Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet)
Part 4
Mondd meg, kis lány, a nénédnek, Vállaljon el kedvesének, Szép is vagyok, jó is vagyok, Csak egy kicsit korhely vagyok.
194.
Végig mentem az ormódi temetőn, Elvesztettem piros bársony keszkenőm, Piros bársony keszkenőmet nem bánom, De a régi szeretőmet Isten uccse sajnálom!
Barázdában szépen szól a pacsirta, Levelemet régi galambom irta; Azt olvastam könyes szemmel belőle: Csak a halál, csak a halál Választhat el őtőle.
195.
Verje meg az isten Szeretőmnek házát, Nem is épen házát, A benne lakóját. Azt sem mindegyiket. Csupán az egyiket: Az ő édes apját. Mért huzta el tőlem A kisebbik fiát. Ha neki fia volt, Nekem szeretőm volt, Ha neki kedves volt, Nekem kedvesebb volt.
196.
Volt szeretőm, szép, de hamis, Hamis még a zuzája is, Engem mondott kedvesének, Mást csókolt a hamis lélek.
Felfogadtam Isten előtt, Hogy nem tartok több szeretőt; Ha tartok is, olyat tartok, Kivel becsületet vallok.
197.
Vörös bársony süvegem – Most élem gyöngy életem! Bokréta van mellette, Barna babám kötötte.
Ha kötötte, jól tette: Csókot kapott érette. Kössél babám másszor is, Megcsókollak százszor is!
198.
Zavaros a Tisza vize, megáradt, Az én szivem körülfogta a bánat, Körülfogta mint a dinnyét a szára, Kis angyalom, itt hagylak nemsokára.
Ez a kis lány kiáll a kapujába, Sirat engem fekete gyászruhába. Te kis leány, ne sirassál engemet, Másnak adtam cserébe a szivemet!
199.
Zöld a kökény, majd megkékül, Nem leszek szerető nélkül, Kedves rózsám, nálad nélkül, Nem leszek szerető nélkül.
Magas a torony teteje, Bárányomnak nincs mezeje, Bárányomnak zöld mező kell, Magamnak szép szerető kell.
Azt gondolod, mindig igy lesz, Hogy szeretőm soha sem lesz, Dehogy nem lesz, de bizony lesz, Nálad rózsám különb is lesz.
Hideg szél fuj a hegyekről, Megbocsáss már mindenekről: Én galambom ablakába, De sokat álltam hiába.
Eltörött a kutam géme, Hol itatok holnap délbe, Én galambom nyolcz szép ökre, Nem szokott a folyó vizre.
200.
Zöld erdőben, zöld mezőben Lakik egy madár, Kék a szárnya, zöld a lába, Jaj, be szépen jár!
Várj madár, te én galambom, Csak egy kissé várj. Míg az Isten ugy akarja – Tied leszek már!
201.
Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapum festve, Oda vártam a rózsámat estve, Nem győztem én a babámat várni, Be kellett a, be kellett a rácsos kapum zárni.
Bezárhatod, bezárhatod rózsám a kapudat, Nem lépem át többé házatokat, Vethetsz belé szegfűt, majoránnát, Nem taposom, nem taposom többé le az ágyát.
II. KATONA-ÉLET.
1.
Adjon isten, adjon isten, kapitány ur, jó napot! – Adjon isten, adjon isten, barna kis lány, mi bajod? Kapitány ur, kapitány ur, csak az az én kérésem: A babámat, a babámat az egyesből kikérem.
– Nem lehet azt, nem lehet azt az egyesből kikérni, Ha betyár volt, ha betyár volt, meg kell annak szenvedni. – Szenvedett már, szenvedett már két kis évig eleget, Eressze el, kapitány ur, szabadságra, ha lehet!
2.
Adjon isten jó szerencsét Annak az anyának, A ki fiát fölnevelte Lovas katonának!
Ördög adjon rossz szerencsét Annak a banyának, A ki fattyát fölnevelte Gyalogos bakának!
3.
A gőzösnek mind a hat ablaka Fekete fátyollal van bevonva. Gyászolja a magyar legényeket. Katonának viszik szegényeket.
Lányok, lányok, szovátai lányok, Közületek csak egyet sajnálok, Ha az az egy piros rózsa volna, Éjjel, nappal kalapomba volna!
4.
Anyám, anyám, édes anyám, Édes felnevelő dajkám! Születésemnek örült kend, Jaj, de nagy búra nevelt kend.
Patrontás az oldalamon, Hozzá puska a vállamon, Csákó nyomja a fejemet, – Jaj, beh keserves egy élet!
Terméskőből van a szobám, Szomoru az én éjszakám, Csak egy gyertyavilág virit, Az is csak engem szomorit!
5.
A mindenit ennek a rongy világnak! Mért sorozott engem be katonának? Huszár vagyok, szeretem a lányokat, Megölelem, megcsókolom azokat.
Barna kis lány, eszem azt a szentedet, Isten áldja meg a te szép lelkedet! Köszönöm az eddig való hüséged, Áldja meg az isten minden lépésed!
6.
Amott kerekedik Egy fekete felhő, Abban tollászkodik Egy fekete holló.
Várj meg, holló, várj meg, Hadd izenjek tőled Apámnak, anyámnak Jegybeli mátkámnak.
Könnyen megösmerhetd Ennek háza táját: Piros rózsák lepik Aranyalma-fáját.
Gyémánt az ablakja, Üveg az ajtaja, Magának kék szeme, Aranyszinü haja!
Ha kérdik, hol vagyok? Mondd meg, hogy rab vagyok, A török udvarban, Talpig vasban vagyok.
7.
Apczi torony tetejébe, Ül egy holló feketébe, Kék a lába, zöld a szárnya, Katonának vagyok irva.
Megizenem a rózsámnak: Benn maradtam katonának, Ugy vettek be, én nem kértem, Ne fájjon a szived értem!
8.
A tüzérnek jó ágyu kell, jó fegyver, Ugy megyen ő a csatába jó kedvvel. Nem bánja, ha térgyig is megy a vérbe, Nem számítja, van-e Isten az égbe?
9.
Az aradi városháza de sárga – Holnap visznek, babám, vizitálásra. Ráültetnek valamely zöld lóczára, Levágják a göndör hajam simára.
Kiugrom a mérték alól begyesen, Összeütöm a sarkantyúm kényesen. Még a kapitány úr is azt kiáltja: Nincsen a pécskai legénynek párja!
10.
Az éjszaka jaj de furcsát álmodtam: Ferencz Jóskát tiszta fehérben láttam. Fényes kardot kötött az oldalára: Jertek fiuk, menjünk el a csatába!
11.
Az én lovam törökországi fakó, Azt sem tudom, rajta van-e a patkó? Azon kérem a kovácsot, nézze meg: Lovam lábát egy szeggel szegezze meg.
Az én lovam a kapuba enyeleg, Azt sem tudom, rajta van-e a nyereg? Azon kérem a kocsist, hogy nézze meg: Lovam hátán rajta van-e a nyereg?
Míg a kocsis a lovamat nyergeli, Addig rózsám a piros bort mézeli. Míg a kovács a lovamat vasalja, Addig rózsám a zsebkendőm kivarrja.
12.
Az én lovam világos pej, Komisz nyereg rajta, Ha felülök a hátára, Beugratok korcsmáros udvarába. Parancsolok korcsmárosné Lujza nevü lányának; Kilencz itcze jó bort hozzon Ennek a szép szabadságos huszárnak.
Az én lovam tiszta fehér, De komisz nyereg rajta. Ha felülök a hátára, De beugratok babám udvarába; Parancsolom a babámnak, Ej, haj! szeretőmnek, magának! Gyujtson gyertyát, vessen ágyat, Ennek a szép szabadságos huszárnak.
13.
Az én rózsám sarkantyus csizmája Nem csörög már többet a csárdába; Majd csörög a debreczeni várba, Debreczeni huszár-kaszárnyába.
Az én rózsám karjai, karjai, Nem akarnak hajlani, hajlani; Meg kell annak hajlani, hajlani, Ha meg akar ölelni, csókolni.
Az én rózsám rózsaszin ruhája, – Rászállott a harmat az aljára. Gyere babám, verd le a harmatot, Üzd el a szivemből a bánatot.
14.
(Székely népdal.)
Az Olt vize folydogál csendesen, Az én rózsám zokog keservesen, Zokoghatsz már, mert elszalasztottál Egy oly hivet, kit rég ohajtottál.
Engem hínak Búslaki Mátyásnak, Visznek engem holnap katonának, Fényes kardot kötnek oldalamra, Tarka övet karcsú derekamra.
Ha meghalok, ki sirat meg engem? Vajjon kinek marad pergát-ingem? Ha meglőnek, jó lesz a sebemre, Ha meghalok, eltemetnek benne!
Ha meghalok, szépen temessetek, A rózsámnak levelet küldjetek; Ha nem hallja gyönge szavaimat, Ölelje bár gyászos koporsómat!
Tán magamnak sírt ások előre, S lefekszem a sírom fenekére, Szemeimet vetem az egekre, S a rózsámat bízom az egekre!
15.
Azt mondja a kapitány a fűrernek: Ezt a bakát szalutálni tanítsd meg! – Megtanítnám, százados ur, De nem megy a fejébe, Sírva mondja, hogy, aszongya: Szeretője van mindig az eszébe.
16.
Bakagyerök ha megunja életét, Megtölti a hátultöltő fegyverét, Nekiszögzi az ő elszánt szüvének, Ugy lesz vége katonaéletének.
Édes anyám, mire nevelt engemet! A leányok nem tudják a nevemet. Az én nevem rozmaringszál, liliom, Ha meghalok, az nyillik a siromon.
17.
Becskereknél széles árok, Ott vannak a szerviánok, Viselik a veres sapkát, Mellette kardot, puskát – Magyar huszár!
Hallod-e te vad rácz fattyú! Van-e a juhod közt tokjuh! A kiben van hat font fagygyú, Hat ponyvára való gyapjú? – Juhász fattyú!
Hallod-e te magyar fattyú! Van-e patrontásban bankó? – Vagyon, vagyon hatszáz golyó, Hatszáz szerviánba való, Vad rácz fattyú!
18.
Besorozott a német katonának, Lovat adott még, hogy gyalog ne járjak. Rózsafából csináltatom a nyerget, Kedves babám, rávágatom a neved.
De meguntam Ferencz Józsit szolgálni! Abba, a hunczfut kaszárnyába sétálni. A prófontját a mellembe’ hordani, Rugós lovát mindég tisztán tartani!
19.
Boszniába megfútták a trombitát, A ki huszár, nyergelje meg a lovát. Én is megnyergelem szürke lovamat, Karikára verem a sarkantyumat.
Ha meghalok, tudom, hogy eltemetnek, Boszniai temetőbe letesznek. Diófaszin legyen az én koporsóm, Barna leány legyen az én siratóm.
20.
Dalmáczia hegyes-völgyes határa, De sok kis lány átkot mondott reája! Fogadom, hogy meg is fogja az átok, Barna kis lány, megöl érted a bánat.
Édes anyám postán küldött levelet: Gyere haza, édes fiam, ha lehet! Haza mennék, édes anyám, nem lehet, Holnap reggel kezdődik az ütközet.
Dalmáczia köröskörül füstölög, Ferencz-József nagy ágyuja de dörög! Ferencz-József fujja réztrombitáját, Harczra hijja sok szép magyar bakáját!
Sok ágyuja van a dalmát seregnek, Csak ugy ropog, még a fák is recsegnek, Tüzes golyó hasítja a levegőt, A sok holttest beboritja a mezőt.
Ird meg pajtás azt az édes anyámnak, Hogy a fia beszámolt a világnak, Ellőtték az egyik karját szegénynek, Barna kis lányt nem ölel meg már többet!
21.
Debreczeni zöld leveles csárda, Benne mulat három öreg baka. Egyiknek sincs pangnét az oldalán, Szabadságra mennek ezek talán.
Arra jár a csendőrök káplárja, Megkérdezi: ki van a csárdába? Feleli a korcsmárosné lánya! Honvédbakák mennek szabadságra.
Korcsmárosné, száz itcze bort, hallja! Kék atillám itt hagyom zálogba. Hogyha ki nem váltom holnap délre: Akasztasson a czégér helyére.
22.
De szeretnék a császárral beszélni, De még inkább szobájába belépni. Megmondanám a császárnak magának: Lányokat is sorozzon be huszárnak.
De a király azt irta a levélbe: Nem illik a csákó a lány fejébe, Mert a lánynak, mert a lánynak szoknya kell, Az aljára harminczhárom fodor kell.
23.
De szeretnék a Kossuthtal beszélni, De még jobban szobájában sétálni, Megmondanám én a Kossuth Lajosnak, Hány forint az adója a magyarnak.
De szeretnék a császárral beszélni, De még jobban szobájában sétálni, Megmondanám én a Ferencz Józsefnek, Ne hordja el a magyar legényeket.
24.
Édes anyám, édes anyám, Készitsd el a fehér ruhám! Most indulok olyan útra, Kiről többet ne várj vissza.
Amottan jön egy katona, Még azt mondják, atyámfia; Hogy ne volna atyámfia, Mikor édes hazám fia!
25.
Édes anyám, ha feljön, Édes anyám, ha feljön Budára, Nézzen fel a kaszárnya, Nézzen fel a kaszárnya ablakára. Ott lát engem komisz baka ruhába, Göndör hajam rövidre, Göndör hajam rövidre van levágva.
Édes anyám, ha feljön, Édes anyám, ha feljön Budára, Nézzen fel az áristom, Nézzen fel az áristom ablakára. Ott lát engem a priccsen megvasalva! Nem csodálnám, ha szive, Nem csodálnám ha szive meghasadna.
26.
Édes anyám, hol van az az édes téj, Amelyiken katonának neveltél? Adtad volna azt a kicsi macskának, S ne neveltél volna fel katonának.
27.
Édes anyám, ki a baka, ha én nem? Ki füzi be a bakancsot, ha én nem? Befüzöm a bakancsomat nyolcz ágra, Összeütöm magyar huszár módjára.
28.
Édesanyám mi zörög a zsebébe? Ha dió van, adjon nekem belőle; Ugysem eszem sokáig a dióját, Puczolom a Ferencz Jóska pej lovát.
Édesanyám mi vagyon a zsebébe? Ha kenyér van, adjon nekem belőle; Ugysem eszem sokáig a kenyerét, Puczolom a Ferencz Jóska fegyverét.
29.
Édes anyám most küldött egy levelet: Gyere haza, édes fiam, ha lehet. El is mennék, édes anyám, nem lehet, Holnap reggel masérozunk, ugy lehet.
Ha kiállok a kaszárnya elébe, Feltekintek a csillagos nagy égre. Jaj, istenem, merre van az én hazám? Merre felé van az én édes anyám?…
30.
Édes anyám nem lett volna, Katona sem lettem volna, De még akkor beiratott, Mikor bölcsőben ringatott.
Édes anyám, édes anyám, Édes felnevelő dajkám! Jobb lett volna kis koromba Zártál volna koporsóba!
31.
El akarnám a bakancsom cserélni, De már látom el kell aztat viselni; Jaj de rövid az én bakancsom szára, Esik a hó, fázik a lábam szára.
Hej a bunda, az a bunda, a bunda – Mikor ketten melegedtünk alatta; Hej istenem! minek is jut eszembe, – Tán azóta menyecske lett belőle!
32.
Elindulék a hazámból Gyöngyös város felé, Fél utamból visszanézék hazám felé. Látom a nagy hegyeket, Hogy siratnak engemet: Arczczal vagyok leborulva, Hazám felé fordulva!
Könnyes szemmel feltekinték a nagy magas egekre, Ott láték egy barna hollót, hazám felé repűlve; Állj meg, holló, ha lehet, Vidd el ezt a levelet, Mondd meg az én édesemnek: Ne sirasson engemet!
33.
Elindult a gálya, Lobog vitorlája, Viszik a sok magyar huszárt Talián-országba.
Zúgnak a hullámok, Sírnak a leányok, Mert elmennek messze földre A magyar huszárok.
Ne sírjatok, lányok! A magyar huszárok Nem vesznek el a csatába, Vigyáz az ég rájok.
Majd ha fecskék jönnek, Hogyha szüretölnek. Majd az őszszel kedvesitek Ujra visszajönnek!
34.
Elmennék én katonának, Csak kötéllel ne fognának, Ugyan kinek volna kedve, Gyöngyéletre erőtetve.
Szenvedés a napi dolga, Sok az ura, maga szolga, Egyik lába a békóba, Másik van a koporsóba.
Komisz kenyerében nincs só, Huslevese csak néha jó, Az jár mindennap számára: Csillagot néz vacsorára.
35.
Én Istenem, jaj de jó a huszárnak, A csizmáját kipucczolja magának, Ballábát teszi a kengyelbe, Maga pedig büszkén ül a nyeregbe.
És Istenem, jaj de rosz a bakának, A bakkancsát kipucczolja magának, Bornyuját teszi a hátára, Maga pedig térdig úszik a sárba.
36.
Esik a fergeteg, Ázik a köpönyeg, – Eressz be hát, csárdás kis angyalom, Mert megvesz a hideg.
Vagy a hideg megvesz, Vagy a fene megesz, Kettő közül, csárdás kis angyalom, Valamelyik meglesz.
Könnyü neked, rózsám, A paplanos ágyba, Hej de nehéz a szegény bakának Térdig érő sárba!
37.
Ez a templomutcza Végig piros rózsa, Arra jár az én galambom, Mind leszakasztotta.
Szakítsd babám, szakítsd! Nekem bokrétába. Jól illik az a bakának Gyászos csákójába.
38.
Ezerhétszáz ötvenegyben Katonaság tünt szememben, Beállottam regementben, A Prajczoknak seregiben.
Sárga csizma, veres nadrág, Királynéról maradt jószág: Mente helyett kabátod lesz, Az is hátul hasitott lesz.
Gyere pajtás katonának, Jó lesz dolgod, meg se bánod, Négy krajczárod fizetésed, Ha megiszod, – nem lesz pénzed.
Csizma helyett topányod lesz Az is elől hasitott lesz, Azt gondolod minden úgy lesz, De bizony még foltos is lesz.
Mert az isten az katonát Ugy bünteti mint rossz fiát; Majd elvisznek a burkusra, De nem a jó kvartélyokra.
Az istennek szent angyala Szálljon az én galambomra! A katona isten fia, De a paraszt csak mostoha.
Hajdu volnál: szeretnélek, Katona vagy: nem szeretlek, Húzó-vonyó a te neved, Akasztófa a te helyed.
Jól megbecsüld a katonát, Csinálj neki akasztófát, Lábbal akaszd fel a káprált, Utána a közkatonát!
39.
Felkötöm a rézsarkantyúm, Már én innét elmegyek, Édes-kedves kis angyalom A jó isten áldjon meg! Adjon az ég oly szeretőt, A ki téged el is vesz, Mert mikor én házasodom, Isten tudja, mikor lesz!
40.
Ferencz Jóska édesapám, Felesége édesanyám, Akkor fogadott fiának, Mikor bevett katonának.
41.
Ferencz Jóska ha fölül a lovára, Visszagondol a rekruta korára, Elkezdenek a könnyei hullani, – De sokat kell a bakának szenvedni!
Ferencz Jóska aranyos ládája, Benne van a kis könyvem bezárva. Majd kiadja aztat nemsokára. Szeptembernek huszadik napjára.
Ferencz Jóska új zászlót csináltatott, Közepébe arany betűt rakatott, Rózsafából csináltatta a nyelét, Rávágatta öreg baka idejét.
Ferencz Jóska téli, nyári pokrócza, Három évig húzogattam magamra, De már mostan kijutottam alóla, Huzogassa az a bundás regruta.
Én az éjjel azt az álmot álmodtam, Ferencz Jóskát komisz ruhába láttam. Fényes kardját balfelére kötötte, A fiait a csatába vezette.
Ferencz Jóska azt adta ki parancsba: Ágyúszóval ébresszenek hajnalba. Szól az ágyú, ropognak a fegyverek, Most válik el, mit ér a magyar gyerek?
42.
Ferencz Jóska mezitláb ment sétálni, Mert nem tudtak néki csizmát vasalni: Kilencz kovács nem merte elvállalni, Mert nem tudtak gyémánt patkót csinálni.
Ferencz-József kiállott a kapuba, Ugy nézi, hogy masiroz a regruta, Ki is adta mindjárást a parancsot: Minden baka faszoljon uj bakancsot!
43.
Fiumei kikötőben van egy hadi hajó, Libeg rajta, lobog rajta nemzeti szin zászló. Fujja a szél, fujja, haza felé fujja, A kiszolgált öreg bakák Haza mennek ujra.
Pörge kalap lesz fejemen mire a nap feljő, Hull a könnye a bundásnak mint a zápor eső. Ne sírj, bundás, ne sírj! kitelik az idő, Nekem is volt, de már letelt A három esztendő!
44.
Fujdogál az októberi hideg szél, De sok legényt fú be Udvarhely felé. De sok szőke, barna kis lány sirassa, Három évig a babáját nem lássa.
Ha még egyszer halvány csillag lehetnék, A világon jobban szertenézhetnék. Választanék olyan igaz szeretőt, Ki elvárja ezt a három esztendőt.
45.
Fúvom az éneket, de nem jó kedvemből, Fúvatja a bánat szomoru szivemből.
A fekete hattyu gyászt visel magáért, Én is azt viselek elhagyott babámért.
Szállj le hattyu, szállj le, a fekete földre, Hogy irjak levelet régi helységembe.
Egyiket apámnak, másikat anyámnak, Harmadikat irom elhagyott babámnak.
Irom levelemet, nem adom nevemet, Jól tudod édesem, hogy’ hinak engemet.
Irom levelemet, gyorsan kezeimmel, Le is pecsételem gyászos pecsétemmel.
Irom levelemet szebeni birónak, Szebeni birónak, törvényszék fiának.
Jaj, hogy ne sorozzon engem katonának, Hanem inkább hagyjon az édes anyámnak.
46.
Galiczia közepibe’ Hét kaszárnya egy végtibe, Egybe huszár, másba zsandár, A többibe bakancsos jár.
Odavitték a rózsámat, Legdrágábbik violámat, Nyolcz keserves esztendeig Talán haza sem eresztik.
Csak legalább levelemet Küldhetném el, rózsám, neked! Galiczia hetven posta, A levelem nem ér oda!
47.
Gyászba borul az egész Balaton, Jön az anglus a hires vasuton; Százezer ágyu van a harcz mezején, Igy hát rózsám katona leszek én.
Nem hitted, hogy katona leszek én, Majd elhiszed, ha masirozok én; Rezes csákó nyomja a fejemet, Barna kis lány siratgat engemet.
48.
‚Gyere, pajtás, katonának!‘ «Nem mék biz én, mert levágnak.» ‚Ha levágnak, feltámasztnak, Téged tesznek kapitánynak.‘
«Akkor mék én katonának, Mikor lányok verbuválnak; Akkor sem mék én bocskorba’ Sárga sarkantyus csizmába’!»
49.
Gyönge szeme van a kukoriczának, Gyönge szive van az édesanyámnak. Gyönge szive fájdalmába meghasad, Hogy a fia katonának benmarad.
Édesanyám, én is katona vagyok, Nyiregyházi kaszárnyába hervadok. Úgy hervadok, mint a fügefalevél, Édes anyám, katonának neveltél.
50.
Ha bemegyek a sorozó szobába, Ingem, gatyám levetem az asztalra. Ingem, gatyám, ej, haj! leteszem az asztalra, Könyes szemmel ugy nézek az urakra.
Ha kijövök a sorozó szobából, Könyeimet letörülöm orczámról. Könyeimet, ej, haj! letörülöm orczámról. Ugy búcsuzom el a gyönge rózsámtól.
51.
Ha én aztat tudtam volna előre, Hogy keserű Ferencz József kenyere: Elbujdostam volna Még tíz éves koromba, Hogy ne talált volna A behivó czédula.
Kilencz napra letettek az egyesbe, Vasat vertek a lábamra kezemre, Szorítja kezemet Még jobban a szivemet, Más öleli sej, haj! A kedves szeretőmet!
52.
Ha felülök szürke paripámra, Bevágtatok Lengyelországába, Visszanézek szép magyar hazámra, Könyem csordul piros két orczámra.
Ha majd Lengyelországba kell mennem: Hogy’ kell ott majd lengyel lányt ölelnem? Ha ölelem: fájnak a karjaim, Ha csókolom: hullnak a könyeim…
53.
Ha még egyszer husz esztendős lehetnék S a lányokban válogatást tehetnék: Választanék olyan igaz szeretőt, Ki elvárná ezt a három esztendőt.
54.
Harangoznak a toronyba, Mégse megyek a templomba Vasárnap, Ne tarts engem pogánynak, Nincsen a bakának vasárnap, Sohasem volt, sohasem lesz A bakának vasárnap,
Kis kertemben van egy rózsa, Annak neve bazsarózsa, Ihajla! Le is szakasztanám én, Le is szakasztanám én, Hervadj rózsa, bazsarózsa, Már az enyém úgy sem lehetsz, te, soha!
55.
Hazám, hazám, édes hazám, Bár csak határid láthatnám! Látok füstöt, de csak alig Hogy az égen sötétedik.
Felmegyek én egy nagy hegyre, Annak is a tetejére, Onnan nézek hazám felé, Édes anyám háza felé!
56.
Házunk előtt mennek el a huszárok, Édes anyám, én is közéjök állok. Én leszek az első század szakaszvezető, Nem a világ ez a három esztendő!
57.
Hármat rikkantott már, Hármat rikkantott már, A rigó, a rigó, a rigó, Nem parancsol nékem, Nem parancsol nékem A biró, a biró, a biró, Majd parancsol Ferencz József, a császár, Kinek egzeczéroz, Kinek szalutéroz A baka, a tüzér, a huszár,
Magas a kaszárnya, Magas a kaszárnya Teteje, teteje, teteje, – Német baka sétál, Előtte, előtte, előtte. Bárcsak egy kis magyar szót is hallanék, Kitől a rózsámnak, Kitől a babámnak Izennék, izennék, izennék!
58.
Háromablakos ház Minden ablakába Fehér rózsa kitéve. Lábamon a bakkancs, Lábamon a bakkancs Fényes feketére kefélve.
Fejemet a csákó, Vállamat a puska, Oldalamat az Überswung szorítja, Napbarnitott arczom Az én kis galambom Minden este forró csókkal borítja.
59.
Hulldogál a rózsalevél Szegény huszár sok búval él, Sokat busul, gondolkodik, Sokat éhezik, szomjazik.
Édes anyám, ha elgyün kend, Königgräcznél keressen kend, Ott leszek egy nagy fa alatt, Idegen föld hantja alatt.
60.
Huszár vagyok, édesanyám, nem baka, Mert a bornyú nem illik a hátamra, Nem hordom én senki Riska Tehenének a súlyát, Huszár vagyok, kis angyalom, Lovon járok tehozzád.
61.
Jaj de magas a kaszárnya teteje, Bús gerlicze fészket rakott fölötte. Bús gerlicze szomorkodik párjáért, De sok magyar szenved a hazájáért.
Kimentem a burkus gránicz szélire, Föltekintek a csillagos egekre. Jaj, istenem, merre van az én hazám? Sirat-e még engem az édes anyám?
Burkus földjén a temető kapuja, A zászló is szomorún lobog rajta. Szomoru szél hajtogatja levelit: Édes anya mire szülte gyerekit!
62.
Jaj be magas hegyet látok, Katonának tett az átok. Várj még biró, mert megbánod, Pártában marad a lányod.
Ne vigadjon senki azon, Hogy hazámból masirozom, Hull a zápor a nyomáson… Ha ma rajtam, holnap máson!
63.
Jaj de nehéz a kis lánytól Egy-két csókot kapni! Nagyon soká kell a lánynál Egy-két csókra várni.
Annál könnyebb, annál könnyebb A szép menyecskének, Ad az csókot egy-két szóra A huszárlegénynek!
64.
Jaj de szennyes a kend inge, gatyája, Elszennyezte az aradi stokházba; Mosd ki, rózsám, ingem gatyám fehérre, Holnap visznek az agyitor elébe –
Ha bevisznek az agyitor házába, Leborulok törvényszék asztalára, Rablánczomat siralmasan zörgetem – Jaj be bánom, hogy én katona lettem!
Még azt mondja az agyitor énnekem, Hogy a hóhér veszi el az életem – Trombitások három rufot fujjanak, Jaj istenem! – holnap felakasztanak.
Édes anyám pénz van a kend zsebébe; Tartsa kend’ hát, hadd markoljak beléje, Csináltatok abból egy szép koporsót, Sárga szeggel, hat sorjával ráveretem a jaj-szót.
65.
Jertek fiuk, kik egyszerre rukkoltunk, Komisz mondurt, mindent beabfirolunk; Abfirolunk csákót, sapkát, egyebet, Felejtsük el ezt a komisz életet.
Kapitány úr kiadta a parancsot, Egybeliek vehetnek már kalapot. Kalap mellé szabadságos virágot, Hadd sirjanak Debreczenben a lányok.
66.
Kapitány úr, az Istenért, mit csinál Éjjel-nappal mindig mundért vizitál. Vizitálja kapitány úr, – nem bánom, Csak engemet szabadságra bocsásson.
Ezredes úr kiadta a parancsot: Minden honvéd baka kapjon bakkancsot, A talpára negyven szöget veressen, Minden kislány honvéd bakát szeressen.
67.
Kapitány úr azt mondja a bakának: Ejnye de szép babája van magának! – Bizony vitéz kapitány úr, van nékem, Nem is adnám oda semmi kincsér’ sem!
– Add nekem a babád nem lesz károdra, Három csillagot kapsz a gallérodra. – Köszönöm én, kapitány úr, ne adjon: Rózsám szemében ragyog a csillagom!
68.
Kapitány úr csak az a kérésem: Engedje el évi büntetésem. Olyan édes volt a babám csókja: Nem hallgattam a takarodóra.
69.
Katonának vagyok irva, Föl is vagyok mundérozva, Puska vagyon a vállamon. Patrontás az oldalamon.
Ez az élet, igaz élet, Viczispánnal nem cserélek, Ha azt mondják: jobbra nézzek, Csak azért is balra nézek.
70.