Part 20

A gyermek ne tegyen semmit csak azért, mert mondják neki; rá nézve semmi se jó, csak az, a mit jónak érez. Azt hiszitek, hogy előrelátás tőletek, ha mindég előbbre vetitek képességeinél; ezt azonban elhibázzátok. Hogy fölfegyverezzétek bizonyos hiábavaló eszközökkel, melyeknek talán soha sem veszi hasznát, megfosztjátok az ember legegyetemesebb eszközétől, a józan észtől, hozzászoktatjátok, hogy mindég vezettesse magát, hogy ne legyen soha egyéb, csak egy gép mások kezében. Azt akarjátok, hogy tanulékony legyen kicsi korában; ez annyi, mintha azt akarnátok, hogy hiszékeny és rászedhető legyen nagy korában. Mind csak azt mondjátok neki: «Mindaz, a mit én kivánok tőled, hasznodra válik, de most nem vagy abban a helyzetben, hogy ezt felismerd. Micsoda fontossága van rám nézve annak, hogy te megteszed-e, a mit kivánok, vagy sem? Csak a magad számára dolgozol.» Mind ezekkel a szép szólamokkal, a melyeket most hozzá intéztek, hogy okossá tegyétek, előkészítitek azoknak a szólamoknak a sikerét, a melyeket majd valamikor valami ábrándozó, besúgó, szélhámos gazember, vagy bármiféle bolond intéz hozzá, hogy hálójába kerítse, vagy rákapassa bolondságára.

Fontos dolog, hogy a felnőtt ember sok olyan dolgot tudjon, melyeknek hasznosságát a gyermek nem tudja megérteni, de szükséges-e és lehetséges-e, hogy a gyermek megértsen mindent, a mit tudni a felnőtt embernek fontos? Igyekezzetek a gyermeket megtanítani mind arra, a mi az ő korára hasznos és meg fogjátok látni, hogy az ideje nagyon is ki lesz töltve. Miért akarjátok azoknak a tanulmányoknak rovására, melyek most megfelelnek neki, olyan életkor tanulmányaival foglalkoztatni, a melyről nagyon kevéssé biztos, hogy el fogja érni? De fogjátok mondani, hogy lesz-e elég ideje megtanulni, a mit tudnia kell, mikor eljön a pillanat, hogy hasznát vegye? nem tudom, azt azonban tudom, hogy lehetetlenség erre előbb megtanítani, mert igazi mestereink a tapasztalat és az érzés és az ember mindig csak az ő mindenkori helyzetével való kapcsolatban érzi jól, hogy mi való az embernek. A gyermek tudja, hogy arra született, hogy emberré legyen; mindazok a fogalmak, melyekkel az ember helyzetéről birhat, számára a tanulás alkalmai; de annak a helyzetnek fogalmaira vonatkozólag, a melyek kivül esnek felfogása körén, teljes tudatlanságban kell maradnia. Egész könyvem nem egyéb, mint a nevelés ez alapelvének folytonos bizonyítása.

A mint eljutottunk odáig, hogy növendékünknek fogalmat adhatunk a _hasznos_ szóról, ujabb nagy támasztó pontunk van arra, hogy irányíthassuk, mert ez a szó erős benyomást tesz rá, úgy azonban, hogy korával arányban álló értelemmel bir reá nézve és hogy világosan látja kapcsolatát jelenlegi jóllétével. A ti gyermekeitekre ez a szó nincs benyomással, mert nem volt rá gondotok, hogy olyan fogalmat adjatok nekik róla, a mely kezük ügyébe esik és mert mindig mások vállalván magukra, hogy gondoskodnak arról, a mi nekik hasznos, soha sincs rá szükségük, hogy maguk törődjenek ezzel és nem is tudják, mi a hasznosság.

_Mire jó ez?_ Ez lesz ettől fogva a szent szó, az a szó, a mely közte és köztem dönt életünk minden tényében; ez az a kérdés, a mely az én részemről csalhatatlanul következik az ő minden kérdésére és a mely zabolájául szolgál az együgyű és terhes kérdések, kérdezgetések sokaságának, a melyekkel a gyermekek nyughatatlanul és haszontalanul fárasztják mindazokat, a kik körülöttük vannak, inkább azért, hogy bizonyos nemű uralmat gyakoroljanak fölöttük, minthogy valami hasznuk legyen belőle. Az, a kit megtanítanak, mint legfontosabb leczkéjére, arra, hogy csakis hasznos dolgokat akarjon tudni, úgy kérdez, mint Sokrates, nem tesz egy kérdést sem a nélkül, hogy számot ne adna magának az okáról, a melyről tudja, hogy meg fogják tőle kérdezni, mielőtt feleletet adnak neki.

Ime, mily hatalmas eszközt adok kezetekbe, hogy hathassatok növendéketekre. Nem tudván semminek sem az okát, csaknem hallgatásra van kárhoztatva, a mikor nektek úgy tetszik; nektek pedig ellenkezőleg mekkora előnyt nyujtanak ismereteitek és tapasztalataitok, hogy megmutassátok neki mindannak a hasznát, a mit ajánltok neki! Mert ne tévedjetek ebben, ezt a kérdést fölvetni előtte annyit tesz, mint megtanítani, hogy a maga részéről ő is fölvesse veletek szemben és számítanotok kell arra, hogy mindenben, a mit ezek után ajánlani fogtok neki, példátokat követve bizonyosan ezt fogja mondani: _mire jó ez?_

Talán ez a legnehezebb örvény, melyet a nevelőnek ki kell kerülni. Ha a gyermek kérdésére csak éppen, hogy lerázd magadról az ügyet, egyetlen okot mondasz neki, a melyet nem képes megérteni, akkor azt látja, hogy a magad fogalmai és nem az övéi szerint okoskodol s azt a mit mondasz neki a te korod számára valónak fogja hinni és nem a maga kora számára valónak; nem fog többé bizni benned és minden el lesz veszve. De hol az a tanító, a ki növendéke előtt zavarba akarna jutni és beismerni, hogy nincs igaza. Valamennyiök előtt törvény számba megy, hogy azokat a tévedéseiket sem vallják be, a melyeket elkövettek, holott én? azt tenném törvényemül, hogy még azokat a tévedéseimet is belátom, a melyeket nem követek el, a mikor nem tudnám megértetni vele okaimat. Így az én magatartásom mindig tisztán állna előtte, soha sem keltene benne gyanút és jobban föntartanám hitelemet, a midőn hibákat vállalok magamra, mint amazok, a midőn elleplezik az övéiket.

Első sorban gondoljátok meg, hogy ritkán a ti dolgotok megállapítani, hogy mit kell tanulnia; az ő dolga ezt kivánni, keresni és megtalálni. A ti dolgotok pedig felfoghatóvá tenni számára, ügyesen fölkelteni benne azt a kivánságot és eszközöket szolgáltatni neki kielégítésére. Ebből következik, hogy kérdéseitek legyenek ritkák, de jól megválasztottak és hogy mivel ő neki sokkal több kérdezni valója van tőletek, mint nektek tőle, mindig tartózkodóbbak lesztek és gyakrabban kerültök abba a helyzetbe, hogy ezt kérdezzétek tőle: _miben hasznos tudni azt, a mit kérdezel tőlem?_

Sőt mivel kevéssé fontos, hogy ő ezt vagy azt megtanulja, csak értse meg jól azt, a mit megtanul és annak hasznát, a mit megtanul, a mint nem tudtok neki való felvilágosítást adni arra nézve, a mit mondtok neki, inkább ne adjatok neki semmiféle felvilágosítást. Mondjátok neki aggály nélkül: erre nem tudok jó feleletet adni, tévedtem, hagyjuk ezt. Ha tanítástok egyáltalán nem volt helyén, nincs abban semmi rossz, ha teljesen fel hagytok vele; ha pedig helyén volt, egy kis fáradsággal hamarosan meg fogjátok találni az alkalmat, hogy hasznosságát megértessétek vele.

Nem szeretem a beszéddel történő magyarázatokat. A fiatal emberek nem nagyon figyelnek rájuk és nem is jegyzik meg őket. Tényeket! Tényeket! Nem ismételhetem eléggé, hogy túlságos hatalmat tulajdonítunk a szavaknak; szószátyár nevelésünkkel csak szószátyárokat nevelünk.

Tegyük föl, hogy mialatt növendékemmel a nap forgását és a tájékozódás módját tanulmányozom, egyszerre félbeszakít és megkérdez, hogy mire való mindez? Mily szép beszédet tarthatok neki! Mennyi dologról nyilik alkalmam kioktatni, mikor kérdésére felelek. Különösen ha beszélgetésünknek tanui is vannak![63] Beszélni fogok neki az utazás hasznosságáról, a közlekedés előnyeiről, a különféle éghajlatok különleges terményeiről, a különböző népek szokásairól, a kalendárium használatáról, az évszakok visszatérésének kiszámításáról a mezőgazdaság számára, a hajózás művészetéről, annak a módjáról, hogy mikép találja meg az ember az irányát a tengeren és pontosan követhesse kiszabott útját a nélkül, hogy tudhatná, hol van. A politika, a természetrajz, a csillagászat, sőt még az erkölcs és a nemzetközi jog is belekerülne magyarázatomba, olyasformán, hogy növendékemnek mindezen tudományokról magasztas fogalmat nyujtanék és nagy vágyat keltenék benne megtanulásukra. Mikor mindezt elmondanám, egy igazi pedánst tárnék ki, a kinek a gyermek egyetlen gondolatát sem értené meg. Nagy vágya volna megkérdezni tőlem, mint azelőtt, hogy mire való a tájékozódás, de nem merné, mert attól félne, hogy rossz néven veszem. Jobban járna, ha úgy tenne, mintha megértené, a minek meghallgatására kényszerítették Így szokott végbemenni a szép nevelés.

De a mi Emilünk, a ki rusztikusabban van nevelve és a kinek annyi fáradsággal nehezebb felfogást adtunk, semmi effélét nem fog hallani. Az első szótól kezdve, a melyet nem ért meg, elszalad, bohóskodik a szobában és hagy engem magamra szónokolni. Keressünk tehát egyszerűbb megoldást, tudós apparátusom ő rajta nem fog.

A Montmorencytől északra fekvő erdő fekvését figyeltük meg, a mikor félbeszakított alkalmatlan kérdésével: _mire való ez?_ Igazad van, mondom én, erről nyugodtan kell gondolkodni és ha azt találjuk, hogy ez a munka nem jó semmire, nem fogunk vele többet bajlódni, mert hasznos szórakozásokban nem szenvedünk hiányt. Más dologgal foglalkozunk az nap már, nem kerül szóba a földrajz.

Másnap reggel sétát ajánlok neki, reggeli előtt; ő nagyon szivesen beleegyezik; futkosni mindig kész a gyermek és Emilnek jó lábai vannak. Fölmegyünk az erdőbe, átszaladunk a mezőkön, eltévedünk, már nem is tudjuk, hol vagyunk és a mikor vissza kellene térni, nem tudjuk megtalálni utunkat. Az idő múlik, jön a hőség, megéhezünk, sietünk, hasztalan bolyongunk erre-arra, mindenütt csak erdőt, kőfejtő helyet, mezőket találunk, semerre nincs tájékozó pont, hogy visszataláljunk. Jól kimelegedve, kimerülten, éhesen, futkosásunkkal nem érünk el egyebet, mint hogy még jobban eltévedünk. Végre leülünk pihenni, helyzetünket megfontolni. Emil, a kiről föltételezem, hogy úgy van nevelve, mint bármely más gyerek, nem fontolgat, hanem sir; nem tudja, hogy Montmorency kapujánál vagyunk, hogy csak egy egyszerű facsoport rejti el előlünk; ez a facsoport az ő szemében erdő, akkora emberkét, mint ő, elfödnek a bokrok.

Néhány pillanatnyi hallgatás után aggódó hangon mondom neki: kedves Emilem, mit tegyünk, hogy kijussunk innen?

_Emil._ (Verejtékezve és forró könnyeket ontva). Nem tudom. Fáradt vagyok, éhes vagyok, szomjas vagyok, nem birom tovább.

_Jean Jacques._ Azt hiszed, hogy én jobban vagyok, mint te és azt gondolod, hogy nem sirnék, ha könnyeimből meg lehetne reggelizni? Nem sirni kell most, hanem haza találni. Mutasd az órádat, hány óra?

_Emil._ Dél van és én még mindég éhgyomorral vagyok.

_Jean Jacques._ Ez igaz, dél van és én még mindég éhgyomorral vagyok.

_Emil._ Oh milyen éhes lehet ön!

_Jean Jacques._ A baj az, hogy az ebéd nem jön ide utánam. Dél van, éppen az az idő, a mikor tegnap Montmorencyból figyeltük az erdő fekvését. Hát ha ugyanúgy meg tudnók figyelni az erdőből Montmorency helyzetét?…

_Emil._ Igen ám, de tegnap láttuk az erdőt, innen pedig nem látjuk a várost.

_Jean Jacques._ Ez a baj… Ha megtalálhatnók a fekvését a nélkül, hogy látnunk kellene…

_Emil._ Oh uram!

_Jean Jacques._ Nem mondtuk-e, hogy az erdő Montmorencyból…

_Emil._ Északra fekszik.

_Jean Jacques._ Következőleg tehát Montmorencynak…

_Emil._ Az erdőtől délre kell lenni.

_Jean Jacques._ Van egy módunk arra, hogy délben miként találjuk meg az északot.

_Emil._ Igen, az árnyék irányáról.

_Jean Jacques._ De a délt?

_Emil._ Hát ezt hogy?

_Jean Jacques._ A dél szemközt van északkal.

_Emil._ Ez igaz, tehát csak az árnyékkal ellenkező irányt kell keresnünk. Ime erre van dél! erre van dél! Biztos, hogy Montmorency ezen az oldalon van, keressük ezen az oldalon.

_Jean Jacques._ Igazad lehet, menjünk ezen az ösvényen, az erdőn át.

_Emil._ (Tapsolva és örömkiáltásban törve ki.) Ah már látom Montmorencyt, hiszen itt van közvetlen előttünk, itt van a nyilt mezőn. Menjünk reggelizni, menjünk ebédelni, fussunk. Mégis csak jó valamire a csillagászat.

Jegyezzétek meg, hogy ha nem mondja is ezt az utóbbi mondatot, gondolni fogja, a mi egyre megy! Csak az a fő, hogy ne én mondjam. Arról is biztosak lehettek, hogy élete fogytáig nem fogja elfelejteni ezt a leczkét, holott, hacsak a szobájában magyaráztam volna meg neki mindezt, a beszédemet másnap már elfelejtette volna. A mennyire lehet, a tényeket kell beszéltetni és csak azt mondani, a mit az ember nem bir megtenni.

Az olvasó nem tételezi föl rólam, hogy oly kevésre becsülöm őt, hogy a tanulmányok minden fajtájára külön példát adjak. Hanem bármiről van is szó, nem buzdíthatom eléggé a nevelőt, hogy mérje mindig bizonyítását növendéke fölfogásához, mert hogy ismételjem, nem az a baj, a mit nem ért meg, hanem a miről azt hiszi, hogy megértette.

Emlékszem, hogy egy gyermeket rá akartam kapatni a khémiára; miután különböző fémcsapadékokat mutattam neki, megmagyaráztam, miként készül a tinta. Megmondtam, hogy feketesége csak nagyon feloldott vastól ered, a melyet vitriolból oldottunk ki és alkalikus folyadékkal csaptunk ki. Tudós magyarázatom közben a kis gézengúz egyszerűen szavamba vágott azzal a kérdéssel, a melyre én tanítottam. Bizony nagy zavarba jöttem.

Miután egy kissé gondolkoztam, elhatározásra jutottam. Hozattam vele egy kis bort a házigazda pinczéjéből és nyolcz sousért másféle bort egy borkereskedőtől. Egy kis üvegbe szilárd alkali oldatot tettem, aztán magam elé állítottam két pohárban a két különböző fajta bort és így szóltam:[64]

Különböző árúkat hamisítanak úgy, hogy jobbnak tüntetik föl, mint a milyenek. Ezek a hamisítványok megcsalják a szemet és az izlést, de ártalmasak is és a meghamisított holmit, ha látszólag szebb lett is, rosszabbá teszik, mint a milyen azelőtt volt.

Különösen az italokat hamisítják és leginkább a bort, mert itt a csalást nehezebb fölismerni és a csalónak nagyobb haszna van belőle.

A fanyar vagy savanyú borok hamisítása ólomczukorral történik; az ólomczukor ólom készítmény Az ólom savakkal vegyítve nagyon édes sót ad, a mely megjavítja a bor savanyú izét, de méreg azokra, a kik megiszszák. Fontos dolog tehát, mielőtt az ember megiszsza a gyanus bort, megtudni, van-e benne ólomczukor, vagy sem Hogy ezt megállapítsam, így okoskodom:

E bor folyadéka nemcsak meggyujtható szeszt tartalmaz, mint a hogy láttad a pálinkán, a melyet belőle kivonnak, hanem van benne sav is, mint a hogy tudhatod az eczetről és a borkőről, a melyet szintén a borból vonnak ki.

A sav vegyi rokonságban van a fémes anyagokkal, egyesül velük oldódás útján, hogy összetett sót adjon, olyat, mint pl. a rozsda, a mely nem egyéb, mint a levegőben, vagy a vízben levő sav által feloldott vas, vagy mint a rézrozsda, a mely nem egyéb, mint az eczet által föloldott réz. De ugyanez a sav még közelebbi vegyi rokonságban van az alkalikus anyagokkal, mint a fémekkel. Úgy hogy az előbbieknek hozzájárulásával a sav az összetett sókban, a melyekről az imént beszéltem, kényszerül elengedni a fémet, a melylyel egyesülve van, hogy az alkalihoz hozzá kötődjék.

A fém tehát megszabadulva a savtól, a mely feloldva tartotta, kicsapódik és a folyadékot zavarossá teszi.

Ha tehát ezeknek a boroknak egyike ólomczukrozva van, a benne levő sav föloldva tartja az ólmot. Ha most alkalikus folyadékot öntök bele, akkor ez kényszeríti a savat, hogy szabaddá legyen és egyesüljön vele; az ólom nem tartatván föloldva, ismét előtünik, zavarossá teszi a folyadékot és végül lecsapódik a pohár fenekén.

Ha nincs ólom[65] sem más fém a borban, az alkali nyugodtan egyesül a savval,[66] az egész föloldva marad és nem lesz semmi lecsapódás.

Ekkor aztán töltöttem alkalikus folyadékomból egymásután a két pohárba: az otthoni bor tiszta és átlátszó maradt, a másik egy pillanat alatt zavaros lett és egy óra mulva tisztán lehetett látni a pohár fenekén lecsapódott ólmot.

Ime folytattam én, a természetes bor, a melyet meg lehet inni; és ime a hamisított bor, a mely mérges. Ezt azokkal az ismeretekkel lehet megállapítani, a melyeknek hasznát kérdezted tőlem. A ki jól tudja, hogy készül a tinta, fel tudja ismerni a hamisított bort is.

Nagyon meg voltam elégedve a példámmal és mégis észrevettem, hogy a gyermekre nem sok hatással van. Némi időre volt szükségem, hogy megértsem, hogy ostobaságot cselekedtem; mert nem is szólva annak lehetetlenségéről, hogy egy 12 éves gyermek megérthesse magyarázatomat, ennek a kisérletnek a haszna nem fért az eszébe, mert miután megkóstolta a kétféle bort, mind a kettőt jónak találta és nem kapcsolt semmiféle fogalmat a hamisítás szóhoz, a melyet oly jól megmagyarázottnak hittem. Ezeknek a többi szavaknak: _egészségtelen méreg_, nem volt ránézve semmi értelme, ugyanúgy volt ebben a tekintetben, mint Fülöp orvosának az életirója. Ugyanígy van vele minden gyermek.

Az okozatoknak az okokhoz való viszonya, a melyeknek kapcsolatát nem veszszük észre, a jó és rossz, melyről nincs fogalmunk, a szükségletek, a melyeket soha sem éreztünk, semmisek ránk nézve; lehetetlenség, hogy általuk bármire is rávehetők legyünk, a mi rájuk vonatkozik. Tizenötéves korunkban ugyanígy nézünk a bölcs ember boldogságára, mint 30 éves korunkban a paradicsomi boldogságra. Ha nem fogjuk föl sem az egyiket, sem a másikat, keveset fogunk tenni arra, hogy elérjük és még ha fölfogjuk is, akkor is keveset fogunk erre tenni, hacsak nem kivánjuk és nem érezzük nekünk valóknak. Könnyű dolog meggyőzni a gyermeket arról, hogy a mire meg akarjuk tanítani, hasznos, de nem érünk semmit a meggyőzéssel, ha nem tudjuk rábeszélni. Hiába indít a nyugodt okoskodás helyeslésre vagy kárhoztatásra, a cselekvésre csak a szenvedély bir rá. És hogy gyuljunk szenvedélyre olyan érdekekért, a melyek nincsenek meg bennük?

Ne mutassatok soha a gyermeknek olyat, a mit nem tud meglátni. Míg az emberiség neki csaknem idegen, nem tudván fölemelni őt az ember állapotába, sülyeszszétek le kedvéért az embert a gyermek állapotába. Arra gondolva, a mi hasznos lehet ránézve egy más életkorban, csak arról beszéljetek neki, a minek hasznát a jelenben belátja. Egyéb iránt soha ne hasonlítsátok össze más gyermekekkel, soha ne legyenek vetélytársai, sem versenytársai még a futásban sem, attól fogva, hogy elkezd önállóan gondolkozni. Százszor jobban szeretem, ha inkább meg se tanulja azt, a mit csak féltékenység, vagy hiuság által tudna megtanulni. Csak épen megjelölöm minden évben a haladást, a melyet tesz, összehasonlítom azzal a haladással, a melyet a következő évben tesz s ezt mondom neki: ennyi meg ennyi vonallal nőttél, ezt az árkot tudtad átugrani, ezt a terhet tudtad fölemelni, ilyen messzire tudtál egy követ eldobni, ennyire tudtál egy szuszra szaladni stb; lássuk hát, mit tudsz most. Így felizgatom a nélkül, hogy bárkire is féltékenynyé tenném. Fölül akarja mulni magát és fölül is kell, hogy mulja. Abban nem látok semmi rosszat, ha vetélytársává lesz önmagának.

Gyűlölöm a könyveket, nem tanítanak meg egyébre, minthogy beszélni tudjunk arról, a mit nem tudunk. Azt mondják, hogy Hermes oszlopokra véste a tudományok elemeit, hogy megmentse fölfödözéseit egy vízözönből. Ha jól belevéste volna az emberek fejébe, a hagyomány útján megmaradtak volna benne. A jól előkészített agyvelők azok az emlékkövek, melyekbe az emberi ismeretek legbiztosabban bevésődnek. Nincs-e arra mód az annyi könyvben szétszórt tanuságokat összébb hozni, egyesíteni őket egy szempont alatt, a melyet könnyű lehetne belátni, érdekes lehetne követni és a mely ösztökéül szolgálhatna már a gyermekkorban is? Ha ki lehet találni egy helyzetet, a melyben az ember összes természetes szükségletei a gyermek eszének érthető módon mutatkoznak és a melyben az ugyanezen szükségletekről való gondoskodás eszközei fokozatosan ugyanolyan könnyűséggel fejlődnek ki, ennek a helyzetnek eleven és természetes festésével kell megadni az első gyakorlást a gyermek képzelőtehetségének.

Heves vérű filozofus, már látom a te képzelődésedet fölgyúlni. Ne pazarold erődet; ez a helyzet meg van találva, le van írva és nem akarlak megsérteni, de sokkal jobban van leírva, mint a hogy te tudnád leírni, legalább is több igazsággal és egyszerűséggel. Ha már okvetlenül szükség van könyvekre, van egy könyv, a mely nézetem szerint természetes nevelés, legszerencsésebb nevelés ábrázolását szolgáltatja. Ez lesz az első könyv, a melyet Emilem olvasni fog hosszú ideig, ez lesz az egész könyvtára és azután is mindig nevezetes helyet fog elfoglalni benne. Ez lesz a textus, a melynek a természettudományokról szóló társalkodásaink csak kommentáraiul fognak szolgálni. Ez lesz a mértéke előhaladásunk folyamán itéletünk állapotának és a míg izlésünk nem romlik el, mindig élvezettel fogjuk olvasni. Melyik tehát ez a csodálatra méltó könyv? Talán Aristoteles? talán Plinius? Talán Buffon? Nem, hanem Robinson Crusoe.

Robinson Crusoe a szigetén egyedül, megfosztva embertársainak segítségétől és minden mesterség eszközeitől, mégis gondoskodni tud létéről és föntartásáról, sőt bizonyos mértékű jólétre is tesz szert. Ez minden életkor számára érdekes tárgy és ezer mód van arra, hogy kellemessé tegyük a gyermekeknek. Így valósul meg a lakatlan sziget, a melyet kezdetben csak hasonlatul használtam. Megengedem, hogy ez a helyzet nem a társadalmi ember helyzete, valószinüleg nem lesz Emil helyzete sem, de e szerint a helyzet szerint kell minden más helyzetet megitélnie. A legbiztosabb mód az előitéletek fölé emelkedni és itéleteinket a dolgok valódi viszonyai szerint elrendezni, az, ha egy elszigetelt ember helyébe képzeljük magunkat és mindenről úgy itélünk, a hogy ez az ember kellene, hogy itéljen, tekintettel saját hasznára.

Ez a regény, minden lim-lomtól megszabadítva, elkezdődve Robinson hajótörésével szigete mellett és befejeződve a hajó érkezésével, a mely elviendő volt, egyszerre mulatsága és tanulsága lesz Emilnek azalatt az idő alatt, a melyről most itt szó van. Azt akarom, hogy tele legyen vele a feje, hogy szüntelenül foglalkozzék Robinson várával, kecskéivel, ültetvényeivel, hogy részletesen megtanulja nem könyveiből, hanem a tényekből mindazt, a mit hasonló esetben tennie kell, hogy Robinsonnak képzelje magát, hogy lássa magát bőrökbe öltözve, nagy sapkában, nagy kardjával, külsejének egész groteszk fölszerelésével, egész a napernyőig, a melyre nem lesz szüksége. Azt akarom, hogy aggódjék, milyen rendszabályokat kell alkalmaznia, ha ennek vagy annak hijával van, hogy tanulmányozza hősének magatartását, hogy kutassa, nem mulasztott-e el valamit, nem tehetett volna-e valamit jobban, hogy figyelmesen megjegyezze hibáit, hogy hasznára fordítsa őket s hasonló esetben ne essék beléjük; mert nem kell benne kételkedni, ő is tervezni fog egy ilyen telepítvényt; ez ennek a boldog kornak az igazi légvára, a melyben nem ismernek más boldogságot, mint a szükségest és a szabadságot.

Mily bő forrás ez a bohóság az ügyes embernek, a ki csak azért eszelte ki, hogy hasznát vegye! A gyermek igyekszik raktárt szerezni szigete számára s buzgóbb lesz a tanulásban, mint a mester a tanításban. Tudni akar mindent, a mi hasznos és csak azt akarja tudni. Nem lesz szükség rá, hogy vezesd, sőt inkább vissza kell tartóztatnod. Egyébiránt siessünk őt elhelyezni ezen a szigeten, a míg erre korlátozza boldogságát, mert közeledik a napja, mikor, ha ott akar még élni, nem akar egyedül élni és mikor _Péntek_, a ki most még nem sokat foglalkoztatja, nem lesz neki sokáig elegendő.

A természetes mesterségek gyakorlása, a melyekre egy ember egymagában elegendő, az ipari mesterségek feltalálásához vezet, a melyekhez több kéz együttes munkájára van szükség. Az előbbieket a remeték, a vademberek is gyakorolhatják, az utóbbiak azonban csak a társadalomban keletkezhetnek és szükségessé teszik a társadalmat. A míg csak a fizikai szükséget érzi, minden ember elegendő magamagának; a fölösleg előállása elkerülhetetlenné teszi a munka megosztását, mert egy magában dolgozó ember ugyan csak egy ember eltartására tud elegendőt szerezni, száz együtt dolgozó ember azonban annyit szerez, a mennyiből kétszáz embert lehet eltartani. A mint tehát az emberek egy része tétlen, azok karjainak együttes munkája, kik dolgoznak, pótolja azoknak tétlenségét is, a kik nem csinálnak semmit.