Part 4

Ezt a nemzetet az élő nemzetek minden becsüléséből ki kellene zárni, ha a nemzet, a mikor tiz hónap óta látja, hogy a kormánynak és a többségnek ilyen a magaviselete, ilyen módon nem adna hangot tiltakozásának és ellenzésének. Azonban a nemzet rögtön jóváteheti azt, a mi látszólag az országnak, az államnak érdeke ellen van, rögtön kész is, hajlandó is jóvátenni, mert hazafiság vezeti őt.

De hiszen nemcsak a nemzet vont le következtetést a kormányoknak és a többségnek a magaviseletéből, hanem következtetést vontak le a magyar nemzet önállóságának öröklött ellenségei is. Következtetéseket vontak le a birodalmi egységnek régóta szunnyadó, de egészen el nem aludt hivei. S azok a következtetések Chlopyhoz vezettek és a birodalmi tanács tárgyalásaihoz. Azok a következtetések abból indultak ki, hogy: nini, hát hiszen mi akármit követelünk, akármit mondunk, akármit cselekszünk vagy nem cselekszünk, a magyar kormány és a magyar parlament többsége eltür mindent, fel nem támad semmi ellen, még csak tiltakozó szava sincsen senkinek a pártban. Ezzel a nemzettel tehetünk mindent, mert törvényhozása eltür mindent. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a chlopy-i hadiparancsnak az eredete. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A szándék megvolt rá odafenn, az engedelmet megadta rá a magyar kormány és a magyar törvényhozás. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.)

_B)_

(A nagy egész. – A kényszeritett birodalmi egység. – Deák nézete. – A többség mulasztása a bajok főoka. – A hadseregnek németesitése és osztrák császárositása 36 év óta erősebben folyik, mint azelőtt.)

Már most az a chlopy-i hadiparancs a nagy egészről beszél, pedig az az egész, ha egész, sem nagy. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Semmi esetre sem erős és nem hatalmas; de nem is egész. De nem is uj az eszme. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ezt a nagy egészet Chlopyban fedezték fel.

Thaly Kálmán: Már V. Károly felfedezte!

Régi dolog ez, sok százados; de legközelebb 1861-ben is ezzel jöttek a törvényhozás elé.

1861-ben a kényszeritett birodalmi egység felett, a felett, a mit Chlopyból dicsőitettek és törvényként ránk parancsolni akartak, folyt a vita; és akkor – megint nem Perczel Dezső t. képviselőtársamra hivatkozom, bár jobban szeretnék rá hivatkozni, hanem egyik volt kartársára, Deák Ferenczre, (Derültség a szélsőbaloldalon. Mozgás jobb felől), a ki erre a kényszeritett birodalmi egységre, vagyis a chlopy-i hadiparancsra vonatkozólag 1861. évi augusztus 8-ikán ezeket mondta, az erőszakolt közös birodalmi egységről szólván (olvassa): »Fogja-e az ország szivesen védeni és támogatni azon állapotot, a melyet keserü érzelmekkel tür? Nem fog-e örülni minden veszélynek s minden bajnak, a mely az egészet fenyegetve neki reményt nyujt arra, hogy talán szabadulhat azon lánczoktól, a melyek akarata ellen másokhoz kötötték?« Tehát szerinte örülni fog az ország minden veszedelemnek és bajnak, a mely azon »nagy egész«-et éri. – (Olvassa): »Erős és hatalmas volna-e a birodalom a népnek ilyen érzelmei mellett és azon szorosabb, de kényszeritett kapcsolat mellett, a mely az országban ilyen érzelmeket támaszt; jobban és könnyebben lehetne-e kormányozni, mint a tágabb, de önkéntes egyesülés mellett, a mely senkinek nem fáj és a melyet a nemzet jogaival és alkotmányával megférőnek tekint?« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)

Tehát Deák Ferencz felvetette akkor azt a kérdést, hogy ilyen, a nemzet fájdalmas érzése által fogadott és kisért erőszakos egység mellett könnyü lesz-e majd az ugynevezett birodalmat kormányozni?

Hát én erre a kérdésre a feleletet a miniszterelnök urtól várom: hogy ő könnyen kormányoz-e. (Élénk derültség a szélsőbaloldalon.) De várom Ausztria törvényhozásától és kormányának elnökétől is, vajjon nem ott vagyunk-e, hogy bizonyos birodalmi egységet erőszakolnak reánk, – most ugyan csupán csak a külügyi diplomáczia és hadsereg keretében, de hát hiszen szerintük az a kettő minden – (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: És a vámközösségben!) és vajjon ilyen kényszeritett egység mellett könnyen tudják-e kormányozni Ausztriát? És könnyen tudják-e kormányozni Magyarországot? És nem fenyeget-e bennünket olyan idő, a midőn egyáltalában nem tudják majd kormányozni sem Ausztriát, sem Magyarországot? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.)

A nagy egész? A nagy egészről a mi alkotmányunk nem tud semmit. Előttünk pedig más szentirás nincs, mint a mi alkotmányunk (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon) és annak az alkotmánynak magyarázására és annak az alkotmánynak fentartására mi épen olyan jogosultaknak érezzük magunkat, mint ennek az országnak és Ausztriának akár külön, akár közös feje, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon) és e tekintetben semmi királyi, ország-fejedelmi és császári és legfőbb haduri magyarázatot mi kényszeritőleg el nem fogadunk. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.)

Ha már most kiváncsiságból megnézzük – mert hiszen alkotmányjogilag és közjogilag mi voltaképen nem vagyunk kénytelenek a fejünket törni a felett, hogy Ausztria törvényhozásában miként beszélnek rólunk, de a gyakorlati élet szempontjából nekünk mégis foglalkoznunk kell vele, ha nem is e törvényhozásban, de általában közéletünk egész mezején mindenütt, tehát ha megnézzük, hogy a mi szövetséges társunk: Ausztria, az ugynevezett közös birodalomnak ama másik államterülete, mikép vélekedik mirólunk és minő törekvései vannak velünk szemben; (Ugy van! a szélsőbaloldalon) mondom, ha megnézzük, hogy Ausztria kormányának és törvényhozásának mik a törekvéseik: mit látunk? Ha azok a törekvések csak az ő törekvéseik volnának, nem sok gondot okoznának nekünk. Az ő jogukkal szemben áll a mi jogunk, az ő hatalmukkal szemben áll a mi hatalmunk. Hanem mikor mi azt látjuk, hogy alkotmányos királyunk, a mi államunk legfőbb intézménye azokhoz hajlandó, vagy ha nem is a királyunk, de a legfőbb hadur őket támogatja, nekik szolgáltat erőt, dicsőséget és befolyást mi ellenünk; akkor igenis, fájdalom, érdekünkben is áll és érdekünk jogunkká teszi, hogy ezt a kérdést szó nélkül ne hagyjuk. És mit akarnak önök, t. kormány és t. többség? Azt akarják: mi védelmezzük meg velük szemben, csupán csak mi egyedül, a magyar nemzet érdekeit és jogát? Azt hiszik önök, hogy ez első sorban nem az önök feladata és kötelessége?

Báró Kaas Ivor: Azt hiszik!

Mi törekszünk azokat megvédelmezni, igenis, de nekünk, fájdalom, az a helyzetünk, hogy nekünk első sorban önök ellen kell azokat megvédelmezni, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon) bizony, fájdalom, csak másodsorban azok ellen, kik közvetlenül egyenesen intézik a támadást, mert azok számára a bátorságot a nemzet és a jog örökös sértéséhez Magyarország kormányának, valamennyi többségének lanyhasága, tehetetlensége szolgáltatja. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.)

Mi történt? Mondom, nem fogadom el illetékesnek sem az osztrák honvédelmi miniszternek, sem az osztrák miniszterelnöknek tegnapi fejtegetéseit, sem a többi nagyméltóságnak az osztrák urakházában és birodalmi tanácsban való fejtegetéseit, de bizonyos, hogy a helyzet odáig jutott, hogy az osztrák törvényhozás jogot érez ahhoz, hogy ő a magyar törvényhozás fölött fennhatóságot gyakoroljon. Jogot érez ahhoz, hogy a magyar parlament törekvései felett birálatot gyakoroljon, jogot érez ahhoz, hogy kimondja: ezeket a törekvéseket nem fogadom el, ezeket a törekvéseket pedig elfogadom. Ezt lehet arrogancziának mondani, de ez nem csupán arroganczia. Ez a régi történelmi viszonynak megujulása, a mely Magyarország jogait, alkotmányát és önállóságát itthon, házi használatra megengedte, (Ugy van! a szélsőbaloldalon), de a mikor a világba ki kellett lépni, a mikor az ajtó elé kellett állani, akkor a magyar jogokra, alkotmányra és önállóságra azt mondta: Azt pedig meg nem engedjük.

A Reichsratban ugy beszélnek, az osztrák törvényhozás mindkét házában ugy beszélnek a miniszterek, miniszterelnök és mások, mintha ők volnának a »nagy egésznek« törvényhozása, mi pedig csak egy külön országnak vagy tartománynak tanácskozó testülete. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Provinczia!) A látszat ez, de, fájdalom, e pillanatban a valóság is. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt türnünk nekünk nem lehet. De ez meg sem változik mindaddig, mig Magyarország kormánya és törvényhozásának többsége talpra nem áll és az országnak és nemzetnek jogait és érdekeit a végletekig nem törekszik megvédelmezni.

Azt mondják önök – fájdalom, sok igazság van benne – hogy ebben az áldás nélkül való küzdelemben a nemzet sokat szenved, az ország érdekei elhanyagoltatnak, közgazdasági életünk pang, a jólét csökken, az állami terheket alig lehet tovább elviselni.

Báró Kaas Ivor: Tehát adjuk el Magyarországot! Legyen pénzünk! (Mozgás.)

De mindez az állapot azért van – és ez a nemzetnek sok százados tapasztalása – mert a nemzet törvényhozása és vezető férfiai időnként megengedték Ausztriának és Ausztria államférfiainak a hatalmaskodást Magyarországon. Tessék azt a hatalmaskodást visszautasitani, méltóztassék erre nézve velünk kezet fogni; (Ugy van!) akkor majd mindez a sok aj-baj elenyészik, a nemzetet fenyegető veszélyek és károk is elmaradnak. De csakis ezzel mulnak el és mással el nem mulnak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.)

T. Ház! Ez idő szerint, fájdalom, a többségben a nemzetnek vezére nincs. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Fájdalom; hiszen nem minden kor szüli meg azt a nagy férfiut, a melyre minden kornak szüksége volna nálunk. E kor épen nagyon meddő volt e tekintetben; mert a többségben a nemzetnek vezérférfiai nincsenek. De ezt a hiányt meglehetősen lehetne pótolni, ha a többség férfiai nem az egymás ellen való küzdelemben emésztenék erejüket; ha a többség férfiai minden személyes érdeket és hatalmi vágyat leküzdve, találnának legalább egyetlenegy eszmét, egyetlenegy érzést, a melyben maguk közt is, de velünk is találkoznának. Itt az eszme: Magyarország alkotmányának megvédelmezése (Ugy van! a szélsőbaloldalon); itt az érzés: a nemzet becsületének megmentése. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Ha önök még ebben sem tudnak egyetérteni maguk közt, ha önök akkor is, midőn mi ezt a kettőt védelmezzük, velünk szemben ellenkező álláspontra lépnek, akkor ne kárhoztassák önök se Körbert, se Chlopyt. Akkor ők cselekszik azt, a mit a nemzetnek önzése ilyen esetben cselekedni szokott, kizsákmányolják a helyzetet, tönkreteszik a szövetségestársat, uralkodnak felette, a mikor pedig ehhez joguk nem volna. Körberék szavát, mikor ők azt mondják, hogy a hadsereg minden változtatásához az ő beleegyezésüknek kell hozzájárulnia, én elméletileg nem ostromlom, elméletileg e szavak helyességét kénytelen vagyok elismerni, de miért? Egységes hadsereg sohasem volt. Csak egységesnek mondották. Midőn a mai hadsereg megalapittatott, 1867-ben és 68-ban: akkor – ismerem az akkori vezetőférfiak gondolkozását – ők ugy gondolkoztak: azért, hogy Ausztriával valamelyes kiegyezésre juthassunk, a nemzetet további tönkrejutástól megmentsük, ám ne érintsük a hadseregnek akkor fennálló szervezetét, hanem hozzuk be az általános védkötelezettséget, a hadsereget tegyük nemzeti hadsereggé, a mi az osztrák hadsereg sohasem volt, sem egészében, sem részeiben. Ha a nemzet a maga egészében, a nemzet értelmes ifjusága a maga buzgó lelkesedésében – mert általános védkötelezettség lesz – résztvesz abban a hadseregben, önként, magától, nemzetivé válik Magyarország hadserege. Ez volt akkor, 1867-ben és 68-ban a vezető államférfiak nézete.

36 esztendő telt el és bekövetkezett-e ez? Az osztrák hadsereg történetének alaposabb ismerői, mint én, ezer érvet tudnának felhozni arra, hogy a mióta u. n. általános védkötelezettség alapján a nemzet minden rétege, minden eleme bejutott a hadseregbe, azóta annak a hadseregnek germánizáczióját, császárivá tételét, birodalmi egységre való alkalmasságát ezerszerte jobban erőltetik a hadsereg körében a tisztikar, a vezérlet és vezénylet és a belszervezet intézői, mint az valaha azelőtt, 1848 előtt történt. Ugy hogy daczára annak, hogy a magyarság, a magyar nemzet fiai sokkal nagyobb tömegben vannak a hadseregben, mint azelőtt, az a hadsereg ma sokkal kevésbbé nemzeti és sokkal kevésbbé tiszteli a magyarság sajátságait, érdekeit és becsületét, mint tisztelte régebben, a mikor még nem volt általános hadkötelezettség. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Akkor az volt a nemzet vezető férfiainak nézete, a mint mondtam; 35 esztendő története élénk, fájdalmas bizonyságot szolgáltat a mellett, hogy ők ebben a jogos, szép feltevésükben csalódtak és hogy a hadsereg szervezete, vezérlete és vezénylete Magyarország hadseregét is, Magyarország kontingensét is idegenné, németté, császárivá, birodalmi egységre alkalmassá tette. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.)

Harminczöt esztendő tapasztalata ez. Álljon elő önök közül az, a ki tagadni meri. Hiszen még az u. n. leglojálisabb, legmértékletesebb nyilatkozatokban is, mint az Andrássy Gyuláé, Tisza Istváné, mindenütt ott van, hogy elismerjük – nem tudom, hozzátették-e, hogy fájdalmasan ismerik el, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem tették!) – elismerik, hogy nemzetünk szellemének a hadseregben való meggyökerezését illetőleg sok kivánni valónk van, abban a tekintetben még reformokra van szükség, de a mint ezt vagy azt most megcsináljuk és türelemmel várunk, megjön magától önként.

Nem jön meg! A kit harminczöt esztendő szomoru tapasztalata e feltevéséből ki nem ábránditott, az nem alkalmas arra, hogy a nemzet törvényhozója legyen. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A kit pedig kiábránditott, mert ki kellett ábránditania, és mégis azzal áll elő, hogy a nemzet érdekei lassankint maguktól valósulnak meg a hadsereg szervezetében, az ámitó. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.)

Minthogy mi sem vakok, sem elbódultak, sem ámitók, sem ámitottak lenni nem akarunk, minthogy a harminczöt esztendős keserü tapasztalás juttatott arra a komoly, szigoru, fatális elhatározásra, a melyben vagyunk és a melyben megmaradunk, (Igaz! Ugy van! Megmaradunk! a szélsőbaloldalon), ennélfogva mi ragaszkodunk a nemzetnek ama jogaihoz, melyeket tiz hónap óta hangoztatunk, a melyekért küzdünk és fogunk küzdeni mindaddig, a mig nem győzünk vagy a mig a végső kimerültség erőnket el nem veszi; és bárminő ellenkező, hézagos programmal vagy bármely kecsegtető, de üres szavakból álló igéretekkel jőjjön is ez a kormány vagy más kormány: mi küzdelmünk kötelességét fogjuk teljesiteni. (Élénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik. Felkiáltások: Öt percz szünetet kérünk! Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.)

A KILENCZES BIZOTTSÁG.

(A Széll és a gróf Khuen-Héderváry-kormányok alatt folyt hadügyi viták. – A kilenczes bizottság tagjai. – Javaslata. – Gróf Tisza István módositásai. – A javaslat sorsa.)

Több országgyülési beszédemben emlitem a szabadelvü-párt kilenczes bizottságát s annak katonai programmját. Emlitem például az 1904-ik évre szóló ujonczajánlási törvényjavaslatról tartott beszédemben is, melyet 1904. évi január 28-án mondtam el. Hogy a kilenczes bizottságra való hivatkozásomat az olvasó teljesen megértse: e bizottság történetére ki kell terjeszkednem.

A nemzetnek a hadügy terén s a hadsereg kérdéseiben fennálló jogos követelései fölött az 1902-ik év végén indultak meg az élénkebb országgyülési tárgyalások. Széll Kálmán kormánya alatt indultak s szakadatlanul tartottak e kormány lemondásáig. Sőt a vita a kormánypárt és az ellenzék közt folyton élénkebbé és zajosabbá vált amaz elviselhetetlennek mutatkozó teher miatt, melyet a hadsereg létszámának és ellátási költségének emelése rakott volna a nemzet vállaira s melynek ellenértékeként a kormány a hadseregben a legkisebb nemzeti vivmány megszerzésére se volt hajlandó vagy képes. Fokozta a viták hevét az a körülmény, hogy a nemzet egész társadalma lázasan figyelt rá s igen sok és igen nagyszámu vidéki küldöttség jött a fővárosba a kormányt kérni s az ellenzéket nemes küzdelmében buzditani.

A Széll-kormány után következő gróf Khuen-Héderváry kormány alatt is hasonló hévvel folyt a nemzeti követelésekért a parlamenti harcz. Sőt ezt még elkeseritette a vesztegetési ügy. E kormány nem volt hosszu életü, már augusztus 10-ikén beadta lemondását. Az ügyeket azonban tovább vezette, mert se gyorsan, se könnyedén nem lehetett uj kormányt alakitani. Közbejött szeptember 16-án a chlopy-i hadiparancs is, mely a nemzetet még jobban elkeserité.

Az uj kabinet megalakitásának vesződségei közt mind az udvarnak, mind a kormányköröknek megállapodása az lett, hogy a kormány és kormányzás élére gróf Tisza Istvánt, a szabadelvü kormánypártnak s többségnek egyik ifjabb, jelentékeny tehetségü és tekintélyü vezéralakját kell állitani. Gróf Tiszának is feladata leendett a katonai terhek sulyos emelése s ő se bizhatott abban, hogy az uralkodó s a legfőbb katonai vezetők hajlandók lesznek a nemzet számára érdemes katonai vivmányok alkotására, tehát a képviselőház ellenzéki részének sulyos és szakadatlan támadásaira ő is készen lehetett. Meg akarta tehát kormányralépte előtt tudni: mire kész pártja s mire kész az uralkodó.

Igy gondolkodott a szabadelvü kormánypárt is. Benne is komoly hajlandóság támadt az ellenzéket a lehetőség határain belül kielégiteni, a lehető nemzeti vivmányokat megszerezni s igy a nagy küzdelem alatt megcsökkent népszerüségét lehetőleg felüditeni. 1903. évi szeptember 28-án tartott értekezletén tehát elhatározta, hogy előkelő kilencz férfiuból, pártvezető egyénekből bizottságot alakit s azt a feladatot tüzi eléje, hogy katonai ügyekben a pártnak s az alakitandó kormánynak programmját állapitsa meg. A bizottság tagjaiul megválasztá:

gróf Tisza Istvánt, a kijelölt uj kormányelnököt, a ki a kormányt csakhamar átveendi;

Hieronymi Károlyt, a ki már több izben több tárcza kormányzatát vezette;

Münnich Aurélt, a ki már évek óta hadi ügyekben előadói teendőket szorgalmasan végzett;

gróf Apponyi Albertet, a nemzeti-pártnak egykori ellenzéki vezérét, most a képviselőház elnökét s kormánypárti férfiut;

Szentiványi Árpád és Bolgár Ferencz képviselőket;

Széll Kálmán, korábbi kormányelnököt;

Gróf Andrássy Gyula s végül Josipovich Imre képviselőket.

A bizottságnak a feladat természeténél fogva gróf Khuen-Héderváry Károly kormányelnök utján, a ki már lemondott ugyan, de az ügyeket ideiglenesen még vezette és gróf Tisza István leendő kormányelnök utján az uralkodóval is érintkeznie kellett, nehogy a készülő programmal esetleg kedvetlenséget okozzon az uralkodónak. Igy jött létre

A KILENCZES BIZOTTSÁG PROGRAMMJA

mely igy szól:

Az országgyülési szabadelvü-párt ez évi szeptember 28-án tartott értekezletéből egy kilencztagu bizottságot küldött ki oly utasitással, hogy a katonai kérdésekre vonatkozó pártprogrammtervezetet készitsen és ezt terjeszsze a pártértekezlet elé.

A kiküldött bizottság alábbiakban terjeszti javaslatát a pártértekezlet elé.

1. A közös hadsereg jelvényei, a melyek ma alkalmazásban vannak, nem felelnek meg az ország közjogi állásának, ezért a jelvények kérdése közjogunknak megfelelően rendezendő.

2. A katonai büntetőeljárás mielőbb terjesztessék az országgyülés elé. A szóbeliségre és nyilvánosságra alapitott eljárásnál a magyar állam nyelve érvényesitendő. Ennek módozatait az előterjesztendő törvény lesz hivatva megállapitani.

3. A közös hadsereg szolgálati kötelezettségének teljesitése körüli törvényes kedvezmények legfelsőbb foku eldöntése kizárólag a honvédelmi miniszterre bizassék és a kedvezmények odaitélése lehetőleg méltányos alapokra fektettessék.

4. Régi törvényeinkben is ismételten kifejezett kivánsága és senki által kétségbe nem vont jogos igénye a magyar nemzetnek, valamint a harczképesség lehető fokozása szempontjából eminens érdeke a hadseregnek is, hogy a magyar csapatok magyar tisztekkel láttassanak el és a nemzet fiai a hadsereg vezetésénél megfelelő mértékben érvényesüljenek. Szükségesnek látjuk ennélfogva, hogy:

_a)_ az 1868. évi augusztus 11-én kelt legfelsőbb kézirat értelmében a nem magyar csapatoknál szolgáló magyar honos tisztek magyar csapatokhoz helyeztessenek át;

_b)_ a tisztképzés ügye akként fejlesztessék, hogy magyar tisztek létszámában mutatkozó hiány fedezése s a magyar csapatoknak magyar tisztekkel való ellátása állandóan biztosittassék.

E czélból magyar ifjak számára fenntartott megfelelő számu alapitványi helyek alkotása s a mennyiben szükséges, az ország területén elhelyezett uj képzőintézetek fölállitása, esetleg a honvédség képzőintézeteinek további kiépitése által – annyi magyar ifjunak tisztté való kiképzése biztositandó, hogy a magyar tisztek száma a hadsereg tisztikarának minden ágazatában azt a mértéket érje el, mely a magyar honos legénység számarányának megfelel.

_c)_ Ugyanabból a czélból szükséges továbbá az is, hogy a közös hadseregnek az ország területén elhelyezett s lehetőleg magyar honos tisztek vezetése alatt álló tisztképző intézeteiben a tanterv akként módosittassék, miszerint az intézetekben a tantárgyak jelentékeny részének tan- és vizsgálati nyelve a magyar legyen, legalább oly mértékben, hogy az ezekbe belépő magyar ifjak előmenetelét a tannyelv ne akadályozza s az ezekben kiképzett növendékek a magyar nyelvet teljesen birják, ugy, hogy megfelelő átmeneti idő után magyar honosra nézve a magyar nyelv tudása a tiszti kinevezés kötelező alapfeltétele legyen.

_d)_ Az ország költségén fölállitandó magyar alapitványi helyek, az ország határain kivül csak azoknál az intézeteknél fognak adományoztatni, melyeknek megfelelő intézetek az ország területén nem léteznek. A mint pedig ilyen intézetek az ország területén fölállittatnak, a megfelelő magyar alapitványi helyek az intézethez fognak áttétetni.

5. A magyar csapatok összes hatóságai a magyar hatóságokkal magyarul levelezzenek.

6. Az 1868. évi XXX. törvényczikknek Horvát-Szlavon országokra vonatkozó rendelkezései nem érintetnek.

7. Számos és fontos kérdés a véderő-törvény reviziója keretén belül lesz megfontolás alá veendő, ilyen mindenekelőtt a kétéves szolgálat, figyelemmel az ország pénzügyi helyzetére, továbbá a békelétszám törvényhozási megállapitása és a póttartalék kontingentálása, valamint az egyéves önkéntesek esetleges második szolgálati évének törlése vagy szabályozása.

8. A hadsereg vezér- és szolgálati nyelvére nézve fönnálló jelenlegi állapot ő felségének az 1867-ben elismert alkotmányos fejedelmi jogai alapján tartatott fönn.

A minisztérium politikai felelőssége – mint a korona minden tényére – erre is kiterjed és az országgyülésnek törvényszerü befolyása – mint minden alkotmányos jogra – erre nézve is fönnáll.

Ezt az állapotot a törvényhozás – korona és országgyülés együtt – megváltoztathatja.

A szabadelvü-párt az ország eme jogait hangsulyozván, a vezér- és szolgálati nyelv kérdését programmjába nem veszi föl, mert ezt a nemzet nagy érdekeit érintő fontos politikai okokból kivánatosnak nem tartja.

Kelt Budapesten, az országgyülési szabadelvü-párt által 1903. évi szeptember hónap 28-án alakitott kilenczes bizottságnak 1903. évi október hónap 27-én tartott üléséből. _Széll Kálmán_ s. k. elnök, _Münnich Aurél_ dr. s. k. jegyző.

E programm 4-ik pontjának _c)_ alatti bekezdéséhez gróf Tisza István a következő módositást javasolta:

_c)_ Ugyanabból a czélból szükséges továbbá az is, hogy a közös hadseregnek az ország területén elhelyezett tisztképző intézeteiben a tanterv akként módosittassék, miszerint az intézetekben a tantárgyak jelentékeny részének tan- és vizsgálati nyelve a magyar legyen, legalább oly mértékben, hogy az ezekbe belépő magyar ifjak előmenetelét a tannyelv ne akadályozza s az ezekben kiképzett növendékek a magyar nyelvet teljesen birják.

Kihagyandó lesz tehát az a pont, hogy az ország területén fennálló tisztképző intézetek »lehetőleg magyar honvédtisztek vezetése alatt álljanak«.

És kihagyandó lesz, hogy »megfelelő átmeneti idő után magyar honosra nézve a magyar nyelv tudása a tiszti kinevezés alapföltétele legyen.«

A 8-ik ponthoz ugyan gróf Tisza István: