Part 3

Norrison. De nem itt az én szobámban. Gyerünk, még sok elintéznivaló van. Az idő rohan. Már csak perceink vannak. Gyerünk tovább. A taxija még lent áll? _Csenget._

Antal. Igen. Most néztem meg. Már hatötvenet mutat.

_Kuno belép és mindent, amit Norrison mond, blokba jegyez._

Norrison. Az inspekciós sofőr azonnal beül a lenn várakozó taxiba, beviszi a taxi-garage-ba, kifizeti, amennyit mutat, átadja elismervény ellenében a garagemesternek és átadja azt a levelet is, amit diktálni fogok… _Hangosan_… Posner kisasszonynak! _Kuno kimegy. Posner besiet._ _Ő diktál._ «Taxirészvénytársaság, helyben. Szolgálatukból ezennel azonnali hatállyal kilépek, azon indokolással, miszerint az orvos eltiltott a munkától súlyos légcsőhurutom miatt.» Pont. Gépelendő. _Posner kimegy._

Antal. Bocsánatot kérek, de nekem nincsen légcsőhurutom.

Titkár _belép_. Dr. Faber orvos úr. _Kimegy_.

Orvos _belép_.

Norrison. Várjon fiam, rögtön lesz légcsőhurutja. Hozta Isten, doktor… Ennek a szegény beteg ifjúnak…

Lydia. Oh!

Norrison. Azonnal kell egy orvosi bizonyítvány. Vizsgálja meg kérem. _Antalhoz_. Vesse le a kabátját.

Antal _Lydiára néz_.

Lydia. Te vess le mindent, amit ő mond.

Antal _leveti kabátját_. Kérem!

Lydia _szemérmesen_. Én itt maradhatok?

Norrison. Csak kabátot mondtam.

Lydia _magában_. Ő csak kabátot mondott. _Leül baloldalt._

Kuno _belép, behozza az imént diktált felmondólevelet_. A felmondólevél.

Norrison. Köszönöm. A borbélyt fizessék ki és küldjék el.

Kuno _visszamegy az irodába, onnan belép Brasch és leül._

Orvos. Na kérem. Mi baja?

Norrison. Doktor úrnak időt takarítunk meg. Írja Brasch kisasszony. «Orvosi bizonyítvány. Alulírott dr. Faber Leó orvos ezennel igazolom, hogy az általam alaposan megvizsgált Fusz Antal… _erősen hangsúlyozva_… súlyos légcsőhurutban szenved…»

Orvos _fülét Antal mellére teszi_.

Antal. Én már csak röhögök.

Norrison _folytatja a diktálást_… légcsőhurutban szenved, mely betegsége őt mindennemű szolgálatra képtelenné teszi.»

Orvos. Úgy van! Nagyszerű diagnózis!

Lydia. Pardon. Fusz Antal? Nem Dubois?

Norrison. Nem. Mint kilépő munkás még Fusz.

Lydia. Oh, milyen megnyugtató! Ő mindenre gondol!

Norrison. Csendet kérek. _Tovább diktál._ Mai dátum. Gyorsan. gépelni. _Diktálás közben Brasch kisasszony fejéhez hajolt._ Milyen parfüm ez, Brasch kisasszony?

Brasch. Chanel nyolc.

Norrison. Vegyen Molyneux huszonkettőt, az tizennyolc százalékkal olcsóbb és harminchét százalékkal jobbszagú. Gyerünk gépelni. Mozgás, mozgás.

Brasch _boldogan_. Köszönöm, elnök úr.

Norrison. Szívesen. Olaj.

_Brasch kimegy, titkár belép._

Norrison _Titkárhoz_. Félix igazgató úrral mi van?

Titkár. Telefonáltunk. Rögtön jön.

Norrison. Félix úr nehézkes ember, azt meg kell ijeszteni, különben nem siet. Telefonáltasson még egyszer, mondja, hogy én már nagyon izgatott vagyok.

Titkár. Igenis. – És itt van az angol főszabász az Old England cégtől.

Norrison. Bejöhet. _Titkár kimegy._

Szabász _belép_.

Norrison _gyorsan_. How do you do, Mister Chief-cutter? I sent for you as there are a few splendid suits to be made. The matter is exceedingly urgent.

Szabász. Tessék? Nem értem kérem.

Norrison. Mi az, maga nem tud angolul?

Szabász. Nem.

Norrison. Mint angol szabász?

Szabász. Kérem, nekem csak a szabásom angol, a nyelvem helybeli.

Norrison. Az más. Gyerünk tovább, kedves csaló. _Szabász kezében notesz._ Előbb írja fel, mit rendel az új kliens, aztán gyorsan vegyen mértéket. Tehát: két sportruha, két zakóöltöny, az egyik szürke, a másik mogyoróbarna.

Lydia. Dióbarna sokkal szebb!

Norrison. Mogyoróbarnát mondtam!

Lydia _kérve_. Dió!

Norrison. Mogyoró!

Lydia _könyörögve_. Dió!

Norrison. Mogyoró!!!

Lydia _belenyugszik_. Kérem.

Norrison. Na! _Szabóhoz_. Tovább. Egy szmoking és egy frakk. Pont. Most vegyen mértéket. _Miután szabász habozva nézett Antalra, akinek tüdejét hallgatja az orvos._ Mit habozik? A doktor úr elől vizsgálja, ön mérje hátul.

Szabász _orvoshoz_. Van szerencsém bemutatni magamat, Schmidt angol szabász vagyok az Old England cégtől.

Orvos _gőgösen_. Dr. Faber.

Szabász _leguggol Antal mögött, noteszkönyvét leteszi a földre és átköti Antal mellét a centiméterrel._

Orvos _aki fülét éppen Antal mellére tapasztotta_. Kérem, vegyen lélekzetet.

Szabász _hátulról előre szól_. Most ne vegyen, mert éppen a mellbőséget mérem. Ha felfújja magát, hamis a méret.

Orvos. De bocsánat, a tudomány fontosabb.

Szabász. Bocsánat, az ipar se kutya.

Orvos _mérgesen_. Kérem!!!

Antal. Hallják, ne vesszenek össze itt a testemen, mert mindjárt közibük vágok!

Norrison _békítőleg_. Uraim! Mi az? Mi az?

Orvos. A tüdődiagnózis szempontjából fontos, hogy belégzés történjék.

Szabász. A mellény szempontjából kilégzés szükséges.

Lydia. Uraim. Amerika hajlandó ezúttal is közvetíteni! Gyors egyesség. Ennek az úrnak momentán kell egy rossz tüdő és egy jó ruha. Tehát előbb kilégzés, aztán belégzés.

Antal. Több esze van, mint tíz férfinak.

Orvos _Szabóhoz_. Ön győzött. _Antalhoz_. Légzzen ki.

Szabász _megméri_. Kilencvenkettő. Most belégzhet. _Noteszébe ír._

Orvos _újra Antal tüdejéhez hajol_.

Norrison. A ruhák pedig három nap alatt legyenek készen, mert ez az úr még a héten elutazik.

Antal. Sankt-Moritzba.

Norrison. Bravó, fiam. Kezdi magát beletalálni, ezt szeretem! _Ír, jegyezget._

Szabász _miközben mér és jegyez_. Huszonnégy, ötvenkettő.

Brasch _belép_. Az orvosi bizonyítvány. _Leteszi, leül._

_Kuno belépett mögötte, kezében a felmondólevéllel._

Norrison. Doktor úr! _Odainti, rámutat az orvosi bizonyítványra._

Orvos _odamegy_. Már készen is van? _Aláírja_. Szabad el is olvasnom? _Egy pillantással átfutja._ Nagyszerű!

Norrison. Köszönöm, doktor úr. Tulajdonképpen tüdőcsúcshurutot jobban szerettem volna. Azt nem lehet?

Orvos. Ki van zárva elnök úr, azt nem tehetem.

Norrison. Ön korrekt. De mondja kérem, a jövőre nézve, általában mi a határa önnél egy ilyen… orvosi szívességnek?

Orvos. Kérem, harminchét egész két tized fok lázig elmegyek. Ez a határ.

Norrison. Nálam is. Harminchét háromnál már tanárt hivatok. Viszontlátásra.

Orvos. Viszontlátásra, elnök úr. Hogy van kedves felesége?

Norrison. Köszönöm, hála Istennek, harminchat hat. Normális. _Az induló orvoshoz._ Halt! Kérem, mielőtt elmegy, nézze meg dr. Pinsky urat, akinek viszont harmincnyolc öt tizede van.

Orvos. Az már beszéd.

Norrison. Mondja meg, hogy aggódom érte.

Orvos. Kérem, elnök úr. _Meghajol és kimegy._

Norrison. Ön pedig kedves Kuno kisasszony most intézkedjék, hogy…

Kuno _hadarva_. Tudom kérem, a felmondólevéllel együtt ezt az orvosi bizonyítványt is vigye magával a sofőr.

Norrison. Úgy van. Ön egy gyöngy, Kuno kisasszony! Köszönöm. Kimehet.

Kuno _karkötőóráját nézve_. Még öt másodpercig itt kell maradnom, elnök úr… kettő, három, négy, öt… most jelentem: három óra harminc perc.

Norrison. Bravó, Kuno kisasszony. Ezt nevezem pontosságnak.

_Kuno kimegy. Titkár belép._

Norrison _Titkárhoz_. Nincs itt még senki, akit hivattam? Félix úr? Colleon úr?

Titkár _az ajtóban_. Mind úton vannak, már jönnek, elnök úr.

Norrison. Micsoda lassúság! Elveszett idő! _A térdelő szabász mellé áll._ Nos? Még mindig nem kész? Csupa lassú ember!

Szabász. Azonnal, elnök úr. _Mér_.

Norrison. Érdekes. Még sohase láttam magát így felülről. Most látom, hogy rohamosan kopaszodik.

Szabász. Pedig mindent megteszek ellene. Hatvankettő. De nem használ semmi.

Lydia. Oh, szegény kopasz szabó! Én sajnálom.

Norrison. Hát az ön kedvéért adok neki egy jó tanácsot. Egy dolgot még megpróbálhat. Omaxolyn pirulák. _Brasch kisasszonyhoz._ Írja fel neki. Ez elég jó eredményt adott juhoknál, több gyapjút termeltek, próbálja ezt meg.

Szabász. Az nem baj kérem, hogy én nem vagyok juh?

Norrison. Nem hiszem. Szőr: szőr. _Türelmetlenül_. Hallatlan, hogy még mindig nem jött senki! Félix úr? Colleon úr?

Titkár. Még nincsenek itt.

Norrison _Braschhoz lép, ismét megérzi a hölgy hajának illatát._ Illat, illat. Parfüm, és egészen friss ondula. Talán megy valahova este, Brasch kisasszony?

Brasch. Az Operába.

Norrison. Kivel?

Brasch. Krisztián sajtófőnök úrral.

Norrison. De hiszen a szép Krisztián sajtófőnök úr Petrovics kisasszony vőlegénye.

Brasch. Kérem, elnök úr, ők szakítottak.

Norrison _csenget_. Ők ki fognak békülni. _Titkár belép. Braschhoz._ Hány órakor kezdődik az Opera?

Brasch. Fél nyolckor.

Norrison _a titkárhoz_. Titkár úr, Krisztián urat ma berendeli ide a hivatalba pont fél nyolcra, esti és éjjeli különmunkára. Viszont helyette ön megy ma el Brasch kisasszonnyal az Operába. _Braschhoz_. Mit adnak?

Brasch. Tannhäusert.

Norrison _Titkárhoz_. Ön félrehúzza az orrát.

Titkár. Harminckétszer láttam.

Norrison _asztalához ül_. Az kevés. Wagnerbe el kell mélyedni!… És… _írva_… ezért én kiutalványozok önnek egy kis elmélyedési fájdalompénzt. _Átadja az utalványt. Szabászhoz fordul._ Magának meg itt van a hajnövesztőszer címe. _Azt is átadja._ Nem külsőleg, belsőleg. Nem kenni, enni.

Szabász. Köszönöm.

Titkár. És mit csináljon itt éjjel Krisztián úr?

Norrison. A szép Krisztián egész éjjel diktálni fog a menyasszonyának, Petrovics kisasszonynak. Fél nyolctól éjfélig.

Titkár. Szabad kérdeznem, mit diktáljon Krisztián úr?

Norrison. A feleségem tavalyi elnöki beszédét az érzékiség fontos szerepéről a házasságban. És senki se merje zavarni őket. _Lydiához_. Nagy olaj!

Lydia. Édes olaj! _Brasch duzzogva, sértődötten siet ki._ Szegény kis erkölcstelen kisasszony! Én őtet sajnálom.

_A telefon csenget._

Posner _a függöny mögül beszél_. Sankt-Moritz van itt!

Lydia _kíváncsian az íróasztal mellé ül_.

Norrison _a telefonnál_. Halló! Sankt-Moritz? Villa Carlotta? Itt Norrison. Jónapot. Nem, ezúttal nem nekem kell. Egy nagyon előkelő fiatal párnak. Mit kérdez? Hogy gyermektelen házaspár-e? Várjon csak. Most december van. Január… február… március… hja, az attól függ, mennyi ideig maradnak ott. – Szóval kérem: tizenkilencedikére kell egy appartement, ablakok a déli oldalra. _Dubois belép, kezében az okirattal._ Mi az? _Elveszi Duboistól az okmányt. Tovább beszél a telefonba, az okmányból olvassa a nevet._ Herr und Frau Anton Dubois-Schottenburg részére. És gyönyörű idő legyen. Kost was kost. Sok hó és napsütés legyen. Mondja, hogy nekem lesz. Jó. Köszönöm. _Leteszi a kagylót. Közben szabász bevégezte munkáját, felsegítette Antalra kabátját, suttogott vele, meghajolt, Norrison kezével köszönést intett neki, ő elment._

Lydia. Pardon, csak a rend kedvéért. Mink májusig gyermektelenek vagyunk. Májusban aztán már nem garantálhatom.

Norrison. Egy pedáns nő. _Antalhoz_. Mondja fiam, van notesze?

Antal. Van. _Előveszi_.

Norrison. Írja fel: Dubois-Schottenburg.

Antal _írva_. És mit csináljak ezzel? Mi ez?

Norrison. Ez az ön szép új neve. Köszönje meg a papának.

Dubois. Itt a névjegyem. _Átadja Antalnak._

Norrison. Mi az? Meg se csókolja a fiát?

Dubois. Az előbb már megcsókoltam.

Norrison. _Egy_ csók? Mi az egy apának?

Dubois _megcsókolja Antalt és Lydia után nyúl._

Lydia. Köszönöm papa, én nem kérek.

Dubois. Egy apai csókocska?

Lydia. Nem. Én arra fittyet hányok.

Kuno _virágcsokorral belép_. Itt van a virág a számlával.

Norrison. Köszönöm. A virágot a sósvízbe, oda, balra. A számlát oda, jobbra.

Kuno _elhelyezi a virágot és a számlát és kimegy az irodába._

Titkár _a tanácskozóteremből belép_. A bizottsági urak. _Kimegy_.

_A három úr belép._

Norrison. Azonnal uraim. _Antalhoz_. Kérem barátom, most már, mint Dubois, aláírhatja a Golfklub felvételi kérelmét. Foglaljanak helyet, uraim. _Antal aláírta._

Norrison _hátraszól_. Kérem Petrovics kisasszonyt. Gyujtsanak rá uraim, dr. Wolff kivételével, mert ő szivar esetén émelyeg, ami még nem volna baj, de el is meséli, ami már baj. _Petrovics kisasszony belép._ Papa, menjen sétálni, maga itt útban van, rengeteg a dolog. Pá!

Dubois _jeleket ad, hogy még nincs kifizetve_.

Norrison. Mi az? Hja úgy? Pardon. Ott az utalványa. _Cédulára mutat._

Dubois. Köszönöm. _Elveszi_. Ajánlom magamat. Szervusz Bubi. _Elmegy_.

Antal. Pá, papus. _Norrisonhoz_. Nagyon szép kiállású ember.

Norrison. És milyen olcsó! _Petrovics felé fordulva._ Petrovics kisasszony, az ön ajkai úgy vibrálnak, mintha mondani akarna valamit.

Petrovics. Meg akarom köszönni a végtelen jóságát, elnök úr.

Norrison. Ne köszönjön semmit, tudja, hogy ezt nem szeretem. Inkább vigye ki, kérem, ezt a Golfklub-levelet és másolja le szóról-szóra az Autoklub címére. És ne sírjon gyermekem, én garantálom magának, hogy minden rendben lesz.

_Petrovics kimegy._

Lydia. Szegény erkölcsös kisasszony! Én őtet is sajnálom.

Norrison. Ez nagyon szép öntől. – Uraim, bemutatom Önöknek Dubois-Schottenburg barátomat. Osso úr, Ciring úr, dr. Wolff úr. _Meghajlások_. Nos, uraim.

Osso. Röviden.

Norrison. Még rövidebben.

Osso. Tehát legrövidebben. Mindent indokol befelé és kifelé az, hogy a jelölt egy zseniális autó-konstruktőr. Találmányok kellenek. Jelölt kösse ki, hogy találmányaiért nemcsak pénzt, hanem vezetőállást is követel. Ha nem volnának találmányai, azok rövid úton szerezhetők.

Lydia. De hiszen vannak találmányai.

Norrison. Bravó. Halljuk, gyorsan, jelezze nagyjából őket. _Antal nyugodtan beszél, Norrison igen gyorsan felelget neki._

Antal. Direkt éppen amiket találmánynak nevezünk, azok nincsenek. Csak eszméim vannak.

Norrison. Hány eszméje van?

Antal. Három.

Norrison. Gyorsan, gyorsan, halljuk.

Lydia _súgva_. Hengerek.

Antal. Igen. Tíz henger a motorban. Mondok, ha lehet nyolc, miért ne lehetne tíz?

Norrison _az urakhoz_. Nagyszerű! _Antalhoz_. Marhaság. _Az urakhoz._ Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább.

Lydia _súgva_. A lámpa.

Antal. Igen. Lámpa, amely az elülső kerékkel együtt fordul.

Norrison _az urakhoz_. Zseniális! _Antalhoz_. Marhaság. _Urakhoz_. Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább.

Lydia _súgva_. A csengő.

Antal. Igen. Csengő, amely jelzi, ha a pneumatik felreped.

Norrison _urakhoz_. Jobb későn, mint soha. _Antalhoz_. Marhaság. _Urakhoz_. Meg van véve. _Antalhoz_. Tovább.

Antal. Több nincs.

Norrison. Hála Istennek. Nekünk ez is elég. _Csenget és írja az utalványt. Belépő titkárhoz._ Kérem ezt az utalványt Holstein igazgató úrhoz. _Antalhoz_. Ezzel befizetünk az ön számlája javára harmincezret találmányai vételára fejében. _Titkár kimegy._ Osso úr, kérném legrövidebb idő alatt a három eszmét technikailag kidolgoztatni és a titkos irattárba tenni, abban is legalul, hogy soha senki meg ne találja. _Kezében a csekk-könyvvel._ Ez pedig az ön csekk-könyve, kedves barátom. _Átadja neki._ Köszönöm az uraknak bölcs és gyors munkájukat. Kedves feleségeiknek kézcsók. A viszontlátásra Osso úr, Ciring úr, dr. Wolff úr.

Wolff _édeskésen_. Remélem, nem haragszik… a gyomor-elbeszélés miatt?

Norrison. Ellenkezőleg, kedves Wolff, nagy élvezettel hallgattam. Szervusz. _Az urak kimennek jobbra az ülésterembe, meghajtván magukat._ Épül, épül, a fiú szépen épül, csak továbbra is tempó, tempó!

Titkár _belép_. Itt van Lind kisasszony.

Norrison. Mi van Félix vezérigazgató úrral? Megijesztette?

Titkár. Meg én, ahogy parancsolni tetszett. Azt mondtam: siessen, elnök úr egészen odavan!

Norrison. Nagyon helyes. És?

Titkár. Ez használt. Már úton van.

Norrison. Tanuljon tőlem, Graef: mindenkivel a saját egyénisége szerint bánni. – Hát addig is kérem Lind kisasszonyt. És a sofőröm jöjjön fel.

Titkár _bebocsátja Lind kisasszonyt, ő kimegy._

Norrison. Lind kisasszony, bemutatom önt új főnökének. Ön e pillanattól kezdve az én kedves barátomnak, bankunk egyik legfőbb vezető egyéniségének, ifjabb Dubois-Schottenburg úrnak titkárnője. Ismételje!

Lind. Én ifjabb Dubois-Schottenburg úrnak titkárnője vagyok.

Norrison _Lydiához_. Ha nem elég csúnya, van csúnyább is. _Lindhez_. Első megbízatása: a nyugoti pályaudvart azonnal megkérdezni, van-e a négyórai gyorsvonatnak késése. Ismételje!

Lind. A nyugoti pályaudvart azonnal megkérdezni, van-e a négyórai gyorsvonatnak késése. _Kimegy_.

Lydia. Kérem, Norrison úr, ez a titkárnő erkölcsös?

Norrison. Igen.

Lydia. Nem érzéki?

Norrison. Nem.

Lydia. Ezt ön garantálja?

Norrison. Garantálom.

Lydia. Akkor nyugodt vagyok.

Szolga _a fürdőből belép_. Itt vannak a cipők.

Norrison _Antalhoz_. Menjen fiam, siessen. _Antal elsiet._ A sorrend egy kicsit furcsa. Titkárnője már van, cipője még nincs. Drága Lydia, teljesítse hitvesi kötelességét, most nem az édeset, hanem a keserűt: adjon rá új cipőt. Gyorsan, gyorsan.

Lydia. Hány perc?

Norrison. Egy perc.

Lydia _szintén kimegy a kisajtón_.

Titkár _ugyanakkor belép_. Colleon úr és Károly sofőr.

Norrison. Colleon úr várjon egy kicsit.

Kuno _belép_. Három óra negyven perc.

Norrison. Köszönöm. Borzasztó! _Kuno kimegy._

Lind _az irodafüggönyt félrehajtva beszól_. A gyorsvonatnak nincs késése.

Norrison. Köszönöm. Borzasztó! _Titkárhoz_. Jöjjön be Károly, a sofőröm.

Titkár _int a sofőrnek_.

Károly _nagyon elegáns sofőrkosztümben, belép._

Norrison _a Lydiával belépő Antal cipőjére néz._ Pompás cipő! Nem szorít?

Antal. Kicsit.

Norrison. Fáj?

Antal. Igen.

Norrison. Na örülök, hogy végre magának is van valami kis kellemetlensége. _Károlyhoz_. Károly… bemutatom magát az új gazdájának, Lydia őnagysága férjének, Dubois-Schottenburg úrnak. Mától kezdve a kocsim az övé és maga az ő szolgálatában van. Most menjen le és várjon. _Károly meghajol és kimegy. Antalhoz._ Vegye elő a csekk-könyvét.

Antal. Miért?

Norrison. Ne kérdezzen annyit.

Lydia. Te ne kérdezz annyit. Te vedd elő, amit ő mond.

Antal. Mi az, már kérdezni se szabad?

Norrison és Lydia _egyszerre_. Nem!

Norrison. Ön most megveszi tőlem a kocsimat. Egy éves, ötven lóerős Norrison, odaadom hétezerért, negyven százalék veszteséggel. Nos?

Antal _Lydiához_. Marhaság. _Norrisonhoz_. Meg van véve.

Norrison. Akkor gyorsan, fizesse ki.

Antal. Fizessem ki? Miből?

Lydia. Majd én megmutatom, hogy kell. Add ide, te szeleburdi. _Ír a csekk-könyvbe._ Itt írd alá. _Antal aláírja._ Tessék. _Átadja Norrisonnak a csekket._

Norrison _zsebreteszi_. Íme, az első jó üzlet, amit önnel csináltam. Rásóztam ezt az öreg kasztnit. Mutassa a cipőjét. Fenomenális. Tip-top az egész ember. Lydia, ne felejtse el, ő tip-top, de mindenből csak egy van neki. Ezt majd egészítse ki. Most gyorsan egy kis próba. _Hirtelen rákiált._ Hogy hívják?

Antal. Fusz.

Norrison. Nem igaz! Dubois-Schottenburg! Vegye elő a noteszét, mars vissza a fürdőszobába. _Csenget_. Ide ki ne merjen jönni, amíg kívülről nem tudja. _Antal kimegy a kis ajtón._

Lydia _miközben utána megy_. Majd gyakoroljuk bent egy kicsit! _El._

Norrison. Hallatlan! Ilyen drága nevet vásárol neki az ember és még meg se tanulja!

Titkár. Félix vezérigazgató úr.

Norrison. Na végre!

Félix _lihegve lép be_. Jónapot. Lóhalálában jöttem. Mi az? Mi történt? _Lihegve a rohanástól._ Leülök egy kicsit. Nincs lélekzetem. Úgy siettem.

Norrison. Csak tessék. Lihegje ki magát. Rendkívüli ügyről van szó.

Félix. Az üzenet direkt ijesztő volt. «Hogy ön magánkívül van.» Életbevágó ügy!

Norrison. Úgy van. Életbevágó! _Szónokiasan_. Félix úr, ön modern ember!

Félix _feláll_. Nézze kérem. Mondok valamit. Legyünk tényleg modernek. Minek ez a kínos jelenet, amelyre ön itt most készül? Férfiak vagyunk. Én bevallok mindent.

Norrison. Mit?

Félix. Tudom, hogy miért hívatott, Norrison úr! Én bevallok mindent!

Norrison. Mit vall be?

Félix. Látom a szeméről, hogy mindent tud. Hát igen, bevallom, viszonyom van Miss Begoniával, a táncosnővel, az ön szeretőjével. Én szeretem őt és ő szeret engem. Ennek a kölcsönös rokonszenvnek végső konzekvenciáit is levontuk, az érzékieket is inkluzíve. Nna. Most öljön meg. Minek a hazudozás? Nem egyszerűbb és becsületesebb így?

Norrison. Mit mond? Viszonya van Miss Begoniával? És «inkluzíve»? Micsoda szörnyű meglepetés! Az én Begoniámmal? Nem is tudtam, hogy ismerik egymást. Én nem ezért hívattam önt.

Félix _rémülten_. Nem ezért hívatott?

Norrison. Nem. – Begonia megcsal engem önnel?

Félix. Igen. – Ön nem ezért hívatott?

Norrison. Nem. – Így kell megtudnom, hogy az én Begoniám megcsal engem! Rettenetes. _Telefonba_. Kérek egy pohár jegesvizet.

Félix. Én is kérek.

Norrison _telefonba_. Kettőt.

Félix. Ez borzasztó! Oh, én marha. Hát miért hívatott olyan izgatottan?

Norrison. Üzleti ügyben. – Szóval a hölgy engem megcsal.

Félix. Meg.

Norrison. Önnel.

Félix. Velem. Hogyne. – És milyen üzleti ügyben hívatott?

Norrison. Az Egyesült Autógyárak ügyében. – És mióta csalnak önök engem?

Félix. Pár hónapja. – Mi van az Egyesült Autógyárakkal?

Norrison. És ő szerelmes önbe? Inkluzíve?

Félix. Nagyon! Nagyon! Őrületesen. – Mi van az Egyesülttel?

Norrison. Esküszöm, azt se tudtam, hogy ismerik egymást!

Félix. Rossz pszihológiám áldozata vagyok. Marha vagyok. – Mi van az Egyesülttel?

Norrison. Mindegy, na. _Sóhajt_. Az élet megy a maga útján. Tovább! Félix úr, dacára ennek a szörnyű incidensnek, én önt elő akarom léptetni. Mégpedig igen gyorsan. Otthagyja-e ön egy mukkanás nélkül a mostani állását, ha öt perc mulva itt benn a bankban előlép az ipari osztály főnökévé?

Félix. Igen.

Norrison. Félix úr, önnek nem kell várnia öt percig sem. Ön máris főnök. _Kezet fog vele._

Félix. A gyorsaság, mellyel előléptem… arra enged következtetni…

Norrison. Pardon, ez már mukkanás. Lemondólevele hány másodperc alatt van készen? _A tanácskozóteremre mutat. Csenget._

Félix. Egy pillanat alatt.

_Szolga hoz két pohár vizet. Isznak. Félix kisiet a jobb függöny mögé._

Norrison _egy pillanatra egyedül marad, szívére szorítja kezét._ Begonia megcsal. Mily jó, hogy most más gondom van! _Kiáltva_. Kérem, Lydia!

Lydia _kidugja fejét a fürdőajtón_.

Norrison. Kérem, gratuláljon férjének helyettem is, nekem most egy perc időm sincs, tisztelt férje e pillanattól kezdve az Egyesült Automobil- és Motorgyárak elnöke! Írja fel neki, gyorsan ezt is tanulja meg: Általános Egyesült Automobil- és Motorgyárak részvénytársaság.

Lydia. Ezt is fogjuk gyakorolni. _Eltűnik_.

Norrison _magában_. Gyerünk, gyerünk, az élet megy tovább a maga útján, bár Begonia jobban fáj, mint gondoltam. _Titkárhoz_. Gyorsan, most jöhet Colleon úr.

Titkár _függönyt félrehúzva int Colleonnak, az belép, ő kimegy_.

Colleon. Alázatos szolgája, kezét csókolom, elnök úr.

Norrison. Ön ne csókoljon engem sehol, semmi érzékiség Colleon úr, szorítkozzunk a lényegre, a dolog sürgős. Milyen rangok és címek vannak önnél raktáron?

Colleon. Van most két eladó konzuli cím és egy főkonzuli. Afganisztán, Sziám és…

Norrison. Nem, nem, csak nem Ázsia. Mi van Európában?

Colleon. Sajnos, itt csak egy volt, azt tegnap eladtam. Igazán sajnálom. Szép kis délvidéki ország volt, nagyszerű klímával.

Norrison. Ha eladta, ne fecsegjünk. Mi van még?

Colleon. Mint mindig, Délamerika.

Norrison. Uruguay, Paraguay nem kell. Egyáltalán ami uay-al végződik, az nem kell. Melyik országé a főkonzuli cím?

Colleon _titokzatosan fülébe súg valamit_.

Norrison. Bravó! És az ára?

Colleon. Húszezer.

Norrison. Ön őrült!

Colleon. Elnök úr! Gondolja meg, nekem magamnak, úgy éljek, tizennyolcba van. Kétezret csak szabad keresni. Szállítom húszezerért, inkluzíve…

Norrison _felordít_. Mi?

Colleon. Inkluzíve címeres tábla és zászló.

Norrison. Mégis drága. Bátran adhatja olcsóbban, mert jó fogást csinálnak. Ebből a főkonzulból örömük lesz. Békeszerető ember. Ez nem csinál háborút!

Colleon. Sajnálom, nem engedhetek. Inkább csináljon háborút.

Norrison. Nem enged?

Colleon. C’est impossible, Monsieur le Président.

Norrison. Mi az? Egyszerre franciául beszél?

Colleon _szerényen_. A diplomáciai tárgyalások nyelve, elnök úr.

Norrison. Na elég volt. Írja fel.

Colleon. Mit?

Norrison. Az új főkonzul nevét. Dubois-Schottenburg Antal úr.

Colleon _jegyezve_. Szóval húszezer.

Norrison. Jó. A legrövidebb szállítási terminus?

Colleon. Plein pouvoirom van. Carte blanche.

Norrison. Jó. Kérem tehát a minimális idő alatt. És mint mondtuk: tábla a kapu fölé, szép ovális alakú, elsőrendű kivitelben, emailból.

Colleon. Ne inkább festve?

Norrison. Hogyne! Hogy lemossa az eső!

Colleon. Bien, bon. Comme vous voudrez, cher Monsieur.