Part 45

Tudjuk, hogy öltözetük kényelmessége, a mely nem feszélyezte testüket, sokban hozzájárult, hogy mind a két nemnek megadja azokat a szép arányokat, melyeket szobraikon látunk, melyek még ma is példaképeiül szolgálnak a művészetnek, mióta az eltorzított természet nálunk nem ad többé ilyen példaképeket. Mindazok közül a középkori kötelékek közül, a bilincsek sokasága közül, melyek a mi testünket mindenfelől összepréselik, náluk nem volt meg egy sem. Az ő nőik nem ismerték azokat a halcsontfűzőket, melyekkel a mi nőink inkább elformátlanítják, mint kiemelik karcsúságukat. Nem bírom elképzelni, hogy ez a visszaélés, melyet Angolországban elképzelhetetlen mértékben űznek, ne vezetne végeredményben a faj degenerálódására és azt is állítom, hogy az a báj, a melyet ezzel el akarnak érni, rossz ízlésre vall. Nem kellemes dolog olyan nőt látni, a ki kétfelé van vágva, mint egy darázs; ez sérti a szemet és kínosan hat a képzeletre. A derék karcsúságának, mint mindennek, szintén megvannak a maga arányai, megvan a maga mértéke, a melyen túl minden bizonynyal hibává válik; ez a hiba még a meztelen testen is sérti a szemet, mért volna tehát szépség, ha ruha van rajta?

Nem akarok végére járni az okoknak, a melyeknél fogva a nők oly makacsul ragaszkodnak hozzá, hogy úgy felpánczélozzák magukat; a beesett mell, a felpuffadó has stb., mindez nagyon visszatetszik, megengedem, egy húszéves hölgyön, de nem sérti a szemet egy harmincz évesnél és mivel, akár tetszik, akár nem, minden időben annak kell lennünk, a mi a természetnek tetszik és mivel a férfi szeme ebben sohasem csalatkozik meg, ezek a hibák minden korban kevésbbé visszatetszők, mint egy negyven éves kislány ostoba affektácziója.

Mindaz, a mi feszélyezi és korlátozza a természetet, rossz ízlésű, ez épúgy áll a test öltözékére, mint a szellem díszítményeire. Az élet, az egészség, az ész, a jóllét előbbrevaló kell hogy legyen mindennél, a báj nem képzelhető fesztelenség nélkül, a finomság nem jelent betegességet és hogy tessék valaki, ahhoz nem kell egészségtelennek lennie. Mikor az ember szenved, részvétet kelt, a tetszés és a vágy ellenben az egészség frisseségét keresi.

A két nembeli gyermekeknek sok közös mulatságuk van és ennek úgy is kell lenni; nem úgy van-e felnőtt korukban is? De vannak külön kedvteléseik is, melyek megkülönböztetik őket. A fiúk a mozgást és a zajt szeretik, a dobot, a búgó csigát, kis szekereket; a leányok jobban szeretik azokat a dolgokat, a melyek szemrevalók és díszül szolgálnak; a tükröket, a csecsebecsét, piperét és mindenekfelett a babát. A baba a női nem specziális játéka; íme, ebben szemmelláthatóan nyilvánul a rendeltetésüknek megfelelő ízlésük. A tetszés művészetének fizikai része a díszes ruhában van meg; a gyermekek ebből a művészetből csak azt tudják ápolni.

Nézzetek meg egy kis lányt, a mint napját babájával tölti, minduntalan váltogatja az öltözetét, százszor és százszor öltözteti, vetkőzteti, folyton újabb s újabb kombináczióit keresi díszének; hogy ez jól van-e alkalmazva vagy rosszul, az egyre megy; ujjai még nem elég ügyesek, az ízlése nem alakult ki, de a hajlama már kiütközik: ebben az örökös foglalatosságban eltelik az idő a nélkül, hogy észrevenné; az órák múlnak s ő nem tud róluk semmit, elfelejti még az ebéd idejét is; jobban éhezik a piperére, mint a táplálékra. De – azt mondhatjátok – a babáját czifrázza fel, nem önmagát. Kétségkívül, nem magát nézi, hanem a babáját, önmaga számára nem tud semmit csinálni, nincs még kifejlődve, nincs sem tehetsége, sem ereje még semmi, teljesen elmerül a babájába, ebbe veti minden tehetségét. Ez nem fog mindig így maradni, azt a pillanatot várja, a mikor maga lesz a saját babája.

Ime egy eléggé határozott első hajlam: ezt csak kisérni és szabályozni kell. Bizonyos, hogy a kicsike szíve mélyéből szeretné feldíszíteni tudni a babáját, karcsokrokat, nyakbavető kendőt, fodrokat és csipkéket csinálni neki; mindebben azonban oly könyörtelenül függővé szokták tenni másoknak kényétől-kedvétől, hogy sokkal kényelmesebb volna neki, ha mindent a saját iparkodásának köszönhetne. Ebből adódik meg az első leczkék érdeme, melyekben részesítjük: ezek nem feladatok, melyek elé állítjuk, hanem szívességek, melyeket teszünk neki. S valóban, csaknem minden kis lány csak kelletlenül tanul meg olvasni és írni, de a mi a tűvel való bánást illeti, ezt mindig szívesen tanulják meg. Mindjárt azt képzelik, hogy már felnőttek és örömmel gondolnak rá, hogy ez az ügyességük egykor arra fog szolgálni, hogy felczifrázzák magukat.

Ezt az első megnyíló utat könnyű követni: a varrás, hímzés, csipkekészítés magától megy. A szőnyegszövés már nincs annyira kedvükre; a bútorok nagyon is távol állnak tőlük, nem tartoznak a személyükre, más képzetekkel vannak kapcsolatban. A szőnyegszövés az asszonyok szórakozása; fiatal lányoknak sohasem telik benne nagy örömük.

Ez az önkéntes haladás könnyen kiterjeszthető a rajzolásra is, mert ez a művészet nem áll messze az ízléses öltözködés művészetétől; de én jobbnak látom, ha nem foglalkoztatják őket tájképfestéssel és még kevésbbé a figurális dolgokkal. Levelek, gyümölcsök, virágok, drapériák, mind az, a mi arra való, hogy a ruhadaraboknak elegáns körvonalakat adjon és a mivel maguk csinálhatnak maguknak hímzésmintákat, ha nem találnak készen nekik valókat, ennyi nekik elég. Általában véve, ha a férfiaknál is fontos, hogy ismereteiket a hasznos dolgokra korlátozzák, ez még fontosabb a nőknél, mert ezek élete, bár kevésbbé munkás is, buzgóbban van foglalatosságaiknak szánva és gyakrabban szakíttatik meg különböző tennivalókkal s ezért nincs módjukban, hogy teljesen nekiszenteljék magukat valami tehetségüknek kötelességeik rovására.

Bármit mondanak a gúnyolódók, a józan ész egyformán megvan mind a két nemben. A leányok általában véve tanulékonyabbak, mint a fiúk és több tekintélyt kell velük szemben kifejteni, a mint majd mindjárt meg fogom mondani. Ebből azonban nem következik, hogy bármit is követeljünk tőlük, a minek hasznát nem láthatják be; az anyák művészete, hogy ezt megmutassák mindenben, a mit parancsolnak nekik. Ez pedig annál könnyebb, mert a leányok intelligencziája koraérettebb, mint a fiúké. Ez a szabály száműzi a leányoktól, épúgy mint a fiúktól nemcsak az összes hasznavétlen tanulmányokat, melyek nem vezetnek semmi jóra és még a többi emberek előtt sem teszik kellemesebbekké azokat, a kik bajlódnak velük; hanem száműzi azokat is, a melyeknek hasznossága nem az ő koruknak szól és melyekben a gyermek nem láthatja előre a későbbi korra való hasznosságot. Ha nem akarom, hogy sürgessék a fiút, hogy tanuljon olvasni, még kevésbbé akarom, hogy rákényszerítsék az olvasásra a leányokat, mielőtt jól meg tudnák érteni, mire jó nekik az olvasmány; már pedig abban a módban, a hogy rendszerint meg szokták nekik magyarázni annak hasznosságát, inkább a magunk eszünkjárása szerint szoktunk eljárni, mint az övék szerint. Különben is mi szüksége van annak, hogy egy kis leány olyan korán tudjon olvasni és írni? Olyan korán kell háztartást vezetnie? Kevesen vannak, a kik nem használják inkább rosszra, mint jóra ezt a végzetes tudományt és sokkal kíváncsibb minden leány, semhogy meg ne tanulna olvasni kényszerítés nélkül, a mikor ideje és alkalma van rá. Talán mindenekelőtt számolni kellene a lányoknak megtanulniok, mert semmi sem nyujt érezhetőbb hasznot minden időben, nem kíván hosszasabb gyakorlatot és nem ad annyi alkalmat a tévedésekre, mint a számolás. Ha a kis lány csak egy kis számtani művelet által kaphatja meg a villásreggelijéhez a cseresznyét, biztosítlak róla, hogy jól fog tudni számolni.

Ismerek egy fiatal leányt, a ki hamarabb tanult meg írni, mint olvasni és a ki előbb tűvel kezdett írni, csak aztán tollal. Az összes betűk közül először csak az _o_ betűt akarta irkálni. Folyton nagy és kis _o_-kat firkált, mindenféle alakú _o_-kat, az egyik _o_-t beleírta a másikba és mindig alulról fölfelé csinálta. Szerencsétlenségére egy nap, mikor ezzel a hasznos gyakorlattal foglalatoskodott, meglátta magát a tükörben és azt találva, hogy ez a feszes tartás nem jól áll neki. Mint egy második Minerva, eldobta a tollat és nem akart többé _o_-kat csinálni. A fivére semmivel sem szeretett jobban írni, mint ő, de neki a kényszer volt terhére, nem pedig az, hogy nem jól állt neki az írás. Más módhoz folyamodtak, hogy visszatérítsék az íráshoz: a kis lány érzékeny és hiú volt, nem akarta, hogy a fehérneműjét a nővérei is használják. Az előtt megjelölték a fehérneműjét, most nem jelölték meg többé, neki magának kellett megjelölnie. A továbbiakat elképzelheti mindenki.

Igazoljátok mindig a foglalatosságokat, melyekre leányaitokat rászorítjátok, de adjatok nekik mindig foglalkozást. A tétlenség és a tanulékonyság hiánya rájuk nézve a legveszedelmesebb hibák, ezeket a legnehezebb levetkőzni, ha egyszer magára vették. A leányoknak ébereknek és szorgalmasoknak kell lenni, de ez még nem elég: idejekorán hozzá kell szokniok a fegyelemhez. Ez a baj, ha ugyan egyáltalán baj rájuk nézve, elválaszthatatlan a nemüktől és sohasem tehetik túl magukat rajta a nélkül, hogy még kegyetlenebb bajokat ne szenvedjenek. Egész életükön át a legállandóbb és legszigorúbb fegyelemnek lesznek alávetve: az illem fegyelmének. Kezdettől fogva gyakorolni kell őket a kényszerben, hogy soha ne essék nehezükre, hogy elfojtsák szeszélyeiket, hogy alá tudják őket vetni mások akaratának. Ha mindig dolgozni akarnának, néha kényszeríteni kellene őket, hogy ne csináljanak semmit. A szórakozás, a léháskodás, az állhatatlanság olyan hibák, melyek könnyen keletkezhetnek, ha első hajlamaik elfajulnak és mindig engednek nekik. Ennek a visszaélésnek megelőzésére tanítsátok meg őket mindenekelőtt, hogy le tudják magukat győzni. A mi esztelen intézményeink között a tisztességes asszony egész élete örökös küzdelem önmaga ellen; méltányos, hogy a női nem osztozzék velünk azoknak a bajoknak a szenvedésében, melyeket ő okozott nekünk.

Tegyetek róla, hogy a leányok ne unatkozzanak foglalatosságaikban és a mulatságaik ne váljanak szenvedélyekké, mint a hogy a közönséges nevelésben mindig meg szokott történni, a melyekben, mint Fénélon mondja, az egyik oldalra helyeznek minden unalmat, a másikra minden élvezetet. Ennek a két bajnak elseje, ha követeljük a föntebbi szabábályokat, csak akkor fog előfordulni, ha azok az emberek, a kik környezetükben vannak, nincsenek kedvükre a leányoknak. Az a kis lány, a ki szereti az anyját vagy a dadáját, unalom nélkül fog az oldalán dolgozni egész nap; már maga a csevegés is kárpótolni fogja a kényszerért. De ha az, a ki neveli, elviselhetetlen reá nézve, ugyanúgy utálni fog mindent, a mit szeme láttára csinál. Nagyon nehéz dolog, hogy az olyan leányok, a kik nem érzik jobban magukat anyjukkal, mint bárki mással a világon, jóra fordíthassák csak egy napjukat is; de hogy megitélhessük igazi érzéseiket, tanulmányozni kell őket, nem pedig megbízni abban, a mit mondanak, mert hízelkedők, képmutatók és jókor megtanulják a színlelést. Még kevésbbé kell nekik parancsolni, hogy szeressék anyjukat, a szeretet nem kötelességből fakad és ebben a kényszer nem ér semmit. A ragaszkodás, a gondoskodás, maga a megszokás megszeretteti az anyát leányával, ha nem tart semmit arra, hogy meggyülöltesse magát vele. Maga a fegyelem, mely alatt az anya a leányát tartja, ha jól alkalmazzák, nemhogy gyöngítené ezt a ragaszkodást, hanem csak fokozza, mert a függés természetes állapota lévén a nőnek, a leányok érzik, hogy engedelmességre vannak alkotva.

Ugyanabból az okból, a miért kevés a szabadságuk és kevés is kell hogy legyen, mértéktelenül felhasználják, a mi szabadságot meghagynak nekik. Mindenben szélsőségekre hajlók lévén, még nagyobb buzgalommal merülnek el játékaikban, mint a fiúk; ez a másik baj, a melyről szólnom kell. Ezt a buzgóságot mérsékelni kell, mert számos sajátképi női bűnnek az oka, mint például a szeszélyességnek és annak az előszeretetnek, a melylyel a nő ma lelkesedik olyan dolgokért, a melyekre holnap már rá sem néz. Hajlamaiknak állhatatlansága ép oly végzetes, mint a bennük való túlzás és mind a kettő ugyanabból a forrásból fakad. Ne tiltsátok el őket a vidámságtól, a nevetéstől, a zajtól, a bohó játékoktól, de akadályozzátok meg, hogy beteljenek az egyikkel csak azért, hogy a másik után futkossanak; ne tűrjétek, hogy életük egyetlen pillanatában is félrevessenek minden féket. Szoktassátok őket hozzá, hogy zúgolódás nélkül tűrjék, ha félbeszakítják játékukat és más foglalatosságra hívják őket. Ebben maga a megszokás is czélra vezet, mert csak megfelel a természetnek.

A fegyelemnek ez a megszokása olyan hajlékonyságot eredményez, a melyre a nőknek szükségük van egész életükben, mert sohasem szünnek meg alávetve lenni vagy egy férfinak vagy az emberek ítéletének és mert soha sincs nekik megengedve, hogy túltegyék magukat ezen az ítéleten. A nő legelső és legfontosabb tulajdonsága a szelidség: arra van alkotva, hogy egy olyan tökéletlen lénynek engedelmeskedjék, mint a férfi, a ki gyakran annyira tele van bűnökkel és mindig annyira tele van hibákkal, s idejekorán meg kell tanulnia elviselnie még az igazságtalanságot és a méltatlanságokat is egy férfitól panasz nélkül. Nem a férfi, hanem a maga kedvéért kell szelidnek lennie. A nők keserűsége és makacssága mindig csak növeli bajaikat és férjük rossz magaviseletét: a férfi érzi, hogy nem ezek azok a fegyverek, melyekkel le kell hogy győzzék. Az ég nem azért tette őket behízelgőkké és rábeszélőkké, hogy czivakodók legyenek; nem azért tette őket gyöngékké, hogy zsarnokoskodók legyenek, nem azért adott nekik olyan gyöngéd hangot, hogy szidalmakat mondjanak vele, nem azért adott nekik olyan finom arczvonásokat, hogy haragjukban eltorzítsák. Ha megharagszanak, megfeledkeznek magukról; sokszor okuk van a panaszra, de soha sincs igazuk, mikor durczáskodnak. Mindenki őrizze meg a maga nemének hangját; a tulságosan szelid férj féktelenné teheti a nőt, de hacsak nem szörnyeteg valaki, a nő szelidsége lecsillapítja és előbb-utóbb diadalmaskodik fölötte.

Legyenek a lányok mindig alázatosak, de az anyák ne legyenek mindig kérlelhetetlenek. Ahhoz, hogy hajlékonynyá tegyünk egy fiatal teremtést, nem kell boldogtalanná tennünk; hogy szerénynyé tegyük, nem kell elbutítanunk. Ellenkezőleg, nem bánom, ha megengedik neki, hogy néha egy kis ügyességet tanusít, nem mondom, hogy engedetlenség esetén a büntetés kijátszásában, hanem az engedelmesség alól való kibúvásban. Nem arról van szó, hogy kínossá kell tenni rá nézve függő helyzetét, elég ha éreztetik vele. A ravaszság nemének természetes fegyvere és meg lévén győződve arról, hogy természetes hajlamai magukban véve jók és helyesek, abban a véleményben vagyok, hogy ezt a hajlamot is úgy kell ápolni, mint a többieket: csak arról van szó, hogy megakadályozzuk, hogy visszaéljen vele.

Tanuságul hívok ennek a megjegyzésnek igazsága mellett minden jóhiszemű megfigyelőt. Nem akarom, hogy megvizsgálják ebből a szempontból magukat a nőket; a mi feszélyező intézményeink arra kényszeríthetik, hogy megélesítsék az eszüket. Azt akarom, hogy vizsgálják meg a lányokat, a kis lányokat, a kik úgyszólván még egyebet se tettek, csak születtek. Hasonlítsuk őket hasonló korú kis fiúkhoz – és ha ezek nem tünnek fel mellettük ügyetleneknek, félszegeknek és ostobáknak, tagadhatatlanul tévedésben vagyok. Legyen szabad felhoznom egy példát egész gyermekes naivitásában.

Rendes dolog, hogy megtiltják a gyermekeknek, hogy az asztalnál ne kérjenek semmit; mert azt hiszik, semmivel sem érnek jobban czélt nevelésükben, mintha elhalmozzák őket haszontalan rendeletekkel, mintha egy falatkát ebből vagy abból nem lehetne azonnal megadni vagy visszautasítani a nélkül, hogy a szegény gyermeket halálra kínozzák a remény által táplált epekedéssel.[130] Mindenki ismeri annak a fiúnak az ügyességét, aki alá lévén vetve ennek a törvénynek, a mikor megfeledkeztek róla az asztalnál, ráadta magát, hogy sót stb. kér. Nem szólok arról, hogy megszidhatták volna, mert közvetlenül sót kért, közvetve azonban húst; a mulasztás olyan kegyetlen volt, hogy ha nyiltan megszegte volna is a törvényt és kerülő nélkül mondta volna, hogy éhes, nem hiszem, hogy megbüntették volna. De láttuk, hogy találta fel magát az én jelenlétemben egy hat éves kis lány sokkal nehezebb helyzetben. Azonfölül, hogy szigorúan meg volt neki tiltva, hogy sohasem szabad semmit kérnie sem közvetve, sem közvetlenül, engedetlensége nem is volt megbocsátható, mert ő evett az összes fogásokból, egyet kivéve, melyből elfelejtettek neki adni és a mely után nagyon kívánkozott.

Hogy tehát jóvá tehesse ezt a feledékenységet, a nélkül, hogy engedetlenséggel vádolhatnák, fölemelte ujját, elkezdte felsorolni az ebéd egyes fogásait, hangosan mondogatva, a mint az ujjain számlálgatta, «_ebből ettem, ebből is ettem_», de oly észrevehetően nem szólt semmit, mikor ahhoz a fogáshoz ért, a melyből nem evett, hogy valaki, a ki ezt észrevette, megkérdezte tőle: «Hát ebből nem ettél?» «_Oh, nem!_» – felelt szeliden a kis nyalánk és lesütötte a szemét. Nem teszek hozzá semmit, hasonlítsatok össze; ez az ötlet leányos ravaszság, a másik a fiú ravaszsága.

A mi van, az jó és semmiféle általános törvény nem rossz. Ez a női nemnek sajátlagosan megadatott ügyesség nagyon méltányos kárpótlás azért, hogy megfelelően kevesebb az ereje; e nélkül a nő nem társa volna a férfinak, hanem rabszolgája. A tehetségnek az által a fölénye által tartja fenn egyenranguságát és uralkodik a férfin, mikor engedelmeskedik neki. Minden az asszony ellen van: a mi hibáink, az ő félénksége és gyöngesége, mellette nincs csak a ravaszsága és a szépsége. Nem jogosult dolog-e tehát, hogy ezt a kettőt ápolja? A szépség azonban nem általános, ezerféle balesetben elpusztulhat, elmulik az évekkel, a megszokás lerombolja hatását. A szellem a női nem egyedüli igazi segélyforrása; nem az az ostoba szellemesség, a melynek a világban olyan nagy értéket tulajdonítanak és a mely nem segít semmiben boldoggá tenni az életet, hanem a helyzetéből folyó élelmesség, az a művészet, a melylyel hasznára tudja fordítani a mi helyzetünket és hasznára tudja fordítani a mi saját előnyeinket. Nem is tudjuk, mennyire hasznunkra van nekünk magunknak is a nők ez ügyessége, mennyivel növeli a két nem házasságának varázsát, mennyire el tudja fojtani a gyermekek pajkosságát, mennyire visszatartóztatja a brutális férjeket, hány háztartást tud jó állapotban fentartani, a melyeket e nélkül megzavarna az egyenetlenség. Az alattomos és gonosz indulatú nők visszaélnek ezzel, jól tudom; de mivel nem élne vissza a bűn? Ne romboljuk le a boldogság eszközeit azért, mert a gonoszok néha arra használják őket, hogy ártsanak velük.

A díszes öltözék révén lehet ragyogni, de tetszeni csak a saját megjelenése révén lehet. A ruhánk nem a személyünk; gyakran eltorzít a keresettségével és gyakran azt a ruhát, a mely legfeltünőbbé teszi azt, a ki viseli, veszik észre legkevésbbé. A fiatal lányok nevelése ebben a tekintetben teljesen észszerűtlen. Jutalmul engedik nekik a cziczomát, megszerettetik velük a keresett díszeket: _milyen szép!_ – mondják nekik, mikor pedig csak ki vannak csípve. Pedig ellenkezőleg meg kellene velük értetni, hogy mindez a nagy készület csak arra való, hogy elrejtse hiányaikat és hogy a szépség igazi diadala az, ha magamagában ragyog. A divat kedvelése rossz ízlésre vall, mert az arcz nem változik a divattal és az alak mindig ugyanaz maradván, a mi jól áll neki egyszer, jól áll neki mindig.

Ha a fiatal leányt látnám cziczomájában páváskodni, úgy tennék, mintha aggódnék így elleplezett alakja miatt és a miatt, hogy vajjon mit fognak róla mondani. Ezt mondanám: Mindez a pipere nagyon is diszíti; ez baj. Vajjon el tudna-e sokkal egyszerűbb díszt viselni? Elég szép-e, hogy ezt vagy azt nélkülőzhesse? Lehet, hogy ő maga volna az első, a ki kérné, hogy vegyék le róla mindezt a sok díszt és ítéljenek róla. Ebben az esetben tapsolni lehetne neki, ha alkalom akad rá. Sohasem dícsérném annyira, mint a mikor a legegyszerűbben volna öltözve. Ha a cziczomát nem tekinti másnak, személyes bájai pótlásának s hallgatag vallomásnak arról, hogy segítségre van szüksége, hogy tessék, akkor nem lesz büszke öltözékére, hanem inkább megalázkodik és mikor a rendesnél jobban lesz kicziczomázva s ezt hallja magáról: milyen szép, el fog pirulni boszúságában.

Egyébiránt vannak alakok, melyeknek szükségük van cziczomára, de olyanok nincsenek, melyek megkövetelnék a dús pompát. A tékozló cziczomák a társadalmi hiúság dolgai, nem a személyi hiúságéi, csupán csak az előítéletből származnak. Az igazi tetszeni vágyás lehet választékos, de sohasem pompázó s Juno pompásabban díszítette fel magát, mint Vénusz. _Nem tudod széppé tenni, tehát gazdaggá teszed_, – mondta Apelles egy rossz festőnek, a ki Helenát cziczomával túlterhelten festette. Azt is megfigyeltem, hogy a legpompásabb pipere többnyire csunya nőt jelent; ennél ügyetlenebb hiúságot keresve sem lehet találni. Adjatok egy fiatal leánynak, a kinek van ízlése s a ki megveti a divatot, szalagokat, gazet, mousselinet és virágokat, gyémántok nélkül, bojtok és csipkék nélkül[131] s olyan öltözéket fog magának összeállítani, a mely százszor bájosabbá teszi, mint Duchapt minden ragyogó dísze.

A mi jó, az mindig jó és az embernek mindig a lehető legjobb külsővel kell megjelenni; ezért a nők, a kik értenek az öltözködéshez, csak jó dolgokat válogatnak ki és ezeket megtartják; nem változtatnak rajtuk napról-napra s kevesebbet foglalkoznak velük, mint azok, a kik semmiben sem tudnak megállapodni. Az öltözékről való igazi gondoskodás kevés toilettet kíván. A fiatal kisasszonykáknak ritkán van körülményes toilettejük; napjukat a munka, a tanulás tölti be, mégis általában véve, a kendőzést leszámítva, ép olyan gondosan vannak öltözve, mint az asszonyok, sőt gyakran ízlésesebben is. A toilettetel való visszaélés nem az, a minek gondolják, inkább az unalomból származik, mint a hiúságból. Az a nő, a ki hat órát tölt a toilette-asztalánál, jól tudja, hogy attól nem lesz jobban öltözve mint az, a ki csak félórát tölt ott, de legalább elütött valamit a gyilkosan hosszú időből és jobb önmagával mulatni, mint mindenen unatkozni. Toilette nélkül mit csinálna életükkel déltől este kilencz óráig? Nőket gyűjt össze maga körül és azzal mulat, hogy türelmetlenné teszi őket; már ez is valami; kikerüli a négyszem közt maradást férjével, a kit csak ilyenkor lát, ez sokkal több: aztán jönnek az árúsnők, a kalmárok, a gavallérok, a kezdő írók, a gúnyversek, a dalok, a röpiratok; a toilette nélkül sohase lehetne mindezt ilyen jól összehozni. Az egyedüli valódi haszon, a mely ebből származik, hogy ürügyet nyujt arra, hogy az ember inkább közszemlére teheti magát, mint a mikor föl van öltözve; de az a haszon talán nem is olyan nagy, mint a hogy hiszik és a nők nem nyernek annyit a toilettenél, mint a hogy képzelik Adjátok a nőnek aggály nélkül a nő nevelését; szoktassátok hozzá, hogy szeresse a nemének megfelelő foglalatosságokat, hogy legyen benne szerénység, hogy tudjon őrködni a háztartása fölött és foglalatoskodni a házban; a nagy toilettezés elesik magától és ő csak annál ízlésesebben lesz öltözve.

Az első dolog, a mit a fiatal leányok fölcseperedve megfigyelnek, hogy mindezek az idegen piperék nem elegendők nekik, ha nincs meg nekik a maguk saját ékessége. Szépséget nem adhat soha senki magának és a tetszeni vágyás fogásait nem lehet egyszerre elsajátítani; de a mozdulataiknak adhatnak már kellemes hajlást, hangjuknak behízelgő csengést, megfigyelhetik magatartásukat, megtanulhatnak könnyedén járni, bájos tartást ölteni, kiválasztani mindenben azt, a mi előnyükre szolgál. A hangjuk teltebbé lesz, megerősödik és csengőbbé válik; karjuk kifejlődik, járásuk biztosabb lesz és észreveszik, hogy akárhogy lehet öltözve az ember, mégis magára tudja vonni a figyelmet. Ettől fogva nemcsak a tűről és kézimunkáról van már szó; új tehetségek jelentkeznek és már érezhetik hasznosságukat.