Part 61

[Footnote 24: Ez alól is van kivétel és azok a gyermekek, a kik eleinte a legkevésbbé tudják magukat megértetni, lesznek a leglármásabbak, ha megkezdik a hangjukat fölemelni. De ha mindezeket az aprólékosságokat feszegetném, sohasem jutnék a végére; minden értelmes olvasó láthatja, hogy a túlzáson és a hiányon, melyek ugyanabból a hibából keletkeznek, egyformán segít a módszerem. Ezt a két tételt elválaszthatatlannak tekintem: _Mindig eleget és sohasem sokat._ Ha az egyiket helyesen alkalmazzuk, a másik szükségkép következik belőle.]

[Footnote 25: Nincs nevetségesebb és ingadozóbb, mint azoknak az embereknek a járása, a kiket kicsiny korukban sokat vezettek járó-szalagon; ez is azoknak a megfigyeléseknek egyike, a melyek triviálisak, mert igazak és nemcsak egy tekintetben igazak.]

[Footnote 26: Noct. attic. IX. könyv. 8. fejezet.]

[Footnote 27: Meg fognak érteni, hogy itt csak azokról az emberekről beszélek, a kik tudnak gondolkozni és nem minden emberről.]

[Footnote 28: Ez a kis fiú, mondta Themistocles barátainak, a kit itt láttok, Görögország ura, mert ő kormányozza anyját, anyja pedig engem kormányoz, én kormányozom Athént s az athéniek kormányozzák a görögöket. Oh, mily kicsiny vezetőket találhatnánk gyakran nagy birodalmak fölött, ha fokonkint lemennénk a fejedelemtől egész az első emberig, a ki az első titkos lökést adja!]

[Footnote 29: _A politikai jog alapelvei_ czímű művemben ki van mutatva, hogy semmiféle külön akarat nem felel meg a társadalmi szervezet rendjének.]

[Footnote 30: Érezni kell, hogy valamint a szenvedés is gyakran kényszerűség, az élvezet olykor szükséglet. Csak egy olyan kivánsága van a gyermeknek, melynek sohasem szabad engedni: hogy engedelmeskedjenek neki. Ebből az következik, hogy mindenben, a mit kér, elsősorban az okra kell figyelni, a miért kéri. Adjatok meg neki, a mennyire lehet, mindent, a mi igazi élvezetet szerezhet, tagadjatok meg mindent, a mit csak szeszélyből kér vagy csak azért, hogy okvetetlenkedjék.]

[Footnote 31: Biztosak lehetünk benne, hogy a gyermek szeszélynek tekint minden olyan akaratot, a mely ellenkezik az övével és a melynek nem érti az okát; a gyermek pedig nem érti meg az okát semminek, a mi bele ütközik képzelődésébe.]

[Footnote 32: Nem szabad sohasem türni, hogy a gyermek felnőtt embereket olybá vegyen, mintha alatta állók, vagy csak vele egyformák volnának is. Ha komolyan meg merne ütni valakit, akár a szolgája, akár ha maga a hóhér, ez adja vissza neki kamatostól az ütést, úgy, hogy elmenjen a kedve ismétlésétől. Láttam oktalan nevelőnőket, a kik szították a gyermek makacsságát, felingerelték, hogy üssön, azzal, hogy engedték magukat ütni és nevettek gyönge ütésein, a nélkül, hogy gondoltak volna rá, hogy a kis dühös szándéka szerint minden ütés halálos volt, és hogy a ki fiatal korában verni akar, felnövekedve ölni fog akarni.]

[Footnote 33: Ezért akarja a legtöbb gyermek visszakapni, a mit odaadott valakinek és sír, ha nem adják neki vissza. Ez nem esik meg vele többé, ha jól megértette, mit tesz az adomány, csakhogy akkor óvatosabb az adásban.]

[Footnote 34: Egyébiránt, ha az igéret megtartásának ezt a kötelességét nem edzené bele a gyermek lelkébe hasznosságának súlya, a fejledezni kezdő belső érzés szabná meg neki mint egy lelkiismereti törvényt, mint egy veleszületett elvet, melynek nincs szüksége kifejlődéséhez egyébre, mint az ismeretekre, melyekhez alkalmazkodjék. Ezt az első vonást nem emberi kezek vésték szivünkbe, hanem a minden igazság alkotója. Vegyétek el a szerződés alaptörvényét és a kötelezettséget, melyet maga után von és minden illuzórius és hiábavaló az emberi társadalomban. A ki csak a maga hasznáért tartja meg igéretét, nincs jobban kötve általa, mintha semmit sem igért volna, vagy legalább is úgy használná fel megszegésének lehetőségét, a hogy a játékosok felhasználják az előnyüket, a kik csak azért késnek élni vele, mert meg akarják várni, a mikor több haszonnal élhetnek vele. Ez az elv a legnagyobb fontosságú és megérdemli a kimélyítést, mert ebben kezd az ember ellentétbe jutni önmagával.]

[Footnote 35: Mint pl. mikor a bünös, a kit valami rossz cselekedettel vádolnak, azzal védekezik, hogy becsületes ember. Ekkor ténybelileg is, érzületbelileg is hazudik.]

[Footnote 36: Semmi sem oktalanabb, mint az ilyen kérdés, különösen, ha a gyermek bűnös; ha akkor azt hiszi, tudjátok, mit tett, látja, hogy tőrt akartok neki vetni és ez a véleménye okvetlenül elidegeníti tőletek. Ha ezt nem hiszi, azt fogja mondani magában: Miért leplezném le a hibámat? Itt az első kísértés a hazugságra, mint vigyázatlan kérdéstek eredménye.]

[Footnote 37: Meg kell érteni, hogy én nem akkor felelek a kérdéseire, a mikor ő neki tetszik, mert külömben ez annyi volna, mintha alávetne engem a saját akaratának, és a legveszedelmesebb függésbe juttatna, a melybe a mester növendékével kerülhet.]

[Footnote 38: Az a szabály, hogy nem szabad másnak ártani, magával hozza azt a másikat, hogy lehetőleg kevés érintkezésben kell lenni az emberi társadalommal, mert a társadalmi állapotban abból, a mi az egyiknek jó, szükségképen következik a másikra a rossz. Ez a kapcsolat a dolog lényegében rejlik és semmi sem képes megváltoztatni. Ezen tétel alapján kell keresni, hogy melyik a jobb: a társadalmi ember-e, vagy a magányos. Egy hírneves író azt mondja, hogy csak a gonosz ember van egyedül, én pedig azt mondom, hogy csak a jó ember van egyedül. Ha ez az állitás igénytelenebb is, de igazabb és észszerűbb mint az előbbi. Ha a gonosz ember egyedül volna, mi rosszat tudna tenni. A társadalomban szereli föl fegyvereit, hogy másoknak árthasson. Ha ezt az érvemet vissza akarják forditani a jó emberre, azzal a fejezettel válaszolok, a melyhez ez a jegyzet tartozik.]

[Footnote 39: De Condillac abbé.]

[Footnote 40: Nihil liberos suos docebant, quod discendum esset jacentibus. Epist. 88.]

[Footnote 41: Százszor gondolkoztam rajta, irás közben, hogy lehetetlen egy hosszú műben mindig ugyanazt az értelmet adni ugyanazoknak a szavaknak. Nincs oly gazdag nyelv, a mely annyi elnevezést, fordulatot és szólamot tudna nyujtani, mint a mennyi módosulása lehet eszméinknek. – Az a módszer, a mely minden elnevezést definiál és mindig a definicziót teszi a definiált dolog helyébe, szép lehet, de kivihetetlen, mert hogy lehetne vele a folytonos körbenforgást kikerülni? A definicziók jók lehetnének, ha nem kellene őket szavakkal kifejezni. Mindazáltal meg vagyok győződve, hogy az ember lehet világos, még a mi nyelvünk szegénységének daczára is, ha nem adja is mindig ugyanazoknak a szavaknak ugyanazt az értelmet. Ha úgy tesz, hogy valahányszor használ valamely szót, az értelmet, melyet ad neki, eléggé meghatározza azok által az eszmék által, melyek kapcsolatban vannak vele és minden mondat, a melyben ez a szó előfordul, úgyszólván definiczióul szolgál. Hol azt mondom, hogy a gyermekek képtelenek az észszerű gondolkozásra, hol pedig, meglehetős finom gondolkozást tulajdonítok nekik. Nem hinném, hogy ezzel ellentmondásba jutok saját eszméimmel, bár azt nem tagadhatom, hogy gyakran ellentmondok magamnak kifejezéseimmel.]

[Footnote 42: Quintus Curtius, III. könyv, 6. fejezet. Ugyanezt az esetet elmondja Montaigne is. Nagy Sándor, miután Parmenion egy levele tudtára adta, hogy kedves orvosát, Philippust Darius pénzzel megvesztegette, hogy mérgezze őt meg, odaadta a levelet Philippusnak, hogy olvassa el s egyúttal lenyelte a gyógyszert, melyet az neki adott.]

[Footnote 43: Ez a fejedelem, mondja Montaigne erről a tárgyról, souverain patronusa a vakmerő tetteknek, de nem tudom, van-e eset életében, melyben több az elszántság, mint ebben, s van-e oly sok tekintetből való kitünő szépség.]

[Footnote 44: A legtöbb tudós a gyermekek módja szerint tudós, nagy tanultságuk nem annyira eszméik sokaságából, mint képeik sokaságából ered. A dátumok, a tulajdonnevek, a helyek, minden az eszméktől elszigetelt, vagy eszméktől mentes tárgyak, kizárólag a jelek emlékezete által rögződnek meg és ritkán emlékezünk vissza ezen dolgok valamelyikére úgy, hogy egyúttal ne látnók a könyv lapjának jobb, vagy baloldalát, a hol olvastuk, vagy az ábrát, a mely alatt először láttuk. Körülbelül ilyen volt az utóbbi évszázadok divatja szerinti tudomány. A mi korunké másféle: nem tanulmányoznak, nem figyelnek meg többé; álmodnak és komoly képpel filozófia gyanánt adják be nekünk némely rossz éjszaka álmait. – Azt vethetik ellenem, hogy magam is álmodom; meglehet, de a mit a többiek óvakodnak megtenni, én álmokul adom álmaimat, hadd keresse az olvasó, van-e valami hasznuk az éber emberekre?]

[Footnote 45: Quintilianus I. könyv, 1. fejezet.]

[Footnote 46: Hasonló esetben koczkázat nélkül lehet kivánni a gyermektől az igazságot, mert akkor tudja, hogy úgysem tudná elleplezni s erről azonnal volna alkalma meggyőződni, ha hazugságot merne mondani.]

[Footnote 47: Levél D’Alemberthez a színjátékról.]

[Footnote 48: Mintha a parasztgyerekek nagyon keresgélnék a száraz helyet, a hova leüljenek vagy leheveredjenek. Pedig sohasem hallottuk, hogy a föld nedvessége csak egynek is megártott volna közülük! Ha az ember az orvosokra hallgat, azt kellene hinnie, hogy a vademberek mind bénák a reumatizmustól.]

[Footnote 49: Ez a rémület nagyon nyilvánvalóvá válik a nagy napfogyatkozásokkor.]

[Footnote 50: Ime még egy másik ok, a melyet jól megmagyaráz egy filozófus, a kinek gyakran idézem a művét és a kinek nagyszabású szempontjai még gyakrabban szolgálnak okulásomra.

«A mikor különleges körülmények folytán nem lehet pontos fogalmunk a távolságokról és a tárgyakat csak a látószög nagysága vagy inkább csak a kép szerint itélhetjük meg, melyet szemünkben keltenek, akkor szükségképen tévedésbe esünk ezeknek a tárgyaknak nagyságát illetőleg. Mindenki tapasztalta, hogy útközben éjszaka egy közelünkben levő bokrot tőlünk távoleső fának nézünk vagy fordítva, a messze levő fáról azt hisszük, hogy közelünkben levő bokor; hasonlóképen ha nem ismerjük a tárgyakat formájukról és nem alkothatunk magunknak ennek segítségével fogalmat a távolságról, szintén szükségképen tévedünk: egy légy, a mely szemünktől néhány hüvelyknyire sebesen elröpül, ilyenkor úgy tűnik föl, mint egy madár, a mely nagyon távol van tőlünk; egy ló, a mely mozdulatlanul áll egy mező közepén, olyasforma tartásban mint egy birka, nagy birkának fog tűnni előttünk, míg végre föl nem ismerjük, hogy ló; de attól fogva, hogy fölismertük, azonnal akkorának fog föltünni, mint egy ló és rögtön helyesbítjük előbbi itéletünket.

«Mindenkor, a mikor az ember éjszaka ismeretlen helyen van, a hol nem tudja megállapítani a távolságot és a hol a sötétség miatt nem tudja fölismerni a tárgyak alakját, minden pillanatban ki van téve a tévedés eshetőségének, a szemébe tünő tárgyak megitélését illetőleg. Innen származik az a rettegés és a belső félelemnek az a neme, a melyet az éjszaka sötétsége kelt csaknem minden emberben; ezen alapul azoknak a kisérteteknek és rémületes gigászi alakoknak a megjelenése, a melyeket annyi ember látni vél. Rendszerint azt szokták nekik felelni, hogy ezek az alakok képzeletük szüleményei, pedig valósággal a szemükben lehettek és nagyon lehetséges, hogy csakugyan látták is, a miről beszélnek, mert szükségképpen meg kell, hogy történjék minden esetben, a mikor egy tárgyat csak a szerint a szög szerint itélünk meg, a melyet szemünkben formál, hogy ez az ismeretlen tárgy annál inkább megnövekszik és annál terjedelmesebbé válik, mennél közelebb jutunk hozzá; és hogyha kezdetben a nézőnek, aki nem tudja fölismerni, a mit lát és nem tudja megitélni, milyen távolságban látja, nehány lábnyi magasságban tünt föl, holott husz vagy harmincz lépésnyire volt, több ölnyi magasságban kell feltűnnie, a mikor csak nehány lábnyi távolságra jut; ez valósággal álmélkodásba és rémületbe ejtheti az embert, míg végre megérintheti vagy fölismerheti a tárgyat; mert ugyanabban a pillanatban, a mikor megismeri, hogy micsoda az a tárgy, a mely óriásinak tűnt föl, ez egyszerre összezsugorodik és csak valóságos nagyságát ölti föl; de ha elszalad vagy nem mer hozzá közel menni az ember, bizonyos, hogy csak olyan fogalma lesz erről a tárgyról, a milyen a kép, melyet a szemben keltett, így tehát az ember valósággal látott egy nagysága és formája által rémületes gigászi alakot. A kisértetekben való hit tehát a természeten alapszik és tüneményei nem származnak csupán a képzelődésből, mint a filozófusok hiszik. (Histoire naturelle. VI. kötet, 22. lap.)

Igyekeztem a szövegben kimutatni, hogy ez a babona részben mégis a képzelődéstől függ és a mi az ebben a passzusban megmagyarázott okot illeti, ebből látható, hogy az éjszakában való járás megszokása meg kell hogy tanítson azoknak a tüneményeknek a megitélésére, melyeket a formák hasonlósága és a távolságok különbözősége tüntet a szemünkbe a sötétben; mert mikor a levegő még eléggé meg van világítva, hogy észrevehessük a tárgyak körvonalait, a nagyobb távolságban több levegő lévén köztünk meg a tárgy között, ezeket a körvonalakat annál kevésbbé határozottaknak kell látnunk, mennél távolabb esik tőlünk a tárgy; ez a szokás hatalma révén elég arra, hogy megóvjon attól a tévedéstől, melyet itt Buffon magyaráz. Bármelyik magyarázatnak adunk is előnyt, az én módszerem mindig hatásos és a tapasztalat is tökéletesen ezt erősíti meg.]

[Footnote 51: Hogy gyakoroljuk a gyermekeket a figyelmességben, mindig csak olyan dolgokat mondjunk nekik, a melyeknek helyes megértésében valami érezhető és jelenvaló érdekük van; mindenekfölött ne szaporítsuk a szót, soha se mondjunk egy fölösleges szót sem. De beszélgetésünkben homályos vagy kétértelmű se legyen semmi.]

[Footnote 52: Híres párisi tánczmester, aki jól ismerve a maga népét, ravaszságból az extravagánst játszotta és olyan fontosságot tulajdonított müvészetének, a melyet úgy tettek mintha nevetségesnek találták volna, a melyért azonban alapjában véve a legnagyobb tisztelettel illették őt. Egy másik nem kevésbbé frivol művészetben még ma is látjuk a komédiának egy művészét, a ki épp úgy fontoskodik és játsza a bolondot és éppen olyan jól is jár vele; ez a módszer Francziaországban mindig beválik, az igazi tehetség, a mely egyszerűbb és nem olyan vásári, itt nem boldogul. A szerénység itt az ostobák erénye.]

[Footnote 53: A mint azonnal meg fogjuk látni, mezei sétáról van szó; a városban levő sétaterek veszedelmesek mindkét nembeli gyermekekre. Itt kezdenek hiúkká lenni és itt kezdik fitogtatni magukat: a Luxemburgban, a Tuileriákban, különösen pedig a Palais-Royalban veszi magára Páris ifjusága azt a szemtelen és nyegle modort, a mely annyira nevetségessé teszi, gúny és utálat tárgyává egész Európában.]

[Footnote 54: Lásd Pausanias Árkádiáját, továbbá az alább közölt részletet Plutarchosból.]

[Footnote 55: A majorkaiak már évszázadok óta fölhagytak ezzel a szokással; abból az időből való, a mikor a parittyásaik híresek voltak.]

[Footnote 56: Tudom, hogy az angolok nagyra vannak, nemzetük emberségességével és jólelkűségével, hogy _good natured people_-nek tartják magukat, de kürtölhetik ezt, a hogy birják, senki sem fogja utánuk mondani.]

[Footnote 57: A baniánok, a kik még szigorúbban tartózkodnak mindennemű hústól – csaknem épp oly szelidek, mint ezek, de mivel az erkölcsük kevésbbé tiszta és az istentiszteletük kevésbbé észszerű, nem olyan becsületes emberek. (A baniánok a brahman valláshoz tartoznak, a gaurok Zarathusztra vallását követik.)]

[Footnote 58: E könyv egyik angol fordítója itt megrója tévedésemet és mind a ketten helyreigazítják. A mészárosokat és a sebészeket tanuságtételre bocsátják, de az előbbiek nem fogadtatnak el esküdtekül, vagy pairekül a büntető biróságoknál, a sebészek azonban igen.]

[Footnote 59: I. könyv. 94. fejezet.]

[Footnote 60: A régi történetírók tele vannak olyan szempontokkal, a melyeknek hasznát lehetne venni, még ha a tények, melyeken alapulnak, nem felelnek is meg a valóságnak. De mi nem tudunk igazában hasznot húzni a történelemből; a tudósok kritikája fölemészt mindent, mintha az fontos dolog volna, hogy igaz-e valamely tény, föltéve, hogy valami hasznos tanulságot lehet levonni belőle. Az okos embernek úgy kell tekinteni a történetet, mint a tanulságos mesék szövedékét, a melyeknek morálja nagyon illik az emberi szívhez.]

[Footnote 61: A szokás varázsa az ember természetes restségéből származik és ez a restség fokozódik, ha engedünk neki: könnyebben tesszük azt, a mit már egyszer tettünk, ki lévén taposva az út, könnyebb rajta járni. Azt is meg lehet jegyezni, hogy a szokás hatalma igen nagy az aggastyánokon és a hanyag embereken; az ifjúságon és az élénk embereken igen kicsiny. Ez az uralom csak gyönge lelkeknek való és napról-napra jobban elgyöngíti őket, az egyedüli hasznos szokás a gyermekekre nézve az, ha fáradság nélkül alávetik magukat az észnek. Minden más megszokás bűn.]

[Footnote 62: Gisors gróf, Belle-Isle maréchal egyetlen fia.]

[Footnote 63: Gyakran megjegyeztem, hogy azokban a tudós tanításokban, melyekben a gyermekeket részesítik, nem annyira azzal törődnek, hogy a gyermekek hallgassák, mint inkább, hogy a jelenlevő felnőttek. A mit itt mondok, abban nagyon biztos vagyok, mert ezt a megfigyelést önmagamon tettem.]

[Footnote 64: Minden magyarázatnál, melyet a gyermeknek adni akarunk, kell valami kis készülődés arra, hogy figyelmessé tegyük.]

[Footnote 65: A borok, a melyeket kicsinyben árulnak a párisi borkereskedőknél, ha nincsenek is mind ólomczukrozva, ritkán hiányzik belőlük az ólom, mert ezeknek a kereskedőknek a helyiségei tele vannak ezzel a fémmel és a bor, a mely az itczébe ömlik, erre az ólomra ráfolyva és rajta tapadva, valami részét mindég föloldja. Különös, hogy a rendőrség megtűr ilyen nyilvánvaló és ártalmas visszaélést. Igaz azonban, hogy a jómódu emberek nem igen isznak ezekből a borokból s így kevéssé vannak mérgező hatásuknak kitéve.]

[Footnote 66: A növényi sav nagyon enyhe. Ha ásványi sav volna és kevésbbé volna higítva, az egyesülés nem mehetne végbe pezsgés nélkül.]

[Footnote 67: Petronius. 100. fejezet.]

[Footnote 68: Az idő elveszti ránk nézve mértékét, mikor szenvedélyeink akarják kedvük szerint szabályozni folyását. A bölcs ember órája a hangulat egyenletessége és a lélek nyugalma; mindig a maga idejében van és ismeri mindig az idejét.]

[Footnote 69: A szabad levegő kedvelése, melyet növendékemről föltételezek, az én nevelésemnek természetes gyümölcse. Egyébként, nem lévén benne semmi abból a nyegle és szenvelgő modorból, mely annyira tetszik a nőknek, nem is ünneplik őt annyira, mint más gyermekeket, következőleg ő is kevésbbé jól érzi magát köztük és kevésbbé is romlik meg társaságukban, melynek varázsát még nem bírja érezni. Vigyáztam rá, hogy meg ne tanítsam kezet csókolni nekik, nyegleségeket mondani nekik vagy akár csak a férfiak részéről őket megillető figyelmet tanusítani irántuk; sérthetetlen törvényt csináltam magamnak abból, hogy ne követeljek tőle semmit, a minek az oka meghaladja megértési képességét. Arra pedig nincs semmi ok, hogy egy gyermek máskép bánjon az egyik nemmel, mint a másikkal.]

[Footnote 70: Értekezés az egyenlőtlenségről.]

[Footnote 71: Lehetetlennek tartom, hogy Európa nagy monarchiái még sokáig fenmaradhassanak; valamennyien ragyogtak már és minden állam, a mely ragyog, a hanyatlás útján van. Erre a véleményemre különösebb okaim is vannak, mint ez a tétel. De itt nincs helyén, hogy ezeket elmondjam s különben is mindenki nagyon is jól látja őket.]

[Footnote 72: Hiszen magad is az vagy, fogják nekem mondani. Elég baj az nekem, megvallom és az én hibáim, a melyekért eléggé megfizettem, nem szolgálhatnak okul arra, hogy másokban is meglegyenek. Nem azért irok, hogy mentegessem hibáimat, hanem hogy megakadályozzam olvasóimat utánzásukban.]

[Footnote 73: Saint-Pierre abbé.]

[Footnote 74: Az ó-korban nem voltak szabók, a férfiak ruháit maguk készítették a nők.]

[Footnote 75: Juvenalis II. Satira 53.]

[Footnote 76: Guillaume Rousseau idejében közmondásszerű alak volt Párisban; egy régi bohózatnak volt egyik alakja.]

[Footnote 77: Azóta pontosabb kisérlettel megtaláltam az ellenkezőjét. A törés köralakuan megy és a bot vastagabbnak látszik a vízben levő végénél, mint a másiknál; de ez nem változtat semmit az okoskodáson és a következtetés nem kevésbbé helyes.]

[Footnote 78: «A városokban, mondja Buffon, és a jól élő embereknél a gyermekek hozzá lévén szokva a bőséges és izletes táplálkozáshoz, hamarabb jutnak ebbe az állapotba; falun és a szegény népnél a gyermekek lassabban érnek, mert rosszúl és nagyon kevéssé vannak táplálva; két-három évvel többre van szükségük.» (Histoire Naturelle IV. kötet, 238. lap, a 12-edrét kiadásban.) A megfigyelést helyesnek tartom, de a magyarázatot nem, mert azokban az országokban, a hol a falusi nép nagyon jól táplálkozik és sokat eszik, mint Wallisban és még Olaszország bizonyos hegyi vidékein is, mint pl. Friaulban, a serdülés kora a két nemnél hasonlókép későbbi, mint a városokban, a hol, csak hogy kielégíthessék hiúságukat, az ételen rendkívül fösvénykednek és a hol a legtöbben a közmondás szerint élnek: fenn az ernyő, nincsen kas. Csodálja az ember ezeken a hegyvidékeken, mikor embernyi nagy fiúkat lát, a kiknek még vékony a hangjuk és szakálltalan az álluk és nagy lányokat, a kik máskülönben nagyon formásak, de nincs meg náluk nemüknek periodikus jele. Ez a különbség nézetem szerint csak abból származik, hogy erkölcseik egyszerűségében a képzelőtehetségük tovább marad nyugodt és csendes, később forralja fel vérüket és kevésbé koraéretté teszi temperamentumukat.]

[Footnote 79: Omnis in imbecillitate est gratia et caritas. Cicero de natura Deorum. I. 44.]

[Footnote 80: Ez úgy tetszik, most némi változáson megy át: a társadalmi osztályok mintha szilárdabbakká válnának, az emberek pedig kellemetlenebbekké.]

[Footnote 81: A vonzódás ellehet viszonzás nélkül, a barátság soha. A barátság kölcsönösség, olyan szerződés, mint a többi, de a legszentebb valamennyi között. A _barát_ szónak nincs más megfelelője, mint ő maga. Mindenki, a ki nem barátja a barátjának, egész bizonyosan gazember, mert a barátságot csak úgy lehet elnyerni, ha viszonozzuk vagy színleljük.]

[Footnote 82: Multos experimur ingratos, plures facimus, quia graves exprobratores exactoresque sumus… Ita gratiam omnem corrumpimus, non tantum postquam dedimus beneficia, sed dum damus. Seneca, de Benef. I. könyv. 1. fejezet.]

[Footnote 83: Maga az a szabály, hogy tegyünk úgy mással, a hogy szeretnők, hogy velünk tegyenek, valósággal csakis a lelkiismereten és az érzésen alapszik; mert hol van a meghatározott ok arra, hogy _én_ létemre úgy teszek, mintha más valaki volnék, különösen ha belsőleg biztos vagyok benne, hogy sohasem kerülök ugyanabba a helyzetbe? És ki áll nekem jót azért, hogy ha hűségesen megtartom ezt az elvet, elérem vele, hogy ugyanúgy megtartják velem szemben is? A gonosz hasznot húz az igaznak becsületességéből; ő neki az nagyon jó, ha az egész világ igaz, kivéve őt magát. Akárki mit mond is, ez az állapot nem nagyon előnyös a jóravaló emberekre nézve. De ha az odaadó lélek ereje azonosít engem felebarátommal, hogy úgyszólván ő benne érezzem magamat, akkor azért nem akarom, hogy szenvedjen, mert ez által szenvedek én is; önmagam iránti szeretetből érdeklődöm iránta és a szabály alapoka magában a természetben van, a mely a saját jóllétem utáni vágyat sugallja nekem, bármely helyen érzem is a létezésemet. Ebből azt következtetem, hogy nem igaz, hogy a természeti törvény szabályai csak magára az észre vannak alapítva; szilárdabb és biztosabb az alapjuk. Az önmaga iránti szeretetből eredő szeretet az emberek iránt az emberi igazságosság alapelve. Minden erkölcs summáját a törvény summája által adja meg az evangelium.]

[Footnote 84: Minden ország törvényeinek általános szelleme az, hogy kedvezésben részesítik az erőset a gyengével szemben, azt, a kinek van valamije, azzal szemben, a kinek nincs semmije, ez a baj elkerülhetetlen és nincs alóla kivétel.]