Part 2

Téged hagyálak bánatban Magam is estem nagy búban, Mindenfelől busulásban, Gyakran forgok nagy kinokban.

Gyakran hűségünknek lángja Gyönyörűségünknek sarja (?) Szivemet méltán hervasztja, Szivemet méltán hervasztja.

Óh vajha még hűségünket Újíthatnánk szerelmünket, Szerelmesen életünket Tölthetnénk kedves időnket.

Nem gyötrene annyi bánat Bú s keserüség, gondolat. Éjjel is szörnyü kínokat Nem látnék csuda álmokat.

De jaj csak magam maradtam, Kedvesemtül már elváltam, Vág vize mellé bujdostam – Nincs ki szánakozzon rajtam.

Nosza ti sötétes völgyek, Erdők, mezők, magas hegyek Szánjatok meg folyóvizek – Azokban kik kedven élnek.

Ezeket félben szakasztám Tehozzád Isten folyamám,[16] Csak te légy én bátoritóm Bánatimban vigasztalóm!

Ez verseket busultomban, Győri Gyurkó, bánatomban Mondám Zsolna városában Mulatván földim házában.

Az ezerhatszáz ötvenben És azonfeljül kilenczben, Kűszög[17] felől beszédközben – Jutván szeretőm eszemben.

* * *

Mátray-codex.

ELNYERTEM AZ PÁLYÁT…

– A XVII-ik századból. –

Elnyertem az pályát, vigan örvendek, Soha én ezután bút nem szenvedek, Ékes énekemmel előtted zöngök, Ékes énekemmel előtted zöngök.

Ezt várta s kivánta régi bús szivem, Már eljött, rám röpült régi jó kedvem – Már el sem veheti senki éntőlem, Már el sem veheti senki éntőlem.

Ugy élek mint Páris szép mátkájával Kedvessen nevezett Helénájával, Phillis sem hagyta meg gyenge csókjával, Phillis sem hagyta meg gyenge csókjával.

Hajda! most megfogtam szivem sólymomat! Addig igazgattam vetett hálómat: Megékesítettem friss kalitkámat, Megékesitettem friss kalitkámat.

Ezután nem hagyom magam busulni Mert látom sólymomat már megszelödni,[18] Hiszem hogy ő fog én ölembe ülni, Hiszem hogy ő fog én ölembe ülni.

. . . . . . . . . . . . . . . Csak járok, tánczolok friss palotámban Sólymomat keresem vetett hálómban – Titius csak kaczagjon az nagy lángban, Titius csak kaczagjon az nagy lángban!

* * *

Mátray-codex.

„CANTIO DE AMORE.“

– Szebenben, 1660. –

Égő lángban forog szivem, higyjed éretted Mert mikor eszembe jutnak beszélgetésid, Kedvesen vélem eltölt szép mulatságid, Nagy-gyakorta orczámra hányt szép gyönge csókid.

Természetek az darvaknak: őszszel elmennek, De tavaszszal az jó időn ismét megjőnek, Az mezzőben ő társokkal szépen örvendnek: Akkor sem lész’ vigassága szegény fejemnek!

Mint társátul elhagyatott sólyom – olly vagyok, Az nagy kinban – siralomban lám, csak óhajtok, Szabadságra – vigasságra jó szót sem adok: Mig kedvesem vélem nem lesz – meg nem újulok!

Vajha valaha mégegyszer olly időt érnék Mellyben te szép személyeddel szemben lehetnék! Iszonyu fekete gyászom megfejérednék – Tűlöm elmult vigasságom még megadatnék!

Te szép gyönge csöcsöcskédet tapogathatnám, Két szép fehér mellyecskédet kikapcsolhatnám, Rózsaszinü szép orczádat ápolgathatnám, Kláris-szinü ajakidat csókolgathatnám.

Mennyi csillag van az égen széjjel étczakán: Annyi jókkal áldjon Isten, szép piros rózsám! Mennyi fövény vagyon széjjel tengernek partján: Annyi jókkal áldjon Isten, gyönyörű rózsám!

Piros rózsám elhagylak már nékem megbocsáss Hogyha ez néhány versekben van fogyatkozás; De lám ez néhány versekben rólad nem irás – Hozzádvaló szeretetem vett erre, nem más![19]

Nem maradhat sok irigytül én árva fejem: Bujdosásra énmagamat hanem ha vetem; Sok helyeket bébujdosván vadul köll élnem – Mert elválék már én tűlöm az én édesem.

Vajha az én kegyesemnek ő szép személyét Láthatnám, avvagy hallhatnám ékes beszédét, Foghatnám kezeimben két szép fejér csöcsét, Csókolhatnám ajakimmal angyali képét.

Sebes lángja égő lángnak mikor megszünik: Szivemtül is az sok bánat akkor eloszlik; Nagy szélvésztül tenger habja ha csendesedik: Bús szivem is talám akkor megvidámodik.

Hogy igy járjak – erre jussak meg sem gondoltam, Szerencsének változását mert még nem tudtam, Jaj de im magam kárára mint megpróbáltam – Állhatatlan, csalárd voltát megtapasztaltam.

Gonosz szerencse mit örülsz veszedelmemnek? Hogy nem szánod könyhullását két szép szememnek! Valjon így kell-é elmulni az én éltemnek? Óh Ur Isten – ha lesz vége én gyötrölmemnek!…

Hangos szavu filemile kedves szólását, Szép kertemben, cyprusfámon hangicsálását Nem kivánom – csak óhajtom nyelved szólását, Láthatnám szép ajakidnak rám mosolygását!

Sok étczakák álom nélkül mulnak el tűlem, Ha történnék aluvásom, akkor is nékem Ugy tetszik, hogy téged látlak csókollak szivem… Ha felserkenek – hát senki nincsen mellettem!

– Authorát ez verseknek mostan meg nem mondom, De kirül van: versfejekben el nem hallgatom, Sőtinkábblan szép rendessen előszámlálom: Ezerhatszáz és hatvanban az kinek irom.

Szintén Kisasszony havának ideje tájban Személyedtül elválásom keserü búban Irám ez nehány verseket Szeben-várában, Személyedet óhajtottam iszonyú lángban.

* * *

Ez igen becses költeményt a Mátray-codex tartotta fenn. – A versfőkben, daczára az utolsóelőtti versszak állitásának, értelem nem rejlik. – Szeben vára alatt valószinüleg az erdélyi Nagy-Szeben értendő, mivel ez birt hajdan jelentékeny várral.

T. K.

FÁRSÁNGI DAL A RÉSZEGES ASSZONYRUL.

– 1666. –

Az minap egy asszony az többi között Ki lakozik vala két utcza között Ily csudát indíta borital között – Eb egyék benne[20] hacsak bélt főzött!

Asszonybarátim, jer ugymond, igyunk! Az urunk vesztéért mast vigan lakjunk, Két három rosz pénzzel ne is gondoljunk – Holnap égett-borra meg’ ide hajtsunk.

Jobb kezét azonban szájában ölti: Az mit előbb ivott – az előltölti, . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Az bornak ő szagát hogy elfujthassa: Foghajmát – vagy tormát igen hapsolja, Noha torkát, gyomrát az igen rágja – De jó, hogy az urát elámíthatja!

Mint az tátosok, ugy megvivának, Nem régen urával vonyakodának, Efféle dolgáért harczolódának, – Mind az egész éjjel harczot tartának.

Urának szakállát marokkal tépi, Beste-lélek fiának őtet nevezi, Nem vala oly szitok kivel nem jegyzi: Megöllek az éjjel! – Azzal ijeszti.

Noha mindezek megkezdtek lenni Akará urával elfelejtetni, Torkon vervén, mindezt el kölle nyelni: Vert farkasnak köllött rókát hordozni.

Ura otthonn létekor az ágyot őrzi, Bugyogós korsóját párnában röjti Ha ura nem látja akkor hörpenti, Bortul lobbant torkát azzal enyhíti.

Ha ura néki szól: erőssen morog, Ha torka böfög is! hasa korog… Ugy tetszik nékie: az ház is forog, Szivében vetve van álnok horog.

Ura mások előtt igen esküszik Hogy az bor nékie semmit sem tetszik – Maga[21] ha tekénted: torkáig iszik, Megköszönd az vizben ha meg is mosdik!

Óh bezzeg utálá az bornak szagát, Ugyan utálá meginnia az borát; Mint koldús szégyenli az más garassát: Mégis fölhajtá ivós korsóját.

Mely igen beteges mig nem ihatik! Hidegen, melegen csak az mit iszik, Rágatlan az bor is tűle nyeletik – Jaj mint szánom szegént hogy igy kinlódik!

Isten oltalmazzon illyen vendégtül! Minden jó férfiat illy feleségtül! De hogy megóhassuk magunkat ettül: Kérjük az Ur Istent teljes szivünkbül!

Hej hogyha látnád ezeknek dolgát – Ötöd magával nagy-víg lakását „Tartozál jó Örzsék…“[22] dudolván mondják, Bugyogós korsóját tánczban taszíták.

Az kibül hajdina darab szalonna Tudja az korcsomát az pósta szolga; Kakas bévakarja, jércze kirugja: Ura keresményét gyakorta szórja.

Jaj szegény asszonnak megszáradt torka Mint perecz-sütőnek ........ tája; Ha meg nem könnyebbszik mint lészen dolga: Tudom Tantalusnak bővül meg kádja.

Az ezerhatszázban és hatvanhatban Az kedves fársángnak közepi tájban Az keserves asszon iszik buvában. . . . . . . . . . . . . . . .

* * *

Szencsey György dalkönyvéből. – A kipontozott helyeket az erkölcsiség tiltja közleni.

KESERŐSÉG MIATT…

– A kriváni kastélyban, 1666, decz. 10-kén. –

Keserőség miatt majd megemésztetem: Mert távul van tűlem az ki szeret engem; Gyakran lángol bennem megemésztő tüzem, Álmamban is tűled gyakran rettegtetem.

Óh minden egy ....[23] már ugy tart ez világ, Csak próbál, visel, s nem kell semmi vigasság, Azért én életem csak méreg, boszuság, – Cupidó Vénussal fiát elárulták.

Mint társátul megvált szép gerlicze-madár Szomorkodván szegény bolyog, alá s föl jár: Igy szegény fejem is csak szomoruvan jár – Mert szeretőjétül eltávozott immár.

Legordulván[24] hullnak szemembül könnyeim Keserőség miatt nyögnek én ajakim, Szivembül újulnak gyakor óhajtásim, És édesem helyett énnekem könnyeim.

Óh gyönyörüséges édes szép asszonykám – Nyelved szép zöngését vajha hallgathatnám! Rózsaszin orczádat én csókolgathatnám, Kézben derekadat hozzám kapcsolhatnám!

Siralmas gyászomat rólam mind elhánynám: Te szép személyeddel ha szemben juthatnám, Minden búbánattul én megfosztattatnám – Szomoruságimban megvigasztaltatnám.

Édes szivem higyjed, rövidnap megtérek, Hozzád szeretőmhez azonnal sietek, Virágos kertedben rózsát szedegetek: Piros két orczádon gyenge csókot tészek.

Ezerhatszáz fölött és az hatvanhatban Karácsonhavának tizedik napjában Szerzém ez verseket kriványi kastélyban Nevemet feljegyzém az versek számában.

* * *

Mátray-codex. A versfők „Komlós“ nevet rejtenek.

T. K.

KEDVEMET ÚJÍTÓ.

– A XVII-ik századból. –

Kedvemet újító Öröm, bátorító Nympháknak szép asszonya, Im elődbe mégyen Ajándékot viszen Vénus szegény szolgája; Fogadod jó szivvel, Szűbéli örömmel – Kedves hived ezt várja.

Alázatossággal Noha bátorsággal Ez követséget mondja; Vénus izenetit Kedves szép verseit Most elődben számlálja. Meglássad s meghányjad Szivedben megszánjad – Jó válaszszal bocsássad!

Te szép termetedet, Gyönyörű képedet Én mihelten megláttam: Régi személyedet Hozzám hűségedet Én magamnak ajánlám. Most légy egészséggel Neved rövid szóval Versfejében béfogtam.

Az kinek nevére Gyöngyvirág levélre Ez nehány verset irám: Régi szerelméért, Hozzám hűségéért Azt ő neki ajánlám; Hogyha megolvasod: Ottan megtalálod, Ki légyen – megtudhatod.

* * *

Mátray-codex. A versfőkben: „Kata“ név olvasható.

NINCSEN AZ ÉG ALATT…

– 1672. –

Nincsen az ég alatt kedvesb az gyémántnál, Hozzá meg hasonló az finom aranynál: Istenasszonyok közt nincsen szebb Vénusnál, Földi asszonyok közt nincsen szebb – Jutkámnál!

Édes személyedet noha ritkán látom: Kedves ábrázatod gyakorta óhajtom! Szerelmes beszédim szivemben titkolom… Jaj, ki nagy bánatom! hogy szivem hervasztom.

Kegyetlen, havasban-lakó fenevadak, Noha hajlott testem már régen prédának: Számtalan bánatim naponkint fárasztnak Édes Júliámért aggasztnak, s fonnyasztnak.

Életem újulást gyenge szerelmeddel Őzd[25] el bánatimat ennyi kérésemmel, Biztassad szivemet szerelmed tüzével – Hogy veled élhessek szép örvendezéssel.

Didónak példája jusson jól eszedben Az ki Aeneásért szenvedvén szivében: Megölé ő magát keserőségében – Hogy szép szeretője lőn elmenetelben.

Ez szomorú hirrel szép Lacedonia Az ki szeretőjét elmenésben látta – Gyenge szép két szeme sirásba fordula, Királyi ruháját gyászra fordította.

Didalus magának szárnyat csináltata: Szép szeretőjével hogy szembe juthatna, Azonba a szárnya ottan elolvada Csuda nagy veszélylyel az tengerbe hala.

Ezképpen történnék nekem is halálom: Csakhogy egyszer lenne veled mulatásom! Bátor[26] vadak között lenne én lakásom: Csakhogy kitölthetném kedves kivánságom!

Szárnyat csináltatnék, ha azzal használnék: Csakhogy szerelmedben én részesülhetnék! Didalus módjára halált is nem szánnék – Csakhogy édesemmel gyakran beszélhetnék!

Jutnának eszedben régi ajánlásid, Mások előtt is tött édes igéretid, Gyászszomorusága szivemnek csak addig: Mig csókot nem vesznek orczámrul ajakid.

Ujabb egészségben tartson meg az Isten, Igaz szerelmedért lásson kegyelmesen; Engem is éltessen veled egyetemben – Élhessünk kedvünkre jövendőben szépen!

Tudom irígyimnek fenekedéseket Noha ritkán tartjuk, titkon szerelmünket:[27] Mindazáltal mégis igen berzenkednek – Ne féljünk semmit is, higyjünk Istenünket!

Kedves szerelmedért ez verseket irám; Kérlek édes szivem, gyakran tekints reám, Igéreted szerint fordulj szemben hozzám – Tégy részt szerelmedben édes szép cyprusfám!

Áldjon meg az Isten minden jó kedvébül Az ki ránk nézdegél az magas mennyekbül, Tartson már magának minket mindenestül – Hogy véle élhessünk örökké – vég nélkül!

Mosolygó virágos Pünkösd innepében Az ezerhatszázban és hetvenkettőben Édessemrül irám ez verseket épen: Keresd föl az nevét verseknek fejében.

* * *

E szép ének is a Mátray-codexből való. A versfők tartalma: „Néked édes Jutkám!“

NEM RÉGENTEN VALA…

– 1676. –

Nem régenten vala nekem vigasságom, Vigadván gyakorta való mulatságom, Mulatságom után kevés busulásom: Busulok mast immár, mert van sok aggságom!

Aggódván elmúlik tűlem ifjuságom – Ifjuság idejét folynia mert látom; Látván ellenségim én ártatlanságom: Ártalmasnak mégis kiáltják világom.

Világomat élém, világon világom: Virágoznék midőn kedves ifjuságom; Ifjuságom utát gátolja fogságom, Fogságomat mikor uri, szabadságom.

Életem panaszban; éltem is semmiben Igazságtalanúl hiremben-nevemben Mocskolván, hogy ők is magokhoz hasonlíthassanak: Hasonlitásokkal rágalmazhassanak.[28]

Ilyen mindez világ-fia átaljában, Az ki torkig merül az nagy álnokságban; Másra keni vétkét, gyors az vádolásban: Csak lehessen mentség az maga dolgában.

Óh fölséges Isten! óhajtásom értsed, Értvén, bús szivemet sokkal ne késértsed – Késérteted inkább fejemrül térítsed: Hogy irgalmas voltod hozzám megjelentsed.

Mellemet szaggatja, erőmet fogyasztja, Fogyatván: busulás velőmet szárasztja, Szárasztván: szivemet éppen elhervasztja, Hervasztván: testemet sirban bészállítja.

Óh fonnyadt virágszál – ki minap virágzál, Virágos kertemben kedvem szerént játszál, Játszadozván: de mast száraz ágra szállál – Mi lehet az oka hogy így nyavalyodál?

Nem egyéb: irígyem rám fordult méreggel, Szivemben béhatott mérges kézivével, Reám hazug nyelvvel költött beszédével – De megveri Isten fogván üstökénél!

No többet nem szólok, elhagyván sok panaszt, Panaszom mert látom senkit nem hervaszthat, Meghervadott szemem inkább könnyet áraszt – Vegyenek irígyim Istentül bőv választ!

– Ezerhatszáz hetven és hat esztendőben Mikor már gabona sárgudnék mezőben Szent-Jakab havának elsődik hetiben Ezeket ugy irám bús szivvel versekben.

* * *

Szencsey György dalkönyvéből. Figyelmeztetjük az olvasót e költeménynek azon sajátságára, hogy a sorok végén álló szó a következő sor elején más alakban ismételtetik; e költői szójáték csak az 5-ik, a 9-ik, és az utolsó versszakoknál nem fordul elő.

T. K.

MEGUNT ENGEM AZ ÉN URAM…

– Debreczenben, 1688. –

Megunt engem az én uram czafrangos voltomért; Nem adnék én egy deákot hatvan katonáért, Az deákot derekáért – teste állásáért Ugy szeretem az lölkömet frissen járásáért.

Nem ér vele egy dologbul hatvan parasztember, Az udvari levesek (?) is mint megázott kender, Csak olyanok mint ó boron megrészegült hengér,[29] Avvagy az rab, az ki mellett szüntelen az csincsér.[30]

Szomorúan nézi mert ő fogságban tartatik, Az udvari leveseknek csak forgója fémlik: De az deák alkalmatos, őmaga is hízik Mikor Vénus csatáján jár – igen vitézkedik.

Az szép asszony ugyan vigad ha deákot láthat – Annálinkább ha ő véle kedvére mulathat, Mert gyönyörü szép csókokat orczája ott kaphat, És patyolathoz hasonló testet tapogathat.

De ellenben az deák is jó szivvel mulathat: Rózsaszinü szép orczákat mert szája csókolhat, Két szép gyönge aranyalmát gyakran tapogathat – Mézzel folyó édes szókat szép Vénustul hallhat.

Azért gyönyörű szép karok őtet ölelgetik, És ő néki minden csontja örömmel bételik, Fejér hattyu-lábaival lába nyomattatik, Szerelemnek csókjaival szive terhesedik.

Mindenféle ajándékot ő tűle megnyerhetsz, Akar oldalt, akar hasmánt mind megcselekedhetsz; Vitézmódra szép Vénussal szegény megütközhetsz Szép árvája szerelmivel hitelében lehetsz.

Elég légyen az én versem, mert mind az két részrül Talám többet irnék másszor asszony szerelmérül Az ki azért meggyőzetett deák szerelmétül – Ilyen szókra fakadhat ki szerelem tüzétül:

Bár éntűlem mind az étel, mind az ita messze Eltávoznék, csak egy deák szeretőm lehetne, Minden testem és tetemem vigan örvendezne – Szép Vénussal az én testem innepet szentölne.

Azt akarnám: minden füszál egy deákot szülne, Minden uton és utfélen egy-egy deák ülne, Az hol tűle az én szivem örömmel bételne – Minervának táborára tudom hogy készülne.

Áldott bizony az a magzat ki deákra talál: Mert szerelem az deáknál ugyan parázson áll; Ha szép nyelvet kiván: aztat csak deáknál talál – Az hol bátor sziv kölletik: ott mindenkor megáll.

Bezzeg én is komámasszony megfogtam volt egyet, Ha világon szerelmes volt: az volt az, elhigyjed; Bárcsak mastan két fejünkre találhatnék egyet – Megújulna[31] sok bánatunk – bizonynyal elhigyjed!

Nem beszélem én már tovább deákok szerelmét, Ki nem bolond, ihon megvan! nézze meg személyét Hogyha látja – megkivánja ékes tekéntetét – Még éjjel is nem felejti az ő szép termetét.

Nem kérdem én már senkitül deákok szerelmét: Mert jól tudom, próbáltam is ő szerelmességét; Járd el bátor[32] ez világnak hosszát szélességét: Nem hiszem hogy találhatnál te nagyobb szerelmet!

Scholában tanult elmémet gyötreni nem szánom, Elmémbéli fáradságom semmire sem bánom, Gyönge elmémtül mint lehet hiven tatarozom: Az deáknak pennájokat meg is koronázom!

Nem ér véle az képiró ő borostyájával:[33] Mert az deák följül mulja pennacsinálással; Nem ér véle barbélylegény ő sétálásával: Mert ebben is megelőzi deák bölcs szavával.

Szabólegény az kovácscsal jobb hogy csak hallgason, Mert ha varr is, kovácsol is: igen késő haszon; Vargalegény az tobakkal[34] bocskában[35] gázoljon, Az udvarban nőtt nyalka is jobb csak tálat mosson

Hogy nyitod föl csipás szemed hitvány molnárlegény, Ki olyan vagy mint az tüznél elszáradott héring; Azt tudod csipás szemeddel, hogy már az nap is téj – Jobb hogy csak veszteg fekügyél, alugyál az tüznél!

Csizmazia, csiszlér[36], pintér[37] csak megcsöndesedjél: Az deáknak egy szavára engedelmeskedjél; Szép asszonynyal semmimódon ne szerelmeskedjél, Mert ti nagyon zörögnétek, bár jól mesterkedjél.

Jaj az szegény korongrúgó gerencsér-legényke – Jóllehet hogy fazokaddal vagy te igen hötyke: De az vitéz deák előtt vagy olyan mint pille, Ha akarná egy bennetek tizet is elvinne!

Hát te szurkos és mogorva, goromba lakatos – Jóllehet az te munkád is olykor igen hasznos: De gyakorta menyecskéknek igen-igen káros, – Az deáki sereg előtt vagy te igen csúfos.

Látd-é édes komámasszony mely drága az deák! Olyan ritka mint az mezőn basilicum-virág, Olyan kedves mindeneknél mint az zöld pálma ág – Szintén olyan kellemetes mint az olajfa-ág.

Az könyvtartód gyémántkűbül légyen kifaragva Minden része spichinárral, rúzsával megrakva; Pennatartód majoránna, ékes mint viola – Szaporodjék minden kincsed mint az borostyánfa!

Mendikásod szófogadó légyen mint Párisé, Ne lehessen olyan ravasz, mint az Argyílusé, Hanem légyen oly hivséges mint Alexsándoré: Igy lészen ő köllemetes elhigyjed, mindennél!

Kérem Istent tiszta szivbül, hogy minden dolgodat Áldja, szaporítsa neked két kézi munkádat; Az hol jársz-kelsz, bujdosol is – minden szándékodat Áldja meg Isten mindenkor jó kivánságodat!

– Ezerhatszáz nyolczvannyolczban mikoron irnának, Haiszler gyenerál[38] tábora városra jutának Debreczenben hogy kvártélyra mind elosztatának: Akkor mondta egy szép asszony czifra katonának.

* * *

Szencsey György dalkönyvéből.

MEGMONDÁM TŰZÉGETTE…

– 1692. –

Megmondám, tüzégette, Hogy meg ne házasodjál: Mert egy szem buzád sincsen – A mellett pénzed sincsen.

– Hadd járjon édes néném! Eltart az én Istenem! Vadkörtvélyt is aszaljunk: Ugyan mégse koplaljunk.

Noha nincsen Rácz bátyám: De vagyon kukoriczám Eltartom magam azzal Szépen, másodmagammal.

Ha elmegy az aratás: Télben érik az csipke Kimenjünk az mezőre, Szedjünk mi szükségünkre.

Vadalmát, körtvélyt szedjünk, – Sárga-tököt szerezzünk, Pénzen ilyet ne vegyünk: Ugyancsak is megegyünk.

Gelegonyát is bőven, Kökény s magyaró lészen, Kukoriczát is pénzen Még más is tűlünk vészen.

Ha az télben belépünk Másoknak gyapjat tépünk, Hejában ne deleljünk – Ugyancsak kiteleljünk.

Hej dudoljunk, dudoljunk! Vadkörtvélyt is aszaljunk; Abbul fonalat fonjunk, – Nyakunkba ruhát vonjunk.

Ha megzöldül az haraszt: Ümögben jár az paraszt, Mikor mivel kapálást – Akkor nem köll az palást.

Aztán Szen-György nap táján Jutunk fogyatkozásban: Kimenjünk az sóskára – Meghizunk nem sokára.

Ha eljön az aratás: Én is dolgozom mint más, Itthon marad az padlás – Bizonyság lész az Balázs.

De ki nyárban nem keres: Télben az hasa üres, Még az kenyér is kedves Noha nincs gyakran leves.

Nám Bencze bátyádnak is Nem volt még csak rozsa is: Megházasodott mégis – Nem szégyen hát nékem is!

– Ugyde Bencze bátyádnak Frissebb társa volt annak; Nem mordul az orsónak – Télben is pénzt találnak.

Ne nézz Bencze bátyádra, Ne légyen gondod arra; Talála ő társára – Mint az tót az kására.

Mikor ő hasa jól lakik: Akkor az tied nem telik, Üresen morgolódik – Étekrül gondolkodik.

– Ne pirongass jó néném! Más volnál: nem szenvedném; De méltán megbüntetném, Házambul is kiverném.

Majd kinyilik az idő Én sem lészek heverő, De méltán dologtevő – Mindenre gondviselő.

Ez verseket hogy irám Kilenczven kettőrül szólván, Költenek Nyitra táján Egy plebánus konyháján.

* * *

(Szencsey dalkönyvéből).

HALLOD-E IFJU…

– A XVII-ik századból. –

Hallod-e ifju, jőjj te egy szómra Nem mondok gonoszt, sőt intlek jóra, Nem sokat tészen egy fertály óra – Nem sokat tészen egy fertály óra.

Tudod-e mastan elődben jöttem? Avvagy nem veszed azt is eszedben Hogy ma napestig fáradtam ebben – Hogy ma napestig fáradtam ebben.

Nagy siralmasan téged kereslek, Minden utakon téged lestelek, Igen akarom hogy föllöltelek – Igen akarom hogy föllöltelek!

Mondjátok mastan nagy hamissággal Bétöltöm minden fogadásimat, Megadom minden adósságimat – Megadom minden adósságimat.

Szép nyoszolyámat is megvetettem, Selyem paplanynyal béteritettem, Szép szőnyegekkel béfödöztettem – Szép szőnyegekkel béfödöztettem.

Mast jőjj el vélem, arra fekügyünk, Ketten, kedvesen szerelmeskedjünk Szép játékokkal megelégedjünk – Szép játékokkal megelégedjünk.

Nincs uram itthonn, elment nagymessze, Tudom mikor lesz hazajövése, Csak tegnap ment el, nem köll félnie, Csak tegnap ment el, nem köll félnie.

Utraváló pénzt is eleget vitt, Aranynyal tölté meg az erszényit; – Mast legyünk vígan, elvitte az kint, Mast legyünk vígan, elvitte az kint.

Kezedben vagyok, szabad légy velem, Te se kémélljed magad éntűlem, Járulj közelebb, ölelj meg szivem – Járulj közelebb, ölelj meg szivem!

Ifjuságodat ne tölts(d) hejában, Mert mast vagy virág szép illatjában, Fáj az te szived kivánságában – Fáj az te szived kivánságában.

Hiszem nem lehet ördög az ember, Kinek ura van oly asszonyember: Hogy meg ne unja ha itthonn hever – Hogy meg ne unja ha itthonn hever!

Sem testemnek sem lölkömnek nem köll, Csak téged lölköm óhajtlak szivvel – Soha tetűled nem is állok el – Soha tetűled nem is állok el.

Kérlek, te engem hogy meg ne útálj, Mig uram megjön: addig nálom hálj, Együtt légy vélem, tűlem el ne válj – Együtt légy vélem, tűlem el ne válj.

De csak veszne el az kurafia Másszor lennék én akkor világra –[39] Óh hogy meg nem tud rólam halnia – Óh hogy meg nem tud rólam halnia!