Part 6

Mi azt, mit Windischgrätz a király nevében tesz, igér, vagy fenyeget, diplomatiai hazugságnak nyilvánítjuk, s ezt teszszük az ámító szavakkal kisértett nép érdekében. Ki minket, ki alkotmányunkat, törvényeinket fegyveres kézzel támadja meg, az ellenség, az pártütő.

Ki az ellenséggel czimborázik, annak nem királypárt a neve, hanem hazaáruló.

Másik vára ellenségeinknek azon szempont, melyből bennünket pártütőknek nevezve, azt iparkodnak a néppel elhitetni, hogy mi csupán néhányak kalandos érdekeiért harczolunk, hogy e mozgalmak csak azon egy férfi hatalmának érdekéből történnek, kit a nemzet legjobbjai tisztelve emlegetnek; nem azért, mert hatalmát félik, hanem azért, mert eddigi érdemei által leginkább központosítva látják benne a nemzet bizalmát. Minden szavuk, minden törekvésük elleneinknek oda czéloz: hogy ez összes nemzetet, mely mint egyetlen ajk szólalt fel jogai követelésére, s midőn e hangot a király nem akarta meghallani, mint egyetlen kar támadott fel a végpusztulásra itélt ország védelmezésére, egy emberérdekű párttá, egyetlen hatalomra vágyó töredék ligájává törpítsék. Isten, ki a sziveket vizsgálja, legyen tanunk: hogy Kossuth nem az a férfi, ki valaha önérdekért egy hangot emelt, kinek, midőn a hatalom non plus ultrája kezében volt, egy gondolatja lett volna magát naggyá tenni. Ha ő most legnagyobb az országban, azzá őt honfiai tevék. Az ő kormányának hatalma a nép szerelme s ezt neki semmi más, mint becsületessége s honszerelme adta. Kossuth a nemzet első hivatalnoka és nem egyéb. Neki azon polcz, a melyen áll, nem adott hazája érdekein, hazája örömein kívül semmi érdeket, semmi örömöt.

Azért, ha Kossuth elől áll azok között, kik a korona árnya alatt szőtt cselszövényeket leküzdeni feltámadtak, azért Kossuth nem vágyik e koronára, sem semmire, a mi ezalatt van. És ha van jutalmazó igazság az égben s ez itélő sors enged választást a jutalmak közt, e nemzet veszélyeinek elmultával Kossuthnak nem leend nagyobb öröme, minha ez ország felvirágzását, mint egyes polgár, kinek nincs egyéb czíme a honmentőnél, s egyéb rangja a néptiszteletnél, mint egy Washington fogja szemlélhetni. Ezt Kossuth maga nyilatkoztatá ki lelkének egy ihletett perczében, s azok, kik őt ismerik, tudni fogják: hogy ez nem üres szó.

Nem is azért azonosítják ellenségeink e nevet a nemzet ügyeivel, mintha ez ennek szégyenére válnék; tulajdon bűneiket akarják ezzel elrejteni, ez a fügefa-levél, mely rosszul rejti meztelenségüket, mely a nemzeten és az Istenen elkövetett. Ők tudják jól, hogy nem Kossuth, hanem a szabadság ellen fogtak fegyvert; hogy nem Kossuthot, hanem a magyar nemzet életét megölni hoztak hadat az országra; hogy nem Kossuth javait, hanem az alkotmányt jöttek elvenni vasas kezeikkel; ők tudják jól, hogy midőn a nemzet mindenütt királyi emissariusok által föllovalt rablóseregektől megtámadtatva, vég elszántsággal fegyvert ragadott, azt se Kossuth, se senki másnak érdekében nem tevé, hanem tette, mert nem akart gyáván leorgyilkoltatni, s most azt hiszik, hogy van még ember Magyarországon, a ki ne tudná: hogy a magyar nemzetnek magát megadni annyi, mint meghalni. Minden addig kibocsátott úgynevezett királyi manifestumokban úgy van nemzetünk prostituálva, mint Kossuth és pártütő társai.

Nem úgy uram!

Nem egy ember, nem pártütők, egy egész nemzet az, kit te a csatatérre híttál számadásra; nem egy ember érdekei vannak itt czélúl kitűzve, egy ország mindene az, melyért az élet-halál harcz fölidéztetett. Nem egy Zápolya János, nem egy Bocskai, nem egy trónkövetelő vezeti most ellened seregét, kivel ha feléje fordult a harcz szerencséje, az ország felében meg lehetett alkudnod. Egy egész nemzet az, mely egész mindenéért gerjedett fel reád, mely tőled nem kéri sem az országnak felét, sem a korona darabjait, sem pénzt, sem hivatalokat; hanem kéri tőled törvényeit, miket királyok esküje szentesít s miket semmivé akarsz tenni. Nem Kossuth Lajos pártja, egy egész nemzet áll a zászlók alatt, vérrel fizetni a vérért. Mi törvényeinket kérjük, ha te minket pártütőknek nevezesz, azzal kimondád, hogy törvényeinket nem akarod megtartani, s ezzel kimondtad, hogy nem Kossuth Lajos ellen: hanem e nemzet minden szentségei ellen indítottál háborút.

Azonban ez hasztalan fáradság, egy személyhez beszélni, ki azt, a mit neki mondanak, ha akarná sem hallhatná. A mit mondtunk, azt inkább saját nemzetünknek mondtuk.

Figyelmeztetni akartuk a nemzetet arra, hogy azok, kik magukat a király nevében mondják cselekedni, hazudnak, önérdekeikért vívnak; a midőn a király nevében tesznek igéreteket, hazudnak, igéretek nekik vannak téve s ezek a nép rovására mennek.

Ők tiszteletet követelnek a király iránt és ők maguk bábként játszanak vele. És kik viszont azt mondják, hogy az egész had Kossuth érdekében történik, hazudnak. Kossuth a vezér, de a nemzet a souverain.

Kossuthnak egy érdeke, egy vágya nincs a nemzet érdekén, a nemzet vágyain túl. Amazok egy király nimbusát akarják felvenni a nép előtt, míg ellenben a nemzetet egyetlen ember halvány alakjában akarják neki bemutatni.

E szándékukat észrevettük, szóltunk ellene; ha tévedtünk, szándékunk jó volt és igaz.

XVI.

Debreczen, febr. 14. 1849.

_A trójai fa-ló német kiadásban._

Komárom most a mi Trójánk.

Strategicus szempontból a legerősebb helyen, bevehetlen bástyával, vízzel egészen körülkerítve, ellátva évekre eleséggel és lőszerekkel, tizezer ember és nyolczszáz ágyú számára, úgy látszik: hogy ha az ellenségnek kedve tartaná Komáromot ostromolni, ez ostrom története alig lenne rövidebb, mint maga az Ilias.

Most Komárom a felső magyarországi népek Sionja.

Ide járnak Pozsony-, Esztergom-, Nyitramegyékből a jószellemű nép küldöttei, erős szent szövetséget kötve egymással: el nem hagyni a hazát, még azon esetben sem, ha az önmagát elhagyná, – innen csapnak ki a kemény-öklű csallóköziek a szomszéd határokba, vészt, halált vive az ellenségre magukkal, s ide térnek vissza, ha az nagyobb erővel támad falvaikra.

Ma két hete: hogy az ellenség, nem akarván erejét Komárom bástyáin csúffá tenni, azt is átlátva: hogy e bástyák őrei nem azon emberek, kiket meg lehet vesztegetni, egy históriailag ismeretes cselhez folyamodott, a fügét mutató márványszűz meghódítására, melyet hajdan a görögök használtak Trója bevételénél.

Ezek egy falovat béleltek ki katonákkal, Windischgrätz pedig egy gőzhajót.

Két zászlóalj legvitézebbnek tartott granátost felöltöztetett népies ruhákba, azokat betömte a Maria Anna gőzös remorqueurjeibe, néhány földi embert megvesztegetett azon tisztes czélból, hogy azokat majd a nép közé kibocsájtva általuk azon hírt terjeszsze el: hogy e gőzöst a népfelkelés foglalta el a németektől, s így nagy diadallal kikötve Komárom váránál, abba masquirozott katonáit becsempészhesse.

Azonban a mieink észrevették a cselt s a mint a kedves gőzös szép felnemzetilobogózva, egy ponyváján nagy betűkkel, _Éljen Kossuth!_ háromszínüen felírva épen egy ágyúlövésnyire érkezett, oly hatalmas salvéval üdvözlék, hogy az első lövésre rögtön három sebet kapva, jónak látta be nem várni a másodikat s nagy szégyennel visszatakarodott.

Az egyik lövés az üstöt sértette meg, a másik a hajó oldalán berontva egy tükröt tört szét, melynek egy üvegdarabja egy katonatiszt koponyáját sértette meg, ki negyednapra meghalt, a harmadik egy közkatonát ölt meg.

Másnap a «Pester Zeitung» hivatalos hír szerint közlé, hogy Komárom ostromoltatik, s hogy három napnál tovább semmi esetre sem tarthatja magát.

_Katonauralgás. Soldatenregierung._

Még az októberi események előtt, mikor nagy divatban volt szlavismusról, germanismusról, magyarismusról s egyéb nemzetiségi nisusokról beszélni, egy ilyen discussio alkalmával Windischgrätz herczeg így nyilatkozott:

«Már nekem mindegy, akár szláv lesz a monarchia, akár német; de katonauralgás alatt kell lennie.»

Erre nagyon röviden lehetett volna felelnünk, mondván: Jó, uralkodjék tehát Magyarországon a magyar katona, ti is uralkodjatok oda haza, ki-ki a maga országában.

Háborús időkben különben is veszti minden polgári törvényszék a hatáskörét, rendkívüli körülmények rendkívüli módszereket igényelnek, a státus követelései komolyabbak az egyesek iránt, minden polgár kötelességei szigorúbb teljesítést kívánnak, az exceptiváknak, pörorvoslatoknak, tekervényességeknek vége, az ítéletek rövidek, határozottak: legyen tehát nálunk katonai kormány, de magyar.

Azonban Windischgrätz ezt úgy látszik, nem ilyenformán értette.

Egy kemény vasjáromnak képzelte ő a katonauralgást, mely mint leigázott barmokat, tartja együtt a különféle nemzetiségeket, uralkodást nem a katonának, hanem katonaságot az uralkodónak.

Mi tiszteljük a katonákat, elismerjük: hogy háborúban több érdemeik vannak valamennyi törvény-forgatónál; de valamint a háborút normális állapotnak nem képzeljük, úgy a katonauralgást nem tartjuk permanens kormányzási formának.

Végveszély idején egy katonai talentum teheti magát dictatorrá, de ez csak addig tart, míg a veszély tartott, azzal együtt ez is elmulik.

Egyébiránt mind ezen kivételes formákrai törekvések arra mutatnak: hogy a nagyszerű Ausztria nehéz betegségek idejét éli, e heroicus gyógyszerek, ez amputatiók, e vérpazarlás mind közellevő megoszlattatását jövendölik.

Ugyanazon symptomák, melyek a római birodalom összeroskadását megelőzték.

Szövetkezések a barbariessel a civilizáció ellen, végképeni depravatio, mely felülről veszi eredetét, császárváltoztatási intriguek, s végre a katonauralgás eszméi; épen mint Róma a halála előtti évtizedekben.

A katonauralgásróli delirium utolsó stadiuma a crisisnek.

XVII.

Debreczen, február 15.[9]

Magyar nép!

Ne higyj az ellenségnek. Hallgasd meg, a mit mond és nézd meg, a mit tesz és vigyázz magadra. Ha valaha, most ne hagyd elámítani magadat, egy percznyi megcsalás kell csak, s a mi azután következik, az a halál, nemzeted halála, tulajdon halálod.

Ne higyj neki. Ellenséged volt négyszáz esztendő óta, gyilkolta, rabolta országodat, mióta lábát bele tette, minden magyar vér, mi négy század óta kifolyt, ő miatta folyt ki, minden nyomor, vér, a minden keserűség ő tőle jött rád. Ne higyj neki.

Megesküdött, hogy ki fog irtani a föld szinéről, mert magyar vagy, mert a magyarral vele születik a szabadság; még az anyja szive alatt alvó csecsemőt is meg fogja gyilkolni, hogy szabadságot ne szüljenek a magyar nők többé. Ne higyj neki. Mikor azt mondja, hogy úgy jő mint barátod, gondolj reá, hogy rabló csordái egész Szegedig üressé tették az országot, fölégették a békés falvakat, megölték a férfit, elevenen eltemették a siró gyermeket s anyját elrabolták, gondolj reá és ne higyj neki. Mikor igéretet tesz a király nevében, emlékezzél reá: hányszor volt a király nevében adott szó egy év alatt megszegve, mennyi szent esküvés, mennyi irott törvény, miket királyi törvény biztosított, s lett egy év alatt meghazudolva, elfelejtve, kicsufolva; gondolj reá, és ne higyj neki. Mikor hazád legjobb férfiait gyalázza előtted, mikor rágalmakat mond azokra, kikről eddig csak tisztelettel hallottál beszélni; gondolj reá, hogy e férfiak hazánk igazságos, szentséges ügyeért minden pillanatba készek életöket áldozni, hogy míg ők élnek, addig Isten szeme van ez országon, de átok és kárhozat száll reá, ha ellenségeid vehetnek rajta hatalmat, gondolj reá.

Mikor győzelmeit hirdeti előtted, akkor palástolja legjobban sebeit, mikor erejéről beszél, akkor félti legjobban hatalmát, mikor téged ijeszt, akkor fél tőled legjobban. Ne higyj neki.

Ne higyj neki, ha igér, ne higyj neki, ha fenyeget, ne higyj neki, ha imádkozik. Ellenséged ő. Az ő élete a te halálod. Véredből él. Gondolj azokra, a kiket már megölt és vigyázz magadra, mert téged is megölni készül. Ne higyj neki.

XVIII.

Debreczen, febr. 18. 1849.

Testvéreink! Hazánkfiai! Magyarok!

Szálljon reátok az egyetértés szent lelke az égből.

Most, midőn vérben, lángban áll az ország, midőn a nemzet közös veszélye minden érdeket egyesíte, ismerjétek meg egymásban a testvért, nyújtsatok egymásnak kezet, felejtsétek el a múlt bűneit és a jövő érdekeit, mindent, mindent, a mi emberi s gondoljatok a hazára, ki most az egyedüli istenség, melynek oltárán áldozni szabad és kötelesség.

Az ég keményen próbálja e hazát, isten látogató keze ellene hagyta lázadni idegen ajkú fiait, kitette őt a harczok mezejére, vérrel és könynyel hagyta megáztatni földét, – de egy áldása még akkor is maradt rajta: – az, hogy magyar nem küzd magyar ellen.

Körül mindenütt ellenség, de míg mi, kik megtámadtatánk, egymásnak testvérei maradunk, addig isten nem hagyta el e hazát.

Mindenki ellenünk küzd és mi mindenki ellen, de hála a sorsnak, még nem magunk ellen.

A magyarnak nem ez az első szabadsága, de ez a legdicsőbb.

A Zápolyák, a Rákócziak szabadságharczaiban két ellenséges tábor volt a magyar, mely egymás vesztére ellenségeivel kötött szövetséget, egyik az osztrákkal, másik a törökkel, hogy magának ártson; most minden határról ellenség tör reánk, sehol sincs barátunk, de azért a nemzet meg fogja érni győzelme napját, mert a magyar önmagával kötött szövetséget, mert a magyart csak a magyar győzte le mindig, most a magyar nemzet egy.

Egy nép, egy érdek, egy óhajtás, egy élet, egy halál.

Kívül harcz, belül egyetértés.

Míg mi el nem hagytuk egymást, addig isten nem hagyta el e hazát.

Míg mi önmagunknak jó baráti vagyunk, addig a magyarnak nincs félelmes ellensége.

Adja az ég: hogy ez mindig így legyen, akkor a magyar nép örökké fog élni.

Ne virradjon meg az a nap soha, mely Magyarországot pártokra szakadva találja, ne ünnepeljen meg ily napot halálos ellenségünk.

Ha van közöttünk ember, ki szívében személyes gyülöletet visel, mely őt testvérei bármelyikének ellenségévé teszi, gondoljon rá: hogy e hazának csak egy ellensége van s minden gyülöletet ez egy számára kell fentartani.

Ha van közöttünk, kit egy fellengősebb eszme társai sorából kiválaszt, gondoljon rá, hogy semmi sem magasabb eszme a hon életénél, és ez egyetlen és legelső, mire hazafinak most gondolni szabad.

Ha van közöttünk, kit dicsvágy vagy sértett hiúság hontársai bármelyike ellen daczolásra hív fel, gondoljon rá: hogy most csak egy dicsőség van, s az a harczmezőn terem, csak egy hiúság s az a hon megmentése.

Ha van közöttünk, kinek önérdeke eszébe tud jutni, gondoljon rá: hogy csak egy haza van és ez minden, ha ez elveszett, akkor minden érdemnek vége.

Magyarok!

A mely nemzet magához hű marad, örökké él. A nemzet örök élete kezetekben van, azt tőletek csak a visszavonás veheti el.

E küzdő hon szentséges nevében! Őrizzétek meg az egyetértés kincsét. Felejtse el mindenki önérdekét, felejtse el a gyülöletet, a hiúságot, a pártköltő chimaerákat, felejtse el és gondoljon a hazára.

E nemzet addig él, míg egy marad.

Kívül harcz, belül béke s élni fog Magyarország!

XIX.

Debreczen, febr. 25-kén.

Egy hazánkfia Pestről nemrég ezt izente kormányunknak:

«Adjátok fel a harczot, _mit akartok ti küzdeni százhuszezer gyermekkel, hatvanezer férfi ellen!_»

Ki a fehér sorokban olvasni tud, ezt így fogja érteni:

«Jőjjetek bátran, erőtök kétannyi, mint az ellenségé!»

És ha gyermekek volnánk is mind, jó nekünk ez iskolába járni: hol a háborút tanítják; ki tanulni tudott, az majd tanítani is tud. S az a katona, ki tudományainak legelső alpháját a harczmezőn tanulta, fél év alatt mestere lesz annak, ki hat évig tanult sarkon fordulni s dobszóra lépni.

Ilyenek voltak Napoleon _legelső_ katonái s ilyenekből váltak a _legelső_ katonák a világon.

Bízzatok ti ezen gyermekekben.

Rövid idő férfiakat fog csinálni ezen gyermekekből, rövid idő halottakat fog csinálni ama férfiakból.

A csatamező, az ágyúk dörgése, az ellenség vére férfiúvá tesz mindenkit. Nemsokára azt fogjátok mondani: százhúszezer hős, hatvanezer kényszerített zsoldos ellen.

És ha megfordítva volna is az arány, azt mondanók: ne csüggedj magyar nép. Nincs még oda Magyarország!

És ha nem volna egy katonánk is: hogy meg kell halnunk, azt mondanók; ne csüggedj magyar nép, ha meg nem mentheted éltedet, mentsd meg becsületedet, előre!

ESTI LAPOK.

Debreczen.

1849.

_Politikai Schiboleth._

Nézeteket, elveket mai napokban felállítani nem lehet.

A körülmények felül kerekedtek a sorson s most ezek kormányozzák a világot.

Ezért semmi politikai elvnek sincs jelenben mától holnapig biztosított jövendője, semmi politikai nézet sem csinálhat magának konsolidált pártot, minthogy a főeszme, a haza megmentése jelenleg minden pártnézetek fölött prædominál.

Van azonban e főeszme tekintetében is irányzat, mely minthogy ellensarkára is talált, erős demarkationális vonal kezd lenni ugyanazon egy érdek két felei között.

Ezen irányzat vezértűje: úgy intézni jelenünk minden mozzanatát, hogy az által a jövő semmi lehetőségeinek útját be ne vágjuk.

A jövőt csinálni lehetetlen, de elrontani nagyon is lehető.

Vannak, kik velünk ellenkezően oda állítják a dolgokat, hol a kimenetelre csak egy út marad hátra, kik nem számítnak arra, a mi lehet, hanem a minek kellene lenni. Kik csak egy alternativát hagynak fenn, vagy ellenségeink végpusztulását, vagy hazánkét.

Ezek irányában mi azt mondjuk, hogy mi nem gyűlöljük annyira ellenségeinket, mint a mennyire szeretjük hazánkat s ily drága kincs felett koczkázni magunk sem akarunk, másnak sem hagyunk.

S ez azon Schiboleth, melyről a velünk egyetértőkre ismerünk.

Ez elvből fogjuk fel mindazt, a mit az események kezükre adandnak, jót és rosszat, semmit sem mondani, semmit sem tenni, mi Magyarország ügyét koczkajátékká tegye.

_Országgyülés._

Mi e jelen országgyülést legnagyobb tiszteletben kivánjuk tartani.

Egyetlen konstituált hatalom az országban, egyetlen összetartó kapocs és biztosíték minden megtörténhető scissiók ellen.

Elvitázhatlan érdeme az egyes tagoknak, hogy e nehéz napokban együtt tudtak maradni, érdeme az egésznek, hogy sem balsors, sem jó szerencse oly lépésre nem kényszeríté, mely elcsüggedést vagy elbizakodást tanusított volna.

Ez érdem megtalálta jutalmát azon bizalomban, melylyel e hon minden részei és a hadseregek ez országgyülés iránt viseltetnek.

Óhajtjuk, hogy e koszorúját sokáig viselje.

Óhajtjuk, hogy a képviselők soha sem tettel, sem szóval meg ne kisebbítsék azon tiszteletet, melylyel a nép irántuk oly örömest viseltetik.

A tiszteletet semmi hatalom sem adja meg s a kormányt semmi hatalom sem teendi oly erőssé, mint azon morális hatás, mit a nemzet közbizalma tett kezébe.

Mi rajta leszünk, hogy a tisztelet kívülről senki által ne gyöngíttessék, úgy más részről nem mulasztandjuk el figyelmeztetni az illetőket, ha azt belülről látnók fenyegetve.

_A kormány._

Kormányunk erejét és hatását nevelni minden becsületes hazafinak kötelessége.

E kötelességet mi nem abban véljük feltalálni, ha e kormányt mentől több személyzetből kivánjuk összeállítani, sőt jöhet elő eset, mikor kénytelennek találhatjuk magunkat azon gondolatra vetemedni, mintha a kormány közegeinek megfogyatkozásával éppen annak hatályossága növekednék.

Világosabban szólva, mi a kormány tekintélyét fenntartani törekszünk s e czélból megkivánjuk, hogy e törekvéseinket a kormány kezelői közül senki lehetetlenné ne tegye.

_Jog és érdek._

Eddigelé országos ügyeink eldöntése körül szüntelen a jogosság kérdése határozott.

Ez nekünk természetünk. Prókátor nemzet voltunk. Mutatják százados pörfolyamaink, mennyit el tudott két ember egymással huzakodni, ha mind a kettő azt hitte, hogy ő van a jogos úton.

Most is úgy tettünk. Ha Ausztria tőlünk valamit követelt, soha sem kérdeztük azt, hogy érdekünkben van-e neki azt megadni, hanem azt, hogy van-e neki joga ezt tőlünk kérni?

Pedig a jog bemutatása mindig demonstratioval jár s az ilyen demonstratio aztán rendesen többe kerül, mint a mennyit az ember érdekeiből feláldozott volna.

A jog utoljára is csak írott malaszt s addig tart, míg azt erőnk van megtartani, míg az érdekek egysége mindenkor biztos alap s nem szerencséltet semmit.

Megpróbáltuk a hazát megmenteni, mint prókátorok, ez nem sikerült. Most megpróbáljuk őt megmenteni mint katonák, – ne adja Isten, de ha az sem sikerülne, akkor próbáljuk megmenteni, mint politikusok.

_Nemzetiségi kérdések._

Ausztria igéreteket tett a tőlünk különböző nemzetiségeknek, mikről előre tudta, hogy nem teljesíthetők.

Hamarább jött el az idő, mint vártuk, melyben azok észre fogják venni megcsalatásukat.

Zágrábban és Karloviczon kitűzték a veres lobogót s a császári sasokat a földhöz verték.

E tényekből természetesen következik az, hogy most e nemzetiségek a velünk folytatott természetelleni harczot felhagyva, alkupontokkal fordulandnak hozzánk.

Mit tegyünk mi ez esetben?

Jelen pillanatban nagy előnyünk volna a dinasztiával szemben, ha nekünk nem kellene határvédő harczot folytatnunk s erőnket szétosztanunk s e tekintetből mi képesek vagyunk sokat áldozni, – elmondjuk, hogy mennyit.

Készek vagyunk elfeledni mindazt a vért, a mi kiomlott, Isten áldása és bocsánata legyen rajta. Készek vagyunk a fölégetett falvak helyébe újakat építeni. Készek vagyunk egy általános amnesztiát hirdetni ki a megtérőkre.

A mi egy népnek boldogságot, jóllétet ad, mindazt megosztjuk mindenkivel, ki e haza földén lakik.

Az alkotmányos jogok kiterjesztésében senkinek, semmi pártnak, semmi felekezetnek a másik felett bitorlott előjogokat nem adunk.

Azoktól, kik törvényeink jótékonyságában részesülnek, nem kivánunk egyéb teherviselést, mint a mit e törvények általánosan mindenkire szabtak.

Nyelvét, nemzetiségét senkinek erőszakkal meg nem támadjuk.

A mi a közigazgatási formákat s a helyérdekeket illeti, ezek tárgyában részrehajlatlanok leszünk.

Mindezeket megigérhetjük és megadhatjuk.

Csak olyasmit ne igérjünk, a mit megadni sem hatalmunk, sem akaratunk nincsen.

Igérhetnők mi is mindazt, a mit a dinasztia igért, megcsalta őket a dinasztia a maga érdekében, mi is tehetnők ezt velük a magunkéban. De a csalás mindig rossz basisa a jövendőnek. A perfidia megboszulta magát mindig, megboszulandja ezentúl is.

Fellengős chimærák a politikában mindig csak arra valók, hogy takaróul szolgáljanak igen prózai motivumoknak.

Az abszolutizmus a szabadság szárnyszegésére a nemzetiségi prætensiók szitását találta föl, ezen fellengős eszme alatt kezdett harczot a demokratia ellen.

Ha azok, kik magukat a dinasztia által igért nemzetségi egyenjogosítás által rászedve látják, az _elvben_ érzik megcsalatásukat, úgy belőlük ismét igen jó testvérek válhatnak, de ha csupán a _dinasztiában_ látják csalatkozásukat, nekünk az ellenség által kezdett ármányt folytatnunk nem szabad.

Oly igéretet, melynek teljesítése nemcsak nekünk, de a sorsnak sincs hatalmában, meggondolatlanságból tenni nevetség, kiszámításból perfidia volna.

Egy nemzetnek pedig mindkettőt kerülni kell.

_Szláv szimpathia._

Sokan csodának tartják, hogy felsővidéki szláv rokonaink hazánk és szabadságunk ügyét oly forrón pártolják.

Látjuk a tényeket.

Az évek óta oltogatott panszlavismus apostolai nemcsak hogy pártolást nem találnak, sőt kiveretnek a szláv ajkú községekből.

A felső vidékek örömmel küldik adójukat és ujonczaikat a haza szolgálatára.

Mindnyájan szóval és tettel a mienknek vallják magukat.

Kinek az érdeme ez?

Egyetlen néplapnak (Prjatel Ludu), mely jó szellemű czikkei által e népet idejekorán felvilágosítva, elválhatlanul hozzánk csatolta.

Kár, hogy e becsületes irányú lapot kormányunk nem terjeszteti azon erélylyel, melylyel elkezdte.

Az állodalmi nyomdát holmi hiábavaló debreczeni fidibusok helyett bátran lehetne ily okosabb nemű vállalatokra használni.

Azon nép nem tudja mire vélni hallgatásunkat, ilyenkor egy maga helyén levő értesítés egy hadsereggel felér.

_A kormány és a hadsereg._

E kettő alkotja jelenben a nemzetet, e kettőnek tökéletesen meg kell érteni egymást.

Mindkettőnek vannak egymás iránt jogai és kötelességei.

Joga a kormánynak a hadseregtől a hon és törvények védelmét megkivánni.

Kötelessége a hadseregnek a kormányt, mint Magyarország egyetlen konstituált hatalmát elismerni.

Joga a hadseregnek megkérdezni, hogy miért küzd.

Kötelessége a kormánynak végletes czélokra nem koczkáztatni haderejét.

Kerülnünk kell minden okot az összeütközésre.