Part 7

Szívesen hajlott a békére Mátyás, mert míg a csehekkel hadakozott, újra megmozdult a török, a Száva mellett hatalmas várat épített: Szabács várát s annak védelme alatt több ízben betört az országba, sőt Nagyváradot fel is égették, temérdek kincset raboltak, férfiakat, nőket rabságba hurcoltak el, anélkül, hogy valahol ellentállásra találtak volna. Ugyanakkor egy másik török had Moldvába tört be, hol azonban Magyar Balázs erdélyi vajda hatalmasan megverte a számban ötszörte nagyobb haderőt, 1475-ben, télvíz idején. És készült a király is, óriási ágyúkat, ostromgépeket készíttetett s hatalmas sereget toborzott össze. Mikor II. Mohamed szultán értesűlt Mátyás nagyarányú készülődéseiről, fegyverszünetet ajánlott s mindenféle kedvező ajánlatokat tett. De Mátyás az ajánlatokra ezt felelte: »Ha életemet is kell feláldoznom, harcolni fogok. Ám tudja meg a világ, hogy a keresztyénség megmentése nem rajtam mult!«

És indult egyenesen Szabácsnak, melyet a török négy esztendővel elébb épített. Ebben a várban halmozták össze a törökök az elrabolt kincseket, itt senyvedtek a magyar foglyok. Ennek a várnak védelme alatt törtek be újra meg újra hazánkba a törökök. Az 1475-ik esztendő októberében indult Mátyás Szabács megvételére s az ostrom 1476 első napjaiban kezdődött. Hat hétig tartott az ostrom, akkor az őrség megnyitotta Mátyás előtt a vár kapuit, sőt szolgálatába is állott. És tovább akarta folytatni a háborút a török ellen, ám az ármányos Frigyes császár megakadályozta e szándékában. Újra megkezdette a bujtogatást az országban s magát a hercegprímást, a sziléziai származású Beckensloer Jánost, az időközben elhúnyt Vitéz János utódát szerezte meg cinkostársának. Azzal ámította a prímást, hogy megválasztatja pápának s a nagyralátó ember, mig a király Szabácsot ostromolta, kiszökött az országból, még pedig nem üres kézzel: temérdek pénzt vitt magával. Most már csordultig telt a pohár. Mátyás félbeszakitotta a törökkel való hadakozást és sietett vissza, hogy Frigyes császár alattomosságait példásan megtorolja. De mielőtt a megtorlás munkájához fogott, egy régi adósságot kellett lerónia, adósságot, mellyel nemzetének tartozott.

IV.

Tizenkét esztendeje élt már özvegyi állapotban Mátyás s a nemzet méltán aggódott, hogy a nagy király majd örökös nélkül fejezi be dicsőséges pályafutását, s az ország trónjára újra idegen uralkodó kerül. Nem Mátyáson mult a házasság. Frigyes császár hugánál is próbált szerencsét, de csak ámították, komolyan nem gondoltak a vele való atyafiságra. Majd a Jagello házból akart feleséget, ez a szándéka sem sikerült. Így terelődött a figyelme Nápoly felé s kérte meg 1474-ben a nápolyi király leányának, Beatrixnak, ennek a nagyeszű, nagyműveltségű és szép leánynak a kezét. A nápolyi király szívesen fogadta Mátyás király leánykérő követeit, az eljegyzés megtörtént, de maga a házasság csak két esztendő mulva, 1476-ban köttetett meg. Ennek az esztendőnek májusában küldötte szét követeit Mátyás a különböző fejedelmi udvarokhoz a lakodalmi meghivókkal, s ugyanakkor indult Beatrixért is a fényes követség. A váradi püspök vezette a követséget, melyben nagy számmal valának főurak s nyolcszáz lovas kísérte a követséget, köztük húsz török vitéz. Szemkápráztató látványosság volt ez a kis hadsereg, volt mit bámulni az olasz városok népének. A főurak, a kíséret, legszebb, leggazdagabb ruháikban pompáztak, rengeteg kincset vittek magukon és magukkal, drága ajándékokat a magyar király menyasszonyának. S míg a követség oda járt, azalatt Mátyás királyi pompával várta a leendő királynét. A budai királyi palotát kijavíttatá, újabb épületekkel nagyobbítá, mesébe illően feldiszítteté s ezer meg ezer kéz dolgozott serényen, hogy minden ékes, ragyogó legyen s a rendezendő mulatságokban a bájos arának öröme teljék.

Téli időben indult Beatrix új hazájába s az ország határán főuri nők küldöttsége fogadta Magyarország leendő királynéját, a küldöttség élén az agg Szilágyi Erzsébet várta ölelő karokkal szép menyét. És pár nappal később elindult Mátyás is nagy vendégsereggel Székesfejérvár felé, hogy ott, az ősi koronázó városban fogadja menyasszonyát. Háromezer lovas kísérte a királyt Székesfejérvárra, hol már a külföldi és magyarországi vendégek óriási tömege hullámzott. Frigyes császár nem jött el, még követet sem küldött. A német fejedelmek sem jöttek el személyesen, csak egyik-másik küldött követet. De személyesen jött el Kristóf bajor s Frigyes liegnitzi herceg, Boroszló városából három tanácsúr negyven cifra lovassal jelent meg. Legtöbben jöttek Csehországból: hercegek, grófok s köznemesek.

December 9-én reggel érkezett Mátyás Székesfejérvárra s jött már a futár, hogy közeledik a menyasszony. Mátyás a kíséretével a várostól egy félmértföldnyire lovagolt a menyasszony elé. Ott a násznép számára pompás sátrakat vertek, a sátrak előtt tizenkét darab széles, kék szőnyeget terítettek le, ott foglalt helyet a király és fényes kísérete. Körös-körül hatalmas máglyák tűze lobogott, mivelhogy kemény hideg vala.

És jött a menyasszony. Elől Bánfi Miklós, aki a menyasszony nevében bokrétát nyujtott át a királynak, a bokrétán arany gyűrű, óriási gyémánttal. A menyasszony Szilágyi Erzsébet oldalán ült aranyozott hintón. Zöld bársonynyal voltak bevonva a hintó vánkosai. S zöld bársonynyal valának bevonva a lovak, a kocsisok, a fullajtárok is. Hét hintó követte a menyasszony hintaját, mind a hét előtt hat paripa, egy előtt tiszta fehér mind a hat, más előtt tiszta fekete s így tovább, minden hintó előtt egyszinű paripák. S a főrangú hölgyek, kik e hintóban ültek, mind hófehér ruhában, melyek ragyogtak az aranytól, gyémántól. Bánfi Miklós és Pongrácz János vezették a menyasszonyt a király elé, aki elébe sietett. Beátrix mélyen meghajolt, térdre ereszkedett, de a király gyöngéden felemelte, nyájasan üdvözlé, s kezén fogva bevezeté a sátorába. Utánok haladott Szilágyi Erzsébet, húsz fiatal nővel. És jöttek egymás után a nápolyi nők, a nápolyi herceg (a menyasszony testvére), Bosznia királya, a külföldi követek s a magyarországi urak. Mikor a fényes vendégsereg elhelyezkedett a sátorban, az egri püspök szép olasz beszédben üdvözölte a menyasszonyt, és jöttek sorban a követek, kik külön-külön üdvözölték. Akkor kint megperdültek a dobok, felharsantak a kürtök, a násznép kivonult a sátorból, a király barna paripára, Beátrix hófehér paripára ült s elindult a nászmenet a város felé. A város kapujában a papság fogadta a királyt s menyasszonyát, s elől szent István jobbjával, elindult a hatalmas menet az első magyar király templomába. Bent a templomban felzendült a hálaadó ének, melyet a király és menyasszonya állva hallgattak végig. Így végződött az ünnepségek első napja.

Itt, Szent István templomában tette Beátrix fejére a szent koronát a veszprémi püspök. Szilágyi Erzsébet vezette a templomba a menyasszonyt, ki piros szinű, aranyszálakkal átszőtt ruhát viselt s fölötte kivágott ujjú fehér prémes mentét. Kibomlott haját elől két sor igazgyöngyből font koszorú tartotta össze. Mise alatt Beátrix az oltár elé ment, ott a mentét leemelték válláról, s felöltöztették az arany szövetű piros palástba: ezt szokták viselni a királynők koronázás alkalmával. Most a bosnyák király, arany almával s királyi pálcával a kezében, Mátyás elé lépett s felkérte, hogy jöjjön az oltár elé. Mátyás az oltár elé lépett. Fején a korona, vállán Szent István palástja. Az oltár előtt menyasszonyával együtt térdre borult s a himnusz elhangzása után elébe lépett az ország nádora s kérdezé: Akarod-e, felséges úr, hogy menyasszonyod megkoronáztassék? – Akarom, felelt a király. Akkor a veszprémi püspök megeskette a menyasszonyt, hogy a keresztyén egyházat soha el nem hagyja, de sőt pártolja minden ellenségével szemben, s ismét a nádor lépett elő. – Akarod-e, felséges király, – kérdezé – hogy a korona menyasszonyod fejére tétessék. – Akarom, válaszolt a király.

A püspök ősi szokás szerint a menyasszony jobb karját és vállait megérinté a szentelt olajjal s a tárogatók harsonája közt föltevé fejére a koronát. A király az oltár előtt egy díszes széken ült és koronázás végeztével sorba járultak eléje a külföldi hercegek, grófok, kiket Mátyás Szent István kardjával lovagjaivá ütött.

Megkoronázván a menyasszonyt, a rengeteg násznép pár nap multán Budára indult, hová vasárnap reggelén érkezének meg. Egy egész hadsereg volt ez a menet, ragyogó, szemkápráztató. Ehhez hasonló pompát sem azelőtt, sem azóta nem látott Budavára. A menetet huszonnégy trombitás nyitotta meg színes damaszt- és posztóruhában, mellükön aranyozott paizs, a király hollós címerével. A trombitásokat díszlovasok követték, ezeket kilenc királyi kamarás, selyem dolmányban, melynek alját aranyszálakkal hímzett ékes mondatok diszítették. A kamarások után kilenc apród lovagolt, kis fiúk óriási lovakon. Jöttek utánok a külföldi fejedelmek s követek, a bosnyák király, a nápolyi király fia, a magyar és idegen főurak. A főurak után léptetett a király hófehér paripán, melynek minden szerszáma színarany vala. A király nyomában egy apród, ragyogó ékszerekkel terhelt paripán s az apród után a királyné, kinek paripája tetőtől talpig arany szövetbe volt vonva, ő maga sárga selyem palástban, fején korona. A királyné után haladtak a mesébe illő hintók. Az első hintóban Szilágyi Erzsébet ült. A hintók sorában magának a királynénak nyolc aranyozott hintaja volt, mind a nyolc előtt hat hófehér paripa. És minden kocsi körül síposok, trombitások, zenészek, bohócok. És bezárta a menetet fő- és köznemesek fényes sora s a nép beláthatatlan tömege ünneplő ruhában.

Ezt a mesebeli káprázatos menetet óriási tömeg fogadta Budavár kapuja előtt. A sort díszruhás zsidók nyitották meg. Ezeknek a csapatját egy agg zsidó vezette lóháton, ezüst kard a kezében, s a kardról egy ezüst pénzzel teli edény függött. Mellette egy ifjú lovagolt, ennek is ezüst kard és edény a kezében. Utánok huszonnégy zsidó barna-piros öltözetben, structollas süveg a fejükön. Kétszáz zsidó gyalogszerrel követte őket piros zászló alatt s midőn a királynő közelébe érkeztek, nagy énekszóval és kiáltozással mutatták be a tízparancsolat tábláját meg az ajándékokat s esdekelve kérték a királynő pártfogását. Most a budavárbeli papok üdvözölték a királynőt s a menet élére állva, himnuszok éneklése közt vonult a menet a Boldogasszony templomába. Másnap volt a királyi palota egyik legnagyobb termében az ünnepi lakoma, melynek fénye, gazdagsága méltó csudálatra kelté az idegeneket. Az ebédlő-terem falai arannyal áttört piros selyemmel voltak bevonva s ezek a drága szőnyegek telehintve gyöngyökkel és drágakövekkel. A királyi pár asztala mellett arany szőnyeg folyt le a mennyezetről s az asztal három hosszú selyemszőnyeggel volt beborítva. Sárga atlasz mentét s alatta cobolyprémes dolmányt viselt a király, cobolyprémes arannyal szőtt piros selyempalástot a királynő. A királyi pár asztalánál ültek: a nápolyi király fia, a barii érsek, a nápolyi főurak, Kristóf bajor herceg, a pfalzi és szász választófejedelmek követei és a bajor követek. A többi asztaloknál a magyar és idegen egyházi és világi főurak és hölgyek ültek, köztük Szilágyi Erzsébet a maga és a királyné udvarhölgyeivel.

A terem közepén, a király asztala előtt, szőnyegekkel bevont, négy oldalú, nyolc lépcsőjű pohárszék állott: ezen voltak elhelyezve az evő- és ivóedények, termetes ezüst korsók, karcsú serlegek, fedeles kancsók, lábas csészék, öblös kupák, tálak, tányérok, csupa arany és ezüst. S a padlózaton, az asztal előtt ezüstből vert, aranyozott szökőkút állott, mellette öt ezüst kenyérkosár. Odább egy kétakós ezüst hordó függött a mennyezetről, mely belül több részre volt osztva, különféle drága ó-boroknak. S közelebb, távolabb még nyolc más asztal állott, ugyanannyi pohárszékkel, mindeniken az ezüst edények nagy sokasága. Összesen 980 ezüst edény volt a pohárszékeken. És tele voltak rakva az asztalok is drágánál drágább evő- és ivóedényekkel. A király és királyné előtt egy nagy lovat ábrázoló, színarany edénytartó állott, rajta tálak, serlegek, csészék s mindenféle edények, színaranyból. Természetesen az egyes fogásokat csupa nagy urak hordották fel. A királyi pár étekfogói előtt a bosnyák király, Frigyes liegnitzi herceg, Hinko herceg és János, Szilézia hercege jártak.

Az ebéd alatt mutatták be a királynénak szánt ajándékokat. A német krónikások százezer akkori forintnál többre becsülték az ajándékok értékét, melyeket egyesek és testületek hoztak. Ebéd után széthordták az asztalokat, pohárszékeket s kezdődött a tánc.

Az első kört a német választófejedelmek és más német hercegek követei járták; a másodikat Kristóf bajor herceg vezette, a harmadikat a király és a királynő. Külön táncot járt el a nápolyi herceg nővérével, a királynővel, mely egy egész óráig tartott el.

Másnap ismét nagy ebéd volt a királyi palotában s akkor a király a külföldi követekkel ült egy asztalnál s evett egy tálból. Estefelé lovagi tornajátékok voltak. Maga az esküvő a következő vasárnap ment végbe. Az urak és a hölgyek a király elfogadó termében gyűltek össze. Aztán belépett a király, nyájasan üdvözölte az egybegyülteket. Innét kimentek a palota udvarára. Ott találkozott a király s a királynő. Mindketten lóra ültek s úgy vonultak a Boldogasszony templomába, ki lóháton, ki hintón. A templomban, a nagy oltár előtt, két űlőhely volt szembeállítva, ezeken foglalt helyet a király s a királynő. Fejük fölött aranyos bársonymennyezet volt kifeszítve, melynek nyelét hat magyar és cseh főúr tartotta. Most elélépett Gábor egri püspök, szentelt vízzel behinté a mátkapárt, aztán kézen fogva oltárhoz vezeté őket s összeesketé. A király és királyné esketés után visszaültek helyükre s először is Szilágyi Erzsébet lépett hozzájuk áldást, szerencsét kívánva frigyükhöz. És jöttek sorba a fejedelmi személyek, követek. A szerencsekivánatok után kezdődött a szent mise. A püspök csókra nyujtá a szentírást a királyi párnak, aztán ismét az oltár elé vezette őket s úgy áldotta meg a térdepelő királyi párt. Az esküvő ezzel véget ért s a ragyogó menet visszatért a királyi palotába, hol az elsőhöz hasonló nagy ebéd várta a vendégeket. És ekkor átadták a külföldi vendégek is az ajándékokat. Ebéd után lovagi tornajáték s népmulatság következett, melynek különösen kacagtató része volt az a tornajáték, melyet bohócruhába öltözött tizennégy ifjú rendezett, kik lóháton s piszkafával rohantak egymásra. És vége-hossza nem volt a különféle mulatságoknak. Vízkereszt napjáig (1477. január 6.) tartott a lakodalom, ekkor kezdettek oszladozni a vendégek, megrakodva a király ajándékaival, feledhetetlen emlékekkel, hirdetve mindenfelé Mátyás király udvarának fényét, gazdagságát, meseszerű pompáját…

Akkorbeli krónikások írták le Mátyás menyegzőjét, ennek szemkápráztató fényét s én tovább adom e könyvben is a mai és a késő nemzedéknek: hadd teljék meg a lelke a multnak ragyogó fényével. Nem hivságos ragyogás, vagyonmutogatás volt az a fény, az a pompa, mit Mátyás király ez alkalommal az idegeneknek mutatott: a nagyeszű, az elméjében nagy terveket forgató király a maga és országa nagyságát, gazdagságát adta tudtul mindeneknek, akiket illet, a fényes ünnepségekben.

V.

Hiába nem jött el Frigyes császár Mátyás menyegzőjére, hallania kellett hírét annak a pompának, melyhez hasonlót akkor tán egyetlen fejedelmi udvar sem tud vala kifejteni. Ám ennél mindenesetre jobban bántotta Frigyes lelkét magának a házasságnak ténye. Ha Isten fiúgyermekkel áldja meg e házasságot, semmivé lesz az alkú, mely szerint Frigyes vagy valamelyik fia örökli a magyar trónt, ha Mátyás utódok nélkül hal meg. Mindenáron megfosztani Mátyást a magyar tróntól, ez a törekvés dolgozott hitvány lelkében s ő, ki annak idején könyörögve kért segedelmet Mátyástól az »eretnek« cseh király ellen, most nyilvánosan elismerte Ulászlót Csehország királyának, sőt fel is biztatta, hogy hadat indítson Magyarország ellen. Ulászló be is tört Magyarországba, de Mátyás kevésbe vette ezt a betörést, neki Frigyessel volt nagy számadása. Egyenesen Frigyes ellen indult, sorban foglalta el az osztrák várakat és városokat, eljutott Bécsig s ostromolni kezdte azt. A megszorult császár könyörgésre fogta a dolgot, lemondott a magyar királyi címről (most már másodízben), elismerte Mátyást Csehország királyának s százezer arany hadi kárpótlás fizetésére kötelezte magát. Majd békére kényszerítette Mátyás Ulászlót is, Kázmért is, amanak kezén hagyva Csehországot, viszont a melléktartományok Mátyás birtokában maradtak s egyben tovább viselte a cseh királyi címet is.

Olmücben, 1479-ben kötötték meg a békét s Mátyás most ismét a török ellen fordulhatott, a minthogy a török ez évben újra betört az országba. Ebben a betörésben része volt Velencének is, mely arra számított, hogy míg Mátyás a törökkel hadakozik, szépen elfoglalja a magyar tengerpart vidékét. Ezúttal Erdélybe ütött be a török, de csakhamar ki is takarodott. Báthory István erdélyi vajda egymaga ugyan nem volt képes a 43 ezer főnyi török had kiverésére, de Mátyás segítségül küldte Kinizsy Pált, a volt molnárlegényt, most temesi főispánt, annak a kornak egyik legnagyobb vitézét. A török sereg éppen hazatérőben volt óriási zsákmánnyal, mikor Báthory és Kinizsy egyesült hadai Szászváros közelében, a Kenyérmezőn rajta ütött. A nagyerejű Kinizsy Pál két kezében két karddal vágta, szabdalta a törököt. Eszeveszetten szalad a török, elhányva az összeharácsolt prédát, még hírmondó is alig maradt a török seregből, halomban hevertek a holttestek s a diadaltól mámoros Kinizsy, midőn vége volt a harcnak, szertelen kedvében foga közé kapott egy törököt és úgy járta a táncot… Fényes diadal volt a kenyérmezei diadal, a magyar vitézségnek dicsőséges napja 1479. október 13-ika. És diadal után diadal követte a magyar fegyvereket. A következő évben Mátyás visszafoglalta Jajca várát Boszniában, több győzelmet aratott Szerbiában s mind idegen segítség nélkül. Nemcsak hogy nem segítették a keresztyén hatalmasságok Mátyást e diadalokban s e diadalok kihasználásában, de valósággal ellene dolgoztak. Míg ő a törököt verte, Velence elfoglalta Veglia szigetét, s a pápa Velencének adott igazat. Hiába figyelmeztette Mátyás a pápát, hogy a török nemsokára megtámadja Olaszországot is, hiába háborgott lelke a méltatlanságon, az oktalanságon, szavát, tanácsát figyelembe nem vették. A töröknek rá kellett lépni az olasz földre, hogy Mátyás szavát elhigyjék. És csakugyan az 1480-ik év tavaszán hatalmas török sereg tört be Dél-Olaszországba, elfoglalta Otranto városát s pusztított szerteszét. És most jön a java: egyenesen Mátyáshoz fordultak segedelemért, ugyanazok, kik nemcsak nem segítették az egész keresztyén világot fenyegető törökség ellen, de sőt mindenképpen gáncsot vetettek útjába. És Mátyás elküldött Magyar Balázs vezérletével 700 huszárt s a 8000 főnyi török őrség (a főhad még azelőtt eltávozott) a magyar huszárok jöttének hírére kitakarodott Otrantóból!

Csak 700 huszárt küldött Mátyás Otrantóba, mert nem küldhetett többet. Ő ez időben már újra Frigyes császárral hadakozott. Frigyessel, aki százezer arany hadisarc fizetésére kötelezte volt magát, de csak azt várta, hogy Mátyás eltávozzék, megfeledkezett a fizetésről. A magyar királyi címet, melyről két ízben mondott le, újra használni kezdette, a hadisarcból kifizetett 80 ezer aranyat, de a többinek a kifizetését nemcsak hogy megtagadta, hanem még be is tört az országba. S még ez sem elég, Mátyást mint cseh királyt hűbéresének mondotta! Mátyás a Frigyes hűbérese! Ám ez csak addig tartott, míg Mátyás a hadával megjelent. Azzal kezdette a megtorlást, hogy Regede nevű stiriai várat lefoglalta a hadisarc fejében. Erre aztán megindult az alkudozás. Közbelépett a pápa, folyt az egyezkedés, ami csak arra volt jó, hogy teljék az idő, hátha közben történik valami? De Mátyás átlátott a szitán, teljes erővel megindította a háborút konok ellensége ellen, sorba foglalta el az osztrák várakat és városokat s végezetül magát Bécset is. 1485. június 1-én bevonult a magyar király »Bécsnek büszke várába,« Szent István templomának tornyán megjelent a diadalmas magyar zászló! A magyar király a császári várban fogadta az osztrák urak hódolatát, magyar embert nevezett ki Ausztria kormányzójának: Zápolyai Istvánt s szintén magyar embert bécsi püspökké: Dóczi Orbánt.

Elérkezettnek látszott az idő, hogy Mátyás a magyar nemzet e megátalkodott ellenségét megtörje. E célból egy nemzetközi szövetség létesítésén munkált. Ám e munkájában nem volt szerencsés a nagy király, jóformán mindenütt akadályra talált, mivelhogy egy ország sem nézte jó szemmel a magyar király hatalmának szertelen növekedését. A pápa is csak akkor volt barátja, ha rászorult, egyébként Frigyest támogatta. Frigyest, ki a maga erejéből semmire sem tudott menni s ki valóságos babonás hittel számított arra, hogy a nálánál jóval fiatalabb Mátyást túléli s akkor majd fejére kerül a magyar korona! És hiába alázta meg Frigyest a nagy király, ennek az embernek szüntelen való fondorkodása megakadályozta sok nagyszabású tervének végrehajtásában. Mikor Mohamed szultán halála után elkövetkezett a kedvező alkalom arra, hogy döntő csapást mérjen a szultánfiak trónviszálya miatt megoszlott törökre, békét volt kénytelen kötni, mivelhogy a töröknél is veszedelmesebb ellensége, Frigyes és társai megakadályozták a kedvező alkalom kihasználásában. És Frigyes császár, ha nem is érte meg, hogy fejére kerüljön a magyar korona, csakugyan túlélte Mátyást!

VI.

A nagy király 1485-ben kezdett betegeskedni s 1490. április 6-án nagy kínok közt meghalt. Április 4-én, mely virágvasárnapra esett, még jelen volt az istentiszteleten, s annak végeztével a velencei követet lovaggá ütötte. Déltájban nagyon fáradtnak, éhesnek érezte magát s hogy éhségét csillapítsa, fügéket hozatott. Megevett egy fügét s szörnyű haragra lobbant, mivelhogy romlott volt a füge. A királyné rémülten szaladt hozzá, mindenféle ételekkel kínálta, de a király semmit sem fogadott el. Szeme elhomályosodott, a feje szédült s bevitték a hálószobájába, ott lefektették. Alkonyattájban elvesztette az eszméletét s kínosan nyögött, jajgatott, Jézus nevét kiabálta. Az orvosok tehetetlenül állottak ágya körül, nem tudták enyhíteni a fájdalmat. A királyné erőszakkal nyitotta fel a haldokló király ajkát s úgy öntött a szájába mindenféle gyógyító folyadékot, de hiába. Éjjel még rettentőbbek lettek a fájdalmai »s mint az oroszlán úgy ordított«. Hajnalban néhány órára elaludt. Reggel felébredt, de egész nap félig aléltan feküdt. Közbe-közbe minden erejét összeszedte, hogy beszéljen, de csak a tekintete beszélt, értelmes szó nem jött az ajkára.

Harmadnap reggelig tartott a rettentő küzdelem a halállal: április 6-án, a nagyhét keddjén reggel hét és nyolc óra közt kiszenvedett.