Part 48

Hogy valaki szeresse a békés és otthonias életet, ismernie kell; érezte kell hogy légyen gyermekkora óta. Csak az apai házban kedveli meg az ember a maga otthonát és mindazok az asszonyok, a kiket nem az anyjuk nevelt, nem fogják szeretni gyermekeiket nevelni. Sajnos, a nagyvárosokban nincs többé otthoni nevelés. Ezekben a társadalom olyan határtalan és vegyes, hogy nem marad többé menedékhely a visszavonult életre és hogy az ember még otthon is nyilvános helyen van. Annyira együtt élnek az egész világgal, hogy nincsen többé az embereknek családjuk, alig ismerik a rokonaikat; úgy látogatják őket, mint az idegeneket és a házi erkölcsök egyszerűsége elvész azzal az édes meghittséggel együtt, a mely a varázsát adta. Így szívja magába az ember már az anyatejjel a kor kedvteléseinek szeretetét és azokat az elveket, melyeket ebben uralkodni lát.

A leányokra látszólagos tartózkodást rónak, hogy olyan együgyűeket foghassanak, a kik magukviselete alapján elveszik őket. De tanulmányozzátok csak egy pillanatig ezeket a fiatal nőket: a feszes modorral csak rosszul leplezik a sóvárságot, mely emészti őket és már a szemükből ki lehet olvasni az égő vágyat, hogy anyáikat utánozhassák. Nem a férj az, a mire sóvárognak, hanem a házasélet szabadossága. Mi szükség van a férjre, mikor annyi módjuk van rá, hogy ellehessenek nélküle? De azért van szükségük férjre, hogy ezeket a módokat elleplezhessék. Arczukon a szerénység és a féktelenség a szívük mélyében: maga ez a tettetett szerénység is ennek a jele; csak azért szenvelgik, hogy annál hamarább megszabadulhassanak tőle. Párisi és londoni nők, kérlek benneteket, bocsássatok meg nekem. Egy hely sem zárja ki a csodákat; én azonban a magam részéről nem ismerek csodát és ha csak egy is köztetek igazán becsületes lelkű, akkor én nem értek a mi intézményeinkhez.

Mindezek a különböző nevelések egyformán kiszolgáltatják a fiatal teremtéseket a nagyvilági élvezetek kedvelésének és azoknak a szenvedélyeknek, a melyek hamarosan kikelnek ebből. A nagy városokban a romlás az élettel együtt kezdődik, a kis városokban pedig az észszel együtt. A fiatal vidéki nők megtanulják megvetni erkölcseiknek boldog egyszerűségét és sietnek Párisba, hogy részesedjenek a mi erkölcseink romlottságában; a bűnök, feldíszítve a tehetségek szép nevével, utazásuk egyedüli czéljai és szégyenkezve megérkezésükkor, hogy oly messze vannak az idevaló nők nemes féktelenségétől, sietnek szintén fővárosiakká válni. Hol kezdődik a baj nézetetek szerint? Azokon a helyeken-e, a hol kitalálják vagy azokon, a hol gyakorolják?

Azt tartom tehát, hogy okos anya ne vezesse a vidékről Párisba a leányát, megmutatni neki ezeket a másokra oly veszedelmes képeket; de azt is mondom, hogy ha ez megtörténik, akkor vagy rosszul van nevelve a leány, vagy ezek a képek kevéssé veszedelmesek reá nézve. Izléssel, észszel, a becsületes dolgok szeretetével nem találja őket olyan vonzóknak, mint a milyenek azok számára, a kik meghagyják magukat tőlük babonázni. Látni Párisban esztelen fiatal nőket, a kik sietnek elsajátítani az ottani hangot és magukra veszik hat hónapra a divatot, hogy aztán életük fogytáig kigúnyoltassák magukat, de ki veszi észre azokat, a kik elriasztva mindettől az összevisszaságtól, visszatérnek vidékükre, megelégedve sorsukkal, miután összehasonlították azzal, a melyet a többiek irigyelnek? Hány fiatal nőt láttam, a kiket engedékeny férjük elvitt Párisba és a kiknek módjukban lett volna, hogy itt letelepedjenek, de maguk fordultak el tőle és szívesebben tértek vissza, mint a hogy jöttek és ellágyulva mondják elutazásuk előtt való nap: «Ah, térjünk vissza kunyhónkba, ott boldogabban él az ember, mint itt, ebben a palotában!» Nem tudni, hány jó ember marad még, a ki nem hajtott térdet a bálvány előtt és a ki megveti ennek esztelen tiszteletét. Csak a bolond nők lármásak; az okos nők nem keltenek feltünést.

Ha most már az általános romlottság daczára, az egyetemes előítéletek daczára, a leányok rossz nevelése daczára, nagy részük mégis megőrzi a helyes ítéletet, mi lenne akkor, ha ezt az ítéletet megfelelő tanítások táplálnák vagy jobban mondva, ha nem rontották volna el bűnös tanításokkal? Mert minden a természetes érzések fentartásán vagy helyreállításán alapszik mindig. Ehhez nincs szükség arra, hogy a leányokat hosszú prédikáczióitokkal untassátok, sem hogy feltálaljátok nekik száraz erkölcsi oktatásaitokat. Az erkölcsi oktatások mindkét nemre nézve minden jó nevelés megölő betüi. Az ilyen gyászos leczkéztetések csak arra jók, hogy meggyűlöltessék azokat, a kik osztogatják őket és mindazt, a mit mondanak. Ha fiatal lányokhoz beszélnek, akkor nem arra van szükség, hogy félelmet keltsenek bennük kötelességeik iránt, sem arról, hogy megnehezítsék rajtuk az igát, melyet a természet rótt rájuk. Mikor elébük tárjátok ezeket a kötelességeket, legyetek szabatosak és könnyen érthetők; ne engedjétek, hogy azt higyjék, hogy visszataszítók lesznek akkor, a mikor ezeket a kötelességeket betöltik; ne legyen bennetek haragosság, ne legyen semmi mogorvaság. Mindennek, a mi a szívre akar hatni, a szívből kell jönni; erkölcsi katekizmusuknak époly rövidnek és világosnak kell lennie, mint a milyen a vallási katekizmusuk, de nem szabad époly komolynak lennie. Mutassátok meg nekik magukban a kötelességekben élvezeteik forrását és jogaik alapját. Vajjon kínos-e szeretni, hogy az ember szerettessék, szeretetre méltóvá lenni, hogy boldog lehessen, becsülésre méltóvá válni, hogy engedelmeskedjenek neki, megbecsülni magát, hogy megbecsüljék? Mily szépek e jogok! Mily tiszteletreméltók! Mily drágák a férfi szívének, ha az asszony érvényesíteni tudja őket! Nem kell megvárni az éveket és az öregkort, hogy élvezhesse őket! Uralma erényeivel kezdődik; alig hogy vonzó erői kifejlődnek s máris uralkodik jellemének szelídsége által és szerénységét imponálóvá teszi. Hol az az esztelen és barbár férfi, a ki nem csillapítja gőgjét és nem ölt figyelmesebb modort egy szeretetreméltó és okos tizenhatéves lány mellett, a ki keveset beszél, a ki meghallgat másokat, a ki illedelmet tanusít magatartásában és becsületességet beszédében, a kivel szépsége nem feledteti el sem nemét, sem ifjúságát, a ki még félénkségével is érdekelni tud és magára vonja a tiszteletet, melyet mindenki iránt tanusít?

Ezek a tanubizonyságok csak külsők ugyan, de nem felületesek; nem csupán az érzéki ingerekre vannak alapítva; abból a benső érzésből erednek, a mely azt mondja nekünk, hogy a nők a férfiak érdemének igazi megítélői. Kicsoda kíván megvettetni a nőktől? Senki a világon, még az sem, a ki nem akarja a nőket szeretni. És a mi engem illet, a ki oly kemény igazságokat mondok nekik, azt hiszitek, hogy nekem az ő ítéletük közömbös? Nem, az ő szavazataik nekem becsesebbek, mint a tiéitek, olvasóim, a kik gyakran asszonyabbak vagytok náluknál. A mikor elítélem erkölcseiket, igazságot akarok szolgáltatni igazságosságuknak: nem bánom, ha gyűlölnek, csak kikényszerítsem a tiszteletüket.

Mennyi nagy dolgot lehetne ennek a rúgónak segítségével létrehozni, ha kellően tudnók működtetni! Jaj annak az időnek, a melyben a nők elvesztik befolyásukat és a melyben a férfiak nem adnak ítéletükre semmit! Ez az elaljasodás végső foka. Minden nép, a melynek voltak erkölcsei, tisztelte a nőket. Nézzétek Spártát, nézzétek a germánokat, nézzétek Rómát, azt a Rómát, a mely a dicsőség és az erény székhelye, ha egyáltalában volt valaha székhelyük. Itt a nők tisztelték meg a nagy hadvezéreknek hadi tetteit, ők siratták meg nyilvánosan a haza atyjait, az ő imájuk és az ő gyászuk szent volt, mint az állam legünnepibb ítélete. Az összes nagy átalakulások nőktől eredtek: egy nő által szerezte Róma a szabadságot, egy nő által érték el a plebejusok a konzulátust, egy nő miatt ért véget a decemvirek zsarnoksága, a nők által menekült meg az ostromolt Róma egy száműzött kezeiből. Lovagias francziák, mit szóltatok volna, ha ezt a gúnyolódó, szemeiteknek oly nevetséges felvonulást láttátok volna? Gúnykaczajotokkal kísértétek volna. Mily más szemmel nézzük mi ugyanazokat a tárgyakat! És talán mindnyájunknak igaza van. Alakítsuk meg ugyanezt a menetet szép franczia hölgyekből és ennél nem tudnék semmi illetlenebbet, de alakítsátok római nőkből és valamennyien a volszkok szemével és Coriolanus szívével fogjátok nézni.

Még tovább megyek: azt állítom, hogy az erény nem kevésbbé javára válik a szerelemnek, mint a természet egyéb jogainak és hogy általuk a szeretők tekintélye nem kevevesebbet nyer, mint a feleségeké és az anyáké. Nincs igazi szerelem lelkesedés nélkül és nincs lelkesedés valódi vagy képzelt tökéletességű tárgya nélkül, a mely mindig megvan a képzeletben. Mitől lobbanjanak lángra azok a szerelmesek, a kiknek számára ez a tökéletesség már nem jelent semmit és a kik abban, a kit szeretnek, nem látnak egyebet, mint az érzékek gyönyörének tárgyát? Nem, a lélek nem így jön tűzbe és nem így engedi át magát azoknak a fenséges elragadtatásoknak, a melyek a szerelmesek önkívületét és szenvedélyük varázsát teszik. Megengedem, a szerelemben minden csak illuzió, de valódiak azok az érzések, melyekkel eltölt minket az igazi szépség iránt, a melyet megszerettet velünk. Ez a szépség nincs meg szerelmünk tárgyában, tévedéseink műve. Ugyan, tesz is az valamit! Ezért talán kevésbbé áldozzuk fel összes alacsony érzéseinket ennek a képzeletbeli képnek? Talán kevésbbé hattatjuk át szívünket azoktól az erényektől, melyeket annak tulajdonítunk, a kit szeret? Avagy kevésbbé rázzuk le magunkról az emberi én alacsonyságát? Hol az az igazi szerelmes, a ki nem kész feláldozni életét szerelmesének? És hol az érzéki és aljas szenvedély abban az emberben, a ki halálra szánja magát? Gúnyolják a kóborló lovagokat: pedig ők ismerték a szerelmet, holott mi csak a kicsapongást ismerjük. Mikor ezek a regényes nézetek elkezdtek nevetségesekké válni, ez a változás nem annyira az ész műve volt, mint a rossz erkölcsöké.

Bármely korban is, a természetes vonatkozások nem változnak meg, az illendőség és illetlenség, a mely belőlük folyik, ugyanaz marad, az ész hamis neve alatt szereplő előítéletek csak a látszatot változtatják meg. Mindig nagy és szép dolog lesz önmagán uralkodni, akár ha csak azért is, hogy egy fantasztikus agyrémnek engedelmeskedjünk és a becsület igaz indítékai mindig szívéhez szólnak minden helyes ítéletű nőnek, a ki a maga helyzetében keresni tudja az élet boldogságát. Az erkölcsi tisztaság mindenek fölött pompás erény kell, hogy legyen minden szép nő szemében, a kinek lelkében van némi emelkedettség. Mialatt az egész világot lába alatt látja, diadalmat arat mindenen és önmagán: trónust emel magának a saját szívében, e trónushoz jön mindenki hódolni; a két nem gyöngéd és féltékeny, de mindig tiszteletteljes érzései, az általános megbecsülés és saját becsérzete szüntelenül megfizeti neki az árát dicsőség adójában a néhány pillanatnyi harcznak. A nélkülözések múlók, de az áruk állandó. Mily élvezet egy nemes lélek számára a szépséggel párosult erény büszkesége! Valósítsatok meg egy regényhősnőt és válogatottabb gyönyöröket fog élvezni, mint a Laisok és Kleopatrák és ha szépsége nem lesz többé, a dicsősége és élvezete megmarad; csak ő tudja élvezni a múltat.

Mennél nagyobbak és terhesebbek a kötelességek, annál érthetőbbeknek és erősebbeknek kell lenni az okoknak, melyekre alapítva vannak. Van bizonyos kenetteljes beszédmód, melylyel a legkomolyabb dolgokról szólva, csak úgy csépelik a fiatal leányok fülét, a nélkül, hogy meg tudnák őket győzni. Ebből az ő felfogásukkal arányban nem álló beszédmódból és abból a csekély fontosságból, melyet titokban tulajdonítanak neki, születik meg az a könnyűség, a melylyel hajlamaiknak engednek, miután nincs magukból a dolgokból folyó okuk, hogy ellenálljanak nekik. Egy okosan és jámborul nevelt leánynak kétsékívül erős fegyverei vannak a kísértések ellen; de az, a kinek kizárólag csak kenetteljes beszédekkel tömik a szívét vagyis inkább a fülét, elkerülhetetlenül zsákmánya lesz az első ügyes csábítónak, a ki utána veti magát. Egy fiatal és szép leány sohasem fogja saját testét megvetni, sohasem fog jóhiszeműleg bánkódni az olyan nagy vétkeken, a melyeket a szépsége követtet el vele, sohasem fog őszintén és Isten színe előtt sírni, hogy sóvárgós tárgya, sohasem fogja magamagában elhinni, hogy a szív legédesebb érzése a sátán találmánya. Adjatok neki ő belőle magából folyó és önmaga számára való okokat, mert ezek nem hatolnak beléje. Még rosszabb, ha – mint általában meg szokott történni – ellenmondást támasztanak fogalmaiban és miután megalázták azzal, hogy testét és bájait lealjasították, mint a bűn mocskát, aztán mint Jézus Krisztus templomát tiszteltetik vele ugyanazt a testet, melyet olyan megvetni valónak tüntettek fel. A nagyon fenkölt és a nagyon alacsony eszmék egyaránt elégtelenek és nem kapcsolódhatnak össze: a korhoz és nemhez mért okra van szükség. A kötelesség mérlegelésének csak annyiban van ható ereje, a mennyiben összekapcsoljuk vele azokat az indító okokat, melyek betöltésére sarkalnak.

Quae quia non liceat non facit, illa facit.[137]

Nem is hinné az ember, hogy épen Ovidius mond ilyen szigorú ítéletet.

Ha tehát bele akarjátok oltani a jó erkölcsök szeretetét a fiatal lányokba, akkor a nélkül, hogy folyton mondogatnátok nekik: «legyetek okosak», keltsetek bennük nagy érdeket arra, hogy azok legyenek; éreztessétek velük az okosság teljes értékét és meg fogjátok velük szerettetni. Nem elég ezt az érdeket a messze jövőbe helyezni; mutassátok meg nekik ebben a pillanatban életkoruk viszonyaiban, imádóik jellemében. Rajzoljátok le előttük a jóravaló embert, az érdemes embert, tanítsátok meg őket, hogy fel tudják ismerni, szeretni és pedig a maguk számára szeretni; bizonyítsátok be nekik, hogy akár mint barátnőjüket, akár mint feleségüket, akár mint szeretőjüket csak ez az ember tudja őket boldoggá tenni. Vezessétek hozzájuk az erényt az ész által, éreztessétek velük, hogy nemük uralma és ennek minden előnye nem csupán a saját jó magaviseletüktől és erkölcseiktől, hanem a férfiakétól is függ, hogy kevés hatásuk van a hitvány és aljas lelkekre és hogy a szerelemnek csak úgy lehet szolgálni, a hogy az erénynek szolgálunk. Biztosak lehettek, hogy akkor, ha lefestitek előttük napjaink erkölcseit, őszinte undort keltetek bennük; ha megmutatjátok nekik a divatos embereket, megvetést ébresztetek bennük irántuk, csak elidegenítitek őket azok elveitől, ellenszenvessé teszitek érzéseiket, megvetést keltetek hiú udvariaskodásaik ellen; nemesebb becsvágyat ébreszttek bennük, azt, hogy a nagy és erős lelkeken uralkodjanak, a spártai nők becsvágyát, a kik férfiakon kívántak uralkodni. A hetyke, szemtelen, czivakodó nő, a ki csak kaczérságával tudja a szerelmeseket magához vonzani és csak kegyek osztogatásával megtartani, csak a szolgai és köznapi dolgokban tudja őket engedelmességre szoktatni, mint a szolgákat, a a fontos és komoly dolgokban nincs rájuk hatása. De az a nő, a ki egyúttal becsületes, szeretetreméltó és erényes, a ki rákényszeríti az övéit, hogy tiszteljék, a kiben van tartózkodás és szerénység, szóval az, a ki a megbecsülés által tartja fenn a szerelmet, egy intéssel akár a világ végére küldheti őket, a harczba, a dicsőségbe, a halálba, a hova neki tetszik.[138] Ez az uralom szép, úgy hiszem és megéri a fáradságot, hogy megszerezzék.

Ez az a szellem, a melyben Zsófia nevelkedett, több gonddal, mint fáradsággal és inkább követve, mint korlátozva a hajlamát. Mondjunk most valamit egyéniségéről a szerint az arczkép szerint, a melyet Emilnek adtam róla és a mely szerint ő elképzeli a hitvest, a ki őt boldoggá teheti.

Nem ismételhetem eléggé, hogy félreteszek minden csodát. Emil sem csodalény, Zsófia még kevésbbé az. Emil férfi, Zsófia pedig nő, íme, ez minden dicsőségük. A nemek keveredésében, a mely köztünk uralkodik, szinte csodaszámba megy, hogy valaki a maga neméhez tartozik.

Zsófia jó hajlamokkal született, jó természetű, nagyon érzékeny a szíve és ez a rendkívüli érzékenység néha olyan élénkké teszi képzeletét, hogy nehéz mérsékelni. Inkább helyes a szelleme, mint átható, a kedélye könnyed, de egyenetlen, az arcza köznapi, de kellemes, arczkifejezése olyan, a mely lelket ígér és nem hazudik, közönynyel lehet hozzá közeledni, de nem lehet felindulás nélkül távozni tőle. Másoknak vannak olyan jó tulajdonságai, melyek belőle hiányzanak, másokban nagyobb mértékben vannak meg azok a tulajdonságok, melyekkel ő bír, de senkiben sincsenek e tulajdonságok jobb összhangba hozva arra, hogy szerencsés jellemet alkossanak. Még a hibáiból is előnyt tud húzni; ha tökéletesebb volna, sokkal kevésbbé tetszenék.

Zsófia nem szép, de mellette a férfiak elfelejtik a szép nőket és a szép nők elégedetlenekké válnak önmagukkal. Első pillanatra csinosnak is alig mondható, de mennél tovább látja az ember, annál inkább megszépül; nyer ott, a hol annyi más veszít és a mit megnyert, azt többé nem veszti el. Lehet szebb szem, szebb száj, imponálóbb megjelenés, de nem lehet senkinek jobb termete, szebb arczszíne, fehérebb keze, kecsesebb lába, szelídebb tekintete, szívhez szólóbb arczkifejezése. A nélkül, hogy elkápráztatna, érdekel, megigéz, de azt sem tudjuk, miért.

Zsófia szereti a cziczomát és ért hozzá; anyjának ő az egyedüli szobalánya, sok ízléssel tud előnyösen öltözködni, de gyűlöli a pompás ruhákat; az ő ruháján mindig látni az elegancziával párosult egyszerűséget; nem azt szereti, a mi ragyog, hanem azt, a mi jól áll. Nem tudja, melyek a divatos színek, de pompásan tudja, hogy mely színek festenek rajta jól. Nincs az a fiatal lány, a ki kevesebb keresettséggel öltöznék és kinek mégis választékosabb volna az öltözéke; az ő öltözékének egy darabja sincs véletlenség szerint kiválasztva és a kiszámítottság nem vehető észre egyiken sem. Cziczomája látszólag nagyon egyszerű és tényleg nagyon csábító, nem tárja ki bájait, hanem elföldi őket, de a mikor elfödi, sejteti őket. Láttára azt mondja az ember: íme, egy szerény és erényes leány. De ha mellette marad, a szeme és a szíve folyton a külsején jár, a nélkül, hogy szabadulni tudna tőle és azt lehetne mondani, hogy mind ez az oly egyszerű öltözék csak azért van rajta, hogy a képzelet darabról-darabra levegye róla.

Zsófiának vannak természetes tehetségei; tud róluk és nem hanyagolta el őket, de nem lévén módjában sok művészetet pazarolni művelésükre, beérte azzal, hogy csinos hangját annyira gyakorolta, hogy ízléssel és helyesen tudjon énekelni, apró lábait, hogy könnyedén, bájjal tudjon járni; hogy minden helyzetben feszesség és ügyetlenség nélkül tudjon meghajolni. Egyébiránt nem volt más énekmestere, csak az apja, más tánczmesternője, csak az anyja és a szomszéd falu orgonistája adott néhány leczkét a clavecinen a kísérésből, melyet azóta maga gyakorolt. Kezdetben nem törődött mással, minhogy a keze előnyösen érvényesüljön a fekete billentyűkön, aztán azt találta, hogy a clavecin éles és száraz hangja az ő hangjának csengését kellemesebbé teszi, lassankint kifejlődött az érzéke a harmónia iránt, végül mire felnőtt, elkezdte érezni a kifejezés báját és szeretni a zenét magamagáért. Ez azonban inkább ízlés, mint tehetség; ki sem tud egy nótát betüzni a kóta szerint.

Legjobban tudja Zsófia, a mire legtöbb gonddal is tanították, a nemének megfelelő munkákat, még azokat is, a melyekre nem is szoktak gondolni, mint például a ruhái kiszabását és elkészítését. Nincs az a tű-munka, a melyet meg ne tudna csinálni és a melyet ne szeretne csinálni, de valamennyi közül legjobban szereti a csipke-munkát, mert nincs az a munka, a mely kellemesebb hatást adna és a melyben az ujjak több bájjal és könnyedséggel működnének. Foglalkozott a háztartás minden részletével is. Ért a konyhához és az éléskamrához, tudja a holmik árát és ismeri tulajdonságaikat, jól rendben tudja tartani a számadást és ő az anyja házvezetője. Arra lévén hivatva, hogy egykor maga is családanya legyen, az apai ház vezetése közben megtanulja rendben tartani a maga házát, el tudja látni a cselédek teendőit és mindig szívesen látja el. Csak azt tudja az ember jól parancsolni, a mit maga is meg tud csinálni: ez az oka, hogy az anyja így foglalkoztatja. Zsófia nem gondol ilyen messzire; az ő első kötelessége a gyermeki kötelesség és ez most az egyedüli, a melynek betöltésére gondol. Egyedüli czélja, hogy szolgálatára legyen anyjának és hogy magára vegye gondjainak egy részét. Mindazáltal igaz, hogy ezeket nem teljesíti mind egyforma kedvvel. Például, ámbár nyalánk, nem szeret a konyhában foglalatoskodni, a konyhai munka részleteiben van valami, a mi undorítja, nem találja elég tisztának. Ebben a tekintetben rendkívül kényes és ez túlzásig vitt kényesség hibáinak egyike; inkább beleejtené az egész ebédet a tűzbe, semhogy a ruhája szegélyét bepiszkítsa. Ugyanebből az okból nem akart a kert felügyeletével sem foglalkozni. A föld piszkosnak tűnik fel neki; a mint meglátja a trágyát, máris azt képzeli, hogy érzi a szagát.

Ezt a hibát anyja tanításának köszönheti. Az anyja szerint egyike a nő első kötelességeinek a tisztaság; különleges, elengedhetetlen, a természettől rárótt kötelesség. Nincs visszataszítóbb dolog a világon, mint a tisztátalan nő és a férjnek, a ki ettől undorodik, mindig igaza van. Az anya annyit prédikált erről a kötelességről leányának gyermekkorától fogva, annyira megköveteli a tisztaságot a maga személyében, fehérneműjében, lakásában, munkájában, öltözetében, hogy mindez a figyelem szokássá válva, elég nagy részét foglalja el idejének és érvényesül a többi részében is, úgy, hogy csak második gondja jól tenni, a mit tesz, az első gondja, hogy tisztán tegye.

Mindazáltal mindez nem fajult el hiábavaló szenvelgéssé, sem elpuhultsággá; a fényűzés elfinomultságának nincs vele semmi dolga. Szobájába sohasem jut más, mint tiszta víz, nem ismer más illatszert, mint a virág illatát és a férje sohasem fog édesebbet belehelni, mint az ő lehelletét. Végül az a figyelem, melyet külsejére fordít, nem feledteti el, hogy nemesebb gondoknak tartozik életével és idejével: nem ismeri vagy megveti a testnek azt a túlzott tisztaságát, a mely bemocskolja a lelket; Zsófia több, mint tisztálkodó: tiszta.

Mondtam, hogy Zsófia nyalánk. Természetétől fogva az, de a megszokásnál fogva mértékletes lett, most pedig erényből az. A lányokkal nem úgy van, mint a fiúkkal, a kiket bizonyos pontig vezetni lehet a nyalánkságuknál fogva. Ez a hajlam nincs következmény nélkül a női nemre; nagyon is veszedelmes, hogy meghagyjuk benne. A kis Zsófia gyermekkorában, ha egyedül ment be anyja szobájába, nem mindig jött ki belőle üres kézzel és a hűsége nem állott ki minden próbát, a mi a nyalánkságokat és bonbonokat illeti. Anyja rajtakapta, megszidta, megbüntette, koplaltatta. Végre meg tudta győzni, hogy a sok czukor elrontja a fogát és hogy a sok evéstől széles lesz a dereka. Így tehát Zsófia megjavult, a mint felnövekedett, más hajlamokat öltött, melyek eltérítették ettől az alacsony érzékiségtől. A nőkben épúgy, mint a férfiakban, a mint feléled a szív, a nyalánkság többé már nem uralkodó bűn. Zsófia megőrizte a nemének megfelelő ízlést, szereti a tejes ételeket és az édességeket, szereti a süteményeket és csemegéket, de nagyon kevéssé szereti a húst, soha meg nem kóstolta a bort és az erős likőröket; ezenfelül mindenből nagyon mértékletesen eszik; a nőknek, a kik nem dolgoznak annyit, mint mi, nincs szükségük annyi pótlásra. Minden dologban szereti, a mi jó, és tudja is élvezni, de be tudja érni azzal is, a mi nem jó, a nélkül, hogy a nélkülözés nehezére esnék.