Kant prolegomenái minden leendő metafizikához
Part 6
Minden ítéletünk előbb puszta észrevevési ítélet; csak előttünk azaz énünk előtt érvényes, s csak azután adunk neki új vonatkozást, t. i. tárgyra, kivánván, hogy előttünk is, s ép úgy mindenki előtt mindig érvényes legyen; mert ha valamely itélet megegyezik valamely tárggyal, akkor ugyane tárgyról szóló minden itéletnek egymással is meg kell egyeznie; a tapasztalati itélet objektiv érvényessége tehát nem jelent egyebet, mint annak szükséges egyetemes érvényességét. S megfordítva, ha van okunk valamely ítéletet szükségesnek s egyetemes érvényességűnek tartani, (ami soha sem alapszik az észrevevésen, hanem a tiszta értelmi fogalmon, mely alá foglaltuk az észrevevést), akkor objektivnek is kell tartanunk, t. i. olyannak, hogy nemcsak valamely észrevevésnek az énhez való viszonyát fejezi ki, hanem a tárgynak mivoltát; mert más ítéletek nem egyezhetnének meg szükségkép az enyémmel, ha nem a tárgy egysége volna ennek oka, melyre valamennyi vonatkozik, mellyel meg kell egyezniök, minek folytán egymással is meg kell egyezniök.
19. §.
Objektiv érvényesség s szükséges egyetemes érvényesség tehát (mindenki előtt) cserefogalmak s habár magát a tárgyat nem ismerjük, mégis, ha valamely ítéletet egyetemes érvényességűnek, tehát szükségesnek tekintünk, ezen az objektiv érvényességet értjük. Ez ítélet által megismerjük a tárgyat, (habár egyébként, amint magában van, ismeretlen marad is) az adott észrevevések egyetemes érvényességű és szükséges kapcsolata által, s minthogy az érzékek valamennyi tárgyánál így áll a dolog, azért tapasztalati ítéletek objektiv érvényességüket nem a tárgy közvetetlen megismeréséből nyerik, (mert ez lehetetlen), hanem csak az empirikus ítéletek egyetemes érvényességének föltételéből, mely, amint mondottuk, soha sem alapszik empirikus vagy általán érzéki föltételeken, hanem tiszta értelmi fogalmon. A tárgy magában mindig ismeretlen marad; de ha az értelmi fogalom a képzetek kapcsolatát, melyek róla az érzékiségnek adva vannak, egyetemes érvényességüvé teszi, akkor e viszony által a tárgy meghatároztatik, s az ítélet objektiv.
Ezt példával akarjuk megvilágítani: Ezek az ítéletek, a szoba meleg, a cukor édes, az üröm kellemetlen ízű,[10] csak szubjektiv érvényességű ítéletek. Nem is követelem, hogy magam vagy más valaki mindig hasonlókép ítéljen; ezek az ítéletek csak két érzetnek ugyanarra az alanyra t. i. én rám való vonatkozását fejezik ki, még pedig csakis észrevevésem akkori állapotában, tehát nem is érvényesek a tárgyra; ilyeket nevezek észrevevési ítéleteknek. Egészen máskép áll a dolog a tapasztalati ítéletekkel. Amire bizonyos körülmények közt a tapasztalat tanít, arra mindenkor kell tanítania engem és mindenkit; érvényessége nem szorítkozik az alanyra vagy ez időbeli állapotára. Azért az ily ítéleteket objektiv érvényességűekként állítom; ha pl. azt mondom, a levegő rugékony, akkor ez ítélet eleinte csak észrevevési ítélet, csak két érzetet vonatkoztatok egymásra érzékeimben. Ha azt akarom, hogy tapasztalati ítélet legyen, akkor e kapcsolatot oly föltétel alá kell hoznom, mely egyetemes érvényességűvé teszi. Tehát azt akarom, hogy én és mindenki más is ugyanazt az észrevevést mindenkor ugyanazon körülmények közt szükségkép egybekapcsoljam.
20. §.
Taglalnunk kell tehát a tapasztalatot általában, hogy lássuk, mi foglaltatik az érzékek s értelem e produktumában s mikép lehetséges maga a tapasztalati ítélet. Az alapot a szemlélet teszi, melyről tudomásom van, t. i. az észrevevés _(perceptio)_, mely pusztán az érzékekre tartozik. De másodszor hozzátartozik az ítélés (mely csak az értelemre tartozik). Ez ítélés lehet kétféle, először, ha csak az észrevevéseket hasonlítom össze, még pedig állapotom tudatában vagy másodszor, ha egy tudatban általában kapcsolom egybe. Az első ítélet puszta észrevevési ítélet, s ennyiben pusztán szubjektiv érvényességű, nem egyéb mint az észrevevéseknek elmeállapotomban való egybekapcsolása, a tárgyra való vonatkozás nélkül. Azért a tapasztalathoz nem elég, mint rendesen képzelik, hogy észrevevéseket összehasonlítsunk s egy tudatban az ítélés által egybekapcsoljunk; ebből nem származik az ítélet egyetemes érvényessége és szükségessége, melynél fogva egyedül lehet objektiv érvényességű s tapasztalat.
Egészen más ítélet előzi tehát meg, mielőtt észrevevésből tapasztalat lehet. Az adott szemléletnek fogalom alá kell foglaltatnia, mely az ítélésnek általában a szemléletre vonatkozólag határozza meg formáját, mely a szemlélet empirikus tudatát egy tudatban általában kapcsolja egybe s ez által az empirikus ítéletnek egyetemes érvényességet szerez; az ily fogalom tiszta _a priori_ fogalom, mely csak arra való, hogy azt a módot általában határozza meg, hogy egy szemlélet mikép szolgálhat ítélésre. Legyen ily fogalom az ok fogalma, akkor ez az alája foglalt szemléletet pl. a levegőét az ítélés szempontjából általában határozza meg t. i., hogy a levegő fogalma a kiterjedés szempontjából egy feltételes ítéletben az előzőnek a következőhez való viszonyában áll. Az ok fogalma tehát tiszta értelmi fogalom, mely minden lehető észrevevéstől teljesen különbözik, s csak arra szolgál, hogy az alája foglalt képzetet az ítélést általában tekintve határozza meg, tehát egyetemes érvényességű ítéletet hozzon létre.
Mielőtt tehát egy észrevevési ítéletből tapasztalati ítélet válhatik, először megköveteltetik, hogy az észrevevés ily értelmi fogalom alá foglaltassék pl. a levegő az ok fogalma alá tartozik, mely a róla való ítéletet a kiterjedést tekintve föltételesnek határozza meg.[11] Ez által e kiterjedést nem pusztán mint a levegőnek az én állapotomban vagy több állapotaimban való észrevevéséhez vagy mások észrevevése állapotához tartozónak, hanem mint hozzá szükségkép tartozónak gondoltatik; s ez az ítélet: a levegő rugékony, az által válik egyetemes érvényességűvé s csak ezzel tapasztalati ítéletté, hogy bizonyos ítéletek megelőzik, amelyek a levegő szemléletét az ok meg az okozat fogalma alá foglalják s ez által az észrevevéseket nem pusztán az én énemben egymásra vonatkozólag, hanem az ítélésnek általában formáját (itt a föltételest) tekintve határozzák meg s ilyetén módon az empirikus ítéletet egyetemes érvényességűvé teszik.
Ha valamennyi szintetikai ítéletünket amennyiben objektiv érvényességűek, taglaljuk, azt találjuk, hogy sohasem állanak puszta szemléletekből, amelyeket, mint rendesen hiszik, csak összehasonlítás által kapcsolunk egybe valamely ítéletben, hanem hogy lehetetlenek volnának, ha a szemléletből elvont fogalmakhoz nem járult volna hozzá még tiszta értelmi fogalom, mely alá ama fogalmak foglaltattak, s csak így objektiv érvényességű ítéletben egybekapcsoltattak. Még a tiszta mathematika ítéletei legegyszerűbb sarktételeiben sem mentek e föltételtől. Ez az alaptétel: Az egyenes vonal két pont közt a legrövidebb, föltételezi, hogy a vonal a mennyiség fogalma alá foglaltassék, mely bizonyára nem puszta szemlélet, hanem egyedűl az értelemben székel s arra szolgál, hogy a szemléletet (a vonalét) a róla alkotható ítéletekre vonatkozólag, mennyiségüket t. i. a sokaságot tekintve (mint _judicia plurativa_)[12] határozzuk meg, értvén rajtuk, hogy valamely adott szemléletben sok hasonnemű foglaltatik.
21. §.
Hogy már most a tapasztalat lehetségét, amennyiben _a priori_ tiszta értelmi fogalmakon alapszik, előadjam, előbb azt, mi az ítéléshez általában tartozik s az értelem különböző mozzanatait az ítéletekben teljes táblázatban kell bemutatnom; mert egészen párhúzamosak lesznek velük a tiszta értelmi fogalmak, melyek nem egyebek, mint fogalmak szemléletekről általában, amennyiben ezek e mozzanatok egyikét vagy másikát tekintve magában levő ítéletté tehát szükségkép s egyetemes érvényűen határoztatnak meg. Ezáltal minden tapasztalat mint objektiv érvényű empirikus ismeret lehetőségének _a priori_ alaptételei is pontosan megállapíthatók. Mert ezek nem egyebek mint oly tételek, melyek minden észrevevést (a szemlélet bizonyos egyetemes föltételei szerint) ama tiszta értelmi fogalmak alá foglalják.
Az Ítéletek Logikai Táblája.
1. Mennyiségre
Egyetemesek Részlegesek Egyesek
2. Minőségre
Állítók Tagadók Végtelenek
3. Viszonyra
Kategorikusok Föltételesek Szétválasztók
4. Módra
Problematikusak Asszertorikusak Apodiktikusak
Az értelmi fogalmak Transscendentalis táblája.
1. Mennyiségre
Egység (A mérték) Többség (A mennyiség) Mindenség (Az egész)
2. Minőségre
Valóság Tagadás Korlátozás
3. Viszonyra
Szubstancia Ok. Közösség.
4. Módra
Lehetség Létel Szükségesség.
Természettudományi egyetemes alaptételek Tiszta fiziológiai táblája.
1. A szemlélet Sarktételei
2. Az észrevevés Megelőzései
3. A tapasztalat Analogiái
4. Az empirikai gondolkodásnak általában Követelményei.
21. §. _[a]_.
Hogy mind az eddig mondottakat egy fogalomba foglaljuk, első sorban arra kell emlékeztetnünk az olvasót, hogy itt nem a tapasztalás keletkezéséről van szó, hanem arról, mi rejlik benne. Amaz a tapasztalati lélektanhoz tartozik, s ott is az utóbbi nélkül, ami az ismeretnek s főleg az értelemnek kritikájához tartozik, soha nem volna kellően kifejthető.
A tapasztalat szemléletekből áll, melyek az érzékiséghez tartoznak s íteletekből, melyek pusztán az értelem műve. De azok az ítéletek, melyeket az értelem csupán érzéki szemléletekből alkot, még távolról sem tapasztalati ítéletek. Mert ez esetben az ítélet csak olykép kapcsolná egybe az észrevételeket, amint az érzéki szemléletben adva vannak, az utóbbi esetben pedig az ítéleteknek ki kell fejezniök, mit foglal a tapasztalat általában magában, tehát nem azt, mit foglal a puszta észrevevés magában, melynek érvényessége csak szubjektiv. A tapasztalati ítéletben tehát az érzéki szemlélethez s az érzéki szemléletnek (miután az összehasonlítás egyetemesítette) logikai kapcsolatához még valaminek kell hozzájárulnia, ami a szintetikai ítéletet szükségessé s ezzel egyetemes érvényűvé teszi s ez nem lehet egyéb, mint az a fogalom, mely a szemléletet inkább az egyik, mint a másik ítéleti forma tekintetében mint magában meghatározottat tünteti föl, azaz a szemléletek ama szintetikai egységének fogalma, mely csak az ítéleteknek valamely adott logikai funkciója által gondolható.
22. §.
Az egésznek a foglalatja ez: az érzékek dolga szemlélni; az értelemé gondolkodni. Gondolkodni pedig nem egyéb, mint képzeteket egy tudatban egyesíteni. Ez az egyesítés vagy csak az alanyra vonatkozólag történik, s akkor esetleges és szubjektiv, vagy egyetemesen történik, s akkor szükséges vagy objektiv. Képzeteknek egy tudatban való egyesítése ítélet. Tehát gondolkodni nem egyéb, mint ítélni vagy képzeteknek ítéletekre általában való vonatkoztatása. Azért az ítéletek vagy csak szubjektivek, ha képzeteket csak egy alanyban levő tudatra vonatkoztatok, s benne egyesítek, vagy objektivek, ha tudatban általában, azaz szükségkép egyesíttetnek. Az összes ítéletek logikai momentumai nem egyebek mint megannyi lehetséges módja képzetek egy tudatban való egyesítésének. Ha pedig ugyancsak ezek fogalmakúl szolgálnak, akkor a képzetek egy tudatban való szükséges egyesítésének fogalmai, tehát objektiv érvényű ítéletek alapelvei. Ez egy tudatban való egyesítés vagy analitikai, az azonosság alapján, vagy szintetikai, különböző képzeteknek egymáshoz való tétele és járulása folytán. A tapasztalat a tüneményeknek (észrevevéseknek) egy tudatban való szintetikai kapcsolatában áll, amennyiben e kapcsolat szükséges. Azért minden észrevevésnek előbb tiszta értelmi fogalmak alá kell foglaltatnia, mielőtt tapasztalati ítéletekűl szolgálhatna, melyekben az észrevevések szintetikai egységét mint szükségeset s egyetemes érvényűt gondoljuk.[13]
23. §.
Ítéletek, ha csak mint adott képzetek egy tudatban való egyesítésének föltételeit tekintjük, szabályok. E szabályok, ha az egyesítést szükségesnek tüntetik fel, _a priori_ szabályok, s ha fölöttük állókból nem származnak, alaptételek. Minthogy pedig minden tapasztalat lehetségét illetőleg, ha csak a gondolkodás formáját vesszük rajta tekintetbe, felsőbb feltételei a tapasztalati ítéleteknek nincsenek azoknál, melyek a jelenségeket szemléletük különböző formája szerint tiszta értelmi fogalmak alá foglalják s ezzel az empirikus ítéletet objektiv érvényűvé teszik, ennélfogva ezek a lehető tapasztalatnak _a priori_ alaptételei.
A lehető tapasztalat alaptételei azonban egyszersmind általános törvényei a természetnek, melyek _a priori_ megismerhetők. S ezzel azt a feladatot, mely e második kérdésünkben rejlik: Mikép lehetséges tiszta természettudomány, megoldottuk. Az a rendszeresség ugyanis, mely egy tudomány formájához szükséges, itt teljesen megtalálható; mert az összes ítéletek előbb megnevezett formális föltételei fölött, tehát valamennyi szabály fölött, melyeket a logika adhat, nem állhat semmi, ezek pedig logikai rendszert, a reá alapított fogalmak, melyek minden szintetikai és szükséges ítéletnek _a priori_ feltételeit foglalják magukban, ép ezért transscendentalis rendszert, végűl pedig az alaptételek, melyek segítségével minden jelenség e fogalmak alá foglalható, fiziológiai, azaz természetrendszert alkotnak, mely minden empirikai természetismeretet megelőz, ezt előbb lehetővé teszi, s ezért a voltaképi egyetemes s tiszta természettudománynak nevezhető.
24. §.
Ama fiziológiai alaptételek elseje[14] minden jelenséget mint térben meg időben való szemléletet a mennyiség fogalma alá foglal s annyiban a mathematika tapasztalatra való alkalmazásának elve. A második azt ami voltakép empirikus, t. i. az érzékletet, mely a szemléletek valóját (das Reale) jelzi, alárendeli nem épen a mennyiség fogalma alá, mert az érzéklet nem szemlélet, mely tért s időt foglalna magában, habár a neki megfelelő tárgyat térbe s időbe helyezi; de a realitás (érzékleti képzet) s a zéro közt, t. i. az időbeli szemlélet teljes üressége közt mégis van mennyiségi különbség, minthogy a világosság minden adott foka s a sötétség, a hő minden foka s a teljes hidegség, a nehézség minden foka s az abszolut könnyűség, a tér megteltségének minden foka s a teljesen üres tér közt még mindig kisebb fokok gondolhatók; minden tudat s a teljes tudattalanság (lélektani sötétség) közt is vannak kisebb fokok, úgy hogy nem lehetséges észrevevés, mely a tudat teljes hiányát mutatná, azaz nem lehetséges lélektani sötétség, mely nem volna tudatnak tekinthető, csakhogy más erősebb tudat elnyomja s ugyanez áll az érzéklet minden más esetében is. Ezért előzheti meg az értelem még az érzékleteket is, melyek az empirikus képzetek (jelenségek) tulajdonképi minőségét alkotják, ezzel az alaptétellel, hogy valamennyinek, tehát minden jelenség realejának fokai vannak, ami a mathematikának második alkalmazása _(mathesis intensorum)_ a természettudományra.
25. §.
A jelenségek viszonyát tekintve, még pedig csak lételükre vonatkozólag, e viszony meghatározása nem mathematikai, hanem dinamikai, s nem lehet soha objektiv érvényű, tehát tapasztalásra alkalmas, ha nem tartozik _a priori_ alaptételek alá, amelyek a rájuk vonatkozó tapasztalati megismerést lehetővé teszik. Azért a jelenségeket alá kell rendelni a substancia fogalma alá, mely a létel minden meghatározásának mint magának a dolognak fogalma szolgál alapúl, vagy másodszor, amennyiben időrendet, azaz eseményt találunk a jelenségekben, okára vonatkoztatott hatás fogalma alá, vagy amennyiben az együttlétet objektive, azaz tapasztalati ítélet által akarjuk megismerni a közösség (kölcsönhatás) fogalma alá; s így objektiv érvényű, habár empirikus ítéleteknek, azaz a tapasztalat lehetségének, amennyiben ennek föladata dolgokat, lételüket tekintve, a természetben egybekapcsolni, _a priori_ alaptételek szolgálnak alapúl. Ez alaptételek a voltaképi természeti törvények, melyek dinamikaiaknak nevezhetők.
Végűl a tapasztalati ítéletekhez tartozik: nem annyira a jelenségek egymás közti tapasztalatbeli megegyezésének s kapcsolatának ismerete, mint inkább a tapasztalathoz általában való viszonyuk, mely vagy az értelem megismerte formai föltételekkel való megegyezésüket, vagy az érzékek s észrevevés anyagával való összefüggésüket, vagy mindkettőt egy fogalomban egyesíti, tehát lehetséget, valóságot és szükségességet egyetemes természeti törvények szerint foglal magában; ez a fiziológiai módszertant (az igazság és a föltételek megkülönböztetését, s ez utóbbiak megengedhetőségének határait) alkotná.
26. §.
Habár az alapelveknek harmadik, magának az értelemnek mivoltából kritikai módszer szerint levont táblája oly tökéletességet mutat, hogy magasan föléje emelkedik minden egyébnek, melyet magukból a dolgokból, dogmatikai módon, habár hiába, eddig iparkodtak vagy a jövőben próbálnak majd leszármaztatni, t. i. hogy benne mind a szintetikai _a priori_ alaptételek teljesen s egy alapelv szerint, t. i. az ítéleterő szerint általában, mely az értelmet tekintve a tapasztalat mivoltát teszi, ki lettek fejtve, úgy hogy biztosak lehetünk benne, hogy egyéb ily alaptétel nincs (ily megnyugvást a dogmatikai módszer nem adhat meg nekünk soha): még sem ez a legfőbb érdeme.
Ügyet kell vetni arra a bizonyító alapokra, mely ez _a priori_ ismeret lehetségét fölfedi, s mindezeket az alaptételeket egyszersmind oly föltételhez köti, melyről nem szabad soha sem megfeledkeznünk, ha csak nem akarjuk, hogy félreértsék s alkalmazásban továbbra terjesszék, mint eredeti jelentése kivánja, t. i. hogy ez alaptételek csak a lehetséges tapasztalatnak általában, amennyiben _a priori_ törvényeknek van alávetve, foglalják magukban föltételeit. Nem mondom tehát, hogy maguknak a dolgoknak van mennyiségük, hogy ezek realitásának van foka, ezek lételében van a járulékoknak kapcsolatuk egy szubstanciával stb.; ezt senki sem bizonyíthatja, mert puszta fogalmaknak ily szintetikai kapcsolata, midőn egyrészt minden érzéki szemléletre való vonatkozás, másrészt, lehetséges tapasztalatban való minden kapcsolat hiányzik, teljességgel lehetetlen. A fogalmaknak lényeges korláta ez alaptételekben tehát az, hogy minden dolog, csak mint a tapasztalás tárgya tartozik szükségkép, _a priori_, a megnevezett feltételek alá.
Ebből azután másodszor specifikusan sajátos bizonyítási módjuk következik, hogy az említett alaptételeket nem is egyenesen jelenségekre s ezek viszonyára vonatkoztatjuk, hanem a tapasztalat lehetségére, melynek a jelenségek csak anyagát, és nem formáját teszik, azaz objektiv s egyetemes érvényű szintetikai tételekre, hiszen épen ebben különböznek tapasztalati ítéletek puszta észrevevési ítéletektől. Ez azáltal történik, hogy jelenségek, mint puszta szemléletek, melyek a tér s időnek egy részét elfoglalják, a mennyiség fogalma alá tartoznak, amely elemeiket _a priori_, szabályok szerint szintetikailag egyesíti; hogy amennyiben az észrevevés a szemléleten kívül érzékletet is magába foglal, mely érzéklet s a zero t. i. az érzéklet teljes megszűnése közt, kevesbedés által mindig átmenet van, annyiban a jelenség realéjának mindig kell hogy foka legyen, amennyiben tudniillik a jelenség maga tért meg időt nem foglal ugyan el,[15] de az üres időtől vagy tértől a hozzá való átmenet mégis csak az időben lehetséges; ennélfogva, habár az érzéklet mint az empirikus szemlélet minősége, amiben minden más érzéklettől specifikusan különbözik, _a priori_ nem ismerhető ugyan meg soha, mégis lehetséges tapasztalatban általában, mint észrevevés mennyisége intenzive minden más egyenlőfajútól megkülönböztethető; csak ez által válik lehetségessé s határoztatik meg a mathematika alkalmazása a természetre az érzéki szemléletre vonatkozólag, mely által a természet nekünk adatik.
A legnagyobb figyelmet kell azonban az olvasónak amaz alaptételek bizonyítási módjára fordítania, melyek a tapasztalat analogiái neve alatt fordúlnak elő. Minthogy ugyanis ezek nem, mint a mathematika természettudományra általában való alkalmazásának alaptételei, a szemléletek létrehozására vonatkoznak, hanem lételüknek egy tapasztalatban való kapcsolatára, e kapcsolat pedig nem lehet egyéb, mint a létel meghatározása az időben, szükséges törvények szerint, melyek objektiv érvényűvé, tehát tapasztalattá teszik, ennélfogva a bizonyítás nem vonatkozik maguknak a dolgoknak, hanem az észrevevések kapcsolatának szintetikai egységére, még pedig az észrevevéseknek nem tartalmát tekintve, hanem időrendjét s lételének ebben való viszonyát egyetemes törvények szerint. Ez egyetemes törvények tehát a létel meghatározása szükséges voltát az időben általában (tehát az értelemnek egy _a priori_ szabálya szerint) tartalmazzák, ha azt akarjuk, hogy a viszonyos időben való empirikus meghatározás objektiv érvényű, tehát tapasztalat legyen. Többet e helyen, Prolegomenákban, nem mondhatok, csak ajánlom az olvasónak, aki régtől fogva megszokta, hogy a tapasztalatot csak az észrevevések puszta empirikus összetételének tartja, s azért nem is gondol rá, hogy ezeknél sokkal messzibbre terjed, t. i. hogy empirikus ítéleteknek egyetemes érvényt ád, és e célra tiszta értelmi egységre, mely _a priori_ megelőzi, szorúl, – hogy a tapasztalatnak az észrevevések puszta aggregatumától való e különbségére jól figyeljen, s e szempontból ítélje meg a bizonyítási eljárást.
27. §.
Itt a helye, hogy Hume kételyét fenekestől kiforgassuk. Joggal állította, hogy ésszel semmikép nem látható át az okság lehetsége, azaz, mikép vonatkoztathatjuk valamely dolog lételét más valaminek a lételére, amelyet emez szükségkép tételez. Én pedig még hozzáteszem, hogy ép oly kevéssé láthatjuk át a szubzisztencia lehetségét, t. i. annak szükségét, hogy a dolgok lételének valamely alany szolgál alapúl, mely maga valamely más dolog állítmánya nem lehet, sőt, hogy ily dolog lehetőségéről még fogalmat sem alkothatunk magunknak (habár a tapasztalatban használatának példáit fölmutathatjuk); továbbá, hogy a dolgok közössége ép oly megfoghatatlan, minthogy megfoghatatlan, mikép következtethetünk valamely dolog állapotából egészen más rajta kívül levő dolgok állapotára, s hogy szubstanciák, melyek mindegyikének saját elkülönített létele van, mikép függhetnek egymástól, még pedig szükségképen. Mégis távol állok tőle, hogy e fogalmakat pusztán a tapasztalatból kölcsönzötteknek, a szükségességet pedig, melyet bennük gondolunk, költöttnek s puszta látszatnak, melyet hosszú megszokás hazud, tekintsem. Ellenkezőleg eléggé bebizonyítottam, hogy e fogalmak, valamint a belőle folyó alaptételek _a priori_ a tapasztalatot megelőzőleg állanak meg, s kétségtelen objektiv helyességűek, habár persze csak a tapasztalatra vonatkozólag.
28. §.