Part 18

Az u. n. országgyülési ifjak hasonló természetü okok miatt voltak börtönben, a kik közül az óriási reményekkel körülövezett, szép tehetségü ifju Lovassy meg is őrült a börtönében. Azt mondta Deák Ferencz, hogy ha a nemzet ellen ilyen durva és veszedelmes sértéseket követett el a kormány; ha a kormány még azt is czenzurával határozza meg, hogy ki lehessen képviselő és a vármegyének megválasztott képviselőit kizárhatja az országgyülésből, akkor Deák Ferencz nem ad katonát soha egyet sem! Ez volt az ok és az volt a czél, hogy barátja br. Wesselényi Miklós és a többi elitéltek, a kik a szólásszabadság megsértésével hasonló módon vádolva, a börtönben ültek, kiszabadittassanak; mig azok szabadságukat vissza nem nyerik, addig ő katonát nem ad.

Ez volt az első obstrukczió az én tudomásom szerint a magyar országgyüléseken. Deák Ferencz elérte czélját. Április közepére br. Wesselényi Miklós és Kossuth Lajos, valamint az országgyülési ifjak szabadon bocsáttattak. Ráday Gedeon paktumot csinált az akkori koaliczióval (Derültség bal felől), hogy a koalicziónak valami szivességet tegyen és az összeütközésnek személyére vonatkozó okát megszüntesse, lemondott követi mandátumáról. Eleget kárhoztatták érte és méltán és alaposan. (Ugy van! bal felől.) Azonban Deák Ferencz terve sikerült és a mikor ez sikerült, akkor a nemzet szokott lojalitásával megadta a szükséges ujonczlétszámot.

Szász József: Széll Kálmán is megadja! (Mozgás jobb felől.)

T. belügyminiszter ur, még egy obstrukczióról tudok, de az furcsa. Azt se az angol, se a franczia, se az olasz, se a többi parlament soha sem követte. Midőn a legelső közös ügyeket, »mixta negotia« czim alatt, az 1580-iki országgyülésen bemutatták, az ország rendei azt mondták, hogy ők semmiféle közös ügyeket, habár mixta negotiának vannak is nevezve, nem fogadnak el. Azonban a királynak valami atyafia, a ki királyi biztos volt az országgyülés vezetésénél, (Derültség) azt követelte az országgyüléstől, hogy azokat a közös ügyeket el kell fogadni. Osztrák közös ügyek, habsburgi közös ügyek – el lehet képzelni, ha most olyanok, a milyenek, milyenek voltak ezelőtt 300 esztendővel? Este az ország rendei, a vármegyék, városok választott követei stb., szóval az országgyülés tagjai összebeszéltek, ha olyan nagyon követelik Bécsből azokat a közös ügyeket – Fraknói országgyülési gyüjteményében le van irva az egész – akkor beszéljen Ő Felségének az atyafia, a kivel akar, ők pedig hajnalban szépen lóra ültek és haza mentek mind és másnap egy követet sem találtak ott, nem volt országgyülés.

Ezt az obstrukcziót én a legjobbnak tartanám ma is (Derültség) oly javaslatokkal, oly delegácziókkal, oly politikával szemben, a melyet önök üznek másfél év óta ebben az országban, a nagy nemzeti, vagy nem tudom miféle névvel illetett rendszer és kormány alatt. Én azt szeretném, ha a képviselőtársaim reggelre felkerekednének és itt hagynák önöket ezeken a padokon.

Azután 1839-től kezdve tudtommal nem volt obstrukczió, mindössze kettő és pedig az egyik 1872 februárjában folyt, a másik folyt 1898 késő ősze vagy tél eleje óta 1899 január, februárban. Az első tárgytalan, nem is volt jelentékeny dolog. Az egykori balközép kezdte és sikerült sziréni hangokon az akkori szélsőbaloldalt is az obstrukczióba belevonni. Folytak itt a házban, nem ebben, hanem a másikban, a nappali és éjjeli tanácskozások, megvolt már akkor is a 16 órás ülés.

Egy hang (balfelől): Na lám! (Derültség.)

Megvoltak ám akkor a 16 órás ülések, ugy folytatták a tárgyalásokat az országgyülésen 16 óra alatt, hogy pl. az egykori követtársunk, Dőry János egy szerb dalt, Polit Mihály képviselőtársamnak valami rokondalát, a mely a magyarság elleni gunydal volt a szerb atyafiaknál, elkezdte énekelni.

Az elnök nem fogta olyan szigoruan fel a dolgot, mint most, de annyit mégis megtett Somssich Pál, hogy rácsengetett Dőry János képviselőtársunkra és azt mondotta, hogy ő abban a véleményben van, hogy a magyar országgyülés mégsem arra való, hogy szerb népdalokat adjanak benne elő. Szigorubb rendszabályokat nem alkalmazott, de ez is elégséges volt. Sok humor volt abban az obstrukczióban, de haszna semmi sem lett, mert a mi ellen az akkori balközép azt kezdeményezte, abba a következő valamelyik országgyülésen a balközép egész seregével belement. Hanem volt egy technikai obstrukczió 1898. év végén és 1899 elején a Bánffy-kabinet ellen. (Halljuk, halljuk!) Azt az obstrukcziót a boldogult nemzetipárt szőtte, fonta, kezdeményezte (Halljuk, halljuk!) és sikerült abba az obstrukczióba még az akkori szélsőbal vezetőit is belevinni és a párt nagyrészét ugy, hogy a legvadabb kálvinista tagjai is összecsókolództak abban az obstrukczióban Molnár János apát urral. (Zajos derültség. Halljuk!) Akkor láttam életemben az első technikai obstrukcziót. Őszintén mondom, megundorodtam tőle. (Derültség.)

A hogy az ment hétről-hétre, napról-napra, hónapról-hónapra, a milyen munka az volt, a régi vármegyék az olyan munkát még a vályogvető czigányokra sem bizták volna. (Derültség.) És pedig az u. n. nemzetipárt, a néppárt (Halljuk!) és a függetlenségi párt nagy része vitte azt a munkát. Mi lett a haszna? Semmi. Az eredménye? Szomoru. Ma is nyögünk alatta. A t. belügyminiszter ur belügyminisztersége is csak ugy volt lehető, hogy az akkori nagy tévedést a parlament elkövette.

Nekem szomoru tapasztalásom van ebben. De én több obstrukcziót, a mely megérdemli ezt a nevet, nem láttam.

Ott volt a véderő-vita. Miért? Mert az akkori Tisza Kálmán-féle kormány javaslatának 14. §-ában – és ennek félretételében nagy érdeme volt éppen a t. belügyminiszter édes atyjának – az ujonczmegajánlási jogot akarta megcsorbitani, meggyengiteni és elhalaványitani. (Igaz!) A javaslat 25. §-ában pedig a hosszabb szolgálati idő kényszere alatt magyar müvelt ifjakat akart germanizálni és a német nyelvet kényszerrel akarta rájuk erőltetni. De nem volt obstrukczió, t. miniszter ur. Az sem volt obstrukczió.

Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem is volt.

De komoly, kegyetlen vita volt, a mely tartott egy évig, mindaddig, a mig erős elszántsággal és összebeszéléssel mi, mint az ellenzék férfiai, ugy a 48-as és függetlenségi párt, mint a nemzetipárt részéről mindaddig, a mig Tisza Kálmán kormányát meg nem tudtuk buktatni, soha egy napig nem engedtük szünetelni a vitát. De nem volt technikai obstrukczió és nem volt obstrukcziós szándék. A nemzet ellen sulyos sértést, Magyarország alkotmánya ellen nagy merényletet követtek el, ezzel szemben küzdöttünk. Mi más kötelességünk lett volna, mi más jog, mi más orvosszer lett volna a fenyegető veszedelem elháritására, mint azt a kormányt elsöpörni a helyéről? De nemcsak a mi kötelességünk volt ám, nemcsak az ellenzéké első sorban, hanem első sorban a többségnek kötelessége volt. És ezt a szót, ezt az intő kérést akarom intézni önökhöz, ámbár azt sem tudom, hogy a többség hol van. Még nem vagyok tájékozódva ebben a parlamentben. (Derültség. Felkiáltások: Ritkán jár közénk! Jőjjön gyakrabban!) Éppen arra akarom figyelmeztetni a t. többséget és kérni, hogy ennek az országnak alkotmánya és alkotmányának biztositékai nemcsak a mieink, árva 15–20 ellenzéki férfiué, hanem az alkotmány és annak minden biztositéka az önök javára és az ország javára sokkal jobban van, mint a mi javunkra. Mert önök nemcsak a munkát, a melyet az önök vállára rak ugy, mint a mi vállainkra, nemcsak azt a munkát viselik, de a munka édes dijaként hatalmat is gyakorolhatnak és élvezhetnek, a mit mi nem tehetünk és nem is akarunk tenni! (Igaz! a baloldalon.)

Hozzáteszem, hogy megoltalmazni az alkotmány biztositékait önöknek legalább is akkora joguk és kötelességük, mint nekünk és bizony az akkori többségnek is kötelessége lett volna. Nem tette. De tette az akkori ellenzék és kisebbség.

Attól a rendszertől, Istennek legyen hála, megszabadultunk. Azt hittük, hogy végkép. Dehogy végkép. Utána jött egy pár kormány, a melyekkel szemben az ellenzék is enyhébben viselkedett, de már a következő kormány be akarta hozni az államositást. Tartottunk egy vitát a parlamentben, a mely tavasztól jól eltartott a nyár közepéig, augusztusig tartott, de soha egy pillanatig sem volt obstrukczió. A szónokok egymás után keltek fel és az alkotmány nagy biztositékának, a vármegyék épségének, erejének és nemzeti voltának megvédésére tartották a tartalmasnál tartalmasabb beszédeket egymás után. Volt olyan bolond ember, a ki azt akkor is obstrukcziónak nevezte, mert 3 hónapig tartott; de olyan bolond még nem volt, a ki akkor elhitte volna, hogy ez obstrukczió. (Derültség.)

Nem olyan világ volt akkor még, mint most, mikor már elcsépelt igazságok alatt nyögünk, hogy mikor az ujonczmegajánlási javaslat tárgyalása alkalmával a vita a 3-ik napon tartott, már az egész sajtó bőgött, hogy ime, benne vagyunk megint az obstrukczióban. (Derültség.) A harmadik napon már bőgött az egész sajtó, t. i. az a sajtó, a mely a kormány sugalmainak szivesen odatartja a fülét. Egyéb sajtót én meg most nem is ismerek. (Derültség.) Pedig méltóztassék t. belügyminiszter ur visszaemlékezni, – ámbár inkább érdekli a miniszterelnök urat, meg a pénzügyminiszter urat, hogy az 1873-iki költségvetés a bizottságban és a Házban nyilvános ülésekben 9 hónapig tárgyaltatott. 930 beszédet tartott a parlament a költségvetés tárgyában. (Nagy derültség.) Kecskeméti Kis Miklós volt a Háznak egyik jegyzője akkor, az a szónokok nevét felirta – zsidóknak van olyan thóra-alaku pergamentjük – egy hosszu papirra és azt beköttette, ott volt a 930 szónok egymásután. Elkezdtük deczemberben a tárgyalást 1872-ben és bevégeztük 9 hónap mulva. Eddig tartott a vita és az a hires pergament, ha nem csalódom, valahol a muzeumban van elhelyezve. (Derültség.)

Egy hang (jobb felől): Komolyabb dolgokat kérünk!

No majd leszek komolyabb is. (Halljuk, halljuk!) Nem minden példája a magyar alkotmány történetének ilyen mulatságos dolog.

Akkor élt még Deák Ferencz, az volt a többségnek a vezére és a kormánynak a támogatója. Nem háborodott fel azon a vitán, nem is tartotta azt obstrukcziónak, se veszedelmesnek, se kárhozatosnak. Igaz, hogy akkor nem órákat vagy napokat, vagy heteket, nem prekluziv terminusokat tüztek ki a miniszterek, hogy valamely törvényjavaslat törvényerőre emelkedjék; de Deák Ferencz nem látott abban obstrukcziót és kegyetlenül szétütött volna a közt a kormány közt, a mely abban obstrukcziót látott volna.

Hiszen Magyarország nem gazdag ország. Angliára hivatkozik a t. belügyminiszter ur és a többiek is, Tolnay, meg Nagy Emil, a kik bizonyára az egész külföldet ismerik, de azt tudom, hogy a mi viszonyainkat nem ismerik, (Derültség) mert ha ismernék, nem jajgatnának annyit az elcsépelt – mint a t. belügyminiszter ur mondta – igazságok felett. Nem volt obstrukczió. Több vitánk volt, de nem volt obstrukczió.

Nem volt több obstrukczió, csak kettő. Az egyik 1872 februárban kezdődött, a másik 1898 októberben kezdődött. 1902 végén kezdődött azután nálunk a katonai kérdés. Gr. Tisza István képviselő, később miniszterelnök ur akkor lett oly válhatatlanul szerelmes az obstrukczió emlegetésébe. 1902. októberben kezdődött s lassanként fejlődött tovább – akkor Széll Kálmán képviselőtársam volt a miniszterelnök – és lassanként belejöttünk a nemzeti követelések hangsulyozásának korszakába. A t. belügyminiszter ur ugyan nem jött bele. (Mozgás jobbfelől.) Mi bele mentünk. Csak a végén jött bele, mikor már legalább alakilag sikerült a dolog annyira, hogy a kormányt át lehetett vállalni, addig nem jött bele. (Élénk ellenmondás.)

Melczer Géza: Azzal nem lehet Andrássyt vádolni!

A nemzeti követelések hangoztatásával bizony nem lehet vádolni, ezt csak mi végeztük magunk. Hanem mi történt? Nem tudom egészen biztosan, mindenképen előadni, a mi a Széll-kabinet katonai programmja volt, mert azt lassanként, részletenként, pontonként, hol egy, hol két pontonként hallottuk, de végleges, határozott programmképen nem. De egy bizonyos volt. Katonai létszámemelést követelt a kabinet és minthogy abban mi a király hatalmának oktalan és tulságos növelését láttuk: azzal szemben a nemzet erejének és hatalmának megfelelő pótlását követeltük és követeltük azt, hogy a hadseregnek magyar része legyen magyar és nemzeti. (Igaz! Ugy van! balfelől.)

Ez volt a nemzeti követelések kezdetének, erkölcsi, politikai és lélektani alapjának a történetben való fellépése. Volt obstrukczió? Én nem láttam. Magam is tartottam egy pár beszédet, 4-et, vagy 5-öt 2 év alatt, de hogy obstrukczió volt, azt nem vettem észre.

Széll Kálmán: Én láttam. Én vettem észre! (Élénk derültség és taps.)

T. képviselőtársam sem sokáig vette észre, mert kabinetje az alatt a vita alatt összeomlott.

De a mit most akarok mondani, t. belügyminiszter ur, azt ő észre is vehette, mert őt fenyegette, engem nem – természetesen én erről az oldalról nem láttam – hanem mondhatom azokról az indokokról, a melyek engem vezettek, hogy ott obstrukczió szándéka vagy gondolata nem volt; de nem volt a függetlenségi párt akkori tagjainak a szivében sem az a gondolat, hogy obstruáljanak, hanem volt az, hogy a király hatalmának ily vad növelésével, ily rettenetes mértékben való növelésével szemben a nemzet erejét és jogait is növeljük. E mellett vagyok én ma is, e mellett leszek ezentul is.

Igaz, fájdalmasan konstatálom, hogy az akkori függetlenségi párt vezetői, nem az egész párt, hanem a vezetői, minden negyedévben egyszer paktáltak a kormánynyal. (Derültség.) Nem egy kormánynyal, hanem a hány kormány csak volt. Olyan kormány nem jöhetett a világra, hogy azok vele ne paktáltak volna. (Derültség.) Széll Kálmánnal, Héderváryval, ujra Héderváryval, ujra Tisza Istvánnal, azután – ki is jött Tisza István után – (Zajos derültség. Felkiáltások: Fejérváry!) a Fejérváry-kormánynyal már nem maga a függetlenségi párt paktált, hanem az összes nemzeti elemek paktáltak és átvették Kristóffy programmját. Ezzel is jőjjünk már tisztába. Mert, t. belügyminiszter ur, ismét szives figyelmébe ajánlom, mikor az obstrukczióról van szó, tessék meggondolni, micsoda nemzetelleni merényletek kényszeritik arra a jó, az igazi hazafiakat, hogy egy kicsit nagyobb tűzzel, egy kicsit nagyobb haraggal – hogy ugy mondjam – álljanak a nemzeti jogok védelmére. A t. belügyminiszter ur – csak most mellékesen jut eszembe, hiszen roppant gazdag volt a beszéde, nagyon sok tárgyat ölelt fel, nagyon sok érdekes, habár nem teljes argumentumot hozott fel az állitásai mellett – de egyik szavában azt mondta, hogy nemzeti reformok nélkül, tegyük azt fel, higyjük azt el józan észszel, ez a kormány létszámemelést nem fog javasolni.

Hát t. belügyminiszter ur, azt mondom én, a mit a Széll-kabinetnek mondtam 1903 tavaszán, hogy akármit igér a honvédelmi minisztere vagy a miniszterelnöke ennek a kabinetnek, de a mi a nemzet javára lehetne igazi vivmányként, nem lesz abból semmi, ez a kabinet régen meghalt, régen eltemetjük, régen fel is támad, (Derültség.) de a mi a nemzet javára szóló igéretét illeti, abból nem lesz semmi. Ezt mondom a t. belügyminiszter urnak is most, hogy az is elcsépelt igazság ám, hogy mikor valami kegyetlen, istentelen javaslatot keresztül akarnak itt a Házban kergetni, akkor mindig előállanak és józan eszünkre apellálnak, hogy higyjük azt, hogy nemzeti reformok nélkül nem fognak előjönni ilyen létszámemeléssel. Elő fognak jönni, ha a t. belügyminiszter ur nem, a másik t. belügyminiszter ur, de elő fognak jönni. (Ugy van! Ugy van! balfelől.)

Nagy György: Azért kell a revizió!

De addig, mig önök ülnek azon a helyen és addig, mig Bécs, vagy az udvar, vagy a Habsburgok napról-napra nyugodt lelkiismerettel győződnek meg arról, hogy önök részéről pedig a magyar nemzet igaz jogainak és igaz törekvéseinek komoly képviseletét nem várhatják (Zaj és mozgás), addig semmiféle nemzeti engedményről itt szó sem lehet.

2.

(A nemzeti vivmányok. – A házszabály-inditvány alakilag. – Ki az a Nagy Emil? – Az elnöki teljhatalom. – A házszabály képtelenségei: a napirendi vita, az inditványok fel nem olvasása, a személyes kérdések. – Az 1848 előtti elnökök. – Miért udvari ember most az elnök? – Deák nem engedte. – A szavazatok megszámlálása. – A magyarságot akarják elnyomni.)

Hogy milyenek lehetnek azok a nemzeti engedmények, azon nem töröm a fejemet, tudom, hogy semilyenek sem lesznek. (Derültség.) De a t. kabinetnek már módjában lett volna, sőt feladata lett volna a Bécsben, a Reichsratban, meg az osztrák delegáczióban elhangzott igen komoly és illetékes nyilatkozatok után némileg tájékoztatni bennünket, hogy miféle reformokról, meg nemzeti vivmányokról lehet itt szó. De a kabinet nem tartja ezt szükségesnek. A t. belügyminiszter ur azt sem tartja szükségesnek, hogy a választási törvény dolgairól tájékoztasson bennünket.

Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Majd fogom.

Hát ha ugy szereti az angol példát, tud-e az angol parlament ifjabb időbeni történetéből valamit, hogy olyan nagy kérdésben, a milyen nálunk a választói jog ilyen reformjának kérdése, a kormánynak titkolódzása, a belügyminiszter ur suttogása mellett… (Ugy van! Ugy van! balfelől.)

Nagy György: Titokban csinálni ilyen reformot, járja?

… hogy a miniszterek elbujtak volna holmi sötét zugolyokba és egyszerre csak meglepetéssel álltak volna a parlament elé és azt mondták volna: vagy térdet, fejet hajtotok, gazemberek, vagy én elmegyek a helyemről? Tud-e erre példát? Nem ez az angol gyakorlat, hanem az, hogy mikor nagy reformról van szó, nem is akkoráról, mint ez, sokkal kisebbről, akkor jó eleve száz és száz beszéddel az illetékes miniszter tájékoztatja róla a közönséget és a sajtóban is tárgyalják a kérdést.

Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter: Mikor készen van!

Kovács Ernő: De ott van a megfelelő házszabály!

Hát t. képviselőtársam azt hiszi, hogy ez megfelelő házszabály? (Derültség.)

Legyen kegyes megengedni a t. képviselőház, hogy egy kicsit részletezzem, hogy mi ez a házszabály? (Halljuk! Halljuk!) Csak egy kicsit, mert nincs idő! (Derültség.) A t. belügyminiszter ur beszédjére még rátérek. – Csak, minthogy ezt a nem tudom mit, nem indokolta senki, még a belügyminiszter ur se, Nagy Emil se, nem is tudom, hogy ki ez a Nagy Emil… (Nagy derültség. Felkiáltások a baloldalon: Ott ül!)

Hát nem üres elmésség akar ez lenni, t. ház, hogy nem tudom, ki az a Nagy Emil, mert ez az irás sem tudja, a belügyminiszter ur sem tudja, senki sem tudja. (Derültség.) Csak fel akarom hozni annak a példájára, hogy milyen léha módon készül itt minden, nemcsak a miniszterek részéről, hanem a képviselők részéről is, micsoda figyelem nélkül, félvállról, milyen minősithetetlen módon készülnek az ország alkotmányába és az alkotmány biztositékaiba vágó ilyen óriási fontosságu dolgok.

Hát itt van egy inditvány, czime nincsen, dátuma nincsen, azt mondja: Beadja Nagy Emil. Ki ez a Nagy Emil? Irodafőnök, irnok, vagy gyorsiró, vagy képviselő? Nincs ráirva. (Nagy derültség.) Ennek az volna a módja, hogy ha itt valaki még a külső tekintélyre, a formákra is csak ad valamit, aláirná: Beadja Nagy Emil, Jásznagykunszolnok vármegye Szolnoki kerületének képviselője. (Derültség.)

Günther Antal igazságügyminiszter: Ezt ugy is tudják!

Azt mondja az igazságügyminiszter ur, hogy ezt ugy is tudják. Hát figyelmeztetem az igazságügyminiszter urat, hogy 15 év mulva alig tudják kiásni az aktákból, hogy ki volt most az igazságügyminiszter. (Derültség.) Hát ha már most akad egy olyan szerencsétlen ember, a ki a magyar alkotmány elpusztitásának a történetét akarja kibuvárolni s elkezd buvárkodni és nagy akadémiai szemüvegekkel ráakad erre az okiratra, honnan tudja, hogy ezt ki adta be? (Derültség.) Kelete sincsen, czime sincsen, aláirása sincsen és azt sem tudja, hogy ezt képviselő adta be, vagy kicsoda és mi jogon és miképen. Ez külső dolog, de nem tartom kicsi dolognak.

Külső dolog az is például, hogy itt egy tökéletes 4-ik 5-ik iskolásbeli diák pensumának a tudományával van az megcsinálva, olyan magyar nyelven, a melytől régen elszoktunk Budapesten, olyan magyar nyelven, a melyet a magyar irodalom szép prózája már nem ismer, olyan mondatfüzéssel, olyan lehetetlen szerkezettel (Helyeslés a baloldalon), a melynél a Daniel Gábor féle javaslat is különb volt. Pedig én azt gondoltam, hogy az már az ultimó, a mi magyar agyból és tollból kijöhet. És ide lökik ezt ki közibünk. (Derültség.) Megpróbáltam 6-szor elolvasni, nem értettem sem 6-szor, sem egyszer. (Derültség.) Tegnap azután szerencsém volt a t. belügyminiszter urral itt a folyosón érintkezni, akkor rávetettem a fejemet, hogy nem lehetne-e ezt megérteni valahogy?

A következőt értettem meg egyelőre belőle: (Derültség.) Ez a dátum és aláirásnélküli valami, a mit mi – egy egész nagy ország törvényhozása – most itt tárgyalunk, a Ház elnökének akkora jogokat ad, a mekkora Tibettől idáig semmiféle Dalai Lámának sincsen. (Élénk derültség.) Azt mondja egyik pontja pl., hogy sürgősségi kérelmet 150 képviselő csak akkor nyujthat be, ha ahhoz az elnök is hozzájárul. Mit jelent ez, hogy 150 képviselő is csak akkor kérhessen valamit, ha az elnök is hozzájárul? Hát ha 150 jó magyar hazafi találkoznék még valaha valamikor ebben a házban és a nemzet érdekében akarna valamit kivánni, az elnök erre azt mondhatja, hogy nem járulok hozzá? (Ellenmondások.) Méltóztassék csak az első sort megnézni. (Derültség.) Azt mondja: A ház a sürgős tárgyalást és a tanácskozási idő meghosszabbitását csak az elnök inditványára rendelheti el. Tehát az a 150 képviselő hiába kéri; még akkor sem rendeli el, ha az egész ház akarja; csak akkor, ha az elnök is inditványozza.

Ha az elnök megköti magát, hogy nem inditványozza, hiába lenne akármilyen rettentő szüksége ennek a nemzetnek arra, hogy a sürgősség rögtön keresztülmenjen: az el nem rendelhető, ha az elnök nem járul hozzá. Pedig volt ám ilyen szükség. Emlékeztetem a t. belügyminiszter urat 1848 nyarára, a mikor oláhok, szerbek ölték, pusztitották a magyart; Horvátországban készitették Magyarország ellen a császári és királyi orvtámadást, a mikor minden nap, a mely elmult volna, ezer meg ezer magyar életét vette volna el: a sürgősséget akkor meg kellett adni. Most azonban hiába kéri 150 képviselő is, ha az elnök nem járul hozzá, nincs! (Ugy van! a szélső baloldalon. Felkiáltások balfelől: Ebből az következnék, hogy szigoritani kell a házszabályokat! Zaj.)

Köszönöm ezt a logikát. Tehát se 150 képviselőnek, se az egész országgyülésnek nincs joga, ha az elnök hozzá nem járul! Tessék csak elolvasni. Különben az a szerencséje annak a javaslatnak, hogy nem olvassa el senki, (Derültség) mert ha önök, a többség tagjai, elolvasták volna, mint a hogy én megkisérlettem, (Derültség) nem pártolnák azt sem most, sem később. (Zaj.) Ez egy olyan kesze-kuszaság, olyan lehetetlenség, minden alkotmánynak, jognak, politikai tisztességnek olyan összegázolása, a milyenről Daniel Gábor inditványából sem lehet fogalmunk. (Derültség. Zaj.)

Ugyanezeket a jogokat biztositja az elnök részére a tanácskozási időnek 16 órára való kiterjesztése dolgában. Az is csak akkor rendelhető el, ha az elnök hozzájárul. Ebben, azt mondhatnám, van még egy kis szerencse. De várjuk meg a végét. Azt mondja: csupán az elnök engedheti meg a napirend előtti felszólalást és a sürgős interpellácziót, de ugyanő meg is tagadhatja; a Ház e kérdésben ezen javaslat szerint csak a napirend leőrletése után dönthet. T. i. a napirend előtti felszólalás dolgában csak a napirend kimeritése után dönthet. (Derültség.)

Nagy György: Gyönyörü észszerüség! (Zaj.)