Part 9

Mily nagygyá teszi képzeletünk a jelent, megnépesítve ezt szakadatlan elmélkedésekkel, és mily kicsinynyé teszi az örökkévalóságot, a melyhez, minthogy ezt megérteni nem tudja, nem fűzhet emberi okoskodásokat! És mivel az, a miről többet gondolkozunk, mindig nagyobbnak tünik fel előttünk: hajlandók vagyunk az örökkévalóságot semminek, és a jelent, a semmit örökkévalóságnak venni. S mindennek gyökere oly mélyen van bensőnkben, hogy eszünk nem akadályozhatja meg tévedésünket.

XCIX.

A képzelődés a kis dolgokat oly nagyra bírja felfújni, hogy ezek iránt bennünk szenvedélyes ragaszkodást, tiszteletet kelt. És viszont vakságában a nagy dolgokat kicsinyekké teszi s mer beszélni még az Istenről is.

C.

Felteszszük azt, hogy minden ember egyformán gondolkodik s egyformán érez; pedig erre kevés bizonyítékunk van. Azt látom, hogy egyes dolgoknak mindnyájan egyforma nevet adunk; a név ugyanaz, a melylyel egyes dolgokat meg akarunk jelölni. De vajon egyformán látjuk-e azért az egyes dolgokat; ugyanazon gondolatokat keltenek-e bennünk egyes tárgyak? Tapasztaljuk néha, hogy több ember ugyanazon következtetést von le egyes jelenségekből; mert szokássá vált bizonyos képzetekhez bizonyos gondolatokat fűzni; de azt nem tudjuk, vajon egyformák-e a képzetek, miket a tárgyak az emberekben keltenek?

CI.

A természet szakadatlanúl utánozza önmagát.

A jó földbe vetett buzaszem kicsírázik. A fogékony lélekbe oltott elvek is megtermik a magok gyümölcseit.

A szám utánozza a térséget. Mindkettő sokszorozódik.

Mindenütt ugyanaz a folyamat észlelhető: a gyökerek, az ágak, a gyümölcs, az alapelvek, a következmények megvannak mindenütt.

CII.

A természet fokozatokat tüntet fel: _itus, reditus_ (haladás – visszatérés). Halad a természet és újra visszatér; majd messzebb megy, majd közelebb, majd oly előre halad, a mily messze még nem volt.

Az embernek nincs természetében az örökös haladás; fejlődik és satnyul.

A láz majd hőséget, majd reszketést okoz; és a fázás is, meg a hőség is a láz magas fokára mutat.

Az emberi szellem halad folytonosan s újabb és újabb találmányokkal gazdagít bennünket. De a világ, az emberek jósága és rosszasága mindig ugyanaz marad.

CIII.

A puszta csodálkozás mindent elront, minden törekvésnek szárnyát szegi már gyermekkorunktól fogva. Mily szép ez, mily okosan van ez így! mondjuk és nem igyekezünk bírálni és nem teszünk semmit.

CIV.

Az erény sokszor nem saját maga által nyer szilárd támpontot; hanem két vétek által támogatva állunk meg az erény keskeny ösvényén, mint a hogy két ellenkező irányú szél között is meg tudunk maradni egy helyen. De ha a két vétek közűl az egyiket elveszszük, beleesünk a másikba.

CV.

Sokan mondják, hogy a napfogyatkozások szerencsétlenséget jelentenek. Mondhatják ezt, mert a szerencsétlenség gyakoribb, mint a szerencse. S a ki szerencsét jövendől, gyakrabban téved, mint a ki szerencsétlenséget jósol. Szerencsére csak a legritkább jelekből következtetnek.

CVI.

A féktelen szabadság nem jó.

Nem jó, ha mindennel birunk, a mire szükségünk van. Küzdenünk kell mindig.

CVII.[33]

Azt kérdik tőlem, hogy mért neveztem meg azokat az írókat, a kiknek tanait kárhoztattam. Erre én azt felelem, hogy ha oly városban lennék, a hol tizenkét kút van, s ezek közűl az egyik meg van mérgezve, kötelességem volna mindenkit figyelmeztetni arra, hogy ne merítsenek vizet a megmérgezett kútból. És ha talán azt hinné valaki, hogy csak képzelődöm, kötelességem volna inkább megnevezni azt, a ki a kutat megmérgezte, semhogy az egész város ki legyen téve a megmérgeztetés veszélyének.

CVIII.

Sokan csodálkoznak azon, hogy mért írok én könnyed, tréfás, élénk modorban. Hiszen ha a tudósok nehézkes és fejtörést igénylő modorában írnék, csak a tudósok olvasnák műveimet, pedig nekik erre semmi szükségök sincs; mert ők azt, a mit írok, épen olyan jól tudják, mint én. S azért azt hiszem, oly hangon kell szólnom, hogy a nagy közönség és a nők is megértsenek s megtudják, hogy mily veszélyesek azok az általában elterjedt tanok, a melyeknek tévedéseire én rá mutatni igyekezem.

CIX.

Kétkedni Istenben: nem egyéb, mint hinni benne. Csak az nem hisz, a ki tagadni mer.

CX.

Miként eszünket, úgy érzelmeinket is megronthatja a társadalom. Eszünket és kedélyünket kiművelheti, de tönkre is teheti a másokkal folytatott társalgás. Csak akkor szabad társaságba mennünk, ha már eszünk és szivünk megállapodott, nézetünk és jellemünk megszilárdult. Mindenkor boldog az, a ki nélkülözheti a társaságot. Csakhogy a köznapi lelkek nem szeretik a magányt.

CXI.

Semmi áldozat sem nagy, ha általa jó barátra tehetünk szert. A nagyokra és hatalmasokra nézve is becses a jó barát, a ki távollétökben is őszintén és jó akarattal nyilatkozik róluk. De jól meg kell fontolni a választást. Gyönge jellemű s köznapi gondolkodású barátaink gyakran engedik magokat mások által befolyásoltatni és ha távollétünkben mások megszólnak, ők soha sem mernek védelmünkre kelni.

A SZERELEMRŐL.

Az ember gondolkodásra született; nincs egy pillanat sem, melyben valamiről ne gondolkoznék. De a gondolatok, melyek magokba véve boldoggá tudnák tenni az embert, ha örökké foglalkoztatnák őt és lekötnék figyelmét, csakhamar elfárasztanák. A szakadatlan egyformaságot soha sem szokhatja meg az ember; mozgásra, tevékenységre van utalva s szüksége van arra, hogy olykor megrázkódtassák őt ama szenvedélyek, melyeknek oly sok forrását leli fel szívében.

Az ember természetéhez legillőbb s a legtöbb egyéb érzelmet és indulatot magában foglaló két szenvedély: a szerelem és a dicsvágy. E kettőnek semmi köze sincs egymáshoz, habár gyakran kapcsolatba hozzák őket. Sőt egyik a másikat mindig meggyöngíti, s a legtöbbször tönkre teszi.

Bármily emelkedett lelkületű legyen is valaki, csak _egy igazi, erős_ érzelem töltheti el lelkét, s ha a szerelem és a nagyravágyás találkozik egymással, mind a kettő eltörpül s nagyságának felét elveszti.

Az idő, az életkor semmi befolyással sincs e két szenvedély keletkezésére és megszünésére; megszülethetnek azok már a gyermekkorban és élhetnek a sírig. Mivel mindenek előtt a bensőség, a hév az, a mi élteti e szenvedélyeket: úgy látszik, hogy mindkettő inkább az ifjú kornak sajátja s hogy évek multán gyöngül mind a kettő; de ez mégis a ritkább esetek közé tartozik.

Az emberi élet fájdalmasan rövid. Rendesen a születéstől számítják azt; de én részemről csak az értelem kifejlődésétől számítom, a mi pedig legtöbbször csak az ember húsz éves korában fejeződik be. Addig gyermekek vagyunk.

Mily boldog az az élet, a mely szerelemmel kezdődik és nagyratöréssel végződik! Ha hatalmamban volna a választás, én ilyen életet kivánnék magamnak.

Szeretni, a míg az ifjú kor édes hevülete tart és a mikor ennek helyén üresség támad, ezt a dicsvágygyal tölteni be!

Minél emelkedettebb lelkületű valaki, annál erősebbek a szenvedélyei; mivel a szenvedélyt gondolatok, érzelmek és indulatok alkotják, a melyeknek forrása _lelkünkben_ van s a testiség, az anyagiság csak mellékesen járul hozzájok. _A szenvedélyek tehát oly erősek, a mily nagy maga a lélek_, melynek összes képességeit lefoglalják magok számára. Csupán az igazi, erős, nagy szenvedélyekről szólok itt; mivel a kisebb indulatok gyakran jelentkeznek együttesen is és különféleségeikkel sokszor megzavarják az embert.

A nagy lélek mindenben nagy; minden sajátsága nagyságára vall.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Vajon kell-e szeretnünk? Hasztalan kérdezzük ezt. Ezt csak érezni lehet. Az okoskodás, a megfontolás itt ki van zárva; felkeresnünk nem lehet a szerelmet, hanem önkénytelenül ragadtatunk feléje. És ha eszünket hívjuk segélyül, hogy eligazodjunk, az mindig meg fog csalni minket.

A tiszta szellem csak tiszta érzelemre képes. Az emelkedett, tiszta lelkületűek hévvel szeretnek és öntudatosan.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Kétféle szellem van: az egyik biztosan, sokszor nehézkesen, de hajthatatlanul halad előre s ezt mennyiségtaninak nevezhetnők; a másik alkalmazkodó, hajlékony, s rendelkezik mindig változatos gondolatokkal, melyeket a szeretett lény sokféle tulajdonságaira alkalmaz; ezt finoman kiműveltnek lehetne neveznünk. Ez utóbbi egyetlen könnyed, futó tekintettel felismeri az embereket, a szem kifejezéséből, az egyes mozdulatokból következtet a szívre, a lélek működésére.

Ha valakinek a lelke e kétféle szellemi sajátságot együttesen birja, akkor magáénak mondhatja a szerelem legnagyobb gyönyöreit! mivel szelleme erős és hajlékony is egyszersmind; pedig e tulajdonságok mindenike szükséges két szerető szív megszólalására.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A szeretet érzelme már velünk születik s annál inkább kifejlődik szívünkben, minél tökéletesebbé, műveltebbé válik szellemünk. E velünk született szerelmi ösztönünk arra készt, hogy szeressük azt, a mi nekünk szépnek tünik fel; de nem mondja meg nekünk soha, hogy mi az, a mit szeretünk és miért szeretjük azt. Ki merné tehát tagadni, hogy mi csupán azért vagyunk itt e földön, hogy szeressünk? Valóban, akármint igyekeznénk is érzelmeinket elfojtani, szeretünk folyton, szünet nélkül. Még oly dolgokban is, a melyekből száműzni reméltük a szeretet érzelmét, a melyeket nem tartunk összeegyeztethetőnek a szeretet érzelmével, ott él elrejtve, titkon a mi szeretetünk. Az ember egy pillanatig sem lehet el szeretet nélkül.

Az ember nem szeret örökké önmagával foglalkozni. _Azonban szeret:_ és így szeretetének tárgyát önmagán kívül kell keresnie. E tárgyat csak a szépben leli fel; de mivel ő maga Isten legszebb teremtménye, önmagában kell feltalálnia ama szépnek _mintáját_, melyet szeretete tárgyául a külvilágban keres. És mindenki megfigyelheti azt, hogy a szépnek első sugarait önmagában leli fel s aztán a szerint, a mint ezeknek a külvilág tárgyai megfelelnek, vagy ezekkel ellentétesek, – a szerint alakul meg bennünk a szépnek és rútnak eszméje. Ámde midőn az ember önmagát elhagyva, önmagából mintegy kilépve, az ez által támadt ürességet a külvilág valamely teremtményével akarja betölteni, nem elégedhetik meg bármivel. Szíve nagyon üres; olyannal kell betölteni szívét, a mi hozzá hasonló s legjobban megközelíti őt. A szépségnek tehát, hogy az embert kielégítse, nem csupán külsőleg szépnek, hanem a bennünk élő szépnek eszméjével összhangzónak, hozzánk hasonlónak is kell lennie. A hasonlóságot aztán csak nemünk különbözősége korlátolja.

A természet mindezek igazságát mélyen bevéste lelkünkbe; gondolkodnunk sem kell a végett, hogy minderre rá jőjjünk. Érezzük, hogy a szívünkben üresség van, mely betöltésre vár. De jobban érezzük, semhogy egészen kifejezni birnók.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Habár a szép eszméje eltörülhetlenül lelkünk mélyébe van vésve, megvalósulása a körülményekhez képest az egyeseknél különböző. A szép külső alakját mindenki máskép képzelheti. Mert nem az elvont, eszményi szépet keressük csupán, hanem azt bizonyos _alakban_ akarjuk látni, melynek apró részleteit is megalkotjuk; s el lehet mondani, hogy mindenkinek a lelkében megalakul annak a szépnek az eredetije, a melynek másolatát keresi a nagyvilágban. De sokszor a nők határozzák meg eszményeinket; a nekünk tetsző nő egyéniségéből vonjuk le az egyes tulajdonságokat: előbb valósul meg a szép, s aztán _csak_ ebből alkotjuk meg az eszményt. A nők korlátlanul uralkodnak lelkünkön s bevésik oda annak a szépségnek az eszményét, a melylyel ők birnak, vagy a mely nekik tetszik; és így az ő akaratuk szerint alakul meg bennünk a szépnek eszméje. Ez az oka annak, hogy a szőkéknek és a barnáknak megvan a magok százada: a nők ízlése szerint alakul a mi ízlésünk is.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A világ, vagy az egyes országok sokszor szabályozni akarják a szép eszményét. Pedig nagyon különös, hogy a szokás annyira bele játszék érzelmeinkbe.

A _szép_ általános szabályainak megállapítása azonban nem akadályozza meg azt, hogy mindenkiben külön eszméje éljen a szépnek, a mely szerint ítéljen mások felől és a melyre támaszkodva ki merje mondani, hogy az ő szerelmének tárgya a legszebb a világon.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A szépség sokféle alakban jelentkezik; fenntartására a nő egyénisége már magában véve is elégséges. A mely nő szellemes, bámulatosan tudja szépségét folytonosan éleszteni. A mely nő tetszeni akar, és a szépség előnyeit legalább részben birja, mindenkor eléri czélját; és bármilyen óvatos legyen is a férfi, a nő, ha nem is törekszik erre, meg fogja magát szerettetni. Ha a férfi szívében van még bármily kicsiny betöltésre váró hely, a nő könnyen befészkeli magát oda.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Az ember gyönyörökre született: érzi ezt és nincs is ennek felismerése végett egyéb bizonyítékra szüksége. Csakis észszerűen cselekszik, midőn átadja magát a gyönyöröknek. De legtöbbször csak _érzi_ szívében a szenvedélyt, a nélkül, hogy tudná, mikor és hogyan keletkezett az.

A valódi és álgyönyör egyaránt eltöltheti a lelket. Ha nem is igazi az öröm, elég, ha azt hiszszük róla, hogy az.

A szerelemmel mindenütt találkozunk. Magunk is könnyen hajlunk a szerelem felé. Semmit sem fogadunk be oly örömest a szívünkbe, mint a szerelmet. Ez az ember legtermészetesebb érzelme.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

És a szerelemre az idő nincs semmi befolyással; nem öregszik az soha. Mindenkor újszülött a szerelem. Igy mondják nekünk a költők s gyermek alakjával testesítik meg ez érzelmet. És mi szivesen elhiszszük; mert érezzük, hogy úgy van.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A szerelem szellemessé tesz minket és a szellem tartja fenn a szerelmet. Mindennap újabb tetszést kell keltenünk és látszólagos egyformaság mellett bámulatos változatosságra vagyunk képesek.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A becsvágynak van bennünk egy bizonyos forrása, mely önmagunk előtt úgy tünteti fel egyéniségünket, mint a mely saját magunkból kikelve a külvilágban is képes volna többféle szerepet betölteni. E becsvágy, e hiúság visz bennünket sokszor a szerelemre is. Arra vágyódunk, hogy mi is szerettessünk és sóvárogva merülünk el a szeretett lény szemeinek nézésébe, hogy ezekből kiolvassuk az óhajtott viszonszerelmet. Mert a szem fejezi ki a szív érzéseit; de a szem beszédét csak a szerető szív érti meg.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Az ember önmagában véve tökéletlen lény; saját mását kell feltalálnia, hogy boldog lehessen. És legtöbbször olyat keres, a kivel hajlama, lelkülete megegyezik; mert ily lénnyel egyesülve véli a boldogságot, saját lényének érvényesülését legkönnyebben feltalálni. De sokszor megesik, hogy valaki önmagánál emelkedettebb lelkületű lény felé vonzódik; csakhogy ilyenkor a szerelem mellett azonnal feltámad a _nagyravágyás_, mely a magasabban álló lény elnyerésére ösztönöz. Nemsokára aztán annyira elhatalmasodik itt a nagyravágyás, hogy elöli a szerelmet. Zsarnokká válik, mely nem tűr társat az uralomban; egyedül akarja birni a hatalmat s mellőle minden érzelemnek, minden szenvedélynek pusztulnia kell.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Az emelkedett lélek vonzalma, barátsága jobban betölti szíveinket, mint a köznapi lények szeretete. Ez utóbbi viszonzás nélkül úszik át szívünk felszínén; míg az emelkedett lélek szerelme betölti egész lényünket és ott marad örökké.

Gyakran szólunk oly dolgokról, melyeket csak úgy bizonyítunk be, hogy felhívjuk hallgatóinkat: figyeljék meg önmagokat, elmélkedjenek a mondottak felől és be fogják látni szavaink igazságát. Ily bizonyítékokat hozhatok én is itt elő.

Ha valaki gyöngéd és finom lelkületű, bizonyára a szerelemben fognak e lelki tulajdonai leginkább mutatkozni. Mivel a szerelem érzelme által önmagunkból kikelve, a külvilág valamely teremtménye iránt vonzódunk: mindazt, a mi a szeretett lényt és vonzalmunkat fenyegethetné, – mivel az a külvilágból jön, – könnyen megláthatjuk s kerülhetjük. Valódi gyöngédségre csak az emelkedett, tiszta, kiművelt szellem képes. A gyöngédség legtöbbször öntudatlan; nem mindenki gyöngéd, a ki ilyennek tartja magát; és a ki gyöngéd akarna lenni, az épen nem igazán gyöngéd. A nők örömest látják a gyöngédséget a férfiaknál és nézetem szerint ezzel lehet őket leggyakrabban megnyerni. A szellem nagysága előtt, mely az illetőket másoktól megkülönbözteti s mely mindig gyöngédségre vezet, a nők örömest hajolnak meg. A gyöngédség, mivel a szellemi képesség egyik nyilvánulása, miként emez, általában szintén velünk születik.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Minél emelkedettebb, kiműveltebb szellemű valaki, annál több szépséget vesz észre; de mihelyt igazán szeret, azontúl csak egy szépség létezik számára.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

_Egy_ gondolattal való szakadatlan foglalkozás elfárasztja az emberi szellemet. És ezért a szerelem gyönyöreinek maradandósága érdekében, olykor el kell felednünk s tudatunkból kiragadnunk azt, hogy szeretünk. Ez nem hűtlenség a szeretett lény iránt, mert hiszen mást nem szeretünk; hanem csak újabb erő gyűjtése arra, hogy még jobban szerethessünk. A természet parancsolja azt s lelkünk öntudatlanul engedelmeskedik. Mily gyarlóságára mutat ez az emberi természetnek! mennyivel boldogabbak lennénk, ha örökké szakadatlanul egy gondolatnak élhetnénk!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A szerelemnek megvannak a maga kínjai, de végtelen gyönyörei is. Mily boldogság minden gondolatunkat és tettünket arra irányozni, hogy megnyerjük mindig annak a tetszését, a kit legjobban becsülünk! Tanulmányozzuk saját lelkünket, hogy jobb érzéseinket sorra előszedjük és egyéniségünkkel megismertessük a szeretett lényt, a ki egy tekintetével gyönyört és kínt okozhat; és ha ő nem is figyeli meg lelki állapotunkat, mily büszke elégtétel az már magában véve is nekünk, hogy ő az, a mindenek felett becsült lény, a ki hullámzásba hozza érzéseinket! Szeretnők, ha egyszerre száz nyelven szólhatnánk, hogy kifejezzük érzelmeinket s mivel szó nem jön ajkainkra, tekintetünkkel, mozdulatainkkal akarunk ékesszólók lenni.

Mindeddig még csak gyönyöreit ismerjük a szerelemnek, mely szakadatlanul foglalkoztatja lelkünket. Boldogok vagyunk; mivel szünet nélkül lekötve tart az a törekvés, hogy ápoljuk érzelmünket, mely oly kellemesen érinti szívünket. De ily állapotban nem maradhat soká a szerelem; mivel egyedüli tényezők vagyunk még oly érzelemnél, melynél szükségképen két szereplő szükséges, a vágyódás izgalmai kimerítik a lelket.

Az érzelem megmarad továbbra is ugyanaz; de új elemek vegyülnek bele. Arra törekszünk, hogy megszerettessük magunkat.

Ez útat megtéve, a túláradó érzelem megapad és ha nem nyer segítséget azon forrásból, mely az érzelmet magát létre hozta, a szívnek elfojtva tartott sokféle ellentétes indulatai életre kelnek s a szívet ezer darabra tépik. De a reménynek csak egyetlen kis sugara újra feléleszti s előbbi állapotába helyezi a szerelmet. Gyakran pedig csak játékot űznek velünk a nők; de sokszor igazi szánalmat éreznek irántunk. Csak reménysugár legyen – és boldoggá tesz.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Az igazi benső érzelem az első lépést a szemek ékesszólásával teszi meg. Csakhogy ez ékesszólás titkát jól meg kell érteni.

Ha két egyén _ugyanazon_ mély és igaz érzelemmel van eltelve, nem fedezheti fel egymás titkát, vagy pedig csak az egyik érti meg a másik néma ékesszólását; de azt ez utóbbi nem tudja, vagy nem meri tudni.

Ha szeretünk, önmagunk előtt egész másoknak tününk fel, mint a mik azelőtt voltunk; és azt hiszszük, hogy mindenki észreveszi rajtunk e változást; pedig e feltevésünk nagyon téves. De mivel eszünket szenvedélyünk korlátok közé szorítja, nem itélhetünk tisztán s bizalmatlankodunk mindenki iránt.

Ha szeretünk, folyton rettegünk attól, hogy észreveszik vonzalmunkat.

És minél hosszabb a szerelem ez útja, annál több gyönyört éreznek a gyöngéd finom lelkületűek.

Vannak olyanok, a kiknek sokáig szükségök van a reménylésre: ezek a gyöngéd, emelkedett lelkületűek; s vannak ismét olyanok, a kik nem tudnak sokáig ellentállni az akadályoknak: s ezek a durvább, műveletlenebb, köznapi lelkek. Az előbbiek tovább és több lelki gyönyörrel szeretnek; az utóbbiak vonzalma hirtelenebb, követelőbb és gyorsabban lejárja magát.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A szerelem legelső jelensége: a határtalan tisztelet az iránt, a kit szeretünk.

Nincs semmi a világon, bármily magasztosnak, nagynak tünik is fel, melyet hasonlítani mernénk szerelmünk tárgyához.

Az írók soha sem festhetik elég híven szerelmes hőseik lelki állapotát, hacsak ők magok is nem élték át a szerelem gyönyöreit.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Egyszerre többet, vagy sokszor igazán szeretni: épen olyan természetellenes, mint a milyen visszataszító az, ha valaki valamely dologról igazságtalan ítéletet mond. Az igazi, erős szenvedély többszöri vagy együttes jelentkezése oly bántó hatással van ránk, mint az igazságtalanság.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

A szerelemben a némaság többet fejez ki, mint a szó. A szótlanságra kárhoztatott szerelem ékesszólóvá válik. Megfontolás nélkül, pusztán csak az érzelem uralmának engedve, némaságunk, mozdulatlanságunk mindent kifejez.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Sokszor szeretsz olyant, a ki nem is sejti érzelmeidet; és mégis oly hű maradsz hozzá, mintha szerelmed viszonozva volna.

Az emberi lélek megismerésének egyik módja az, ha magunkat másokhoz hasonlítjuk.

Nekem meggyőződésem az, hogy a valódi benső szerelem elfeledteti velünk társadalmi állásunkat, barátainkat és az egész külvilágot. És ezért visz oly magasra a szerelem, mivel minden gondolatunk egyetlen lényt vesz körül, a mely elégnek tünik fel nekünk az egész életre; szívünkben, melyet egyetlen érzelem teljesen betölt, nincs többé hely semmi más számára. Gondjaink, nyugtalanságaink, kétkedéseink eltünnek. Nem törődünk többé azzal, mit mond a világ. Mások véleménye nem létezik számunkra; minden tettünk, minden gondolatunk észszerű, mert igaz.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Nem csupán szokás az, hanem természetünkből kifolyó szükségszerűség, hogy a férfiak teszik meg az első lépést a nők hajlamának megnyerésére.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Az az önfeledtség, mely a szerelmet kiséri, és önmagunknak a szeretett lényhez való fűzése, oly tulajdonságokat kelt bennünk életre, a melyek eddig egyáltalában nem voltak meg bennünk, vagy nem voltak kifejlődve. Mindenki átnemesül, lelke emelkedetté, magasztossá válik.

A szűkkeblű ember szabadelvűvé válik, sőt nem is emlékezik már előbbi lelki tulajdonságaira. Előbbi szenvedélyei, indulatai összezsugorították lelkét, melyet most a szerelem kitágított, terjeszkedővé tett, az önzés korlátai közül a külvilágba hozott ki.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Helytelen dolog azt mondani, hogy a szerelem az észt nélkülözi. Semmi meggyőző okot sem tud felhozni az, a ki a szerelem észszerűségét el akarja vitatni. A szerelem azonos az észszel. A gondolatok rohamosan, birálat és megfontolás nélkül követik ugyan egymást; de mégis csak az észnek, a léleknek működése az; ha másként lenne, nem lennénk egyebek szomorú gépeknél. Ne zárjuk tehát ki az észt a szerelemből, mert hiszen az elválaszthatatlan ettől. Nincs igazuk azoknak a költőknek, a kik a szerelmet vaknak írják le; vegyük le a köteléket szemeiről és adjuk vissza látását újra, melyet önkényesen el akartak tőle venni.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –