Part 4

„Fiatal koromban, harminc és negyvenedik éveim között, midőn tudvalevőleg a legkönnyebb a férfiak helyzete, a fiatal nők meggondolatlanul dobják magukat ez érett, komoly férfiak karjaiba: néhányszor, kétszer vagy háromszor megadatott nekem is a szerencse hogy sikerült ártatlan nők kegyességét megnyerni. Ámde azt tapasztaltam, hogy egyszeri vagy kétszeri találkozás heve mitsem hervasztja el a fiatal nők mirtuszkoszoruját, csak a regényekben olvashatni kalandokról, amelyek percek alatt befejeztetnek. Lehetséges, hogy bennem volt a hiba, gyöngédebb és óvatosabb voltam, mint kellett volna és nem egy kisasszonyról tudok, aki hibátlanul férjhez ment, bár nem mulasztotta el az alkalmat a hiba elkövetéséhez. Az ön esetei asszonyom, mind egyszeri találkozásról szólnak. Engedje meg, hogy kételkedjem a helyzet tragikus voltában. Azt hiszem, hogy a kisasszonyok képzelete felülmulja a valóságot.

Damasztiné megcsóválta a fejét.

„Nő vagyok, tudom a magamét, bár „az igazgató“ korántsem viselkedett ugy, hogy a nászéjszakámon sürgősen doktort kellett volna hivatni, varrótűvel és selyemfonállal, mint mostanában néhányszor megesett a Vizivárosban. A régi férfiak gyöngédebbek voltak. Ámde én mégse tudom elhinni, hogy leányaim ártatlanok (mind a négynek kiadom az utját nyáron), és azt a bizonyos csodadoktort akarom, akiről ön egykor beszélt.“

Rezeda ur igy felelt:

„A csodadoktor nem mese. Itt él Pesten, az óbudai oldalon és már sok házasságot tett felhőtlenné, sok szemrehányásnak és elfelejthetetlen keserüségnek tette be az ajtót néhány ügyesen alkalmazott öltéssel. Több tekintélyes és erényességére hiu, előkelő úriasszony tudja az adresszát a doktornak, mint hinnénk. Sok kis fazekat megdrótozott ez a drótos. A legfinomabb csecsebecséket összeragasztotta. Áldani kell nevét, mint az emberszeretet apostoláét. Csuf válópörök, botrányos házaséletek, szégyenletes asszonyéletek multak a doktor varrótüjének munkálkodásán. Férfiak büszkeségét, asszonyok nyugalmát, családi tüzhelyek melegét növelte ez a férfiu. Pesten a nőorvosok többet tudnak Balzacnál, ha ugyan hallotta már valaha hirét ez irónak asszonyom.“

Rezeda ur és Damasztiné ezután megállapodtak, hogy milyen körülmények között keresik fel a csodadoktort és mily furfanggal vizsgáltatják meg leányokat.

Bealkonyodott, a zenekar már elhagyta emelvényét, megritkultak a kioszk vendégei, csendes budai házakba mentek a boldog asszonyságok, akiknek sohase volt szükségük csodadoktorra, valamint a polgárok, akik lassu sétát tettek a közelgő vacsora előtt a Dunaparton. A gesztenyefák alatt olyan nyugodalmasan mendegéltek a járókelők, mintha örökre elfujta volna a szél a szerelmet, az égő könyet, a boldogtalanságot a világról. Ki látná e közömbös emberi arcok alatt a jajt és kacajt, a kéjvágyat és a csikorgó boldogtalanságot? Talán nem is igaz, hogy a nők e tájon a Dunába ugranak, miután a Ráctemplom órája elütötte a találkozóra kitüzött óranegyedeket és az sem igaz, hogy a padokon éjfélkor férfiak ülnek, akik könnyes szemmel hivják vissza a hullámokból elmerült szerelmesüket.

„És Antóniáról valóban jó véleménnyel lenne asszonyom?“ kérdezte Rezeda ur odavetőleg, de hangja kissé megremegett.

„Azt hiszem, az egyetlen okos leány, aki az én elveim szerint éli életét,“ felelt kitérőleg Damasztiné és megengedte Rezeda urnak, hogy darabig elkisérje.

IV. A régi királyság.

Rezeda úr XIX. századbeli feljegyzései között egy helyen ezt a passzust találta:

„A doktor rájött a titokra, hogy a meggondolatlan fiatalság elhamarkodott lépéseit minden aggály, minden feltünés és utólagos leleplezés félelme nélkül el tudta tüntetni.“

A XIX. században, Első Ferenc József uralkodása alatt nem sokat jövedelmezett a doktor titka. Lehetséges, hogy a leányok jobban vigyáztak egyetlen hozományukra, szemérmükre, másrészt olyan kevesen tudtak még a doktor találmányáról, hogy épen azok nem találtak el a doktor lakására, akiknek szükségük lett volna a titok felhasználására.

Általában a középosztály hölgyei szivesebben hittek a rejtett adreszszü bábaasszonyoknak, és egyéb kuruzslóknak, mint a tanult nőorvosoknak. Sok szegény megtévedt urileány inkább ugrott imádkozásra kulcsolt kézzel a hidakról a Duna hullámaiba, mint bevallotta volna tévedését, pláne egy orvos előtt, aki a férfinemhez tartozik. Szemérmetes korszak volt ez; az urinők lesütött, szemmel járnak az utcán, a divat a hosszu szoknya, amely eltakarja a bokákat; a mély érzések, regényeskedő szerelmek, önfeláldozó hüségek jellemzik a pesti urhölgyeket. A királyság hölgyei olyan dobogó szivvel mentek a randevura, hogy másnap betegek voltak az átélt izgalmaktól és némelyek ágyban töltötték az időt és a paplan alatt rózsafüzért csavartak a csuklójukra.

Rezeda ur a régi királyság éveiből ismert hölgyekért többnyire meghalni akart; viszont szivesen megtették volna ezt a nők is miatta, ha rákerül a sor. A városban voltak szent életü uriasszonyok, akik tiz-tizenöt esztendeig elbirták a házibarát áhitatos udvarlását, anélkül, hogy megtántorodtak volna; férjhez mentek a kitartó szerelmeshez, midőn özveggyé lettek, vagy elváltak férjüktől, midőn többé nem tudták titkolni érzelmeiket. Ilyenformán lehetséges, hogy Ferenc József uralkodása alatt kétszer és háromszor ment férjhez egy-egy pesti uriasszony és mindig a legszentebb szerelmet érezte házasságában. E régi szeretők nem képzelték el az életet törvényes házasság nélkül.

Rezeda ur e korszakban ismert egy urihölgyet, aki már háromszor ment volt férjhez és harmadik házassága sem volt boldog; ugyanezért Rezeda urral megállapodott, hogy ismét elválik és negyedszer is férjhez megy IV. Henrikhez, (mint Rezeda urat becéző nevén emlegette).

Még ma sem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy mi volt az oka, hogy a városligeti és budai séták tervezgetéséből nem lett valóság. Rezeda uron nem mulott, hogy nem lett negyedik férje a vállalkozó menyecskének, aki oly ügyesen válogatta meg férjeit, hogy azok tovább szerették őt, mikor már régen férjhez ment másokhoz és térdepelve kérték visszatérésre. (Rezeda urat meglehetősen féltékennyé tette a tudat, hogy bizonyos napok a _volt_ férjeknek vannak szentelve a csodálatos lelkü nő életében. Az asszony pontosan referált másnap Rezeda urnak, hogy mit mondott első, második vagy harmadik férje; beszámolt első férje (ez volt a legöregebb,) térdepléseiről, amelyeket az a bérkocsiban véghezvitt, amely bérkocsi a körvasut elhagyott helyein kocsikázott. Részletesen feltárta második férje vonzalmát, aki bizonyos napokon a váci Kuria szállodában, vagy az alagi vendégfogadó kertről nyiló, vadszőlővel sürün befuttatott szobájában szokta várni, ahová gyakori vonatközlekedés folytán könnyen megérkezhetett Rozina; de nem titkolta el a szerelmi jeleneteket sem, amelyek jelenlegi férjével folytatódtak, midőn Rezeda ur vacsora után engedélyt kapott a távozásra az uri lakból. Rezeda urat a végsőkig izgatta Rozina a szerelmi élmények előadásával és tragikus féltékenységek ismétlődtek, midőn Rozina módfelett csodálkozott, hogy Rezeda ur féltékeny volt férjeire. „Hisz mind törvényes volt!“ – mondá méltatlankodva – „mig te csak aféle titkos szeretőm vagy, akivel félnem kell őszidőben a Svábhegyen kettesben sétálgatni. Hátha meglát valaki az ismerőseim közül!“ Rezeda ur mit sem felelt, mert Rozina ekkorára már elhitette vele, hogy titkos szeretőnek lenni valami igen megalázó foglalkozás, holott egyébként Rozina igen nemes lelkü nő volt, sohasem emlitette azon apró segitségeket, amelyekkel Rezeda urat támogatta életküzdelmeiben.)

Rezeda ur, mint ez már a férfiak ostoba szokása: dicsekedett Rozinának barátaival, akiket mindenféle dicső jelzőkkel és tulajdonságokkal felruházott, holott praxisból már tudni kellet volna Rezeda urnak ama régi tapasztalatot, hogy az asszonyokat a férjek szivén és hiuságán át hóditják meg a feleségek későbbi szeretői.

E nagyszerü barátok felsorolása közben nem felejtette ki a geniális orvost sem, aki rájött a titok nyitjára, amellyel vissza lehet adni a nőknek első ártatlanságukat. Rozina ettől a naptól kezdve minden áron ismerni akarta a doktort. Sürübben emlegette, mint valaha, hogy most már véglegesen elhatározott szándéka férjhez menni Rezeda urhoz, akit ártatlanságával ajándékozhat meg a doktor találmánya révén. Rezeda ur esendő volt, mint minden férfi és egy napon elvezette Rozinát az orvoshoz. A doktor, midőn értesült arról, hogy Rozina negyedszer készül férjhez menni, elutasitotta magától Rozinát. „Elég bajt csinált nekem Sasiné, akik bár félesztendeig volt férjnél, törvényszéki orvossal hivatalosan megállapittatta ártatlanságát és ez ok volt a házasság felbontására!“ Mondta a doktor bizalmasan Rezeda urnak. „Nem tehetem tönkre találmányom hirnevét vénasszonyokkal.“

Rezeda ur ezt belátta, de nem Rozina. Heves jelenetek voltak a szerelmesek között az orvos makacssága miatt, mig eljött a nyár, Rozina tengeri fürdőre utazott, ahonnan egy katonanótával és szivében hidegséggel érkezett haza, amely hüvösség segitett meggyógyitani a komolyan szenvedő Rezeda urat.

Különben ekkor már elmult a tizenkilencedik század és a nők kevesebbet okoskodtak szerelmi bajaikkal, mint annak előtte. Nemcsak a gyóntató atyáknak, de az idegorvosoknak is nyiltabban vallották be álmatlanságuk vagy egyéb nyavalyájuk okát; a jóbarátnők az összejöveteleken szabadabban megbeszélték titkos viszonyaikat, mint azelőtt; bizonyos frivolság mutatkozott a társalgási hangban; a szeretőket nem rendelik az asszonyok a Páskál-malomhoz, hanem az operette-szinház páholyába, ahol nyiltan mutatkoznak velük: a királyság vége felé közeledett…

Világraszóló házassági botrányok töltik meg a pesti ujságokat, cigányprimások és főhadnagyok szöktetnek meg hercegnőket, akik ujságiróknak nyilatkoznak szerelmi kalandjukról; pesti bankárok válnak el nejüktől izgalmas tanuvallomások után; a legénylakáson mérget vesznek be uriaszszonyok és a szanatóriumban virágcsokrokkal veszik őket körül a tisztelők; Siófok skandalumai és szeretkezései ujságban megbeszéltetnek; pesti korzón a szoknyadivat mind szükebb és rövidebb; előkelő, divatos uriasszony nem is képzelhető állandó „barát“ nélkül és a félvilági nőket utánozzák manierban és ruházkodásban az elegáns pesti asszonyságok, mintha csak azoknak udvarlóit elcsábitani volna legfőbb céljuk; nyiltan beszélnek a szerelmi kicsapongásokról a jól öltözött dámák a cukrásznál, vagy az utcán; a szinpadokról csiklandozó érzékiséget hirdetnek a pajkos szerzők; a szalónokban apostolai a szabad szerelemnek tartanak előadásokat és a nőorvosnak, ha divatba akar jönni, leginkább a magzatelhajtáshoz kell értenie. Közben minden erkölcsös embert farizeusnak neveznek; kigunyolják, aki megretten a pillanatnyi élvezet következményeitől, mind ritkábban szöktetik meg az asszonyokat, hogy a válóper után valóban feleségül is vegyék őket, diadalmenetben jár a szemérmetlenség. A királyság vége felé jár. Ferenc Józsefről szerelmi összeköttetéseket pletykáznak, a főhercegnőket az utca veszi szájára, a női ártatlanság csak az öreg kéjencek csemegéje a gyanus házaknál, mig a divatos kuplé arról zeng, hogy raffinált uriasszony szerető nélkül nincsen boldogság Pesten. Az erkölcstelen Páris költözék Budapestre – a francia finomság és kultura nélkül és abban nyilvánul itt Páris imádata, hogy az urinők szemérmetlen mosollyal ugratják a férfiakat, hogy ők jól tudnak franciául. Különös korszak ez: babiloni erővel ébred fel az érzékiség Pesten, azoknak a férfiaknak van sikerük a társaséletben, akik a legnagyobb disznóságokat tudják.

A doktor ismét nem sok hasznát vette titkának, leginkább olyan nőket választottak feleségül a férfiak, akikről köztudomásu volt, hogy ártatlanságukat már rég elveszitették.

Az „ugynevezett tisztességes nők“ mellőzésének e korszakában Rezeda Kázmér ur (bár nem volt a divat bolondja) ugyancsak megtalálta szerencséjét. A nők sorában, akik Rezeda urat huszesztendő óta pártfogolták Budapesten egy Maci nevü negyvenéves asszonyság foglalt helyet, aki eleinte nagy tisztelője volt Rezeda ur elmésségének, férfiasságának, hivője szines hazugságainak, mig később zsarnoka és bolondja lett. Maci természetesen lelkesedett a természetfölötti doktorért, bár felnőtt gyermekei voltak. Maci ugyanis asszonyi észjárással azt gondolta, hogy ártatlanságával, amelyet feláldoz, erősebben láncolja magához Rezeda urat, akit ugy szeretett, mint a huszár a lovát, vadász az ebét, hajós a csónakját, lelketlenül, hiun, bolondul és ördögi féltékenységgel.

Maci oly erőszakosan viselkedett, hogy még férje is kénytelen volt beleegyezni a „kis operációba“, melyet a doktor cinikusan, de remek kézfogással egy pesti szanatóriumban végrehajtott. Szanatóriumra, fekvésre, betegségre természetesen nem lett volna szükség a doktor csodálatos mütéte után, hisz épen az volt a találmányban rendkivüli, hogy a doktor szobájából egyenesen a korzóra mehettek sétálni a hölgyek; ám Maci alapos asszony volt, szerette az érdekes és feltünő dolgokat, teátrális volt minden cselekedetében és élete egyik legboldogabb napja volt, midőn a szanatórium hüvös folyosóján kopaszodó homlokát törölgette mit sem sejtő férje, midőn Macit hordágyon az erős szolgák a fehérajtós mütőterembe cipelték és letették az operáló asztalra. Az operációnál senkit sem türt a doktor maga mellett, találmánya érdekében egyedül dolgozott, mig odakünn az ajtó előtt összegyülekeztek Maci gyermekei, jóbarátnői (virágcsokrokkal), rokonai, köztük Rezeda ur, a bus barát. Maci könnyes szemmel fogadta operáció után a szerencsekivánatokat, összemosolygott bizalmas barátnőivel, könnyezve csókolta meg gyermekeit és hosszu, meghatott pillantást vetett Rezeda urra, amig hordágyával a szolgák visszamentek a folyosón. Másnap és harmadnap minden ismerőse gratulált Macinak, szobája a szanatóriumban megtelt virággal, látogatókkal, az „egész város“ a betegről beszélt, csak a doktor szivta fogát káromkodva, aki találmánya használhatóságának megrontását vélte ebben a szinpadiasságban. Maci egy hétre tervezte a szanatóriumi ünneplést, de három nap multán felkelt, mert Rezeda ur nem mutatkozott betegágyánál.

Rezeda ur felhasználta az alkalmat, megszökött pártfogója és zsarnoka karmaiból.

A királyság utolsó éveit élte, minden jel azt mutatta, hogy Pest a fulladásig jóllakott gyönyörrel, bünnel, étellel és itallal. A polgárság asszonyai és leányai kilépkedtek jól elzárt házaikból és megismerkednek a mámoritó szinházzal, a végképen érzékiségre alapitott női divattal, a flörttel és az ingerlékenységet előidéző modern zenével. A legkülsőbb Ferencvárosból is lábszárhoz simuló szoknyában jönnek be a hentesnék, vendéglősnék a városba, mig a korzón megjelenik az első nadrágszoknya, mintha az egész évtizedet az foglalkoztatná, hogy milyen szabásu legyen a nők szoknyája, Pesten, a királyság utolsó éveiben. Mig végre győz a rövid szoknya (amelyben aztán a népköztársaság és a kommün hölgyei minden eddig tapasztalt változatot felülmultak).

A „szép fiuk“ gombamódra nőnek ki a pesti aszfaltból, minden héten hallani megzsarolt uriasszonyokról, akiknek hiszékenységével elszánt fiatalemberek visszaéltek. A „szép fiuk“ az alakuló uj világ regényhősei, ők csábitják el az uriasszonyokat, őket pénzelik az idősebb és jómódu asszonyságok (néha több is), ők keltenek feltünést a siófoki strandon és ők adják meg a korzó divatját. Egy előkelő, római arcu fiatalembernek nem lehet gondja Pesten a megélhetésére. Vannak ugynevezett uzsonnázó kávéházak, ahova az uriasszonyok betérnek és ismeretséget kötnek; vannak kávéházi asztalok, ahol a szép fiatalemberek naphosszant ugy ülnek, mint a kirakati tárgyak; vannak női zsúrok, ahova a háziasszony azzal csalogaja asszonyvendégeit hogy egy ismert szépfiu ül a zongoránál vagy bemutatja a legujabb szalontáncokat.

Ezek a szépfiuk nagy pusztitásokat visznek végbe a pesti asszonyok sziveiben. Rezeda ur ismert egy uriasszonyt, aki minden szerelmi szakitás után bánatában megoperáltatta magát. Először természetesen a vakbelét vétette ki Herzel professzorral, mint a legtöbb asszony Pesten, aki a társaságban szerepet vitt. (A jó doktor urak ebben az időben még a legváltozatosabb elméleteket állitották fel a vakbélről. A bánatos urinő citrom, vagy cseresznyemagvat nyelt, hogy célját elérje.) Mikor második szerelmével is szakitott a fentebb emlitett urihölgy, nehezen lélekzett az orrán át, ugyanezért egy divatos orrspecialistára bizta magát és szanatóriumba vonult. Harmadik csalódása után lábát egy ortopéd gondjaiba adta; mig negyedszerre egy kozmetikushoz fordult, mert balszerencséjét annak tulajdonitotta, hogy testének olyan részén is van hajzat, ahol nem szükséges.

A szerelmi bánat ellen találhatók voltak még a városban különféle kártyavetőnők, jósnők, kuruzslók, akiknek cimét nagytitokban közölték egymással az asszonyok.

Mindenki szerelmes volt a szépfiuk korszakában, különösen a Balzac-korabeli asszonyok ragaszkodtak mindig utolsónak hitt szerelmükhöz és nyiltan hangoztatták, hogy szerelem nélkül nem élhetnek. Mint valami jóindulatu járvány vonult végig az öregedő asszonyok szerelme, határozottan divatban voltak a negyvenéves nők, akármilyen valláson voltak, de mégis inkább a raffináltabb vagyonos izraelita hölgyek tudták korukat igy leplezni, hogy szives imádóra akadtak: hol meghiztak keszeg udvarlóik kedvéért, hol meg lesoványodtak, midőn valamely külföldi énekesnő, vagy táncosnő a soványság divatját hozta Pestre; fehérnemüjük olyan hóditó, hogy a férfiak szivesen fogadják emlékbe nadrágocskáikat, ingecskéiket; a negyvenes nők mohó szomjusága és perverz élvhajhászata sok fiatalembert tett a városban cinikus bölccsé.

Rezeda ur, bár már koránál fogva sem versenyezhetett a divatos szépfiukkal, a királyság utolsó éveiben több sikert könyvelt az érettebb nők között, mint fiatal korában. A leányokkal ez években nem sokat törődött, hisz a leányok csoportját elfödték az esengö tekintetü kövérasszonyok. Igy az elhagyott Maci legjobb barátnői, néhány festetthaju és vágyakozó szivü uriasszony vette Rezeda urat nagy titokban pártfogásba. Felkeresték lakásán azon ürügy alatt, hogy a bánkódó Macival akarják kibékiteni, és kancsal mosollyal, „Maci meg ne tudja!“ szavak kiséretében engedtek Rezeda ur támadásának. Majd bemutatták Rezeda urat olyan asszonyságoknak is, akik ugyancsak áhitották a regényes szerelmet, de környezetükben nem akadt megfelelő férfiu. Rezeda ur a Hotel Habsburg negyedik emeletén, hol hónapos szobácskában lakott, egy télen át, kékesszürke délutánokon több urihölgyet látott megjelenni gyalogszerrel, akik egyébként ekvipázsukban hátradölve szoktak végigrobogni az Andrássyúton.

A doktor tehát hiába fedezte fel a titkot, Rezeda ur egyetlen valamire való esetet sem szállithatott a barátjának; legfeljebb néhány hisztériás öregasszonnyal közölhette a doktor adresszát, akiket a tudós a legmodernebb tudomány szerint, Freud professzor elvei szerint órákig vallatott, szerelmeik, bánataik, gyermekkori élményeik felől. Általában e korszak felfedezése, a vallató gyógyitása az idegeknek: csaknem annyi férfit és asszonyt vitt Pesten az orvosok szobáiba, mint egykor a gyóntató baráthoz, a rácsos székhez (különösen, ha idegen országból jött és idegen országba távozott a misszionárius). Mily boldogan hazudtak és vallottak igazat az izgalmas életben hajótörést szenvedett férfiak és nők az idegorvosok szobáiban: azt csak az öreg orvosok tudnák megmondani, akik a pesti divatos osztály minden titkát összegyüjtötték magukban. Kevesebb kéjt okozott az a szerelem, amely titkos volt, mint az a bünös viszony, amelyről hangosan beszélhettek az enervált idegzetü férfiak és nők, ha máshol nem: az idegorvos szobájában.

Rezeda ur ugyancsak a doktor mesterségében kontárkodott. A Habsburg negyedik emeletén a pásztorórázó asszonykákat vallatóra vette multjuk iránt és mily nagy volt meglepetése, amikor azok szemlesütés nélkül vallották be régi szerelmeiket.

A Habsburgbeli összjöveteleknek Maci megjelenése vetett véget, aki parázs botrányt rendezett a bezárt ajtó előtt, mikor épen legjobb barátnője csalta meg Rezeda urral. „Gyere ki, te…“ kiabált Maci torkaszakadtából és öklével verdeste az ajtót. Majd a telefonhoz rohant és nyomban felhivta a jóbarátnő férjét, akivel közölte, hogy feleségét hol lelheti. A férj hitetlen bágyadsággal tette le a kagylót.

A királyság még egyszer akkor lendült fel régi tollforgós pompájával, méltóságteljes magatartásával, midőn IV. Károlyt Budán koronázták.

Ugy tünt fel, hogy a doktor tudományára ismét szüksége lesz Pestnek. A hatvanhetediki divatujságokat keresték elő a Nemzeti Muzeumban, a fehér lovak igen kelendők lettek a lóvásáron, diszmagyart vagy legalább is tribün-jegyet a várba igyekezett szerezni minden pesti gavallér és a nők aranyhimzéses pártát tettek a fejükre, mint ősanyáik. Általában a fátyolos párta, az ápolónői ruha, a szalagos kitüntetés a balmellen volt akkor a divat a városban, mert hiszen javában benne voltunk a háboruban. A lovagok és lovagnők körülbelül két hétig tették szinessé december havát, amig a lucskos, hófödte városból elutazott a királyi-pár és mindenki megörökitette magát a fotografusnál. A nemes fejtartás, a magas homlok, a koronázási áhitat, a királyság iránt érzett hódolat, a lovagi méltóságteljesség valóban csak oly teátrális volt, mint egy szinházi előadás, mélyebb nyomokat nem hagyott az emberek lelkén.)

Az operaház intendánsa igen ügyelt arra, hogy az általa rendezett koronázási ünnepség stilszerü legyen, valamint arra is volt gondja, hogy ott legyen egész Pest, mint valami szenzációs premiérnél. A várhegy csatakos, sáros oldalán a még alig szürkülő téli reggelen másztak felfelé a frakkos urak és kiöltözött asszonyságok. Kocsi és egyéb jármü csak kiváltságosaknak jutott, és még ők sem tehették meg az utat kijelölt helyükig. Bizonyos utcatorkolatoknál megállitották a főispánok, püspökök, grófok hintóit, a bankárok automobiljait, pesti szépek fiakereit, a vidékről beözönlő bricskákat, homokfutókat és a hulldogáló ködben összekeveredett a gyalogjöttek sáros menete a hintók büszke tulajdonosainak csoportjával.

Az öreg, álmatlan hirlapirók a cilinderkalapjuk mellé tüzték fehér belépőjegyüket, a kordonok szabályszerüen zárták el a különböző emelvényeket, pontosan ment minden, mint akár Első Ferenc József temetésén, mintha a bécsi gyászmenet tért volna vissza a muzsikáló óra lapján, de más ruhát vett az öltözőben.

A főhercegnők hintóikkal a kijelölt percben érkeztek a Mátyástemplom sekrestyéjéhez, a csepegő esőben utánozhatatlan kézmozdulattal (mintha gyermekkoruk óta tanulnák), magasra emelték brokátuszályaikat vékony lábszáraik felett, és a szoknyaránc, mint virágharang fogta körül térdüket, amig a sekrestye ajtaján eltüntek, mint csodálatos jelenések, akik a kedvetlen nedves reggelen a bécsi Hofburg képcsarnokából vizitbe jöttek Budára. Vajjon mikor keltek fel ők, hogy idejében megérkezzenek? Vajjon tegnap fésülte meg már őket is Pürcher és Fritsch, mint a legtöbb pesti dámát, vajjon setét éjjelen kezdtek már öltözködni?… ilyen kérdéseket váltottak a doktor és Rezeda ur, akiknek sikerült darab ideig a Mátyás templom sekrestyéjében tartózkodni, midőn oda a főhercegnők megérkeztek és a hideg szenteltviz-tartóba dugták fehérkeztyüs kezüket. Rezeda ur oly melegséggel dörgölődött a főhercegnők szoknyái, mentéi, fejkötői közé, mintha legalább is udvari funkciónárius volna.