Forradalom alatt irt művek

Part 10

Chapter 103,475 wordsPublic domain

Mikor Magyarország területének nyolcz tizedrésze ki volt véve a törvényes és természetes kormány fizikai behatása alól, mi tartotta volna meg a nemzet számára az elfoglalt részeket? Nem a szeretet-e? Az imádás, semmi kényszerítés, semmi ámítás által meg nem adható ragaszkodás egy ügyhöz, mely veszni látszott, de a mely szent volt.

Míg az osztrák zsoldosokat halálosztó fenyíték veri a csatába, mi tartja össze a magyar seregeket, kik még tegnap a földet szántották s ma az ágyúknak rohannak? Nem a szeretet-e? E szeretet, mely mindent, a mi szép, a mi nagy, Istent, hazát, szülötte földet, jogot és dicsőséget egybefoglal.

Míg az osztrák császár minden darab kenyérért, mit e föld terme, de nem az ő számára, pecsétes levelet kénytelen kiadni, kemény sanctiójával a kötélhalálnak, míg minden utczaszegleten kémeket, minden faluban vészbiróságot kénytelen fölállítani, hogy az emberek ne beszéljék azt, a mit ő hallani nem akar; mi varázs az, mely minden szívet és minden ajkat megnyit, hogy érezze, hogy mondja azt, mit egy egyszerű polgár nem parancsol, – kér a haza nevében; mi iszonyú erő az, mely a semmiből hadsereget teremt, mely e hadseregnek semmiből enni ád, fizeti, ruházza, ha fogy, kiegészíti, mely a földművesnek azt mondja, vedd el falatodat, add a hazának, oszd meg ruházatod vele, hagyd el tűzhelyedet s menj érte csatázni, szedd le templomod harangjait s önts ágyút belőle, ha meghalsz, ne sírj, kiálts éljent a hazának! Nem az a végtelen szeretet-e, melyről csak az ábrándozóknak volt tiszta fogalmuk, míg tettekben nem nyilatkozott, örök és való tettekben, minő az ércz?

Erősebb kormányzási pálczának hiszitek-e a félelmet, mint a szeretetet?

Azt fogjátok rá felelhetni: igen, a bűnnek legyen félelme a törvény szigorúsága iránt.

De a kormányzat nem törvények kiszolgáltatása.

Ti a törvényeket hozzátok, de azoknak kiszolgáltatói nem vagytok, ti még azt sem tudhatjátok, hogy azon törvények, miket ti szigorúaknak alkottatok, szigorúan fognak-e végrehajtatni?

Így azon rendelet, mely a meghódolt megyei tisztviselők kassatióját elhatározza, azokra nézve, kik szívükben vétkeztek a haza ellen, kis büntetés; azokra nézve, kik bensőleg hívek maradtak, igen nagy.

A magyar Corpus Juris szoros egybefüggésben van Magyarország históriájával.

A hol valamely bűnre élesebb törvény van hozva: ott tudni lehet, hogy azon bűn nagyon el volt terjedve. A magyar törvényhozók sok törvényt megalkottak, de egyet sem ok nélkül.

Ha a kassaló rendelet egykor törvényeink közt helyet foglaland, a historikus azt fogja belőle kiolvashatni, hogy 1849 januárjában igen sok hazaáruló lehetett Magyarországon.

Mi azonban tudni fogjuk, hogy akkor nem a hazaárulók száma volt sok, hanem azoké, kik a haza jövendője fölött kétségbe voltak esve.

Hogy igazat mondtam, nem hivatkozom azon körülményekre, mik közt az ellenség által megszállott földek tisztviselői voltak, hanem utasítom a nemhivőket azon inquisitionális aktákra, mik a gyémánt-pör részleteiben adatokul szolgálnak. Azok megmagyarázandják, hogy mint hittek a haza jövendőjében azok, kik legjobban diktálták a guillotint a kétségeskedőkre és eltántorultakra.

Én részemről nem akarnék e tények számára a törvénykönyvben monumentumot építeni, hallgatok róluk orczapirulással s azóta nem jut gyűlöletemnek egy-egy szikrája sem azok számára, kik szájjal vétkeztek, de tán lelkükben, vagy éppen tetteikben hívek maradtak az egy igaz hazához.

CHARIVARI.

Életképek.

1848. Martius 23.

1.

Egy úgynevezett feketesereg is alakult e napokban fekete zászlóval, halálfő a közepén. Itt vonult össze a néhai aristocratiának vert maradványa. Hadd gyászolja mindenki a maga halottjait, ki fehérben, ki feketében.

Már most csak az a kérdés, hogy szin-e a fekete? Az optica azt mondja, hogy az a szinek hiánya. Egy szóval olyan _neutralis_ valami.

2.

Azt beszélik, hogy Metternich itt van valahol Pesten. Sokan már azt is tudják, hogy boltot akar nyitni az életében összevásárolt lelkekkel kereskedendő. Hagyja abba: jó bornak nem kell czégér; _becsületes_ ember, ha el akarja a lelkét adni, mindig talál vevőre.

3.

Két angol utazó érkezett mart. 15-kén városunkba.

Ezek Palermoban voltak, mikor ott a forradalom kiütött; békeszerető lordok lévén, onnan rögtön eltisztultak Mailandba. A mint oda érnek, kiüt a forradalom. Innen szintén odább kelve, utaznak Párisba. Alig vannak ott egy hétig, kiüt a forradalom. Itt ismét felpakolnak, mennek Münchenbe: alig szállnak le a kocsiról, kiüt a forradalom. Rohannak Bécsbe: itt végig se mennek még a városon, már áll a forradalom. Végre is Pestre kergeti őket a sors: s a mint lábukat a partra teszik, itt is kiüt a forradalom. Igy ezek mindenütt magukkal vitték a forradalmat. – Csak odább-odább még mylordok! Itt meg ne állapodjanak, menjenek, járják be az egész világot.

4.

A huszár-nemzetőrség is erősen verbuvál, száma túlhaladja már a háromszázat, mind gyönyörű válogatott szép hazafiak, az egyenruha alig kerül többe háromszáz forintnál. – Tegnap odamegy közibök egy zsiros suhancz, gyönyörűen kitisztítva, mintha sasokkal küzdött s kéményen bujt volna keresztül, s be akarja magát iratni. Kérdik, hogy kicsoda? – _Alföldi nemes_ ember. – (Alföldinek elég alföldi, hanem nemes embernek kissé nagyon ittas volt a fiu.) – De ló kell ám majd ide! – Hiszen ha csak ló kell! (mondaná Bandi a «Csikós»-ban).

5.

Hogy fejlődék a jellem a forradalomban: többeknek a nép szónokai közül a forradalom alatt kalapja, pálczája vagy köpenye tévedt el, s másnap a nép fölkereste őket: hogy kezükbe szolgáltathassa elvesztett tulajdonaikat.

6.

Hir szerint Angliában is köztársaság van már. Az ördög nem alszik, mondja az egyik fél. Nem rövidült meg az isten keze, mondja a másik.

7.

Kecskeméten is kitűzetett a városházára a forradalmi lobogó. Ezt a tanodai fiatalság követelte, mondván: ha a tanács ki nem tűzi, majd kitűzzük mi.

A helybeli katonaságnak megizené a helyhatóság, hogy szépen viselje magát. Fölösleges volt. Azok azt felelték: csak minket ne bántsanak, mi nem bántunk senkit. Nem is volna tréfa, ha a kecskeméti húszezer vasvillás nationalgarde nekitámadna egy mélyen tisztelt lovasezrednek, két óra mulva nem lehetne megismerni: melyik volt az ember, melyik volt a ló?

Hanem a kőrösiek maig sem hisznek semmit. Azt mondják: Schneiderribillió az egész. Aludjunk még egy kicsit.

8.

Egy mélyen tisztelt főbiró úr, a mint a helytartó-tanács rendeletét vette a censura eltörlése felől, ilyenformán irt alispánjának: «a helybeli censort felfüggesztettem s a sajtótörvények kidolgoztatásáig magam vettem által a censori hivatalt.»

9.

Mi lesz már most ezekből a szegény censorokból? (csakhogy már egyszer megértük, hogy sajnálhatjuk őket!) Kovácsmesterek nem lehetnek, mert ők csak békókat tanultak csinálni s ezekre szükség többé nincsen. – Kertészek nem lehetnek, mert ők a virágokat gyomlálnák ki s a maszlagokat tennék üvegházba. – Szabók nem lehetnek, mert az ő ollójuk szabása után a carbonari köpönyegből is gályarab kámzsa támadna. – Ha molnárok lennének, ott igen értenének a vámoláshoz. Legjobb lenne nekik most lapszerkesztőkké lenni s mind azon dolgokat, miket egykor más lapokból kitörültek, egyenkint kiadogatni. Ebből gyönyörű ragout kerekednék s alkalmasint eltartana ebben a században.

10.

Pesti írók nejei egy szépen himzett zászlóval fogják megajándékozni a nemzetőrséget. Ily kedves kezektől varrott zászló alatt aztán öröm lesz csatázni a hazáért. Petőfi ezelőtt két hónappal megirta azon verset, melynek refrainje ez: varrd meg azt a zászlót, feleségem! A költők a világesemények látnokai.

11.

Lajos Fülöpnek a párizsi proletárok collecta útján alamizsnát szándékoznak küldeni. Szegény még útiköltséget is elfelejtett magával vinni. Az volna még szép, ha mint Abdolonymus király, földművelésre szorulna az egykor rettegett monarcha: hogy éhen ne haljon.

12.

Pestmegye rendei közgyülésileg elhatározák, hogy ezentúl minden czímeket megszünteknek fognak tekinteni. Semmi nagyságos, semmi méltóságos, tekintetes, nemes nemzetes urak és asszonyságok többé. Az egyszerű «polgártárs» és «polgártársnő» czimzetek foglalandnak helyet a törvényes nyelvben is. A közéletben eddig is széltére divatoznak már. A chinai falak a szellem egy lehelletétől leomlottak. Több tekintetes nemes vármegyék táblabirái bámulva kérdezik: hát minket hogyan fognak ezentúl titulálni?

13.

Pesten hölgy-nemzetőrsereg van alakulóban; nem volna rossz gondolat. Ha ránk bizná valaki, tudnánk mi oly bataillont összeválogatni, mely előtt lerakná az egész armádia a fegyvert. Egy ilyen amazoni tekintettel több ellenséget le tudnánk győzni, mint valamennyi rozsdás karabinnal, miket méltóságos báró Lederer főhadikormányzó ő excellentiája számunkra kiválogattatott. Mint illenék a szép fürtökre a kócsagos kalap lengő tollaival, a karcsú derékra a bogláros kardkötő: s a fehér kezekbe a még ragyogóbb aczél. Föl, szép amazonaink, a haza mindnyájunké. Víjjuk ki az egri nevet! Adjunk példát a férfiaknak, mutassuk meg nekik, hogy a nők sem félnek az egyenruhától.

14.

Bon soir citoyen Széhenyi! mond valaki a nemes grófnak. – Bon nuit citoyen sansculotte – felelt rá a nemes gróf.

15.

Egy bonmot hallottunk jelszavainkra mondatni s minthogy a tréfa talpra esett, mielőtt elleneink közül valaki elmondaná, magunk teszszük közzé.

Egy citoyen sansculotte neki esik a másiknak s azt hátba üti, mondván: «_szabadság!_» a másik visszafordul: detto hátba üti és azt mondja: «_egyenlőség!_» ezzel kibékülnek, kezet nyújtanak és összeölelkezve mondják: «_testvériség_».

16.

Az országgyülés hozott sajtótörvényeket. Ezek is oly formán ütöttek ki, mind mikor a földműves esőért imádkozik, aztán jégesőt kap. Köszönjük mi az ilyen sajtószabadságot. 10 _ezer pengőt kell_ készpénzben biztosítékul lefizetni annak, ki martius 20. óta divatlapot, 20 _ezeret_ a ki napi lapot ad ki; ki ezt nem tette, egy évi fogságra büntettetik. E szerint mi valamennyien, kiknek azóta lapja megjelent, ingyen szállást kapnánk egy esztendeig. Nem volna rossz gondolat, így igen jól kijátszhatnók a háziurakat. Kisebb-nagyobb vétségekért _egy naptól_ fogva négy évi börtönt remélhetnek az illető írók. Honoráriumnak elég bőkezüen van osztva. _Nem szabad megsérteni a törvényhozó testületet._ Ez legmulatságosabb.

Vajjon mikor a tens rendek a váltótörvényeket hozták, miért nem kötötték ki, hogy a törvényhozó-testület tagjait nem szabad exequálni? Könnyű volna így törvényeket hozni, hogy maga a törvényhozó-testület kivétel legyen alóla. Csak a mi az Istenhez megy és az Istentől jön, az a szent; a többi megbiráltatik. Önök el látszanak felejteni: hogy önök nem urai a népnek, hanem csak küldöttei. _Megsérteni_ senkit sem szabad a sajtónak, de _megmondani az igazat_ mindenkinek szabad és kötelesség.

17.

Van itt körülünk egy (talán több is) újdonan sült nemes ember, ki tavaly vásárolta a nemességet, persze nem vérén, mint Árpád alatt bejött ősapáink, hanem jó pénzen, mint sok más egyéb megvásárolható dolgokat; most ez azt kérdi: hogy hát ő neki ki adja vissza a pénzét, a mit a czímeért adott? – A kutyabőr így hangzik: «birja pedig ő és az ő maradékai mind ezen jogokat _örökkön örökké tartandó időkig_.» Ennek is furcsa fogalmai támadhatnak az örökkévalóságról.

18.

– Nem értem én ezt, – mond egyik communista a másiknak, – ha mindent egyenlően felosztunk egymás közt s te holnap a te részedet mind beiszod, mi lesz akkor?

– Ujra osztozunk!

April 2.

19.

Édes öcsém, te is azt mondod, a többi is azt mondja: _utolsó_ csepp vérünket a szabadságért! Szeretném már azt is látni, a ki az első csepp vérét felajánlaná!

20.

– Kaptál «_Ferencz-emlék-pénzt?_ Kérdi egyik bécsi a másikat?

– Nem én.

– Nesze, adok én egyet. S ezzel kezébe nyom egy – két garasost a harmincz krajczár felirattal.

21.

Egy püspöknek a szivét holta után bebalzsamozták. Testét eltemették a k*i sírboltba, szivét a sz*ibe. A teste fölé ily sírfeliratot tőnek: «itt fekszik egy _szivtelen ember_». A szive fölé pedig ezt: «itt fekszik egy _embertelen sziv_».

22.

Egy censor nem tudott francziául s ezért minden franczia szót kitörült, a mi elébe akadt, irgalom nélkül. Azt mondta, hogy őtet nem lehet azáltal megcsalni, hogy az ember dolgokat ír, miket ő nem ért. – Egy másik pedig nem értette az új szavakat, s ezért mindent a párizpápaiban keresett utána. Egyszer Döbrentei egy kéziratát birálta. Látja e szót: «kontár». Quid hoc est? Non intelligo. Posui ipsi «kantár». Másutt látja e szót: «erény». Nem érti. Teszi helyette «remény» stb.

23.

Az elhatározó percz itt van. Midőn e sorokat irjuk, éjfél van, a szabadság tere tömve van néppel, mely rivallja: fegyverre! fegyverre! Fáklyavilágnál olvassák föl a ministerek a királyi kegyelmes leiratot, mely tudtunkra adja: hogy a király adott szavát nem akarja beváltani. A nép rivallja: Megcsaltak bennünket, fegyverre, fegyverre! A harangokat félre akarják verni. – Most vagy soha! ezen szavakkal végzi beszédét az egyik minister. Ki kell hirdetni az országban: hogy a haza veszélyben van. Itt vannak késedelmeskedésünk keserü gyümölcsei. Mindennap hinni, mindennap megcsalatni és mégis mindennap ujra reményleni! A végső perczre jutottunk. Ki fog a polgárvérről felelni, mely a vakhit miatt omolni talál? Egyetlen reményünket még a nádorban helyezzük. Kívüle csak az Isten és a kétségbeesés velünk. – Szegény hazám, szegény hazám! – – –

Ápr. 1. Vége az aggodalmaknak. A király mindenbe beleegyezett. A ministerium fel van állítva. Egy óra óta mindenütt béke és rend.

*

Az országgyűlés eloszlik. Ez nem nagy baj, ennél nagyobb szerencsétlenség is történt már Pannoniában. Azzal rágalmazzák a haza aranygombos atyjait, hogy félnek hazamenni. Félnek? Ugyan miért? Nem féltek akkor, mikor minden diæta végével ujnál-ujabb terheket vittek haza a népek nyakába, s félnek most, midőn a szabadság hírével térnek haza? Most félnek a hazameneteltől?

Tán még jobban félnek az ismét el nem jöveteltől?

Könnyen megeshetik. A jövő országgyűlésnek alkalmasint más arcza lesz, mint az eddigieknek. Ezt megjövendölheti az ember, a nélkül, hogy Sybilla volna.

24.

X. lap szerkesztője megköveti a tens nemes vármegyét: hogy adják vissza neki a censorát, mert ő nem akar senki fiáért felelős lenni. Bizony pedig már Oroszországban is el van törülve a censura, a mennyiben tudniillik semmit sem szabad nyomatni.

April 9.

25.

A pesti polgárság szörnyen haragszik a _vörös_ szinre. Azt hiszi, hogy ez mindjárt _guillotint_ jelent. Az «_egyenlőségi_» század bajnokainak ismertető jele vörös szalag lévén, szombaton délután ezek közül nehánynak osztattak ki a legelső forradalmi ütlegek; szalagaik letépetvén karjaikról. Sőt annyira ment a vörös szín elleni harag s a nemzeti szín iránti szeretet, hogy a kocsmárosoknak megizentetett: mikép a paprika tartó mellé só és majoránna-tartót is tegyenek, s ezentúl minden veres-szakallú ember zöldet, fehéret tartozik a szakállában viselni; különben botba fut.

26.

N. K… i atyánkfiainak körülbelől ilyen dictionariumot adtak a kezébe illető hatósági vezéreik, mikből aztán nagyot érthet a ki akar; de nem az igazit.

_Szabadsajtó:_ Ugy mint szabad lesz szüretkor minden embernek bort mérni.

_Reform:_ Minden ember református fog lenni, azaz: kálvinista.

_Egyenlőség:_ Kinek mije van, azon megosztozunk.

_Szabadság:_ Üthetjük már a zsidót; senki sem bánt érte.

_Nemzeti őrsereg:_ Igy akarják a szegény embert beverbuválni a katonaságba, elvinni Muszkaországba. Köszönjük akkor az estáncziát!

_Közteherviselés:_ Nem fizetünk többet a papnak.

_Urbéri viszonyok megszüntetése:_ Ezentúl a földesúr szántja a jobbágy földjét.

_Esküdtszék:_ Kikergetjük a senatorokat a városból.

27.

_A nemesség megszüntetése._ Hát nem lesz többé haute-volée bál? Hát a parasztnak is be szabad jönni a casinóba? Hát a leeresztett hajú leány-asszonynak is le szabad ülni arra a padra, hol a kalapos kisasszony ül? Hát a varga leánynak is szabad lesz már parazolt hordani? Hát a kékbeli ember semmivel sem lesz alábbvaló, mint a zöldbeli ember? Hát civis lesz már most minden ember? Hát nem lesz már most a theatrumban sem első hely, sem kakasülő? Hát nem csapjuk meg már a parasztot többet? – Eh, hisz ez égbekiáltó!

28. _Nemzetőrség._

– Jobbra kanyarodj!

– Mit gondol szomszéd, komám uram, nem jobb volna balra kanyarodni?

Ápril 16.

29.

Mi hir Kis-Ázsiában? Kis-Ázsiában annyira divatba jöttek a fáklyás-zenék, hogy jelenleg egy kölcsön-fáklyás-zenét-adó-társulat látta jónak a világra jövetelt, mely által minden részvényes tag sorshúzás útján részesülni fog e megtiszteltetés nemében. Ha a társaság például 365 tagból álland, mindennap egynek neve kihuzatik s az, fáklyás-zene kiséret mellett, körülbelől ilyenforma dictióval fog felköszöntetni: «Tekintetes táblabiró úr! Önnek érdemei elszámlálhatatlanok, nem szűkség őket hosszasan felemlítenem, de nem is czélszerű, mert a fáklya drága, s pedig holnapra is kell; elég legyen ön magasztalására annyit felhoznom, hogy ön a részvényét pontosan lefizette, minélfogva van szerencsénk önnek háza elejét szurokfüsttel megdicsőíteni; éljen!» A fáklyák pedig ott helyben rögtön eloltatnak, s gazdálkodás tekintetéből másnapra eltétetnek s ez így megyen, míg az év lejár, minden istenáldott éjjel.

30.

Az erdélyi kormányzó ilyen szép atyai szavakkal nyugtatá meg a petitiót benyujtó népet: «hallottam: majd meglátom; most pedig _takarodjanak önök haza_.» Nem hosszú, de szép!

31.

Egy nógrádmegyei faluban kérdi a földművelő nép a paptól: ki adta nekünk a szabadságot? A pap felelé: a császár, a ti apátok! Elmentek azután a zsidóhoz, a ki pálinkát mér, kérdik tőle ugyanazt, ez azt felelé: a nemes urak adták e jókat. Melyik mondott már most igazat? Kérdik végre a szolgabirótól. Ez is azt felelé: hogy a kaputos urak voltak olyan jók. «Na, mond erre a falu szája, ha ez így van, nem kell nekünk a pap; hanem a zsidót megteszszük a jövő restellatión esküdtnek.

32. _Insurrectionalus jelenet._

Jön az éjjeli őrvonal. A laktanya előtt nadrágbadugott kézzel pipázik a strázsa és nem mozdul. Kérdé a patrouille-vezér: hogy mért nem kiált queraust? Van eszem, felel a táblabiró-silbak rendületlen phlegmával, mikor azok odabenn a meleg szobában makaóznak, ordíthatok én, a meddig tetszik, még sem jönnek elő.

April 23.

33.

Párisnak egy városnegyedében már nem fizetnek házbért. A zsellérek a communismus elveihez csatlakoztak, a háziurak ki vannak barricadozva. A minapi népgyűlésen a pestiek is gyakorlatba akarták hozni e nemadózási rendszert. Persze, ha voksolásra kerülne a dolog, a háziurak iszonyú kisebbségben maradnának. Annyival is inkább, mert az okoskodás nagyon is gubára ragadó. A háziurak az ő zselléreiknek zsarnokai: mind meg annyi Lajos Fülöp en miniature. Egy orosz czár mindegyik külön.

A háziuraság eszméje egy az absolutismussal, egy a zsarnoksággal.

Mert:

1. A zsarnokokat nem a nép választja, a háziurakat sem. Maguk teszik magukat háziurakká.

2. A zsarnokok a népet szertelen adóval szokták terhelni; a háziurak szintén.

3. A háziurak még csak nem is «Isten kegyelméből» uralkodók, mint ezt a királyok szokták neveik után irni.

4. A háziurak a világosságnak esküdt ellenségei, bízonyítja ezt Budapesten minden lépcső és folyosó.

5. A háziurak csupán megvesztegethető ministereket tartanak, kiket a köznapi világ házmestereknek nevez.

6. A háziurak egytől-egyig absolut monarchák, dalai lámák, orosz czárok, török sultánok, Nérók, Caligulák és Dsingiszkánok, házmestereik mindmegannyi Guizot, Metternich, Paskevics, Apponyi, Radeczky, török basák, mandarinok, hetmanok és administrátorok!

Minthogy pedig republikánus országban ejusdem farinæ urak számára nincsen türelem többé, azért Párisban a háziurak ünnepélyesen detronizáltattak.

Csak hogy ne ebben kezdjétek Párist utánozni, kedves magyarjaim.

34.

A mult napokban ismét nagy rakétás ünnep volt: az ablakok jól ki voltak világitva, a görögtüz is meglehetősen sikerült, sok helyütt olajos papirosra festett képek látszottak. A nép bámulta őket.

A többek között legnevezetesebb volt egy tömlöcz ablaka a megye házában, ez is ki volt világitva. A benne lakó raboknak mart. 15-kén kellett volna a magok évnegyedes huszonöt pálczaütését fölvenni. A forradalom napjai róluk is elvonták a baromi büntetést. Utolsó garasaikat tették össze, hogy tömlöczük ablakát e nagy nap emlékére illően kivilágíthassák.

35.

A vidéken egy zsidó-árendás megfogad egy nemes legényt kocsisnak. A nemes legény teljes életében illő büszkeséggel utálván a dolgozást, a mint hallja, hogy nincs többé robot, fut a gazdájához, kezébe nyomja az ostort s búcsúzik tőle, mondván: «megjött a szabadság, Iczik gazda; nem dolgozom én kendnek többet.» – A zsidó megérti a dolgot s azt mondja: «no János, ez ugyan nagyon jól van; még eddig nem mertem kendnek megmondani; de már most, ha eljött a szabadság, én is meg mondom kendnek, hogy kend egy semmirekellő lusta filkó. Isten megáldja János.

April 30.

36.

A miniszteriumhoz ez ideig 1642 folyamodvány nyujtatott be. Mind hivatalt kérnek, de egyik sem mondja meg, hogy mifélét? Magyar ember természetesen universalgenie szokott lenni, kivált ha még táblabiró fajta. Kilencz iskola padjába belefaragta a nevét s mikor a tizedikből kimenekül, ott van, hogy mindent tud a világon, a mire szüksége nincsen. Ilyenkor aztán csak az a kérdés, hogy cserzővarga legyen-e, vagy miniszter? Mindkét pályára egyenlő előkészletei vannak. Mikor magyar nemes ember a fiát iskolába küldi, azt mondja neki: «tanulj fiam; tebelőled még palatinus is lehet.» S az aztán szörnyű baj, mikor egynehány százezer ember egyebet nem tanul, mint minek csak palatinus korában vehetné hasznát.

37.

A minap oda megy egy német Klauzál miniszterhez, mint sok más német.

– Karsamadiner! – Jó napot, polgártárs!

– Ah, excellenz, nem ismer engem?

– Nincs szerencsém, polgártárs.

– Én vagyok az a friseur, a ki ő excellentiájához a premier miniszterhez jártam tavaly országgyülés előtt.

– Ah! nagyon szép! mivel szolgálhatok önnek polgártárs?

– Nagyon furcsa körülmény hajtott ide excellentiádhoz, magam sem tudom, hogy kezdjem? de nem volt máshoz bizodalmam. Eddig az volt a czímerem egyik felére felirva, hogy «friseur» a másik felére pedig az hogy:» coiffeur», jobb lett volna ugyan azt irni helyette, hogy: «perruquier», mert ez szebb is, nobelabb is és legalább magyarul van; hanem már most meg akarom változtatni a feliratom a miniszterium tiszteletére s e végett bátorkodtam folyamodni, vajjon méltóztatik-e beleegyezni, hogy így irjam «fodrász?» vagy pedig igy, hogy «hajfodrász?» Én a miniszter úr ő excellentiája válaszában tökéletesen meg fogok nyugodni.

Képzeljük már most e kérdéshez Klauzálnak elpusztíthatatlan türelmű szelid képét, melylyel ő a folyamodónak egész türelmesen felelé: legjobb lesz, irja ön igy: «hajfodrász!»

Milyen huszonötöt csapatott volna erre egy torontálmegyei szolgabiró!

Május 7.

38.

Egy sógor-lap csunyán kifakadt ellenünk. Azt mondja, hogy köszönik a németek a mi _csókjainkat_, ha mi pénzt meg katonát nem adunk nekik Olaszország ellen.

Hát te azért jöttél ide csókolózni, mert azt hitted, hogy ez a jó bolond magyar neked minden csókért kád aranyat ajándékoz?

Tiz milliót egy csókért! Te! Hisz ennyit _Cleopatra_ sem kapott. Nálunk becsületes magyar ember, ha valakit megcsókol, tartja tisztességnek, s a ki itt pénzt kér a csókért, annak nem szabad nappal járni az utczán.

39.

A dicsőségesen elmult fáklyás-zenék egyikénél egy budapesti nemzetőrkapitány kirendelte a századját – fáklyát vinni. Vajjon nem fognak bennünket majdan kukoriczafosztásra és hajtóvadászatra st. eff. is kirendelni?

Nem értjük mi egymást.

A nemzetőrség eszméje pogányul el van sántítva.

A nemzetőr nem silbak. A nemzetőrnek nem kell prezentirozni tudni, nem is szabad.

A nemzetőr nem drabant. A nemzetőr nem arravaló, hogy éjjel a korcsmákat vizsgálja, s a proletáriusokat pórázra szedje.

A nemzetőr nem bakter. A nemzetőr nem azért van a világon: hogy a tisztelt házi urak nyugodtan fekhessenek az ő füleiken.

A nemzetőr nem díszpolgár. A nemzetőrnek nem az a dolga, hogy tarka ruháját és fényes fegyvereit parádézni hordja, mikor nagyuraknak kell gyönyörűséget szerezni.