Part 6

Hej, haj! Sobri pajtás! Elvitték a nyalka csizmát. – Hej, haj! csak hadd vigyék, Van még a vargáknál elég.

Hej, haj! Sobri pajtás! Elvitték az inget, gatyát. – Hej, haj! csak hadd vigyék, Van még a tótoknál elég.

Hej, haj! Sobri pajtás! Hozzák már az akasztófát! – Hej, haj! csak hadd hozzák, Sobrit arra nem akasztják!

A BETYÁR.

«Esik eső az árpa-tallóra, Gyere, babám, ültess fel a lóra, Gyenge vagyok, nem tudok felülni, Kis pej lovam nem akar megállni.

Irhás subám szegre van akasztva, Ugyan babám, akaszd a nyakamba, Ugy is, tudod, ott annak a helye, Még az éjjel betakarlak vele.

Kocsmárosné! jár-e erre zsandár, Ki engemet a pusztában hajkász? Ha jár erre, adjon hirt előre, Majd kimegyek s megszámolok véle.»

Azt a legényt két zsandár kiséri, A babája az ablakon nézi. «Ne nézd, rózsám, gyászos életemet, Mind teérted szenvedem ezeket!»

„‚Ugyan, rózsám, ne veresd magadat, Valld ki minden titkos dolgaidat!‘“ «Ugyan, rózsám, sajnálsz-e engemet? Mind teérted szenvedem ezeket!»

„‚Kocsmárosné! ád-e bort hitelbe? Itt hagyom a csurakomat érte, Ha ki nem váltom a jövő hétre: Adja annak, ki többet ád érte.‘“

BARNA JÓSKA.

A szegedi nagy stokházba Barna Jóska be van zárva, Ott fekszik az ajtajába’, Világos kék nyoszolyába’.

«Viszik a lovam Gyulára, Magamat vasban utána. Ne vigyenek olyan nagyon, Ugy se’ soká leszek vason.

Megizentem a birónak: Ne örűljön rabságomnak; Mert ha rabságomnak örűl: Nem sokára mellém kerűl!»

SEBŐK JANI.

Gyászba borúlt a budai nagy utcza, Sebők Janit most kisérik ki rajta. Keze, lába össze vagyon vasalva, Édes anyja keservesen siratja. A budai köz végin egy bitófa, Sebők Jani arra vagyon akasztva, Fujja a szél lion ingét, gatyáját, Jaj istenem kire hagyta babáját!

HALASI.

Mi esett, mi történt Gintli pusztájában? A Gintlit meglőtték maga kastélyában. Halasi, Halasi kár volt eztet tenni, Gintlit kirabolni, pénzét el nem venni. Kár a sárga csikót nyereg alá venni, Kár a vén embernek csikó-lóra ülni. Kár a gyönge csikót a rúd mellé fogni, Kár a szegény legényt katonának fogni. Katonává lettem, de nem kevélységből, Szolgáltam a császárt, de kénytelenségből. Összecsőditették a sok látványságot, Hogy ezek ölték meg a nagy uraságot. Paks város mezeje egészen fekete, De szép egy pár testvért akasztottak benne. Az egyik azt mondja: önkéntes katona, A másik azt mondja: Noszlopi honvédja. Kedves jó barátim, rólam tanuljatok, Hogy urakat ölni el ne induljatok. Mert ha elindultok, majd tik is igy jártok, Még csak harangot se konditanak rátok.

VÁRADI NÓTÁJA.

Jaj be szennyes maga inge gatyája!… Bészennyesült a szentgyörgyi stokházba. Mossa ingem, édes anyám, fehérre, Hónap visznek a törvényszék elébe. Ha bémenyek a törvényszék házába: Leborulok a törvény asztalára. Ha kijövök a törvényszék házából, Elbúcsuzom a kerek nagy világtól. Vasas lábam keservesen pengetem, Oh istenem, most végzik a törvényem… Édes anyám! pénz vagyon a zsebembe – Markoljon ki kejed nekem belőle. Csinátasson diófából koporsót. Sárga szeggel veresse rá a jaj-szót, Trombitások három troppot fújjanak; Me’t istenem! – hónap felakasztnak.

RÓZSA SÁNDOR.

Szegény Rózsa Sándor Fölült a lovára, Aranyszélű gatyaszára – Sej, haj! – Ugy lebeg utána.

Csillagok, csillagok Szépen ragyogjatok! Hires magyar betyároknak – Sej, haj! – Utat mutassatok!

Mennek a pusztába Szegednek környékén, Utánuk mén a vármegye – Sej, haj! – Rádainak élén.

El is fogták őket, Viszik a tömlöczbe, Ott van köztük Rózsa Sándor – Sej, haj! – Talpig vasba verve.

Odamén az anyja, Hogy őtet sirassa. «Ne sirasson édes anyám, – Sej, haj! – Nem vagyok meghalva!»

«Hogyne siratnálak, Mikor vasban látlak! Holnapután nyolcz órakor – Sej, haj! – Fölakasztva látlak!»

KONKOLY JÁNOS.

Esik eső, szép csöndesen csepereg, Konkoly János bitófánál kesereg. Kesereghet már a szegény bújába, Mer’ közeleg utolsó végórája.

Uj-Szögedön most faragják azt a fát, Kire szegény Konkoly Jánost akasztják, Esztendeje, mikor a fát kivágták, A Jancsinak a számára möghagyták.

Fujja a szél pamuk ingit, gatyáját, Most gyalulják a koporsó deszkáját. – Ezt a csúfos halálomat nem bánom, Feleségöm, két gyerököm sajnálom!

CSŐKE MÁRI.

Csőke Boris fehér háza, Czégére sincs, mégis csárda, Arany ablak, réz karika: «Mári lányom, nézz ki rajta.

Ugyan Mári, nézz ki rajta, Ki sétál az udvarodba?» «Nagymihály Ferdi, angyalom. – Gyüjjön hát be, megcsókolom!»

Nagymihály Ferdi lajbija Ezüst gombra van kivarrva, Harminczhárom rózsa rajta, Csőke Mári neve rajta.

Nagymihály Ferdi mén a rétre Kasza, vella a kezébe, Kasza, vella a kezébe, Csőke Mári az ölébe.

«Ugyan Mári, mér’ vagy kényes, Talán hogy a czipőd fényes? A’ se a te pénzed ára Nagymihály Ferdi fáradsága!»

Csőke Mári mén a kutra, Betekint a sarok-boltba, Azt kérdezi a boltostul; Van-e neki baba-dunna?

Azt feleli rá a boltos: «Minek neked baba-dunna?» «Mit kérdezi azt én tőlem: Minek neked baba-dunna?»

Minek neki baba-dunna? Nincs ő neki kis porontya? Kell ő neki baba-dunna, Van ő neki kis porontya!

RAB-NÓTA.

Mikor visznek Szeged felé, Nyilnak az egek két felé, Hullnak a fényes csillagok, Mert látják, bűntelen vagyok, Mert látják, bűntelen vagyok.

Hej Rádai! majd megbánod, Hogy a rabot lecsigázod; Hátadból vágok bőr dudát, Azon fúvom a rab nótát, Azon fúvom a rab nótát.

Nem loptam én életembe, Csak hat tinót Debreczenbe, Azt sem akartam ellopni, De nem tudtam vásárolni, De nem tudtam vásárolni.

Kettőt adtam a birónak, Kettőt a szabaditónak, Mégis rám verték a vasat, Szegedi vár gangja alatt, Szegedi vár gangja alatt.

Ugyan, hogy irjak babámnak, Az én kedves galambomnak? Ugyan hogy adjam tudtára, Hogy itt vagyok nagy rabságba, Hogy itt vagyok nagy fogságba?

Kezem reszket, nem irhatok, Szemem könnyitől nem látok, Nem ér semmit, ha irok is, Ha azt lepecsételem is, Ha azt lepecsételem is!

Szállj fel, kis fekete fecském, Vedd szárnyadra levelecském! Vidd el nekem váró módra, Tedd le babám asztalára, Tedd le babám asztalára!

Ha valami választ adna, Repülj vissza rostélyomra, Vigasztald meg bús szivemet, És nyomorult életemet, – Vigasztald meg bús szivemet!

ANGYAL BANDI.

Lám megmondtam, Angyal Bandi ne menj az Alföldre, Csikósoknak, gulyásoknak közibe, Közibe.

Mert megtanulsz lovat lopni izibe, Izibe, Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe, Kezibe.

Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát Nyergelni, Czifra csikos kantárjával fékelni, Fékelni.

Kurta süveg a fejében módosan, Módosan, Fejér fátyol a nyakában, bokrosan, Bokrosan.

Czifra bunda válla hegyit nyomitja, Nyomitja. A sallangja lába fejét boritja, Boritja.

Rajta van az aranyrojtu gatyája, Gatyája, Slézsiából van a matériája, Riája.

Alabástrom a homloka, nem márvány, Nem márvány, Fekete két szemöldöke szivárvány, Szivárvány.

Mikor mene Angyal Bandi tanyára. Tanyára, Ama gyönge borjuhús vacsorára, Csorára.

Rajta üte Göncz városa megfogni, Megfogni. A két kezét kötéllel is megkötni, Megkötni.

Akkor kezde Angyal Bandi bámulni, Bámulni, A szinében egészen megváltozni, Változni.

Megkötözik Angyal Bandit kötéllel, Kötéllel, Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel, Fegyverrel.

Egy itcze víz, egy font kenyér a Bandi Számára, Harminczhárom fontos vasat kezére, Lábára!

BIMBÓ JÓSKA.

Bimbó Jóskát megfogták A babódi nagy utczán. Kisérik a kis utczán, A számtartó udvarán.

A számtartó főhadnagy, Az számol a rabokrul. Egyet rá vág a hajdu. Bimbó Jóska eljajdul.

– Kéröm a hadnagy urat, Mér’ vág ollyan nagyokat? – Azért vágok nagyokat, Hogy vödd észre magadat!

KIS SÁNDOR.

Volt egy úrnak hat szép fekete lova, Volt is annak egy szép barna kocsisa, Még vasárnap jó bort ivott kedvire. Hétfőn reggel szépen ki volt teritve.

Jaj de véres a Kis Sándor ruhája, Elvérezte a csorvási csárdába’. „Mosd ki, rózsám, ingem, gatyám fehérre, Majd elmegyek a nagy törvény elébe. – –

Biró uram, adjon isten jó napot!“ „‚Isten hozott, édes fiam, mi bajod?‘“ „Biró uram nagyon sulyos a bajom, – Legkedvesebb pajtásom szúrtam agyon!“

„‚Ülj le, fiam, nálunk itt a lóczára Elvégezzük a bajod nyolcz órára, Elvégezzük a bajod nyolcz órára, Ülj le, fiam, nálunk itt a lóczára.‘“

Jaj de álnok a szegedi főbiró, Maga hallgatja a rabot nem hajdu, Ránczra szedi szemöldökét s ugy nézi, Hogy a törvény Kis Sándort hogy’ itéli.

Három kis lány felöltözött fehérbe, Fehér selyem kendőt vett a kezébe, Szépen kérik a vármegye hajduját: Ne akasztassa fel azt az egy betyárt!

Kis Sándornak az udvarán van egy fa, Tetejében csüng három szál pántlika, A rózsája keservesen siratja: Mert Kis Sándort katonának viszik ma!

AZ ÁRVA LEÁNY.

Ihon nevekedék Egy arany almafa, Körül folyta tövét Gyenge gyopár virág; Alatta üldögél Szegény árva leány. Köti koszoruját, Siratozza magát: – «Sem apám, sem anyám, Sem gondom viselő.»

Az ajtón hallgatja Egy kevély katona: «Ne sirj, ne keseregj, Szegény árva leány, Leszek apád s anyád Mint gondod viselő.»

«Nekem bizony ne légy, Te kevély katona, Mert nekem is vagyon Jegyösöm, gyürüsöm, Kiért én elvártam Hét szép esztendeig, Hét szép esztendeig Teljes harmadnapig.

De én még elvárom Hét szép esztendeig, Hét szép esztendeig, Teljes harmadnapig; De ha akkor se jő, Én aztán elmegyek Az apáczák közé, Az apácza földre, Ott én a mig élek Istent is szolgálok, Ha pedig meghalok: Isten előtt állok.

HÁROM TOLVAJ LEGÉNY.

Mind menyen, mind menyen Három tolvaj legén, Mind menyen, mind menyen Rengeteg erdőkön. Rengeteg erdőkön Görögöt érének, Görögöt megölék, Szekerét fölverék.

Mind menyen, mind menyen Három tolvaj legén, Korcsomát érének, Oda bémenének. Egyből azt kérdezék: «Hej korcsomárosné! Vagyon-e jó borod?» ‚Borom is jó vagyon, Lányom is szép vagyon, Magam is vig vagyok.» Mind eszik, mind iszik Három tolvaj legén, De a legifjabbik Nem eszik, nem iszik, Nem eszik, nem iszik, Egyre szomorodik: «Adta volna Isten, Hogy a rengő bőcsőm Lett vóna koporsóm, Az én póla ruhám Bizony szemfödelem, Az én póla-kötőm Eresztő kötelem!»

JÁNOS URFI.

János urfi gondolkozik, Házasodni szándékozik, Nyergeli is paripáját, Hogy meglássa a mátkáját.

Nyereg alatt paripája, Könnyen felül a hátára, Maga ifju, hosszu lába, Nem magas a paripája.

János urfi, János urfi, Magát nem kergeti senki, Kár úgy sietve vágtatni, Kiért siet, megkaphatni.

János urfi hamarjába’, A mátkája udvarába’, Ül a mátka az ablakba, János urfit rég nem várja.

Szól a mátka az ablakba’, Vigyék lovát a pajtába, A cselédek ezt megteszik, Lovát szalmával étetik.

János urfi palotába’, Borult mátka a nyakába, Sir, de mért, maga tudja, Hogy miért sir, az ő búja.

János urfi, jobb lett volna, Otthon maradni puczokba’, A mátkája azért búsul, Mért nincs maga tőle távul,

A kit igazán szeretnek, Annak palacsintát sütnek, Nem marad el a borhozás, Székelyeknél ez a szokás.

János urfi haza jöve, A trektából részt nem vöve, Panaszolja az anyjának, Édes anyja szól fiának:

Fiam Jankó, ott nem kellesz, Keress magadnak mást, jobb lesz; Ha nem kereszsz, te bánod meg, Tudom, sógorod elég lesz.

A tanácsot nem fogadá, Feleségit haza hozá, Annyi is már a sógora, Szerit számát ő sem tudja.

KAPITÁNYNÉ LESZEK.

«Megyek anyám, megyek, Kapitányné leszek.» Ne menj lányom, ne menj, Eladlak én téged. «Kihez anyám, kihez?» Egy kovács legényhez. «Nem kell anyám, nem kell, Az a kovács legény: Fuvónyomogatni, Patkószeget verni… Rip, rip, rip! rop, rop, rop! Kapitányné leszek!»

«Megyek anyám, megyek, Kapitányné leszek.» Ne menj lányom, ne menj, Eladlak én téged. «Kihez anyám, kihez?» Egy diák legényhez. «Nem kell anyám, nem kell, Az a diáklegény: Könyvet olvasgatni, Falut tanitani… Rip, rip, rip! stb…»

«Megyek anyám, megyek, Kapitányné leszek.» Ne menj lányom, ne menj, Eladlak én téged. «Kihez anyám, kihez?» Egy molnár legényhez. «Nem kell anyám, nem kell, Az a molnár legény: Malomkövet vágni, Lisztet meregetni… Rip, rip, rip! stb.»

«Megyek anyám, megyek, Kapitányné leszek.» Ne menj lányom, ne menj, Eladlak én téged. «Kihez anyám, kihez?» Egy harangozóhoz. «Nem kell anyám, nem kell, Harangozó legény: Egyet-kettőt kongat, Mindég csak pufolgat… Rip, rip, rip! rop, rop, rop! Kapitányné leszek!…»

TELEKI ÉVI.

Telekiné Évi lánya, Mind a legényeket várja. Hej, de mind hiába várja, Csak nem akad neki párja. Várja, ha jő piros hajnal… – S megérkeznek alkonyattal. Zsebkendejök messze kéklik, Úgy mennek azé utczán végig. «Édes kedves szülő anyám, Szemet vetett egy fiú rám. Haja szőke, kék a szeme, Palkó Pista igaz neve.» Édes lányom, jól ismerem, Sokat ette a kenyerem.‘ «Édes anyám fáj a lelkem, Palkó Pistát megszerettem. Ereszsz ki a kapu elé, Mindjárt jőnek erre felé.» ‚Nem eresztlek, kedves lányom, Mit is látnál a hitványon? Apja jobbágy, nem külömb ő, Hitvány paraszt mindakettő.‘ Telekiné lánya, Évi, Anyját de hijába kéri. Fájdalmába’, keservibe’, Kimegyen a ház elibe. Ház elibe, kerek dombra,… Ott zuhog az Olt folyója.

*

«Édes anyám, jaj énnekem! Pistát el nem felejthetem. S mintsább haragodat lássam, Legyen az Olt hitestársam!»

VÁRADI JÓZSEF.

Tüzet fújt a pej paripa, Úgy vágtat egy tiszt úr rajta. «Hová megyen hadnagy uram?» ‚Lovagolok, édes fiam!‘ «Ez sem igaz, hadnagy uram. A ki megyen lovagolni, Egy-két legényt viszen az csak. Itt pedig van tizenkettő, Ki kijedet kisérgeti.» «Egy pajtásom bujdokol itt, Azt indultam megkeresni. Nagyot vétett urak ellen, De én hozom a kegyelmet. Nem tudod-e, merre leve? Váradi az igaz neve.» ‚Hogy ne tudnám, hogy ne tudnám! Ott a falu felső végén Lakik az ő violája, Leghamarább ott találja.‘ Pásztor-legény uton marad, Hadnagy uram tovább halad. A kicsi ház ott fejérlik, Abba lakik Rofajiné, A Váradi szeretője, Most is ott vagyon mellette. ‚Szép jó estét, Rofajiné!‘ «Adjon Isten, vitéz uram!» ‚Udvarodon van-e vállu? Ihatnék a kis pej lovam.‘ «Ha ihatnék, megitatom, Ha ehetnék, abrakolom.» Megy a hadnagy a szobába, Váradit ott megtalálja, ‚Add meg magad, te gazember!‘ A katonák megrohanják, Kezét lábát megvasazzák.

*

Hát ez a fa miféle fa? Hogy egy betü sincsen rajta. Ez a fa biz’ afféle fa: Váradit akaszszák rajta.

*

Ifjak, lányok, ügyeljetek, A németnek ne higyetek! Mer’ a német csuffá teszen, Akasztófa alá viszen.

SZŐKE MIHÁLY.

Szabó Juli, Szőke Mihály, Úgy szeretik egymást, A mikor csak találkoznak, Majd megeszik egymást.

«Hová mégy most gyönge rózsám?» – Kérdi Mihály tőle, ‚Édes kincsem, Szőke Mihály, Megyek az erdőre.‘

Elment Julis az erdőre, De nincs gondja fára, Három zsandár a cziher közt Várakozik rája.

Egyik teszi, másik veszi… Jaj, nem veszik észre! Szőke Sándor megérkezett Puskával kezébe.

«Hitvány személy! életemet Megkeseritetted! Puska-golyó igazságot Tegyen most feletted!…»

SELYÖM SÁRI.

Selyöm Sári azt álmodta; Hogy a kedvese megcsalta. Selyöm Sári jól álmodta, Mert őt biz a rég megcsalta.

Visszamondja erdő, berek, Selyöm Sári ugy kesereg. A mikor csak eszibe jut, Könyeitől ázik az ut.

Kimegyen a zöld erdőbe, Zöld erdőből buzaföldre, El akarja felejteni, Búbánatát elrejteni.

Búza földön kútat ére, Betekint a fenekére. Fenekibe magát látja, Hajh, de nem ismer magára.

Fejér Imre, értted lészen, Én halálom, kora vesztem! «Én Istenem verd meg értte, A ki egygyel be nem érte.»

NÓTA DAKÓ SÁNDORRÓL.

«Megyek apám, megyek, Bé Madéfalvára, Fényes uraságok Nagy gyülést hirdettek – Madéfalvi rétre, Sok vitéz legények Gyülekeznek oda, Én is elmegyek hát.» «Édes jámbor fiam, Ne menj el te oda! Német uraságok Hirdették a gyülést, Jaj lészen ott nékünk. Német uraságok Mindég rosszak voltak, Szegény székely népre Mindég terüt hoztak. Sok anyának szivét, Bánatba keriték, Kinnal nevelt fiát Katonának vitték, Ne menj fiam oda!» «Édes lelkem apám, El kell nekem mennem, Nem szabad én nekem Hamar megijednem. Fényes német tisztek Ha eljesztenének, Szép szőke leányok Reám se néznének, El kell nekem mennem!»

*

Elment Dakó Sándor, El Madéfalvára. Fényes német tisztek Nagy gyülést hirdettek, Madéfalvi réten Összegyülekeztek. Akkor méne oda Dali Dakó Sándor Szürke paripával, Piros tarsolyával. Dali szép legények Kiállottak sorba, Egytől-egyig mindeniknek Vére hullott porba. Dali Dakó Sándor, Mért is jövél ide!? Anyád fájdalmára, Magadnak vesztire! Jobb lett volna neked Apádra hallgatni, Otthon megmaradni; Most a sasok jőnek Rajtad mullatozni, Husodból lakozni!

ÁRVA GILICZÉRŐL.

Oh! mint búsul kis gilicze, A ki társát elvesztette; Társát egy vad elkergette, Talán eddig meg is ölte. Én elmegyek arra helyre, Hol kiomlott piros vére, Hol szaggatták szálkás húsát, Ott rakatok egy kápolnát; A csontjából kirakatom, A vérivel föliratom: Hogy vagyon az árva dolga, Ki hazáját rég elhagyta! Én egy igaz árva voltam, Ki hazámat rég elhagytam, Viz mentére elindultam Ha megtalálnám a társam. A királyné ablakában Egy kis arany galiczkában Megtaláltam; de rabságban, Igy énekel bánatában: «Hej gilicze, kis gilicze, Mért jöttél te ilyen messze! Menj vissza te arra helyre, Honnét jöttél ilyen meszsze!» S visszafordult arra helyre, Honnét jött ilyen messzire, Fejét földre csüggesztette, Szárnyát széjjel terjesztette, Magát holttá eresztette: Hogy a társát elvesztette.

DANCSUJ DÁVID.

Bodok felett vagyon egy kis sürü berek, Szegény Dancsuj Dávid a között kesereg, Nem jó Dávid, nem jó, sirni, keseregni, Ha meglát valaki, hova tudsz ellenni?… Az a fekete föld ketté hasadhatna, Szegény Dancsuj Dávid belé ború’hatna. De a fekete föld ketté nem hasadhat, Szegény Dancsuj Dávid belé sem ború’hat. «Adjon Isten annak ezernyi ezer jót, Ki az én bölcsőmet megrenditette vót. Köszönöm apámnak s az édes anyámnak, Mert jó fiat nevelt bolygó katonának, Az ország rabjának. Mennyi égen csillag, iró deák vóna, Mennyi réten fűszál, mind pennaszár vóna. Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna, Veres tenger hobja mind tentalé vóna: Az én sok bánatim még se’ férne réa, Még se’ férne réa.»

GYÖRBIRÓ ÁRON.

Jaj de szépen harangoznak Az úzoni torony alatt! Szegény Györbiró Áronnak, Szegény Györbiró Áronnak. Áron, Áron, mit gondolál, Mikor a vizre indulál? Én egyebet nem gondoltam: Négy kerekemet megmostam. Jó barátim! kik valátok, Kik a viz szélin állátok, Kezem nyujtám, nem szánátok, Életem végét várátok. A gát alól kifogának, Lepedőbe takarának, A nagy úton felvivének, Györbiróni bétevének. Édes anyám! nyisd kapudot, Halva hozzák szép fiadot. Készitsd fel a nyujtó padot, Öltöztesd fel szép fiadot. Engem anyám ne sirasson, Értem könnyet ne hullasson! Sirasson meg az én mátkám, Az én Pünkösti Márikám!

A RAB LEGÉNY.

Véremmel irattam E kis czédulácskám, De nincs oly követem, Kitől elküldhessem. Méhemtől küldeném, Félek, mezőre száll, Kedve szerint való Virágjára talál. Szarkától küldeném, De igen cserregő, Titkos bánatimat Félek, kicserregi. Készülj édes fecském! Vidd el levelecském: Se nem olyan közel, Se nem olyan messze Csak túl a tengeren Harmincz mérfődnyire, A hol nevekedik Egy kerek dombocska. Egy kerek dombocska, Egy kicsi falucska, Tudom megismered Az én rózsám házát. Ónos az ablaka, Üveg az ajtaja, Az ablak alatt van Egy édes almafa. Édes az almája, Hamis a gazdája, Adta vóna Isten, Ne ismertem volna. Fekete két szemem Ki nem sirtam volna, Gesztenyeszín hajam Meg nem őszült volna. Ha kérdi: hogy vagyok? Mondd meg: hogy rab vagyok Magam egészségben, Szivem gyötrelemben!

BAGI ANDRÁS.

Fölszállott a páva vármegye házára, Szegény Bagi András most esett rabságba: Se nem a gulyáér’, se nem az ökörér’, Hanem Sinka Pista fejbe csapásáér’. Már Bagi Andrásnak minek a bokréta? Mikor már ő is csak egy szál levendula, Egy szál levendula, két szál tuba rózsa, Mert Sinka Pistának ő volt a gyilkosa. Egyszer ütött oda: véres lett fokosa, Másszor ütött oda: elállott a szava. Pátfalvi temető balra van bevetve, Szegény Sinka Pista oda van temetve. Már Sinka Pistának huzzák a harangot, De Bagi Andrásnak csörgetik a lánczot.

VASÁRNAP DÉLUTÁN.

Még vasárnap délután, Még vasárnap délután – Alá sétált az utczán, Alá sétált az utczán.

Mondta neki az anyja, Mondta neki az anyja: «Pista fiam, gyüjj haza, Pista fiam, gyüjj haza!»

«Édes anyám, nem mögyök, Édes anyám, nem mögyök, Délután megfürödök, Délután megfürödök.

Nem a Tisza szélibe, Nem a Duna szélibe: A csárda közepibe, A csárda közepibe.

De nem vizbe, ha’ vérbe, De nem vizbe, ha’ vérbe – A csárda közepébe, A csárda közepébe…

Édes anyám, édesem Édes anyám, édesem, Van-e ruhám szennyesen, Van-e ruhám szennyesen?

Ha nincs ruhám szennyesen, Ha nincs ruhám szennyesen: Hoztam egy párt véresen, Hoztam egy párt véresen!»

SÁROSDI ILUS.

Sárosdi Ilusnak fekete a szeme, Jaj de szépen illik rá a szemöldöke! Szőke legény, hogyha aztat megláthatja, Jaj de szerelmesen mosolyog rá szája!

A földvári tömlöcz a Dunaparton van, Siák Jancsi régen már abban fogva van, A Siák Jancsinak gyolcs inge, gatyája Gyöngén lobog, ha áll a tömlöczajtóba.

A Siák Jancsinak helyes a csizmája, Ráverték a vasat piczinyke lábára. A tömlöcz oldala vetett nyoszolyája, A tömlöcz teteje takaró párnája.

Kedden nyolcz órakor feláll az ur széke, A Siák Jancsinak jelen kell lennie; Sárosdi Ilusnak szive majd meghasad, Ha a Jancsi lábán meglátja a vasat.

A Sárosdi Ilus piros czipellője Nem sétál már többé a tömlöcz elébe; Mert a Siák Jancsit itélték fogságra, Csötörtökön viszik négy lovon Szegszárdra.

SZEGÉNY BIRÓ JANCSI.

Szegény Biró Jancsi Beh sokat szenvedett, Hej, mikor a ladikból A Dunába esett!

Eleget kajdászott, De senki nem hallá, Hej, csak egy molnár legény Malomból siratá.

Engem, szőke habok, Csöndesen vigyetek, S hej, osztán, oda alá, Oda kitegyetek!…

BODÓ MARIS.

Bodó Maris patyolatja, Hábor Miska lobogtatja, De mind addig lobogtatja, A farsangon haza kapja, A farsangon haza kapja.

Harangoznak, harangoznak, De nem délre harangoznak, Szőke piros leányt hoznak, Az elébe harangoznak, Az elébe harangoznak.

AZ ELKÉSETT ESKÜVŐ.

Felment a pap pördikálni, Szegény legényt kihirdetni. Sötét az éjtszaka, Babám kisérj el haza.

Szegény legényt kihirdetni, Barna kis lányt esküdtetni. Sötét az – sat.

Alig várták a bemenést, A templombul a kigyüvést. Sötét az – sat.

Alig értek három házot, A menyasszony megbabázott. Sötét az – sat.

KOZMA PISTA.

Jaj de rideg az egri vár szobája! Kozma Pista vagyon abba bezárva; Kilencz golyó járta átal a testét: Szánja-bánja elkövetett esöttét.

Szomorufüz hajlik az ablaktyára: Talán az is Kozma Pistát sajnálja; Kis madár is azt csevögi az ágon: Pista, én is szabadulásod várom.

– Ne várd, ne várd az én szabadulásom, Inkább várjad az én gyászos halálom; Nincsen pardon az én bünös fejemnek, Jó éjtszakát mondok én az életnek!

A MEGVERT KOMA.

Ha bemegyek, ha bemegyek a csárdába borinnya, Én utánam, én utánam ne járjon senki sirnya! Ha betörik az én árva fejemet, Ne mosogasd az én véres kendőmet.

Hiába is mosogatnád az én véres kendőmet, Hiába is kötögetnéd szegény árva fejemet; Meglátszik a botja helye az én köröszt komámnak Hej de csufja lettem én a világnak!

A MEGCSALT LEÁNY.

Egy asszonynak vagyon három lánya: Kettőnek van kivarrott szoknyája, Harmadiknak szép ringó bölcseje, Abba’ fekszik szép fattyú-gyermeke.

A lábával el is ringatgatja, A szájával el is csicsigatja: «Hejli, hujli, csicsijja babája, Szerelemből jöttél a világra…»

«Lányok, lányok, rólam tanuljatok: A legénynek csókot ne adjatok; Mer’ az a csók nem esik hiába – Könnyed csordul a bölcső gombjára.»

KATÓ.

«Sok jó estét, Kató fiam!» «Adjon isten, szivem uram!»

«Magas az ágy, Kató fiam.» «Fölvetettem, szivem uram.»

«Mozog az ágy, Kató fiam.» «Egér van benn, szivem uram.»

Elvágta a Kató nyakát, Árván hagyta Jancsi fiát.

A BETYÁR SZERETŐJE.

Ennek a kis lánynak nincs babája, Pandur-káplár jár az udvarára. «Pandur-káplár jöjjön be, Magam vagyok idebe A szobába.»

Kimegy a kis kertbe rózsát szedni, Utánna a pandúr megkötözni. «Eressze el a karom, Ezt a betyárt akarom Megölelni.»

SOBRI JÓZSI.

Sobri Józsi a pinczében, Kalamáris a kezében, Csak azt irja levelében: Porkolábné az ölében.

Porkolábné aranybárány, Aranybetű van a vállán; A ki aztat elolvassa, Sobri Józsi neve rajta.