Part 7

Porkolábné fejketeje, Aranycsipke az eleje; Az sem az ő pénze ára: Sobri Józsi vette rája.

Sobri Józsi kaszát lopott, Abból sarkantyút vágatott; – Udvaromban meg ne pendítsd, Bús szivemet ne szomorítsd!

MIT SIRSZ?

«Mit sirsz, mit keseregsz, édes feleségem? Van nékem jószágom, sok szép gazdaságom, Sok szép gazdaságom, szép szántóföldeim, Szép szántóföldeim, jó termő szőleim, Jó termő szőleim, három gulya marhám, Három gulya marhám, négy szép hintós lovam, Négy szép hintós lovam, kőből rakott váram, Kőből rakott váram, szép eladó lányom!» ««Verje meg az Isten sok szép gazdaságod, Hordja el az árvíz szép szántóföldeid, Jégeső verje el jó termő szőleid; A menykő csapja meg négy szép hintós lovad, A dög eméssze meg három gulya marhád, Szakadjon hegyibéd kőből rakott várad, Magam se érjem meg a holnapi napot: Hogyha nincsen néked ifjú legénységed!»»

A THURYNÉ LÁNYA.

Eresz alatt csicsereg a fecske, Párját híjja minden áldott este, Párja elszállt messzi, messzi tájra, Levelet vitt Talián országba.

Éjfél után hármat ver az óra, – Szép virágszál, gyüjj ki csak egy szóra! Vendéged gyütt messzi, messzi tájról, Barna legény Talián országból.

– Barna legény, jaj be későn gyüttél, Jaj de nagyon hamar árva löttél! A menyasszony vár má’ réges-régen, Fehér ágyon kiterítve szépen.

Megkondult a halotti gyászének, Összeomlott a kis fecskefészek; Omlik-bomlik a Thuryné háza, Rég elhervadt szép eladó lánya!

AZ ÚR JÉZUS-KRISZTUSRÓL.

(Krisztus-monda.)

Mikor az Úr Jézus ezen a földön járt, Elment Jeruzsálembe s ott szállást nem talált. Bement egy házba, vendégfogadóba:

«Adj Isten jó estét, neked édes Uram! Adhatnál-e szállást a Jézus-Krisztusnak, Az ő érdeméért, kinszenvedéséért?»

«Nem adhatok, szegény, mert sok vendégem lesz, Majd azok belőled majd csúfot űznének A Jézus-Krisztusnak az ő érdeméért, Kinszenvedéséért.»

«Menj el Péter, menj el a város végére, Ott lakik egy szegény özvegyasszony.»

«Adj’ Isten jó estét, Veronika asszony! Adhatnál-e szállást a Jézus Krisztusnak, Az ő érdeméért, kinszenvedéséért?»

«Van énnekem házam, három vetett ágyam, A legszebbikébe lefektetem Jézust.»

Fejénél fölkelt ragyogó napvilág, Lábánál fölkelt tündöklő holdvilág…

NÉPBALLADÁK

HÁROM ÁRVA.

Temetőnek bánatfája, Az alatt sir három árva.

«Kelj föl, kelj föl, édes anyám, Lerongyollott az én ruhám!»

– Nem kelhetek, édes lányom, Szanaszét van minden csontom.

«Kelj föl, kelj föl, édes anyám, Szennyes az én ingem, gatyám.»

– Édes fiam, nem kelhetek, Megszítta föld a testemet.

«Kelj föl, kelj föl, édes anyám, Ugy vágyom a csókod után!»

– Nem kelhetek, lelkem ága, Koporsóba vagyok zárva.

«Ki visel majd gondot mi ránk? Kelj föl, kelj föl, édes anyánk!»

– Vagyon nektek mostohátok, A ki gondot visel rátok.

«Mikor fésüli, a fejünk: Sarkunkon foly piros vérünk.»

«Mikor fehért ad hátunkra: Vérrel virágzik az alja.»

«Mikor kenyért ád a kézbe: Hét ördög ül a szemébe.»

A KIRÁLYFI.

Egyszer egy királyfi Mit gondolt magában, Egy bohó királyfi Mit gondolt magában? Lehányta magáról Királyi ruháját, Egy bohó királyfi Királyi ruháját. Rávette helyette A kocsis gunyáját, A bohó királyfi A kocsis gunyáját. Elindult megkérni Szegény ember lányát – Szegény kocsis legény Szegény ember lányát. Adj isten jó napot, Szegény ember lánya! Be szabad-e gyünnöm. Szegény ember lánya? Fogadj isten kendnek, Szegény kocsis legény, Hozta isten, hozta, Szegény kocsis legény! Üljön le minálunk, Nálunk kanapéra, Szegény kocsis legény Nálunk kanapéra. Nem azért jöttem én, Hogy én itt leüljek, Nem érek én arra, Hogy én itt leüljek. Hanem azért jöttem: Jösz-e hozzám, vagy sem? Szegény ember lánya, Jösz-e hozzám, vagy sem? Elmegyek én kendhez, Szegény kocsis legény. Illik kend én hozzám, Szegény kocsis legény! Akkor a királyfi Mit gondolt magában, Trallala, trallala, Mit gondolt magában? Elindult megkérni Gazdag bíró lányát, Trallala, trallala, Gazdag bíró lányát. Adj isten jó napot Gazdag bíró lánya, Trallala, trallala, Gazdag bíró lánya! Fogadj isten kendnek, Szegény kocsis legény, Trallala, trallala, Szegény kocsis legény! Üljön le minálunk, Nálunk a – lóczára, Trallala, trallala, Nálunk a – lóczára! De nem azért jöttem, Hogy én itt leüljek, Trallala, trallala, Hogy én itt leüljek. Hanem azért jöttem, Jösz-e hozzám, vagy sem? Trallala, trallala, Jösz-e hozzám, vagy sem? Gazdag leány vagyok, Gazdag legényt várok, Trallala, trallala, Gazdag legényt várok! Akkor a királyfi Mit gondolt magában, A bohó királyfi Mit gondolt magában? Lehányta magáról A kocsisi gunyát, Rávette helyette A királyi pompát. Elindult megkérni Gazdag bíró lányát; Be szabad-e gyünnöm, Gazdag bíró lánya? Hozta isten, hozta, Fényes királyurfi, Trallala, trallala, Fényes királyurfi! Üljön le hát nálunk Selyem kanapéra, Trallala, trallala, Selyem kanapéra. De nem azért jöttem, Hogy én itt leüljek, Trallala, trallala, Hogy én itt leüljek; Hanem azért jöttem: Jösz-e hozzám, vagy sem? Gazdag bíró lánya, Jösz-e hozzám, vagy sem? Elmegyek én kendhez Fényes királyurfi, Illik kend én hozzám, Fényes királyurfi! Nem kellesz énnékem. Gazdag bíró lánya… Kell nékem, kell nékem Szegény ember lánya!

GYÖNGYVÁRI KATICZA.

„Istenem, istenem! Ugyan mi lelt engem? Három rőf pántlika Körül nem ér engem; Eddig egyet vettem, Bokorra kötöttem, De már hármat vettem: Bokrot nem köthettem.“

‚Lányom, édes lányom, Gyöngyvári Katiczám! Hogy’ van a te ruhád?! Elől rövidedik, Hátul hosszabbodik.‘

„Anyám, édes anyám, Kedves édes anyám! Szabó nem jól szabta, Varró nem jól varrta.“

‚Lányom, édes lányom. Gyöngyvári Katiczám! Szabó is jól szabta, Varró is jól varrta… Verje meg az isten A te roszvoltodat!‘

„Anyám, édes anyám, Kedves édes anyám! A ki a nagy hétben Hétszer megkéretett: Attól van énnekem Hét hónapos terhem!“

‚Lányom, édes lányom De nagy szajha lettél, Engem a házamba’ Megszégyenitettél… Vigyétek, vigyétek, Katonák, vigyétek! Mélységes tömlöczöm Mélyére tegyétek!‘…

‚Lányom, édes lányom Gyöngyvári Katiczám, Ugyan mit álmodtál E hosszu éjtszakán?‘

„Az én sárga keztyüm Az én kezemen volt, Az én piros czipőm Az én lábamon volt.“

‚Lányom, édes lányom, Gyöngyvári Katiczám! A te sárga keztyűd: Lesz a kimulásod, A te piros czipőd Lesz a vérontásod!‘

«Engedjetek egyet: Hadd irok levelet Az én galambomnak, Árhádi Jánosnak. Az én hüvelyk újjam Az én iró pennám, Az én könnyhullásom Az én iró tentám. – Hollóm, édes hollóm Vidd el levelemet, Az én galambomnak, Árhádi Jánosnak!»

A hollótúl ne küld, Mert a holló olyan: A hol dögöt talál, Ott mindenütt leszáll.

«Szarkám, édes szarkám. Vidd el levelemet Az én galambomnak, Árhádi Jánosnak!»

A szarkától se küld, Mert a szarka csacska, Titkos verseidet Nem igen tagadja.

«Fecském, édes fecském, Vidd el levelemet Az én galambomnak, Árhádi Jánosnak. Ha útban találod: Tedd a jobb vállára, Ha otthon találod: Tedd a tányérjára!»…

„‚Kocsisom, kocsisom, Kedves fullajtárom! Fogd be a lovakat A fekete gyászba, Most viszik galambom A halál-órára!… Testem a testeddel Egy sirban nyugodjon! Vérem a véreddel, Egy patakot folyjon! Lelkem a lelkeddel, Egy istent imádjon!…‘“

SZŐCS MARCSA.

Este van, este van, hatot üt az óra, Minden asszony, leány, készül a fonóba; Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába’ Először megütik, leesett a hidra, Másodszor megütik, elállott a szava, Harmadszor megütik, véres volt a foka, A kis balta foka. «Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre, Egy-két szavaimat vedd be a füledbe: Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa, Mért levél, mért levél másnak hites társa, Szivemnek gyilkosa?» Zilahi Pistának nem kell a bokréta, Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa. «Vérem a vérével egy patakot mosson, Testem a testével egy sirban nyugodjon, Egy sirban nyugodjon!» A torjai rétet körülfogta a köd, Pistára, Marcsára most huzzák a földöt, Főtül való fája ki vagyon rovázva, Fekete pántlika van reá csukrozva. Szépen rá csukrozva. A torjai templom körül van árkolva, Két szál szép rozmarin van belé plántálva, Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon, Szeretőtök szive meg ne háborodjon, Meg ne háborodjon.

SZŐCS MÁRI.

(Változat.)

O de hideg, nedves idő! Hó esik-e, vagy az eső? Hó sem esik, eső sem hull, Az én kedvem csak elborul. «Elmenek én, édes anyám, Elteszi-e a vacsorám?» – El is teszem a vacsorád. Éjféltájig várok is rád.

Este, este hét az óra, Szőcs Mári megy a fonóba, Azért megyen a fonóba, Hogy fonjon szemborítóra.

«Máris, Máris, te vagy-e az? Olyan könnyen hova ballagsz? Elbucsuztál az anyádtól, Szülő, növelő dajkádtól?» «Elbúcsuztam, kérve jöttem, Szivességét megköszöntem; El is teszi a vacsorám, Várni is fog éjfélig rám.»

«Reád ugyan hiába vár, Enyimnek kell lenned immár; Ne siess úgy a fonóba, Állj meg, állj meg csak egy szóra!» «Egy szóra sem állhatok meg, Mert a tied nem lehetek. Egy szó annyi legyen, mint száz Énutánam hiába vársz.»

Este, este, tiz az óra, Piros vér hull a friss hóra. Odavan a Szőcsné lánya, Jaj de hideg a párnája.

«Lányom, lányom, édes lányom! Elhervasztott virágszálom, Te elmentél a fonóba, Hogy fonjál szemborítóra.»

«Csillag voltam, lefutottam, Rózsa voltam, elhullottam. Az én éltem kimulása Egész falu busulása. A leányok hófehérbe, A legények feketébe. Ugy visznek a menyegzőre, A nagy-kendi temetőbe; Ott van az én ágyam vetve, Ott leszek én eltemetve.»

VILÁGSZÉP ERZSIKE.

Kiment a kisasszony arany székre ülni, Aranyszékre ülni, arany inget varrni. Feltette a lábát egy kis arany székre, S egy pár arany gyürű csördült az ölébe.

Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele, Egy pár arany gyürü csördült az ölembe? «Lányom, édes lányom, az annak a jele, Örökös urfinak adtalak kezébe.»

Anyám, anyám, anyám, minek adott annak, Inkább adott volna egy pujkapásztornak!… Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba!

Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit!? «Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit, Nem látok én senkit, nem látok én semmit.»

Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési, Földre boruljatok, engem sirassatok, Ruháim, ruháim, testem táplálói, Szegről lehulljatok, engem sirassatok!

Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba; Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?

«Kisasszony, kisasszony, látok már valakit, Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.» Bárcsak Isten adná, mig ide jönnének, Mig ide jönnének, ki is teritnének!

– Jó napot, jó napot, ismeretlen anyám! Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám? «Elment ő a kertbe virágot szaggatni, Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.»

– Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám, Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám? «Mit türöm, tagadom, már ki kell vallanom. A nagy ebédlőben ki is van teritve…»

Csináltatsz-e nekem valami koporsót? – Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót, Behuzatod-e majd valami vászonnal? – Behuzatom, rózsám, fekete fátyollal!

Kivereted-e hát valami szögekkel? – Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel! Kivitetsz-e vajjon valami czigánynyal? – Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal!

Meghuzatod-e majd a hármas harangot? – Meghuzatom, rózsám, mind a tizenhatot! Kikisérsz-e rózsám, hacsak a kapuig? – Kikisérlek, rózsám, a nyugodalomig!

AZ ÁSPIS KIGYÓ.

Lehajtám fejemet Csipke bokor alá, S kebelembe bujék Egy nagy áspis kigyó. Szivem szorongatja, Piros vérem szíjja, Gyenge derekamat Majd átalszakitja.

«Vedd ki, apám, vedd ki, Kebelembe bújót, Kebelembe bújót, A nagy áspis kigyót! Szivem szorongatja, Piros vérem szíjja, Gyenge derekamat Majd átalszakitja.»

«Inkább elleszek én Az egy fiam nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül Eridj az anyádhoz, Majd talán kiveszi.»

«Vedd ki, anyám, vedd ki, Kebelembe bújót, Kebelembe bújót, A nagy áspis kigyót! Szivem szorongatja, Piros vérem szíjja, Gyenge derekamat Majd átalszakitja.»

«Inkább ellennék én Az egy fiam nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül. Eridj a bátyádhoz, Majd talán kiveszi.»

«Vedd ki, bátyám, vedd ki, Kebelembe bújót, Kebelembe bújót, A nagy áspis kigyót, Szivem szorongatja stb.»

«Inkább elleszek én Az egy öcsém nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül. Eridj az ángyodhoz, Majd talán kiveszi.»

«Vedd ki ángyom, vedd ki, Kebelembe bújót stb.» «Inkább elleszek én Kisebb uram nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül. Eridj az öcsédhez, Majd talán kiveszi.»

«Vedd ki, öcsém, vedd ki Kebelembe bújót stb. stb.»

«Inkább elleszek én Az egy bátyám nélkül, Mint hogy már ellennék Az egy kezem nélkül. Eridj a rózsádhoz, Majd talán kiveszi.»

«Vedd ki, rózsám, vedd ki Kebelembe bújót, Kebelembe bújót, A nagy áspis kigyót! Szivem szorongatja, Piros vérem szíjja, Gyenge derekamat Majd átalszakítja.»

«Inkább elleszek én Az egy kezem nélkül, Mintsem én ellennék A galambom nélkül.»

SZÉP ÖRZSÉBET.

«Lányom, édes lányom, Szép Örzsébet lányom, Talán nem is tudod, Hogy férjhez adtalak?»

«Anyám, édes anyám, Kedves szülő dajkám, Milyen az, milyen az, Kinek oda-adtál?»

«Lányom, édes lányom, Szép Örzsébet lányom, Olyan az, olyan az, Mint a fehér galamb!

Olyan az, olyan az, Mint a fehér hattyu, Annál is fehérebb, Mint az bárány gyapju!»

«Hol vagyon, hol vagyon, Én jegybeli mátkám?» – Ékes kamarában Csinosítja magát!

«Anyám, édes anyám, Kedves szülő dajkám, Nem olyan, nem olyan, Amilyennek mondtad!»

«Jó napot, jó napot, Én jegybeli mátkám!» – Hozta isten, hozta Kedves vőlegényem!

Azonnal felkapja Kengyelbe szorítja, Tüskékről tüskékre, Bokrokról bokrokra.

«Ne vigy már oly nagyon Kedves vőlegényem! Szép fehér harisnyám Térdig vérben úszik.»

Annál jobban hajtja, Kengyelbe szorítja, Tüskékről tüskékre, Bokrokról bokrokra.

«Ne vigy már oly nagyon, Kedves vőlegényem, Az én finom ruhám Derékig vérben már.»

Annál jobban hajtja, Kengyelbe szorítja, Tüskékről tüskékre, Bokrokról bokrokra.

«Ne vigy már oly nagyon Kedves vőlegényem, Szép piros pántlikám Nyakig vérben van már.»

Annál jobban hajtja, Kengyelbe szorítja, Tüskékről tüskékre, Bokrokról bokrokra.

«Ne vigy már oly nagyon Én jegybeli mátkám, Megjeged a vérem Mindjárt szörnyet halok!»

Annál jobban hajtja, Kengyelbe szorítja, Tüskékről tüskékre, Bokrokról bokrokra.

«Fiam, édes fiam, Kedves, édes fiam, Mi’ menyasszonyt hoztál Hogy nem szól én hozzám? Se kezit nem nyujtja, Se szavát nem adja.»

«Anyám, édes anyám, Kedves édes anyám, Nem menyasszonyt hoztam, De halottat hoztam!»

«Menyem, édes menyem, Szép Örzsébet menyem, Nem is ismertelek, Mégis szerettelek.

Sok szép vendégeim Gyászba öltöztetted, Fiamat, magamat Megkeserítetted!»

HALÁLTÁNCZ.

Tánczolnak, tánczolnak A sári legények A sári ivóba. Köztük van, köztük van Darvas Kis Kelemen. Nem eszik, nem iszik, Sem a tánczba nem áll.

Elmentek, elmentek A sári legények Sári birónéhoz, Sallai Katához. – Jó napot, jó napot, Jó sári biróné, Eljöttünk, eljöttünk Sári birónéhoz, Sallai Katához. – Anyám, édes anyám, Gazdag édes anyám, Hozza be hát nekem Azt a báli ruhám! Aranyfejű pártám, Kis kamuka szoknyám, Keskeny talpu csizmám!

Elmentek, elmentek A sári legények A sári ivóba. – Gyere hát tánczolni Sári biró lánya Sallai szép Kata! – Nem menek, nem menek Darvas Kis Kelemen, Piszkos a te ruhád, Szennyes leszek tőle. – Másodszor is mondom, Gyere hát tánczolni Sári biró lánya Sallai szép Kata! – Nem menek, nem menek, Darvas Kis Kelemen, Piszkos a te ruhád, Szennyes leszek tőle.

– Anyám, édes anyám, Hozza be hát nekem Azt a báli ruhám! A selyem kalapom, A bársony kabátom; A zsebit rakja meg Aranynyal, ezüsttel. Most harmadszor mondom, Gyere hát tánczolni Sári bíró lánya, Sallai szép Kata! Csufot tettél rajtam, Csufot teszek rajtad! Muzsikás, muzsikás, Tizenkét muzsikás, Ha este meghuzod, Reggel legyen vége, Ha reggel meghuzod, Este legyen vége! – Eressz el, eressz el, Darvas Kis Kelemen! Aranyfejü pártám A fejembe dagadt. – Dehogy eresztelek! Hétszer kérettelek, Ha nekem nem adtak, Másnak se adjanak! Muzsikás, muzsikás, Tizenkét muzsikás, Ha reggel meghuzod, Este legyen vége, Ha este meghuzod Reggel legyen vége! – Eressz el, eressz el, Darvas Kis Kelemen! Kis kamuka szoknyám Derekamra dagadt. – Dehogy eresztelek! Hétszer kérettelek, Ha nekem nem adtak Másnak se adjanak. Muzsikás, muzsikás, Tizenkét muzsikás, Ha reggel meghuzod Este legyen vége, Ha este meghuzod Reggel legyen vége! – Eressz el, eressz el, Darvas Kis Kelemen, Vékony talpu csizmám Teli aludt vérrel! – Dehogy eresztelek! Hétszer kérettelek, Ha nekem nem adtak Másnak se adjanak. Muzsikás, muzsikás, Tizenkét muzsikás, Ha reggel meghuzod Este legyen vége, Ha este meghuzod Reggel legyen vége! – Eressz el, eressz el, Darvas Kis Kelemen! Jaj, már oda vagyok, Mindjárt szörnyet halok. Fogjatok meg engem Jó lány pajtásnéim! Vigyetek el engem Sári birónéhoz, Az édes anyámhoz. Nyisd ki anyám, nyisd ki Leveles kapudat, Vesd meg nekem, vesd meg A fekvő ágyamat, Keresd is ki nékem A haló ruhámat!

– Anyám, édes anyám, Kinek harangoznak? – Fiam, édes fiam, Isten szegényének. – Anyám, édes anyám Ugyan kinek huzzák A hármas harangot? – Fiam, édes fiam, Darvas Kis Kelemen, Sári bíró lánynak, Sallai Katának!

FEHÉR ANNA.

Fehér László lovat lopott, A fekete halom alatt Nagyot pattant az ostora, A vármegye meghallotta,

A vármegye meghallotta, Fehér Lászlót megfogatta. Fehér Lászlót hogy megfogták, Szögedébe be is csukták, Szögedéből a tömlöczbe, A legnagyobb sötétségbe.

Meghallotta Fehér Anna, Fehér Anna szép viola, Mindjárt mondja a kocsisnak: «Fogd be, kocsis a lovamat, Tegyél mellém tál aranyat, Tál aranyat, tál ezüstöt, Hadd váltsam ki a bátyámat. Vigy el engem Szögedébe, Szögedéból a tömlöczbe; A legnagyobb sötétségbe!» Mindjárt megyen az ajtóra, Tömlöcz ajtó rostélyára: «Bátyám, bátyám, Fehér László, Aluszol-e, vagy meghaltál?» «Hugom, hugom, Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Nem aluszom, nem nyugoszom, Csak te rólad gondolkodom.»

«Bátyám, bátyám, Fehér László, Kicsoda most itt a bíró?» «Hugom, hugom, Fehér Anna, Fehér Anna szép viola, Horvát Miklós itt a bíró.»

Mindjárt megyen Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Mindjárt megyen az ajtóra Horvát Miklós ajtójára. «Miklós, Miklós, Horvát Miklós, Eresztesd ki a bátyámat. Adok néked tál aranyat, Tál aranyat, tál ezüstöt Eresztesd ki a bátyámat!» «Anna, Anna, Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Nem kell nekem tál aranyod, Tál aranyod, tál ezüstöd; Hálj énvelem az éjszaka, Kieresztem a bátyádat!»

Mindjárt megyen az ajtóra, Tömlöczajtó rostélyára: «Bátyám, bátyám, Fehér László, Aszondotta itt a bíró: Háljak vele az éjszaka, Kieresztet, kedves bátyám!»

«Hugom, hugom, Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Ne hálj véle, a hunczfuttal, Az akasztani-valóval! Szüzességedet elveszi, Nekem penig fejem veszi.»

Erre nem szól Fehér Anna, Csak elmegy a folyosóra, Folyosóról palotába, Lefekszik a nyoszolyába. Hát egyszer, úgy éjféltájba, Csörgést hall az udvarába. «Miklós, Miklós, Horvát Miklós, Mi csörög az udvarodba?» «Alugy, alugy, Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Lovam viszik az ivóra, Zablya csörög a szájába.»

«Miklós, Miklós, Horvát Miklós, Nem birok én itt aludni A nagy puska-csattogástól, A nagy ágyu-csattogástól.» «Alugy, alugy, Fehér Anna, Lovat lopnak az halomnál.»

Alig várja Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Alig várja, hogy virradjon, Hogy a hajnal meghasadjon. Mindjárt megyen az ajtóra, Tömlöcz ajtó rostélyára: «Fehér László, édes bátyám, Megvagy-e még, vagy meghaltál?» Meglátta őt egy katona: «Anna, Anna, Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Ne itt keresd a bátyádat: Zöld erdőbe, zöld mezőbe, Akasztófa tetejébe.»

Mindjárt megyen Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Mindjárt megyen az ajtóra, Horvát Miklós ajtójára. «Miklós, Miklós, Horvát Miklós, Átkozott légy, Horvát Miklós! Gyöngykoszorúm letöretetted, Szűzességem elvesztetted. A kenyered kővé váljon, Mosdó vized vérré váljon, Törülköződ lángot hányjon, Páros késed néked álljon!»

«Anna Anna, Fehér Anna, Fehér Anna, szép viola, Ne évelődj olyan nagyon, Ne átkozódj olyan nagyon! Szedek neked zöld istenfát, Kötök neked szűz koszorút!» «Szedhetsz is mán, köthesz is mán, Éjjel-nappal kötheted mán – Nem leszek én többet leány!»

BOGÁR IMRE.

Zavaros a Tisza, Nem akar higgadni – Az a hires Bogár Imre Által akar menni.

Által akar menni, Lovat akar lopni, Kecskeméti zöld vásáron Pénzt akar csinálni.

Pénzt akar csinálni, Bölcsőt akar venni, Azt a hires Duli Marcsát El akarja venni.

«Korcsmárosné, hallja, Van-e vacsorája?» «Van vacsorám, paprikás hus Vendégek számára!»

«Korcsmárosné hallja Van-e barna lánya?» «Barna lányom, vetett ágyom Vendégek számára.»

«Korcsmárosné, hallja, Száz itcze bort adna, Megkinálom a vármegyét, Hogy ne lennék rabja.»

Hunczut a vármegye, Nem iszik belőle, Mert a szegény Bogár Imre Most van a kezébe.

«Lánczot a zsiványnak Kezére, lábára!» Duli Marcsa a babáját Már hiába várja.

«Nézz ki, rózsám, nézz ki Ablakod firhangján, Most viszik a Bogár Imrét Sárga paripáján.

Ezüst a kantárja, Arany a zablája, Az a hires Bogár Imre Annak a gazdája!»

Harangoznak délre, Pont tizenkettőre, Hóhér mondja már Bogárnak: Lépjék fel a székre!

Fellépett a székre Felnézett az égre: «Jaj istenem, sok rablásim Most jutnak eszembe!»

«Csináltatsz-e, rózsám, Valamely koporsót?» – Csináltatok kedves rózsám Diófa koporsót.

«Kivereted-e majd Valamely szegekkel?» – Kiveretem, kedves rózsám, Aranynyal, ezüsttel.

«Kikisérsz-e rózsám, A falu végéig?» – Kikisérlek, kedves rózsám, A sirod széléig.

«Eltemetsz-e aztán Valamely hegyekre?» – Eltemetlek, kedves rózsám, Virágos kertembe.

Kiapadt a Tisza Csak a sara maradt, Meghalt szegény Bogár Imre, Csak a hire maradt.

A FŐCZINKOS.

Amott kerekedik Egy fekete felhő, Abba tollászkodik Egy fekete holló.

Szállj le, holló, szállj le Tömlöcz ablakára, Tömlöcz ablakáról Tömlöcz ajtajára.

Hadd izenek tőled Apámnak, anyámnak, Apámnak, anyámnak, Jegybeli mátkámnak.

Ha kérdik: hogy vagyok Mondjad, hogy rab vagyok, Szegedi fogházba Térdig vasban vagyok.

Térdig vasban vagyok, Könyékig bilincsbe, Kiapadt a szemem A nagy sötétségbe.

Az én fejem alja Egy tégla-kövecske, Takaródzó dunnám Az tömlöcz teteje.

Az én derekaljam Az tömlöcz feneke, Az én égő gyertyám Kigyók, békák szeme.

A szegedi fogház Kőbűl van kirakva, Az én édes anyám Sirva jár alatta.

Ne sirj, édes anyám, Igy kell ennek lenni, A sok gonoszságért Igy kell megszenvedni!

Édes apám, anyám Sokat kért a jóra, De én nem hajlottam A szülei szóra.

Ráhajlanék, de már Késő hull a könnyem, Tizenkét rablónak Főczinkossa lettem.

Tizenkét rablónak Főczinkossa lettem, Szegedi fogházba Ezt köll megszenvednem.

Szegedi törvénybe Huszonnégyen vannak. Mind a huszonnégyen Rólam tanácskoznak.

A huszonötödik Levelemet irja – Az a hires dáma A nevem diktálja.

No, te hires dáma, Ne diktáld a nevem, Az istenre kérlek, Hadd meg az életem!

Adta volna isten: Ne láttalak volna, Hiredet, nevedet Ne hallottam volna!

Hiredet, nevedet Ne hallottam volna, Talán egypár évvel Tovább éltem volna!

Leterítik nekem A fekete könyvet, Abból olvassák ki Az én sentencziám.

Egyik azt kiáltja: «Föl kell akasztani!» Másik azt kiáltja: «Fejét el kell venni!»

Uraim, uraim, Felséges uraim, Segítsetek rajtam, Ha istent ismertek!

Uraim, uraim, Felséges uraim! Kár volna még nekem Akasztófán csüggni!

A göndör hajamat Varjuknak kivájni, Fekete szememet Hollóknak kiszedni.

Szép piros orczámat Napnak hervasztani, Szép pamuk gatyámat Szélnek lobogtatni!

Szép szattyán csizmámat Szélnek összeverni, Sárga sarkantyúmat Szélnek megpengetni!

PÉNTEKI ÁLOM.