Part 9

Ily hangon csak ránk zuhanó közvetlen és sulyos veszedelem idején szabad beszélni kormányzó férfiunak, a kire az ország szeme néz s a kinek feladata nem a riasztás és rettegtetés, hanem a megnyugtatás és kiengesztelés. Mindenesetre oktalan volt oly időben, a mikor egy hét mulva a legünnepélyesebb békekötés jött létre az ellenzékkel s a mikor a törvényhozási időszak könnyü szerrel a törvényalkotás gyümölcseit oly bőségesen termette.

Mi idézhette hát elő Tisza gondolkozásában ezt a háborodottságot, mely a legszebb béke közepén fél esztendő mulva az ugrai levelet sugalmazta?

Bizonyára az a nyomás, melyet az osztrák és habsburgi hatalmaskodó erők ránk és viszonyainkra gyakoroltak. Semmi kétségem, hogy gróf Tisza István, a mikor kormányalakitásra vállalkozott, egyuttal vállalkozott ama katonai és pénzügyi terhek elfogadására s ama vám- és kereskedelmi viszonynak Ausztriával való rendezésére is, a melyre elődei, a Széll- és Khuen-Héderváry-kormányok s utódai, a Fejérváry- és Wekerle-kormányok vállalkoztak. Kormányzati törekvéseit jelző nyilatkozataiban ugyan nem mondta ezt meg világosan, valamint azt se mondta meg, hogy megfelelő ellenérték gyanánt a habsburgi politika a magyar nemzet számára semmi nemzeti vivmányt meg nem enged. De ő jól tudta ezt, valamint bizonyosnak tartotta azt is, hogy a parlament éber és hazafias ellenzékei azokat a mérhetetlen s egyelőre ki sem számitható terheket a nemzet vállaira rakni megfelelő ellenérték nélkül se könnyen, se gyorsan nem engedik. Erős, elszánt, nagy többsége daczára is félt a Széll- és Khuen-Héderváry-kormányok sorsától. Lemondani nem akart; mindenáron a hatalom birtokában, sőt annak élén akart maradni, más megoldást nem talált, tehát elvégre a házszabályok módositásának ürügyén akarta az ellenzéket megtörni, ha mindjárt maga az alkotmány is össze lenne törve.

Igy született meg az ugrai levél eszméje.

Az ugrai levél Geszten kelt 1904-ik évi október 4-én, Tisza István gróf akkor Biharvármegye ugrai kerületét képviselte, levelét e kerület választóihoz intézte, innen nevezte el a közélet ugrai levélnek. A fővárosi lapokban október 5-én jelent meg.

A levél szövege meglehetős hosszu s szépen és gondosan fogalmazott s jelentékeny irói tehetségre vall. De nagy gyöngesége ennek is az, a mi a kérdésben tartott egyéb fontosabb felszólalásainak. Csak egyszerüen ugy állitja, hogy a mostani házszabályok mellett alkotmányunkat nagy veszély fenyegeti, de állitását komolyan bebizonyitani még csak kisérletet se tesz. Csak föltevésekből, csak lehetőségekből következtet a márczius 11-iki béke s az egész évi munkaszakon át nyugodtan folytatott sikeres törvényhozó munkálkodás daczára. Állitásait szenvedélyes hévvel erősiti, de azok azért a figyelő és gondolkodó agyat meg nem győzik.

Főgyöngesége mégis abban áll, hogy semmiképen meg nem mondja: miért kell hát a házszabályokat oly kegyetlenül módositani, hogy azok, a mint a márczius 5-iki inditványból kitünik, a parlamenti szólásszabadságot s az ellenzéki képviselők függetlenségét s tanácskozási jogait megsemmisitsék? Egyetlen szóval se utal arra, hogy a habsburgi és osztrák erők fokozása s ezzel arányban a magyar nemzeti erők csökkentése a nyilvánvaló törekvés, mely ugyan a mai ellenzék s a mai házszabályok miatt alkotmányosan nem sikerülhet, épen ezért kell a házszabályok által biztositott lényeges szabadságokat megnyirbálni.

A levél egyik pontja igy szól:

»Igaz, az alkotmányos rend ez idő szerint helyreállott. De a közelmult minden tanulsága arról győz meg: minő ingatag alapon áll az egész parlamenti életünk. Damokles kardja függ a nemzet feje felett. Ötletszerüen összeverődő bármely kicsiny csoport megállithatja a képviselőház egész gépezetét, gáncsot vethet a magyar nemzetnek előretörekvő utjába, reánk zudithatja a közelmult összes veszélyeit és megaláztatásait. Semmit el nem értünk, mig e szégyenteljes állapotot nem orvosoltuk. Bünös könnyelmüség és kötelességeinkről való gyáva megfeledkezés volna, ha fel nem használnók a helyreállott rend első nyugodt időszakát arra, hogy megszerezzük a magyar alkotmányos élet állandó biztositékait. A szólásszabadságot, a parlamenti viták utjáni küzdelmet parancsoló végszükség nélkül nem szabad korlátoznunk. De a magyar parlament nem lehet játékszer jelentéktelen töredékek kezében, a magyar nemzet sorsát nem szolgáltathatjuk ki ezek szeszélyeinek.«

Ime e levéllel adta hirül jó eleve gróf Tisza István az országnak, hogy ő mindenáron meg akarja változtatni a házszabályokat. És pedig annak daczára, hogy, a miként beismeri, az alkotmányos rend ez idő szerint helyreállott, ugy akarja megváltoztatni, hogy a szólásszabadságot és a parlamenti viták utjáni küzdelmet – miként gondolatát szavakba önti – korlátozni kell. Ezt ugyan – ugymond – parancsoló végszükség nélkül nem szabad tenni, de levele más helyén mégis azt mondja, bünös könnyelmüség és kötelességeinkről való gyáva megfeledkezés volna, ha a kedvező alkalmat fel nem használnók a házszabály módositására.

A levél az összes ellenzéki pártokat nagyon meglepte, miként a dolog természete hozta magával s miként a hirlapok akkori elmélkedéseiből nyilván kitünik. A közönséges józan elme hihetetlennek tartotta, hogy a kormány elnöke ily gyorsan és ily durván szegje meg azt a békét, melyet ő maga ünnepélyesen a parlament szine előtt kötött meg márczius 11-én. Azt meg épen nem hiszem magam se, hogy a tervezett módositás a márcziusi inditvány borzalmas pontjai szerint legyen megint előterjesztve, hiszen ezt a kormányelnök egyenesen visszavonta, az ellenzék pedig még soha se volt kezesebb és jámborabb a kormány iránt, mint a márczius óta lefolyt félesztendő alatt.

Most már azonban gyorsan fejlődtek a dolgok.

Az őszi ülésszak megkezdésekor azonnal sietett gróf Tisza István a saját pártját, a parlamenti többséget megnyerni terveinek s rábirni a házszabály szigoru módositására. A november 3-án tartott szabadelvüpárti értekezleten hosszu, érdekes, támadó beszédet tartott, melyben egybek közt igy nyilatkozik:

»A ki az én igénytelen személyiségem működését és nyilatkozatait csak a legkisebb figyelemmel is kisérte, az rég tisztában lehetett velem, hogy a házszabályrevizió kérdését a magyar nemzeti politika egyik olyan kardinális fontosságu kérdésének tartom, a melynek elodázásáért a felelősséget semmi körülmények között magamra nem vállalom. A kérdések második csoportja a Ház rendjének, méltóságának fenntartása körül forog. A ki oly szerencsés vagy oly szerencsétlen, hogy már körülbelül husz év óta tagja a Háznak és visszagondolva a magyar képviselőház atmoszférájára, hangjára, egész megjelenésére a 80-as években, azzal a mai állapotot hasonlitja össze, az valóban megdöbben és elszomorodik. És gondolkozhatunk egyes kérdések felett bárhogyan, de magyar ember, ha belemélyed ezekbe a dolgokba, lehetetlen, hogy be ne lássa azt, hogy a parlamenti hangnak ez az elfajulása, eldurvulása valósággal gyökerében támadja meg a parlamentet, valósággal a végveszedelem csiráit rejti magában egész nemzeti létünkre nézve. Mert mi lesz egész nemzeti életünkből, hogyan fejlődhetik életképesen és erőteljesen a magyar alkotmányos élet, hogyha tiszteletet, becsülést, tekintélyt, kegyeletet nem tud ébreszteni maga iránt? Ha nem képes vonzerőt gyakorolni a haza minden polgárára? Ha nem képes megnyerni rokonszenvét és tiszteletét barátainknak és nem képes tekintélyt tartani és imponálni ellenségeinkkel szemben? És mi lesz a magyar nemzet egész jövő fejlődésével, ha a magyar parlament nem nagy eszmékért folytatott nagy küzdelmek góczpontja lesz, a mely beragyogja fényével az egész magyar közéletet, hanem ellenkezőleg a szellemi sivárságnak, a hang durvaságának, a közélet elfajulásainak válik iskolájává?«

Sok igazság van gróf Tisza István kormányelnök e panaszában és szemrehányásában. Csakhogy ez őt az utolsó években még sokkal inkább terheli, mint az ellenzéket s mint pártjában és azon kivül másokat. Soha senki se beszélt ridegebb és durvább hangon az ellenzékről, mint épen gróf Tisza. Az ellenzéknek nálunk a ráerőszakolt keserü harczban, melyet a nemzeti jogokért és érdekekért viv, sokkal inkább el lehet nézni, ha olykor-olykor szenvedélyes szavakban tör ki, mint a kormánypártnak vagy épen a kormány tagjainak. Az ő kezükben van a hatalom és az erőnek nagyobb része, de erősebbnek is lenni, a hatalmat is korlátlanul élvezni és gyakorolni s a mellett még az ellenzékkel durván, ridegen is bánni: az emberi lelkek benső természete hozza magával, hogy ez nemcsak ingerlő, hanem egyuttal utálatos is. Ily szemrehányással élni hát épen gróf Tisza nem volt illetékes.

A következő napon röviden indokolta inditványát, hogy a képviselőház alakitson és küldjön ki 21-es bizottságot, melyben az ellenzéknek néhány tagja is részt vegyen s mely a házszabály módositása iránt dolgozzon ki s terjeszszen a Ház elé javaslatot. Érdemleges javaslatot se gróf Tisza, se pártja nem hozott a képviselőház elé, a márcziusi pedig vissza volt vonva. A számitás az volt, hogy a függetlenségi pártnak Kossuth-féle békülékeny árnyalata bemegy a bizottságba s a szigoritó módositások egy részének legalább megnyerhető lesz s igy az ellenzék többi árnyalatai is némileg meg lesznek bénitva.

Rögtön beláttam ezt, közöltem gondolatomat báró Bánffy Dezsővel s ő egy budai uj-párti nyilvános lakomán nyomban kijelentette s indokolta, hogy ellenzéki férfiu a 21-es házszabály-bizottságban nem vehet részt. Ez a bátran és mereven kiejtett szó erősen hatott az összes ellenzéki pártok gondolkodására s ezért megállapodtak abban valamennyien, hogy a bizottságban nem vesznek részt, legyen a felelősség egyedül a kormányé és kormánypárté az egész javaslatért.

Az inditvány tárgyalását a parlament a következő napon megkezdette. Néhány napig folyt a vita, de nem nagy élénkséggel. Semmi jele nem mutatkozott annak, hogy az ellenzéki pártok valami nagy keserüséggel és harczias indulattal folytatják a vitát. Biztosnak látszott azonban, hogy az inditványt el nem fogadják s a bizottságban részt nem vesznek s talán egész hónapon keresztül folyik majd a tanácskozás, mielőtt az inditvány fölött szavazás történhetnék. Pedig az ellenzékek most még nem is tudják, miféle szigoritást, vitazárt vagy egyéb könyörtelen rendszabályokat léptet majd életbe a módositás. Tisza és pártja ezt meggondolta. S meggondolta azt is, hogy ezzel a vitával végre se lehet elérni semmit, mert hiszen majd a kiküldendő 21-es bizottság előterjeszti jelentését s a javaslatát s a mikor ezt az ellenzékek meglátják: haragjuk elemi erővel tör ki s akkor a vitának se elejét, se végét, se természetét belátni, se végeredményét kiszámitani nem lehet.

Tisza és benső hivei ennek elejét akarták venni. Azt gondolták ki, hogy ha a Ház elnökeinek valamelyikét tervüknek sikerül megnyerni, hevenyészetten határozati javaslatot nyujtanak be s azt a Ház elnöke a házszabályok lábbal tiprásának segélyével valamely furfangos módon megszavaztatja s elfogadottnak kijelenti. E határozat ugy, mint márcziusban, egyetlenegy hosszu pontból fog állani s ebben benne lesznek az összes módositások. Előrelátható volt, hogy a parlamentben rettenetes vihar fog kitörni, de erre készen tartják a Ház üléseit elnapoló királyi leiratot s majd a mikor hetek mulva ujolag megnyitják az üléseket, a világ s az emberek addig sokat felednek, első haragjuk elpárolog s a bevégzett tények nyomása alatt csendesebbé válnak.

Hallottuk ugyan bizonytalan kósza hirekből, hogy a kormány nagy meglepetést, nagy kudarczot készit titkon az ellenzék részére, de a hirek alaktalanok voltak s tartalmuk többféle. Azt se hittük, hogy az elnökök bármelyike is valamely erőszakos és undok alkotmányszegésre vetemedjék, a meglepetésre hát az ellenzéki pártok nem voltak elkészülve.

Az elnököt, Perczel Dezsőt megnyerték a tervnek. Ez a férfiu nemes, előkelő nemzetségből származott, mely jeles fiakat, kiváló közéleti alakokat, dicsőséges hadvezetőket adott már az országnak. Ő maga is régen képviselő, korábban vármegyéjének tisztje, a Bánffy-kormányban a belügyek kormányzója volt. Szerény, rokonszenves alak minden párton. Se különös nagyravágyást, se beteges hiuságot, se nagy igények támasztását senki rajta soha észre nem vette. Erős egyéniség nem volt, nagy dolgokat tőle senki se várt, de arra se gondolt volna soha senki, hogy alacsony politikai cselszövényekre, alkotmánypusztitó hitvány cselekvényekre képes lehessen.

November 14-én este a szabadelvü párt a saját körhelyiségében népes értekezletet tartott s itt gróf Tisza István hosszu, tartalmas és heves beszédben tárgyalta a házszabály módositásának kérdését. Beszédje folyamán és végén egyebek közt ez inditványnyal állott elő:

»Azt hiszem, t. barátaim, a pártnak ismét ahhoz az eszközhöz kellene nyulnia, a melyet márcziusban vett kezébe és csak azért tett le ismét a kezéből, mert alkalmazásának szüksége akkor elesett.

Én tehát azt volnék bátor kérni, hogy határozza el a párt, miszerint azon czélból, hogy egy, az általam már ismételten jelzett keretekre szoritott, mérsékelt házszabályreform megvalósitható legyen és azzal a világos körülhatárolással, hogy ezen ideiglenes házszabálymódositás hatálya mellett csak az országnak halaszthatatlan folyóügyei, t. i. az 1905-iki költségvetés, az ezzel kapcsolatos dolgok, az indemnitás – és azt hiszem, hozzávehetjük a Horvátországgal kötött pénzügyi egyezményt, mert különben ex-lexbe jutunk a horvát kérdésben – és a változatlan ujonczlétszámnak 1905-re való megszavazása, tehát csak az országnak ezen halasztást nem türő folyóügyei és a házszabály-javaslat legyenek elfogadhatók, hogy, mondom, ezen idő- és térbeli korlátozással a házszabályok ideiglenes módositása vitessék keresztül.

Az inditvány tehát, a mely nézetem szerint benyujtandó volna, a maga dispozitiv részében lényegileg egyeznék a tavaszszal benyujtott inditványnyal; a befejező része módosulna annyiban, hogy a tavaszi az akkori sürgős ügyekre, a mostani pedig a most előttünk álló sürgős ügyekre szólana.

Én arra kérlek benneteket, legyetek kegyesek elhatározni egy ilyen javaslat benyujtását és annak benyujtásával a pártelnökséget bizni meg.

T. barátaim! ugy látszik, hogy belejutunk a harcznak akutabb stádiumába. Én azt hiszem, a ki illuziókban nem él, a ki nyitott szemmel nézi az eseményeket, azt ez a fordulat nem lephette meg és nem is hozhatja ki sodrából. Mi nekimentünk ennek a küzdelemnek abban az erős meggyőződésben, hogy az ország legszentebb, legnagyobb érdekei parancsolólag kivánják ezt és meg vagyok róla győződve, hogy fog vinni bennünket az a tudat, hogy a magyar nemzetnek, a magyar nemzeti politikának teszszük ezzel a legnagyobb szolgálatot.«

Ez a beszéd és inditvány világositott föl engem egészen, hogy gróf Tisza a márcziusi borzasztó javaslatot akarja a törvényhozás népképviseleti részére ráerőszakolni. Ennek hatása alatt, figyelemmel gróf Tisza Istvánnak november 15-én előttem történt felszólalására, határoztam el magamat hevenyén beszédem megtartására.

Beszédem után oly zajos, hosszantartó és hatalmas helyeslés, taps és éljenzés tört ki az ellenzéki pártok oldalán, hogy a tanácskozást folytatni épen nem lehetett. Az elnök hát rövid időre felfüggesztette az ülést s eltávozott helyéről.

Már beszédem alatt is, de kivált a szünet alatt gróf Tisza Istvánnal pártjának több kiválóbb férfia félrevonult s a fölött tanácskoztak, hogy beszédem hatása alatt, beszédem által mintegy erőszakosan felhiva s annak ellensulyozására nem volna-e czélszerü az uj házszabályjavaslatot nyomban benyujtani, előterjeszteni.

A javaslat Daniel Gábor-féle nevet visel történelmi sulyu korirásainkban. Több nap óta készen volt már. Lényeges rendelkezései már az év elején elkészültek s egyes eszméi már akkor fogalmazási alakba öntettek. Sok tanácskozáson, százféle apróbb-nagyobb módositáson ment keresztül, mig végleges alakjához eljuthatott. Képzelhetlen furfangossággal készült a végből, hogy a mikor a köztanácskozások folyamán a kormány és a többség az ellenzéket el akarja hallgattatni s a neki kellemetlen ellenzéki szónokot a képviselőházból el akarja távolitani s igy lehetetlenné s munkaképtelenné tenné: ezt a házelnök segitségével nyomban teljes eredménynyel megcsinálhassa.

Abban állapodtak meg, hogy beszédem után haladéktalanul beadják a határozati javaslatot s a beadást Daniel Gáborra bizzák.

A javaslatnak nincs kelte. Alá volt már irva néhány nap óta. Aláirták: Daniel Gábor, Podmaniczky Frigyes, Apáthy Péter és Vojnits István. E képviselők a szabadelvüpártnak elnökei.

Beszédem után alig nyilt meg ujra az ülés, Daniel Gábor jelentkezett szólásra s a nagy zajban alig hallható szavakkal ennyit mondott:

– A szabadelvüpárt elnökségének megbizásából terjesztek be egy határozati javaslatot.

S odaadta papirját Szőts Pál jegyzőnek, ki arról felolvasta a javaslatot.

Igy szól:

A DANIEL-FÉLE HÁZSZABÁLY-MÓDOSITÁS.

_Határozati javaslat_. Tekintve, hogy a jelenleg érvényben álló házszabályoknak égető szükséget képező reformja a képviselőház egy része által kilátásba helyezett rendszeres obstrukczióval szemben a jelen házszabályoknak hatályban maradása mellett meg nem valósitható, minélfogva a 21-es bizottság megválasztása előtt ideiglenes hatálylyal oly módositásokat kell a házszabályokon eszközölnünk, melyek az egész munkálat sikerét biztositsák, határozza el a Ház, hogy a tárgyalás alatt lévő inditvány feletti érdemleges határozathozatalt a jövő ülésszakra halasztja és az elkészitendő uj házszabály életbeléptéig, legfölebb egy évig terjedhető hatálylyal és annak világos kikötése mellett, hogy az alábbi rendelkezések hatálya alatt csak az 1905. évi államháztartásra vonatkozó és azzal kapcsolatos javaslatok, beleértve a Horvát-Szlavonországokkal kötendő pénzügyi egyezményt is, és az 1905. évi és a folyó évinél nem magasabb ujonczlétszám megállapitására és megajánlására vonatkozó javaslatok, valamint a házszabályoknak olyan módositása tárgyalhatók, mely a klotürt az appropriaczionális és indemnitási törvényjavaslatok kivételével más törvényjavaslatok érdemleges tárgyalásánál nem hozza be – a létező házszabályokat akként egésziti ki, illetőleg módositja, hogy az elnöki előterjesztések tárgyában a benyujtott törvényjavaslatok előzetes tárgyalását illetőleg a Ház legfölebb két szónok meghallgatása után egyszerü szavazással dönt és ez alkalommal a törvényjavaslat előzetes tárgyalásával megbizott bizottságnak jelentésének beadására záros határidőt tüz ki, az egyes javaslatok tárgyalásának megkezdésekor vagy azok tárgyalása közben 50 képviselőnek az elnökhöz irásban beadott inditványára vita nélkül, egyszerü szavazással meghatározhatja az azok letárgyalására szánt időt, melynek letelte után további tanácskozásnak vagy bárminő kérdés közbevetésének helye nincs, az összes határozatok vita nélkül, egyszerü szavazással s a 228. §. 4., valamint 230. §. 2. bekezdésének hatályon kivüli helyezése mellett hozatnak meg s az ülés el nem oszlatható, mig a javaslat részleteiben is le nem tárgyaltatott, a 305. §. utolsó bekezdése hatályát veszti, minden ülés a napirendre tüzött javaslat tárgyalásával veszi kezdetét, e tárgyalás semmiféle okból és czimen a napirend tárgyalására szánt idő letelte előtt meg nem szakitható s a 196., 197., 204. és 206. szakaszokban körülirt teendők ezen idő letelte után az ülés végén intézendők el. A 207. és 223. §-oknak a tárgytól való eltérés kérésére, valamint zárt ülés megtartására vonatkozó határozmányai hatályon kivül helyeztetnek, az elnök a 215. és 226. paragrafusok alapján való felszólalást – ha ilyen felszólalások az idő kihuzása czéljából történnek – egyáltalában megtilthatja, végre, a mennyiben a 255. §-ban emlitett rendzavarás, valamint az elnök elleni engedetlenség egyéb eseteiben azonnali intézkedés szüksége forogna fenn, az elnök azt vagy azokat, a ki vagy a kik a rendzavarást vagy engedetlenséget folytatják, a képviselőházból kitiltja, ezen határozatát, valamint a Háznak a mentelmi bizottság javaslata alapján hozott kizárási határozatait foganatositani tartozik, egyuttal az ügyet a mentelmi bizottsághoz teszi át, melynek a 255. paragrafusban körülirt rendszabályoknak a rendzavarókra és engedetlenekre való alkalmazását czélzó inditványa a Ház legközelebbi ülésében a bizottság többségi s esetleg kisebbségi előadójának meghallgatása után vita nélkül egyszerü szavazással döntendő el, végül a kitiltás hatálya alatt álló képviselő a kitiltás tartamára eső tiszteletdiját elveszti, az országgyülés épületébe be nem léphet s e tilalom áthágása miatt, mint ujabb engedetlenség, a 255. paragrafusban körülirt eljárás alá esik. Beadják: Daniel Gábor, Podmaniczky Frigyes, Apáthy Péter, báró Vojnits István.

A határozati javaslat felolvasása után, mielőtt az ellenzék felocsudhatott volna ámulatából, a soron levő képviselőt hivta fel az elnök szólásra. Ennek beszéde alatt azután zárt ülés tartásában állapodtak meg az ellenzék tagjai.

A zárt ülésen Rakovszky István, Visontai Soma, báró Kaas Ivor, Ugron Gábor, Lengyel Zoltán, gróf Apponyi Albert s Holló Lajos szólaltak fel s erélyesen követelték, hogy mind a szőnyegen levő bizottságkiküldési javaslat, mind a Daniel-féle törvényesen s az életben levő házszabályok szigoru megtartásával tárgyaltassék.

Ennek hangoztatását azért látta az ellenzék már eleve szükségesnek, mert el volt terjedve az a hir, hogy a kormány orvul, valamiféle álnok meglepetéssel akarja a Daniel-féle javaslatot megszavaztatni.

Gróf Tisza István a tárgyalás módjára nézve nem tett semmiféle határozott igéretet, hanem a tárgyalásra bejelentett összes egyéb kormányjavaslatokat visszavonta, hogy az uj házszabálykészitésnek törvénybe ütköző alaki akadálya ne legyen. A törvény ugyanis ugy rendelkezik, hogy házszabály csak akkor alkotható, ha már a napirenden levő mindenféle javaslat előbb letárgyaltatott és szőnyegen egy sincs. Ezt 1848 óta minden országgyülés szigoruan megtartotta.

Ellenben az elnök Perczel Dezső kijelentette, hogy ő a maga részéről a Daniel-féle javaslat tárgyalása közben házszabályszerüen fog eljárni. Az ellenzék részéről hangosan kérdezték: »hát elnöktársai?« Erre az elnök nem felelt semmit.

A nagy és ocsmány alkotmányszegés titkon el volt már határozva s harmadnap mulva be is következett. Az ellenzék minden lehető rosszat sejtett ugyan, de semmi bizonyost nem tudhatott.

* * *

Ime ez a hirhedt Daniel-féle házszabály-javaslat.

Minden rendelkezése szokatlan és ártalmas a mi viszonyaink közt, de különösen sértők, veszedelmesek, ingerlőn boszantók s az alkotmányos szabad tanácskozás s a parlamenti rendes életmüködés teljes megsemmisitésére s ezzel az alkotmány megszüntetésére teljesen alkalmasak különösen a következő rendelkezések:

hogy az elnöki előterjesztések tárgyában a képviselőház legfölebb két szónok meghallgatása után egyszerü szavazással dönt s még arról sincs intézkedés, hogy legalább az egyik szónok az ellenzék soraiból jusson szóhoz;

hogy a törvényjavaslatok előzetes tárgyalásával megbizott szakbizottságnak záros határidő tüzhető ki jelentésének beadására; minthogy pedig a szakbizottságokból az ellenzék férfiai a többség és a kormány kénye szerint amugy is kizárhatók, tehát nagyon kényes és nagyon fontos ügyekben megtörténhetik, hogy egyrészről az előkészitő és tájékoztató tanácskozás és tárgyalás végképen elmarad, másrészről pedig az ellenzék épen nem nyer értesülést előzetesen a fenforgó nagy kérdésekről;

hogy ötven képviselő irásbeli inditványára a törvényjavaslatok letárgyalására szánt időt a többség kiszabhatja akár a javaslatok tárgyalása közben, akár azok tárgyalásának megkezdése előtt. Ez a nemzet törvényhozási jogának egyenes megsemmisitésére vezethet, mert e szerint alkothatók törvények a nélkül,

hogy azokhoz a nemzet képviselői hozzászólhatnának; hogy az elnök az egyes képviselőket a Házból kitilthatja, erőhatalommal kivezettetheti, hosszabb időre, sőt az országgyülés egész idejére a mentelmi bizottság segédkezésével kizárhatja s napidijától megfoszthatja. Ily esetben a választókerületek képviseletlenek maradnak s az országgyülés csonka leend. A Daniel-féle javaslatban semmi óvrendszabály vagy orvoslási mód nincs e boszantó következmény ellen.