Part 17

Deák magához rendelt egy-egy országgyülési elnöki titkárt. Többnyire Juraszek Ferencz barátom s később volt képviselőtársam volt ott, ki akkor Ghyczy Kálmán elnök mellett fungált. Deák maga írta művének legnagyobb részét, de ha elunta az írást, toll alá diktálta az oda rendelt elnöki titkárnak.

A reggeli séta után Deák nyolcz, néha fél kilencz órakor rögtön a dologhoz látott. S dolgozott egyfolytában délig. Akkor lement ebédelni. Ebédnél barátaival beszélgetett. Délután három órakor ismét munkához ült s dolgozott esti hét-nyolcz óráig. Ekkor ment ki sétálni.

Természetesen szivarfüstnél folyt a munka. Az ő szájában a szivar soha sem aludt ki. Kellett füstölni a titkárnak is. Ott volt a szivar nyaláb számra skatulyában. Deák rendesen két harmadát szivta el szivarjának szivó nélkül, akkor félretette, de nyomban ujra gyujtott.

A nyári forróság igen nagy volt. A nagy meleg iránt Deák nem volt érzéketlen, se közönyös. De a titkár nem feszélyezte őt. Letette kabátját, mellényét és vastag fekete selyem nyakkendőjét. Egy-rét ingben dolgozott, természetesen bezárt ajtóknál. Ha egyszer ajtaját bezárta, kopogtathatott ott a magyar birodalom legnagyobb ura vagy legelső államférfia, az »öreg ur« írt vagy diktált tovább, néha hangosabban, mint szokott, de azért az ajtó meg nem nyilott.

Benső barátainak mindamellett tett némi engedményt. Megengedte ugyanis, hogy ebéd után felmenjenek hozzá lakására s délután három óráig nála társalogjanak. Ekkor ő is anekdotázott. A feliratról beszélni nem engedett, sem maga nem beszélt semmit.

Leggyakrabban látogatták zalai követtársain s néhány kisebb nevü férfiun kivül Szalay László, báró Kemény Zsigmond, Klauzál Gábor, Szentiványi Károly, gróf Andrássy Gyula, Lónyay Gábor és Menyhért, Bittó, Csengery, báró Eötvös József, Gorove, Kazinczy Gábor, Bónis Samu, Ghyczy, Justh József, Somssich Pál, Trefort, Bezerédy László, az öreg Bernáth Zsigmond, Hunkár Antal és többen.

Egy délután a következő mulatságos jelenet történt.

Pontban három órakor Deák órájára nézett s a titkárnak szólt. Ez volt a jeladás arra, hogy az uraknak távozni kell. Azok el is siettek s egy percz alatt üres volt a társalgó terem. Deák nyugodtan leült asztalához és írt.

A mint egyszer gondolataiba mélyedve a legnagyobb buzgalommal dolgozik, szobájának egy sarkából rettenetes hortyogás üté meg fülét. Oda néz haragos szemöldökkel s látja, hogy a kényelmes karos székben Klauzál Gábor ül és aluszik. Feje hátraszegve, jóságos komoly arcza a plafont felé fordulva, hortyog hatalmasan. Ő bizony még akkor aludt el a nagy melegben, mikor ott volt a társaság s mikor az »öreg ur« kizárta barátait, ő észrevétlenül ott maradt a sarokban s aludt tovább.

Deáknak egy futó mosoly vonult el ajkai körül. Fölkelt, odament Klauzálhoz, forradalmi minisztertársához, megfogta vállát, megrázta becsületesen s midőn Klauzál fölébredt, ezt mondá neki:

– No eredj Gábor te is a többi után, orgona kiséret mellett nem szokás feliratot készíteni.

Augusztus 6-án kész lett a felirat. 7-én Deák közölte barátaival. 8-án felolvasta a képviselőházban. A felolvasás negyedfél órán át tartott szakadatlanul. Felolvasás közben Deákot két izben Szalay László váltotta fel. De több mint kétharmadát Deák olvasta, Szalayra alig jutott egyharmada.

Hol vannak e felirati javaslatok kéziratai?

Az elsőé, mely egészben Deák sajátkezü kézirata, Dániel Pál barátom birtokában van. Deák maga adta neki e szavakkal:

– Ne Pali, neked adom, nálad bizonyosan nem hányódik el, mint nálam. Majd ha kérem, add vissza.

Sohase kérte vissza.

A második felirat kézirata talán a 61-iki országgyülés iratai közt feltalálható. E kézirat némely részben másnak s leginkább Juraszek Ferencznek keze irása.

II.

Az 1865-iki országgyülés koronázó országgyülés volt. De mielőtt a koronázásra rá került volna a sor: előbb még a porosz-olasz szövetség ellen végig kellett harczolni a háborut, el kellett veszteni a königgräczi ütközetet, sőt a magyar emigrácziónak is egy betörő hadcsapatát Klapka vezérlete alatt látnunk kellett az ország határszélein.

A koronázás előtt három feliratot kellett a képviselőháznak felküldeni.

Miniszterium nem volt. E helyett Majláth mint korlátnok, Sennyey mint tárnokmester képezték a kormányt. Erdély és Horvátország s Fiume és a Határőrvidék nem volt jelen az országgyülésen. Az ország abban az állapotban vala, melyben Bach és Schmerling hagyta.

Az 1861-iki feliratoknak az az eredményük volt a 65-iki választásoknál, hogy tizenöt-húsz képviselőt kivéve, csaknem minden jelölt azzal a világos programmal lépett föl, hogy ő Deákot fogja követni. De azért az országgyülés elején mindjárt négy párt alakult. A szélsőbal, mely Magyarország és függetlenségét írta zászlójára, melyben az emigráczió tagjai: Simonyi Ernő, Irányi Dániel, Helfy stb. még nem vehettek részt, s melyet Kállay Ödön, Madarász József és Böszörményi László vezettek. Továbbá a szélső jobb, az akkori kormánypárt, gróf Apponyival az élén, harmincz-harminczöt tagból állva. Ez a főrendiházban oly erős volt, hogy Deák egyik felirata csakis négy szótöbbséggel győzhetett. Továbbá a valódi Deákpárt, melyet jobbközépnek is neveztek, végre a balközép, élén Tiszával, Ghyczyvel, Nyáry Pállal, Bónis Samuval. Ezt tigrispártnak nevezte el 1866. januárban Ludasi Gans Mór az Apponyi-párt lapjában, a »Magyar Világ«-ban s e név a koronázásig rajta maradt. A tigrispárt mintegy kilenczven tagból, a Deákpárt mintegy száznyolczvan tagból állott.

Az országgyülés deczember 10-re volt összehíva. Alakuló pártgyülését a Deákpárt 1866. január 22-én tartá az Európa vendéglőben. Pártelnökké Klauzál Gábor választatott. Ezután a tagok összeirták magukat. Voltak 181-en. Bánó József azt jelenté, hogy egy társaságban 20 balközépi férfiu kijelenté, hogy ő is idejönne, ha meghivnák őket, egy másik képviselő kijelenté, hogy Ghyczy Kálmán is hajlandó volna meghivásra idejönni. Deák azt mondá e kijelentésekre:

– Nem vendégséget tartunk mi, hova meghivásra kell megjelenni, e kör nem zárt kör, ide mindenki bejöhet s ha őszintén hozzánk csatlakozik: szivesen fogadjuk.

Ugyanezen az értekezleten indítványozta Deák, hogy egy felirati bizottság alakíttassék. E bizottság harmincz tagból volt összeállítandó, kik közé tizenkilencz deákpárti, kilencz balközépi és két szélsőjobb indítványoztatott. A szélsőjobbról gróf Apponyi György és Bartal György voltak a jelöltek.

Két nap mulva, január 24-én, a balközép is alakuló gyülést tartott a Tigris vendéglőben. A 30-as bizottságot ők is elfogadták, a pártarányt e bizottságban ők is helyeselték, de a Deákpárt kijelölt emberei közül csak 9-et fogadtak el, a többire nézve kinek-kinek szabad elhatározására bizatott a szavazás. Szavazhattak a kijelöltekre vagy másokra. A szélső jobbot egészen kihagyták s báró Kemény Zsigmond ellen, továbbá Fest Imre, gróf Csáky László és Kandó Kálmán ellen nagy agitácziót csináltak.

Mindamellett az Európa vendéglőbeli lajstrom nyert többséget január 27-én. Legkevesebb szavazatot Jókai Mór nyert, mert a Deákpárt meg ő rajta akart báró Keményért boszut állani.

A felirati bizottság már megalakult s működését meg is kezdé, mikor ő felségeik január 29-én Budapestre jöttek. Épen uri bál volt az Európa nagytermében. A császárné kiséretéből többen óhajtottak volna ott megjelenni s a császárné főudvarmestere ezt közlé a rendezőséggel. A rendezőség néhány tagja azonban kijelenté, hogy udvari emberekkel és katonatisztekkel ők együtt nem mulatnak s igazi honleányok nem tánczolnak. Megjegyzendő, hogy az Almássy összeesküvés áldozatai akkor még a börtönt szenvedék. No hiszen, lett erre az udvarnál rettenetes riadalom. Az udvari személyzet nem akart kevesebbet, mint hogy a fölségek rögtön pakoljanak s menjenek Bécsbe, a magyar rebelliseket pedig vasra kell verni. Midőn a császárné megtudta e báli botrányt, mint a bécsi lapok nevezték, kezét tördelve így kiáltott fel: »Mein Gott, was werden die Herren Erzherzoge dazu sagen?« (Istenem, mit mondanak ehhez a főherczegek.)

A felirati bizottság az akadémiában tanácskozott. Elnöke volt gróf Andrássy Gyula, előadója: Csengery Antal. A felirati javaslatot készen Deák Ferencz terjeszté elő. Ezt minden tag számára lelitografálták, de minden tag becsületére fogadta, hogy a bizottság tárgyalásait s a felirat szövegét titokban tartja s a hirlapoknak oda nem adja. Midőn e miatt egykor valaki a deákpárti körben zugolódott, azt felelé Andrássy gróf:

– A titoktartást megfogadtuk, meg is álljuk; ki szeretné a nyulpecsenyét, ha akkor hoznák az asztalra, mikor a nyulat nyúzzák?

A felirati javaslat egészen Deák műve. Néhány lényegtelen módosítással elfogadta a bizottság, február 8-án előterjesztetett a képviselőházban s tárgyalása 15-re kitüzetett. Előadója a házban Csengery volt.

Érdekes és izgalmas napok voltak ezek is.

A felirati bizottságban egy kínos jelenet történt egyszer. Deák Ferencznek és gróf Apponyi Györgynek rettenetes összeütközése.

Apponyi a bizottságban egy hosszabb módosítványt adott elő, mely elburkoltan az októberi diploma elfogadását s Magyarország alkotmányának erre alapítását tartalmazta.

Kemény Zsigmond felszólítá Apponyit, hogy ne beszéljen ilyen burkoltan s adja elő nézetét világosan.

Apponyi aztán előadá, nézete szerint az októberi diploma a legnagyobb vivmány, melyet elérhetünk s melyre számíthatunk.

Deák erre rettentő haraggal fölállott s tartott egy olyan beszédet, a minőt ő se tartott soha. Elszámlálta a konzervativ párt bűneit s összetörte Apponyit, az egykori alkanczellárt úgy, hogy az többé Magyarország politikai közéletében nem szerepelt. Azt mondá a többek közt, hogy a magyar nemzet ellen sem magyar, sem idegen ezer év óta nagyobb bűnt nem követett el, mint azok, kik az illir mozgalmat felszították s a 48-iki eseményeket, tudva, szándékosan előkészítették. S most – úgymond – mikor a nemzet és fejedelem ujra azon az úton van, hogy egymást megértse, most ismét előállanak azok a férfiak, hogy útját állják az üdvös közeledésnek. Engesztelhetlen haragja s a legsúlyosabb érvek özöne borítá el szavai alatt a konzervativ párt férfiait.

Tartott vagy egy óráig a beszéd. A jelenlevők elképedve hallgatták. Apponyi reszketve, halotthalványan ült székén. Deák után sokáig senki se szólt. Később Apponyi fölkelt s távozni készült. Távozás közben mondá:

– Félek, hogy gyönyörü csikóimnak, miket a koronázásra tanittattam be, nem vehetem már hasznukat.

Deáknak e beszédét a világ legnagyobb és legszebb szónoki művének mondák a jelenvoltak. A beszéd nincs meg. Gyorsíró nem volt jelen. Jókainak, ki jelen volt, csak később jutott eszébe jegyezgetni. A legszebb részeket ő sem jegyezheté fel. De azért az ő jegyzetei némi halvány képet nyujtanak a beszédről. Abban az időben – jól emlékszem rá – szájról-szájra menve a beszéd sok része köztudomásuvá vált. Másnap mondá Jókai, czélozván arra a körülményre, hogy Apponyiék lapja mindig a tigris-pártot – a balközépet – támadá:

– Apponyiék addig kerülgették a tigriseket, míg rábukkantak az oroszlánra.

Valóban úgy is történt.

A felirati általános vita február 20-ig tartatott, a részletes 24-ig.

Február 22-én a részletes vitánál tartá Deák legnagyobb és legszebb beszédét azok közt, melyek ránk maradtak.

A beszédnek óriási hatása volt. E beszéd volt a konzervativ pártnak akkor halotti beszéde. Ettől kezdve az Apponyi-párt örökre megszünt. Tagjai elszéledtek, a parlament tárgyalásaiban többé részt nem vettek s még a koronázás után a következő országgyülésre se vállaltak mandátumot.

– E beszéd után, – mondá nékem Ürményi Miksa később, – e beszéd után csak mi ketten, gróf Zichy Nándor és én maradtunk a parlamentben s vállaltunk mandátumot, hogy legyen mégis hírmondó az egykor oly hatalmas konzervativ pártból.

Báró Sennyey bejött ugyan a parlamentbe 1872 őszén, de külön pártot nem alakított. A külön konzervativ párt csakis 1875 tavaszán, a fuzió után, alakult meg, a 66-iki feloszlástól épen kilencz esztendőre. De három év mulva ez is meghalt a nélkül, hogy e három év alatt is élt volna. 1878-ban egyesült a középső ellenzék elemeivel s alkotá az egyesült ellenzéket.

A 65-iki országgyülés első felirata tehát a konzervativ párt megszünéséről nevezetes. De e felirat részletes tárgyalása alatt még egy más érdekes dolog is történt, mely azonban sokkal kevésbbé maradt emlékezetben.

Erdélynek külön országgyülése volt 1865-ben. A 48-iki törvényekkel ugyan ez ellenkezett, de az udvar a 48-iki törvényeket épen nem akarta úgy egyszerüen végrehajtani. Az Erdélylyel való uniót is csak az esetben volt hajlandó megszivlelni, ha azt még egy országgyülés, mely képviseleti alapon jön össze, helyben fogja hagyni.

Helyben is hagyta s most már nem volt tettleges akadály abban, hogy az erdélyi képviselők is Budapestre jőjjenek.

1848. óta először! Tizennyolcz esztendő óta nem látott Budapest erdélyi képviselőt.

1866. évi február 22-én jelent meg az első. Épen Deák nagy beszédének napján.

Gyula-Fehérvár egyik képviselője volt ez. Fiatal ember, középmagas termettel, kopaszodó homlokkal, de mosolygó arczczal. Egyszerü fekete díszben jelent meg ott a Nemzeti Muzeum dísztermében, a hol akkor a gyülések tartattak. De megjelenése harsogó éljenzésre ragadta a házat. Sok képviselő fölemelkedett helyéről, úgy adott hangot kitörő érzelmeinek.

E mosolygó férfiu, ez ifju törvényhozó pedig nem volt más, mint báró Kemény Gábor, a későbbi közgazdasági miniszter.

Sohase kapott többé oly egyetemes, dörgő éljent.

DEÁK UTOLSÓ BÉCSI ÚTJA.

_(Visszaemlékezés 1867-re s az első nagy egyházpolitikai kérdésre.)_

A kiegyezési tárgyalások alatt a hazai főpapság szenvedőlegesen viselte magát. Nem vélte időszerűnek kifogásait érvényesíteni az 1848-ik évi törvények ellen, melyek az egyház és iskola kormányzati ügyeinek vezetését is parlamenti felelős miniszterre bízták s a parlament interkonfesszionális ellenőrzése alá helyezték.

Az egész nemzetnek pártkülönbség által meg nem zavart egyetlen kivánalma volt a 48-iki törvények visszaállítása. Restitutio in integrum: ez volt a jelszó. A főpapság elég hazafias és elég eszélyes volt az ő külön álláspontját nem hangsúlyozni.

A bibornokprimás, Szcitovszky agg volt és beteges. A kiegyezés létrejöttét nem érheté meg, az országgyülés elején meghalt.

A főpapság nélkülözte szokott vezetőjét. Különben a konzervativ Apponyi-párttal tartott, de mikor ez Deák heves támadásai alatt széttöredezett, a főpapság is hallgatag maradt.

De nézetéről – mint a következés megmutatta – nem mondott le.

A kanczellár Mailáth György volt, ki, valamint báró Sennyey Pál tárnokmester is, a konzervativekkel tartott. Mailáth ismerte és helyeselte a főpapság külön nézetét. A mit csak kanczellárságának utolsó napjaiban árult el az esztergomi primás kinevezésével. Ámbár, s ezt itt hangsúlyoznunk kell, maga Mailáth nem erőltette a dolgot s egyáltalán nem exponálta magát a magas klérus programmja mellett.

1867. januárban már odáig érlelődtek a viszonyok, hogy a magyar felelős miniszterium kinevezésére került a sor. Belcredi állása meg volt ingatva s a korona Beust báró támogatása mellett is el volt határozva az alkotmányi és államjogi viszályt Deák Ferencz javaslatai szerint megoldani s az ország kormányát Deáknak és társainak adni át.

E helyzetben egészen természetesnek, a politikai ildom követelményeivel egészen összeférőnek volt tekinthető az üresedésben levő esztergomi érseki és primási állás betöltésével néhány napig várakozni s ily magas méltóságnak, ily nagy közjogi hatalomnak s ily nagy javadalomnak adományozását a néhány nap múlva kinevezendő törvényes kormányra hagyni s ennek engedni át.

Mindamellett Mailáth György a korona elé terjeszté, hogy Simor János győri püspök az esztergomi primási székre sürgősen neveztessék ki. A korona elfogadta a tanácsot s 1867. január 20-án aláírta a kinevezési okiratot.

Erről előzőleg se Deák Ferencz, ki otthon az ügyeket vezette, se gróf Andrássy Gyula, ki miniszterelnök leendett, se báró Eötvös József, ki a kultuszminiszteri tárczát volt átveendő, nem bírt tudomással.

Bécsi jól értesült lapok hozták a hírt január 22-ikén. Megjegyzendő, hogy a hivatalos lapok mind Bécsben, mind Pesten mélyen hallgattak a kinevezésről.

A kinevezés híre a Deák-párt köreiben nagy visszatetszést szült. Deák maga helytelennek mondá bizalmas körökben. Andrássy gróf épen nem csinált titkot neheztelő érzelmeiből. Vérmesebb deákpárti politikusok a klubban és a képviselőház folyosóin kijátszásról, meglepetésekről beszéltek. Készen volt a fulmináns hírlapi czikk, melylyel a Deák-párt főlapjában támadtatott volna meg a Mailáth-Sennyey-kormány e tapintatlanságért.

A czikket azonban Deák Ferencz nem engedte közzé tenni s általában tiltá, hogy ebből zajt üssenek, sérelmet formáljanak. A dolgon, mint mondá, úgy sem lehet változtatni, tehát csak kárral járna, ha mind a korona, mind az uj primás elkedvetleníttetnék.

Simor János kineveztetése csak tizennégy nap mulva, január 31-én tétetett közzé a bécsi hivatalos »Wiener Zeitung«-ban.

Itthon Deák Ferencz lapja agyonhallgatta a kinevezést, nem szólt róla se jót, se rosszat, csak az ujdonságokban vett róla két sornyi tudomást.

Simor János püspök eleve már Bécsbe hivatott. Mint akkor kiszivárgott a hír, neki nem nagy kedve volt a primási széket elfoglalni s csakis ő felsége hangsúlyozott kivánságára nyugodott bele a kinevezésbe.

De a midőn már belenyugodott, nem késett a magyarországi róm. kath. egyház sérelmeit a 48-iki törvényekben instituált kultuszminiszteri állás ellen formulázni. Már január utolján átnyujtott ő felségének egy erről szóló, gondosan kidolgozott promemoriát.

Az ebben kifejtett nézet s annak indokolása teljesen azonos azzal, melyet Schlauch Lőrincz szatmári püspök a 80-as évek elején terjesztett elő a Szent László-társulat egyik ülésén.

Eszmemenete legszűkebb vázlatban a következő:

A magyar király a magyarországi római kath. egyháznak legfőbb kegyura s mint ilyen, mint supremus patronus gyakorolja ez egyház fölött a fölségjogokat: a püspöki kinevezéseket, az egyházi javadalmak adományozását, az alapok, alapítványok és iskolák feletti legfőbb felügyeletet, a legfőbb fegyelmi jogot stb. Ámde a legfőbb patronátusi jogot az egyház ruházta a magyar királyra, de nem mint puszta államfőre, hanem mint »apostoli király«-ra. A minden más felekezet fölötti legfőbb patronátus csak a rex apostolicus-t illeti. Ez oly jelleg, mely specziális; oly jog, melyet a fölség nem gyakorolhat egy esetleg más vallásu miniszter közvetitésével s nem bocsáthat egy interkonfesszionális parlament ellenőrzése alá. A kultuszminiszter kinevezése s a róm. kath. egyház és iskolaügy legfőbb kormányzati ügyeinek erre bizása tehát nyilván sérelmes az egyházra, a miből következik, hogy vagy kultuszminisztert nem lehet kinevezni, vagy erre a róm. kath. egyház ügyeit nem lehet bízni, hanem ezeket ő felsége a felelős kormányon és parlamenten kívül a primás közvetítésével intézheti.

A promemoria e nézetet bőséges idézetekkel s történeti hivatkozásokkal támogatta s ő felségének különösen figyelmébe ajánlá az egyházhoz buzgón ragaszkodó őseinek dicső példáit.

Ez előterjesztés mély benyomást tett ő felségére. Meggyőzni látszott őt arról, hogy a magyar ősi közjoggal s az egyház valódi érdekével csak az a nézet hangzik össze, melyet Simor János primás fejt ki az előterjesztésben.

Ő felsége meghallgatá e tárgyban Mailáth György kanczellárt. Valószinüleg meghallgatott másokat is. A kanczellár egyenesen hivatkozott a 48-iki törvényekre, melyek visszaállítása a kiegyezés feltételét képezi s melynek csonkán való visszaállítása nem nyugtatná meg se a nemzetet, se a Deák-pártot; a 48-iki törvények pedig a róm. egyház kultur és iskolai stb. ügyeire kivételt nem tesznek s nem is engednek. Főleg e körül mozgott Mailáth érvelése.

Ez nem tudta eloszlatni ő felsége aggodalmait. Szükségesnek látta Deák Ferencz tanácsát is meghallgatni.

Deák erről a kanczellár által értesíttetvén, február 7-én a reggeli vonattal Bécsbe indúlt s oda érve, ott a Bécsben tartózkodó magyarok által a pályaházban nagy ovácziókkal fogadtatott. Még ez este fölkereste Mailáth Györgyöt, ki viszont őt látogatta meg a »Hôtel Frankfurt«-ban. Itt tudta meg Deák tüzetesen, miért hivatta őt ő felsége különösen.

Február 8-án tíz órakor fogadta ő felsége Deák Ferenczet. Ekkor kínálta meg formaszerüleg a miniszterelnökséggel s ekkor kérdezé meg véleményét a leendő miniszterek iránt is.

Mindezekről ezúttal nem akarok szólani. Csak a primás előterjesztéséről, melyet ő felsége maga is megismertetett Deákkal s melyre nézve tüzetes véleményét kérte, érintvén egyúttal azt is, minő véleményt adott erre nézve Mailáth kanczellár.

Deák Ferencz lényegileg a következő véleményt nyilvánítá:

Hogy a magyar király »apostoli« czíme szorosan mit jelent, ezt törvényeink nem határozzák meg s egész biztosan ő sem tudja. Valószinüleg czímnél nem sokkal több s királyaink a múlt századokban nem is használták – ha jól tudja – Mária Teréziáig. Azt azonban biztosan tudja, hogy a legfőbb patronátusi jog nem a »rex apostolicus«-t illeti, hanem a mindenkori államfőt. Ezt illeti most, midőn örökös királyságunk van, ezt illette a választott királyok alatt, sőt a mikor a fölségjogokat nem király gyakorolta, hanem gubernátor, t. i. Hunyady János: a legfőbb kegyúri, püspökkinevezési, egyházi adományozási stb. jogok ő általa is törvényesen, sőt egyenesen a római szentszék egyetértésével gyakoroltattak. Előfordult ugyanis, hogy az Álmos herczeg által alapított s fia vak Béla király által gazdagon dotált dömösi prépostság megürülvén, erre Hunyady János az esztergomi szent Tamás prépostját, István mestert akarta kinevezni s a javadalmat ennek adományozni, de V. Miklós pápa ebben megegyezni nem akart, hanem saját penitencziáriusát, a szent Remeték rendjéhez tartozó Valentinust óhajtotta kinevezni. A pápa nem hajolván, végre Hunyady János a pesti országgyűlésből 1450. évi junius 12-ről a pápának egy erélyes levelet írt, melyben szórul-szóra ezt mondá a többi közt: »Ita induxisse in animum, ita denique omnium generalem voluntatem esse, ut in dicta Ecclesia hosti prius, quam tali hospiti licebit portas patefacere, quippe libertate in regno finis, idem regno fiet. Proinde Beatitudo Vestra, si devotam sibi fide et officio, salvam cupit esse Hungariam, patiatur et liberam fore.« (Magyarul: »Ugy vagyok elhatározva s mindeneknek akarata az, hogy amaz eklésiába, t. i. a dömösi prépostságba, inkább ellenség jusson, mint ilyen vendég, mert ha vége lesz az ország szabadságának, legyen vége magának az országnak. Ha tehát Szentséged Magyarországot hűnek és engedelmesnek óhajtja: tűrnie kell, hogy szabad legyen.«) Véleményét Deák Hunyady János örökké igaz szavainak hangsúlyozása után ekként végezé:

V. Miklós római pápa e levélre elismerte Hunyady nézetének jogosságát. Ha tehát ő, a ki király se volt s annál kevésbbé lehetett apostoli király, mint választott kormányzó teljes joggal gyakorolhatá az összes legfőbb patronátusi és fejedelmi jogokat s ha ebben maga a római szentszék is teljesen megnyugodott: akkor ő felsége is nyugodt lélekismerettel kinevezheti a kultuszminisztert s gyakorolhatja ennek közvetítésével az egyházra vonatkozó felségjogokat.

A felhozott történeti példa nagy hatást tett ő felségére annál inkább, mert az nagyon találó volt az alkotmányviszályra is. Deáknak ezzel kapcsolatos egyéb fejtegetései teljesen meggyőzték őt és Simor János primásnak reprezentáczióját nyomban félretette.

Deák február 9-én jött el Bécsből.

Ugyanezen a napon Simor János ő felsége kezébe letette az esküt.

Február 10-én gróf Andrássy, báró Eötvös, Lónyay, Wenckheim és Horváth Boldizsár mentek fel Bécsbe.

Február 16-án visszalépett Mailáth s 17-én kineveztetett a magyar miniszterium. A kinevezési okiratot nem Mailáth szignálta.

Mind e részleteket, t. i. a Simor előterjesztésére vonatkozókat, maga Deák Ferencz beszélte el előttem s mások előtt. Báró Eötvös József és Csengery Antal naplóiban, különösen Csengeryében meg kell örökitve lenni ez esetnek.