Part 62

[Footnote 85: Lásd Davila, Guicciardin, Strada, Solis, Macchiavelli, sőt néha de Thon műveit is. Vertat csaknem az egyedüli, a ki tudott festeni a nélkül, hogy jellemképeket csináljon.]

[Footnote 86: Történetíróink közül egyetlen egy (Duclos, a XI. Lajos élete szerzője), a ki utánozta Tacitust a nagy stílben, merte utánozni Suetoniust és néha átérzi Cominest, pedig épen ezért, a mi fokozza könyve becsét, kritizálják nálunk.]

[Footnote 87: Mindig az előitélet erjeszti szivünkben a szenvedélyek szertelenségét. A ki csak azt látja, a mi van és csak azt becsüli, a mit ismer, az aligha lobban szenvedélyre. Itéleteink tévedései élesztik fel minden vágyunk hevét.]

[Footnote 88: Azt hiszem, bízvást számíthatom az egészséget és a jó szervezetet a nevelésével szerzett előnyök sorába, vagyis még inkább a természet azon adományainak sorába, melyeket a nevelése őrzött meg számára.]

[Footnote 89: Egyébiránt növendékünk keveset koczkáztatna ebben a kelepczében, ő, a kit annyi mulatság vesz körül, a ki soha életében nem unatkozik, a ki alig tudja, mire való a pénz. Az a két indító ok, a melylyel a gyermekeket vezetik, az érdek és a hiúság s épen ez a kettő szolgál az udvaronczoknak és a szélhámosoknak arra, hogy azután hatalmukba ejtsék őket. Ha látod, hogy kapzsiságuk felingerlődik a díjak, a jutalmak által, ha látod, hogy tív éves korukban tapsolnak valami nyilvános föllépésnek a kollégiumban, akkor láthatod azt is, mint fogják húsz éves korukban erszényüket ott hagyni valami játékbarlangban, az egészségüket rosszhírű helyeken. Fogadni mernék, hogy az osztály legtudósabb növendékéből lesz mindig a legnagyobb játékos és a legkicsapongóbb ember. Azokkal az eszközökkel, melyeket nem használtak vele szemben gyermekkorában, nem fog visszaélni ifjúkorában. Figyelemben kell azonban tartani, hogy itt állandó elvem mindenben a legrosszabb lehetőségig vinni a dolgot. Kezdettől fogva igyekszem elejét venni a bűnnek és aztán föltételezem, hogy meggyógyíthassam.]

[Footnote 90: De ha ő vele magával szemben támasztanak czivakodást, hogy fogja magát viselni? Erre azt felelem, hogy nem lesz soha czivakodása s hogy sohasem fogja annyira odaadni magát, hogy legyen. De végre is, fognak tovább faggatni, kicsoda kerülhet el egy pofont, egy sértést egy durva embertől, egy részegtől vagy egy vakmerő kötekedőtől, a ki hogy mulatságból megölhessen egy embert, azon kezdi, hogy megbecsteleníti? Ez más dolog; a polgárok becsülete és élete nem lehet kiszolgállatva a durvának, a részegnek és a vakmerő kötekedőnek és az ilyen eshetőség ellen ép úgy nem óvhatjuk magunkat, mint az ellen, hogy egy tégla a fejünkre ne essék. Egy pofon vagy sértés kapása és eltűrése olyan polgári következményekkel jár, a melyek ellen semmiféle okosság nem tud védekezni és a melytől a sértettet semmiféle biróság nem tudja megvédeni. A törvények elégtelensége adja meg tehát ebben függetlenségét; ő a maga hatósága, a maga birája önmaga és a sértő közt, ő maga a természetes törvény tolmácsa és végrehajtója; ő szerez magának igazságot és csak ő maga is szerezhet és nincs a földön oly esztelen kormány, a mely megbüntesse, hogy hasonló esetben igazságot szerzett magának. Nem azt mondom, hogy meg kell verekednie, mert ez esztelenség; azt mondom, igazságszolgáltatással tartozik magának és ennek ő a kiszolgáltatója. Annyi hiábavaló párbajellenes rendelet helyett, ha uralkodó lennék, felelek róla, hogy tartományaimban nem volna sem pofon, sem sértő szó és pedig nagyon egyszerű eszköz segítségével, melybe a biróságok nem elegyednének bele. Bárhogy is, Emil hasonló esetben tudja, hogy milyen igazságszolgáltatással tartozik magának és a példaadásnak, a melylyel a becsületes emberek biztonságának tartozik. A legszilárdabb ember sem tudja megakadályozni, hogy ne inzultálják, de azt igenis megakadályozhajta, hogy bárki is sokáig dicsekedhessék azzal, hogy inzultálhatja őt.]

[Footnote 91: Plutarchos: Értekezés a szeretetről. Így kezdődött eredetileg Menalippus tragédiája, de az athéni nép zajongása arra kényszerítette Euripidest, hogy ezt a kezdetet megváltoztassa.]

[Footnote 92: Az emberi szellem természetes állapotára és haladásának lassuságára vonatkozólag lásd _Az egyenlőtlenségről_ szóló értekezésem első részét.]

[Footnote 93: Értekezés a babonáról. 27. §.]

[Footnote 94: De la Condamine jelentései szólnak egy népről, a mely csak háromig tudott olvasni. Pedig azoknak az embereknek, a kikből ez a nép állott, volt kezük s gyakran láthatták újjaikat és mégse tudtak ötig olvasni.]

[Footnote 95: Ez a nyugalom, ha úgy veszszük, csak relativ, de mivel a mozgásban többet vagy kevesebbet észlelünk, nagyon világosan fogjuk fel a két szélső határ egyikét, a nyugalmat és pedig oly jól fogjuk fel, hogy hajlandók vagyunk ezt a nyugalmat abszolutnak venni, holott csak relativ. Ha azonban az anyag nyugalomban levőnek fogható fel, akkor nem igaz, hogy a mozgás az anyag lényegére tartozik.]

[Footnote 96: A vegyészek a phlogistikus vagyis tüzi elemet úgy tekintik, hogy elszórt, mozdulatlan és mindaddig vesztegel azokban a vegyes testekben, melyeknek része, a míg rajta kívül eső okok fölszabadítják, egyesítik, mozgásba hozzák és tűzzé változtatják.]

[Footnote 97: Mindenképen megerőltettem magamat, hogy fel tudjak fogni egy élő molekulát, de nem mentem vele semmire. Az érzékszervek nélkül érző anyag gondolata rám nézve érthetetlennek és ellentmondónak tünik fel. Hogy ezt az eszmét elfogadjam vagy visszavessem, azon kellene kezdeni, hogy megértem; csakhogy megvallom, nem vagyok ebben a szerencsés helyzetben.]

[Footnote 98: Elhihetnők-e, ha nem volna rá bizonyítékunk, hogy az emberi nagyzolás eljuthatott eddig a pontig? Amatus Lusitanus erősködött, hogy látott egy hüvelyknyi hosszúságú kis embert pohárba bezárva, a kit Julius Camillus, második Prometheusként, az alchimiai tudomány útján csinált. Paracelsus _De natura rerum_ czímű könyvében tanítgat ezeknek az emberkéknek a készítése módjára és bizonyítja, hogy a pygmæusok, faunok, szatirok és nimfák chemiai uton jöttek létre. Valóban, nem igen tudom, mi egyéb tenni való marad e tények lehetőségének megállapítására, mint hogy azt állítsuk, hogy az organikus anyag ellenáll a tűz hevének és molekulái életben tudnak maradni egy olvasztókemenczében is.]

[Footnote 99: Nekem úgy látszik, hogy a modern filozófia épen nem azt mondja, hogy a sziklák gondolkoznak, hanem ellenkezőleg, felfedezte, hogy az emberek nem gondolkoznak. Csak érző lényeket ismer el a természetben és az egész különbség, a melyet az ember és a kő között talál, az, hogy az ember olyan érző lény, a melynek vannak érzéki észrevételei, a kő pedig olyan érző lény, a melynek nincsenek. De ha igaz, hogy minden anyag érez, hol képzeljem el az érző egységet vagy az egyéni észt? Vajjon az anyag minden molekulájában-e vagy az összetett testekben? Egyaránt föltételezzem ezt az egységet a cseppfolyós testekben és a szilárdakban, a vegyületekben és az elemekben? Azt mondják, csak egyének vannak a természetben. De melyek ezek az egyének? Egyén-e az a kő, vagy egyének összetétele? Egyetlen érző lény-e, vagy annyi érző lény van-e benne, mint homokszem? Ha minden elemi atóm érző lény, hogy fogjam fel azt a benső közlekedést, mely által az egyik a másikban érez, úgy hogy két _én_-jük egygyé keveredik össze? A vonzás lehet természeti törvény, melynek rejtelme előttünk ismeretlen, de azt legalább felfogjuk, hogy a vonzás, a mely a tömegek szerint hat, nem összeférhetetlen a kiterjedéssel és az oszthatósággal. Fel tudjátok ugyanezt fogni az érzésről? Az érzékeny részek kiterjedtek, de az érző lény oszthatatlan és egy, nem osztható; vagy egész, vagy semmi; az érző lény tehát nem test. Nem tudom, hogy értik materialistáink, de nekem úgy tünik fel, hogy ugyanazok a nehézségek, melyeknél fogva elvetették a gondolatot, rávihették volna őket az érzés elvetésére is és én nem látom, hogy ha megtették az egyik lépést, mért nem teszik meg a másikat is. Mivel kerülne ez nekik többe? És mikor biztosak benne, hogy nem gondolkoznak, hogy merik állítani, hogy éreznek?]

[Footnote 100: A régiek, mikor _supremus maximus_-nak mondták a legfőbb istent, nagyon igazat mondtak; de mikor _maximus optimus_-nak mondták, szabatosabban szóltak; miután jósága hatalmából következik, azért jó, mert nagy.]

[Footnote 101: A _Nem lehet boldogan élni Epicurus szerint_ czímű értekezésben. 59. fejezet.]

[Footnote 102: Nem mi értünk, nem mi értünk, óh Uram, hanem a te nevedért, a te nevedért, a te saját dicsőségedért, oh Istenem, támaszsz fel! 115. Zsoltár.]

[Footnote 103: A modern filozofia, a mely csak azt fogadja el, a mit megmagyaráz, óvakodik attól, hogy elfogadja az _ösztönnek_ nevezett homályos képességet, a mely úgy látszik, mintha minden szerzett ismeret nélkül bizonyos czél felé vezetné az állatokat. Az ösztön, legbölcsebb filozofusaink egyike szerint, csak elmélkedés nélküli, de elmélkedés által megszerzett szokás; abból a módból pedig, a hogy ezt a haladást magyarázza, azt kell következtetni, hogy a gyermekek többet elmélkednek, mint a felnőtt emberek. Sokkal különösebb paradoxon ez, semhogy megérné a fáradságot, hogy megvizsgáljuk. A nélkül, hogy itt belebocsátkoznám ennek a megvitatásába, azt kérdem, mely nevet adjak annak a hevességnek, a melylyel a kutyám a vakondokok ellen küzd, holott nem eszi meg őket, annak a türelemnek, a melylyel lesi őket néha órák hosszat és az ügyességnek, a melylyel megragadja, kiveti a földre abban a pillanatban, a mint kidugják a fejüket és aztán megöli és otthagyja őket. Senki se tanította be erre a vadászatra, sem arra, hogy vakondok van a világon. Azt is kérdem s ez fontosabb, hogy mikor először fenyegettem ezt a kutyát, miért vetette magát hanyatt, lábait összehúzva, s a megindításomra legalkalmasabb könyörgő magatartással; olyan helyzetben, a melyben óvakodott volna megmaradni, ha nem indulok meg rajta és megverem. Hogyan! A kutyám, a mely még egészen kicsiny és alig tett még egyebet, mint hogy nőtt, máris erkölcsi fogalmakat szerzett? Tudta már, mi a kegyelem és nagylelküség! Mily szerzett ismeretek alapján remélte, hogy lecsitít engem azzal, hogy kényemre-kedvemre engedi magát! A világ minden kutyája nagyjából ugyanezt teszi ugyanilyen esetben és én itt nem mondok semmit, a mit ne igazolhatna mindenki. A filozofusok, a kik megvetőleg elvetik az ösztönt, kegyeskedjenek megmagyarázni ezt a tényt magából az érzékek működéséből és azokból az ismeretekből, melyeket megszereztettek velünk; magyarázzák meg, minden értelmes embert kielégítő módon, akkor nem lesz semmi több mondani valóm és nem fogok többet az ösztönről beszélni.]

[Footnote 104: Bizonyos tekintetben a fogalmak érzések és az érzések fogalmak. A két szó megfelel minden perceptiónak, a mely tárgyával és velünk magunkkal foglalkoztat minket, a kiket érint; csak ennek a perceptiónak a sorrendje határozza meg a nevet, a mely ráillik. Ha első sorban a tárgy foglalkoztat, akkor csak reflexio utján gondolunk magunkra s fogalom áll elő. Ha ellenben a nyert benyomás előbb figyelmünket kelti fel és csak reflexió utján gondolunk a tárgyra, a mely előidézte, akkor érzés áll elő.]

[Footnote 105: Azt hiszem, a derék vikárius ezt elmondhatná most a nagyközönségnek is.]

[Footnote 106: Mindnyájan, mondja egy jó és okos pap, azt mondják, hogy ők tartják kezükben és ők hiszik (és mindnyájan ezt fecsegik) nem úgy mint emberektől vagy más teremtményektől, hanem mint Istentől származó dolgot.

Hanem hogy szépítgetés és leplezgetés nélkül megmondjuk az igazat, nem így van; akármit mondanak is, emberi kezektől és eszközöktől származnak, ennek bizonysága először az a mód, a hogy a vallások elfogadtattak a világon és még ma is mindennap elfogadtatnak az egyes emberek által: a nemzet, az ország, a hely adja a vallást; az ember olyan vallású, a milyet az a hely, a hol született és nevelkedett vall; körülmetéltetünk, megkeresztelkedünk, zsidók, mohamedánok, keresztények vagyunk, mielőtt tudnók, hogy emberek vagyunk; nem magunk választjuk és szemeljük ki a vallásunkat. Ezt bizonyítja továbbá a vallással oly rossz összhangban levő életmódunk és erkölcsünk; s ezt bizonyítja, hogy emberi és kicsinyes inditékokból folyólag ellene cselekszünk vallásunk tételeinek. _Scarron:_ A bölcsességről. II. könyv V. fejezet, 257. oldal az 1601. évi bordeauxi kiadásban.

Nagyon úgy látszik, hogy az erényes condomi theologus hitvallomása nem nagyon különbözik a savoyai vikáriusétól.)]

[Footnote 107: Formálisan ez történik az Írás ezer helyén, egyebek között a _Deuteronomium_ XIII. fejezetében, a hol meg van mondva, hogy ha egy próféta idegen isteneket hirdet és csodákkal erősíti meg szavait s a mit jövendöl, az be is következik, ez a próféta minden tekintet nélkül halál fia legyen. Mikor tehát a pogányok a halálba küldték az apostolokat, a kik idegen Istent hirdettek nekik és küldetésüket jövendölésekkel és csodákkal igazolták, nem tudom, mit lehet alaposan a szemükre vetni olyat, a mit azonnal vissza nem vethetnének ránk. Mit kell hát tenni hasonló esetben? Egyetlen dolgot: visszatérni az észszerü megvizsgáláshoz és békében hagyni a csodákat. Jobb lett volna egyáltalán nem is folyamodni hozzájuk. Ez a legegyszerübb józan ész, a melyet csak legalább is nagyon szubtilis megkülönböztetésekkel lehet elhomályosítani. Szubtilitások a kereszténységben! Hisz akkor Jézus Krisztusnak nem volt igaza, mikor a mennyek országát igérte az együgyüeknek; hisz akkor nem volt igaza, mikor legszebb beszédét azzal kezdte, hogy boldogoknak mondotta a lelki szegényeket, ha annyi elme-él kell tanításának megértéséhez és ahhoz, hogy megtanuljunk hinni benne. Ha bebizonyítod nekem, hogy alá kell vetnem magamat, minden nagyon jól fog menni, de hogy ezt bebizonyíthasd nekem, tedd számomra felfoghatóvá, mérd okoskodásaidat egy csekély szellem képességeihez, mert különben nem ismerem fel benned mestered igazi tanítványát és nem az ő tanítása az, a mit hirdetsz.]

[Footnote 108: Plutarchos elmondja, hogy a sztoikusok egyéb furcsa paradoxonaik között azt állították, hogy egy kontradiktórius itéletben fölösleges meghallgatni a két pártot, mert – úgymondták – vagy bebizonyította az első az állítását, vagy nem bizonyította be; ha bebizonyította, akkor minden meg van mondva és az ellenfélt el kell itélni, ha pedig nem bizonyította be, akkor nincs igaza és el kell utasítani. Én azt bizonyítom, hogy mindazok módszere, a kik kizárólagos kinyilatkoztatást tételeznek fel, sokban hasonlít a stoikusokéhoz. A mint bárki is azt állítja, hogy csak neki van igaza, akkor hogy annyi párt közt választhasson, meg kell hallgatnia valamennyit, mert különben igazságtalan lesz.]

[Footnote 109: Ezen közismert tény közül nincs egy, a melynek nincs szüksége kommentárra. A tizenhatodik században, mikor a katholikus theologusok máglyára itéltek minden zsidó könyvet megkülönböztetés nélkül, a híres és tudós Reuchlin, a kitől ebben a dologban tanácsot kértek, borzasztó üldözéseket zúdított magára, melyek kevés híján pusztulásba döntötték, csupán csak azért, mert az volt a véleménye, hogy ezek közül a könyvek közül meg lehet hagyni azokat, a melyekben semmi sincs a kereszténység ellen és a melyek a vallásra nézve közömbös dolgokról szólnak.]

[Footnote 110: De Republica I. könyv.]

[Footnote 111: Lásd a Hegyi Beszédben a párhuzamot, melyet ő maga vont Mózes és a maga morálja között. Máté V. fej. 2 stb. vers.]

[Footnote 112: A hazánkbeli vallás követésének és szeretetének kötelessége nem terjed ki a jó erkölcscsel ellenkező dogmákig, mint a milyen a türelmetlenség. Ez a borzalmas dogma fegyverzi fel az embereket egymás ellen és ellenségévé teszi valamennyiüket az emberi nemnek. A megkülönböztetés a polgári türelem és a theologiai türelem közt gyermekes és hiú. Ez a két türelem elválaszthatatlan és az egyiket nem lehet a másik nélkül vállalni. Még az angyalok sem élnének békében olyan emberekkel, a kiket Isten ellenségeinek tekintenének.]

[Footnote 113: A két párt kölcsönösen annyi szofizmával támadja egymást, hogy megérthetetlen és vakmerő vállalkozás volna ezeket mind megczáfolni; már fölemlíteni is sok néhányat közülük, a mint épen kinálkoznak. A filozofáló párt részéről a legszokottabbak egyike szembeállítani egy jó filozofusokból álló képzelt népet egy rossz keresztény néppel; mintha könnyebb dolog volna egy igazi filozofusokból álló népet hozni létre, mint igaz keresztényekből állót. Nem tudom, az egyes emberek közt az egyiket könnyebb-e megtalálni, vagy a másikat, de azt jól tudom, hogy a mikor népekről van szó, olyanokat kell föltételezni, melyek ép úgy visszaélnek a vallás nélküli filozófiával, mint a hogy a miéink visszaélnek a filozófia nélküli vallással, ez pedig nézetem szerint nagyon megváltoztatja a kérdés állását.

Bayle nagyon jól bebizonyította, hogy a fanatismus veszedelmesebb, mint az atheismus; ez tagadhatatlan; de azt nem mondotta, holott nem kevésbbé igaz, hogy a fanatismus, bár vérszomjas és kegyetlen, mégis csak nagy és erős szenvedély, mely fölemeli az ember szívét, a mely halálmegvetést kelt benne, a mely csodálatos lendületet ad neki és a melyet csak jobban kell irányítani, hogy a legfenségesebb erényeket vonjuk le belőle; ellenben a vallástalanság és általában a bölcselkedő és filozofikus szellem megtámadja az életet, elférfiatlanítja, lealjasítja a lelkeket, egyesíti az összes szenvedélyeket az önérdek alacsonyságában és az emberi _én_ elvetemültségében és így észrevétlenül megingatja az egész társadalom igazi alapjait, mert a mi az önérdekekben közös, az oly csekély fontosságú, hogy sohasem bírja ellensúlyozni azt, a mi bennük ellentétes.

Ha az atheismus nem ont is emberi vért, nem annyira békeszeretetből nem ontja, mint inkább a jó iránti közönbösségből; az állítólagos bölcs nem sokat törődik vele, akárhogy mennek is a dolgok, csak ő maradhasson békében a dolgozó szobájában. Elvei nem öletik meg az embereket, de nem engedik őket megszületni, a mikor lerombolják azokat az erkölcsöket, melyek az embereket megsokasítják, elidegenítik őket fajuktól, minden vonzalmukat egy titkos önzésre vezetve vissza, a mely ép oly végzetes a népesedésre, mint az erényre nézve. A filozófikus közönbösség hasonlít az állam nyugalmához a zsarnokság alatt; ez a halál nyugalma, a mely rombolóbb, mint maga a háború.

Így tehát a fanatizmus, ámbár közvetlen eredményeiben ártalmasabb, mint az, a mit manapság filozófiai szellemnek neveznek, sokkal kevésbbé ártalmas a következéseiben. Egyébiránt könnyű dolog szép elveket tárni ki a könyvekben; a fődolog azonban tudni azt, hogy jól összefüggnek-e a tanítással, hogy szükségszerűen következnek-e belőle; ez mindeddig nem látszott világosnak. Most még azt kellene tudni, hogy a filozófia ha szabadjára volna hagyva és a trónra kerülne, tudna-e parancsolni az ember dicsvágyának, érdekének, becsvágyának, apró szenvedélyeinek és hogy gyakorolná-e azt a szelid humanizmust, a melylyel tollal kezében dicsekszik.

Elveinél fogva a filozófia nem tehet semmi olyan jót, a mit a vallás ne tudna jobban tenni; a vallás pedig sok olyan jót tesz, a mit a filozófia nem bír tenni.

A gyakorlatban máskép áll a dolog; de ezt is meg kell vizsgálni. Egy ember sem követi minden pontban a vallását, ha ugyan van vallása; ez igaz; a legtöbbnek nincs is vallása és nem is követi egyáltalában azt, a mije van; ez is igaz; de végre is némelyeknek mégis van vallásuk és legalább részben követik is és kétségtelen, hogy gyakran vallási indító okok akadályozzák meg, hogy rosszat tegyenek és erényekre, dicséretre méltó cselekedetekre indítják őket, melyek ezek nélkül az indító okok nélkül nem jöttek volna létre.

Ha egy szerzetes letagad valami rábizott dolgot, mi más következik ebből mint hogy ostoba volt, a ki rábizta? Ha Pascal tagadta volna le, ez nem bizonyított volna semmi egyebet, mint hogy Pascal képmutató volt. Csakhogy egy szerzetes!… Vajjon azoknak az embereknek, a kik a vallással hivatásszerűen foglalkoznak, okvetetlenül van is vallásuk? Mind azok a bűnök, melyek a papság között előfordulnak, épp úgy mint másutt, nem azt bizonyítják, hogy a vallás haszontalan, hanem azt, hogy nagyon kevés embernek van vallása.

A mi mai kormányaink tagadhatatlanul a kereszténységnek köszönhetik tekintélyük megszilárdulását és a forradalmaknak ritkábbá válását; a vallás őket magukat is kevésbbé vérszomjasakká tette; ezt bizonyítják a tények, ha összehasonlítjuk őket a régi kormányokkal. A jobban ismert vallás eltávolította a fanatizmust és több szelidséget vitt bele a keresztény erkölcsökbe. Ez a változás nem a tudományok műve, mert mindenütt, a hol a tudományok virágzottak, azért nem állott nagyobb tiszteletben az emberszeretet: az athéniek, az egyptomiak, a római császárok, a kínaiak kegyetlenségei mind ezt bizonyítják. A könyörületességnek hány művét hozta létre az evangelium! Hány visszatérítést és kárpótlást szerzett a gyónás a katholikusoknál! Hány kibékülést és mennyi alamizsnát idéz elő minálunk az úrvacsora idejének közeledése! Menynyire kevésbbé kapzsivá tette a héberek jubileumi ünnepe a bitorlókat! Mennyi nyomorúságot megakadályozott. A törvényes testvériség egyesítette az egész nemzetet; koldust nem is lehetett látni köztük. A törökök között sem látni koldust, mert kegyes alapítványaik megszámlálhatatlanok; vallási elvükből kifolyólag vendégszeretők, még vallásuk ellenségei iránt is.

«A mohamedánok azt mondják, Chardin szerint, hogy a vizsgálat után, a mely az általános föltámadásra következik, az összes testeknek egy Poul-Serrho nevű hidon kell átmenniök, a mely az örök tűz fölé van építve; azt mondják, ezt a hidat lehet a harmadik és utolsó vizsgálatnak és az igazi végitéletnek nevezni, mert rajta megy végbe a jók elválasztása a gonoszoktól.»

«A perzsák – folytatja Chardin – nagyon nagyra tartják ezt a hidat és ha valaki valami igazságtalanságot szenved, a melynek jóvátételét semmiféle úton-módon és semmikor sem érheti el, utolsó vigasztalása, hogy ezt mondja: jól van, az élő istenre mondom, kétszeresen meg fogsz te nekem azért fizetni az itélet napján; nem fogsz addig keresztülmenni a Poul-Serrhon, a míg engem ki nem elégítesz; majd belekapaszkodom én a köntösöd szélébe és lábaid elé vetem magamat. Sok kiváló embert láttam, mindenféle foglalkozásut, a kik attól tartva, hogy ezen a félelmetes hidon való áthaladásukkor megálljt kiáltanak nekik, bocsánatot könyörögtek azoktól, a kiknek panaszuk volt ellenük; megesett ez százszor magammal is. Előkelő állású emberek, a kik tolakodásukkal olyan lépésekre kényszerítettek, a melyeket nem volt szándékom megtenni, bizonyos idő mulva, a mikor azt hitték, hogy e miatti bosszúságom már elmúlt, eljöttek hozzám és így szóltak: _kérlek halal becou antehisra_, a mi annyit jelent, hogy: tedd ezt a dolgot számomra helyessé, vagy igazságossá, némelyek még meg is ajándékoztak és szolgálatokat tettek nekem, hogy bocsássak meg nekik és jelentsem ki, hogy jó szívvel bocsájtok meg. Ennek oka nem egyéb, mint az a hit, hogy csak akkor mehet át az ember a pokol hídján, ha azoknak, a kiket elnyomott, visszaad mindent az utolsó fillérig.»

El lehet-e hinni, hogy ennek a hidnak a gondolata, a mely annyi méltatlanságot tesz jóvá, soha nem akadályozza meg a méltatlanságok elkövetését? Ha elvennék a perzsáktól ezt a gondolatot és arról győznék meg őket, hogy nincs sem Poul-Serrho, sem más valami hasonló dolog, a hol az elnyomottak bosszút vehetnek zsarnokaikon a halál után, nem nyilvánvaló-e, hogy ez nagyon megkönnyebbítené a zsarnokok dolgát és fölmentené őket attól, hogy ezeket a szerencsétleneket igyekezzenek megengesztelni?

Filozófus, a te erkölcsi törvényeid nagyon szépek, de kérlek, mutasd meg a sanctiójukat. Hagyd egy pillanatra a kifogásokat és mondd meg nyiltan, mit tudsz a Poul-Serrho helyébe tenni.]

[Footnote 114: Senki sem néz a gyermekkorra olyan megvetéssel, mint a kik ép most léptek ki belőle, mint a hogy nincs ország, a hol aggodalmasabban vigyáznának a rangkülönbségekre, mint a hol az egyenlőtlenség nem nagy és a hol mindenki attól fél, hogy összetévesztik az alatta állóval.]

[Footnote 115: Aventures du sieur le Beau, avocat au parlament, II. kötet, 70. lap.]