Part 3

Az a fa is száradjon ki, Amely alatt meg fogsz állni, Az a csárda gyulladjon ki, Melyben csendesen fogsz hálni.

Borod, buzád ne teremjen, Szántó földed ne zöldeljen, Páros késed kiforduljon, Az is a szivednek álljon!

109.

Istenem, istenem, Hol lesz a halálom? Erdőn-e, vagy mezőn, Vagy pedig tengeren?

Ha erdőn veszek el, Ki temet el engem? Ha tengeren veszek, Ki sirat meg engem?

El is eltemetnek Az erdei vadak, Meg is megsiratnak Az égi madarak.

110.

Jaj de félek, mikor hűvös szél támad, Te hűvös szél meg ne fúdd a rózsámat! Süss ki rá nap, isten szeme, ragyogva, Szállj el madár feje fölött dalolva.

Az én rózsám tejbe fürdik ha felkel, Törülközik piros rózsalevéllel, Fehérebb is az orczája a hónál, Pirosabb is a hasadó hajnalnál.

111.

Jaj de szennyes a kendője, Talán nincsen szeretője? Adja ide, hadd mossam ki, Ugy sem szeret engem senki.

Kinek nincsen szeretője, Menjen ki a zöld erdőre, Irja fel egy falevélre, Hogy neki nincs szeretője.

Kinek meghalt szeretője, Menjen ki a temetőbe, Irja fel a keresztfára, Hogy itt nyugszik kedves párja.

Végig mentem a temetőn, Eszembe jutott szeretőm, De mi haszna jut eszembe, Mikor már el van temetve!

112.

Jere hozzám kincsem, galambom! Van virágos padom, asztalom, Van szép üveges almárjomom, Jere hozzám kincsem, galambom!

Van két ládám, piros virágú, Tornyos ágyam, szép czifraságú; A lepedőm gyolcs, hímes fajta, Kedves rózsám, elalhatsz rajta.

Tágas tűzhelyem a konyhában, Tele tállal a fal sorjában, Van dagasztóm, teknőm, lapátom, Valamit látsz, az mind sajátom.

Van istállóm, van két tehenem, – Mit kivánhatsz többet édesem? Boldog leszesz, lelkemre mondom, – Jere hozzám, édes galambom!

113.

Káka tövén költ a rucza – Jó földben terem a buza, De a hol a hű lány terem, Azt a földet nem ismerem Seholsem.

Ki van az én szemem sirva, Mert a rózsámat más birja, Pedig fogadta az egyet, Rajtam kivül mást nem szeret Sohasem.

Ha tudtad, hogy nem szerettél, Hálódba mért kerítettél? Hagytál volna békét nekem, Más is elvett volna engem Valaha.

Azért, hogy én szegény lettem, S mást választottál helyettem: Lesz nekem is víg napom még, – Boru után derül az ég Nekem is!

114.

Kék a kötőm kerületi, Barna legény kerülgeti, De hiába kerülgeti, Nem adnak már engem neki.

A ki szeret, az mindig fél, Reszket mint a nyárfa levél, Búval fekszik, bánattal kél, Nyugodalmat sohasem lél,

Ásd ki holló, azt a szemet, Amely ötöt-hatot szeret, Lám én csak egyet szeretek, Mégis eleget szenvedek.

115.

Kék pántlika az istrimflim kötője, Nem is legény, ki nem szeret előre; Nékem is nevelt egyet egy jó anya, De mi haszna, csak nem lehettem párja.

Azt gondolod, kedves rózsám, megcsaltál, Engem pedig meg se szomorítottál; Megcsaltad te, kedves rózsám, magadat, Mert énnálam nem találsz igazabbat.

Az élőfa soha sincs virág nélkül, Az én szivem soha sincs bánat nélkül; Az élőfát nagy szél éri, kitöri, Én szivemet bánat éri, megöli.

116.

Kerek a káposzta, Borul a levele, Búsul a kis leány, Hogy nincs szeretője.

Hej, ne busulj, ne bánkódj, Ne is siránkozzál: Megsegít a jó Isten Csak jól imádkozzál!

117.

Két fa közül kisütött a holdvilág, Enyém vagy te, egyetlen egy gyöngyvirág Eszem azt a szépen szóló nyelvedet, Kivel sokszor csalogattál engemet!

Megfájult a szivem a nagy bánatba, Hogy szeretlek, nem tehetek én róla; Bár tudnálak, édes rózsám feledni! Ne tudnálak oly igazán szeretni!

118.

Két út van előttem, Melyiken induljak? Két szép szeretőm van, Melyiktől bucsuzzak?

Egyiktől bucsuzok Piros pünkösd napján, Másiktól bucsuzok Halálom óráján.

119.

Kidült a fa mandulástól, Elszakadtam a rózsámtól, Ugy elszakadtam szegénytől, Mint őszszel fa levelétől Elválik.

Nézz ki rózsám ablakodból, Most megyek ki a faludból, Vess utánam egy pillantást, Ugy sem látjuk többé egymást Sohasem.

120.

Kilenczet ütött az óra, este van, Haza mennék, jaj, de nagyon setét van! Kedves rózsám, gyujtsál gyertyát, Mutasd meg az ország utját, Merre van.

Nyisd ki rózsám zöld leveles kapudat, Hadd vezessem be elfáradt lovamat, Adjál neki szénát, zabot, Ugy sem tölt itt három napot Te-nálad.

Kinyitottam zöld leveles kapumat, Vezesd hát be daruszőrü lovadat; Adok neki szénát, zabot, Tölthet nálam két hónapot A lovad.

121.

Kiöntött a Tisza vize, Szőke kis lány fürdik benne, Én is megfürödtem benne, Rám is ragadt a szerelme.

Ki a Tisza vizét issza, Fáj is annak szíve vissza! Én is ittam már belőle, Fáj is az én szívem tőle.

122.

Kipattant a búza szeme, Ragyogó csillagom, galambom! Kipattant a búza szeme, Vajjon rózsám, szeretsz-e te? Ragyogó csillagom, galambom!

Kacsintásod, hej, szapora, Ragyogó csillagom, galambom! Kacsintásod, hej, szapora, Hol emide, hol amoda, Ragyogó csillagom, galambom.

Hogyha szeretsz, ne nézz másra, Ragyogó csillagom, galambom! Hogyha szeretsz, ne nézz másra, Ne adj okot kacsintásra, Ragyogó csillagom, galambom!

123.

Kis kertemben, rózsafa, rózsafa, Piros rózsa van rajta, van rajta, Piros rózsa, piros lány, Piros kendő a nyakán, Piros kendő a nyakán, a nyakán.

Végig mentem az utczán, az utczán, Besároztam a csizmám, a csizmám, Megérdemli az a lány, Kiért sáros a csizmám, Kiért sáros a csizmám, a csizmám.

124.

Ki tanyája ez a nyárfás? Nem hallik be a kurjantás, Tán alusznak, vagy nem hallják, Vagy hallani nem akarják.

Nem zörög a zúgi malom, Mert a zúgását nem hallom, Talán beteg a molnárja: Szerelem a nyavalyája.

125.

Kitették a holt testet az udvarra, De nincs a ki végig, végig sirassa; Most tetszik meg, ki az igazi árva, Senki sem borul a koporsójára.

A csillagok feketébe öltöztek, Engem babám, az irigyek üldöznek; Jó az isten, pártját fogja a jónak, Tudod babám, sok alja van a szónak.

Gyere babám, vegyünk három paripát, Szántsuk fel a mi rózsánk kerte alját; Vessünk bele szőke kis lányt rózsának, Barna legény hadd arassa magának.

126.

Köszönöm édesem, Hogy eddig szerettél, A többiek között Hozzám is eljöttél.

Adjon Isten neked Szebbet, jobbat, mint én, Kivel a te szived Soha se nyugodjék.

Soha se nyugodjék, Örökké bánkódjék, Mint a tenger habja Örökké hánykódjék.

127.

Lefelé folyik a Tisza, Nem folyik az többet vissza, Rajtam van a rózsám csókja, Hej, ha sajnálja, vegye vissza.

Derül, borul a Dunáról, Jön szeretőm a tanyáról, Emelgeti kis kalapját, Hej, velem kedvelteti magát.

Ne emelgesd a kalapod, Ugy is tudod, tiéd vagyok, Nem a vásárba’ vettelek, Hej, rózsabokorról szedtelek.

128.

Magasan repül a daru, szépen szól, Haragszik rám a galambom, nem is szól – Ne haragudj kedves rózsám sokáig, Tiéd vagyok, tied leszek Koporsóm bezártáig.

Hótól fehér a gyöngyösi hegytető – Ritka most az igaz szivü szerető, Ne haragudj kedves rózsám sokáig, Tied vagyok, tied leszek Koporsóm bezártáig.

129.

Marosszéki piros páris, Olyan piros a rózsám is, Szép az alma az ágtetőn, De százszor szebb a szeretőm, Csuhajja!

Ketten szedünk egy kosárba, Majd eladjuk a vásárba, Főkötőt veszünk belőle, Enyim leszel esztendőre, Csuhajja!

130.

Meg akarnék házasodni, románé, De nem tudok kit elvenni, románé, A szegedi híres lányok – románé, Nem akarnak hozzám jönni, románé.

Egyik utczán lemenjék kend, románé, A másikon feljőjék kend, románé, Mihozzánk is bejőjék kend, románé, Ugy tudják meg, hogy szeret kend, románé.

131.

Megérem még azt az időt, Sirva mégy el házam előtt, Megöleled kapum fáját, Ugy siratod a gazdáját.

Megérem még azt az időt, Sirva mégy el házam előtt, Szólok hozzád egyet-kettőt, De már nem ugy, mint azelőtt.

132.

Megirták a guzsalyomat, Tilij, talaj, rátom; Felvehetik az orsómat, Me’t én ki nem vá’tom Nem vá’tom ki, nem biz én Az idén; Se hitelbe, se csókért, Se csókért.

Pecsétes levél jött tőle, Tilij, talaj, rátom; Jó hirt hallottam felőle: Az őszön meglátom… Jöhet hozzám guzsalyos, Guzsalyos, Tág az utcza, benn szoros Benn szoros.

Együtt járunk a fonóba, Tilij, talaj, rátom; Tiz csókot kap egy orsóra, S százszor es kivá’tom…

Oh csak egyszer jőne hát, Jőne hát! Büntetni a galambját, Rózsáját!

133.

Megizentem én az édes anyámnak: Fogadjon el még engemet fiának; Hogy ha el nem fogad engem fiának: Bujdosója leszek a nagy világnak.

Megátkozott engem az édes anyám, Hogy ne legyen se országom, se hazám, Tüskebokor legyen az én lakásom, Ott se legyen sokáig maradásom.

Megvert engem a jó isten teveled, Hogy én téged olyan forrón szeretlek, Bár tudnálak, bár tudnálak feledni, Rajtad kivül mást is tudnék szeretni!…

134.

Megkötöm a lovamat Czédrusfa ágához, Magam meg lefekszem Galambom ágyához.

A vásáron voltam, Vásárfiát hoztam, Kedves galambomnak Egypár csókot adtam.

A szerelmet pénzen Nem lehet megvenni – De egy édes csókért Ki lehet alkudni!

135.

Meg vagyok én búval rakva, Mint a borizü almafa; Kettő-három terem rajta, Mégis teritve az alja.

Csütörtökön virradóra Ültem a bánathajóra. Megváltam a szeretőmtől, Mint zöldfa a levelétől.

Elmegyek én valamerre, Valamely ország szélére, Fészket rakok pálmaágra, Árva gerlicze módjára.

136.

Megverek valakit, Vagy engem valaki, De az én rózsámat Ne szeresse senki.

Vagy levág valaki, Vagy én le valakit, De a galambomhoz Nem bocsátok senkit.

137.

Megvettem a szeretőmet nagy áron, Általvittem vagy tizenkét határon, Hol vizeken, hol patakon, hol sáron El sem hagyom mig élek a világon!

138.

Mély a Dunának a széle, De még mélyebb a közepe. Az én rózsám kerülgeti, Által akar rajta menni.

Ha az isten megengedi, Hidat csináltatok neki, Házamnál az egyik vége, Győrig ér a másik vége.

139.

Mig élek is bánom, Hogy szavadnak hittem; Elhagytál, megcsaltál, – Verjen meg az isten!

Verjen meg az isten Dáma feleséggel, Tizenkét gyerekkel, Pénzen vett kenyérrel!

140.

Minden falu édes hazám, Minden asszony édes anyám, Minden szép lány feleségem, Kivel világomat élem.

Eszem a teremtő fádat, Engem szeress, ne anyádat, Olyan igaz leszek hozzád, Mint tulajdon édes anyád.

141.

Mindenféle szeretőm volt, Csak még czigányleány nem volt. Czigány leány ne is legyen, Czigány leány nem kell nekem.

Jó a czigány korcsomára, Mert rátermett a nótára; De nem való szeretőnek, Egygyel nem is elégszik meg.

142.

Nagypénteken mossa holló a fiát, Ez a világ kigyót-békát rám kiált, Mondja meg hát ez a világ szemembe: Kinek mit vétettem én életembe.

Elmennék én hozzátok minden este, Ha az anyád a kapuban nem lesne, Nem tennék én tinálatok egyebet, Hó válladra hajtanám bús fejemet.

143.

Nagy szaga van a pünkösdi rózsának, Hire van a vásárhelyi lányoknak; Annak határában nevelkedtem én, Szőke kis lány szeretője vagyok én.

Szőke Tisza kicsapott az alföldre, Szőke kis lány sirdogál a szélibe. Szőke kis lány ne keseregj babádon, Még a madár sem marad meg egy ágon.

144.

Nem ám az a rózsa, Ki a kertbe nyilik; Hanem az a rózsa, Ki egymást szereti.

Mink vagyunk a rózsák: Mink szeressük egymást, Szép piros hajnalban, Mögöleljük egymást.

145.

Nem anyától lettél, Rózsafán termettél, Piros pünkösd napján Hajnalban születtél.

Orczáid rózsái Ha közel volnának, Égő szivem mellé Tüzném bokrétának.

146.

Nem átkozlak, nem szokásom, De sok sűrű sóhajtásom Felhat a magas egekre, Mind te felelsz meg ezekre!

Nekem a legszebbik estve, Fekete szinre van festve; Komor felettem az ég is, Elhagyott a reménység is.

A mi engem vidítana, Az élethez kedvet adna; Attól mind megvagyok fosztva, A jó mind másnak van osztva.

Fel se venném, a mi nézi, Él az isten, elintézi, De hogy értem ő is érzi, Ez, a mi szivemet vérzi.

147.

Nem bánom, én kedves rózsám! Ha így is, ha úgy is, Ha szeretsz is, kedves rózsám! Ha nem is, ha nem is! Pedig a te kerted alatt Be sokszor rám viradt a nap, Apró fürtü gubád alatt, Be sokszor megcsókoltalak!

148.

Nem hiszed, hogy beteg vagyok, Majd elhiszed, ha meghalok. Nem jöttél el nézésemre, Jőjj el a temetésemre.

Kisérj ki a sírhalomig, Az örök nyugodalomig; Tán még egy-két kapaföldet Megérdemlek, rózsám, tőled.

149.

Nem jöttem volna én ide, Csalogattak engem ide: Barna babám szemöldöke Csalogatott engem ide.

Nem hittem én, de már hiszem; Hogy szerelem búra viszen, Búra viszen, búbánatra… Bár soh’se’ láttalak volna!

150.

Nem szeretek én már ezután, Megcsalt szőke, megcsalt barna lyány, Esküszöm a magas egekre, Szabad leszek, szabad, örökre!

Eszem azt a barna szemedet, Ne csalogass vele engemet, Csalfa szemed, csalfa szived is, Csalfa vagy te, rózsám, magad is!

151.

Nem vagy lány nem vagy lány, Nem mersz csókot adni; Azt gondolod, rózsám, Nem t’om vissza adni?

Vissza tudom adni. Meg is t’om köszönni; Páratlan csókodnak Párját tudom adni.

152.

Ne nézz reám, ne nevess! Mert megtudják, hogy szeretsz; Reám néztél, nevettél, Megtudták, hogy szerettél.

Ne nézz reám, ne kaczagj, Mert a szivem meghasad; Reám néztél, kaczagtál, Nálam nélkül maradtál.

153.

Nincs édesebb mint a méz, mint a méz – Ki mit szeret arra néz, arra néz, Én egy kis lányt szeretek, Arra nézek, nevetek.

De ő vissza nem nevet, nem nevet, Attól tartok nem szeret, nem szeret. Szembe rózsám, ha szeretsz, Ha nem szeretsz, elmehetsz!

154.

Nincsen apám, nincsen anyám, Az isten is haragszik rám; Árva vagyok mint a gólya, Kinek nincsen pártfogója.

Ej, be szépen harangoznak Az én kedves galambomnak! Most viszik a temetőbe, El sem bucsuzhattam tőle.

Anyám, anyám, kedves anyám, Kedves fölnevelő dajkám, Bárcsak engem kis koromba Zártál volna koporsóba!

155.

Nincsen feleségem, de majd lesz, Hazahozom télen, ha jó lesz, Veszek neki csizmát, ha jó lesz, Megcsókolom százszor, ha szép lesz.

Veszek neki csizmát pirosat, Üttetek rá patkót magasat; Fénylik a te csizmád, ragyog is Ragyogó csillag vagy magad is.

Kérik a szűrömet gubáért, Szőke szeretőmet barnáért; Nem adom a szűrömet gubáért, Szőke szeretőmet barnáért.

156.

Nincsen kedvem, mert a fecske elvitte, Egy magas jegenyefára feltette. Akkor leszek, édes rózsám, a tied, Mikor az a jegenyefa kivirít.

Kiöntött a Duna vize messzire, Valamennyi szép leány van, elvitte. Fogja ki hát minden ember magáét, Ne szeresse soha senki a másét!

157.

Nincsen olyan buza, nincsen olyan buza, A kiben, a kiben konkoly nincs; Nincsen oly szerelem, nincsen oly szerelem, A kiben, a kiben hiba nincs. De a mi buzánkban egy szem konkoly sincs. A mi szerelmünkben, a mi szerelmünkben Hiba nincs, hiba nincs, hiba nincs!

Ugat a kutyám a, ugat a kutyám a Kapuba, kapuba, kapuba, De sok irigyem van, de sok irigyem van Faluba, faluba, városba. Nem félek én, ha irigyem még több lesz, A te szived, rózsám, a te szived rózsám, Örökre, örökre enyim lesz!

158.

Nincs nekem egyebem a rózsámnál, A rózsámnál, Az is zálogba van az anyjánál. Az anyjánál. Hej, a ki azt nékem kiváltaná, Kiváltaná – Aztat a Krisztus is megáldaná, Megáldaná!

159.

Nincs szebb madár mint a fecske, – Fehér lábu kis menyecske. Fehér lábát mosogatja, Hideg a viz, nem állhatja.

Tizenhat esztendős vagyok, Jaj, de gyönge gyerek vagyok! Gyönge vagyok mint a nádszál, Hajlom mint a rozmaring-szál.

160.

Nyisd ki rózsám ablakodat, Hagy mondjam el panaszomat. Nyisd ki, nyisd ki! mind a kettőt: Én voltam a te szeretőd.

Te voltál szeretőm nem más, Álljon beléd a nyilalás; Egyik felől tizenkettő, Másik felől száz meg kettő.

161.

Pej paripám patkószege de fényes, Madarasi csárdás lánya de kényes; Bodor haját illegeti vállára, Száz talléros kendőt tesz a nyakára.

Felülök a sárga lovam nyergébe, Beballagok a kovács műhelyébe, Mig a kovács pej lovamat patkolja, Kis angyalom két orczámat csókolja.

162.

Pesten jártam iskolába, kuk! Pesten jártam iskolába, Térdig jártam a rózsába, kuk!

Lehajoltam, szakasztottam, kuk! Lehajoltam, szakasztottam, Kedves galambomnak adtam, kuk!

163.

Repűl a pillangó Virágról virágra, – Soha se válogass Annyit a leányba.

Szép leány a barna, Szép leány a szőke, Legszebb mindenkinek Az ő szeretője!

164.

Repülj fecském ablakára, Kérjed, nyissa meg szavadra; Mondd ezüstös lapot vevék, Rá aranynyal irom nevét.

Képét gyémánt lapra festem, Rubinkő-ládába rejtem, S azon leszek, hogy nevének Nagy ünnepet szenteljenek.

165.

Retteg pej paripám Az égcsattogástól, Az igaz szeretet Fél az árulástól.

Nincs tavasz, nincsen nyár Piros rózsa nélkül, Az igaz szeretet Nincs ölelés nélkül.

Nem volt tél, nem is lesz Havas idő nélkül, Az igaz szeretet Nem lehet csók nélkül.

166.

Rózsa vagy, rózsa vagy, Még annál is szebb vagy, Aranynál, ezüstnél Sokkal ékesebb vagy.

Aranyat, ezüstöt Mindenkor találok, De soha mig élek Drágábbat tenálad!

167.

Sajó kutyám, hej de mélyen aluszol! Nem láttad-e a rózsámat valahol? Máskor vakkantottál egyet vagy kettőt, Mikor jönni láttad a hű szeretőt.

Amottan egy nagy viznek a szélében, Ül egy kis lány hű kedvese ölében, Kis lány nézi folyó vizét, a habot, A legény meg a ragyogó csillagot.

Elszállott már a daru meg a gólya, Maga maradt a gulyás és a gulya; Magam vagyok künn a pusztán egyedül, Rajtam már a jó Isten sem könyörül!

168.

Sárga csikó, sárga csikó, sárga, Az én rózsám nem lesz mindig árva, Az én rózsám nem lesz mindig árva, Szüret után én leszek a párja!

Azért hogy én szegény legény vagyok, Barna kis lány szeretője vagyok, Szeret az a barna kis lány engem, Meghalni is kész volna érettem.

169.

Sem eső nem esik, sem felhő nem látszik, Mégis az én bundám két oldalról ázik.

Sír az egyik szemem, a másik könyezik, Sírjon mind a kettő, mint a sebes eső.

Lehajtom fejemet, rózsám, a válladra, Hullatom könyemet hószinű nyakadra.

Záporeső után eszterhaj megcsordul – Talán még idővel szíved hozzám fordul.

170.

Sír az egyik szemem, a másik könyezik; Mert az én édesem rólam felejtkezik, Sírjatok hát ti is, édes két szemeim, Áztassátok sürűn az én két orczáim.

Majd elveszi Isten a szép fényes napot, Sötétségben hagyja a szegény parasztot, Felderiti Isten a fényes csillagot, Hogy rakhasson minden szegény jó asztagot.

Árva vagyok árva, én vagyok az árva, Áldja meg az Isten! ki az árvát szánja, Búval és bánattal élem világomat, Búval terítették az én asztalomat.

171.

Siroki erdőben Egy pár fiatal fa, Ezüsttel bimbódzik, Zölddel leveledzik.

Allatta folyik el Egy szép patakocska, Oda jár friss vizre Egy pár galambocska

Az ágyok dereka Majoránna fája, Bár rózsafa volna, Hogy ne csikorogna.

Hogy az én galambom Csendesen nyugodna, Csendesen, édesen, Ketten, szerelmesen.

172.

Szabad a madárnak ágról-ágra szállni, Csak nekem nem szabad szeretőmhöz járni.

Áldd meg Isten, áldd meg a szeretőm házát, Verd meg Isten, verd meg a benne lakóját!

Azt se mindeniket, csak az édes anyját: Mért nem adta nekem az ő kedves lányát?

Ha neki lánya volt, nekem szeretőm volt, Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt.

173.

Szabadhegyi dobogó hid alatt Barna kis lány rozmaringot arat; Én vagyok a rozmaring szedője, Barna kis lány igaz szeretője.

Mikor viszi a kis lány a vizet, Akkor leli a szerelem-hideg, Tedd le, kis lány, a hideg vizedet, Elhagyatom veled a hideget.

174.

Száll a felhő napnyugatról keletre, Gyönge rózsám, jutok-e még eszedbe? Nem jutok én soha többet eszedbe, Más legényt zársz immár te a szivedbe.

Ha én téged el tudnálak feledni!… Rajtad kívül mást is tudnék szeretni!… De én téged nem tudlak elfeledni, Rajtad kívül nem tudok mást szeretni!

175.

Széna, széna, széna terem A réten, a réten; Megcsókollak, kedves rózsám, A héten, a héten! Piros alma, gömbö-, gömbö-, Gömbölyü, A te orczád gyönyö-, gyönyö-, Gyönyörü!

176.

Szeretnék szántani, Hat ökröt hajtani, Ha a rózsám jönne Az ekét tartani. Az ekét tartani, Hat ökröt hajtani, Ha a rózsám jönne Az ekét tartani.

Hat ökröt hajtottam, Nagyot kurjantottam; Csálé csákó, csálé, Barna rózsám felé. Barna rózsám felé. Nagyot kurjantottam: Csálé csákó, csálé, Barna babám felé.

Az ökör a földet Nem magának szántja, Asszonyom a lányát Nem magának tartja. Nem magának tartja, Nem magának szántja, Asszonyom a lányát Nem magának tartja.

177.

Szerettelek, nem kellesz már, Szidott anyád, ne szidjon már, Nem fog engem meg az átka, Szálljon a maga nyakába!

Szerettelek rózsám, nagyon, De már annak vége vagyon, Vége vagyon szerelmemnek, Más parancsol a szivemnek.

178.

Szérül van a rózsám háza, Körülfutotta a zsálya; Nem futja a szögfü körű, Mert nem voltál igazszivű.

Szeretőnek szeretnélek, De elvenni nem mernélek, Mert az a te kutya szived A hányat lát, annyit szeret.

179.

Szól a világ, mit hajtok rá? Úgy ég a tűz, ha raknak rá: Ha hajtanék irigyemre, Megölne a világ nyelve.

Ne hajts a mende-mondára, Ülj a térdem kalácsára; Átölellek két kezemmel, Hadd nézze más irigy szemmel!

180.

Szomorú az idő, Meg akar változni, Talán a rózsámtól Kelletik elválni.

Csak azt mondd meg rózsám, Melyik uton mégy el, Felszántatom én azt Aranyos ekével.

Be is vetem én azt Szemen szedett gyöngygyel, Be is boronálom Sűrü könnyeimmel.

181.

Szomszéd asszony szép leánya Reá kapott a rózsánkra, Ha én őtet megfoghatnám, A törvénynek majd beadnám.

A törvény is csak azt mondja, Leányt illet meg a rózsa, Menyecskéket levendula, Öregeket a korója.

182.

Szőke vize a zavaros Tiszának, Mondd meg annak a szép barna kis lánynak. Hogy az egész Tisza vize mentiben Hamisabb lány nincs nálánál senkisem.

Mi dolog az, hogy a Tisza befagyott? Mi dolog az, hogy a rózsám elhagyott? Szokása a Tiszának a befagyás, A leánynak a szerető-elhagyás.

183.

Szovátai híd alatt Meleg forrásvíz fakadt; Én is ittam belőle, Mégse hótam meg tőle.

Szovátai híd alatt Rézsarkantyúm ott maradt. Eredj babám keresd meg, Ha megkapod, pengesd meg.

Szovátai hegy alatt Árulom a lovamat. Árulom a lovamat, S a lovammal magamat.

184.

Tavaszi szél utat száraszt, Minden állat társat választ; Hát én vajon kit válasszak, Szivet szivért kinek adjak?

Bolyog elmém mint a felhő, Hull a könyem mint az eső, Ki ölembe, ki a földre, Ki kesergő kebelembe.

Árkot mosott két orczámra, Mint a zápor az utczára; Én istenem, rontsd meg, verd meg, A ki miatt gyászt viselek!

185.

Tavasz lesz már, el fog a hó menni, De szeretnék kék ibolya lenni! Kivirítnék a rózsám kertjébe’, Hadd tüzne fel dobogó keblére.

Sem rózsa, sem ibolya nem vagyok, Csak egy szegény szolga legény vagyok; Nem messze van a rózsám tanyája, Csak sohajtok s epedek utána!

186.

Téli, nyári piros alma, Az én babám tuba rózsa, A csókja meg édes színméz, Tüzel a szeme, ha rám néz.

Ha ráhúzzák a nótáját, Összeüti a bokáját, Szépen peng a sarkantyúja, Takaros a fordulója.

Ha megölel, engem ugyse! – Nem cserélnék senkivel se’, Igaz, szegény ő kegyelme, De esküdtnek beillene.

187.

Tilalom, tilalom A szegedi halom, Nekem is tilalom A kedves galambom, Nem akkor ölelem, A mikor akarom.

Tilalom, tilalom A makai halom, Nekem is tilalom A kedves galambom, Nem akkor csókolom, A mikor akarom.

188.

Tisza mellett van egy város, Beregszász, Volt szeretőm, néha ötven, néha száz, Volt szeretőm néha száz is, Jó volna most csak egy pár is, ihaja!

Erdélyország fővárosa Kolozsvár – Volt szeretőm, de elhagyott az is már. Volt szeretőm, de elhagyott, Irgalmatlan megtagadott, ihaja!

Ritka buza, ritka árpa, ritka rozs, Ritka legény, ritka leány takaros. Ritka leány, ki megállja, Hogy a legényt meg ne szánja, ihaja!

189.

Túl a Dunán zörög az ég, Kedves rózsám szeretsz-e még? Mutasd hozzám szerelmedet, Ugy sem soká látsz engemet.

Egy két pár csók nem a világ! Száradjon el, a ki nem ád; Adjál rózsám e világon, Ugy sem kell a másvilágon.

190.

Tulsó soron a mi házunk, Nem eladó még a lányunk, Esztendőre lesz eladó, Akkor lesz legényhez való.

Tulsó soron a mi házunk, Fehér rózsa nyilik nálunk, Ha fehér kell, abból adok, Ha piros kell: – magam vagyok!

191.

Uram, uram, biró uram, Adja ki a fakó lovam, Sietős az utam nagyon, Subám’ zálogban itt hagyom,

Fakó lovam, rugd fel a port, Ne nézz árkot, ne nézz bokrot, Mire a nap nyugvóra száll, Ott legyek a galambomnál.

192.

Vajjon mit irjak rózsámnak Legkedvesebb violámnak? Reszket kezem, nem irhatok, Fáj a szivem, nem szólhatok.

Gyakran nézek házad felé, Mind reggel, mind este felé; Kikönyöklök az ablakon, Mégsem láthatlak, galambom!

193.

Valamit sugok magának: Vállaljon el babájának, Szép is vagyok, jó is vagyok, Csak egy kicsit hamis vagyok.

Barna legény elbujdosott, Ráfogták, hogy lovat lopott. A vármegye elfogatja, Szeretője megsiratja.