Part 16

Ez az éremnek csak politikai oldala. _Gazdaságilag_ is igen jelentékeny eltolódások mutatkoznak azonban a szinesek javára. Kezdetben a viszony a fehér ember országai és a tengerentul szines területei között az volt, hogy az utóbbiak valósággal szállitották a gazdagságot az előbbiek számára. Az ipari találmányok segitségével a fehér munkás néhány órai munkával elő tudta állitani azt, amihez azelőtt napokra volt szüksége. Ez lett a fehér országok gazdagságának forrása. A természetes és szükségképeni árukicserélés a fehér és szines ember között odamódosult, hogy az első néhány munkaórájával meg tudta vásárolni azt, ami a másikra nézve néhány munkanapot jelentett. Az iparcikkek iránti szükséglet emelkedése gazdaságilag is függőségi és alárendeltségi viszonyt teremtett a fehér és szines országok között. A _kiaknázás_ kifejezésnek, melyet az európai és amerikai közgazdaság széltében-hosszában használ a fehér országok és tengerentul közötti gazdasági viszonynak a jellemzésére, mélyebb jelentősége van: a tengerentult a fehér ember tényleg kiaknázta a maga javára.

Ez a kiaknázás, akárcsak a modern nagyipar megteremtése, a kapitalizmusnak volt a munkája. A tőkének megvan az a törekvése, hogy haszonszázalékát minél jobban növelje. A dolog természetéből folyik, hogy ez a haszonszázalék nagyobb a gazdaságilag elmaradott országokban, mint ott, ahol a konkurrens tőke és egyenlő előfeltételekkel dolgozó verseny határt szab neki. Ezért törekszik tehát a tőke a szines fajok országai felé. De a tőke nem elégszik meg azzal, hogy kereskedelmileg aknázza ki őket, hanem iparvállalatokat is létesit: _gazdasági, technikai, ipari és katonai eszközöket juttat a szinesek birtokába, melyekkel a fehér ember világuralmát kétessé tehetik_. Az angol selyemipar már nagyrészt átköltözött Indiába, most a pamutipar van soron. Ötven esztendő előtt Angliában 150.000 volt a selyemipari munkások száma, ma csupán 30.000. Pusztán a gyárak technikai tökéletesbedésével ezt a csökkenést megmagyarázni nem lehet, magyarázatot erre csak az ipar elvándorlása szolgáltathat. A pamutiparban Bombay, Shanghai, Hangcsou, Ningpo és Osaka az európai és amerikai nagy pamutipari centrumokkal egyenlő fontosságu helyek közé emelkedtek. Azelőtt a juta csak mint exportált nyerstermény birt Indiára nézve fontossággal, most a jutaiparnak fele Calcuttában és környékén koncentrálódik. A kender- és lenipar szintén igen nagy arányokban emelkedik Indiában és Japánban. Kinában megkezdődött a szén- és vastelepek kiaknázása és egyre hatalmasabb vasipari vállalatok vannak alakulóban. Mindezek a vállalatok nagyrészt európai és amerikai tőkével jöttek létre és főleg az indiai vállalatok angol kapitalisták kezében vannak, de nacionalizálódásuk csak idő kérdése. Az idegenek mellett Indiában, Kinában és Japánban egy független kapitalista osztály van alakulóban, amelynek megvan a határozott törekvése, hogy a fehéreket az ottani közgazdaság területéről kiszoritsa.

Mindezen jelenségek mellé járul még egy körülmény, amelyre statisztikai adatok idézése nélkül is elegendő rámutatni: _a születések csökkenő arányszáma a fehér fajhoz tartozó összes népek körében_. Azelőtt Franciaország volt az elrettentő példa, de most az arányszám csökkenése ijesztő módon jelentkezik mindenfelé. Nagy-Britanniában 1881-ben 26,100.000 embernek 883.600 gyermeke született, 1913-ban pedig 36,600.000 embernek 882.000 gyermeke. 1927. első évnegyedében első izben fordult elő a napoleoni háboruk óta, hogy nemcsak relative, hanem abszolute is 2000 lélekkel fogyott Nagy-Britannia lakossága. Hasonlók a tapasztalatok a többi országokban is, azzal a hozzáadással, hogy a világháboru még fokozatosan csökkentette a születések számát. Oroszország lakossága a bolsevizmus idején sok millióval megfogyott és a születések erős többlete a halálozások fölött, amely a háboru előtt a német expanziós politikának igazi alapját szolgáltatta, veszedelmes módon megcsappant.

A szinesek országait illetőleg ezzel szemben az utolsó évtizedek tapasztalatai a népszaporodási viszonyok erős javulását bizonyitják. A higienikus viszonyok javulása, a ragályos betegségek elleni sikeres védekezés, a jobb gazdasági viszonyok, a pusztitó éhinségek elháritása, évről-évre erősebb mértékben tolják el a számbeli tulsulyt a szinesek javára. Chiozza Money, aki a legmérsékeltebb és legóvatosabb a faji kérdés tárgyalói között, mert hisz az ellentétek kiegyenlithetőségében és a fehér faj vezető szerepének megtarthatóságában, itt látja közeledni a fehérek végzetét. Szerinte a fehér faj veszedelme nem a szinesekben, hanem önmagában keresendő. A fehér fajnak csak kettő között lehet választása: megujhodás vagy halál.

De vannak a szines problémának még más oldalai is, amelyek alkalmasak arra, hogy mindkét részen növekvő izgatottságot és ingerült hangulatot váltsanak ki. Ide tartozik elsősorban _a szinesek mesterséges távoltartása bizonyos területektől_, ugyanazon a határon belül pedig _a polgári jogegyenlőség kérdése_.

Vannak egyes szines országok, – önállóak és koloniális helyeztben levők egyaránt, – amelyek a relativ, sőt abszolut tulnépesedésnek az állapotáig jutottak el és népfölöslegeiket határaikon tul kénytelenek elhelyezni. Ezek közé tartoznak legelsősorban India, Kina és Japán. Ezeknek az országoknak a népe azt kénytelen tapasztalni, hogy mig odahaza küzd az életfeltételek előteremtésének nehézségeivel, addig bezárják előtte más országoknak a kapuit, amelyeknek népe viszont ritka és szinte kinálkoznak letelepedési területnek. Az Egyesült Államok és példájukat követőleg Kanada, gátat vetnek a kinai, japán és hindu bevándorlásnak. Az Unió déli határain a vámügyi és katonai hatóságok állandó küzdelmet folytatnak, hogy megakadályozzák a szineseknek Mexikó felől való beszüremkedését. Ausztrália 1901-ben kezdte meg a kizárólagosan fehér politikát. Addig főleg a queenslandi cukorplantázsokon az ugynevezett kanaka-munka volt divatban. Az ültetvényesek a Csendes oceán szigeteiről egy-egy szezonra kanaka-munkásokat hozattak. Ezeket 1901-ben a kanaka-törvény kitiltotta az ausztráliai államszövetség területéről. A kitiltást követte általánosságban minden szines bevándorlás megakadályozása. Ugyanez történt Délafrikában is, ahova főleg hinduk vándoroltak ki a mult század utolsó évtizedeiben. Könnyen érthető, hogy felébredő faji öntudat mellett a szinesek ezt a megalázó megkülönböztetést tartósan nem hajlandók elviselni. Japánnak e kérdés miatt már több izben éles konfliktusa volt az Unió kormányával, a hindu függetlenségi mozgalom vezérei pedig a hatásos agitáció eszközéül használhatják fel azt a körülményt, hogy ugyanannak az angol koronának a dominiumai megkülönböztetett bánásmódot alkalmaznak a különböző szinü alattvalókkal szemben. A hindu ezredek jók voltak arra, hogy a bur háboruban és a világháboruban segitsék Nagy-Britanniát, de a hindu katona, ha leveti az egyenruháját, nem elég jó arra, hogy kereső polgára legyen annak a birodalomnak, amelynek megszerzéseért és megtartásáért vérét áldozta. Nem lehet egész véletlennek tekinteni, hogy Gandhi apostoli és politikai müködése is tulajdonképen nem Indiából, hanem Délafrikából indult ki.

Nagyjából ezek nemzetközi vonatkozásu kérdések. Amerikának azonban ezek mellett megvan a _néger-kérdésben_ a saját külön belső faji problémája is. Ezt a kérdést a négeremancipáció és a szecessziós háboru csak formailag oldotta meg, tényleg a néger-kérdés fennmaradt, sőt a legutóbbi évek folyamán még jobban kiélesedett. A helyzet röviden összefoglalva az, hogy az Egyesült Államok 106 milliónyi lakosságából 12 millió, vagyis 10 százaléknál több néger. Ez a néger lakosság azonban nincsen egyenlően megoszolva, hanem a zöme délre esik, ahol egyes államokban a négerek a lakosság abszolut többségét is teszik. Ehhez képest már a mult évtizedekben is más volt a négerek politikai és gazdasági elhelyezkedése délen és északon. Délen megvolt a négernek a kereseti lehetősége és mint bérlő vagy farmer önálló exisztenciát teremthetett magának. Az utolsó huszonöt év tapasztalatai a déli államokban tényleg a négerek erős gazdasági megerősödését mutatják. Ezzel szemben a fehérek, politikai szupremáciájuk biztositása érdekében minden módon igyekeztek a négereket a szavazati jog gyakorlásától és a politikai életben való részvételtől elütni. Ehhez járulnak még a rendkivüli erős, dehonesztáló jellegü társadalmi válaszfalak. Fehér ember számára fenntartott helyeken néger nem jelenhetik meg, a _colour line_-től délre a négerek számára külön vasuti kocsik vannak fenntartva, néger és fehér gyermek nem járhat ugyanazon iskolába, stb. Az ipari jellegü északon ezek a politikai és társadalmi jellegü megkülönböztetések nincsenek meg, de viszont egyes alsóbbrendü foglalkozásoktól eltekintve, a néger egészen a legujabb időkig gazdaságilag nem tudott érvényesülni. A szakszervezetek mindenütt féltékenyen őrködtek, hogy az olcsóbb és igénytelenebb néger munkás a fehér munkás életstandardját ne veszélyeztesse. Amerikai meghatározás szerint a négernek délen megvolt a megélhetése szavazati jog nélkül, északon pedig a szavazati joga megélhetés nélkül.

Szintén a világháboru volt az, amely itt is nagy változást hozott magával. Amerikának mindig az _európai bevándorlás_ volt az ember-rezervoárja, amely még a világháboru kitörésének esztendejében, 1914-ben is, mikor pedig bevándorlás szempontjából az esztendőt csonkának kellett tekinteni, 1,218.480 fővel szaporitotta az Egyesült Államok lakosságát. Ez a bevándorló tömeg 90%-ban az északkeleti államokban helyezkedett el. A háboru kitörése a bevándorlás áradatának egyszerre gátat vetett. Ugyanakkor azonban a hirtelen nagyranőtt hadiiparnak munkáskezekre volt szüksége. Megindult a néger-vándorlás délről északra. A nagy nyomásnak a szakszervezetek nem tudtak ellentállni és a néger munkás behatolt a gyárak kapuin. Az amerikai statisztikai hivatal körülbelül nyolcszázezerre teszi ennek az 1914–1918. közötti belső vándorlásnak a lélekszámát.

Mig a háboru tartott, ez a déli néger-invázió látszólag nem járt komolyabb következményekkel. A háboru után azonban az elhelyezkedést kereső hadviselt katonák hazaözönlése és az általános gazdasági válság, amely egész sereg nagy üzemnek a bezárására vezetett, akut formában robbantotta ki az ellentéteket. Egyebek mellett 1919. az Egyesült Államokban a nagy néger-ellenes zavargások esztendeje. Évek óta nem történt annyi lincselés, mint ebben az esztendőben s a lincselések ezuttal nem szoritkoztak délre, hanem napirenden voltak az északi és a nyugati államokban is. Az ellentét okai kétségtelenül gazdasági természetüek, de nagyon jellemző módon a lincselés közvetlen oka gyanánt, akárcsak délen történni szokott, északon is tulnyomóan négereknek állitólag fehér nők ellen elkövetett támadásai szerepelnek.

Hogy ez az ellentét mennyire kiélesedett, arról az a szinte könyvtárakra menő literatura tesz tanubizonyságot, mely a néger-kérdésről Amerikában az utolsó néhány év alatt keletkezett.[3] Röpiratoktól, lapok és folyóiratok cikkeitől kezdve komoly statisztikai és politikai jellegü munkákig minden rendü és rangu munkák képviselve vannak ebben az irodalomban, melyek természetesen nagyon különböző módozatokat ajánlanak a néger-kérdés megoldására. Együttmunkálkodás gazdasági téren, de a társadalmi különválás és teljes szegregáció, az indiánokhoz hasonlóan külön rezervált területek a négerek számára, a négerek kitelepitése Afrikába, vagy valamelyik koloniába, sőt még a kasztrálás is. Hogy ez a faji gyülölködés mennyire mehet, arra nagyon jellemző Charles Carollnak még 1900-ban megjelent könyve: _The Negro a Beast_. Ennek a könyvnek, amelyet a st. louisi biblia-társaság adott ki, második fejezete a következő kenetteljes cimet viseli: »Bibliai és tudományos tények annak igazolására, hogy a néger nem származik az ádámi családból.«

Mindezek a jelenségek és tények csak egyet bizonyitanak. Két egymással homlokegyenest ellenkező törekvés áll egymással szemben. A fehér, illetőleg a fehér fajt a tengerentul képviselő nemzetek eddigi helyzetüket megtartani és biztositani törekszenek; velük szemben pedig erősödik a szinesek öntudata, amely politikai és gazdasági téren egyaránt érvényesülést követel. Ennek kell tulajdonitani azt is, hogy a szines kérdés minden vonatkozásában a háboru óta állandóan élesebb formákat ölt. A jelenségek láttára a fehérek oldalán nem hiányoznak a Kasszandra-hangu jóslatok, amelyeknek tenorja az, hogy a fehér faj uralma lealkonyodóban van, illetőleg a fehéreknek bele kell törődniök a világ feletti uralomnak a szinesekkel való megosztásába.

Ezek az aggodalmak az emlitett számszerü adatok és a földrajzi helyzet mellett tényleg nem tekinthetők egész alaptalanoknak. A Délafrikai unio például 1,225.000 négyzetkilométer kiterjedésü, vagyis több mint a háboru előtti Osztrák-magyar monarchia és a Német birodalom együttvéve. Ezen a területen összesen 1,547.000 fehér, 6,208.000 néger és 166.000 ázsiai él. Még kirivóbbak Ausztrália viszonyai. A kontinens kiterjedése 7,939.000 négyzetkilométer, tehát körülbelül akkora, mint Európa törzse, a szigetek és félszigetek nélkül. Ennek a rengeteg területnek egész lakossága 5,706.000 ember, amelyből azonban két és egynegyed millió hét városra esik, vagyis a legnagyobb része a kontinensnek majdnem lakatlan. Ez az öt és háromnegyed millió ember azon a cimen, hogy a földrészt a fehér civilizáció számára akarja megtartani, elzárja partjait a szinesek bevándorlása elől. A szomszédban viszont ott van Japán, 385.000 négyzetkilométer területen 60,800.000 lakossal és évente 700.000 főnyi népszaporodási többlettel. A fehérek népszaporodása ugy Délafrikában, mint Ausztrá iában aránylag gyenge, kivülről pedig kopogtat a szinesek tömege, amely egyre hangosabban követeli a bebocsájtását. Nem jogosult-e az a föltevés, hogy bármilyen komplikáció esetén, sőt még anélkül is, az anyaországtól távol eső gyarmat nem lesz képes ellentállni az egyre jobban erősödő nyomásnak? Hasonlóan aggasztó a fehér uralom ügye Indiában is, amelyet az angol politika csak ennek a sub-kontinensnek teljes vallási és nemzeti széttagoltsága mellett tudott megtartani. Ma már a józanul látó brit politikusok is tudják, hogy India birtokát, ha népei öntudatra ébrednek és az angol uralmat nem akarják, megtartani nem lehet. Még csak fegyveres felkelés sem kellene az angol uralom lerázásához. Elég volna a posta és vasut indiai alkalmazottainak sztrájkja vagy az adófizetés megtagadása és rezisztencia az angol hatóságok irányában. Magában Nagy-Britanniában hallatszanak már hangok, hogy leghelyesebb volna, ha a brit kormány előkészitené az Indiából való tisztességes kivonulásnak az utját. Egyelőre ez még a jövő zenéje, de jellemző, hogy ilyen eshetőségekről már komolyan beszélnek.

Szibériában a cári uralomnak volt hasonló problémája. Fajilag Kina egy évszázad óta előnyomulóban volt a nagy falon tul észak felé. Kinai telepesek egyre sürübb rajokban lepték el Mandzsuriát és ázsiai Oroszország keleti tartományait, a Baikál-tótól nyugatra pedig török faju népeknek lassu vándorlása volt észlelhető délről északnak, a sivatagi és steppe területekről a középszibériai feketeföld zónájára. A nagy szibériai vasut kiépitése után nagy arányokban kezdődött meg az orosz kolonizáció. Valóságos verseny indult meg a vasut-övért az orosz kormány által támogatott muzsiktelepesek és ázsiai benszülöttek között. A háboru kitörésekor az orosz kormány azt a kimondott célt tüzte maga elé, hogy hadifoglyainak nagy részét letelepiti Szibériában és velük erősiti meg a fehér elemet. Egész sor telepités sikerült s a kitüzött cél teljes megvalósitását csak az orosz összeomlás akadályozta meg. A probléma igy itt is megoldatlan maradt: sikerül-e a fehéreknek nemcsak hóditás, hanem telepedés révén is végérvényesen biztositani Szibéria birtokát?

Ami ezek után a fekete földrészt illeti, ott még a legkevésbbé lehet a szinesek öntudatának felébredéséről és a fehér uralom komoly veszedelméről beszélni. De ott is kétségtelen, hogy száz meg százezer embernek besorozása a francia hadseregbe és megismertetésük az európai öldöklő technika vivmányaival, nem maradhat hatás nélkül. Két esztendeje a marokkói háboru erre nagyon szép példát szolgáltatott. A rifek önvédelmi harca európai, sőt jórészt francia fegyverekkel folyt a franciák ellen. A földrajzi alakulásnál és klimatikus viszonyoknál fogva épen a fekete földrészről ismerik el a fehér szupremácia legtulzóbb képviselői is, hogy Délafrikát, a Földközi tenger partjait és esetleg egyes elszigetelt pontokat leszámitva, ott _a jövő csak a feketéké lehet_.

Az egyik amerikai szerző,[4] aki a filozófia és erkölcs szempontjából meg akarja alapozni a fehérek és szinesek közötti nagy pernek az érveit, ugy állitja fel a tételt, hogy a fehér fajokat két oldalról fenyegeti veszedelem. Az egyik a belső veszedelem, _a szociális kérdés_, amely a kizsákmányolókat és kizsákmányoltakat egyre erősebben állitja szembe egymással, a másik a külső, _a szines fajok számbeli, gazdasági és technikai megerősödése_, minek következtében ezek is részt követelnek a világuralomból. Lényege mindkét problémának az, hogy sem a kizsákmányolt osztályok, sem pedig a kizsákmányolt népek nem akarnak eddigi állapotukban megmaradni. Ugyde a kapitalizmus, melynek telhetetlensége a fehér országok egymás közötti viszonyában mint imperializmus jelentkezett és a világháborut kirobbantotta, szintén _telhetetlenségből ad fegyvereket a fehér faj jövendő ellenségeinek kezébe_. Befelé ennek a telhetetlenségnek csakis a demokrácia lehet az orvosszere, amely a fehér fajban, népekre és osztályokra való tekintet nélkül, felébreszti a szolidaritás tudatát és kiegyenliti azokat az ellentéteket, amelyek a fehér társadalmat hovatovább szociális kettészakadással fenyegetik.

A demokrácia erkölcstana ugyanis egymás iránti szolgálatkészséget, kölcsönös megértést és testvériséget tételez fel. De ha ez igy van, lehetséges-e, hogy egy ilyen erkölcstan megálljon a fehérek földrajzi, vagy még inkább faji határainál? A fehér szupremácia védelmezői szerint annál is inkább fel kell vetni ezt a kérdést, mert szerintük az angolszász világ nagy része egy hamis idealizmusnak lett rabja, mely az egyetemes testvériség nevében hajlandó megfeledkezni a fehérek felsőbbségéről. A görög és római a barbár világgal szemben nem kételkedett felsőbbségének tudatában. Mikor a kétkedés beállt, bekövetkezett a görög kultura és a római impérium bukása. A fehérek is azért tudták rohamlépésben meghóditani a földet, mert _természetesnek_ tartották, hogy uralkodjanak a szinesek felett. Mindenesetre hamis azonban a demokrácia, amely nagyobb rokonérzést tud mutatni a kivül álló kizsákmányolt fajokkal, mint a velünk együtt élő kizsákmányolt osztályokkal szemben.

De ezzel még ezeknek az igazi fajvédőknek a gondolatmenete nincsen befejezve. Szerintük a fehér faj szupremáciáját az emberi kultura és civilizáció érdekében fenn is kell tartani. Gazdaságilag _a fehér civilizáció annak a többletértéknek az eredménye, melyet a fehérek és szinesek közötti viszony szolgáltatott az elsők javára_ és csak ennek a viszonynak a fenntartása esetén maradhat meg. Ha a fehér ember lemond a szinesek feletti uralomról, lemond egyuttal arról a civilizációról is, amelyet főleg az utolsó évszázad folyamán sikerült neki megteremteni. Ennek a magasabb célnak az érdekében kell a fehér emberiség élén álló angolszászoknak szabályozni, hogy meddig szabad elmenni a szinesek iránti előzékenységben és jóindulatban. A kapitalizmus a jövőben nem mehet el odáig, hogy olcsóbb munkaerő cimén és százalékosan nagyobb haszon reményében tönkretegye a fehér országok iparát s ha a kapitalizmus ennek megértésére nem kapható, az államhatalomnak kell egyrészt a tőkekivándorlást megakadályozni, másrészt a befolyása alatt álló szines országokban olyan munkásvédelmi törvényeket hozni, női és gyermekmunkát betiltani, hogy a tőkének ne legyen érdeke az idegen földrészekbe való kivándorlás. Épen ugy az államok sem mehetnek el odáig, hogy szinesek százezreit fegyverezzék fel – a fehérek ellen. A fehér szupremácia szempontjából az angol hadsereg indiai katonái, a francia hadsereg sok százezer afrikai és más szines katonája és az amerikai hadseregnek négyszázezer néger katonája, vagy a tisztán néger legénységgel dolgozó braziliai haditengerészet, komoly veszedelmet jelent. Valamikor a vetélkedő nagyhatalmaknak az volt a politikájuk, hogy gyarmataikban igyekeztek egymásnak nehézségeket támasztani és lopva kezébe nyomták a fellázadt benszülötteknek a fegyvert, hogy használják fel a másik fehér ember ellen. Ilyen gyanuk merültek fel már az olasz–abessziniai háborunál, a herero-lázadásnál és legujabban a marokkói felkelésnél. Most az orosz szovjet követi ugyanezt a politikát. Stalin az 1924. márciusában tartott központi szovjet-kongresszuson örömmel üdvözölte a japán–amerikai ellentét kiélesedését, Zinovjev pedig az angol kapitalizmus elleni küzdelem örvendetes jelenségei gyanánt emlékezett meg az indiai és afrikai nehézségekről. Kina fölött a nagy vörös felhő van emelkedőben. Konturjai mögött a szovjet vigyorgó ábrázata bukkan elő. Politikai és katonai téren az államok imperializmusa és félténykedése csinálja ugyanazt, amit gazdaságiakban a kapitalizmus telhetetlensége.

A világháboru által felvetett vagy kiélezett, de meg nem oldott problémák közé tartozik igy az igazi faji kérdés is, amelynél a fehér ember, mint egység és mint fogalom a szinesek tömegével kerül szembe. A fehér fajvédelem angolszász apostolai szerint vele a világtörténelem legnagyobb problémája vetődött fel, amely mellett jelentőségében még a világháboru is eltörpül. Irásaikból kiérzik az aggodalom, hogy a fehér emberiség még egyáltalán nem, vagy máris későn ébredt a kérdés igazi jelentőségének tudatára. A megindult processzust talán már nem lehet feltartóztatni. Idehaza a fehér ember egymást marja, mig odakint a fehér civilizáció kérdése forog kockán. Ha a nagy per a fehérek ellen dől el, nem következhetik más, mint az _Untergang des Abendlandes_ és a fehér ember detronizálása.

AZ ELJÖVENDŐ IDŐK MESÉJE.

Két esztendeje volt száz esztendeje, hogy egy szép és derüs őszi napon Stockton és Darlington között óránkint hat angol mérföldes, vagyis körülbelül tiz kilométeres őrületes sebességgel végiggördült _Stephenson_ György gőzmozdonya, a _Rocket_, amelyet ma kegyeletes megemlékezéssel üvegszekrény alatt őriznek a londoni South-Kensington muzeumban. Ma a modern nagy amerikai lokomotivok sik pályán száz kilométernél nagyobb sebességgel száguldanak és még megállásra sincsen szükségük, mert a nyilt pályán a sinek közé mélyitett medencékből automatikusan szivják fel a vizet. Valamivel több száz esztendejénél, hogy a _Savannah_ nevü gőzhajó _huszonhét_ nap alatt átkelt az Atlanti oceánon. A mai tengerjáró kolosszusok ezt az utat négy és fél nap alatt teszik meg, négyezer utast visznek magukkal, akik a drótnélküli táviró segitségével érintkezésben vannak az egész világgal és kabinjukban kézhez kapják a hajón szerkesztett és kiadott napilapot. A háboru előtti esztendőben az angol kormánynak egy rendkivüli követe tiz nap alatt oda-vissza megjárta Washingtont; kihallgatáson volt az elnöknél és még egy üres délutánja is maradt Newyorkban. Gyermekkorunk meghitt alakja, Jules Verne angolja, aki nyolcvan nap alatt kerülte meg a földet, alaposan elmaradt a közlekedés mai teljesitményei mögött. A táviró még nincs száz esztendős. Mi, akik most tapossuk az élet utjának felét, gyerekkorunkban még nem ismertük a telefont. Az első automobil gimnazista korunk emlékei közé tartozik. A Röntgen-sugár negyedszázadnál alig valamivel idősebb. Az első sikeres repülő kisérletek a levegőnél _nehezebb_ repülőgéppel a kilencszázas évek derekára esnek. _Blériot_ 1908-ban repülte át elsőnek a csatornát. A drótnélküli táviró a repüléssel körülbelül egyidős.