Part 11

A nemzetőr tisztán bajnok, semmi más. A nemzetőr kötelessége víni, lőni, hadakozni, farkas-szemet nézni az ellenséggel, barricadokat csinálni, s béke idején e műtételekben magát gyakorolni. A strázsát-állás, patrouillozás, prezentirozás maradjon a tisztelt bakter uraknak, katonauraknak és aranymentés uraknak; ők arra valók.

40.

Az erdélyhoni oláhoknál ilyen jó színben állanak mozgalmaink:

«A szerecsen császár háborút izent a magyar királynak. Ennek oka az: hogy miután Szerecsenországban minden férfinak tíz feleséget kell tartani, hát a szerecsen császár most a szomszédból hordatja össze az asszonyokat. E végett mind Magyarországban, – mely Szerecsenországhoz legközelebb esik, – mind Erdélyben össze fogják szedni a nők közül a barnákat s odaadják a szerecseneknek.

De már ezt nem engedjük!»

41.

Valahol már megint nagy ünnepély készül. Sütnek, főznek, borokat fejtenek. Érzem a rántás szagot. Azt mondják, hogy az orosz követeket várják. Ők is el akarják fogadni a pesti tizenkét pontot s nekik is felelős miniszterium kell, – olyan mint a mienk.

Isten neki. Megosztjuk velök is, a mink nincsen.

Kell pénz barátaim? Itt van, vigyétek! van nekünk annyi mint a polyva; hozzatok zsákot, hordókat, kádakat, szapullókat; a mi csak van. Adunk mink, a mennyi kell, örülünk, hogy szabadulhatunk tőle.

Itt van mindjárt Bécsnek tiz millió esztendőnkint. – Tessék! – Aranyban, ezüstben.

Itt van Lengyelországnak másik tiz millió. Csak kocsit kell érte küldeni.

Szerbiának – no ennek elég lesz hat millió. Ha több kell, csak szóljanak.

Moldáviának, még nem tudjuk, hogy mennyi kell? Előlegesen tessék a három millió. Ezért interest sem kérünk.

Olaszországnak – ah ennek kell küldeni husz milliót! Legalább! Mi az nekünk?

Csehországnak detto tiz millió. Azok is jó emberek.

Törökország – te is gyere elő. Szólj: mennyi kell? A magyar nemzet nem tud hová lenni nagylelkűségében, megful a maga zsirjában. Segítsetek rajta!

Tessék, tessék.

Kell katona? Azt is adunk. Kinek volna az, ha nekünk nem! Annyi van, hogy mint midőn Xerxes felállt egy hegyre, onnan nem látta a katonái sorának végét: azonképen mi is, ha egy hegyre felállunk, hát egyet sem látunk.

42.

Egy gazdag táblabiró, ki mint kiszolgált hadastyán, szintén kapott oly rézpecsétet, a milyet a katonák szoktak a gyomrukon hordani, s a mit Isten tudja miféle érdemekért osztogat a császár, – hát azt a pecsétet elvesztette.

Másnap kihirdetteti, hogy a ki ezt az elvesztett érdemdísz-rendjelt neki megtalálja és haza viszi, kap jutalmul öt forintot, persze fekete bankóban.

Nagyon szerette a pecsétjét, büszke volt rá; hát nem lehet csodálni, hogy oly feligért érte.

Harmadnap (abban a városban történetesen sok katona volt) kilenczvenhat ilyen érdemdísz-rendjelt vittek a nyakára, darabját öt forintjával. Egyecskét _vesztett_ el s kilenczvenhatot _találtak_ neki harmadnapra.

43.

A városháznál megint dictióznak a zsidók és a magyarok ellen. Aesopus meséiben a barmok beszélnek úgy mint az emberek; itt megfordítva kezd lenni a dolog.

44.

Istentelen világ!

Képzeljétek csak minden világ keresztyén népei: Pesten husvét első napján a magyar szinházban játszottak!

Oh te Szodoma és Gomora, te Ninivé, te Babylon! Te bűnnek leánya: Husvét első napján bűnös világi mulatságnak nyitni meg a comédiaházat! nem félsz, hogy elsülyedsz?

Nem, nem, sokáig nem állhat a világ. Az özönviz már nem messze van. Én megyek, váltok jó előre jegyet a Noé bárkájára.

45.

E napokban jött közénk egy pár lengyel, kik egyenesen Krakkóból szöknek.

Egyiknek meg volt lőve a lába.

Ott is szép dolgok történtek.

A kormány megengedte nekik a national convent összehivását.

S mikor szépen együtt voltak, akkor elkezdte őket kartácscsal lövetni. Nem rossz módja a capacitatiónak. Az ilyen véleményre persze nem lehet másképen, mint barricadokkal felelni.

Szegényeket azonban szétverték onnan is, s most már igazán földönfutók.

Tépjétek le az égről Sobieski paizsát s dobjátok a kútba.

Ha ti egykor e paizszsal meg nem véditek Bécset, most ennek a Bécsnek kövein a kecskék legelnek s a denevérek készítenek fészket és ti szabadok vagytok.

Nem gyilkolt volna meg benneteket – hálából, a miért megszabadítátok, midőn a halál szeplői kiverték, midőn patkányait kezdte már megenni.

46.

Quod nova testa capit, etc. A ki egyszer táblabirónak születék stb. Kimondtuk, hogy nincsenek többé titulusok s alig számolunk hatot, megint benne vagyunk a titulusokban.

Most már mindenki oda teszi a neve után: N. N. nemzetőr, X. Y. közlegény a XX. nemzetőrszázadban I. A. a XVI. század nemzetőrség felcserje. O. J. hadifőjegyző. Q. Q. nemzetőr-ezredes. Csak kitörik a szeg a zsákból. Elhagytuk a «tekintetest» s behoztuk a «citoyent.»

A titulus nem azért titulus, mert czifraság; hanem: mert erre a kérdésre, hogy: kicsoda? azt feleli, hogy: micsoda?

Május 14.

47.

Sopronmegyében egy falu jobbágysága föl akarta osztani a földes ur jószágát.

Szerencsére a katonaság jókor közbejött s a lázadók kegyesen megszeppenve oldalogtak haza.

Nehányan a falu bölcsei közül, tartva attól, hogy e kudarczot vallott revolutiónak még következései is lehetnek, megkérdezték a notáriust, hogy mi bajuk történhetik ezért?

A notárius tanult ember levén, azt mondá:

«Ezért kigyelmetek közül ötöt hatot felakasztanak, a többit elviszik katonának.»

«Uram, notárus uram, nem jól lesz az, segitsen fejünkön!»

«Bizony nem segithetek én, édes atyámfiai, ha csak kentek magok meg nem előzik a statariumot, s az egész faluban mindenkit, a ki csak résztvett a nyugtalankodásban, huszonötig nem csapnak.

Ezeknek sem kellett több, mentek rögtön a biróhoz.

«Biró uram ne sajnáljon ránk huszonötöt csapatni.»

A birónak mit volt mit tenni? előhuzatta a derest, lekapatta sorba, betűrendbe s huszonötig csapatta az egész falut.

Akkor aztán magát a birót hasaltatták neki. Mit volt mit tennie? kiállta ő is az ő huszonötjét s már most áldják mindnyájan az ég urát: hogy ily szépen megszabadultak a véres büntetéstől.

48.

Egyszer Mária Terézia alatt felzendült Bécs legalsóbb osztályú népe.

Kérdi a királyné: hogy mi baja a canaillenak?

– Nincsen _kenyerük_ szegényeknek, – felelék neki.

– Minő finyáskodás! – szól erre méltó indignatióval a királyné, – ha nincs _kenyerük_, hát mért nem esznek _zsemlyét?_

49.

Ferenc király egykor egy feldmarsalával ferblizett a táborban.

A király beszerelt, a marsal aussizott: azután gustirozott mind a kettő.

Ekkor a király ijeszteni akart s hivott két huszast, a marsal megadta és visszavágott még hatot s kérdezte mije van?

A király kivágta:

– Három király, magam vagyok a negyedik. – S nyult a cassa után.

A marsal legkevésbbé se jött erre konfusióba, ő is kivágta a magáét:

– Három disznó, magam vagyok a negyedik. S beseperte a cassát.

Május 18.

50.

Kérdés. Miben különbözik a franczia forradalom a magyar forradalomtól?

Felelet. Abban: hogy a francziák _el akarták kergetni_ a királyukat s ez nekik _sikerült;_ a magyarok pedig örömest _haza hozták_ volna a királyukat s ez meg nekik _nem sikerült_.

51.

Kérdés. Micsoda titkos jelentéseik vannak az érdemjeleknek, miket a királyok osztogatnak?

Felelet. _A kereszt_ azt jelenti: «ime te is segitettél a népek megváltóit keresztre feszíteni, viseld érdemed jelét a nyakadra kötve.»

Az _aranykulcs:_ «hű tömlöcztartója voltál a szabadságnak; viseld porkolábi érdemeid diszjelét magadon.»

Az _aranyláncz:_ «engedelmes igavonója voltál a te uradnak, legyen megaranyozva a láncz, melylyel zsámolyához vagy kötve.»

Az _arany sarkantyú:_ – «első voltál ott, a hol futni kellett, legyen mivel sarkantyúznod a lovadat, ha háborúba mégy.»

Az _arany gyapjú:_ – «jámbor birkája voltál a te uradnak: viseld tulajdon bőrödet.»

A _térdkötő:_ – «köszönd e harisnyakötőt azon érdemeidnek, miket magadnak az udvarhölgyek körül szereztél.»

A _tárcza_ végre ilyenformát jelenthet: – «tömted a gazdád tárczáját a nemzet pénzével, már most emlékül tartsd meg magadnak a bugyillárist.»

52.

Kérdés. Mit csinálnál te Jellacsicssal, ha te volnál a nagy mogul?

Felelet. Először szép szóval kérném meg: hogy ne sajnálja magát fölakasztani.

Kérdés. S ha szót nem fogadna?

Felelet. Akkor iszonyú chriát irnék neki számtalan periodus quadrimembrisekkel, phrasisokkal, similitudokkal, citatumokkal, syllogismus catenatusokkal, flosculusokkal, locus topicusokkal, emblémákkal, chronostichonokkal s mindennemű rhetoricai figurákkal felfegyverkezve, melynek prologusában a haza boldogságáról, epilogusában pedig azon édes kötelességről szólanék, melyben részesülni fog, ha e chria folytán magát rögtön felakasztja. Adnectálván a ministeriális ferman mellé egyúttal a szolgálattevő selyemzsinórt.

Kérdés. S ha még akkor sem akarna engedelmeskedni?

Felelet. Akkor elküldeném neki a magyar tudós társaság szótárát, azzal a világos fenyegetéssel, hogy ha periodusaimnak rögtön nem enged, nem marad e szótárban egy ige, melyet ellene nem küldök, szabályozott glédába állított hadi rendben. Kérdés. S ha még ekkor is megbicsakolná magát? Felelet. Na – akkor elővenném nagylelkűségemet és _megkegyelmeznék_ neki.

53.

Azt beszélik, hogy ministereink egyike, midőn Párisban járt, meglátogatta Madame Lenormand-ot, azt a világhírű jósló nőt.

E hölgy négy jóslatot tett neki, melyek mindegyike képtelenség volt azon időben.

I. Megszünik gazdag lenni. (Családja egyike volt a legtehetősebbeknek Magyarországon.) Ez beteljesült.

II. Egy nemesnek lesz sógora, s egy köznemesnek veje. (Apja zászlós úr volt és magas aristocrata.) Ez is megtörtént.

III. Magyar minister leend. (Akkor még ily hivatalnak a czíme sem létezett.) Ez is beteljesült.

IV. Le fogják nyakazni, – (őrizze magát feketeruhás környezőitől!)

Ha az egész mese nem volna, még megijesztené az embert.[13]

Május 21.

54.

Legújabb hir szerint Bécsben nagy lázadás van; a király eltávozott Bécsből, s Innsbruckba ment.

Miért nem jő egyenesen közénk? Sehol biztosabb nem leendene, mint a magyar nép közepett.

Félisten lehetne itt! A magyar nemzet minden pártu, ajkú és színezetű osztályai egyesülnének körülötte s megvédnék, mint megvédték ősét Máriát az egész világ ellen.

Mit ezelőtt egy héttel jövendőlénk, az korábban kezd beteljesülni, mint gondoltuk vala.

V. Ferdinándnak nem marad egyéb hátra, mint Magyarhon karjai közé vetni magát, s e karok csodákat fognának kivinni érte!

55.

Kedv látni az önkénytes hadfogadást.[14]

A nép töri magát fegyvert ragadhatni a hazáért. Ifjak, vének, szegények és gazdagok.

Egy apa, tehetős földesúr, hozta oda egyetlen fiát:

«Ime én is átadom egyetlen fiam a hon védelmére.»

A fiú jó kedvvel állt be, alig volt tizennyolcz esztendős.

Három ügyvéd, öt jogász, több tanuló, művész és kereskedő iratta be magát a bajnokok soraiba.

Fölcsapott egy nagy kereskedő fia is: gyönyörű tisztaarczú dívatos legényke. Mondták neki: hogy addig is, mig társai e felében szennyes zsiros alföldi legények, napszámosok, kocsisok, proletáriusok, csinosabb alakká mosakodtak, lakjék odahaza, ne az őr tanyán.

«Nincsen többé úr és szegény között különbség,» felelt meg a derék fiú s összeölelte bajtársait, kiknek barátsága többet fog érni majd a lőporfüst közt, mint az illatos dandyké idehaza.

Május 28.

56.

Együnk, igyunk, vigadjunk. Hisz holnap úgyis meghalunk. Imádlak magyar nép! mikor küszöbödön a baj, akkor van legszélesebb kedved, tánczolva mégy a halál elé s szemébe nevetsz a töltött ágyunak… Sokáig élj!

Meghaltál nem egyszer, föltámadtál mindannyiszor, kutyába se vetted a halált; ha megvertek ma, nagyot aludtál rá s holnap kiheverted; ha mindened elvették, borod, búzád maradt s eb volt, a ki búsult; te sirva is tudtál vigadni… Sokáig élj!

Körüled ég a világ, alattad reng a föld, mit bánod te azt? ha házad leég, terem nád elég, újra fölépíted; ha reng a föld, jó tánczolni rajta, nem érzi az ember. Körüled minden nép küzd azért, a mije nincs; vérét ontja, gyötri, fárasztja magát; bánod is te! Neked mindened van. Lesz jó termés, lesz jó szüret, s ha egyszer kedve van az embernek, mért ne tánczolhatna a vulkán tetején?… Sokáig élj!

Nem félsz te senkitől, van neked jó széles tenyered, bele híres fokosod; ha ellenség kerülget, ajtót sem zársz előle; azt mondod: hadd jöjjön! ha baja van veled, majd meglássuk, melyikünk eszi meg a másikat? de te ugyan kocsit nem küldesz érte, sem helyébe nem mégy; legalább ha helyedbe jő, neki is lesz mit enni, s ha egyébről nem, arról megemleget, s ha jól lakott, majd megúnja magát és odább megy… Sokáig élj!

Imádom a philosophiádat!

57.

Egy úri dáma itt Pesten azt felelte az önkénytes hadfogadási segélygyüjtőknek:

– Ejh, mit bolondoznak az urak? «én bizony semmit sem adok; én nem szeretem a háborút.»

Bizony más sem szereti azt.

Egyébiránt nincs attól mit félni nagysádnak. Nem olyan irtózatos dolog ám az a háború.

Egy reggel, mikor fölébred nagyságod, hallani fog egy kis ágyú-durrogatást messziről, arra felsétál a muzeumba, onnét opernguckeren szerte néz, s látni fog távolról négy falut szép romantice égni; onnét haza megy. Ebédnél meghallja, hogy a muszka megverte a magyar ármádiát, s estére betoppan nagysádhoz egy pár meglehetősen szakállas és bajuszos kozákhadnagy, egész illedelmesen meghajtja magát, kezet csókol és tudtára adandja nagysádnak, hogy huszad magával oda van kvártélyozva.

Nagysád meghívja őket ozsonnára. A közkatonák salonban, a tisztek a kabinetben, a közkatonák pálinkát, a tisztek theát kapnak, s ez így tart vagy hat hétig, azután a regement odább vonul; a közkatonák a salonból egyet-mást elvisznek, a tisztek pedig a boudoirban egyet-mást ott hagynak, nagysád pedig egy este meg tudja: hogy férje ki van nevezve orosz statustitkárnak.

Ilyen lesz – nagysádkám – az a háború.

Nem kell azoktól a katonáktól úgy félni.

Mióta be van bizonyítva: hogy a nők is emberek, azóta a katona csupa emberszeretet.

58.

Petőfi mult szerdán könyvtárát árverezteté el s a begyült összeget a hadfogadási költségek pénztárának ajándékozta.

Korponai hadi érdemeiért nyert érdem-pénzét, mely harmincz aranyat nyom, ajándékozá ugyan e czélra.

Széchenyi és Batthyányi grófok minden ezüstnéműiket tevék a haza oltárára. Zichy Manó gróf öt mázsa ezüstjét küldte a pénzverdébe.

A Károlyi család több mázsa ezüstneműit küldte el a nemzeti bank alapjához.

A miniszterek egy évi fizetésöket adták vissza a nemzet pénztárának.

A nemzeti kaszinó minden ezüst készletét és 20 ezer ftnyi összeget adott át.

Czegléd város a felszólítás előtt 9600 p. ftig járult az önkénytes adakozásokhoz.

Önkényteseink serege naponként szaporodik.

Tömérdeken, a legszegényebb fiúk, a husz forintot, melyet beállásukkal kapnak, nehány garas levonásával rögtön visszaadják.

Egy fiatal ember mostanában kapta ki tizezer forintnyi osztályrészét, s azt rögtön átadta a nemzeti kincstárnak, maga pedig önkénytesnek állt be. A rendes katonaság közül is számtalanan ide soroztatták be magukat.

A nemzeti szinház tagjai négyezer pforintot adtak át a hazának. Wodjaner másfél mázsa ezüstöt. (Akkor sem kellett hozzá commentár. J. M.)

59.

Horvátország május 10-dikén hadat üzent Magyarországnak. Reménylem: hogy nem fogjuk őket helyünkbe várni. Megyünk: mindenki elmegy. Ilyenkor nem tudom, azt kell-e bámulnom inkább, a ki elmegy, mint azt, a ki itthon marad?

Ez utóbbi határos volna a vakmerőséggel.

Hah, mily dicső lesz!

Az őrtűz körül letelepedve véres papirrongyokra dobhátán irni csodás jeleneteket, a minőkről a mai kor gyermekeinek sejtelme sem lehet. Látni a halált teljes pompájában s lefesteni arczát Hallani a csaták rivalgását s leirni szavait.

Vinni a zászlót előre, hol legsűrűbben hull a golyó, küzdeni érte, kicsavarni az ellen kezéből, megcsóválni a levegőben, és meghalni érte. Hah mint fog tántorogni a lerészegült föld, a vérrel itatott föld, s a gyávákat, kik házaikból nem mernek kijönni, mint temetendi téglafalai közé! Mint fog megnyilni, hogy a holtak kijöhessenek sirjaikból!

Újra fogják látni egy Hunyadi arczát, Kinizsit, Rákóczyt, Lehelt és Botondot, az ős István király szentelt koronáját, Kapistrán barátot, Dobót az egri hőst, a hét _magyar vezért_, Zrinyi Ilonkát, egri asszonyokat! ők mind fel fognak támadni újra, föltámadnak unokáik unokáiban, s föltámad velök a hajdani magyar dicsőség!

Magyarország földjét újra el kell foglalnunk. Karddal és tűzzel mutatni meg, hogy a magyar nép életet érdemel. Karddal és tűzzel bizonyítani be, hogy e hazában csak egy Isten lehet úr, a magyarok istene.

Ezt tenni fogjuk. Úgy áldjon meg az ég!

60.

Egy reformált gyülekezet minden ezüst és arany edényeit felküldte a hadi-kincstárba. Rajtunk a sor catholica szentegyházak! Ha most áldoztok, elveszthetitek ezüst szentjeiteket; de megmenthetitek a catholicismust; ha fösvénykedtek, majd a muszka ezüstjeiteket is elviszi s tetejében még görögöt is csinál belőletek.[15]

61. _Bécsi forradalmi jelenet._

– Nyissatok utat a barricádon. A minister parancsolja.

– Bizony nem nyitunk mi!!! otthon parancsoljon a minister.

– Nyissatok utat! Itt a placatumok.

– Csak azért sem nyitunk. Süsd meg a placatumodat.

– Nyissatok utat! Jönnek az ágyúk!

– Állunk elibök!

– Le a barricáddal! A sörhordó szekér nem mehet keresztül.

Erre a szóra hanyat dőlt a barricád.

62.

Vannak, kik egy nagy Ráczországról álmadoznak, melynek határa Kecskemétig terjedne.

No, no! Ominosus hely ti nektek ez a Kecskemét! Emlékeztek-e még rá, mikor a ráczok egy éjjel hadastul rajtamentek Kecskemétre, azt felgyújtották s a szép magyar nőket szőrkötelen hurczolták el lovaik mellé hurkolva?

A kecskeméti biró azonban hirtelen összegyűjtötte a fegyverfogható férfiakat s lóra kaptak, utána eredtek a rabló csordának. Solt körül utolérték s ott a lápságnak szorítva, egyig levágták az egész rácz tábort. Hirmondó sem ment közülök haza.

A szekér maig is embercsontokon jár ott.

Megvan ám még az a nép; mely e csontokkal a földet behintette.

Ez a nép atyafinak nagyon jó atyafi, de ellenségnek nagyon rossz ellenség.

63.

Eljött hát a várvavárt ünnepélyes alkalom!

A katonaság, miután azokat, kik felesküdni nem akartak, elküldték Komáromba – csakugyan felesküdött az alkotmányra.

Azaz: hogy új esküformájában benne van ez a szó is: «alkotmány,» olyformán, mint mikor Aesopusnak meghagyta a gazdája, hogy főzzön neki _lencsét_, ez aztán főzött neki _egy szem lencsét_ egy nagy tálban.

Ez ünnepélyes alkalommal, midőn e szavakat kellett volna a katonaságnak utánmondani: «esküszünk hűséget _első_ Ferdinánd _ausztriai császárnak_», az olasz katonaság egy torokkal kiáltá: «no – no!» (nem!) s nem esküdött addig, míg így nem mondaték neki: «Ötödik Ferdinánd, magyar királynak.»

64. _Nostradamus jövendölése a XIX. század közepéről._

Az egész földön egyszerre fog kezdődni a tavasz. A Vezuvius kitör. Olaszország lángba borul.

Asszonyok fognak hadakozni, gyermekek a piaczon szónokolni, holtak támadnak fel sírjaikból.

A kakas háromszor kukorít.

Új, soha nem látott nap jön fel az égre, mely soha le nem megyen, sugáraitól az egész világ új színbe öltözik.

A sárga hold a fekete égen elhalványul, elvész, a szivárvány lejön az emberek keblére.

A kutyák elhagyják gazdáikat s a farkasok föltámadnak a sasok ellen.

Nem fognak lánczok készíttetni többé. A börtön neve meg lesz átkozva és elfelejtetik.

Nem fog senki kardot hordani többé. A vérontás meg lesz átkozva és elfelejtetik.

Megszünik a gyűlölet, a félelem, a kevélység; szeretet lesz úr a világon.

A pénz elmúlik, nem lesz különbség gazdag és szegény közt. Munkálkodni fog mindenki és boldog leend.

Az isten maga fogja kormányozni a világot, maga tanítandja a népeket s kik e dolgokat helyette végezték, elmúlnak.

A férfi nem fog úr lenni a nő felett. Mindkettő egyenlő joggal fog bírni az isten előtt.

Addig pedig sok anya fogja halálkínok közt szülni fiait és álmaiban véres képeket látand, és a föld megmozduland előérzetében.

A holdban látni fogjátok a véres foltokat s éjjel tiszta égben menydörgés fog hallatni.

A népeket éh- és döghalál látogatandja meg. A templomokban imádkozás közben sokan fölkaczagnak s az ebek vonítani fognak a várak és paloták kapui előtt.

Éjenként magától megszólamlik a tornyokban a halálcsengetyű s nagy fekete pillangók repkednek a levegőben, miknek hátára halálfej van festve.

Ha ezek elmúlnak, az ördög leviszi családját a föld alá s az emberek nem fognak szarvakat viselni sem aranyból, sem ezüstből.

Junius 18.

65. _Egy bukott pecsovics lapszerkesztő licitálja lelkiismeretét._[16]

«A ki vesz, annak lesz, ki ád többet érte?»

Tessék, tessék szép tarka lelkiismeret, fele fehér, fele fekete, ha kifordítom balkézre való, ha befordítom jobb kézre való, ki ád többet érte?

Voltunk mi dühös hazafiak, lettünk hidegvérű hazaárulók, most ismét gazda nélkül vagyunk, ajánljuk magunkat a többet igérőnek.

Kell haragos szabadsághős? itt vagyunk mi. Kell alattomos jezsuita? Nálunknál jobb nem akad. Kell republicanus? communista? oda esküszünk.

Kell áruló, szentségtörő? parancsoljatok velünk. Ez a bőr nyúlik szépen, s minthogy goromba és fekete, nem igen piszkolódik.

Ki ád többet érte?

Mi készek vagyunk összeveszni az egész világgal, vagy hizelkedni az egész világnak, a mint parancsoltatik nekünk.

Akarnak az előfizetők lapunkban egymással összeveszni? Tessék. Akarnak saját magunk képére mászni? Tessék. Mi nyilt tért engedünk mindenkinek minden kigondolható gorombaságokra.

Haragszik valakire a közönség, haragszunk mi is. Szeret valakit, azt mi is szeretjük.

Kinek tetszik szép fiókos lelkiismeret? Rejtek-ajtós, csappantyús, dupla fenekű lelkiismeret? Ki ád többet érte?

Nem tetszik a közönségnek nevünk? keresztnevünk? vezetéknevünk? prædicatumunk? Tessék bennünket újra keresztelni, újra bérmálni. Tessék lapunk nevét újra megváltoztatni. Mi minden indítványt elfogadunk, minden előfizetőnknek van joga egy tetszése szerinti nevet adni a lapnak. Mi mind elfogadjuk és e neveket mind kinyomatjuk a lap homlokára egyiket nagyobb betűvel, mint a másikat. Akár egész lapban egyebet se adjunk, mint csupa czímet.

Vannak igen szép kalendáriomi nevek, mik nagyon ránk illenek, például: Köpönyegforgató. – Hazugságok tárháza. – Herkules csizmája. – Nappali denevér. – Herostrat fáklyája. – Sötétség temploma. – Dupla mákvirág. – Mindenki szolgája. – Irodalmi bravó. – Cosmopolitikus csizmadia. – Szalonnatakaró. – Oroszlánbőr idegen háton. – Liliputi hiradó. – Pokróczhelyettes. – Ildomos szélvitorla. – Patriotikus hernyó. – Hopponmaradt renegát. – Surrogatum ipecacuanhaé steff.

Tessék még többeket is ajánlani.

A ki vesz, annak lesz.

Egy forint, két forint? Ki ád többet érte?

66. _Egy szomorú éj._

Pünkösd vasárnapja volt; a hon atyjai szépen pipáztak és fagylaltoztak a kioszkban öt órától kilenczig.

A nagy kaszárnyában pedig az önkénytesek verekedtek a sorkatonasággal öt órától kilenczig.

Potomság volt az egész, alig érdemlé a rendőrség figyelmét, egy kicsinyt lármáztak, egy kicsinyt kiabáltak, s kilencz óráig mindössze is alig vertek agyon két embert, egy önkénytest és egy katonát.

Kilencz órakor azonban hirtelen lövések verték fel a várost nyugalmából.

A szinházból kifutott a nép, az utczákon a lármadobot verték, a tornyokon félrebeszéltek a harangok. Irtózatos zavar lett.

Az ünnepien öltözött néptömeg között neki vadult alakok rohantak veszett futásban ordítva: «fegyverre! fegyverre!»

A lövések egyre ropogtak. Szabályszerűen, százával egyszerre parancsszóra. Benn irtózatos volt az ordítás, a fegyvertelen önkénytesek az ablakokból kiáltoztak alá: hogy adjanak nekik fegyvert, mert őket le orgyilkolják. Künn a néptömeg egyre növekedett, egyre nőtt a düh, de a kapuk be voltak zárva, s a sötét ablaksorokból az alant állókra lövöldöztek.

Lassankint szálinkózott össze a nemzetőrség: kinek nem volt puskája, kinek meg lőpora; a legtöbb puskák gyutacsosok voltak, s ilyen egész Pesten nem kapható.

Megjelent a polgárőrség, és a huszárok.

Némelyek a kaszárnyát fel akarták gyujtani, mások fellövöldöztek az ablakokra; a legnagyobb rész nem tudta mit tegyen.

Jöttek elvégre a miniszterek. Bátran mentek a legnagyobb veszély közé és buzdíták a népet.