Part 47

Ne törődjetek tehát mindazokkal a rejtelmes dogmákkal, melyek számunkra csak gondolatnélküli szavak, mindazokkal a bizarr tanításokkal, melyek meddő tanulmányozása a velük foglalkozóknál az erényt helyettesíti és inkább arra való, hogy bolondokká, minthogy jókká tegye őket. Tartsátok meg gyermekeiteket mindig azoknak a dogmáknak szűk körében, melyek az erkölcsre vonatkoznak, győzzétek meg jól őket, hogy semmi másnak a tudása nem hasznos ránk nézve, mint a miből megtanulunk jól cselekedni. Ne csináljatok lányaitokból theológusokat és okoskodókat; az égi dolgokból csak arra tanítsátok őket, a mi az emberi bölcseségre tartozik; szoktassátok őket arra, hogy mindig Isten szeme előtt érezzék magukat, hogy ő a tanuja cselekedeteiknek, gondolataiknak, erényeiknek, mulatságaiknak; hogy tegyenek jót tüntetés nélkül, mert Isten ezt úgy szereti, hogy zúgolódás nélkül viseljék el a rosszat, mert Isten kárpótolni fogja őket s hogy végül életük minden napján azok legyenek, a mik szeretnének lenni, a mikor majd megjelennek Isten színe előtt. Ez az igazi vallás, ez az egyedüli szokás, a mely nem hajlik sem visszaélésre, sem hitetlenségre, sem vakbuzgóságra. Prédikálhatnak, a mennyit akarnak, a legfenségesebb vallásokról, én a magam részéről nem ismerek el mást, mint ezt.

Egyébiránt jó lesz megjegyezni, hogy egész addig a korig, mikor az ész megvilágosodik és mikor a föléledő érzés megszólaltatja a lelkiismeretet, a fiatal leányokra nézve az a jó és rossz, a mit a környezete annak mond ki. A mit parancsolnak neki, az jó, a mit megtiltanak, az rossz; ennél többet nem kell tudniok. Ebből látható, milyen nagy fontosságú dolog náluk még inkább, mint a fiúknál, megválogatni azokat az embereket, a kik közelükben legyenek és bizonyos tekintélyt gyakoroljanak fölöttük. Végül beáll a pillanat, a mikor elkezdenek magukból itélni a dolgokról és akkor van ideje megváltoztatni nevetésük tervét.

Talán már eddig is sokat mondtam. Mekkora mértékben korlátoljuk a nőket, a mikor nem szabunk meg nekik más törvényt, csak az általános előítéleteket? Ne alacsonyítsuk le ennyire a nemet, a mely minket kormányoz és a mely tisztel minket, ha nem aljasítottuk le. Van az egész emberi nem számára a közvéleménynél előbbrevaló szabály is. Ennek a szabálynak hajthatatlan irányításához kell alkalmazkodni az összes többi szabályoknak; ez ítél még az előítéletről is s az emberek értékelésének csak akkor lehet köztünk érvénye, ha ezzel a szabálylyal megegyezik.

Ez a szabály a belső érzés. Nem ismétlem, a mit föntebb mondtam róla; elég, ha megjegyzem, hogy ha ez a két szabály nem hat együtt a nők nevelésében, ez mindig hiányos lesz. Az érzés a közvélemény nélkül nem adja meg nekik a léleknek azt a finomságát, a mely feldíszíti a jó erkölcsöket a világ tiszteletével; a közvélemény pedig az érzés nélkül mindig csak csalfa és tisztességtelen nőket csinál belőlük, a kik a látszatot teszik az erény helyébe.

Fontos dolog tehát, hogy ápoljanak egy tehetséget, a mely a két vezető között ítélőbíróul szolgál, a mely nem engedi tévútra jutni a lelkiismeretet és a mely jóváteszi az előítélet tévedéseit. Ez a tehetség az ész. De mennyi kérdés kél fel erre a szóra! Képesek-e a nők alapos okoskodásra? Fontos-e, hogy ezt ápolják? Sikerrel fogják-e ápolni? Hasznos-e ez az ápolás azokra a funktiókra, melyek rájuk háramlanak? Összeférhető-e az egyszerűséggel, a mely hozzájuk illik?

A különböző módok, a melyek szerint ezekkel a kérdésekkel szembenéznek és megfelelnek rájuk, magukkal hozzák, hogy mindkét irányban túlzások merülnek fel; az egyik arra korlátolja a nőt, hogy varrjon és fonjon a háztartásban a szolgálókkal; így ne legyen egyéb, mint a gazda első cselédje; a másik nem éri be azzal, hogy biztosítja a nők jogait, a miénket is elvitatja számukra; mert ha meghagyják őket fölöttünk a nemüket illető tulajdonságukban és minden egyébben velünk egyenlővé teszik, mi ez más, mint átruházása a nőre annak az elsőségnek, melyet a természet a férjnek ad?

Az ész, a mely az embert kötelességeinek megismerésére vezeti, nem nagyon bonyolult dolog; az ész, a mely a nőt a saját kötelességére vezeti, még sokkal egyszerűbb. Az engedelmesség és hűség, melylyel férjének tartozik, a gyöngédség és gondoskodás, melylyel gyermekeinek tartozik, oly természetes és oly érthető következményei helyzetének, hogy rosszhiszeműség nélkül nem vonakodhatik engedni a belső érzésnek, a mely vezeti és nem ismerheti félre kötelességét abban a hajlamban, mely még nincs megromolva.

Nem kárhoztatnám minden megkülönböztetés nélkül, hogy a nő kizárólag a nemének való munkákra szoríttassék és hogy a többiről mélységes tudatlanságban hagyassék, de ehhez nagyon egyszerű, nagyon egészséges közerkölcsök kellenének vagy pedig nagyon visszavonult életmód. A nagy városokban, romlott emberek közt ezt a nőt nagyon könnyű volna elcsábítani, erénye gyakran csak az alkalmaktól függne: ebben a filozófus században kipróbált erényre van szüksége; előre kell tudnia azt is, a mit mondhatnak neki s azt is, a mit erről gondolnia kell.

Egyébiránt, alá lévén vetve a férfiak ítéletének, ki kell hogy érdemelje becsülésüket; különösen a férjéét kell megkapnia; nemcsak a személyét kell vele megszerettetnie, hanem magaviseletével is ki kell érdemelnie helyeslését; igazolnia kell a világ előtt a férj választását és meg kell szereznie a férjnek azt a tiszteletet, melylyel feleségének adóznak. De hogy foghatna hozzá mindehhez, ha nem ismerné intézményeinket, ha nem tudna semmit szokásainkról és illemszabályainkról, ha nem ismerné sem az emberi ítéletek forrását, sem a szenvedélyeket, melyek ezeket meghatározzák? Annálfogva, hogy egyszerre függ a saját lelkiismeretétől és más emberek véleményétől, meg kell tanulnia ezt a két zsinórmértéket összehasonlítani, összhangba hozni és az előbbinek csak akkor adni előnyt, mikor ellentétbe kerülnek egymással. Bírájává lesz bíráinak, ő határozza meg, mikor kell magát alávetnie nekik és mikor kell őket visszautasítania. Mielőtt elvetné vagy elfogadná előítéleteiket, mérlegeli őket; megtanul végére járni a forrásuknak, megtanulja megelőzni őket, kedvezővé tenni őket; gondja lesz rá, hogy sohase vonja magára a megrovást, mikor kötelessége megengedi a kikerülését. Mindezt egyáltalán nem teheti meg szellemének és eszének kifejlesztése nélkül.

Mindig visszatérek az alapvető elvre és ez adja meg nekem minden nehézség megoldását. Azt tanulmányozom, a mi van, ennek keresem okát és végül mind csak azt találom, hogy a mi van, az jól van. Bemegyek a nyilt házakba, a hol az úr és az úrnő együtt fogadják a vendégeket. Mindkettőnek ugyanaz a nevelése volt, mindketten egyforma udvariasak, mindketten egyformán meg vannak áldva ízléssel és szellemmel, mindkettőt ugyanaz a vágy lelkesíti, hogy jól fogadják vendégeiket és hogy mindenki elégedetten távozzék tőlük. A férj nem mulaszt el semmi gondoskodást, hogy figyelmes legyen mindenki iránt, jön, megy, körüljár és ezer gondot csinál magának; merő figyelmesség szeretne lenni. A nő helyén marad, egy kis kör képződik körüle és látszatra elfödi előle a gyülekezetet, mindazáltal nem történik itt semmi, a mit észre ne venne, nem távozik el senki a nélkül, hogy ő ne szólt volna hozzá; nem mulasztott el semmit, a mi érdekelhet mindenkit, nem mondott senkinek semmit, a mi ne volna kellemes és a rendnek minden legkisebb megzavarása nélkül a legkisebb emberről a társaságban épúgy nem feledkezik meg, mint a legelsőről. A lakomát feltálalják, asztalhoz ülnek; a férfi tudja, kik illenek együvé s a szerint ülteti őket; a nő a nélkül, hogy bármit is tudna, még se téved ebben; ő már kiolvasott a szemekből, a magatartásból mindent és mindenki kedve szerint van elhelyezve. Arról nem is szólok, hogy a kiszolgáláskor nem feledkeznek meg senkiről. A házigazda körüljárt s nem feledkezett meg senkiről, ellenben a nő eltalálja, a mit az ember megkíván s azzal kínálja; mikor a szomszédjával beszél, a füle ott van az asztal végén; észreveszi, hogy melyik nem eszik azért, mert nem éhes és melyik azért, mert nem mer venni vagy kérni az ételből, mivel félszeg vagy félénk. Mikor fölkelnek az asztaltól, mindenki azt hiszi, hogy a háziasszony csak vele törődött, mind azt hiszik, hogy nem ért rá egy falatot sem enni, a valóság pedig az, hogy többet evett, mint bárki más.

Mikor mindenki eltávozott, megbeszélik a történteket. A férfi visszaemlékezik arra, a mit mondtak neki, mit mondtak és tettek azok, a kikkel mulatott. Ha a nő nem mindig a legpontosabb is ebben, de viszont ő látta azt, a mit halkan mondtak a terem másik végében, ő tudja, hogy ez vagy az mit gondolt, mire vonatkozott ez a szó vagy az a taglejtés, nem volt az a kifejezőbb mozdulat, melyre ne volna kész magyarázata, a mely csaknem mindig megfelel a valóságnak.

Ugyanaz a szellemi alkat, a mely kitünővé tesz egy nagyvilági nőt a ház vezetésében, kitünővé teszi a kaczért abban a művészetben, a melylyel több imádót is el tud mulattatni. A kaczérság művészete még finomabb megkülönböztető képességet kíván, mint az udvariasságé, mert ha az udvarias nő mindenkivel szemben udvarias, akkor eleget tett, a kaczér nő ellenben ezzel az ügyetlen egyformasággal hamar elvesztené uralmát, le akarván kötelezni összes barátait, visszariasztaná valamennyit. A társaságban a mindenkivel egyformán tanusított udvariasság tetszik mindenkinek; ha jól bántak vele, nem nézi olyan nagyon a kedvezéseket, de a szerelemben az a kegy, a mely nem kizárólagos, sértésszámba megy. Az okos ember százszor jobban szereti, ha vele egymagával rosszul bánnak, mintha a többivel egyenlően dédelgetik és nem történhetik vele rosszabb valami, mintha nem tüntetik ki. Ha egy nő több imádót akar egyszerre tartani, mindegyiküket meg kell győznie, hogy őt részesíti előnyben és pedig a többieknek szeme előtt kell erről meggyőznie, a kiket meg az ő szemei előtt ugyanerről győz meg.

Ha zavarba jött embert akartok látni, tegyetek egy férfit két nő közé, kiknek mindegyikével titkos viszonya van, aztán figyeljétek meg, milyen ostobán viselkedik. Tegyetek egy nőt hasonló helyzetben két férfi közé – a mi bizonyára nem ritkább eset – s el fogtok ámulni az ügyességen, melylyel mind a kettővel elbánik úgy, hogy mindegyik nevetni fog a másikon. De ha ez a nő ugyanazt a bizalmasságot tanusítaná mind a kettő iránt és ugyanolyan barátságos volna velük, hogy vezettetnék magukat félre csak egy pillanatra is? Ha egyformán bánna velük, nem mutatná-e ki, hogy egyforma joguk van hozzá? Bizony, sokkal jobban fog hozzá! A helyett, hogy egyformán bánna velük, úgy tesz, mintha különbséget tenne közöttük és ezt olyan jól csinálja, hogy az, a kinek hizeleg, azt hiszi, gyöngédségből teszi, az pedig, a kivel rosszul bánik, azt hiszi, mérgében teszi. Így mindegyik megelégszik a neki jutott részszel s azt látja, hogy a nő mindig vele foglalkozik, holott pedig a valóságban csak magamagával foglalkozik.

Az általános tetszés vágyában a kaczérság hasonló eszközöket sugall: a szeszélyek csak visszariasztanának, ha nem volnának okosan irányítva és épen mesteri alkalmazásukkal csinálja belőlük a legerősebb lánczokat rabszolgáinak.

Usa ogn’ arte la donna, onde sia colto Nella sua rete alcun novello amante; Nè con tutti, nè sempre un stesso volto Serba; má cangia à tempo atto a sembiante.[135]

Mitől függ mindez a művészet, ha nem a finom és folytonos megfigyelésektől, melyek megláttatják vele minden pillanatban azt, a mi a férfiak szívében történik és melyek képessé teszik arra, hogy minden titkos mozdulattal szemben, a melyet észrevesz, annyi erőt alkalmazzon, a mennyi föltartóztatásához és siettetéséhez kell? De megtanulható-e ez a művészet? Nem, velük születik a nőkkel, megvan mindegyikben és soha sincs meg a férfiakban ugyanolyan mértékben. Ez a nem megkülönböztető jellemvonásainak egyike. A lélekjelenlét, az éberenlátás, a finom megfigyelőképesség a nők tudománya; az ügyesség, melylyel hasznát veszik, a tehetségük.

Így van a dolog és láttuk, miért kell így lennie. Azt mondjuk, hogy a nők csalfák. Azokká lesznek. Az ő sajátos adományuk az ügyesség, nem pedig a csalfaság, a nemüknek megfelelő valódi hajlamokban, még mikor hazudnak, akkor sem csalfák. Miért kérdezitek a szájukat, mikor nem neki kell szólnia? Kérdezzétek a szemüket, az arczuk bőrét, a lélekzetüket, félénk modorukat, gyönge ellenállásukat: ez az a nyelv, melyet a természet ad nekik, hogy feleljenek nektek. A száj mindig nemet mond és azt is kell mondania, de a hangsúly, melyet erre vet, nem mindig ugyanaz és ez a hangsúly nem tud hazudni. Nincsenek-e a nőnek ugyanazok a szükségletei, mint a férfinak, a nélkül, hogy ugyanannyi joga volna kinyilvánítani őket? A sorsa nagyon is kegyetlen volna, ha még jogosult vágyaiban is nem volna olyan nyelve, a mely egyenértékű azzal, melyen nem mer szólani: kell-e az, hogy a szemérem boldogtalanná tegye? Nincs-e szüksége olyan művészetre, melylyel közölheti hajlamait, a nélkül, hogy leleplezné őket? Mekkora ügyességre van szüksége, hogy elraboltassa magától azt, a mit ég a vágytól odaadni? Mily fontos dolog neki, hogy megtanulja megindítani a férfi szívét a nélkül, hogy észrevehetővé válnék, hogy gondol rá! Mily bájos párbeszéd a Galatea almája és ügyetlen menekülése! Mi kell neki még ehhez egyéb? Megmondja-e a pásztornak, a ki a fűzfák között utána veti magát, hogy csak azért fut előle, hogy maga után csalogassa? Hisz akkor, hogy úgy mondjam, hazudnék, mert akkor nem tudná a pásztort maga után csalogatni. Mennél több a tartózkodás a nőben, annál több művészetre van szüksége, még a férjével szemben is. Igen, azt állítom, hogy ha a kaczérságot korlátai közt tartjuk, illedelmessé és igazzá teszszük s a tisztesség törvénye lesz belőle.

Az erény csak egyféle, mondhatja igen helyesen valamelyik ellenfelem; nem osztható fel, hogy egy részét megengedjük, a másikat pedig elvessük. Ha szeretjük az erényt, teljes épségében szeretjük; és azok előtt az érzések előtt, melyekkel nem kell bírnunk, elzárjuk a szívünket, ha lehet és a szánkat mindig. Az erkölcsi igazság nem az, a mi van, hanem a mi jól van; a mi rossz, annak nem volna szabad lennie és azt nem szabad bevallani, különösen ha ez a bevallás olyan hatást ad neki, amelylyel a nélkül nem bírna. Ha abba a kísértésbe estem volna, hogy lopok és ennek elmondásával abba a kísértetbe ejtenék más valakit, hogy bűntársammá legyen, nem esnék-e a kísértés áldozatául azzal, hogy bevallom? Miért mondjátok, hogy a szemérem csalfává teszi az asszonyokat? Vajjon azok, a kik legjobban elvesztik, egyebekben igazabbak-e a többinél? Még csak ez kellene! Ezerszer csalfábbak. A lealjasodásnak erre a fokára csak a bűnöknél fogva juthatni el, melyek mind megmaradnak benne és melyek csak az alattomosság és hazugság segítségével uralkodnak.[136] Ellenkezőleg, azok, a kikben még van szemérem, a kik nem hivalkodnak hibáikkal, a kik el tudják leplezni vágyaikat még azok előtt is, a kikre irányulnak és a kiktől ezek bevallását csak a legnagyobb fáradsággal lehet kicsikarni, ezek máskülönben is a legigazabbak, a legőszintébbek, a legállhatatosabbak minden kötelezettségükben és az ő hűségükben lehet általában a legjobban megbízni.

Nem tudok mást, mint az egy _Lenclos_ kisasszonyt, a kit ismert kivételül lehet idézni ezek alól a megjegyzések alól s Lenclos kisasszony is csodaszámba ment. Neme erényeinek megvetése mellett, mondják róla, megőrizte a mi nemünk erényeit: dicsérik nyiltságát, egyenességét, az érintkezésben való biztonságát, a barátságban való hűségét, végül hogy dicsőségének képét teljessé tegyék, azt mondják, hogy férfivá tette magát. Jól van hát. Minden kitünő hírneve mellett is azonban ezt a férfit époly kevéssé szerettem volna barátommá tenni, mint szeretőmmé.

Mindez nem olyan nagy eltérés tárgyunktól, mint a milyennek látszik. Látom, hova irányulnak a modern filozófia elvei, mikor a nevetség tárgyává teszik a női nem szemérmét és állítólagos csalfaságát, és látom, hogy ennek a filozófiának legbiztosabb eredménye, hogy megfosztja korunk nőit attól a kevés becsülettől, a mi még megmaradt bennük.

Ezeknek a megfontolásoknak alapján azt hiszem, hogy általánosságban meg lehet határozni, mily faja kultura felel meg a nők természetének és mely czélok felé kell fordítani elmélkedésüket ifjuságuktól fogva.

Mondtam már, hogy nemük kötelességeit könnyebb látni, mint betölteni. Az első dolog, melyet meg kell tanulniok, hogy ezeket a kötelességeket szeressék előnyeikre való tekintetből; ez az egyedüli mód arra, hogy könnyüvé tegyük őket. Minden helyzetnek és minden kornak megvannak a maga kötelességei. A maga kötelességeit hamar megismeri az ember, föltéve, hogy szereti őket. Tartsd tiszteletben női helyzetedet és mindig jóravaló asszony leszel, bármilyen helyzetbe juttat is az ég. A fődolog az, hogy az legyünk, a mivé a természet tett minket: úgyis túlságosan azok vagyunk, a mivé az emberek akarják hogy legyünk.

Az elvont és spekulativ igazságok, az alapelvek, a tudományos tantételek kutatása, mindaz, a mi az eszmék általánosítására irányul, nem való a nők szakmájába; tanulmányaiknak teljesen a gyakorlatra kell irányulni; az ő dolguk alkalmazni azokat az elveket, melyeket a férfi talált meg és az ő dolguk megtenni a megfigyeléseket, melyek a férfit az elvek megállapítására vezetik. A nők minden gondolkodása, a mennyiben nem közvetlenül kötelességeikre vonatkozik, a férfiak tanulmányozására kell, hogy irányuljon vagy a kellemes ismeretekre, melyeknek czélja csak az izlés; mert a mi a géniusz műveit illeti, ezek meghaladják felfogásukat; még kevésbbé van bennük elég szabatosság és figyelem, hogy az exakt tudományokban boldoguljanak; a mi pedig a fizikai ismereteket illeti, az a két nem közül annak való, a ki tevékenyebb és mozgékonyabb, a ki több czélt tud belátni, annak valók, a kiben több az erő és a k jobban gyakorolja erejét az érzékelhető dolgok kapcsolataira és a természet törvényeire. A nő, a ki gyönge és nem lát semmit, a mi kívül esik önmagán, azokat a rúgókat becsüli és ítéli meg, melyeket gyöngesége pótlására hozhat mozgásba; ezek a rúgók pedig a férfi szenvedélyei. Az ő mechanikája magában véve erősebb, mint a miénk, összes emeltyűi az emberi szívet hozzák mozgásba. A mit neme magától nem bír megtenni, holott neki szükséges vagy kellemes, ügyesen mi velünk kell akartatnia; alapjában kell kitanulmányoznia a férfi szellemét; nem elvont értelemben, a férfi szellemét általában, hanem azoknak a férfiaknak szellemét, a kik körülveszik azoknak a férfiaknak szellemét, a kiknek alá van rendelve, akár a törvény, akár a közvélemény által. Bele kell hogy tudjon hatolni érzelmeikbe beszédük, cselekedeteik, tekintetük, taglejtéseik útján. Beszéde, tettei, tekintete, taglejtései útján kell, hogy azokat az érzéseket tudja bennük kelteni, a melyeket kíván, a nélkül, hogy észrevétetné, hogy ez a szándéka. Ők jobban fognak filozofálni az emberi szívről, mint ő, de ő jobban fog nálunknál a férfiak szívében olvasni. A nők dolga, hogy megtalálják a – hogy úgy mondjam – kísérleti morált, a mi dolgunk, hogy rendszerré alakítsuk. A nőben több a szellem, a férfiban több a géniusz; a nő megfigyel, a férfi gondolkodik; ebből az együtthatásból kerül ki a legtisztább felvilágosodás és a legtökéletesebb tudomány, a melyet az emberi szellem önmagától megszerezhet; szóval az önmaga és mások legbiztosabb ismerete, a melyre fajunk képes. Így irányulhat a művészet szüntelenül a természet által adott eszköz tökéletesítésére.

Az asszonyok könyve a világ; ha rosszul olvasnak benne, ez az ő hibájuk, vagy valami szenvedély vakítja el őket. Mindazáltal az igazi családanya egyáltalán nem nagyvilági nő s a maga házában nincs sokkal kevésbbé elzárkózva, mint az apácza a kolostorban. Azt kell tehát tenni a fiatal lányokkal, a kiket férjhez adnak, a mit azokkal tesznek, a kiket beadnak a kolostorba: meg kell nekik mutatni az élvezeteket, a melyeket elhagynak, mielőtt lemondanának róluk, hogy ezeknek az előttük ismeretlen élvezeteknek csalóka képei ne zaklassák egykor a szívüket és meg ne zavarják visszavonultságuk boldogságát. Francziaországban a leányok kolostorban élnek és az asszonyok a nagyvilágban hajszolódnak. A ókoriaknál ez épen ellenkezően volt: a leányoknak, mint már mondtam, sok játékuk és nyilvános ünnepük volt, az asszonyok pedig visszavonultan éltek. Ez a szokás észszerűbb és jobban épségben tartotta az erkölcsöket. Egy bizonyos fajta kaczérság meg van engedve a férjhez adó lányoknak; az ő fődolguk, hogy mulassanak. Az asszonyoknak más dolguk van odahaza és nem kell már férjet keresniök, de ebben a reformban rosszul járnának, holott sajnos, ők adják a hangot. Anyák, csináljatok legalább jó pajtást a leányaitokból. Adjatok nekik egyenes érzést és becsületes lelket és ne rejtsetek el előlük semmit, a mit a tiszta erkölcsű szem megnézhet. A bál, a mulatságok, a játékok, még a színház is, mindazok a dolgok, melyek, ha rosszul nézik őket, elragadják a tapasztalatlan ifjúságot, veszély nélkül juttathatók az egészséges szem elé. Mennél jobban látják ezeket a zajos szórakozásokat, annál jobban elmegy tőlük a kedvük.

Hallom a lármát, a mely ellenem felhangzik. Melyik lány tud ellenállani ennek a veszedelmes példának? Alig hogy belenéznek egy kicsit a világba s a fejük elcsavarodik bele; egyik sem akar aztán tőle megválni. Ez meglehet, de vajjon mielőtt eléjük nyujtottátok volna ezt a csalóka képet, eléggé előkészítettétek-e őket, hogy felindulás nélkül nézhessék? Vajjon előre jelentettétek-e nekik a képeket, melyeket jelent? Olyanoknak festettétek-e le őket, a milyenek? Eléggé fölfegyvereztétek-e őket a hiúság illuziói ellen? Belevittétek-e fiatal szíveikbe az igazi élvezetek kedvelését, melyeket nem találni meg ebben a zürzavarban? Milyen elővigyázatosságot, milyen rendszabályokat alkalmaztatok, hogy megóvjátok őket a téves ízléstől, a mely félrevezetheti őket? A helyett, hogy szellemükben bármit is szembeállítottatok volna az általános előítéletek uralmával, csak tápláltátok bennünk őket; elejétől fogva megszerettettétek velük a léha szórakozásokat, melyeket a világban találnak. S még akkor is tápláljátok bennük ezt az előszeretetet, mikor már benne vannak. A fiatal lányoknak, mikor a világba belépnek, nincs más vezetőjük, csak az anyjuk, a ki gyakran náluknál is bolondosabb és a ki a dolgokat csak úgy tudja nekik megmutatni, a hogy maga látja. Az ő példája, a mely erősebb, mint maga az ész, igazolja őket a saját szemükben és az anya példája a leány számára vitán kívül álló mentség. Mikor azt akarom, hogy az anya vezesse be a leányát a világba, ezt abban a föltevésben akarom, hogy olyannak láttassa vele a világot, a milyen.

A baj még ennél is hamarabb kezdődik. A kolostorok valóságos iskolái a kaczérságnak, nem annak a becsületes kaczérságnak, a melyről beszéltem, hanem annak, a mely előidézi a nőknek minden ferdeségét és a legfurcsább divathölgyeket hozza létre. Ezekből a kolostorokból kilépve, hogy egyszerre belépjenek a zajos társaságokba, a fiatal nők eleinte a maguk helyén érzik magukat bennük. Arra nevelték őket, hogy bennük éljenek, csoda-e, ha aztán jól is érzik ott magukat? A mit most mondani fogok, azt nem bocsátom előre a nélkül az aggodalom nélkül, hogy esetleg egy előítéletet találok megfigyelésszámba venni; de általánosságban úgy találom, hogy a protestáns országokban nagyobb a családi ragaszkodás, méltóbbak a hitvesek és gyöngédebbek az anyák, mint a katholikus országokban; s ha ez így van, nincs benne kétség, hogy ez a különbség részben a kolostorok nevelésének tulajdonítandó.