Part 60

«Gyermekeim, mondom nekik, mindkettejüket megfogva a kezénél, három éve már, hogy fellobbanni láttam ezt az élénk és tiszta lángot, a mely ma boldogságotokat teszi. Szüntelenül mind csak növekedett; látom szemetekről, hogy hevességének legfelsőbb fokán van, most már csak gyöngülhet.» Olvasóim, nem látjátok-e Emil fellobbanását, magából kikelését, esküdözését, a felháborodott modort, melylyel Zsófia kivonja kezét az enyémből és a gyöngéd tiltakozásokat, melyeket szemünk kölcsönösen kifejez, hogy imádni fogják egymást utolsó lehelletükig? Hagyom őket és aztán folytatom.

«Gyakran gondoltam arra, hogy ha meg lehetne hosszabbítani a szerelmet a házasságban, a földi paradicsom volna. Mindmáig az még nem fordult elő. De ha a dolog nem egyáltalán lehetetlen, ti nagyon méltók vagytok mindketten, hogy példát adjatok, a milyet senkitől sem kaptatok és a melyet kevés házaspár tudna utánozni. Akarjátok-e, gyermekeim, hogy mondjak nektek egy erre való módot, a melyet az egyedüli lehetséges módnak gondolok?»

Mosolyogva néznek egymásra és gúnyolódnak együgyűségemen. Emil egyszerűen megköszöni a reczeptemet s azt mondja, véleménye szerint Zsófiának különb reczeptje van s neki a maga részéről ez elegendő lesz. Zsófia helyesli és ép oly bizakodónak látszik. Mindazáltal gúnyolódó arczkifejezésébe mintha egy kis kíváncsiság vegyülne. Megnézem Emilt; égő szeme majd elnyeli felesége bájait; ez az egyedüli dolog, a mire kíváncsi és nem sokat törődik beszédemmel. Mosolygok a magam részéről, ezt mondom magamban: Hamar figyelmessé foglak tenni.

«E titkos gerjedelmeknek csaknem észrevehetetlen különbsége nagyon jellemzőn és azokkal a befogadott előítéletekkel ugyancsak ellentétesen határozza meg a két nemet: hogy t. i. általánosságban a férfiak kevésbbé állhatatosak mint a nők és hamarabb riadnak vissza a boldog szerelemtől. A nő jóval előre megérzi a férfi állhatatlanságát és nyugtalankodik miatta;[161] ez teszi féltékenyebbé is. Mikor a férj elkezd hűlni, kénytelen lévén azért tanusítani iránta mindazon gondoskodást, csakhogy megtarthassa, melyet azért tanusított azelőtt, hogy tessék neki; a nő sír, megalázza magát és ritkán egyenlő sikerrel. A ragaszkodás és gondoskodás megnyeri a szívet, de visszaszerezni nem tudja. Visszatérek a szerelemnek a házasságban való kihűlése elleni reczeptemhez.

«Egyszerű és könnyű szer, – folytatom – abban áll, hogy legyetek továbbra is szerelmesek házas korotokban is.»

«Az már igaz, mondja Emil titokban nevetve, ez nem fog nehezünkre esni.»

«Nehezebben talán, mint a hogy gondolnád. Kérlek, adj időt, hogy kimagyarázzam magamat.»

«A csomó, melyet nagyon is össze akar az ember húzni, elszakad. Ugyanez történik a házasság csomójával is, ha erősebbre akarják kötni, mint a mennyire lennie kell. A hűség, a melyet a két hitvestárstól megkíván, minden jogok legszentebbike, de a hatalom, melyet a kettő mindegyikére a másik fölött ráruház, túlságos nagy. A kényszer és szerelem rosszul férnek meg és a gyönyört nem lehet senkire ráparancsolni. Ne piruljon el, oh Zsófia és ne gondoljon menekülésre. Ne adja Isten, hogy meg akarjam sérteni szerénységét! De most élete sorsáról van szó. Ilyen nagy czél érdekében tűrje el, a férj és az apa közt, az olyan beszédet, a melyet máskülönben nem tudna eltűrni.»

«Nem annyira a bírás, mint inkább az alárendeltség unat meg és a kitartott leány iránt sokkal tovább tartják meg a ragaszkodást, mint a feleség iránt. Hogy csinálhattak kötelességet a leggyöngédebb enyelgésből és jogot a szerelem legédesebb tanubizonyságaiból? A kölcsönös vágy teszi a jogot, a természet nem ismer mást. A törvény korlátozhatja ezt a jogot, de nem tudhatja kiirtani. A kéj oly édes magamagában véve! Vajjon merítheti-e a keserves kényszerből azt az erőt, a melyet nem tud meríteni saját vonzó erejéből? Nem gyermekeim, a házasságban a szívek egyesülnek, de a testek nincsenek alávetve. Hűséggel tartoztok egymásnak, de nem kedveskedésekkel. Mindegyitek csak a másiké lehet, de egyitek sem lehet a másiké jobban, mint a hogy neki tartozik.»

«Ha tehát igaz, kedves Emilem, hogy a feleséged kedvese akarsz lenni és hogy ő mindig a te úrnőd és a maga úrnője legyen, akkor légy boldog, de tiszteletteljes szerelmes, kapj mindent a szerelemtől, de semmit se követelj kötelességből és a legkisebb kedvezések is ne legyenek soha számodra jogok, hanem kegyek. Tudom, hogy a szemérmetesség kerüli a formaszerű vallomásokat és le akar győzetni, de tapintattal és igazi szerelemmel bíró szerelmes tévedhet-e a titkos akarat dolgában? Nem tudja-e, hogy mikor egyeznek bele a szív és a szemek abba, a minek megtagadását a száj tetteti? Mindegyik a kettő közül mindig ura legyen személyének és kedveskedéseinek, legyen joga semmi más szerint, mint csak a saját akarata szerint osztogatni őket. Gondoljatok mindig arra, hogy még a házasságban is a gyönyör csak akkor jogosult, mikor a vágy kölcsönös. Ne féljetek, gyermekeim, attól, hogy ez a törvény távol tart titeket egymástól, ellenkezőleg mindkettőtöket tetszeni vágyóbbá tesz és elejét veszi a beteltségnek. Egyitek csupán csak a másikra lévén korlátozva, a természet és a szerelem elég közel hoz egymáshoz.»

Ezekre és hasonló beszédekre Emil felbosszankodik és tiltakozik ellenük; Zsófia szégyenkezve szeme elé tartja legyezőjét és nem szól semmit. Kettejük közül talán nem az az elégedetlenebbik, a ki jobban panaszkodik. Én kérlelhetetlenül folytatom, megpirongatom Emilt csekély gyöngédsége miatt s biztosítékot szerzek róla, hogy Zsófia a maga részéről elfogadja az egyességet. Felszólítom, hogy szóljon; senki sem fog benne kételkedni, hogy nem mer engem megczáfolni. Emil nyugtalankodik s vizsgálja fiatal felesége szemeit; zavarodottságuk közepett kéjes mámorban látja őket, a mely biztonságot nyújt neki bizalma koczkázatára. Lábai elé veti magát, elragadtatva csókolja meg a kezet, melyet Zsófia nyújt neki és megesküszik, hogy a megfogadott hűségen kívül lemond minden más jogáról fölötte. «Légy – mondja neki – kedves nőm, bírája gyönyöreimnek, mint a hogy bírája vagy napjaimnak és sorsomnak. Ha kegyetlenséged életembe kerülne is, visszaruházom rád legdrágább jogaimat. Semmit sem akarok engedékenységednek köszönni, mindent a szivedtől akarok megkapni.»

«Jó Emilem, nyugodj meg, Zsófia sokkal nagylelkűbb, semhogy téged engedjen nagylelkűséged áldozatakép meghalni.»

Este, mikor el akarom őket hagyni, a tőlem telhető legkomolyabb hangon mondom nekik: «Gondoljatok arra mindketten, hogy szabadok vagytok és hogy itt nincs szó a házastársak kötelességeiről; higyjetek nekem, ne engedjetek a hazug alázatosságnak. «Emil, akarsz jönni?» Zsófia megengedi. Emil, dühbe jőve, szeretne engem megverni. «És ön, Zsófia, mit szól hozzá? El kell őt vezetnem?» A kis hazug pirulva azt mondja, igen. Bájos és édes hazugság, a mely többet ér, mint az igazság!

Másnap… A boldogság látszata nem mosolyog már az emberekre; a bűn romlása ép úgy elaljasította ízlésüket, mint szívüket. Nem tudják már érezni, a mi megható, sem meglátni, a mi szeretetreméltó. Ti, a kik ha a gyönyört akarjátok lefesteni, el sem képzeltek soha mást, csak a kéjek ölében úszó szerelmeseket; mily tökéletlenek a ti képeitek! Nincs benne egyéb, mint a durvábbik fele; a gyönyör legédesebb vonzóereje nincs benne. Oh, kicsoda nem látott még közületek két fiatal házastársat, a kik boldog auspicziumok alatt egyesültek, a mint kilépnek a házastársi ágyból és egyszerre hordják sápadt és szűzies tekintetükben mámorát az édes gyönyöröknek, melyeket az imént ízleltek, az ártatlanság szeretetreméltó biztonságát és a most oly varázslatos biztosságot, hogy hátralevő napjaikat együtt fogják eltölteni? Ime, ez a legelragadóbb látvány, mely az emberi szív elé tárul; ime a gyönyör igazi képe: láttátok százszor a nélkül, hogy felismertétek volna; megkeményedett szívetek nincs többé arra alkotva, hogy szeressen. Zsófia boldogan és nyugodtan gyöngéd anyja karjai közt tölti a napot; édes pihenés, mikor az éjszakát a férj karjai közt töltötte.

Harmadnap már bizonyos változást látok a színtéren. Emil kissé elégületlennek akar mutatkozni, de ezen a szenvelgésen át oly gyöngéd buzgalmat, sőt annyi alárendelést is látok, hogy nem jóslok semmi aggasztót. A mi Zsófiát illeti, vidámabb, mint előtte való nap; szemében önelégültséget látok csillogni; kedvesen bánik Emillel, csaknem ingerkedik vele, a mi csak annál jobban bosszantja.

Ezek a változások kevéssé észrevehetők, de figyelmemet nem kerülik el; nyugtalankodom miattuk, négyszemközt kikérdezem Emilt; megtudom, hogy az ő nagy bánatára és minden könyörgése daczára külön kellett hálnia előtte való éjszaka. A zsarnokoskodó nő sietett élni jogával. Megbeszélésre kerül a dolog, Emil keservesen panaszkodik. Zsófia tréfálkozik, de végül látva, hogy igazán megharagszik, szelidséggel és szerelemmel teljes pillantást vet rá és megragadva kezemet, csak egy szót mond, de olyan hangon, a mely a szívig ér: «_A hálátlan!_» Emil olyan együgyű, hogy nem ért ebből semmit. Én megértem, eltávolítom Emilt és négyszemközt szólok Zsófiával is.

«Látom ennek a szeszélynek az okát, – mondom neki. – Nem lehetne senkiben több tapintat, de kevésbbé alkalmas módon sem lehet alkalmazva. Kedves Zsófia, nyugodjon meg, férfit adtam önnek, ne féljen hát annak is venni: ifjusága első zsengéit kapta tőle, nem tékozolta el senkire, sokáig meg fogja tartani számára.»

«Kedves gyermekem, meg kell hogy magyarázzam álláspontomat abban a beszélgetésben, melyet hárman folytattunk tegnapelőtt. Te talán nem vettél észre benne mást, mint gyönyöreitek mérséklésére való fogást, hogy tartósabbakká tehesse őket. Oh Zsófia, más, az én gondoskodásomhoz méltóbb czélja volt. Emil mikor férjévé lett, az urává is lett; az ön dolga engedelmeskedni, így rendelte a természet. Mindazáltal ha a nő Zsófiához hasonló, akkor jó, ha ő vezeti a férfit; ez is a természet törvénye és azért tettem önt az ő gyönyöreinek bírájává, hogy akkora jogot adjak önnek az ő szívére, mint a mekkorát az ő neme ád neki az ön személyére. Ezzel ő önnek kínos nélkülözéseket fog okozni, de ön uralkodni fog rajta, ha tud magán uralkodni és a mi már történt, azt mutatja nekem, hogy ez a nehéz mesterség nem haladja felül az ön bátorságát. Sokáig fog ön a szerelem által uralkodni, ha ritkákká és becsesekké teszi kegyeit, ha meg tudja becsültetni őket. Ha férjét mindig lába előtt akarja látni, tartsa mindig bizonyos távolságra személyétől. De szigorúságába vigyen bele szerénységet, nem szeszélyt; tartózkodónak lássa önt, de nem furcsának: vigyázzon, hogy a míg irányítja az ő szerelmét, ne keltsen benne kétséget a maga szerelme iránt. Szerettesse magát kegyei és tiszteltesse visszautasításai által; hadd tisztelje nejének szűziességét a nélkül, hogy panaszkodnia kellene hidegsége miatt.»

«Így fogja, gyermekem, önnek adni bizalmát, így fogja meghallgatni nézeteit, így fog öntől tanácsot kérni ügyeiben-bajaiban és nem fog határozni semmit a nélkül, hogy önnel meg ne beszélje. Így térítheti vissza az okossághoz, ha megtéved, visszavezetheti szelid rábeszéléssel, szeretetreméltóvá teszi magát, hogy hasznossá tehesse magát, felhasználhatja a barbárságot az erény érdekében és a szerelmet az ész hasznára.»

«Mindazáltal ne higyje azonban, hogy ez a művészet örökké szolgálatára lesz. Lehet az ember bármily óvatos, az élvezés megőrli a gyönyöröket, mindenekelőtt pedig a szerelmet. De mikor a szerelem már régóta tart, az édes megszokás kitölti a hiányait és a bizalom vonzóereje következik a szenvedély elragadtatásaira. A gyermekek azok között, a kik az életet adták nekik, nem kevésbbé édes köteléket alkotnak és gyakran erősebbet, mint maga a szerelem. Ha ön már nem lesz Emil szerelmese, még mindig a neje és barátnője lesz, gyermekeinek anyja lesz. Akkor a kezdetbeli tortózkodás helyett honosítsa meg a legnagyobb bensőséget; ne legyen többé különhálás, ne legyen visszautasítás, ne legyen szeszély. Legyen annyira élete párja, hogy ne tudjon ellenni ön nélkül és a mint eltávolodik öntől, érezze magát önmagától is távol. Ön, a kinek révén oly jól uralkodott a házi élet varázsa atyja házában, uralkodtassa a magáéban is. Minden férfi, a ki jól érzi magát a házában, szereti a feleségét. Gondolja meg, hogy ha a férje boldogan él odahaza, akkor ön boldog asszony lesz.»

«Most pedig ne legyen olyan szigorú szerelmese iránt; több engedékenységet érdemelt, megsértődnék az ön aggodalmaskodásain, ne gondoskodjék annyira az ő egészségéről boldogsága rovására és élvezze a saját boldogságát. Nem kell megvárni a beteltséget és nem kell visszautasítani a vágyat; nem kell visszautasítani, csak azért, hogy visszautasítsa, hanem azért, hogy becsessé tegye, a mit megad.»

Azután összehoztam őket és Zsófia előtt azt mondtam a fiatal férjnek: «Bizony el kell viselni az igát, melyet az ember maga vállalt fel. Érdemeld ki, hogy könnyű legyen neked. Mindenekfelett áldozz a grácziáknak és ne hidd, hogy a duzzogásoddal szeretetreméltóbbá válsz.» Nem nehéz létrehozni a békét és mindenki tudhatja a feltételeit. A békeszerződést megpecsételik egy csókkal; ezután azt mondom növendékemnek: «Kedves Emilem, a férfinek egész életében szüksége van tanácsra és vezetőre. Megtettem a tőlem telhetőt a mai napig, hogy betöltsem ezt a kötelességet irántad; most bevégződik az én hosszas feladatom és megkezdődik másvalakié. A mai napon lemondok arról a szerepről, melyet rám bíztál és ettől fogva im, itt a te vezetőd.»

Az első mámor lassankint elcsitul és békében engedi őket, hadd élvezzék új helyzetük varázsát. Boldog szerelmesek, méltó hitvestársak! Hogy méltón dicsőíthessem erényeiket, hogy leírjam boldogságukat, el kellene mondanom életük történetét. A művemet szemlélvén bennük, hányszor érzem, hogy elfog az elragadtatás, a mely megdobogtatja szivemet! Hányszor fűzöm kezeiket az enyimbe, áldva a gondviselést és forró sóhajokban törve ki! Hány csókot adok a két kézre, a mely egymást szorongatja! Mennyi örömkönynyel öntözöm őket! Ők is elfogódnak, osztozom elragadtatásomban. Tiszteletreméltó szüleik még egyszer élvezik ifjúságukat gyermekeikében; úgyszólva újra kezdenek élni bennük, sőt mi több, most először ismerik meg az élet értékét: megátkozzák egykori gazdagságukat, a mely megakadályozta, hogy annak idején ők is ily gyönyörteljes sorsban részesüljenek. Ha van boldogság a földön, akkor abban a zugban kell keresni, a hol mi élünk.

Néhány hónap mulva Emil egy reggel bejön szobámba és megölelve engem, ezt mondja: «Mesterem, kívánj szerencsét gyermekemnek;» azt reméli, hogy nemsokára abban a dicsőségben részesül, hogy apa lesz. «Oh, mily gondok fognak várni buzgalmunkra és mekkora szükségünk lesz rád! Ne adja Isten, hogy veled neveltessem a fiamat, miután fölnevelted az apát! Ne adja isten, hogy ily szent és édes kötelességet más teljesítsen, mint én, még ha ép oly jól választanám meg az illetőt, a hogy számomra megválasztották. De maradj a fiatal mesterek mestere. Adj nekünk tanácsot, nevelj minket; tanulékonyak leszünk: a míg élek, szükségem lesz rád. Nagyobb szükségem van rád, mint valaha, most, hogy férfiúi kötelességeim kezdődnek. Te beteljesítetted a magadét: vezess engem, hogy utánozzalak és pihenj meg: ideje már.»

Lábjegyzetek.

[Footnote 1: A legelső nevelés a legfontosabb és ez az első nevelés tagadhatatlanul a nők dolga; ha a természet alkotója azt akarta volna, hogy a férfiakra tartozzék, tejet adott volna nekik, hogy táplálhassák a gyermekeiket. Szóljatok mindig kiváltképpen a nőkhöz a nevelésről szóló elmélkedéseitekben, mert azonkívül, hogy jobban tudnak vigyázni a gyermekre a férfiaknál és mindig több befolyásuk is van rá, a siker is sokkal jobban érdekli őket, miután az özvegyek nagyobb része csaknem ki van szolgáltatva gyermekeinek, a kik aztán élénken éreztetik velük jóban vagy roszban azt a módot, a hogy neveltettek. A törvények, a melyek mindig annyira el vannak foglalva a javakkal, és oly keveset az egyénekkel, mivel czéljuk a béke, nem pedig az erény, nem adnak elegendő hatáskört az anyáknak. Mindazáltal helyzetük biztosabb, mint az apáké; kötelességeik terhesebbek; gondoskodásuk fontosabb a család rendjére; általában több ragaszkodás van bennük a gyermekek iránt. Vannak esetek, a mikor a fiúnak, a ki tiszteletlenül viselkedik az apjával szemben, van mentsége; de ha egy gyermek bármi okból is annyira elfajzott, hogy tiszteletlen az anyja iránt, az iránt, a ki szive alatt viselte, a ki tejével táplálta, a ki éveken át megfeledkezett magamagáról s csak ő vele foglalkozott, sietni kellene megfojtani a nyomorultat, mint egy szörnyeteget, a mely méltatlan a napvilágra. Az anyák, úgy mondják, elkényeztetik a gyermekeket. Ezt tagadhatatlanul nem jól teszik, de kisebb talán a hibájuk, mint nektek, a kik elaljasítjátok őket. Az anya azt akarja, hogy gyermeke boldog legyen és pedig azonnal. Ebben igaza is van s ha téved az eszközök dolgában, fel kell világosítani. Az apák becsvágya, kapzsisága, zsarnoksága, hamis előrelátása, hanyagsága, durva érzéketlensége százszor gyászosabb a gyermekekre nézve, mint az anyáknak gyöngédsége. Egyébiránt meg kell magyaráznom azt az értelmet, melyet én az anya névnek adok; azt fogom alább megtenni.]

[Footnote 2: Külsőleg hasonlítva hozzájuk, de megfosztva a beszédtől, nem különben a kifejezni való gondolatoktól, nem tudná tudomásukra hozni, hogy szüksége van segítségükre és semmi se volna rajta, a mi ezt a szükséget nyilvánvalóvá tenné.]

[Footnote 3: A köztársaságok háborúi vérengzőbbek, mint a monarchiákéi. De ha a királyok háborúja mérsékeltebb, a békéjük borzasztó: jobb ellenségüknek lenni, mint alattvalójuknak.]

[Footnote 4: Plutarchos: A Lakedemoniak híres mondásai 60. §.]

[Footnote 5: Ugyanott, 5. §.]

[Footnote 6: Több iskolában és különösen a párisi egyetemen vannak tanárok, a kiket nagyon hivatottaknak tartok arra, hogy jól neveljék az ifjuságot, ha nem volnának kénytelenek követni a bevett szokást. Egyiküket ezennel felszólítom, hogy hozza nyilvánosságra azt a reform-tervet, melyet kidolgozott. Végre talán megpróbálnának segíteni a bajon, látva, hogy van orvossága.]

[Footnote 7: Qui se totam ad vitam instruxit, non desiderat particulatim admoneri, doctus in totum, non quomodo cum uxore aut cum filiis vivet, sed quomodo bene viveret. Seneca. Ep. 94.]

[Footnote 8: Cic. Tusc. V. Cap. 9.]

[Footnote 9: Non. Marcell.]

[Footnote 10: Longa est vita, si plena est. Impletur autem cum animus sibi bonum suum reddidit et ad se potestatem sui transtulit. Quid illum octoginta anni juvant per inertiam exacti? Non vixit ille, sed in vita moratus est… Actu illam metiamur, non tempore. Seneca. Ep.]

[Footnote 11: Buffon Hist. Nat. IV. kötet 190. lap.]

[Footnote 12: Lásd a 38. lap 3-ik jegyzetét.]

[Footnote 13: Az asszonyok és az orvosok összejátszása mindig Páris legmulatságosabb különlegességének tünt fel előttem. Az asszonyok révén vergődnek az orvosok hírnévre és az orvosok útján teljesítik az asszonyok akaratukat. Ebből látható, micsoda ügyesség kell hozzá, hogy egy párisi orvos híressé legyen.]

[Footnote 14: Mikor Plutarchosban olvassuk, hogy Cato, a censor, a ki annyi dicsőséggel kormányozta Rómát, maga nevelte fel fiát bölcsőjétől fogva és akkora gonddal, hogy mindent otthagyott, csakhogy jelen lehessen, mikor a dajka – t. i. a gyermek anyja – kipólyázta és megmosta; mikor Suetoniusban olvassuk, hogy Augustus, ura a világnak, melyet meghódított és melyen maga uralkodott, maga tanította unokáját írni, úszni és a tudományok elemeire és hogy mindig maga körül tartotta őt; lehetetlen visszatartani nevetésünket ama kor apró emberkéinek láttára, a kik ilyen hitványságokkal töltötték az időt; persze nem volt elég eszük, hogy törődni tudjanak a mi korunk nagy embereinek nagy műveivel.]

[Footnote 15: V. ö. a «Vallomások» XII. könyv. I. kötet.]

[Footnote 16: Ime egy példa az angol ujságokból, a melyet szükségesnek tartok fölhozni, annyi tárgyamra vonatkozó tanulságot nyújt.

Egy bizonyos Oneil Patrik, a ki 1647-ben született, 1760-ban házasodott hetedszer. A dragonyosoknál szolgált II. Károly uralkodásának tizenhetedik évében, majd különböző csapatokban egész 1740-ig, a mikor megkapta az obsitot. Végig csinálta Vilmos király és Marlborough herczeg minden háborúját. Ez az ember sohasem ivott egyebet, mint közönséges sört, mindig növényi ételekkel táplálkozott és húst csak némely lakomákon evett, melyeket családjának rendezett. Mindig az volt a szokása, hogy együtt feküdt és kelt fel a nappal, hacsak kötelessége nem akadályozta meg benne. Jelenleg százharminczadik évét éli, jól hall, jól érzi magát, bot nélkül jár. Magas életkora mellett sem marad egy pillanatra se tétlen; minden vasárnap elmegy a templomba gyermekei, unokái és dédunokái kiséretében.]

[Footnote 17: A nők kenyeret, zöldséget, tejes ételeket esznek, ugyanúgy a nőstény kutyák és macskák, a nőstény farkas még legel is. Ez adja a növényi nedveket tejükbe. Meg kellene vizsgálni azokat az állatfajokat, melyek egyáltalán csakis hússal tudnak táplálkozni, ha ugyan vannak ilyenek, a miben kételkedem.]

[Footnote 18: Azok a nedvek, melyek minket táplálnak, folyékonyak ugyan, de szilárd táplálékokból kell kisajtolva lenniök. A munkás ember, a ki csakis levessel élne, hamarosan elpusztulna. Sokkal jobban föntartaná magát tejjel, mert az megalszik.]

[Footnote 19: A kik részletesebben akarják tárgyalni a pythagorasi életmód előnyeit és rossz oldalait, forduljanak doktor Cocchi és ellenfele, Bianchi értekezéséhez ebben a fontos tárgyban.]

[Footnote 20: A városi gyermeket megfullasztják azzal, hogy örökösen elzárva és ruhákba göngyölve tartják. A kik nevelik őket, azoknak is meg kell még előbb tanulni, hogy a hideg levegő, a helyett, hogy bajt okozna nekik, megerősíti, a meleg levegő pedig elgyöngíti őket, lázt olt beléjük és megöli őket.]

[Footnote 21: Bölcsőt mondok, hogy szokásos szót használjak, jobb híján; mert máskülönben meg vagyok győződve, hogy sohasem szükséges ringatni a gyermekeket és hogy ez a szokás gyakran veszedelmes nekik.]

[Footnote 22: «A régi peruiak a gyermekek karját szabadon hagyták egy nagyon bő pólyában; mikor pedig kivették ebből, szabadjára hagyták egy földbe ásott és vászonnal kipárnázott gödörben, a mely testük közepéig ért. Ily módon a karjuk szabadon maradt és kedvükre mozgathatták a fejüket és hajlonghattak a testükkel, a nélkül, hogy leestek volna és kárt tettek volna magukban. A mint már járni tudtak egy lépést, kissé távolról nyujtották nekik az emlőt, mint valami csalétket, hogy kényszerítsék járni. A kis négerek néha fáradságosabb helyzetben vannak, ha szopni akarnak; átölelik anyjuk egyik csipőjét térdükkel és lábukkal s oly erősen megszorítják, hogy fenn tudják magukat tartani anyjuk karjának segítsége nélkül. Az emlőkbe belekapaszkodnak kezükkel és folyton szívják a nélkül, hogy megmozdulnának vagy elesnének, akármilyen mozdulatot tesz is az anyjuk, a ki ezalatt végzi a rendes dolgát. Ezek a gyermekek már két hónapos koruktól fogva kezdenek járni vagy legalább is négykézláb mászkálni. Ez a gyakorlat adja meg későbbi könnyedségüket, hogy négykézláb majd ép oly gyorsan tudnak futni, mintha két lábon futnának.» (Buffon Hist. nat. IV. kötet.)

Ezekhez a példákhoz Buffon hozzátehette volna az angol példát, a hol a bepólyázás esztelen és barbár szokása napról-napra tünőben van. Lásd még La Loubère _Voyage de Siam;_ Le sieur Beau _Voyage du Canada_ stb. Húsz lapnyi idézetet tudnék felhozni, ha ezt tényekkel akarnám megerősíteni.]

[Footnote 23: A szaglás fejlődik ki az összes érzékek közül legkésőbb a gyermekben: két vagy három éves korukig úgylátszik nem érzik sem a jó, sem a rossz szagot; ebben a tekintetben az a közömbösség vagy jobban mondva érzéketlenség van bennük, melyet több állatban észlelünk.]