Part 16

Stana erre az emberre vetette szemét. Az első nagyherceg feleségének lenni, megfelelt az ambiciójának és ezen az uton legkönnyebben remélhette terveinek megvalósulását. Pétervárott éveken keresztül nyilt titok volt, hogy Stana, aki már két gyermeket ajándékozott Leuchtenberg hercegnek, nagyobb érdeklődéssel viseltetik Nikolajevics Miklós nagyherceg iránt, mint amekkora rokonok között szokásos és az sem volt titok, hogy a már nem épen fiatal nagyherceg is a szokásosnál közelebb áll a becsvágyó asszonyhoz. Ilyen előzmények után nem keltett meglepetést, mikor hire ment, hogy Leuchtenberg hercegné válik az urától. Botrány lett ugyan belőle, a cár is, meg a szent szinódus is ellenezte a válást, de Miklós nagyherceg nem volt az az ember, akit az akadályok meggátolnak elhatározásának keresztülvitelében. A válás megtörtént és röviddel utána 1906-ban az ötven éves nagyherceg és a negyven éves hercegnő Yaltában egybekeltek. Az asszony hosszu utat tett meg, mig idáig eljutott, de elérte célját. Mint a háborut akaró nagyherceg felesége, ő is segitett rakni a tüzet, amelyből a világháboru tüzvésze kilobbant. Jött az első és második balkáni háboru, jöttek a balkáni válságok, amelyeknek szálai mind Pétervárra vezettek. És amint mondják, Stana szalonjában nem egy fontos eseménynek a szálai futottak össze. Röviddel utána, 1913 őszén a nagyherceggel Franciaországba utazott, a szövetséges állam hadgyakorlataira. Ekkor már elérkezettnek látta az időt, hogy a nyilvánosság elé is kilépjen. Francia tábornokok és törzstisztek közepette megállt a lotharingiai francia–német határon, ahová ellátszanak Metz tornyai és merész kijelentésre ragadtatta magát:

– Uraim, ennek a városnak ismét franciává kell lenni, még pedig nemsokára.

A _Matin_ és a többi francia ujságok áradozó hangon irtak a nagyhercegnő szavairól, a diplomácia ellenben sietve magyarázta, hogy a kijelentés nem hivatalos személy részéről történt, tehát nincsen jelentősége. De a világháboru magjai már el voltak vetve.

Zorka és Milica után Nikitának még három lánya maradt otthon Cetinjében, _Heléna, Xénia_ és _Vera_. A két utolsó pártában maradt, de Heléna még talán idősebb nővéreinél is nagyobb szerencsét csinált, mert egy valóságos koronás főnek lett a felesége. Az olasz udvar asszonyt keresett _Viktor Emánuel_ trónörökös számára. Heléna lett az olasz trón várományosának felesége. Az uj asszonynak eleinte nem volt könnyü szerepe a római udvarban. Umberto idejében még erős volt a hármasszövetségi áramlat és az anyakirályné, Margit, erősen tartotta német rokonságát, a _büszke rómaiak_ pedig félrehuzták a szájukat a montenegrói rokonságra. De Heléna is szivós volt, mint Nikita többi lányai. A tetszetős asszony erős, egészséges gyermekeknek adott életet. Demokrata allürökkel meg tudta nyerni magának a tömeg és az Olaszországban nagyon fontos utca rokonszenvét; a két nagy földrengés alkalmával, amely végzetesen sujtotta Olaszországot, rögtön megjelent a szerencsétlenség szinhelyén és segitett gondozni és ápolni a sebesülteket. Ahol a segitő komitét játszó arisztokrata hölgyek ájuldoztak és illatszeres flaskáikat szagolgatták, az ő idegei nem mondták föl a szolgálatot. Olaszországban megszerették és poziciója megszilárdult. A monzai merénylet után, amely Umbertónak életébe került, Margit királyné csaknem teljesen visszavonult a nyilvános élettől és Heléna nemcsak királynéja lett Olaszországnak, de központja lett az ország főuri társadalmi életének is. Hogy Montenegróról nem feledkezett meg, kicsiségek is bizonyitják. A cetinjei Grand Hotelben, amely Nikita tulajdona volt, évek multával is fel lehetett lelni a Quirinál kopott függönyeit és kimustrált butorait.

Hogy mekkora volt Helénának politikai szerepe, természetesen nem lehet megállapitani. De valószinü, hogy a montenegrói–szerb–orosz rokonság, a cárral és az orosz nagyhercegekkel való találkozások is közrejátszottak az olasz politika állásfoglalásában. Amit Heléna nem csinált meg, azt megcsinálta _Barrère_ francia és _Rennel Rodd_ angol nagykövet. És talán itt meg lehet még emlékezni egy angol asszonyról, _Mrs. Brownról_, akit Rennel Rodd angol nagykövet ajánlott az olasz udvarba a gyermekek mellé nevelőnőnek. A szállongó hirek azt mondják, hogy ez az asszony volt egyik legügyesebb ügynöke Anglia érdekeinek és aránylag alacsony helyzetében is tudta politikai befolyását érvényesiteni.

Igy záródott be lassankint nemcsak a diplomáciai gyűrű, de a családi lánc is Németország és a monarchia körül. Az anyacárné és nővérei, a cumberlandi hercegné, Karagyorgyevics Péter felesége, Pétervárott Milica és Stana, Rómában Heléna, teljessé tették a nagy politika munkáját. Csak asszonyok voltak, akik nem szövetségeket kötöttek és nem szerződéseket irtak alá, de szimpátiákat ébresztettek és ellenszenveket szitottak. A nagy történelembe talán bele sem kerülnek, de a történelem margóján hely illeti meg őket is.

H. G. WELLS.

Körülbelül huszonöt esztendeje olvastam el az első regényét és az utolsó négy esztendő alatt öt könyvét forditottam le magyarra. Az első könyve egy fantasztikus regény volt, amely két idegen égitest, a Mars és Föld lakóinak háboruját irja meg. A könyvekben, amelyeket leforditottam, már alig van tere a fantázia csapongásának. A társadalmi élet legmélyebb, mindnyájunkat égető problémái, regények formájában.

A fejlődésnek ezen a skáláján ment körülbelül végig Wellsnek az olvasóközönsége is. A magyar közönség mintegy husz éve kezdte őt megismerni rövid, fantasztikus regényei révén, melyek bizonyos Verne-szerü népszerüséget szereztek neki a felnőttek körében is. Azután megjelent egy könyve magyar forditásban, _Uj világ a régi helyén_, amely mint mélyen gondolkodó szociológust mutatja be, utána pedig 1905-től kezdve következtek társadalmi regényei, amelyek valósággal keresztmetszetben mutatják be az angol világot, sőt az angol világon keresztül az egész emberi társadalmat is.

Wells nemcsak regényiró és szociológus, hanem publicista is. Napi érdekü irásai természetszerüleg részben kiesnek az idegen olvasók érdeklődésének köréből. Ezek azonban müködésének csak kisebb részét teszik. A nagyobb rész, még ha lokalizálva van is a szinhely szempontjából, általános emberi érdekü és értékü. Legszélesebb olvasó köre természetesen regényeinek van, bár regényeinek népszerüsége nagy közönséget biztositott társadalmi és bölcseleti jellegü munkáinak és a jövő fejlődés lehetőségeit tudományos alapon tárgyaló utópiáinak is. Terjedelem dolgában összes munkái között az első helyet 1920-ban megjelent, teljesen egyéni felfogásu és mindvégig lebilincselően érdekes világtörténelme foglalja el.

Ez a rendkivül sokoldalu és rendkivül termékeny iró, akit ma már világszerte épenugy ismernek, mint a saját hazájában, nem tartozik azok közé, akik sokat beszéltetnek magukról. Amint a fényképeiből meg lehet itélni, megjelenésében nincs semmi rendkivüli. Hiányzanak belőle Ibsennek vagy Anatole Francenak markánsan jellegzetes vonásai, melyeket elfelejteni nem lehet. Pályájában nincs semmi egy d’Annunzionak a pózából és keresett reklámhajhászásból. A lapok ritkán irnak róla. Olvasóinak nagy része bizonyára még azt sem tudja, hogy milyen koru lehet az az ismeretlen ember, aki a könyvek lapjairól hozzájuk beszél. Valószinüleg csak azt érzik, hogy a különböző nevek, melyek nála szerepelnek, őt magát takarják. Pedig ez az ismeretlen, saját honfitársainak a megitélésében, akik pedig sokáig nem akarták őt elismerni, a mai Angliának egyik legnagyobb intellektuális ereje. Hozzátehetjük bizvást, korunknak egyik legnagyobb gondolkodója.

Az a Wells, akit mi ismerünk, a könyveiben él. A pályafutását addig az időpontig, mig a neve fogalommá vált, ő maga irta meg rövid, alig néhány sorra terjedő életrajzban egy angol ujság számára.

„Abban a furcsán meg nem határozható osztályban születtem, melyet Angliában középosztálynak neveznek. Egy szemernyit sem vagyok arisztokrata: egy ősömről sincs tudomásom a nagyszüleimen kivül s ezekről is csak keveset tudok, mert a legfiatalabb gyermeke vagyok apámnak és anyámnak s az ő szüleik már meghaltak mielőtt én születtem.

Anyám Midhurst községben egy korcsmárosnak volt a leánya, aki postalovakat állitott a kocsikhoz, mielőtt a vasutak ideje bekövetkezett; atyám de Lisle lord főkertészének volt a fia, Penshurst Castleben, Kentben. Vagyoni állapotunk és helyzetünk többszörösen változott; élete nagyobb részében atyámnak kis boltja volt London egyik külvárosában s jövedelmét a kriket nevü játéknak a játszásával egészitette ki, amely nem csupán időtöltés, hanem látványosság is, melynek látásáért fizetnek s ilyenformán megélhetést biztosit a hivatásos játékosoknak. Mint boltos, nem volt szerencsés és anyám, aki azelőtt egy főrangu hölgynek volt a komornája, mikor tizenkétéves voltam, házvezetőnő lett egy nagy vidéki kastélyban.

Engemet szintén boltosnak szántak. Ehhez képest tizenhárom esztendős koromban otthagytam az iskolát. Először egy droguistához adtak inaskodásra, azután, mikor ez a pálya meg nem felelőnek bizonyult, egy posztókereskedőhöz. Körülbelül egy esztendő elteltével azonban rájöttem, hogy a magasabb oktatásnak a lehetőségei, melyek már akkor megvoltak és azóta állandóan szaporodnak Angolországban, különb kilátásokat nyujtanak az életre, mint a bolt és a viszonylagos analfabétaság; igy nekiláttam a küzdésnek és különböző ösztöndijakat nyertem, melyek lehetővé tették, hogy tanuljak és fokozatot nyerjek a természettudományban az uj és ma nagy és fejlődő londoni egyetemen.

Miután oklevelet szereztem, két-három esztendeig állattant tanitottam, azután pedig ujságirásnak adtam magamat, részben, mert ez Angliában jövedelmezőbb foglalkozás a tanitásnál, de részben azért is, mert erős vágyat éreztem, hogy angol iró legyek. Valami lelki hajlamosság a prózairás iránt mindig érdeklődéssel töltött el.

Először irodalmi cikkeket, birálatokat kezdtem irni, azután rövid fantasztikus történeteket, melyekben a modern tudomány méhében rejlő lehetőségeket használtam fel. Az ilyenfajta szépirodalom után nagy kereslet nyilvánul meg Nagybritanniában és Amerikában s első könyvem, _Az időgép_, mely 1895-ben jelent meg, meglehetős érdeklődést váltott ki s a két utána következővel, _Világok harca_ és _A láthatatlan ember_, egyetemben elég népszerüséget biztositott nekem ahhoz, hogy kizárólagosan, a biztonságnak némi érzetével, a tisztán irodalmi munkásságnak szenteljem magamat.“

Ez a rövid életrajz nagyon sokban megadja a kulcsot Wellsnek az irói müködéséhez. Az önvallomás, hogy egy szemernyire sem arisztokrata, kiérzik minden irásából. Társadalmi regényeinek a tárgyát majdnem mindig abból a körből meriti, melyből maga is származott s ha az évek során a többi osztályoknak és az egész társadalmi rendszert összefüző gazdasági kapcsolatoknak az ismerete nála folytonosan növekszik és szélesbedik, nem szünik meg egy pillanatra sem a középosztálynak a szemén keresztül nézni a világot. Még a helyek tekintetében is minduntalan visszatér ifjukorának emlékeihez és regényeinek szinteréül legszivesebben választja a Londontól délre fekvő Kent és Surrey grófságokat, London déli külvárosait és magát a nyüzsgő, lüktető világvárost, Londont. Néha ezek az ismétlések fárasztók, de néha viszont a nagyváros rajzában a prózában irott legszebb költemények magaslatáig emelkedik. A nagyváros poézisét nála jobban eddig talán senki sem tudta megrögziteni.

Regényeinek a hősei majdnem mindig a középosztályból kerülnek ki s problémáik mindannyiunknak a problémái. Wells népszerüségének titka nem kis mértékben abban rejlik, hogy főként azokra a kérdésekre mutat rá, amelyek az intelligens, gondolkodó és könyvet fogyasztó középosztálynak a lelke mélyében lappanganak. Mindannyiunkban van valami Proteus-szerü vonás; az egyéniségünk, mely az öntudatban egység formájában jelentkezik, megnyilatkozásaiban a hangulatokhoz, benyomásokhoz, életkorhoz és tapasztalatokhoz képest szüntelenül változik. Wellsnél is ki lehet érezni, hogy különböző hőseiben, akik változó meg változó formákban jelennek meg, mindig önmagát rajzolja és a saját mikrokozmoszának egy bizonyos szemszögletből vetitett képét nyujtja. Ugyanakkor érezteti azonban, hogy akiket megrajzolt, tulajdonképen mi vagyunk, az érző, gondolkodó, küzködő, szüntelenül vágyódó és soha ki nem elégülő örök ember.

Az _Uj Machiavelli_ első könyve egy gyermeknek a fejlődését rajzolja. Egyes lapjai kétségtelenül a világirodalomnak legszebb lapjai közé tartoznak. Kis képek, jelentéktelennek látszó apróságok váltakoznak benne, melyek azonban hihetetlen mélységekbe világitanak be. Kétségtelen, hogy nála mindez visszaemlékezés, átélt dolgok megirása, de valamennyiünk lelkéből van benne egy darab, a multnak, a gyermekkor ártatlan örömeinek a visszasirása. A _Tono_ _Bungay_ hőse George Ponderevo, egy főuri kastély kulcsárnőjének a fia, akit számüznek a kastély tájékáról, mert el mert páholni egy főméltóságu csemetét. Pékinas lesz belőle, majd egy drogeriába kerül, azután nagy buzgalommal nekilát a természettudományok tanulásának. _A szerelem és Lewisham ur_ főalakja egy rosszul fizetett, de nagy és társadalmat megváltó ábrándokat szövögető fiatal tanárjelölt. A _Házasság_-ban a hős Trafford, a szimpatikus fiatal professzor, akinél összeütközésbe kerül az elvont tudománynak a szeretete a család, a feleség, az élő asszony iránti kötelezettséggel. Valamennyi alakból Wellset érezzük ki, de közülünk, akik nem születtünk bele milliókba és az életben egyéb célt is keresünk a kincsek felhalmozásánál, vajjon ki nem élte végig egy vagy más formában a Traffordok lelki dilemmáját. Mennyi igazság van abban az egyszerü kis megjegyzésben, hogy minden házasságban be kell következni annak a napnak, mikor a szerelmesek illuzióikat elvesztve, a hajdani mámor minden emléke nélkül állanak szemtől-szembe egymással és megérzik, hogy uj alapokon kell berendezni az életüket.

Ezeket a példákat tetszés szerinti mennyiségben lehetne szaporitani. Az igazán nagy irók és gondolkodók módjára Wells abból, amit saját egyéniségében megérzett és átgondolt, ki tudja választani azt, ami az egész kort illetőleg közös és jellegzetes és amiben ő ezer és százezer embertársával találkozik. A lényeges csak az, hogy ő felfedezi és rámutat arra, ami a többiekben csak bizonytalan sejtések módjára él. Egyik utolsó regénye, _Mr. Britling_ kétségtelenül a gyengébb irásai közé tartozik. Sok benne a pamflet-szerü és érezni lehet rajta, hogy lázas sietséggel, a pillanatok behatása alatt iródott. Főalakja Mr. Britling, a regényeket és társadalmi tanulmányokat iró szociológus, kétségtelenül maga a Wells. A könyvnek meséje nincs, de visszatükrözi az átlagos angol gondolatait a háboruról. Ez magyarázza meg Angliában és Amerikában elért példátlan sikerét és ezért lesz valamikor mindennél becsesebb forrás a háboru lélektani történetéhez. _A püspök lelke_ szintén a háboruban született meg; részben annak a reakciónak az elemzése, melyet a rettenetes kataklizma kiváltott az emberi lelkekből. A kétkedő pap, aki elmegy keresni az igaz Istent, csak a megirás szempontjából pap; de a talár megint Wellset takarja s a töprengések a lelki válságban élő angol társadalmat tükrözik vissza. Ez a regénye szokatlanul erős vitát támasztott Angliában. Voltak, akik a legnagyobb elismeréssel adóztak igazmondásáért; voltak, akik támadták, mert ki merte kezdeni a vallásnak megszentelt hagyományait. De körülbelül harminc év irodalmi és társadalmi müködése egyik oldalról és másik oldalról is megszerezte azt az elismerést Wellsnek, hogy jóhiszemüségét senki sem vonta kétségbe. Már pedig Tennyson szerint több hit van a becsületes kételyben, mint az őszinteség nélküli hitvallásban.

Az angol irodalmi kritikusok szerint _Polly ur története_ Wellsnek a legjobb regénye. Egy kis boltosnak a pályafutása, aki szerencsétlen üzleti életében és a házasságában egyaránt. Tizenöt esztendei keserves küzködés után elhatározza, hogy végez mindennel. Elhatározza, hogy felgyujtja a házát, hogy a biztositási összeg megmaradjon a feleségének s azután öngyilkos lesz. A tüz azonban tovább terjed s Polly ur saját müvétől megrettenve, megment egy öreg asszonyt a tüzhaláltól. A komikus kis boltosból hős lesz ismerőseinek a szemében és egész életpályája uj irányba lendül. Amit Wells többi társadalmi regényeinél leginkább szoktak hibául felróni, az oktató és prédikáló hangu kitéréseket, ebből teljesen hiányzik. Igaz, hiányzik belőle az ugynevezett költői igazságszolgáltatás és talán a befejezettség is. Épen ugy, mint a _Házasság_-ban, mikor Trafford és felesége elmennek Labradorba, hogy egyedül legyenek önmagukkal és Istennel, nem oldja meg a problemát. De hát magának az életnek a nagy problemái, a társadalmi kapcsolatok s a férfi és nő egymáshoz való viszonya is, örökké megoldatlanok.

Ifjukori fejlődése és képzésének természettudományi megalapozottsága teszi érthetővé Wells irásainak erős társadalmi és természettudományos jellegét. Tárgyainak a skálája, melyre már utaltunk, a lehető legszélesebb: Verne-szerü fantasztikus regények, tanulmányok napi társadalmi kérdésekről, a fejlődési lehetőségek alapján megrajzolt utópiák, lelki problémák regények és tanulmányok formájában és az emberiség egyetemes történelme. Szinte azt lehetne mondani róla, hogy a leghumánabb dolgokat tárgyalja a természettudomány összes eredményeinek, sőt mi több, a saját fantáziájának igénybevételével. Igy tud a legegyszerübb és egészen természetes magyarázattal belevilágitani olyan zugokba, melyek az egyoldalu és fantázia nélküli tudás előtt sötéten maradnak. Néha az ilyen meglátások regényeinek egyik sürün visszatérő alakja, a fiatal és kutató természetbuvár előtt villannak fel és maga az iró a háttérben marad, de gyakran ő maga az, aki a legcsodálatosabb gondolattársitásokra készteti az olvasót. Még fantasztikus regényeiben is a megoldásai egészen természetesek. Mikor a holdba viszi az olvasót, a szerves élet egyetlen lehetősége gyanánt a hold üregeiben való életet jelöli meg. Mikor a Mars-lakók félelmetes fegyverzetükkel és a pusztitó zöld sugárral, amely ellen nincs védekezés, eljönnek a földre, a föld lakóinak szövetségeseik támadnak a láthatatlan baktériumokban, melyeknek befogadására az idegen égitest hóditóinak szervezete nincsen berendezve.

Teljesen meglepő e tekintetben a világtörténelme. A tárgyhoz képest nem nagy terjedelmü; különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nem a megszokott egyiptomi, vagy babiloni városkirályokkal, hanem a természettudományok szerinti genezissel és az élet első megjelenésével vezeti be az embernek a történetét. Sok kötetes történelmi munkákban nem lehet azonban találni annyi eredeti és érdekes szempontot bizonyos dolgoknak a megvilágitására, mint nála. Látjuk az őskor óriási hüllőinek a rekonstruált képét és feltünik, hogy rengeteg testükhöz képest mily aránytalanul kicsiny a lábuk, viszont mily hosszu és vékony a nyakuk. Wellsnek természettudományos fantáziája magyarázattal szolgál: ezek az állatok valószinüleg vizben és mocsarakban éltek s a vizben könnyebben hordozták testüknek a sulyát, hosszu nyakuk pedig a táplálék elérésére szolgált. Aligha ugráltak oly vigan, mint egyes geologiai müvekben megrajzolva látjuk. Egy másik ilyen példa a következtetés éleselméjüségére, a szvasztika. Ezt a furcsa kis jelvényt ugyanabban a formában kétszer aligha találták fel. Őskori előfordulása ellenben végighuzódik a Földközi tengertől Elő-Ázsián, Indián, Kinán és a Csendes tengeri szigeteken át Peruig és Mexikóig. Wells szerint a szvasztika nyomán ezen a vonalon kell keresni egy ősi fajnak a szétterjedését, amelyből Babilon, Egyiptom, Kina és Peru civilizációja kisarjadzott. Másutt a geologiai tényezők és a klima megváltozásával magyarázza meg a történelmet uj irányba lenditő nagy eseményeket. Amit a nyugati irók nagy része nem tud, ő tudja, hogy egy egyszerü szerszám, a kengyel a legfőbb okozója a hunok katonai felsőbbségének. Lovas ember meg tudja itélni a kengyel jelentőségét s ennek az aprólékos megfigyelésnek a fontosságát a világtörténelem alakulására. Épen ily természetes nála a nomadizmus magyarázata. Mindezen magyarázatok mellett pedig nála az emberiség története a gondolatok története s a história legfőbb célja, hogy gondolatokat tudjon ébreszteni.

Talán a legelső regényeit leszámitva, melyekkel irói nevét megalapozta, összes irásaiból, legyenek azok ujságcikkek, szépirodalmi vagy tudományos természetüek, mindig kiérezhető valami távolabbi célra való törekvés, melyhez szinte prédikátori makacssággal ragaszkodik. Ez a cél, jobbá, szebbé és derüsebbé tenni a világot a következő nemzedékek számára. Szigoru következetességgel hirdeti regényeiben és világtörténelmében egyaránt, hogy az egyénnek a célja nem önmagában, hanem fajában, a vele együtt élőkben és mindnyájunk utódaiban rejlik. Ez a felfogása egyes helyeken szinte vallásos szinezetet ölt. Gyakori nála az istenségnek, a mindenség okának keresése is, hogy megállapitsa az embernek a viszonyát a transcendentális hatalomhoz.

Aki az igehirdetésnek ilyen állhatatosságával ragaszkodik egy eszméhez, annál az irás, különösen a prózában való irás, nem lehet öncél. Ebben a vonatkozásban Wells meglepő nyiltsággal és őszinteséggel beszél önmagáról. A saját müvészetét nem a festő, hanem az épitész munkájával hasonlitja össze, amely mindig valamely célnak a szolgálatában áll. Valahol azt irja, hogy csak azért választotta sok tárgyának a megirásához a regénynek a formáját, mert igy nagyobb auditoriumra számithatott. Szinte lekicsinyelve a tulajdon értékét, nem szépirónak, hanem publicistának nevezi magát. Pedig ha irásai érték szempontjából nagyon egyenetlenek is, ha vannak nála gyakran fárasztó kitérések és ismétlések, ami érthető annál, aki gyakran a pillanatok hatása alatt dolgozik és a meseszövést, a kidolgozást más szempontoknak rendeli alá, vannak fejezetei, lapjai, képei, melyekben az irásnak a legnagyobb müvészeivel vetekszik. Ilyen az _Uj Machiavelli_ első részében a gyermekkor megirása, a _Házasság_ befejező részében a brilliáns módon megirt labradori ut, a világtörténelem első nyolcvan-száz oldala s a lüktető világvárosnak vissza meg visszatérő rajza több könyvében. Ha egyébért nem, ezért a néhány fejezetért a modern angol irodalomnak legnagyobb stilisztái közé kell sorozni.

Irói szempontból föltétlen értékei közé kell számitani humorát, megrajzoló képességének élességét és az irásban való feltétlen becsületességét. Humora egészen sajátságos, teljesen más, mint Dickensé s a leggyakrabban a helyzetekből fakad. A láthatatlan ember, akit megszimatolnak a kutyák. Az érzelmes apa, aki elmélázik, hogy a felesége halála után hogy fogják őt dédelgetni a gyermekei. A nagy kapitalista, aki körülbelül olyan mértékben csiszolódott le a társadalmi együttmüködés számára, mint egy belsőafrikai szerecsen. A filozófusok és filológusok, akik üres szavakat vagdosnak egymás fejéhez s a tudományuk olyan, mint a pókháló a csillogó reggeli nap fényében az ágyu torka fölött. A félvér indián szőrmevadász, aki elejti az ezüst rókát, ami a legnagyobb esemény a labradori trapper életében. Tuláradó örömmel rohan a fehér asszonyhoz és arcáról lerí, hogy valami nagy dologra határozta magát. Száz iró közül kilencvenkilenc azt irná, hogy felajánlja a vagyont érő prémet az idegen asszonynak. A Wells szőrmevadásza nagy tusakodás után – pálinkát kér, mert azt nagyon megdrágitották a misszionáriusok. Vagy mennyi humorral tudja megrajzolni Wells a társadalmi reform apostolait, a fabiánusokat, akik szervező őrületükben a fákat legszivesebben zöld ernyőkkel helyettesitenék, a liberálisokat, akik csak azt tudják, hogy mit nem akarnak és a szocialistákat, akik szabadalomnak tekintik a szocializmust, minden becsületes ember társadalmi törekvéseinek, vágyainak eredőjét, melyhez másnak nem szabad hozzányulni.