Part 21

Legnagyobb gondotok legyen elhárítani növendéketek elméjéből a társadalmi viszonyok mindennemű fogalmait, melyek nem neki valók: de a mikor az ismeretek lánczolata arra kényszerít, hogy megmutassátok neki az emberek kölcsönös függését, a helyett, hogy ezt morális oldaláról mutatnátok neki, fordítsátok kezdetben minden figyelmét az ipari és mechanikai mesterségekre, a melyek által hasznosak lehetünk egymásra nézve. Műhelyből-műhelybe vezetve őt, ne türjétek, hogy bármi munkát is lásson, a nélkül, hogy maga is neki ne gyürkőzzék s ne is lépjen ki a műhelyből a nélkül, hogy tökéletesen tudja mind annak az okát, a mi ott történik vagy legalább, a mit megfigyelt. Azért dolgozzatok magatok is, adjatok neki példát mindenben, hogy őt mesterré tegyétek, legyetek mindenben segédek és számítsatok arra, hogy egy órai munka többre tanítja meg, mint a mennyi megmaradna emlékezetében egy napi magyarázatok után.

Az egyes mesterségekhez valódi hasznukkal ellentétes közvélekedés füződik. Ez a vélekedés egyenesen haszontalanságukról veszi a mértéket s ennek így is kell lenni. A leghasznosabb mesterségek jövedelmeznek legkevesebbet, mert a munkások száma az emberek szükségleteivel arányos és a mindenkinek szükséges munka szükségszerüen olyan árú marad, a melyet a szegény ember is meg tud fizetni. Ellenben azok a fontos emberek, a kiket nem mesterembereknek, hanem művészeknek neveznek, csak a tétlenek és gazdagok számára dolgoznak, tetszés szerinti árt szabnak haszontalanságaiknak és mivel ezeknek a hiábavaló munkáknak az érdeme csak a képzelődésben van, az áruk is egy részévé válik ennek az érdemnek s olyan arányban értékelik őket, a mennyibe kerülnek. A gazdag ember nem a hasznukért becsüli meg, hanem azért, mert a szegény nem tudja megfizetni őket. _Nolo habere bona, nisi quibus populus inviderit._[67]

Mi lesz tanítványaitokból, ha engeditek őket eltelni ezzel az ostoba előitélettel, ha még elő is mozdítjátok, ha például azt látják, hogy több tisztelettel mentek egy ötvös boltjába, mint a lakatoséba? Miféle itéletet szerezhetnek a mesterségek igazi érdeméről és a dolgok igazi értékéről, ha mindenütt ellenmondásban látják a képzeletbeli árat a valóságos hasznon alapuló árral s ha azt látják, hogy mennél többe kerül valami, annál kevesebbet ér? Az első pillanattól fogva, hogy ezeket a fogalmakat a fejükbe engedtétek jutni, hagyjatok fel minden további neveléssel, csinálhattok, a mit akartok, úgy lesznek nevelve, mint a többiek mind, tizennégy évi gondoskodásotokat elvesztegettétek.

Emilnek, mikor be akarja butorozni szigetét, mások lesznek a szempontjai. Robinson többre tartotta volna egy vasárus boltját, mint Saida minden csecsebecséjét. Az előbbi nagyon tiszteletreméltó ember, az utóbbi kissé szélhámos számba ment volna előtte.

«Az én fiam arravaló, hogy a világban éljen; nem bölcsek között fog élni, hanem bolondok között, ismernie kell tehát bolondságaikat, mert ezeknél fogva akarnak vezettetni. A dolgok valódi ismerete jó lehet, de az emberek és véleményeik ismerete még többet ér, mert az emberi társadalomban az ember legnagyobb eszköze az ember s a legbölcsebb az, a ki legjobb hasznát tudja venni ennek az eszköznek. Mire jó egy oly világrend fogalmát adni a gyermekeknek, a mely teljesen ellenkezik azzal, a melyet megvalósulva találnak s a melyhez igazodniok kell? Először tanítsátok arra, hogy bölcsek legyenek s aztán adjatok nekik módot arra, hogy megitéljék, miben bolondok a többiek.»

Ezek a pompás elvek, melyek révén az apák hamis bölcsesége rabszolgáivá igyekszik őket tenni az előitéleteknek, melyeket beléjük oltanak s játékszereivé annak az esztelen tömegnek, a melyet szenvedélyeik eszközévé akarnak tenni. Hogy el lehessen jutni az ember ismeretéhez, mennyi más dolgot kell előbb ismerni! Az ember a bölcs utolsó tanulmánya és ti a gyermek első tanulmányává akarjátok tenni! Mielőtt kioktatnátok érzelmeinkről, előbb ezek értékelésére kell megtanítani. Megismerünk egy bolondságot azzal, hogy józan ész számba veszszük? A ki bölcs akar lenni, annak tudnia kell a különbséget, hogy mi nem józan ész. Hogy ismerhetné gyermeketek az embereket, ha nem tudja sem megitélni itéleteiket, sem fölfedezni tévedéseiket? Baj, ha tudjuk, mit gondolnak, a mikor nem tudjuk, hogy a mit gondolnak, igaz-e vagy bolondság. Tanítsátok meg először arra, mik a dolgok magukban véve és azután meg fogjátok tanítani arra, hogy mik a mi szemünkben: így fogja tudni összehasonlítani a képzelődést az igazsággal s tudni fog a köznapi tömeg fölé emelkedni, mert nem akkor ismeri az ember az előitéleteket, mikor magára ölti őket s nem akkor szereti a népet, mikor hozzá hasonló. Ha ellenben azon kezditek, hogy felvilágosítjátok a közvéleményről, mielőtt megtanítanátok értékét megbecsülni, biztosak lehettek benne, hogy tehettek akármit, magáévá fogja tenni és ti nem birjátok ellensúlyozni. Azon végzem, hogy jól meg kell formálni a fiatal ember itéleteit, ha helyes itéletüvé akarjátok tenni, nem pedig rádiktálni a ti itéleteiteket.

Látjátok, hogy mindeddig nem beszéltem növendékemnek az emberekről, sokkal több esze is volna, semhogy megértsen; fajához való viszonyai még nem eléggé megfoghatók rá nézve, hogy önmagától tudjon másokról itélni. Nem ismer más emberi lényt, csak magamagát és még attól is távol van, hogy magamagát ismerje, de ha kevés itélete van is saját személyéről, legalább csak helyes itéletei vannak róla. Nem tudja, milyen helyet foglalnak el a többiek, de a magáét érzi és ragaszkodik hozzá. A társadalmi törvények helyett, melyeket nem ismerhet, a szükség lánczaival kötöttük meg. Alig egyéb még, mint fizikai lény, bánjunk vele tovább is mint ilyennel.

A természet minden tárgyát s az emberek minden munkáját a saját hasznával, saját biztonságával, saját maga fentartásával, saját jóllétével való érezhető viszonya szerint kell megitélnie. Így a vasnak sokkal több értéke kell, hogy legyen a szemében, mint az aranynak, az üvegnek, mint a gyémántnak; ugyanígy sokkal többre becsül egy czipészt vagy kőművest, mintegy Lempereurt, egy Blancot és Európa összes ékszerészeit; a pástétomsütő mindenekfölött fontos ember az ő szemében és odaadná a tudományok egész akadémiáját a Lombard-utcza legkisebb czukrászáért. Az ötvösök, a vésők, az aranyozók, a himzők az ő szemében csak naplopók, a kik tökéletesen haszontalan játékokkal mulatnak; még az órásságnak sem tulajdonít valami nagy becset. A boldog gyermek élvezi az időt, a nélkül, hogy rabja lenne, hasznát veszi és nem ismeri az értékét. A szenvedélyektől ment nyugalom, a mely mindig egyformává teszi rá nézve az idő mulását, helyettesíti számára az idő mérésének eszközét, ha szüksége van rá.[68] A mikor azt mondtam, hogy Emilnek órája van, épúgy, mint a mikor azt mondtam, hogy sír, egy közönséges Emilt képzeltem el, hogy hasznos lehessek és megértessem magamat, mert a mi az igazi Emilt illeti, egy a többitől annyira különböző gyermek nem szolgálhatna például semmire.

Van egy nem kevésbbé természetes és még észszerűbb rend, a melynél fogva a mesterségeket a szükségszerűség azon viszonyai szerint becsülik meg, a melyek összekapcsolják őket, az első helyre juttatva a legfüggetlenebbeket és a legutolsó helyre azokat, a melyek a többi mesterségek nagyobb számától függnek. Ez a rend, a mely fontos meggondolásokat szolgáltat az általános társadalom rendjére nézve, hasonló az előbbihez és alá van vetve ugyanannak a megfordításnak az emberek becsülésében, úgy hogy az első anyagok alkalmazása a tisztesség nélküli s csaknem haszon nélküli mesterségekben megy végbe és mennél több kézen mennek keresztül, annál jobban fokozódik megmunkálásuknak ára és annál nagyobb lesz a becsülete. Nem vizsgálom, igaz-e, hogy az ipari szorgalom nagyobb-e és több ellenértéket érdemel-e a minucziózus mesterségekben, melyek ezeknek az anyagoknak az utolsó formáját adják meg, mint az első munkában, a mely átalakítja őket az emberek használatára; de azt mondom, hogy minden tekintetben az a mesterség érdemel tagadhatatlanul legtöbb becset, melynek haszna legáltalánosabb és legkétségbevonhatlanabb és hogy az, a melynek kevesebb más mesterségre van szüksége, több becset érdemel az alárendelt mesterségeknél, mert szabadabb és közelebb áll a függetlenséghez. Ezek a mesterségek és az iparüzés megbecsülésének igazi szabályai; a többi mind önkényes és a képzelődéstől függ.

Az összes mesterségek közt az első és a legtiszteletreméltóbb a földművelés; a második helyre a lakatosságot teszem, az ácsmesterséget a harmadik helyre és így tovább. Az a gyermek, a kit nem vezettek félre a közkeletű előitéletek, tökéletesen így fog itélni. Milyen fontos tanulságokat fog Emilünk erre vonatkozólag Robinsonjából levonni! Mit fog gondolni, látva, hogy a mesterségek csak önmaguk felosztódása útján szaporodnak, az által, hogy a végtelenig sokszorozzák a maguk és a többi mesterségek eszközeit? Azt fogja magában mondani: Mindezek az emberek ostoba módon leleményesek; azt hinné az ember, attól félnek, hogy karjuk és ujjuk nem lesz való nekik semmire s azért találnak ki annyi eszközt, hogy nélkülözni tudják őket. Hogy egyetlenegy mesterséget gyakorolhassanak, alávetik magukat ezer más mesterségnek; minden munkásnak egy egész városra van szüksége. Az én pajtásom és én, mi ügyességünkbe vetjük leleményességünket, olyan szerszámokat csinálunk magunknak, melyeket mindenhova elvihetünk magunkkal. Mindezek az emberek, a kik Párisban olyan büszkék tehetségükre, nem mennének semmire a mi szigetünkön és a mi inasaink lehetnének.

Ne vesztegesd itt az időt, olvasóm, növendékünk testi gyakorlottságának és kézi ügyességének szemléletével, de vedd tekintetbe, hogy milyen irányt adunk gyermeki kiváncsiságának, vedd figyelembe eszességét, találékony szellemét, előrelátását, vedd tekintetbe, hogy milyenné akarjuk a fejét formálni. Mindenben, a mit látni fog, mindenben, a mit tenni fog, mindent meg akar majd érteni, mindennek az okát akarja megtudni; eszközről-eszközre mindig vissza akar menni az elsőhöz, semmibe sem nyugszik bele föltevések alapján, nem akar megtanulni semmi olyat, a mi olyan megelőző ismereteket kiván meg, a melyekkel ő nem bír; ha egy rúgót lát készülő félben, tudni akarja, hogy vették ki az aczélt a bányából; ha látja, a mint egy láda darabjait összeillesztik, tudni akarja, hogy vágták ki a fát; ha ő maga dolgozik, minden szerszámnál, melyet használ, okvetlenül ezt fogja mondani magában: ha nem volna meg ez az eszközöm, hogyan fognék hozzá megcsinálásához vagy hogyan tudnék ellenni nélküle?

Egyébiránt egy nehezen kikerülhető tévedés, ha a mester azok iránt a foglalkozások iránt, melyekért lelkesül, mindig ugyanazt a kedvet tételezi fel a gyermeknél is: vigyázzatok, mikor a munka öröme elragad benneteket, hogy a gyermek e közben ne unatkozzék, a nélkül, hogy ezt el merné nektek árulni. A gyermeknek teljesen benne kell lennie a dologban, de ti nektek teljesen a gyermekben kell benne lennetek, meg kell figyelnetek; kémlelnetek kell ernyedetlenül és a nélkül, hogy ez észrevehető legyen, előre meg kell éreznetek minden érzését és megelőznötök azokat az érzéseit, melyeket nem szabad éreznie, végül úgy kell elfoglalnotok, hogy nemcsak hasznosnak érezze magát a dologra, hanem öröme is teljék benne, mivel jól megérti, mirevaló az, a mit csinál.

A mesterségek társulása, a termények kicserélésében áll, a kereskedelemé a dolgok kicserélésében, a bankoké az értékjegyek és a pénz kicserélésében; mindezek a fogalmak kapcsolatban vannak egymással és a rájuk vonatkozó elemi ismeretek már meg vannak szerezve. Mind ennek alapjait megvetettük, az első életkortól fogva, Róbert kertész segítségével. Most nem marad más hátra, mint általánosítani ezeket a fogalmakat és több példára terjeszteni ki őket, hogy megértessük vele a fogalom hullámzását maga magában véve és szemlélhetővé téve a természetrajz részletei által, melyek az egyes országok sajátságos termékeire vonatkoznak, a mesterségek és tudományok részletei által, melyek a hajózásra vonatkoznak, végül a szállítás nagyobb vagy kisebb nehézségei által, a helyek távolsága, az országok, a tengerek, a patakok fekvése szerint stb.

Semmiféle társadalom nem élhet meg csere nélkül, semmiféle csere közös mérték nélkül és semmiféle közös mérték egyenlőség nélkül. Így minden társaságnak első törvénye bizonyos megegyezésszerű egyenlőség, akár az embereket, akár a dolgokat illetőleg.

Az emberek közti megegyezésszerű egyenlőség, a mely teljesen különbözik a természetes egyenlőségtől, teszi szükségessé a tételes jogot vagyis a kormányt és a törvényeket. A gyermek politikai ismereteinek szabatosaknak és korlátozottaknak kell lenniök, a kormányról általában csak azt kell tudnia, a mi a tulajdonjogra vonatkozik, a melyről már van valamelyes fogalma.

A dolgok közti megegyezésszerű egyenlőség találtatta fel a pénzt, mert a pénz nem egyéb, mint a különböző fajtájú dolgok értékbeli összehasonlításának kifejezése; és ebben az értelemben a pénz a társadalom igazi összekötő kapcsa; de minden lehet pénz, egykor a marha is az volt s még ma is pénz számba mennek bizonyos népeknél a csigák; a vas volt a pénz Spártában, a réz Svédországban, az arany és az ezüst nálunk.

A fémek könnyebben szállíthatók lévén, minden csere közvetítő eszközéül választattak; ezeket a fémeket alakították át érmekké, hogy megtakarítsák minden egyes csere alkalmával a mérést vagy a mérlegelést, mert a pénz értékjegye nem egyéb, mint tanusítvány arról, hogy az így megjelölt pénzdarab, ilyen vagy olyan súlyú és egyedül az uralkodónak van pénzverési joga, mivel egyedül neki van joga követelni, hogy az ő tanubizonysága tekintélylyel birjon az egész nép előtt.

Ennek a most megmagyarázott találmánynak a hasznát megértheti a legostobább is. Nehéz dolog közvetlenül összehasonlítani a különböző természetű dolgokat, pl. a posztót a búzával; ha ellenben találtak egy közös mértéket, t. i. a pénzt, a gyárosnak és a földművelőnek egyaránt könnyű dolog visszavezetni erre a közös mértékre azoknak a dolgoknak az értékét, a melyeket ki akarnak cserélni. Ha egy bizonyos mennyiségű posztó egy bizonyos pénzösszeget ér és egy bizonyos mennyiségű búza szintén ugyanakkora pénzösszeget ér, ebből az következik, hogy a kereskedő, a mikor ezt a búzamennyiséget kapja posztójáért, méltányos cserét csinál, így lesznek a pénz segítségével a különböző nemű javak összemérhetők és összehasonlíthatók.

Ne menjetek ennél messzebbre és ne bocsájtkozzatok ez intézmény erkölcsi hatásainak magyarázatába. Minden dologban fontos, jól megmagyarázni a használatot, mielőtt rámutatnánk a visszaélésre. Ha megmagyarázni igyekeznél a gyermeknek, hogyan hanyagolják el a jelképek kedvéért a dolgok lényegét, hogyan születtek a pénzből a képzelődés minden agyrémei, hogyan kell a pénzben gazdag országoknak mindenben szegényeknek lenniök, akkor a gyermekkel nemcsak mint filozófussal bánnál, hanem mint bölcs emberrel és azt akarnád megértetni vele, a mit még a filozófusok közül is csak kevesen fogtak föl helyesen.

Az érdekes tárgyaknak mekkora sokaságára lehet így a növendék kiváncsiságát irányítani, a nélkül, hogy bármikor is figyelmen kívül hagynók a tényleges és anyagi vonatkozásokat és eltürnők, hogy akár egyetlen olyan gondolat is keletkezhessék szellemében, a melyet nem bir fölfogni. A mester művészete abban áll, hogy megfigyeléseit soha sem engedje olyan apróságokon vesztegelni, a melyek nincsenek kapcsolatban semmivel, hanem szüntelenül közelebb hozni a nagy vonatkozásokhoz, melyeket egykor meg kell értenie, hogy helyesen tudjon itélni a polgári társadalom rendjének jóságáról és rosszaságáról. Tudni kell hozzá alkalmazni a beszélgetéseket, a melyekkel szórakoztatjuk, ahhoz a szellemi irányhoz, a melyet adtunk neki. Nem egy kérdés, a mely más gyermeknek figyelmét érinteni sem tudná, Emilt akár hat hónapig is fogja üldözni.

Egy gazdag házba megyünk ebédelni; ünnepi készülődést, sok népet, sok szolgát, sok fogást, elegáns és finom terítéket találunk. A gyönyör és az ünnepiesség mind e készségeiben van valami mámorító, a mely fejébe szállhat az embernek, ha nincs hozzászokva. Előre érzem mindennek hatását ifjú növendékemre. Mialatt a lakoma elnyúlik, mialatt a fogások követik egymást, mialatt az asztal körül ezerféle zajos szóbeszéd uralkodik, a füléhez hajlok és így szólok: Mit gondolsz, hány kézen ment keresztül mindaz, a mit ezen az asztalon látsz, mielőtt ide jutott volna? Mekkora tömegét a gondolatoknak keltem föl agyában e néhány szó által; ime a mámor összes gőzei le vannak verve. A gyermek tünődik, elgondolkozik, számítgat, nyugtalankodik. Mialatt a filozófusok fölvidítva a bortól és talán szomszédnőiktől is, fecsegnek és úgy tesznek, mintha gyermekek volnának, ő egészen egyedül okoskodik egy sarokban meghuzódva; kérdezget engem, én megtagadom a feleletet, azt mondom, hogy majd máskor, ő türelmetlenkedik, enni, inni is elfelejt, ég a vágytól, hogy elkerülhessen az asztaltól, hogy kedvére társaloghasson velem. Micsoda czél kiváncsisága számára! Micsoda textus tanulása számára! Egészséges itélettel, a melyet még semmi sem ronthatott meg, mit fog gondolni a fényüzésről, mikor azt találja, hogy a világ minden tájéka hozzájárulásra kényszeríttetett, hogy talán húsz millió kéz dolgozott sokáig, hogy talán az emberek ezreinek életébe került és mindez azért, hogy teljes pompában adják elébe azt délben, a mit este a félreeső helyen fog kiadni magából?

Lessétek ki gondosan azokat a titkos következtetéseket, a melyeket szivében minden megfigyeléséből levon. Ha nem vigyáztatok rá olyan jól, mint a hogy én föltételezem, talán kisértetbe esik elmélkedéseit más irányba téríteni és fontos személyiségnek tekinteni magát a világban, annak láttára, hogy mennyi gond egyesül ebédjének elkészítésére. Ha előre sejtitek ezt az okoskodását, könnyen megelőzhetitek, mielőtt rájönne vagy legalább is azonnal kitörölhetitek az általa keltett benyomást. Nem tudva még másképp magának tulajdonítani a dolgokat, mint csak az anyagias élvezet által, csakis az érzékelhető vonatkozások által birja megitélni, vajjon javára válnak-e vagy nem? Egy egyszerű és rusztikus, testmozgás által előkészített, az étvágy, a szabadság, a jókedv által füszerezett ebédnek összehasonlítása ezzel a fényes és feszes lakomával eléggé megértetheti vele, hogy a lakoma minden nagy készülete nem adott neki semmiféle tényleges hasznot és a gyomra épp oly megelégedetten távozik a földmüves asztalától, mint a bankárétól, tehát az egyikben sem volt több olyan, mint a másikban, a mit valósággal a magáénak nevezhet.

Képzeljük el, mit mondhat neki hasonló esetben egy nevelő. «Képzeld el magadnak jól ezt a két lakomát és határozd meg magadban, melyikben vettél részt több élvezettel; melyiken éreztél több örömet, melyiken ettél nagyobb étvágygyal, ittál vidámabban? melyik tartott hosszabb ideig, unalom nélkül és a nélkül, hogy ujabb fogásokkal kellett volna fölfrissíteni? Figyeld meg e közben a különbséget: ez a fekete kenyér, melyet oly jónak találtál, abból a búzából való, melyet ez a földműves aratott, zavaros és fanyar, de üdítő és egészséges bora az ő saját szőlőjének terméséből való. A vászonabrosz az ő kenderéből készült, melyet az ő felesége, az ő lányai, az ő cselédje fontak a tél folyamán; asztalát semmi más kéz nem készítette el, csak az ő családtagjaié; ő rá nézve a legközelebbi malom és a szomszéd vásár a világ határai. Mennyiben telt tehát igazi élvezeted mind abban, a mivel többet nyujtottak a távoli országok és az emberi kezek a másik asztalra? Ha mindez nem tette lakomádat jobbá, mit nyertél ezzel a bőséggel? Mi volt itt, a mi tulajdonképen számodra készült? Ha te lettél volna a házigazda – teheti még hozzá – akkor mindez még idegenebb maradhatott volna rád nézve, mert a gond, hogy élvezeteidet kitárd mások szeme elé, teljesen megfosztott volna az élvezettől: a tiéd lett volna a fáradság, az övék az élvezet.»

Ez a beszéd lehet nagyon szép, de az én Emilemnek nem ér semmit; mert meghaladja felfogási képességét és mert neki nem szokták diktálni az elmélkedéseket. Szóljatok tehát hozzá egyszerűbben. Ezután a két tapasztalat után mondjátok neki valamelyik nap reggel: «Hol fogunk ma ebédelni? A körül az ezüsthegy körül, a mely elborítja az asztal háromnegyed részét és azok körül a papirvirág-kertek körül, melyeket tükörüvegen tálalnak fel csemegéül, azok közt az abroncsos szoknyájú nők között, a kik úgy bánnak veled, mint egy fabábbal és azt akarják veled mondatni, a mit nem tudsz; vagy inkább abban a faluban, innen két mérföldnyire, azoknál a jó embereknél, a kik olyan szívesen fogadtak minket és olyan jó tejszínhabot adtak?» Hogy melyiket fogja Emil választani, abban nincs kétség, mert ő sem nem fecsegő, sem nem hiú; nem birja elviselni a feszességet és a mi finom ragoûtink nem izlenek neki, ellenben mindig kész futkosni a szabadban és szereti a jó gyümölcsöt, a jó főzeléket, a jó tejszint és a jó embereket.[69] Útközben a meggondolás magától jő. Látom, hogy az embereknek azok a tömegei, a kik ezeken a lakomákon dolgoznak, elvesztegetik fáradságukat vagy egyáltalán nem gondolnak a mi élvezetünkre.

Példáim, melyek talán jók egy czélra, ezer másra rosszak lehetnek. Ha azonban felfogták szellemüket, tudni fogják őket a szükséghez képest módosítani; a választás minden gyermek sajátságos természetének tanulmányozásától függ és ez a tanulmányozás ismét az alkalmaktól függ, melyeket nyujtunk neki, hogy kimutassa természetét. Senki sem fogja azt képzelni, hogy három vagy négy évi időközben, melyet itt ki kell töltenünk, a legszerencsésebb születésű gyermeknek is elegendő fogalmat adhassunk az összes mesterségekről és természeti tudományokról arra, hogy egy nap magamagától megtanulhassa őket; de elvonultatva ily módon előtte mindazokat a tárgyakat, a melyeket ismernie fontos dolog, abba a helyzetbe juttatjuk, hogy kifejleszthesse ízlését, tehetségét, hogy megtehesse az első lépést a felé a czél felé, melyre hivatottsága viszi és hogy megmutassa nekünk az utat, melyet számára meg kell nyitnunk, hogy a természetnek kezére járjunk.

A korlátozott, de helyes ismeretek lánczolatának egy másik előnye az, hogy ezeket az ismereteket kapcsolataik, egymáshoz való viszonyaik által mutatjuk meg neki, hogy valamennyit a neki megfelelő helyre tehetjük megbecsülésében és megelőzzük benne az előitéleteket, melyekkel az emberek többsége bír azok iránt a tehetségek iránt, a melyeket művelnek és azok ellen, a melyeket elhanyagolnak. Az, a ki jól látja mindennek a rendjét, látja azt a helyet, a melyre minden rész való; a ki jól lát egy részletet és alaposan ismeri, lehet tudós ember, de az előbbi helyes itéletű ember. Emlékezni fognak arra, hogy nem annyira a tudomány, mint inkább a helyes itélet megszerzését tűztük ki czélunkul.

Bárhogy áll is a dolog, az én módszerem független a példáimtól; az ember képességeinek mértékére van alapítva a különböző életkorokban és a foglalkozások megválogatására, melyek képességeinek megfelelnek. Azt hiszem, könnyen lehetne olyan módszert találni, melylyel látszólag jobban járnánk, de ha kevésbbé volna hozzáalkalmazva a fajhoz, az életkorhoz, a nemhez, nem hiszem, hogy ugyanakkora sikere lehessen.

E második időszak kezdetén hasznát vettük erőink fölöslegének szükségleteink fölött, hogy önmagunkon fölül emeljük magunkat; fölemelkedtünk az egekig, megmértük a földet, összegyüjtöttük a természet törvényeit, szóval bejártuk az egész szigetet, most visszatérünk önmagunkhoz, észrevétlenül közeledünk lakásunkhoz. Mekkora boldogság, hogy nem találjuk még az ellenség birtokában, a ki fenyeget bennünket és a ki készülődik hatalmába keríteni!