Part 5

Katonának vagyok irva, Ki van a két szemem sirva, Katonaságom se’ bánom, Csak édes anyám sajnálom.

Ki van a két szemem sirva, Mert a rózsámat más birja, A csalfa rózsám se’ bánom, Csak szabadságom sajnálom.

71.

Katonaság az életem, Jobb vállamon a fegyverem. Mikor én azt megzörgetem, Egész világ sirat engem.

Katonaság az életem, Komisz kenyér az ételem. Én mikor azt megkóstolom, Könnyeimmel meg is sózom.

72.

Kedves rózsám virágos kis kertje Rozmarinttal körül van ültetve, Rozmarintszál, bazsa rózsa-levél, Látom én már, hogy a másé levél.

Megérik a szőlő nem sokára, Árván marad a töve utána, Te is árván maradsz szép angyalom, Most már nekem el kell masiroznom.

Magasan jár a csillag az égen, Ki könyörül a szegény legényen Elpanaszlom búmat egy madárnak, Kiénekli az egész világnak.

73.

Kék asztalom, zöld abroszom, Katona az én galambom, Ugy megballag Szeged felé, Szint’ ugy fáj a szivem belé.

Kisütött a nap a sikra, Járnak én utánam sirva, Ne járj én utánam sirva, Katonának vagyok irva.

74.

Kék ruhába gyün a porosz hadsereg, Szól az ágyú, még a fák is rengenek, Szól az ágyu, ropognak a fegyverek, Most tudni meg: kik a magyar tüzérek?

A csillagok fekete gyászt viselnek, A tüzérek mind istenhez készülnek, Srapnel-golyó hasítja a levegőt, A sok baka beborítja a mezőt.

Már én többet nem irhatok levelet: Porosz golyó elhordta a kezemet, Ird meg, pajtás, az én édes anyámnak: Ne várja már több levelét fiának.

Józsefstadtnál megszólalt már a harang, Most temetnek három ezer szép magyart, Fejük fölött márványkőre van vágva: Magyar tüzér legelső a csatába!

75.

Kértem a kapitányt: Adjon pej paripát, Ugy viselem gondját Soh’se látja kárát.

Közibe vezetett Száz remonda lónak, Megálltam faránál Egy kurta csikónak.

Ez lesz jó, ez lesz jó, Ez a kurta csikó, Ez a kurta csikó Huszár alá való!

76.

Kinyílott már a pünkösdi rózsa, Katonának be vagyok sorozva. Ha kitöltöm azt a nyolcz esztendőt, Különb legény leszek mint azelőtt!

77.

Kis kalapom darutollas, virágos, Ha felteszem, jaj de nagyon betyáros! Most vettem az elmult vásár elején, Reng a virág, reng a virág Kis kalapom tetején.

Kis kalapom felakasztom a szegre, Három évig nem teszem a fejembe, Viselem a Ferencz-József csákóját, Három évig, kis angyalom, Nem öleljük meg egymást.

Kis pej lovam nem szereti a zabot, Kis korában az árpára rá szokott, A galambom szoktatta az árpára, Engem pedig, engem pedig Az ő édes csókjára.

78.

Kis pejlovam megérdemli a zabot, Kétszer körülfutta Magyarországot, Háromszor is körülfutotta volna, Ha a császár több zabot adott volna. Megizenem a császárnak magyarul, Hogy ne bánjon a magyarral czudarul, Tartsa meg a fogadását, mert ha nem – Valamennyi szentje van, mind leverem!

79.

Ki van az én rózsám képe A templomba rajzolva, Érted vagyok, kedves rózsám Katonának kiirva. Érted élek, halok is, Ha felakasztanak is, Érted rózsám, a mig élek, Fekete gyászt viselek.

Kiindultam a hazámból Nagy Olaszország felé, Fél utamból visszanéztem A kedves hazám felé. Látom a nagy hegyeket, Kik siratnak engemet, Arczczal vagyok leborulva, Hazám felé fordulva!

Könnyes szemmel feltekintek A nagy magas egekre, Ott látok egy kis madárkát Hazám felé repülve. Szállj le madár, ha lehet, Vidd el ezt a levelet! Mondd meg az én angyalomnak: Ne sirasson engemet!

80.

Korond között nevelkedtem, Ne, te, ne! Jaj de fene legény lettem, Ne, te, ne! A parajdi bányász lányok, Nem is nézek én reájok, Ne, te, ne, te, ne, te, ne!

Visznek engem katonának, Ne, te, ne! A németek kutyájának, Ne, te, ne! Borju nyomja a vállamat, Más öleli a rózsámat, Ne, te, ne, te, ne, te, ne!

81.

Kossuth Lajos azt izente, Hibázik a regimentje, Ha hibázik kettő, három Lesz helyette tizenhárom. Éljen a magyar.

Kossuth Lajos azt izente, Nincsen elég regimentje, Ha még egyszer azt izeni, Mindnyájunknak el kell menni. Éljen a magyar.

Kossuth Lajos iródeák, Nem kell neki gyertyavilág. Megirja ő a levelet A ragyogó csillag mellett, Éljen a magyar.

82.

Kossuth Lajos udvarába Muzsikálnak éjféltájba. Talán azért muzsikálnak: Engem visznek katonának.

Becskereki nagy köves út, Csöng azon az én sarkantyum, Csörög-börög az én kardom, Sirathatsz már, kis angyalom!

83.

Kossuth lova megérdemli a zabot, Kétszer körüljárta Magyarországot. Ha még egyszer körüljárhatta volna Magyar fiú osztrák baka nem volna.

84.

Könnyű neked rózsám Meleg ágyba hálni, De nehéz én nekem Künn az esőn állni.

Gyönge lábam fázik, Köpönyegem ázik, Piros pejparipám Kert alatt bánkódik.

85.

Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj! Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj! Mégsem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj!

Lovam lába indulóban, jaj! Lovam lába indulóban, jaj! Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj!

Nézz utánam keservesen, jaj! Nézz utánam keservesen, jaj! Látsz e többé, vagy sohasem, jaj, jaj, jaj!

Ha meg nem látsz az életben, jaj! Ha meg nem látsz az életben, jaj! Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!

86.

Le van az én rózsám képe A szivembe rajzolva, Érted vagyok gyenge rózsám Katonának kiirva.

Érted élek, halok is, Most is érted szenvedek… Érted rózsám a mig élek, Fekete gyászt viselek.

87.

Magas a kaszárnya, Előtte a strázsa. «Strázsa uram, az egekre kérem, Honvédbaka a szeretőm nékem, Ereszszen hozzája.»

«Nem illik a lánynak Kaszárnyákba járni.» «Tudom én is, de mikor a rózsám, Honvédbaka ritkán jön el hozzám, Nehéz azt bevárni.»

«Strázsa uram, kérem, Egy csókkal beérem. Nem lesz abba’ senkinek se kára, Ereszszen be csak egy minutára, – Szentül megigérem.»

88.

Már én többet, már én többet Polgárlegény nem leszek, A vállamra, a vállamra Kaszát, kapát nem teszek. Kardot kötök, – puskát teszek A vállamra, nem kaszát, Azzal védem, azzal védem Ezt a szép magyar hazát!

89.

Már látom, hogy katonának kell lennem, Komisz német mondurba kell öltöznöm, Édes rózsám, tőled is el kell válnom, Muszájképen kell a császárt szolgálnom.

Háromféle szőre van a lovamnak, El kell menni katonának magamnak, Nem félek én a szerető-tartástól, Jaj, de félek az egreczirozástól!

90.

Már minálunk verbuválnak kötéllel, Elfogják a szegény legényt erővel; Hátra kötik a két kezét kötéllel, Ugy kisérik be Kassára fegyverrel.

A gazdagnak öt-hat fia: nem bántják; A szegénynek ha egy van is, elfogják, Utána megy apja, anyja: siratják. Kérik pénzért az uraktól: nem adják.

Eredj haza szegény ember, azt mondják, Neveld apró árváidat, hadd hordják; De megveri az uristen idővel, Ki a szegényt elfogatja erővel.

91.

Marsadjusztirungban állok egész nap, Gyenge vállam feltöri a czakumpakk; De a szivem nem töri fel semmi sem, Mundérban is érted dobog kedvesem.

Rapporton voltam a kapitányomnál, Mért késtem oly sokáig a lányoknál? Jelentettem: nem hallék czapistrángot, Mert a babám a fülembe suttogot.

92.

Már Szebenbe megfujták a trombitát, A ki huszár, nyergelje fel a lovát! Két napi zab, széna föl van pakolva, Kis pej lovam mégis játszik alatta.

Ha felülök kis pej lovam hátára, Letekintek, kesely mind a négy lába, Kesely lába, csillagos a homloka, Októberben lettem, babám, katona.

Ha elindult ez a gőzös, hadd menjen, Én utánam senki ne keseregjen; A ki pedig én utánam kesereg, Azt kivánom: a jó isten áldja meg!

93.

Masiroznak a kék inges huszárok, Megsiratják az abonyi leányok. Édes anyám, varrasson kend kék inget, Mert én bizony kék inges huszár leszek!

Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam, Szilaj csikó rugja a port alattam, – Édes szülém, ne búsuljon érettem, Örüljön, hogy magyar huszár lehettem.

94.

Megérett a búzakalász, Le lehet aratni, Elbúcsuzott a szeretőm, Meg lehet siratni. Sárga kalász, búzakalász, Te is velem sirnál, Ha obsitos katonának Szeretője volnál!

Sírhattok már, sírhattok már Ti trencséni lányok, Nem lesz többet, nem lesz többet Ilyen jó világtok! Nyitva van a csárda-ajtó Muzsika szól benne, Bucsuznak a nyolczas bakák, Mink mulatunk benne!

95.

Megjöttek a szabadságos huszárok, Örülnek is a menyecskék, a lányok, Mert a huszár a menyecskék virága Mindegyiket édes csókkal kinálja.

96.

Megkérdeztem egy kis lánytól az este: Huszársapka miért van, a kezébe? Az a kis lány énnekem azt felelte: Jaj istenem, teremtőm, Huszár az én szeretőm, A sapkáját tegnap nálam feledte!

97.

Megy a gőzös fölfelé, Száll a füstje lefelé, de lefelé. Benne ül egy regruta, Ki van a szeme sírva, Ki van a szeme sírva. Hull a könnye, mint a zápor, a vasutra: Isten veled, kis angyalom, utoljára! Hogyha szeretsz engemet, Ne feledd a nevemet, Ne feledd a nevemet!

98.

Megy honvédnek, megy huszárnak A ki arra való; Ez a nyalka magyar verbung De kedvemre való!

Félre innen, zsidó fattyú, Nem vagy ide való, Csak a szegény magyar legény Katonának való.

99.

Mennem kell már énnekem is, Besoroztak engemet is.

Édes anyám, ne sirj értem, Gondot visel rám az isten.

Kisebb, nagyobb jó leányok, Visszajövök még hozzátok.

Tégedet is lelkem, Kató, Áldjon meg a mindenható!

Hagyj föl azzal a sirással, Találkozunk még egymással!

100.

Mikor a huszárnak el kell masirozni, Elkezdi a lovát szépen fölnyergelni, Szépen fölnyergeli, föl is kantározza, Ballábát teszi a lánczos kengyelvasba.

Mikor a bakának el kell masirozni, Kiáll a kapuba, elkezd káromkodni, Szidja a suszternek minden jó angyalát, Mért csinált a bakának rövid szárú csizmát?

101.

Mikor masirozunk, kapitány uram? Mikor masirozunk, kapitány uram? Holnap, holnap, holnap után, Csütörtökön ebéd után, Kedves katonáim!

Mi lesz az ebédünk, kapitány uram? Mi lesz az ebédünk, kapitány uram? Lencse, borsó, káposztával, Jó borocska szalonnával, Kedves katonáim!

Elszakadt a nadrág, kapitány uram! Elszakadt a bakancs, kapitány uram! Vagyon szabó, csizmadia, Ki megvarrja, ki megfoldja, Kedves katonáim!

Vetetlen az ágyunk, kapitány uram! Vetetlen az ágyunk, kapitány uram! Itt van Sári, majd megveti, Még magát is belé veti, Kedves katonáim!

102.

Mikor nyolcz esztendős voltam, Katonának nem jó voltam, Most járok a huszadikba, Kisérnek a háboruba.

Mikor göndör hajam vágták, Babám kötőjébe rakták. Nem volt annyi hajam szála, A mennyi köny hullott rája.

103.

Mikor visznek Olmücz felé, Nyiljon az ég ezer felé, Nyiljon az ég ezer felé, Boruljon be minden felé, Boruljon be minden felé!

Ez az utcza jaj de röges, A kin Olmücz felé visznek, Jaj de röges, jaj de köves, Ez az utcza jaj de röges, A kin Olmücz felé visznek!

104.

Mindenfelől harczi nótát fú a szél, Verje meg az Ur Isten azt, a ki fél! A török is, a tatár is mit tehet? Egy életnél egytől többet nem vehet!

105.

Mi piroslik ott a sikon távolban? Magyar tüzér piros vére a hóban, Sok halált szórt az ellenség sorára, Hej! de végre egy golyó őt találta.

Ágyu helyett koporsót visz a szekér, Abban nyugszik egy magyar honvéd-tüzér, Rajta diszlik csákója és fegyvere, Szemfedélül honvédi köpönyege.

Bajtársai kivont karddal kisérik, Komoly arczczal néha meg is könyezik, Nincs harangszó, csak pár ágyudörrenés: Ennyiből áll a tüzéri temetés.

106.

Mosd ki rózsám ingem, gatyám fehérre, Holnap visznek a tiszturak elibe, Beállok a mérték alá rendesen, Összeütöm a bokámat helyesen.

Azt gondolám, hogy nem leszek katona, Gondot viselek az édes anyámra, De már látom, nem viselek szegényre… Reá bizom a jóságos Istenre.

107.

Most akadtam, babám, Sulyos oskolára, Akibe tanitnak Siralmas nótára.

Oskolám ajtaja Van három lakatra, Négy strázsát állitnak Éjjel a gangjára.

Minden nap a káplár Háromszor vizitál, A gangon föl-alá Ajtóm előtt sétál.

Ezer egésséget Küldenék, drága kincs, Jaj, de honnan küldjek, Mikor magamnak sincs.

Irnék, jaj, de nehéz A könnyü penna is, Feketének látszik A hattyu tolla is.

Elbágyadt kezemből Irótoll kiesik, Két szememből a köny Mint patak, ugy folyik.

108.

Most kapott a biró Egy kis ujságot, Szedi össze mind az Ifiuságot.

Sok magyar leánynak Szeme könyezik, Mikor a rózsáját Bakkancsba fűzik.

109.

Nagy-Abonyban csak két torony látszik, De Majlandban harminczkettő látszik. Inkább nézném az abonyi kettőt, Mint Majlandban ezt a harminczkettőt!

110.

Nagyszebeni brigáda, Oda vagyok bezárva, Gyere babám váltsál ki, Ne hagyj el a nagyszebeni brigadeba hervadni.

Kiváltlak én, ki, ki, ki, Nem hagylak elhervadni, Eladom a zsebkendőmet, Kiváltom a nagyszebeni brigádból a szeretőmet.

111.

Napkeletre Brassó felől jön egy üveghintó, S abba ül a, abba ül a zsidó szolgabiró. Zsidó szolgabiró, tedd le a pennádat, Ne irass be, ne sorozz be engem katonának.

Arra kérem, arra kérem, legyen olyan szives! Hadd mondjam meg, vagyok-e husz éves! Most járok én ép hej! tizennyolczadikba Ne sirj rózsám, kedves rózsám, nem leszek katona.

S mikor engem, mikor engem visznek katonának A patakok, a patakok akkor megáradnak. Mert a lányok, mert a lányok akkor mind zokognak Sürűn hulló könyeikkel engemet siratnak.

112.

Négy csücske van a strózsáknak, Négy csillaga a káplárnak, Százablakos a kaszárnya, De sok legény kerül oda árvaságra.

Elvennének a strózsákbul, El a káplár csillagjábul, Feleznék az ablakszámot, De meghagyják egészben az árvaságot.

113.

Nem volt párja a faluban Kerekes Andrásnak, Sírtak is a lányok, mikor Elvitték katonának. Hajh de legjobban siratta Szeretője piros Panna, Szeretője, piros Panna.

Kitünt az ő vitézsége Sok véres csatában, Minden csapás tiz halál volt Ellenség sorában. Hej, de mig ő küzdött, vérzett, Panna szíve másért érzett, Panna szíve másért érzett.

Tele volt az egész teste Fájdalmas sebekkel, Mikor haza megérkezett Dobogó kebellel. Hajh de hűtlen szeretője Mással ment az esküvőre, Mással ment az esküvőre.

114.

Nénémasszony, mit izen a fiának, Mert én mostan berukkolok bakának. – Jaj istenem, nem t’ok szólni a jajtól, Mondd meg neki: őrizkedjék a bajtól.

115.

Nincsen a császárnak Olyan katonája, Mint ez a szép honvéd baka, Ha kiáll a sikra.

Ha kiáll a sikra, Fegyver a vállára, De sok szőke, barna kis lány Sirva néz utána.

116.

Nincs énnekem édes anyám, A ki gondot viselne rám, Az uristen az én dajkám, Csak ő visel gondot én rám.

Magyarország, kedves hazám, De idegen lettél hozzám! Sem ebédem, sem vacsorám, Bánat nélkül nincs egy órám.

Lóger-karó árnyékában Fekszem a szomorú ágyban, Köpönyegem a sátorom, Magam árnyékában nyugszom.

117.

Nyárád vize lefelé kanyarodik, Magyar huszár a mellett maséródzik. Maséródzék, úgy vigyázzon magára, A szerelem ne álljon az utjába.

118.

Októbernek első napján Hej, be kell rukkolni, Akkor fogsz te, kedves rózsám, Keservesen sírni. Semmi, babám, semmi, Igy szokott az lenni, Mindenféle szerelemnek Vége szokott lenni!

119.

Perczel Móricz magyarok vezére – Áldja meg az egek teremtője! Hej, bevette a római sánczot, Kihajtotta belőle a ráczot.

Kis-Oroszi, magyarok hodálya, Elmegyek belüled a csatára; Jó magyar nem rakja szegre kardját, Ha veszélyben látja a hazáját!

120.

Prága alatt van egy szép uj temető, Engem temessenek abba legelőbb, Sirhalmomra ültessenek violát, Kedves rózsám hadd sirhassa ki magát.

Édes anya felneveli a fiát, Drága pénzért kiváltaná, – nem adják. – Eredj haza, édes anyám, nem adnak, Neveld föl a többi árvát magadnak!

121.

Rászállott a vadgalamb a tiszta búzakalászra, Még ezelőtt két kis évvel rá se néztem a lányra. De mióta a vadgalamb rászállott, Elszeretném én az egész világot.

Ez a kis lány, barna kis lány ha bemegy a templomba, Fehér szoknya, vasalt szoknya vágódik ki alóla. Az asszonyok azt beszélik felőle: Honvédbaka ennek a szeretője.

122.

Reczecze! nem vagyok én kapitány, Reczecze! nem járok én paripán. Hármas honvédbaka vagyok én, Reczecze! gyalog masirozok én!

Reczecze! nincs a lánynak kötője, Reczecze! mert elhagyta az este, Mert elhagyta, csuhaj, az este, Reczecze! mikor a bakát leste.

Reczecze! ez a kis lány jó fajta, Reczecze! fog is ám a csók rajta. Vigyázz kis lány, bizony megjárod, Reczecze! Szűk lesz majd a kabátod.

123.

Ritka a katona, kinek párja nincsen, Ritka a szerelem, kiben hiba nincsen. Mi haszna szeretem, ha el nem vehetem, Olyat nem szeretek, kit el nem vehetek.

Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra, Ha az én galambom felül a fakóra, Bevágja csákóját fekete szemébe, Ne lássa senki se, hogy hull az ő könnye.

Fujjad szellő, fujjad, zöld erdő harmatját, Hogy ne lássa senki piros csizmám nyomát, Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját, Selyem kendőm habját, bús szivem bánatját.

124.

Ritkán szól a rigómadár hajnalba, Bakagyerök az ágyábul hallgatja. Kelj föl baka, a csizmádat biczkóni: Holnap röggel korán ki köll rukkóni.

Édös anyám, mér szült kend a világra, Kilencz fontos ágyugolyó számára! Kilencz fontos ágyugolyó eltalál, Az se mondom, hogy kend volt édös anyám.

125.

Rózsám, rózsám, rózsám, a szivedet Minek adtad oda a czugsführernek? – Azért adtam én neki: Gondját tudja viselni. Mert a fűhrer igaz szivű, Tud igazán egy kis leányt szeretni!

126.

Rózsa virít, rózsa nyílik, A babám udvarán, Magyar huszár karírozik Sötét pej paripán.

Ne karírozz, magyar huszár, Még le találsz esni, Nincsen itten édes anyád, Ki fog megsiratni?

Ne sirasson engem senki, Jól vagyok tanítva, Se galopba’, se karélyba’ Le nem esem róla.

Magyar huszár, magyar huszár A nyeregbe termett, Mint a jó földbe a búza Belegyökeredzett!

127.

«Sárga ló, sárga ló, réz a patkó rajta, Most akartam, rózsám, hozzád menni rajta, Most akartam, rózsám, veled ismerkedni, Fújják a trombitát, el kell masírozni.»

«Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből, Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből, Megesett már rajtam, mi meg akart esni, Elment a galambom, ki el akart venni.»

128.

Sírhat az az édes anya, Kinek katona a fia. Mindig van annak halottja, Éjjel-nappal sirathatja, Sirathatja.

Nincsen annak semmi baja, Kinek katona a fia, Bár az enyim is az volna, Többé nem az apja gondja, Anyja gondja.

129.

Sohasem vétettem Székes-Fehérvárnak, Mégis besoroztak Engem katonának.

Lovasnak állottam, Bakancsosnak tettek. Verje meg az isten, De nagyon rászedtek!

A lovas katona Mikor masirozik, Felül a lovára Csak úgy dohányozik.

A szegény bakancsos Mikor masirozik, Kerüli a nagy sárt, Csak úgy káromkodik.

Átkozott csizmája, De rövid a szára! Hej minden órában Elmerűl a sárba!

Verje meg az isten A mészáros bárdját, Hej mért vagdosta el A kis borju lábát!

Mostan a kis borju Nem járhat a lábán Szegény bakancsosnak Kell vinni a hátán!

130.

Söprik a pápai utczát, Masiroznak a katonák. Tizenhat esztendős barna kis lány Megyen a regiment után.

Kérdi tőle a kapitány: Hová, hová, barna kis lány? Mit kérdi azt tőlem a kapitány? Megyek a szeretőm után!

131.

Sötét pej paripa, Selyem nyereg rajta, Most akartam, rózsám, Hozzád menni rajta.

Most akartam, rózsám, Veled mulatozni, – Fujják az indulót, El kell masirozni!

132.

Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak, Fáj a szive sok édes anyának, Fáj a szive sok édes anyának, Mikor fiát viszik katonának.

Szárnya, szárnya, szárnya a verébnek, Fáj a szive sok szegény legénynek, Fáj a szive sok szegény legénynek, Mikor fűzik bakancsát szegénynek.

Mikor visznek Lengyelország felé, Visszanézek magyar hazám felé, De sajnálom apámat, anyámat, De még jobban a kedves babámat.

133.

Szárnya, szárnya, kaszárnya teteje, Ott lakik a legények eleje! Ott lakik az én kedves galambom, Kiért fáj a szivem olyan nagyon.

Szárnya, szárnya van a madárnak, Nincsen párja a Frigyes-huszárnak. Ha bemegy a brassói csárdába, Kilencz kis lány borul a nyakába.

134.

Százados ur kiadta a parancsot: Öreg bakák tegyék föl a kalapot, Kalap mellé szabadságos virágot, – Hadd sirjanak a városi leányok.

Kitöltöttem három évet, hat napot, Már én többet szalutálni nem fogok. Szalutáljon az a bundás regruta, A kinek van harminczhat kis hónapja.

135.

Szegény legény feltekint az égre, Szeretőjét bizza az istenre, Arra bizza, az viseli gondját, Nem öleli már karcsú derekát.

Jaj de szépen kékellik az erdő, De még szebben zöldellik a mező, Kis kertemben csillámlik a harmat – Kedves babám, örökre elhagylak!

Gyenge lábom, gyenge masérozni, Gyenge karom a fegyvert forgatni, Ád az isten nekem annyi erőt, Kiszolgálom azt a nyolcz esztendőt.

136.

Szép a baka, ha kiáll a glédába, Három megy egy sorjába, A káplárja utána, Marsot ver a dobosa A városba’.

Szép a huszár, ha felül a lovára, Kardot köt oldalára, Megcsókolja babája, Ugy megyen a csatába, A csatába!

137.

Szép a huszár, ha felül a lovára, Fényes kardot köt az oldalára. Fényes karddal védelmezi hazáját, Két karjával ölelgeti babáját.

138.

Szépen szól a harminczkettős banda, Eszti baka masirozik rajta, Masirozik idegen országba, Bosnyák ország szép nagy határába.

Bosnyák ország körül van kerítve, Eszti baka annak keritése, Eszti baka a kapufélfája, Bosnyák kis lány mindig azt strázsálja.

139.

Tenta, penna, kalamáris, papiros, – Az én rózsám más országba masiroz. Irok neki oly szomorú levelet: Jőjjön haza minél előbb, ha lehet.

140.

Tisza partján van egy hajó kikötve, Abba’ van egy Miklós-huszár megölve. Kék átilla mellére van gombolva, Édes anyja felette áll, siratja.

Menj el haza édes anya, ne sirasd, Van még otthon három árvád, neveld azt. Nem megyek én, nem nevelek több árvát, Nem adok én a császárnak több huszárt.

141.

Tizenkét évekre Be vagyok sorolva, Telnek bús napjaim Idegen országba.

Búra termett idő, Ködnevelő szellő, Gondolok egy órát, Lesz – ezer esztendő!…

142.

Vásárhelyen meszelik a templomot, Vásárhelyen állítják a verbungot. Hallod pajtás, de szépen muzsikálnak, Itt a verbung, álljunk be katonának.

Vásárhelyen megütik a rézdobot, Kiadják a kemény parancsolatot. Keljetek fel hű magyarok e szóra: Itt a muszka, daraboljuk apróra!

143.

Vége van az aratásnak; El kell menni katonának, El kell menni, ha esik is, Ha csak nehezen esik is. Esik is.

Nehezen esik a járás, Tőled rózsám a megválás. Váljunk meg rózsám, egymástól, Mint a levél az ágától, Elválik.

144.

Verje meg az Isten Azt az édes anyát, A ki katonának Neveli a fiát.

Husz évig neveli Világ pompájába’, Azután temeti Holtig tartó gyászba!

145.

Voltam csikós, voltam gulyás, hej, huj, haj! Voltam az alföldön juhász, ej, huj, haj! Nem őrzöm már senki juhát; Nem ad nekem senki ruhát, hej, huj, haj!

A császár ad nekem ruhát, hej, huj, haj! Minden esztendőre egy párt, ej, huj, haj! Komisz inget, komisz gatyát, És egy pár sarkantyus csizmát, hej, huj, haj!

146.

Zörög a kocsi a fagyon nagyon, Nem tudom, hol lakik a galambom; Itt, itt lakik ebb’ a nagy utczába, Piros rózsa nyilik ablakába.

Lehullott a rózsafa levele, Árván maradt ennek a vesszeje! Lehullott az arczám pirossága, Ha visszatérsz, nem ismersz reája.

147.

Zsindelyezik a kaszárnya tetejét, Mind elvitték a legénység elejét! Maradt itthon kettő-három nyomorult, Rátok lányok még az ég is beborult.

Adjon Isten, kapitány ur, jó napot! Hozott Isten, kedves hugom, mi bajod? Elvitték a szeretőm’ katonának Még pediglen Mollináry-bakának.

Verd meg Isten a gőzkocsi kerekét, Mert elvitte a legénység elejét, Hagyta volna itthon csak az enyimet, Nem ölt volna a nagy bánat engemet.

Boszniában hull a magyar rakásra, Idehaza foly a sirás javába, Sír az anya, sír a testvér, szerető, Mikor telik már be ez a temető!?

148.

Zsindelyezik, zsindelyezik a kaszárnyát, Kaszárnyát, Válogatják, válogatják a legények Legjavát. Gyolcs ingbe, gatyába, Sarkantyus csizmába, Most is selyemkendő, most is selyemkendő Van a pruszlijába.

Édes anyám, édes anyám, csak az az egy Kérésem: Extra ruhát, extra ruhát csináltasson Én nékem. Extra ruhát, sej, haj! Piros zsinórt rája – Az illik, illik, illik, – az illik, illik, illik A magyar bakára!

149.

Zsindelyezik a szegedi tornyot, Meghuzatom a hármas harangot, Meghuzatom háromszor napjába, Kedves babám szive fájdalmára.

Ferencz Jóska kerek udvarába Huszonnégy ló eszik karikába, Szénát eszik, nem árpa abrakot, Tőled, babám, jaj de elmaradok.

Jaj istenem, jaj, de árva vagyok, Volt szeretőm, az is megtagadott. Bár a világ sarokvason állna, Fordítanám a jobb oldalára!

150.

Zúg az erdő, zúg a mező, – Vajjon mi zúgatja? Talán bizony Perczel Móricz A lovát ugratja.

Szép ő maga, szép mindene, Szép a paripája, Vigan vágtat a honvédek Nyalka táborába.

III. PÁSZTORDALOK, BETYÁRNÓTÁK.

1.