Part 11

Elment tehát a fiú, és a kávéházba mindjárt leült, és eloször is kártyát kért hogy adjanak neki is az urak, akik ottan játszottak; melyre mondván neki azok: szívesen adunk, el kezdett mindjárt kártyázni. De csakhamar mind elvesztette azon pénzt, akit elvitt magával, és ismét kért még 5000 forintot a kocsmárostól; amidon azt is elvesztette, akkor elment haza, leült atyja szobájába, és úgy szomorkodott. Amidon az atyja kérdezte tole, hogy miért szomorkodol? mondá a fia: Látod atyám, te engem mindig ingereltél a kártyára, és mostan is már ezen a napon elvesztettem 15,000 forintot. Melyre az atyja feleli: Azért ne búsúlj semmit is; hogyha mostan annyit vesztettél, máskor vissza fog jönni duplán. Ekkor a fiú mondá: Hogyha te úgy beszélsz atyám, lásd meg majd utolsó következését, hogy mi lesz majd belolünk. Ismét monda az atyja: Annyi pénzem vagyon fiam, hogy ha mindennap vesztesz annyit a mennyit tegnap elvesztettél, még sem fogod elkölteni soha. Jaj atyám, folytatta a fiú, addig kellene a pénzt megbecsülni, míg van, mert mikor már nincsen, késo lesz utána bánkódni. De atyja nem hagyott neki békét, s a fiú hozzá fogott ismét a nagy kártyázásnak, kockának és a biliárdozásnak; folytatta is mindig, és többnyire mindig ott lakott. Amidon már atyjának sok pénzit elpocsékolt, hogy már nagyon megtetszett a jószágokon is, máskép kezdett a fiú gondolkozni, és elment az aranymuveshez, és mondotta neki, hogy csináljon neki egy oly sisakot, hogy annak sehol se legyen párja, meg fogja érette a legbecsületesebben fizetni, meg is mondotta, hogy kinek a fia légyen. Kérdezte az aranymuves: mikorára legyen készen; monda a kereskedonek a fia: mentül hamarább, hogyha lehet, mert nagy szüksége volna reája. Ekkor az aranymuves ígérte, hogy egy hétre készen fog lenni minden késedelem nélkül. És mikor eltölt az egy hét, oda ment hozzá a kereskedo fia, vitt magával ötszáz ezer forintot, hogy majdan meg fog érette fizetni; de midon kérdezte tole, hogy mivel tartozik, mondá az aranymuves: két millió fttal; a kereskedo fia azt felelte, hogy itten vagyon; én ugyan annyit mostan magammal nem hoztam, hanem majd meg fogom fizetni: ötszáz ezer forintot mostan megadok. Az aranymuves megnyugodott benne, mert, úgy mond, tudom, hogy nem fog elveszni; contractust csináltak tehát, és elvitte magával a szép sisakot, egy selyemzsacskóba bele takarta, és mondotta atyjának estve, hogy: Hallod atyám, én most elmegyek, mert már sok jószágodat elpocsékoltam, és mind addig vissza sem jövök, míg a te elpazérlott pénzedet vissza nem fordítom. Felelt az atyja: Kedves fiam, azt ne cselekedd, mert hogyha elmégy, bizony életemet megrövidíted. Mondotta a fiú: Már atyám, énnálam fel vagyon téve, tehát ne is hátráltasson tole senki se. Így az atyja elbocsátotta, mivelhogy a fiának kedvét nem akarta szegni, mondván: Fiam legyen úgy, mint ahogy teneked tetszik, csakhogy azon kérlek, ne örökösen, hanem bizonyos ideig maradj csak oda. Mire a fiú: Hét esztendo múlván, atyám, haza fogok jönni, de elébb nem.

Ekkor reggel a fiú elindúlt, és ment egyenesen Konstáncinápolyba a tengeren mindenütt, és mikor oda ért, kiszállott a hajóból, és bement a törok császárnak a fovendégfogadójába. A fogadós csak mindjárt majdhogy elnem ájúlt, mikor meglátta, gondolván hogy azon török császárnak az inassa volna, akit tegnap délután eltemettek. A fogadós mindjárt oda ment hozzája, és kérdezte tole, hogy mit tetszik neki parancsolni? mondá a legény: Egy itce bort hozzon nekie, és leült ottan a vendégfogadóban, és múlatott. Tüstént elment erre a fogadós a császárhoz, és megjelentette hogy azon kedves inassa, kit tegnap eltemettetett, feltámadt, és ottan vagyon nála, bort iszik, melyre felel a császár: Lehetetlen hogy az igaz volna. Monda a kocsmáros: Nincs különben, felséges császár. Ekkor mindjárt a kocsiba fogatott a császár, és elment ezen ífjúnak a nézésére; és mikor meglátta, kérdé az ífjút hogy ki volna; melyre felel az ífjú: Én vagyok egy csehországi nagykereskedonek a fia, akinek is mint atyámnak a sok kincsét elpazérlottam, mivel o engemet mindig kártyára ingerelt; tehát sokat elvesztettem, és most eljöttem, atyámat odahaza hagytam, hogy addig fogok szolgálni, míg csaknem minden pénzét helyre szerzem. Ekkor kérdezvén az ífjút, hogy ki volna a neve, felel: Én Kis János, ez meg ez vagyok. Erre a török viszont kérdezte, hogy nem volna-e nekie kedve inasnak hozzá jönni? Felelt az ífjú: Mindenkor, felséges uram, egy császár udvarába, és megköszönöm hozzám való szivességét. Ekkor elmentek haza, és mint utólsó inassának tette, mivelhogy még szokatlan volt udvarában; hanem nem telt bele mint egy hét, mindjárt második inassának tette udvarába; harmadik héten tette mint elso inassának, mivelhogy jól forgatta magát. Elég az, a mi aztat nézi, hogy mivel o magát mindenek felett kimutatta, a török császár gondolta, hogy bizony nem bolond ífjunak kell ennek lenni, de mostan azért is megajándékozom egy majorsággal, hanem azért, mint elso inasom meg fog maradni a házamnál.

Lassan-lassan annyira vitte itt a kereskedo fia, hogy mint brigadéros generális lett, és mind azok felett még is megmaradt mint inassa az udvarnál, és mind a két gázsit szedte. Amidon már eztet megkapta, mondá a török császárnak, hogy valami kevés ajándékkal meg akarná ajándékozni, hogyha jó néven venné, a császár o felségét. Kérdezte ez: hogy mi lenne az? Nem sok: grácia fejemnek. Mondá a török császár: Ha épen egy pipájából álló volna is, jó néven venném toled. Ekkor kivette azon sisakot, akit csináltatott az aranymuvessel, és mikor kitette, mondá a török császár, mikor a fejébe tette: Nem hogy kicsiny ajándékot adtál volna, hanem mondhatom hogy országomba nem találom fel ezen ajándékot; amelyért is mostan mint commendírozó generálisságot fogok ezen ajándékért adni, de még sem bocsátlak el udvaromból, sot fogsz maradni nálam. És így töltötte el majdan a hét esztendot; de mikoron ez eltölt, szólt a császár: Én tégedet elbocsájtalak, mivel szándékod vagyon haza menni; de mint huséges szolgámtól nehezen tudok megválni; esküdjél meg hát az én kardmarkolatomnál fogva, hogy ismét visszajösz. Amelyre is o tüstént megesküdött hétszer, az a császár pedig megtöltött tele három hajót aranynyal és ezüsttel, úgy bocsátotta útjára.

Amidon már a hazájába ért, tehát nem is úgy mint becsületes ember szokott a hajóval beköszönni a városban, hát nem három, hanem tizenkét ágyút süttetett el; s mikor azt a városban meghallották, gondolták hogy valami ellenséges hajók; tehát a városból mind kiszaladtak, és meglátták hogy ezen kereskedonek a fia érkezett haza; az atyja alig esmert reája, de o atyját mindjárt megesmervén, mondá: Atyám, itten vagyon az ajándék akit neked hoztam. Ekkor csak hamarosan a hajóból mindeneket kitakarítottak, számtalan sok kincseket találtak benne, és így elso alkalmatossággal atyját mindjárt felgazdagította a fia. De már most esküvésének eleget kellett tenni, és visszamenni, mondá atyjának: Még hét esztendot fogok eltölteni a török császárnál, akkor visszajövök, s többet, atyám, úgy lehet, hogy el sem megyek; de mostan kell.

Ottan volt egy darabig, és mint elso kommendirozó, mivelhogy a nagy anglus háború elkövetkezett, tehát el kellett nekie menni; hanem itten szerencsétlenek voltak, mert az anglustól megverettetett a török, és szégyenszemre vissza kellett menni Törökországban. Minekutánna ezek megtörténtek, már csakhamar eltölt a második hat esztendo is, és ismét eljött az ideje, hogy haza kellett menni a kalmár fiának; és mondá a fiú a császárnak: Hallod-e, én mostan atyámat ismét meg akarom látogatni, mert ismét eljött az ido; mond a török császár: Hallod-e fiam, hogyha mostan elmégy az országomból, vissza, tudom, többet nem fogsz jönni. Melyre felel: Én ismét esküvésemmel fogadom, hogy visszajövök; de, már mostanában az isten elott sok imádságot tett, hogy az o esküvését hiában vegye, mivel o többet a törökhöz vissza nem akar menni. Tehát ismét megesküdött, de olyformán, hogy isten bunre ne vegye ezen esküvését. Gondolván ekkor a török császár, hogy bizonyos fog lenni abban, hogy ismét visszajön; ekkor is mint három hajót megterhelt sokféle portékával és drága kincsekkel; de minekutánna o esedezo köszönetekkel elindúlt a török császártól, mondotta a kereskedo fia: Hallod-e uram felséged, nincsen-e valami titok elrejtve éntolem, akit én nem tudok? Mondván: Nincsen, ekkor elindúlt; és amint útazott ismét haza felé, talált egy szerencsétlent, akit is két halálra való török egy szigetben cipeltek mint a búzát; monda ekkor a kalmár fia kommendírozó generális: Micsoda dolog volna ez? o ezek felol semmit sem tud; ekkor felel a török rab: Minékünk ezt kell cselekedni, míg csaknem porrá fog lenni, mert ennek a gazdája nagy bosszút tett a császáron. Ez pedig volt az anglus király inassa; akit is a tenger mellett találtak, a török rablók elragadtak, és elvittek mint fogságban. A török minthogy bosszankodott, tehát otet azon halálra itélte, hogy itten mind addig kinozzuk, mígnem egészen porrá fog lenni. Mondá a kalmár fia: Adjátok nekem által ezen holttestet, hogy temettessem el. Mondván ekkor a két török: Nem lehet, mert minékunk kötelességünknek meg kell felelni hanem hogyha a török császártól valami írást fog hozni, hogy mink adjuk által, akkor szívesen általadjuk, hogy csináljon vele amit akar. Tüstént mindjárt a hajót kikötötte, hogy visszamenjen Törökországban, és a császártól ki fogja kérni, hogy majdan eltemeti; és csakugyan meg is nyerte nagy kérésére az töröktol, hogy neki megengedte, és azon írást megmutatta azon kínzó törököknek: akkor neki általengedték, és eltemettette ottan nagy pompával a szigetbe.

Úgy folytatá ismét útját továbbra a kereskedo fia a tengeren; s lám egyszerre megtalálja azon anglus princesznéket, akit azon boldogtalan inassal együtt elraboltak, és ottan egy török azon második szigetben szántatta velök anyaszült meztelen a kosziklás hegyet, és utánok egy szörnyutelen drótból font korbácscsal ment ezen pogány török; és mikor o mint keresztyén ember ezt meglátta, csaknem elájúlt, hogy miként kínozza ezen ártatlan személyeket, akik tudom hogy neki semmit sem vétettek, mert csupa egy ártatlansággal vagynak tele, és nem nézem ki belolök hogy valami nagy csínyt tettek volna. Ekkor ismét visszament a török császárhoz, és ismét nagy kéréssel hozzá folyamodott, mondván: Add által még mostan énnekem azon szerencsétlen két leányt, akik a második szigetben kínlódnak. Mondá a török császár: Aztat én semmi módon nem cselekedhetem, mivel annak atyja tudod hogy nagyon megszégyenített engemet, és egyszersmind nagy borsot tört az orrom alá. Hanem mondá a kereskedo fia: Hallod-e felséges uram, hogyha istent esmersz, add által énnekem, mert tudod hogy én szörnyen megsajnáltam azon ártatlan leányokat. Ekkor mondván: Itten vagyon az írás, add által azon töröknek, hogy adja által neked azon eros láncokkal megtörettetett szuz két princesznét, és csináljad vélek amit a te tetszésed szerént jónak látsz. Ekkor ismét vissza elindúlt, hogy oket a haláltól megszabadítja, és majdan mostani alkalmatossággal el fogja haza vinni; aminthogy úgy is volt. Hanem mivelhogy már a ruháik nagyon leszakadoztak rólok, mondotta a kereskedo fia, hogy csinálnának magoknak ruhát az hajóban lévo portékákból, amelyik nekiek tetszeni fog; de mivelhogy ok nagyon meg voltak törodve, tehát inkább csak a nyúgovást kívánták meg, a ruhával semmit sem gondoltak. Látván osztán a kereskedo fia, hogy mentul hamarább egy város alatt kiköt, a legszebb princesznéknek való ruhát csináltatott, és úgy vitte be Csehországban: és amidon atyjának házában bevitte, a legszebb szobákat választotta számokra; és a hajókból minden drágaságot kitakarított, s úgy bocsátotta vissza Konstantinápolba a török hajósokat, mondván hogy o mostan velek nem megyen, mivel foglalatossága volna oda haza. Ekkor azok visszamentek, o pedig ottan maradt atyjánál, mivel többet nem is volt szándéka visszamenni a törökhez. És ekkor istennek segítségével az atyjának azelott elprédált jószágát visszaadta, és azon aranymuvesnek is, akinek a sisakért még adós maradt ötszáz ezer forinttal, annak is még interesul annyit adott, amelyért annyi idot várt utánna. Így élte boldogúl egy darabig világi életét.

Amidon így egykor elment a két leányhoz, és kérdezte tolök, hogy kinek a leányai volnának, azt felelé a két leány: Hallod én édes megváltónk szent János! mert te mentettél meg a haláltól, tehát teneked szívünkbol megmondanánk, hanem ne legyen neheztelésedre, mivel mink aztat nem akarjuk kinyilatkoztatni, míg csak ki nem fog tudódni idovel hogy kik vagyunk. Ekkor mondá a kereskedo fia: Én nem is eroltetem azon a princesznéket, hogy épen nekem kelljen megmondani, csakhogy legyenek mostan atyám házánál, mintha oda haza volnának, minden dolog nélkül, míg ki nem fog tudódni hogy kik volnának. Így múlatának a két szüzek a kereskedo fiának házánál. De mostan a kereskedo fia, aki kommandírozó volt a töröknél, elment Angliában portékákért, hogy majdan fog onnan portékákat hozni; de midon oda ért Angliában, bement a vendégfogadóban, és kérdezte, hogy mi volna annak az oka, hogy az egész városban csaknem minden házon egy fekete zászló, némelyeken pedig hat vagy hét is vagyon: mondá a fogadós: szerencsétlen a királyi ház nagyon, mert a királynak két leányát és inassát elrabolták a törok tengeri rablók, és mai napig sem tudják hogy hol vagyon, él vagy hal? és aki valamit tudna felole mondani, tehát a király egyik leányát, és fele királyságát annak adná. Melyre mondá a kereskedo fia: Én voltam a töröknél kommandírozó generális, és mikor eljöttem onnan, én találtam egy szigetben egy holt embert, akit a törökök ottan vertek, mint a búzát szokták csépelní; de én aztat a török császártól kinyertem, hogy énnekem általengedte hogy eltemessem; és mikor ezen holtat eltemettem, elindúltam ismét útamra. Hasonlóképpen a második szigetbe tanáltam két ártatlan szuzleányt, akit szinte úgy nagy nagy kérésemre a töröktol megnyertem, hogy énnekem általadta; de már annakelotte ottan szántották a nagy vas ekével a kosziklás hegyet, hanem mostan nagy boldogságban vagynak atyámnak udvarában Csehországba. Mikoron meghallotta ezen tudósítást a vendégfogadós, tüstént a királynál szaladt, és tudósítást tett ezen ífju felol, akit is a király még bovebben kikérdezett, és mikoron szavából észre vette hogy bizonyosan az o két leánya fog lenni, mondá a király: Hallod-e én kedves fiam, mostan nem fogsz portékát vinni városomból, hanem a leányomat hozasd haza, és mint királyfi úgy fogsz lenni az én országomban; mostan tehát egy generálisommal elbocsátlak egy batalion granátérossal, hogy szerencsésen haza jojetek. Akkor el kellett jönni Angliából a kereskedo fiának minden portéka nélkül, amelyre neki ugyan több szüksége csakugyan nem is volt, mivel már olyan volt mint királyfi; és úgy elmentek Csehországban; de amidon ottan kiszállottak, és bementek; a királyi princesznék meglátták azon jeles generálisát atyjoknak, és mindjárt leszaladtak eleibe, és mondották hogy: hol jár ezen az idegen földön? mondá ekkor a generális: Én hol járok? hanem a princesznék hol járnak itten? melyre mondá a két leány: Jaj hogyha ezen megváltónk szent János nem lett volna, régen megholtunk volna abban a kegyetlen szigetben, amelyért is mostan otet megtartjuk mint örök megváltónkat. Nemde, mondá a generális, hogy akarnak-e mostan haza jönni atyjoknak országában? Melyre a leányok mondották, hogy csak atyánkat és anyánkat láthassuk még meg, mindjárt készek vagyunk a halálra menni. Ekkor elindúltak a tengeren és mentek Anglia felé. De midon már nem messze voltak Angliától, megirígylette a generális a kereskedo fiának a két princesznéket, tehát abban mesterkedett hogy elveszítse; amely szándékában csakugyan végben ment, mert csináltatott egy olyan sétáló helyet, hogy aki a vége fele ment, minden bizonynyal a tengerben esett; és mikor készen volt, akkor kihívta otet sétálni; de midon ki akartak menni, nem akart a kereskedo fia elolmenni, hanem mondván a generális: Mostan magának elol kell mindenkor menni, mivel ne úgy gondolja magát mint kereskedo fia volna, hanem mint princ. Ekkor o ment elol, és mikor a vége felé ment, belé esett a tengerben. Mondá ekkor a két leány: Jaj oda a megváltónk. Ekkor a generális két pisztolt kirántott, és a két leánynak szegezte, mondván: Mind egy, akár úgy meghaltatok volna, akár itten, hogyha meg nem esküdtök hogy én találtalak meg benneteket. Ekkor kénytelen kelletlen meg kellett nékiek esküdni, hogy aztat mondják, hogy a generális találta meg oket a szigetben. Így tovább folytatta az útját az generális.