“

=Jóska=: Hátha nincs is anyja?

=Biró=: Azér tud a’ hová menni. Mengyen szógállni a városba. Te csak azt mondd rá, hogy: isten hírivel! hónap késő, ma kéne! Akkor boldog ember leszel ezen a világon… De ha az asszony aszongya, hogy: ez fekete! Osztán te azt feleled rá, hogy: bizon koromfekete! vagy ha aszongya, hogy fehér, osztán te aszondod, hogy fejérebb a hónál! akkor fiam köthetsz követ a nyakadba, mert meg is kell csinálnod, hogy az az asszonyistória fejérebb legyen a hónál, pedig biz az mindig piszkos egy kicsit.

=Jóska=: Jaj ídes apám.

=Biró=: Mi a fiam?

=Jóska=: Haggyon békin. Gondolni se szeretek az ilyenekre, mióta eltiltottak maguk a szeretőmtül.

=Biró=: Ó, de nagy szamár vagy fiam. Örüjj neki. Sose azt kell elvenni, a kit szeret az ember, hanem a kit nem szeret. Mer annak nem lehet parancsolni, a kit szeretünk, mer ha az azt mongya, hogy itt hágy, megfájdul a szívünk. Hanem annak, a kit kergethetnénk, még se megy. Az úgy kiszógájja az embert, fiam! De úgy, hogy még a hejit is megtürüli az urának, csak tessék neki.

=Jóska=: Mit ír a, ha megfájdúl a karom, ha ölelni akarom.

=Biró=: A’ fiam, szamár beszíd. E mán igazán szamár egy beszíd. Hát ugyan mikor öleled? Nappal? Mikor látják?

=Jóska=: Hát – ícczaka is.

=Biró=: Na hát, ícczaka mind egy kutya, ídes fiam.

=Jóska= (röhög): Kendnek mán mindegy ídes apám, de nékem!

=Biró=: Ne röhögj a szemembe, te marha. Ni hogy kípen felejtem ezt az apagyilkost. Nem hallottad a parancsot, hogy fa legyík hónapra. Hát hogy szaporábban menjen a munka, majd én is segítek.

=Jóska=: Ne fáraggyík ídes apám.

=Biró=: Majd én avval segítek, hogy nem zavarlak a dologba. Behúzódok egy kicsit aludni az ólba e! (Elmegy.)

=Jóska=: Vín kutya az öreg. Micsoda vín kutya!… (Fütyörészi a biró-nótát.)

=Manczi= (jön): Pszt!

=Jóska=: Mi a?

=Manczi=: Nincs itt senki?

=Jóska=: Nincs. Ü is itt van?

=Manczi=: Nincs.

=Jóska=: Hát?

=Manczi=: Hát csak nincs.

=Jóska=: Mit mondott?

=Manczi=: Azt, hogy nem gyün.

=Jóska=: Nem gyün?

=Manczi=: Nem.

=Jóska=: Aszonta?

=Manczi=: Ühüm.

=Jóska=: Hogy nem gyün?

=Manczi=: Azt.

=Jóska=: Hm. Éha. E baj!

=Manczi=: Baj?

=Jóska=: Baj… Egyebet nem mondott?

=Manczi=: De.

=Jóska=: Mit?

=Manczi=: Azt, hogy mióta parancsolsz te neki?

=Jóska=: Ezt mondta?

=Manczi=: Ezt.

=Jóska=: Hm. Nagy baj… Egyebet nem mondott?

=Manczi=: De.

=Jóska=: Mit?

=Manczi=: Pattogott.

=Jóska=: Pattogott?

=Manczi=: De még hogy!

=Jóska=: Cz!

=Manczi=: Aszonta, ű senkinek se lábakapczája, hogy fel lehessen húzni, meg le lehessen rugni, meg hogy annyira van ű ide, mint te oda, meg hogy neki nem lehet csak úgy füttyenteni…

=Jóska=: Hász én elmentem vóna, de az apja!…

=Manczi=: Én is azt mondtam neki. De ű meg azt felelte, nem kell olyan isten gyávájának lenni. Hadd itt apádékat, oszt eriggy hozzá.

=Jóska=: Éha. Ezt mondta?

=Manczi=: Ezt.

=Jóska=: Hm. Eztet?

=Manczi=: Aztat.

=Jóska=: Hm. E baj. Oszt mást semmit se mondott?

=Manczi=: De.

=Jóska=: Beszíjj hát, mer…

=Manczi=: Aszonta, hogy: „jó van no, még ez ecczer elmegyek, legalább kitálalom a galambomnak a mi a begyembe van!“

=Jóska= (megszeppen): Ezt mondta?

=Manczi=: Ezt a! (Csönd.) Te, gyün a vín Varnyu, a kert felől. Én felmék a konyhába… Izé, a Lizi itt lesz egy kis fertájóra mulva. Jajaj. Szép menyasszony vagyok én! (El.)

=Jóska=: Én is szíp vőlegíny vagyok… Mi a kűt csinálok én, ha igazán elgyün az a jány?

=Varju= (jön): Jaj ez az én fáradt, törött csontom. Úgy zörög a szűrömbe, mint borsó az hójogba.

=Jóska=: Nem baj atyus, nem házasodik mán kend úgy se.

=Varju=: Hé, dehogy is nem házasodok, csak az a jó isten irgalmasan magához szólítsa mán ecczer a lelkem felesígemet.

=Jóska=: Csak nem venne megint nyügöt a nyakába?

=Varju=: Ó bár minden esztendőbe tehetném.

=Jóska=: Hát hány felesége vót mán?

=Varju=: Még csak öt. De ez a mostani, ez igen jó bűrbül van, nagyon tartós, nem birom elnyúzni. Héj pedig ojjan palotát szántam neki, a kirájné se kap külömbet.

=Jóska=: Persze a főd alatt.

=Varju=: Nem is a karón. Pég megérdemelné a rossz borda, hogy hollók, varjak sirassák el. Mer e mái napon se főzött ebídet.

=Jóska=: Mír?

=Varju=: Mer azír, hogy hát megharagudott rám. Áprehendál a szentem, mint a czigánkovács malacza.

=Jóska=: Mír?

=Varju=: Mer aszondi, elattam az böcsületet.

=Jóska=: Az is vót valaha?

=Varju=: Vót 48-ba, de mán az apám ott hatta az akasztófán, azír nincs nekem. Hé Mári, Mári, mír nem főztél ebídet?

=Jóska=: Kendet csak össze kén kötni a Márijával…

=Varju=: Összekötött a pap, akadt vón fel a nyelve.

=Jóska=: Mír ment paphoz vele?

=Varju=: Mer akkor meg ippen sose lehet elhagyni, ha pap se vót az esküvőn… Hé Mári, lelkem felesígem, be szípen tudnék keseregni a koporsódnál, még azt is elsiratnám, hogy ma nem főztél ebídet.

=Jóska=: Mi baj mégis?

=Varju=: Hát… Pengő Kovács gazduram, az isten álgya meg, nekem igírte a kerülősíg hivatalát, ha ütet biróvá teszem; tengerifődet is igírt! meg malacztartást az ű kondájába, oszt a malaczot is ű adná, kettőt. De az isten álgya meg az eszit, nem vílem beszílt, hanem a lelkem párommal, osztég én nem is tuttam minderrül semmit, hát csak lázítottam egísz dílelőtt a nípeket a Pengő Kovács gazduram ellen. Mikor ecczer oszt íhesen hazaesek, csak nekem gyün a lelkem felesígem: hogy aszondi, te bolond, te ríszeg, te kódus, te bivaj, hun jársz, mikor itt az ígi szerencse? Mondok, hogy a voksomat árultam. Hogy aszondi ű mán el is atta… Fájt osztán a szívem, mer kísőn jutott eszembe, hogy bíróné asszonyom elfelejtett még igírni is valamit. Pedig derága az becsüllet, üssön bele az ménkű. Abbul nem lehet megílni, ha nincs hozzá fejír kenyír, meg füstölt paprikás szalonna. Te, nincs egy szál masinád?

=Jóska=: Nincs. De majd szaladok, hozok.

=Varju=: Sose szalaszd meg magad, maj csak lelek egyet. (Kotorász a zsebében s kivesz egy szálat, meg akarja gyújtani s eltörik.) Ejnye, ennyi vagyonom vót, mán hogy ílek meg, ha rá se gyúthatok.

=Jóska=: Láti kend, hogy jó lett vón, ha beszaladok írte. Mennyek? (De meg se mozdul, eszeágában sincs, hogy menjen.)

=Varju=: Sose fiam, maj lesz a masinatartómba. (Kiveszi pléh gyufatartóját, a mely tele van gyufával, kihúz egy szálat, meggyújtja.)

=Jóska= (kiszedi a pipáját s odahajlik): Aggyik hát nekem is abbúl a tűzbűl. (Szippant.) Csaljuk a zsidót. (Kiesik a zsebéből egy papirpakli gyufa s szétömlik az egész.)

=Varju=: Ember vagy fiam. (Felszedegeti a gyufát és zsebrerakja.) Íppen venni akartam, de nagybúsultomba sajnállottam írte a grajczárt. Vagy kell neked?

=Jóska=: Szeggye csak kend, szeggye, oszt ne busujjík, én mondom, hogy a mit Pengő Kovács ígírt, így is megkapja.

=Varju=: Ó be akkurát egy igazi fattyú vagy fiam. Az isten rakjon hegyet az áldásaibúl a fejedre.

=Jóska=: Nono.

=Varju=: Nem kell? Hát én nem bánom, ha egy cseppet se ád is. Pég megírdemleníd a jó szivedír. Hanem igaz is, hogy nagyon rám fír a jóakarat, mer mán Pengő Kovácstul, attul a kutyaszivű zsivántul nincs mit várni. Annak lefujtak. Annak mán kámpec.

=Jóska=: Hát a nóta?

=Varju=: Mifíle nóta?

=Jóska=: A mit Gedi csinált az ides apámrúl.

=Varju= (gyorsan): Arrul nem tudok én semmit se. No de megyek mán be a konyhába, ha az a drága jó biróné asszonyom megsajnálná az íhelholt embert. Ó, ó, mijen kalamajka. De hogy ki is kergetem ezt a kutya Pengő Kovácsot a falubul a mái nap mián… A kis Pistikának is hoztam valamit. Jó kis játík. (Egy madarat vesz ki a tarisznyából. Visszateszi s el.)

=Manczi= (jön s visszaszól): Menjen csak, menjen öreg, íppen magát várják a konyhába… Itt vagyok újra, fáér küldtek. Van-i legalább?

=Jóska=: Annyi csak van tán.

=Manczi= (szed az ölébe): Jóska! Gyün Lizi.

=Jóska=: Tyű a kisbaltáját! Siessünk akkor evvel a favágással.

=Manczi= (nevet): Csak csontot! Mindíg csak csontot!

=Jóska=: Fogd be a szád… Na! (Int, hogy menjen be innen.)

=Manczi=: Mi kell?

=Jóska=: No… de siket szemed van!

=Manczi=: Én csak szóbul értek.

=Jóska=: Tágujj mán a gyehennába.

=Manczi=: Ezt mán értem. Jól bánsz vélem.

=Jóska=: Ne forrald a vírem. Eriggy a konyhába, osztán ha ídesanyám… érted?

=Manczi=: Mit?

=Jóska=: Jaj de megverte az isten azt a szamár embert, a ki veled köti be a fejit. Ojan éretlen vagy.

=Manczi=: Tán hogy hírt aggyak, ha anyád kigyünne? Hogy a szentem eltisztulhasson?

=Jóska=: Csak ne mondanál mindig többet, mint a mi kell. Ne mizserájj mán, látod nincsen írkezísem, annyi a dógom –

=Manczi=: De meggyült ecczerre. Felőlem dógozhaccz… Megsiraccz te még engem. Ó de kaczagnám, ha kettévágnád azt a hüvelykujjad… Na gyerünk hát, Jóska.

=Jóska=: Mégis itt vagy? Mingyán beléd sózom ezt a tuskót.

=Manczi=: Te! De ha jól összevesztek Lizivel, elveszel engem?

=Jóska=: Vegyen el a jó Isten.

=Manczi=: No, Jóska.

=Jóska=: El no, el.

=Manczi=: Akkor jó, akkor vigyázok. (El.)

=Jóska= (vágja a galyat s fütyöli a nótát.)

=Lizi= (belopódzik): Na.

=Jóska= (ránéz s tovább dolgozik): Ülj le csak egy pettyet.

=Lizi= (leül egy tőkére): No mi lesz?

=Jóska=: Mingyán, mingyán, csak dógom van.

=Lizi= (vár): Hát mit! Hát mi lesz már?

=Jóska=: Ennye mán! láthadd, hogy sietek; hagy vágom fel ezt a kis himi-humit.

=Lizi=: Engem ne tarts bolonddá. (Indul.)

=Jóska= (idegesen nevet.) Énnye mán, de hunczut kis csikó vagy… Jó van na, hát itt hagyom, hát mit akarsz?

=Lizi=: Én?

=Jóska=: Te.

=Lizi=: Eén? Hogy én?

=Jóska=: Te, hát persze, hogy te.

=Lizi=: No. E valami. Hiszen te hivattál.

=Jóska=: Eén?

=Lizi=: Te.

=Jóska=: Eéén?

=Lizi=: Te. Hát persze, hogy te. Manczival.

=Jóska=: Jaj igaz. Manczival. Most jut eszembe. Látod, hogy el tud felejteni valamit az ember. Persze, persze. No hát itt vagy.

=Lizi=: Itt a.

=Jóska=: Hát akkor üjj le. Ha itt vagy, üjj le.

=Lizi=: Sok a dógom. Sietek.

=Jóska=: Én is. Látod, hogy sietek én is. Hát várd meg mán, míg felvágom ezt a kis… (Az egész rakás fára mutat.)

=Lizi=: Mit akarsz mondani?

=Jóska=: Én?

=Lizi=: Te, te!

=Jóska=: Én akarok valamit mondani?

=Lizi=: Úgy gondolom.

=Jóska=: Úgy gondolod? Hát mit gondolsz, mit akarok én mondani? Mi? Mond ki na?

=Lizi=: Jaj istenem. Meg lehet őszülni. (Leül és hátat fordít.)

=Jóska= (fát vág s fütyöl): Jó kis nóta. Mi?

=Lizi=: Komisz.

=Jóska=: Tessék?

=Lizi=: Az apját is kicsufolja. (A biró kinéz az ajtón s végig hallgatja őket.)

=Jóska=: Én?

=Lizi=: Komisz.

=Jóska=: Én csak aszontam, jó kis nóta.

=Lizi=: Az nem elég? Szegény keresztapám!

=Jóska=: Mi?

=Lizi=: Még a tulajdon fia is.

=Jóska=: Hát az apád mit mondott?

=Lizi= (gyorsan, közvetlenül, természetesen beszél): Aszonta, hogy ha űtet megválasszák birónak, akkor nem bánja, vót a mi vót, lesz a mi lesz, hozzád ád. De ha meg nem választják, istenjézusszentszüzmáriauccse nem leszek a felesíged, míg ű él.

=Jóska=: Hm. Oszt ű megteszi?

=Lizi=: Ű meg.

=Jóska=: Pég nem választják meg.

=Lizi=: Nem! Mán káromkodott is az elébb, abbul láttam, hogy baj van.

=Jóska=: Hát a nóta?

=Lizi=: A semmi! A nóta. Ott vót az elébb Gedi, mindent elmondott. De aszonta a vén Varju, a népek igen félnek a komóttul.

=Jóska=: A vén Varju?

=Lizi=: Az.

=Jóska=: Ott vót a vén kutya?

=Lizi=: Ott. Kinálta magát, hogy ha kerülőnek megteszik, meg ha malaczot ád neki ídesapám a kondába, megteszi birónak.

=Jóska=: Osztán?

=Lizi=: Osztán aszonta az ídesapám, hogy mán úgyis mindegy. Nem igérte meg neki, mer az öreg a legnagyobb tolvaj, hogy lehessen kerülő?… Hé, csak az apáddal beszélhetnék, be megtanítanám. Akkor még minden jóra mehetne ki.

=Jóska=: Mi jár má megint ebbe a kis koponyába?

=Lizi= (nevet.)

=Jóska=: Hé Lizi!… Hallod!… Hé be okos vagy!

=Lizi=: Szamár.

=Jóska=: De szíp is. Ojan igen szíp!

=Lizi=: Ugyan fogd be a szád!

=Jóska=: Bizonyisten.

=Lizi= (eltakarja az arczát): Jóska!

=Jóska=: No?

=Lizi=: Én meg fogok halni.

=Jóska=: Én is.

=Lizi=: Megfogod-é majd a koporsóm rúdját? Kiviszel-é a temetőbe?

=Jóska=: Ki Lizi! Ki!… Hát te fogod-é emelni a koporsómat? Leszel-é első a hat jány közt, a ki a karján kivisz?

=Lizi=: Leszek Jóska! (Meghatódva néznek egymás szemébe.)

=Biró= (egyet-kettőt köhint, nagy libagágogás; a gyerekek felriadnak s ijedten látják, hogy az öreg kijön és borzasztóan dörgöli a szemét.) E mán mégis kutyaság!… Az ember nem is alhat egyet. Behuzódok szundítani egy kicsit, hát lehet? Ez a fene liba felver, nem tudják mán lábosba keríteni valamennyit!… Ideki is örökös dunnyogás-bummogás, mizserálás, fene tudja, mi van itt. Oszt tessék aludni egy ilyen vén embernek.

=Lizi=: Ne tessék haragudni keresztapám…

=Biró=: Ne haragudjak! Hogyne haragudnék, ha haragszok!… Mert haragszok. Osztán, ha én haragszok, hát haragszok. No!… Asse tudom mán mihe kapjak, olyan zavaros a fejem… Ha most kialhattam vón magamat, akkor jó vón! Akkor tudnám, mit csináljak. Ha semmit se hallok!… De így! Jézus Isten, most mán mihez kapjak?

=Lizi=: Tudnám én!

=Biró=: No hát mér nem beszélsz? Csak haragítanak, mig meg nem haragszok. Tudja, oszt nem beszél! Mit tartod a begyedbe? Ez is ojan mán… Ez se jobb a Deákné vásznánál… Hát beszíjj hát.

=Lizi=: Tessék megcsínálni, hogy ne legyék biró.

=Biró= (meghökken): Püff. Az embernek eláll a lélekzetje. Jóska. Nízz csak körül, nincs erre valahol ides anyád?

=Jóska= (óvakodva körülnéz): Nincs.

=Biró=: Akkor jó. Hát mit beszílsz te csibe?

=Jóska=: Nincsen itt.

=Biró=: Jójó, mán hallottam… Nagyon is bánnám… De vigyázz azír! Te meg nyisd meg azt a kerepelőt.

=Lizi=: Ha én keresztapámnak vónék, keresztapám meg nekem vóna! Tudnám én micsinájjak.

=Biró=: Mit te?

=Lizi=: Úgy dógoznék, a verítík is csurogna rúlam, – oszt mit tehessek, ha mégis minden visszájára sül el?

=Biró=: Juj te! Az istenír, anyjukod meg ne hajja. Jóska! Ezt a jánt el ne vedd, az isten álgyon meg, mert ha az én felesígembe egy ördög lakott, a tiedbe hét fog lakni… Hát osztán, hogy is gondolnád azt, fiam?

=Lizi= (nevetgél): Én csak úgy könnyen. Keresztapámnak két embere van! Az egyiket el kell csapni, a másikat meg kell kérni. A vén Varjun könnyü kiadni, Hajdók sógor meg ért az okos szóból. Akkor osztán az egész falu a mienk.

=Biró=: Ó gyerekek, gyerekek, mi lesz belőletek, ha nagyra nőttök… Csakhogy nem lehet ám egy egísz falut összeesketni, hogy egy se tátsa ki a száját. Meg oszt anyátok olyan kontrabontot fog csinálni a komóttal, hogy bepereli az egísz falut.

=Lizi=: Mindennek módja van keresztapám. Hát ugyina. Ide értsen. Hát ha ídesapám bíró akar lenni, akkor ugyi egy árkus papirt elővesznek, osztán arra ráírják tizenketten, hogy űk azt akarják, hogy essez legyen a bíró? Ugyi?

=Biró=: Essez – ugyi.

=Lizi=: Na hát, alá kell iratni azt az árkust az egísz faluval. A vín Varju ha megharagszik, aláírassa az egísz szegénységgel, Hajdók sógor, meg ha keresztapám szípen megkíri, a nagygazdákkal. Akkor osztán keresztanyám se szólhat, mert az egísz faluval nem lehet ujjat huzni. Ugyi.

=Biró=: Ugyi.

=Lizi=: Oszt hogy is szólna, mikor magára vessen az egészír. Ű kergette el a Gedit, oszt a nóta vót az egésznek az oka.

=Biró=: Hahaha.

=Jóska=: Hihihaha. (Összenevetnek.)

=Biró=: El ne vedd ezt a jánt, mert belőled is bírót csinál, ha eszibe jut.

=Jóska=: Csakhogy én velem nem lehet csak úgy kukoriczázni.

=Biró=: Hej dehogy nem lehet fiam, ojan a fajtánk, jó hízók vagyunk, az asszony avval etet, amivel akar. Én is ládde, hogy megropogtatom azt is, a mit a menyem önt elibém…

=Jóska=: Ídes apám, gyön a vín Varnyu a konyhábul errefele. (Libagágogás.)

=Biró=: Szalaggy csak jányom, mi a fene baja van annak a libának. Még kigyün anyátok, ha meghajja… Te! Liszka te! Osztán ha ki tanálna ide nízni, van ám ott egy hátulsó ajtó…

=Lizi=: Ó keresztapám! Engem tanít?

=Biró=: Persze, persze. Fejércselédet a hamisságra. (Lizi nevetve bemegy az ólba.)

=Varju= (jön): ’gyisten bíró uram.

=Biró=: No.

=Varju= (előredöczög): Pengő Kovács is kibúdosik mán a faluból, a híres.

=Biró=: Kend miatt?

=Varju=: He-he-he. Bíró uram miatt.

=Biró=: Hogyhogy. Én ugyan nem kergetem a bóldogtalant. Én tülem nem tagatta meg se a kerülősíget, se a kondán a malaczot.

=Varju=: Nem baj. Ha tagatta, jól tette, nem tette káromat. Bíróné asszonyom mán rá is duflázott igírettel.

=Biró=: Az asszonynak igírni szabad.