Part 17

Kolozsvárott nemzeti ünnepen katonai zenekar játszott, Magyarország hadseregének zenekara és egy magyar országgyülési képviselő azt énekelte: Isten áldd meg a magyart! És ezért azt a képviselő urat katonai biróság elé állitották, állásától, tiszti rangjától meg akarták fosztani, üldözték azért, mert Magyarország kellő közepén, Mátyás király nemzeti ünnepén, az ő emlékezetének ünnepén azt énekelte, hogy: Isten áldd meg a magyart! s tették ezt a magyar kormány hozzájárulásával és beleegyezésével! Ki sem kérte azt a képviselő urat a katonaság, hanem biróság elé akarta állitani és esetleg elhurczolni azért, mert azt énekelte a magyar nemzet egyik fia, a magyar képviselőház egyik tagja, hogy: Isten áldd meg a magyart!

És e miatt kezdődött az obstrukczió 1902 november vagy deczember havában. Ez obstrukczió volt és a t. kormány és a t. miniszterelnök ur azt gondolta, hogy ezt az obstrukcziót meg kell szüntetni, de nem ugy ám, hogy szabad legyen énekelni az Isten áldd meg a magyart Magyarországon, hanem ugy, hogy a darabantok hordják ki a képviselő urakat, a kik énekelik!

Mi ez, t. képviselőház? Ez az az obstrukczió, a melynek természetéről a t. miniszterelnök ur mindig hallgatott, csak a külsőségét, a tüneteit látta és csak a tünet ellen vitézkedett, de az igazi okát nem szüntette meg, sőt az igazi okát táplálta és hizlalta.

Mi történt azután? Miért folyt az obstrukczió? Én ugyan nem láttam obstrukcziót, én csak hatalmas, erőteljes vitát láttam, ugy vettem benne részt magam is, technikai obstrukcziónak nyoma sem volt. De legyen; jó, mondjuk: obstrukczió volt. De miért volt? Nagy erővel, hatalommal követelte a kormány, hogy emeljük fel a véradót és ezzel arányos lépésben emeljük fel a pénzadót, terheljük meg a magyar nemzetet sokkal sulyosabban, mint eddig.

Mit felelt a nemzet? Talán obstruált?

Elvállalta az uj terheket is vérben, pénzben. Pedig a nemzet szegény, egy idegen, bár szövetséges állam nagyhatalmi ábrándjainak ily módon való istápolására a mi nemzetünk szegény. A haza czéljaira, a hazafiság czéljaira még elég gazdagok vagyunk; de egy idegen eszmekörnek, idegen ábrándoknak hizlalására szegények vagyunk. Mégis a nemzet azt mondta: elfogadjuk, de a mely mértékben a nemzet erői csökkennek az uj terhek folytán itt, ugyanazon mértékben erősödjenek amott. Hadseregünkben lássék meg a magyar nemzet, legyen abban nemzeti elem is, a nemzet érdeke, joga, méltósága és becsülete bevitessék oda is! A magyarság, a magyar szellem, a magyar müveltség, a magyar oktatás legalább saját országában legyen az első. Semmit sem követel a nemzet mást; azt mondta: kicsiny az ahhoz az áldozathoz képest, a mit én mint nemzet hozok, de ha követelitek tőlem ezt az irtózatos áldozatot, adjátok meg a nemzetnek is a magáét.

Ezek az áldozatok nemesak ama nagy ábránd szolgálatáért szükségesek, de azonkivül a királyi hatalmat is növelik, a királyi hatalom pedig Magyarországon már ugyis sok, ugyis elviselhetetlen. Az utolsó harmincz esztendő alatt annyira szaporittatott a királyi hatalom, hogy ugyis türhetetlen itt; hogyha tehát valaki a királyi hatalmat ujra és ujra növelni akarja, ha husz-harminczezerrel akarja felemelni a létszámot és 250 vagy nem tudom, hány millió koronával ujra növelni akarja a királyi hatalmat, de ugy, hogy ezzel szemben a nemzet erői ne növekedjenek, holott arra volna szükség, hogy a királyi hatalomnak ama nagy erői mérsékeltessenek és hozassanak összhangba a nemzettel, nem pedig e helyett vég nélkül, tekintet nélkül, korlátlanul növelni a királyi hatalmat, a nemzet erőit pedig ujabb terhekkel folyton csökkenteni, és ha ekkor a nemzet képviselői, az akkori kisebbség, elszánt lélekkel azt mondja: ezt az átkozott politikát mi nem segitjük, hát ezt nevezi a t. miniszterelnök ur obstrukcziónak?

Tessék az igazi okot megszüntetni, tessék oly politikát kezdeményezni, a mely, habár a nemzetnek minden jogos igényét nem teljesiti is, de legalább a nemzetnek ad valamit, mely e nemzetet nem sérti, nem tiporja, nem nyúzza, nem fosztja meg utolsó erejétől; tessék ily politikát csinálni, és meg fogja látni, hogy e teremben obstrukczió erről az oldalról nem lesz. Ezek a rettenetes tanulságok kényszeritőleg vezetnek ezen inditványhoz, e tanulságokból kényszeritőleg foly ez az inditvány, a melyet annak idejében kérek tárgyalásra kitüzni és elfogadni. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik. Élénk felkiáltások! Öt percz!)

Elnök: Az ülést öt perczre felfüggesztem.

AZ UJ HÁZSZABÁLY.

I. A BESZÉD TÖRTÉNETE.

(A Wekerle-kormány házszabály-változtatása. – A többséget minő ok birta erre? – A Nagy Emil-féle javaslat. – Beszédem hatása.)

A Wekerle-kormány az 1908. évi február hóban gyökeresen felforgatta a képviselőház tanácskozási rendjét s lényegesen megcsonkitotta a törvényhozói szólásszabadságot. Oly határozattal, melynek tartalma képtelen s a korábbi országgyülések alatt képzelhetetlen lett volna, megtoldotta a képviselőház házszabályait.

Sajátságos és igen szomoru részlet ez a legujabb korszak nemzeti történetéből. Olyan magyar ellenzék, mely az ország életbevágó nagy kérdéseiben a hamisitatlan tiszta, egyenes nemzeti irányt képviselné, többé a képviselőházban nem alakulhat s ha megalakulna is: nem működhetik, a kormánynak bármily esetleg nemzetellenes cselekményeit kellő szabadsággal és függetlenséggel nem birálhatja meg s a nemzet nagy rétegeit feladatának természetéhez képest nem világosithatja föl. Oly hatalommal ruházza föl az elnököt és a többséget, hogy ha ezek hatalmukkal önkényük szerint akarnak élni, a magyarság hazafias ellenzékét mindig képesek lesznek eltiporni. Ha pedig oly erős lesz ez az ellenzék, hogy eltiporni vagy egyáltalán nem lehet, vagy pedig könnyedén nem lehet: az esetben a parlament a kinos összeütközéseknek, a keserü gyűlölködésnek s a botrányos zavaroknak lesz állandó szintere.

Az osztrák túlnyomó erő, a habsburgi törekvések, az egyeduralmi s az uralkodó személyére irányuló tekintetek teljes erőben maradnak, semmi csonkitást nem szenvednek s szakadatlanul arra törekednek ezentul is, a mire eddig törekedtek, hogy a magyarságnak s a magyar nemzeti államnak megerősödését minden áron meggátolják. Ezzel szemben a nemzet védekező és ellenálló erejét a parlamentben az uj házszabály teljesen megcsonkitja, sőt a rendes működés terén sok fontos részben meg is semmisiti. Szomoru jövendő bekövetkeztének képét tárja hát fel előttünk a házszabály módositása.

Ezért határoztam el magam arra, hogy a tervezett módositás ellen felszólalok. Régen elment már a kedvem a képviselői hivatástól. Az 1906–1911-ik évi országgyülésre már éppen nem akartam képviselői megbizatást vállalni. Különös és véletlen körülmények kényszere alatt vállaltam el végre. A képviselőház tárgyalásaira éveken át nem mentem, sikertelennek tartottam minden nemes ellenzéki küzdelmet. De a mikor a rettenetes házszabály-módositással előállottak: erkölcsi lehetetlenség volt tovább is hallgatnom. Hiszen a gróf Tisza István-féle házszabály-módositások ellen is én voltam az egyik legbuzgóbb harczos és legfáradhatatlanabb munkás, hűnek kellett tehát magamhoz maradnom a Wekerle és Kossuth-kormány hasonló javaslatánál is.

Ez a kormány is örökösen az obstrukcziót emlegette mint olyat, a mely kikerülhetlenül szükségessé teszi a szólási jognak és tanácskozási rendnek szigoru korlátok közé szoritását. Ez az indok azonban, minthogy benne ugy se volt belső igazság, nem hóditotta volna meg az elméket. Elcsépelt és unalmassá vált indok volt ez, melyet gróf Tisza István is hiába törekedett kizsákmányolni. Ujabb indokot látott a kormány és a többség és sajtója a nemzetiségi és horvát képviselők gyakori felszólalásában és horvát nyelvü beszédében, melylyel az 1906-ik és 1907-ik években a parlamentet nehányszor elárasztották. De ebben se volt egyéb baj és veszedelem, mint az idegen nyelvü beszéd bosszantó volta. De ezen segiteni se a házszabály feladata. A mikor a magyarság tekintélye egész s rossz kormány és habsburgi cselszövény által nincs megtépve, a magyar parlament mindig elég erős arra, hogy az ártalmas vagy bosszantó nemzetiségi izgalmak ura legyen önmagában.

A valódi ok egészen más:

A parlament többsége az ugynevezett függetlenségi 48-as Kossuth pártból áll s e párt van most egyéb kisebbségi pártokkal szövetkezve a kormányon. De kormányra csak multjának megtagadásával, elveinek tényleges, de be nem vallott elárulásával s azzal az állandó s már utálatossá vált számitással jutott s ezzel erősködik most is, hogy ő azért Kossuth Lajos elveit követi, ez elvek az ő vezérelvei s két-három év letelte után ujra azok megvalósitására törekszik.

A nagy függetlenségi kormánypárt tetemes része szégyenli ez állapotot, de be nem vallja. Fél is tőle. Fél, hogy a nemzet kiábrándul s akkor nem adja meg neki a többséget s a többséggel együtt a hatalom birtoka és élvezete is elenyészik. Fél attól, hogy ez biztosabban és gyorsabban bekövetkeznék, ha bármily kis független magyarság szabadon emelhetné fel szavát a parlamentben.

Hogy ez meg ne történhessék, hogy ennek mindenképpen elejét lehessen venni, a meddig csak lehet, ezért gondolták ki a képtelen házszabály-módositást.

Nem a kormány adta be a javaslatot, hanem egyes képviselő. Nagy Emil. A mint hogy gróf Tisza István kormányelnöksége alatt is igy történt. Azt is szintén el akarják a nagy közönséggel hitetni, hogy első sorban nem a kormány, hanem a többségi pártok tartják szükségesnek a parlamenti szólásszabadság megbénitását.

A javaslat szám szerint huszonhat fontos rendelkezést s ugyanannyi pontot tartalmaz. A pontok különböző természetüek. Szólnak a sürgős tárgyalásról, napirendről, az inditványok, interpellácziók és bizottsági jelentésekről, jegyzőkönyv-hitelesitésről, zárt ülésről, kérdések föltevéséről, névszerinti szavazásról, szavazatok megszámlálásáról, a személyes kérdésekről, az uj házszabály érvényességének határairól s több efféléről. De azért minden egyetlen pontba, egyetlen szakaszba van összetömve.

Tehát még alakilag is szokatlan s minden józan észszel s a törvényalkotás és szerkesztés minden okos és gyakorlati szabályával ellenkezik. Ez is a gróf Tisza-féle javaslat utánzása külsőleg és alakilag, hogy az egyes pontokhoz és rendelkezésekhez pontonként senki ne szólhasson s az általános vitával legyen vége az egész ügy tárgyalásának.

A Nagy Emil-féle javaslat a következő:

»A házszabályok 198. §-a alapján inditványozom, hogy a házszabályok 249. §-a után mint uj szöveg iktattassék be:

Százötven jelenlevő képviselő irásban benyujtott kérelmére, ha ahhoz az elnök is hozzájárul, a Ház az elnök inditványára elrendelheti valamely tárgynak sürgős tárgyalását és az ülések tartamának meghosszabbitását. A sürgős tárgyalás elrendelésére vonatkozó inditványnak a tanácskozási idő tartamára is ki kell terjeszkednie. Az inditvány akár a tanácskozás előtt, akár a tanácskozás tartama alatt előterjeszthető. Az inditvány felett a Ház legközelebbi ülésének kezdetén hoz határozatot. Az inditványhoz legfeljebb négy képviselő szólhat és az ülés addig nem oszlatható el, a mig a határozat meg nem hozatott, miért is e szavazásnak másnapra való elhalasztása nem kérelmezhető. A határozat hozatalához legalább 150 képviselő jelenléte szükséges. A tanácskozás ideje megszakitható s a megszakitást nem számitva, ülésenkint 10 órára terjedhet. Ezt meghaladó s a megszakitást nem számitva, ülésenkint 16 óráig terjedhető tanácskozási idő csak később, ugyancsak 150 jelenlevő képviselő irásban beadott kérelmére az elnök hozzájárulásával s ennek inditványára fenti módon hozandó ujabb határozattal és a beadott szavazatok legalább kétharmadával rendelhető el. A megszakitás csak egyszer eszközölhető s ez két órán túl nem terjedhet. Az ülések tanácskozási idejére vonatkozó határozatok a határozat hozatalát követő üléstől kezdve lépnek hatályba. Sürgős tárgyalások esetén a házszabályok a következő változtatásokkal nyernek alkalmazást.

Elnök előterjesztését, ugy a kérvények és irományok bemutatását is, a napirend tárgyalására szánt idő eltelte után teszi meg. Ugyszintén a napirend tárgyalására szánt idő elteltével tétetnek meg az inditványok és interpellácziók, terjesztetnek elő a bizottsági jelentések és hitelesittetik az aznapi ülés jegyzőkönyve is. Az elnök megengedheti, hogy indokolt esetekben napirend előtti felszólalások tétessenek vagy sürgős interpellácziók terjesztessenek elő. A mennyiben az elnök az e tárgyban hozzá intézett kérelemhez hozzá nem járul, a kérdés feletti döntés s a napirend előttre szánt felszólalás az elnök bejelentése alapján csak a napirend tárgyalására szánt idő eltelte után történhetik meg. Zárt ülés is, a mennyiben annak tartásához az elnök nem járult, csupán a napirendre szánt idő után tartható meg. A tárgytól való eltérésnek sürgős tárgyalás esetében nincs helye és ily kérelem elő sem terjeszthető. Szavazás előtt a kérdések mikénti feltevése felett a Ház egyszerü szavazással dönt. A napirendre tüzött tárgy általános tárgyalása befejeztetvén és a javaslat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatván, a javaslat részletei felett, szintugy a javaslattal kapcsolatos minden inditvány, elleninditvány és módositvány felett is névszerinti szavazásnak csak akkor van helye, ha ennek elrendelését száz jelenlevő képviselő irásban kivánja. Ezekben az esetekben csak az elnök által, vagy száz jelenlevő képviselő benyujtott kivánatára rendelhető el a szavazásnak a legközelebbi ülésre való áttétele is. Egyszerü szavazásnál a szavazatok megszámlálását száz tag kivánhatja. Egyszerü szavazásnál a szavazás előtt öt perczes szünet kivánásának nincs helye. A szavazás megkezdése előtt az inditványok és módositványok ujra felolvasásának szükségessége felett az elnök saját hatáskörében dönt. Az elnök jogosult, ha azt tapasztalja, hogy a házszabályok 215. §-ának _a)_, _b)_ és _c)_ pontjaiban körülirt felszólalási jog a képviselők részéről csakis a tárgyalás menetének megakasztása czéljából vétetik igénybe, a Házhoz kérdést intézni az iránt, vajjon nem látná-e szükségesnek az elnököt arra felhatalmazni, hogy a sürgősnek minősitett tárgyalás tartama alatt annak megszakitásával a szót a házszabályok 215. §-ának _a)_, _b)_ és _c)_ pontjai alapján csak azon esetben adja meg, ha a felszólalás szükségét a maga részéről is indokoltnak látja. Az elnök ezen kérdése felett a Ház vita nélkül, egyszerü szavazással dönt. Az egyszer megadott felhatalmazás a sürgősnek minősitett tárgyalás befejeztéig érvényben marad és ezen idő alatt a házszabályok 215. §-ának _a), b)_ és _c)_ pontjaiban körülirt felszólalások, a mennyiben az elnök a napirendre szánt idő alatt az engedélyt meg nem adta, csakis a napirend tárgyalására szánt idő eltelte után történhetnek meg.

Ennek a szakasznak intézkedései csakis a jelen országgyülés alatt a költségvetési, illetőleg költségvetési felhatalmazási javaslatok, továbbá az általános választójogra vonatkozó javaslatok és a magyar szent korona országait egyedül érdeklő egyéb ügyekben birnak érvénynyel. Az általános választójogra vonatkozó törvényjavaslatok képviselőházi tárgyalásának befejezése után, de azok törvényerőre emelkedése előtt a Ház a házszabályok végleges és általános módositása iránt hoz határozatot, mely a letárgyalt általános választói jog alapján egybehivandó uj országgyüléstől kezdve lép érvénybe. Az e határozat feletti tanácskozásoknál ennek a szakasznak rendelkezései alkalmazandók, de a végleges házszabály esetleges későbbi módositásánál igénybe nem vehetők. Beadja: Nagy Emil s. k.«

* * *

Beszédemet 1908. évi február hó 25-én tartottam. Előttem már többen szóltak a kérdésről, közvetlenül előttem gróf Andrássy Gyula belügyminiszter.

Beszédem észrevehető jelentékeny hatást idézett elő. A kormány ujból megfontolta a javaslatot s annak néhány rendelkezését, melynek képtelenségéről fejtegetéseim folytán mindenki meggyőződött, lényegesen enyhitette. Különösen azokat a pontokat, melyek a házelnök jogait mindenható önkénynyé akarták bőviteni és emelni.

II. A BESZÉD.

1.

(Az 1839-iki obstrukczió története. Ezt Deák Ferencz csinálta. – Az 1580-iki obstrukczió. – Az 1872-iki és a Bánffy-kormány elleni 1898-iki obstrukczió. – Az 1873-ik évi költségvetési vita. – A függetlenségi párt vezetői 1903 óta minden kormánynyal paktáltak alattomban.)

T. képviselőház! (Halljuk, halljuk!)

Hencz Károly: Halljuk a vicczeket!

Nem vicczek lesznek, és ha azok lesznek, azok rossz vicczek lesznek, mert a belügyminiszter ur rossz érvelésére vonatkoznak.

T. képviselőház! (Halljuk, halljuk!) Igazán örömömnek adok kifejezést, hogy a t. belügyminiszter ur ebben a kérdésben felszólalt és legalább némi, ha nem is tökéletes alkalmat nyujtott arra, hogy betekintsünk amaz indokokba, a melyek a kormányt és a többséget ennek a Nagy Emil-féle javaslatnak benyujtásánál vezérelték. Sajnálom, hogy nem lesz ma már időm arra, hogy a t. belügyminiszter ur érvelésével egész terjedelemben s azzal a részletességgel foglalkozzam, a melyet az ő indokai megérdemelnének. Nincs idő rá, eleget sajnálom.

Hencz Károly: Ezért kell a 16 órás ülés! (Élénk derültség.)

Hát körülbelül a 16 órás ülést t. képviselőtársam, – nincs szerencsém ismerni – bizonyára magának szánta, nem nekem, mert ha ő beszélne és komolyan foglalkoznék olyan nagyfontosságu dolog indokaival, a milyenről szó van, a 16 órának a közepében elfeküdnék bele. (Derültség.) Hanem hallgatni, mulatni 16 órán át is lehet.

Hát t. képviselőház, mert a t. belügyminiszter ur egész előterjesztésének minden részletére lehetetlen kiterjeszkednem, azért annak főbb részleteire akarok csak kiterjeszkedni.

Beszédem folyamán, a mint gondolataim rátérnek, fogok azokkal tüzetesen foglalkozni, megjegyzem azonban, hogy igaza van abban, hogy szinte restel az ember foglalkozni egy ilyen házszabályreviziónak valóságos indokaival, mert minden igazság már elcsépelt dolog, a mit e körül pro vagy kontra felhoztak. Igaza van, elcsépelt igazság. De azok között az elcsépelt igazságok között mégis talán legtökéletesebben agyon van csépelve, ha örökké az obstrukcziót emlegetik, mert hogy Nagy Emil, meg Tolnay képviselőtársam az obstrukcziót emlegetik, azon nem csodálkozom; hisz ők abban a fiatal gyerekkorban vannak még, a melyből – hála Istennek – a belügyminiszter ur kinőtt. Hát ő előttük lehet ez nem elcsépelt dolog. De ha a belügyminiszter ur is az obstrukcziót emlegeti, a miben kitörött gróf Tisza Istvánnak is a nyaka és ha örökké azt emlegeti mindenki, ez első sorban kötelességemmé teszi, hogy ennek az obstrukcziónak a történetével valamelyest magam is foglalkozzam. (Halljuk, halljuk!)

Tolnay t. képviselőtársam annak a magyar történelmét nem ismeri, Nagy Emil t. képviselőtársam igen rosszul ismeri, a t. belügyminiszter ur pedig, a hogy mai előadásából látom, igazán nem is akarja ismerni. Azt elismerem, hogy Angliáét, Francziaországét stb., szóval az egész külvilágét ismeri, de a magyar obstrukczió történetét nem ismeri, ugy hogy erkölcsi és politikai kötelességem, akármennyire elcsépelt dolog is ez, ezzel mégis tisztába jönni. (Halljuk, halljuk!)

Hát, t. belügyminiszter ur, az obstrukczió történetéről régóta sokat beszélnek itt már és én elhiszem, hogy a t. belügyminiszter ur már 1904-ben vagy mikor ilyen házszabályrevizión törte a fejét, még pedig az obstrukcziónak ellenszereként; elismerem, hogy mások többet beszéltek erről és hogy Tisza István gróf volt miniszterelnök ur még sokkal többet beszélt az obstrukczióról. Az én tudomásom szerint Magyarország törvényhozásában a legelső obstrukczió 1839 végén kezdődött és tartott 1840 márczius végéig. Azt az obstrukcziót pedig nem Lengyel Zoltán t. barátom csinálta, hanem Deák Ferencz. (Felkiáltások: Különbség van a kettő között! Akkor a többség obstruált!)

Nem igaz! Történelmileg nem igaz! Majd elmondom a történetét. Ha már obstrukczióról annyit beszélnek az urak, legalább tudják meg, hogy a magyar obstrukcziónak mi az igaz története és azt ne hamisitsák meg. Nem többséggel csinálták. Többséggel kezdték, kisebbséggel végezték és mégis sikerre jutott. (Ugy van! bal felől). A dolog következőleg történt: A mit itt elmondok a magyar nemzet történetéből, ez most is aktuális, mert most még csunyább, még infámisabb dolgok részint most történnek, részint fognak történni rövid idő alatt. (Halljuk, halljuk!) Mert a mint Magyarország örök ellenségei, a kik közül nevezzünk meg egyet az ő furcsa nevén Bécsnek, vagy Ausztriának vagy a habsburgi politikának, ha ezek látni fogják, hogy a nemzeti országgyüléssel ugy el lehet bánni, mint a hogy önök eddig elbántak, – majd a legközelebbi jövőben az 1839-ikinél még szomorubb, még irtózatosabb dolgok történnek. (Ugy van!)

Akkor a dolog ugy történt, hogy gróf Ráday Gedeont megválasztotta Pest vármegye egyik országgyülési követévé és a királyi udvarból, a melyben a király – eszembe jutott most (Derültség), különben tessék a történet lapjait megnézni. – (Derültség.) A királyi udvarból lényegileg azt mondta a király vagy nevében a kanczellária, hogy a mikor a király felszólitja a vármegyéket, hogy maguknak követeket válaszszanak, (Halljuk! Halljuk!) mindig az a feltevés és az az alkotmányos szokás, hogy azok törvénytisztelő, józan, higgadt elméjü férfiak legyenek. Minthogy pedig gróf Ráday Gedeont a bécsi magyar kanczellária nem tartja olyannak, ő meg nem engedi, hogy az országgyülésen helyet foglalhasson.

Erre azután gróf Ráday Gedeon az országgyülésen csakugyan nem foglalt helyet, de követtársa jelentette a dolgot az országgyülésnek és erre nem Lengyel Zoltán t. barátom, hanem Deák Ferencz mondta azt, hogy ha az országgyülés azt eltüri, (Halljuk!) hogy a király nevében a kanczellár vagy akár maga a király azt mondhassa: én ezt elfogadom követnek, amazt meg nem, akkor inkább tépjük össze a mandátumunkat és menjünk haza szégyennel, gyalázattal, de a nemzet becsületét ilyen alkotmányra, ilyen országgyülésre ne bizzuk.

De ez a beszéd nem sokat ért volna, ez nem is lett volna magában véve obstrukczió, hanem a király akkor is katonát, nagy ujoncz-kontingentiát követelt: a királyi propoziczióban az volt a fődolog – akkor a kormányelőterjesztések, a mint a t. belügyminiszter ur igen jól tudja, királyi propoziczió néven szerepeltek – és Deák Ferencz azt mondta: Nem adunk egy katonát se…

Nagy György: Helyes!

… mig a nemzet ellen elkövetett sulyos sértés nem orvosoltatik. Igy kezdte Deák Ferencz az obstrukcziót és higyje el a t. belügyminiszter ur, hogy a midőn mi valamikor elhatározzuk magunkat az obstrukczióra, a mire én különben soha sem határoztam el magam és határozottan ellenzem és utálom az obstrukcziónak u. n. technikai nemét, (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) de ha az én barátaim csinálják, nyiltan nem kárhoztatom (Derültség.) – midőn ez a nemzet valamikor obstrukczióra határozta el magát, vagy midőn a parlamentnek azon oldala vagy pártja, a melyhez én is tartozom, erre szánta rá magát, mindig hasonló, a nemzet ellen elkövetett durva és istentelen sértés alkalmával határozta erre rá magát. (Ugy van! a baloldalon.) Ámde, a mikor önök az obstrukczióról beszélnek, miért hallgatnak örökké azokról az okokról, a melyek azt szinte előidézik? (Ugy van! a baloldalon) és a melyek, ha fenn nem forognának, obstrukczióra e házban soha sem gondolt volna senki? (Ugy van! a baloldalon. Felkiáltások: Chlopy! soha!) »A szólásszabadság kérdésében«, ez volt annak az obstrukcziónak neve, a melyet Deák Ferencz akkor kezdeményezett, a szólásszabadságnak irtózatos megsértése forgott akkor szőnyegen. Ezért volt br. Wesselényi Miklós börtönben s hasonló természetü ok miatt volt börtönben Kossuth Lajos is Hol van a kereskedelemügyi miniszter ur? Szeretném egy kissé emlékezetébe hozni ezen dolgokat. (Mozgás és derültség.)