Part 2

Norrison _ezt is feljegyezve_. Köszönöm, mindent tudok. Üljön le. _Telefonba_. Kérem kisasszony, mi van a Majestic hôtellel? Jó. Itt maradok a telefonnál. _Vár, fülén a kagylóval._

Lydia. Én csak bámulok! Ez az egész úgy kezdődik, mint egy tündérmese!

Norrison. Gyermekem, hova jutna manapság egy bankigazgató mesék nélkül.

Lydia. Dehát hogy képzeli ezt?

Norrison. Úgy, ahogy a kis Móric képzeli. Egy igazán vakmerő tervet csak úgy lehet megvalósítani, ahogy a kis Móric képzeli. Sokáig nevettek ezen a kis Móricon, de a mai világban végleg neki lett igaza. _A telefonba._ Halló! Hôtel Majestic? Itt Norrison. Jónapot. Azonnal lefoglalandó, jegyezze, két hálószoba, egy női és egy férfiszalón, előszoba, két fürdőszoba, inasszoba és komornaszoba. Számla Norrison. Jónapot. _Leteszi a kagylót._

Lydia. Ez a miénk lesz?

Norrison. Nem _lesz_. Ez már a maguké. Lakásuk nem volt. Első dolog, hogy legyen lakásuk. _Antalhoz_. Érti?

Antal _tiltakozva_. De bocsánatot kérek, mért költözködjem én egy fényes szállodába? Van nekem egy szerény, de tiszta szobácskám. Az én nevem…

Norrison. Az ön neve: hallgass.

Lydia. A te neved: hallgass, te makrancos Antal. Te vesd alá magadat a mi jótevőnknek!

Antal. Ez terror! Nem hagynak szóhoz jutni?

Norrison. Nem, fiam. _Másik telefonkagylót vesz fel._ Kössön össze a menetjegyirodával. _Ismét vár, fülén a kagylóval._ Napoleon is a kis Móric tanítványa volt. Mindent úgy csinált. Hogy kell a világot meghódítani? Meg kell verni az ellenséget. Hogy kell megverni az ellenséget? Minden csatát meg kell nyerni. Pont. De a kis Móric csak nagystílű embereknek való mester. Nekem: ideálom! _A telefonba._ Halló Menetjegyiroda? Itt Norrison. Jónapot. Kérek jövő szombatra, tizennyolcadikára két jegyet és két hálókocsit, első osztály, Sankt-Moritzba. Jegyezze tovább. Három darab másodosztály. Ezek közül az egyik hálókocsival.

Lydia. Nem értem.

Norrison _hadarva_. Maguk utaznak titkárral, komornával, inassal. Titkár fekszik. Komorna és inas ülve alszik. _Telefonba_. Halló! Utasok nevét később telefonálom meg. _Lydiához_. Tehát jövő szombaton indulás.

Lydia. Sankt-Moritzba?

Norrison. Igen.

Lydia. Miért?

Antal. Úgy van. Miért?

Norrison. Meg fogják tudni.

Lydia. És mért titkolja a nevünket?

Antal _tiltakozva_. Én azt is…

Norrison. Ön azt is meg fogja tudni. _A telefonba._ Halló, kérem, kérje azonnal interurbán dringend Sankt-Moritzot, Villa Carlotta.

Antal. De bocsánatot kérek, mégis csak szeretném tudni, hogy mért utazom én oda, titkárokkal meg inasokkal. Azt se tudom, hol van az.

Lydia. Majd megtudod, ha ott kiszállsz. És most aztán igazán egy szót se halljak, te Antal, mert különben te nem leszel készen egy óra alatt!

Antal. Hát ha még beszélni se hagynak, akkor én azonnal vissza…

Norrison. Azonnal vissza, mégpedig a függöny mögé! És ott várjon. Meg ne lássa önt itt valaki ezzel a külsővel.

Antal. Én nem szégyellem magam a ruhám miatt, kérem, senki előtt a világon! _Önérzetesen_. Én egy tisztességes…

Lydia. Te egy tisztességes ruhát kapsz és addig szó nélkül bemégy oda, ahova a mi jótevőnk mondja. Vagy szeretsz, vagy nem szeretsz! Értetted?

Antal. Te terrorizálsz engem!

Lydia. Igenis én terrorizállak! Mars be a mellékhelyiségbe!

Antal. Zsarnok nő. Csak ne szeretném annyira! _Bemegy a függöny mögé._

Norrison. Nagyon helyes. Csak erélyesen. _A belépő három gyorsírónőhöz._ Jónapot Posner kisasszony, Brasch kisasszony, Petrovics kisasszony. Posner és Brasch kisasszonyok gyorsan ide hozzám. _Az íróasztal két végére mutat, jobbra és balra, ahova a hölgyek rögtön le is ülnek._ Petrovics kisasszony tartalékban lesz itt a kis irodában. _Írásközben, oda se nézve._ Posner kisasszonynak új ruhája van, Brasch kisasszony frissen van ondulálva és Petrovics kisasszonynak ki van sírva a szeme. Gyerünk tovább. _Telefonkagylót vesz. Mialatt Petrovics kimegy az irodába._ Kérem, kössön össze rögtön Michael és Társa divatárussal. _Leteszi a kagylót._ Írja Posner kisasszony. _Diktál_. «A Szocialista Párt tisztelt Vezetőségének, helyben. Tisztelt Pártvezetőség!» _A bort hozó szolgához._ Mutassa a vignettát. Jó. Töltsön be óvatosan. _Szolga tölt._ «Tisztelt Pártvezetőség!» _Telefon csenget._ Bocsánat. _Telefonba_. Halló! Michael divatárus? Itt Norrison. Jónapot. Jegyezze kérem. Nyakbőség harminckilenc, cipőszám negyvenkettő, fejbőség ötvenhét. Tíz percen belül autón küldjön ide… jegyezze pontosan… teljes fehér crepe de chine férfi fehérnemű, tehát ing… és… _Lydiához_ bocsánat… alsónadrág. Duplagallérok, alacsonyak, angol vászonból. Selyemharisnyák, több színben, mégpedig: galambszürke, galambkék, galambbarna és galambfehér. Egy csinos puha kalap. Sárga szarvasbőrkesztyű. Egy divatos shawl. Mindezt tíz percen belül ide az irodámba. Jónapot. _Leteszi a kagylót és iszik egy korty bort._

Lydia _mialatt Norrison iszik_. Ez mind az én galambomé lesz?

Norrison. Igen. _Diktálva_. «Tisztelt Pártvezetőség.» _Lydiához_. Őszintén szólva, nem ízlik nekem ez a bor, de hát Napoleon tudta, mit csinál. _Diktál_. «Tisztelt Pártvezetőség! Ezennel tisztelettel bejelentem azonnali kilépésemet a szocialista pártból…»

Antal _kinéz a függöny mögül_. Kérem, én lépek ki?

Norrison. Igen, maga lép ki, galambom. _Diktál_… «kilépésemet azzal indokolom, hogy munkásból munkaadóvá lettem.»

Antal. Én? Munkaadó?

Norrison. Igenis, maga. _Antalra mutatva, kérőleg Lydiához._ Kérem! Csináljon vele valamit!

Lydia _nagyon erélyesen_. Egy szót se beszélj! Te kilépsz és pont!

Norrison _tovább diktálva_. «Ígérem azonban önöknek, hogy elveimhez ezen új minőségemben is hű maradok.» Írja hozzá: «a lehetőség határain belül.» _A felháborodott mozdulatot csináló Antalhoz._ Nézze, fiam, mondtam már, munkaadó lesz, ne ugráljon, menjen vissza.

Lydia. Ő mondta már, ne ugrálj, munkaadó leszel, menj vissza! Gondolj nődre és gyermekedre! _Norrisonhoz, parancsolóan._ Tovább!

Antal. Én konstatálom, hogy engem mind a ketten terrorizálnak. _Kimegy_.

Norrison. Úgy van. _Tovább diktál._ Írja: alul jobboldalt «Maradtam elvtársi üdvözlettel», és vigye, gyorsan, ez azonnal gépelendő. A ruha nagyon csinos, Posner kisasszony, önnek van ízlése. _Posner kisasszony kimegy, helyét hirtelen Petrovics kisasszony foglalja el. Norrison telefonkagylót vesz fel._ Kössön össze Mercedes cipőüzlettel. _Leteszi a kagylót._ Írja Brasch kisasszony. A Golfklub mélyen tisztelt választmányának, helyben. Mélyen tisztelt választmány! Azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a mélyen tisztelt választmányhoz, hogy engem a Golfklub rendes tagjai sorába felvenni méltóztassanak.

Antal _előbújik a függöny mögül_. Engem? A Golfklubba?

Norrison. Igen, magát. Menjen vissza! Írja, jobbról alul: «Kiváló tisztelettel és sporttársi üdvözlettel.» Gyerünk! Vigye! Gyorsan! Gépelendő! Ondulálva és parfümírozva. Bravó! _Brasch kisasszony kimegy, Norrison a telefonba._ Hallo! Mi van a Mercedes cipőüzlettel? Foglalt? Kérje újra. _Leteszi a kagylót._

Kuno _belép, cédulát ad át_. Legközelebbi jó készruhaüzlet itt a szomszédban, hatvannégyes szám, Gentleman Taylor.

Norrison. Köszönöm. _Kuno kimegy._ Írja Petrovics kisasszony. «Gentleman Taylor cégnek, helyben. E sorok átadójának azonnal kiszolgáltatandó legfinomabb kész sötétkék kammgarn zakóöltöny, mondjuk: duplasoros, mondjuk: három pár gombbal, legfelső gomb kacéran nyitva. Azonkívül egy felöltő vastag téli szövetből, mondjuk: hamis gombolással, kis revers-zel, mondjuk: kékesszürke vagy szürkéskék színben. Számla Norrison.» Azonnal gépelendő. Önnek ki van sírva a szeme, kisasszony. Szakított a vőlegényével. Krisztián úrral? Ne feleljen! Mindent látok. Gyerünk, menjen, gépeljen, siessen, tempó, tempó!

Antal _belép_. De kérem szépen, abban a fényűző Golfklubban csupa grófok meg bankárok vannak! Éppen ezért…

Norrison. Éppen ezért lép ön oda be.

Antal. Nem is tudok velük golfozni.

Norrison. Hát majd ők golfoznak magával.

Antal. De kérem szépen…

Norrison _idegesen_. Ne beszéljen fiam, ne avatkozzék folyton a saját dolgaiba.

Lydia _miközben leveszi Antal fejéről a kendőt és Antal zsebébe dugja._ Te ne beszélj és te ne zavard őt. Én már látom az ő egész tervét. Ő felépít tégedet. Mint egy építész. Fokról-fokra.

Antal. Nahát kérem, most pedig…

Norrison. Most pedig rögtön átszalad ide a szomszédba, hatvannégyes szám, Gentleman Taylor, átadja az írást, kap egy ruhát, felöltözik és visszarohan, mint a szélvész.

Lydia. Közben megérkezik az új fehérneműd. Nem érted?

Antal. De hát mit akarnak itt belőlem csinálni?

Norrison. Egy elegáns vőt, édes fiam, egy finom megjelenésű urat!

Antal. Kérem szépen, ezzel szemben az én önérzetem…

Norrison. Fogja be az önérzetét!

Antal. Óriási! Képtelen vagyok egy mondatot befejezni!

Lydia. Bocsánat, de itt közbe kell szólnom. Ő nem fogad el ajándékot.

Antal. Pardon, csak nőtől nem.

Norrison. Ne beszéljünk annyit. Kölcsönt csak elfogad a Norrison-banktól? Kölcsönt, amit vissza kell fizetni?

Antal _kérdőleg néz Lydiára_.

Lydia. Hogyne! Ez egy pénzügyi művelet. Mit bámulsz a szemeddel?

Antal _haragosan_. Ezennel…

Norrison. Ezennel nyitok önnek itt a banknál egy folyószámlát. _A belépő Petrovicshoz._ Kész az írás a ruharendelésről, kisasszony? _Átvesz tőle három írást._ Köszönöm.

Lydia. Egy folyószámla nem bánthatja a te önérzetedet. Ez teljesen korrekt. Gondolj a gyermekedre!

Antal. Kérem, teljesen korrekt, én is belátom. _Magyarázólag_. Mert mi van itt?

Norrison. Itt van az írás, ezzel rohanjon a ruhaüzletbe és vissza. _A telefon csenget._ Halló! Mercedes cipő? Itt Norrison. Azonnal kérek ide az irodámba kiválasztásra néhány legfinomabb varrott, fekete sevró amerikai férfi félcipőt, szám negyvenkettő. Tíz percen belül. És a kapli kemény legyen, nehogy másnap behorpadjon. Schluss. _Lecsapja a kagylót._

Lydia. Látod, ez lesz a te új cipőd.

Antal _visszafordul_. Ne menjek talán mindjárt oda a cipőért?

Norrison _idegesen_. Nem, kérem, csak semmi iniciatíva, ezt útálom. Most átvettem a diktatúrát. Rohanjon a ruháért és vissza, mert szükségem van itt magára. Az idő múlik.

Lydia. Te csak vedd a lábadat és rohanj, ahogy a mi jótevőnk mondja. _Antal indul._

Norrison. Halt! Írja alá ezt a kilépő levelet. _Antal megfordul._

Lydia. Ne bámulj, te oktondi, írj alá mindent.

Antal. Ha az én gyermekem anyja parancsolja, mindent aláírok. _Aláír egy papírlapot és egy másik után nyúl._

Norrison. Nem, nem! Azt nem! «Levelet» mondtam, nem «leveleket!» Most meg már mindent alá akar írni! Most csak a szocialista kilépést írja alá. A kapitalista belépést a klubba majd később. Ennek megvan a maga oka. Menjen, repüljön, és vigyázzon, hogy a ruha jól álljon. _Leül és ír._

Antal. Ez a zsarnok elegánsra csinál engem, de én az én angyalomért minden áldozatra kész vagyok! _Megöleli és megcsókolja Lydiát._

Lydia. A viszontlátásra, édes galambom! _Ölelkezés_.

Norrison _írásközben felordít, oda se néz_. Elég! Schluss! Tempó, tempó! Ne búcsúzzanak! Inkább maga is menjen vele!

Lydia. Hogyne mennék az én Antal-galambommal! _Antal el._ Értse meg, kedves Norrison úr, hogy én őtet olyan nagyon szeretem. Annyi sok puha tangótáncos után ő végre egy… egy… hogy szokták ezt mondani?

Norrison. Azt nem szokták mondani, kedves Lydia, de én megértem önt. Menjen, menjen, siessen. _Lydia elrohan._ Micsoda nehéz emberek! Semmi tempó! Semmi tempó!

_Kuno az iroda felől belép._

Kuno. Három óra tíz perc.

Norrison. Szörnyű, hogy rohan az idő! Még mindössze ötven percem van! És még csak az elején vagyunk. _Átadja Kunónak, amit írt._ Ezt az utalványt Holstein igazgató úrnak. Egy új folyószámla. Kérek hozzá azonnal egy csekk-könyvet. Díszes kiállításút. Piros bőrkötés, arany nyomással. Amilyent a fejedelmi klienseink kapnak.

Kuno. Jó lesz olyan, amilyet a görög király kapott?

Norrison. Szebb nincs?

Kuno. Nincs.

Norrison. Akkor az is jó lesz. Tovább. Figyeljen, kérem. Kérek azonnal ötven centigramm tiszta magnéziumot, poralakban. Ne csudálkozzék, kérem. Írja fel: magnézium, ötven centigramm. Tovább. Kérek öt centigramm lőport. Közönséges lőport. Kérek azonkívül egy korsót, tele sósvízzel. Ne csudálkozzék kérem, egy korsót mondtam sósvízzel. Magnézium, korsó, sósvíz, lőpor. Nem értem, mi van ezen csudálkozni való?!

Kuno. Oh semmi, elnök úr. _Az iroda felé el._

_Titkár belép._

Titkár. Dr. Pinsky jogtanácsos úr. _Kimegy_.

Pinsky _belép_. Alázatos szolgája.

Norrison. Helyes, hogy ön az első az urak közül, akiket kérettem. A dolog sürgős. Életbevágó. Magyarázat önnek sohasem kell, ez egyik előnye. Hogy van kedves felesége? Szíveskedjék azonnal diktálni egy okiratot, amelyben gróf Dubois-Schottenburg, anyagszertárunk nemes öreg gondnoka fiává fogadja, a törvényes formák közt adoptálja, jegyezze kérem, Fusz Antal, F, u, s, z, Antal urat. _Félrehúzza az irodafüggönyt._ Tessék ide bevonulni és rögtön diktálni Brasch kisasszonynak, aki frissen van ondulálva. Vagy Posner kisasszonynak, akinek szép ruhája van. Ön nagyszerű színben van, pirospozsgás!

Pinsky. Igen magas lázam van, elnök úr, azért vagyok piros! _El._

Norrison _magában_. Olaj, olaj, de nem sikerült. _A belépő titkárhoz._ Nos?

Titkár. Michael divatárus. _Kimegy_.

Divatárus _szakállas ember, skatulyákkal belép, diadalordítással._ Jónapot. Itt vagyok a fehérneművel.

Norrison. Mit ordít? Mért ordít?

Divatárus _suttogva_. Boldog vagyok, hogy elnök úrnak végre megint a mi cégünknél tetszik rendelni! Boldog vagyok!

Norrison. Hát legyen boldog valamivel halkabban és menjen be ide a toiletteszobába, várja meg az illető urat, aki mindjárt itt lesz. _Az induló divatárushoz._ Halt! Vigyázzon! Ott bent van egy borbély, akinek az az utasítása, hogy az első urat, aki belép, borotválja meg. Világosítsa fel, hogy nem ön az az úr és semmiesetre se hagyja magát tőle megborotválni, bármily erőszakosan lépne is fel önnel szemben. Mehet. _Divatárus el._

Titkár _belép_. Osso úr. _Kimegy_.

Osso _belép_. Jónapot.

Norrison. Jónapot, Osso úr. Parancsoljon rágyujtani. Hogy van kedves felesége? Üljön le és várja meg Ciring és dr. Wolff urakat, és ha azok megérkeznek, akkor hármukhoz, mint végrehajtó bizottsághoz lesz egy sürgős kérésem. Hogy van kedves felesége? _A belépő Kunóhoz._ Nos, kisasszony?

Kuno _belép, mögötte Szolga korsóval_. Itt a csekk-könyv elnök úr. Ez a legszebb, ami volt.

Norrison. Oda a levelekhez.

Kuno. Igenis, elnök úr. – Ez pedig a korsó, sósvízzel.

Norrison. Oda! _Asztalkára mutat._ Hol van a magnézium? És a lőpor?

Kuno. Azonnal itt lesz mind a kettő.

Szolga _odateszi a korsót_.

_Kuno balra, Szolga jobbra kimegy._

Osso. Köszönöm kérdését, jól van.

Norrison. Tessék? Mi van jól?

Osso. Már kétszer tetszett kérdezni, hogy van a feleségem.

Norrison. Ja úgy! Igen!

Osso. Jól van, hála Istennek.

Norrison. Na ennek nagyon örülök.

Osso. Ön végtelenül kedves, elnök úr.

Norrison _magában_. Olaj, olaj.

Osso. Elnök úrban megvannak a lángésznek olyan tulajdonságai is, amelyek…

Norrison. Kedves Osso úr, ön hízeleg. Ezt kérném mellőzni, mert ez sok időt vesz el. Naponta átlag harminc hízelgés à két perc, ez egy egész óra. Ez egy évben két hét. És az nekem nyaralásra kell.

Titkár _belép_. Ciring úr. _Kimegy_.

Ciring _belép_. Jónapot.

Norrison. Jónapot, kedves Ciring úr. Üljön le. Gyujtson rá. Hogy van kedves felesége? Osso úr majd informálni fogja önt. Bár még ő sem tudja, miről van szó. A lényeg az, hogy a dolog sürgős. _Ciring leül._ Olyan piros Ciring úr. Csak nincs láza?

Ciring. Isten ments. Sohse volt.

Norrison. Hát mitől piros?

Ciring. A jó egészségtől, hála Istennek.

Norrison. Téves olaj. Nem baj.

Ciring. Köszönöm a kedves érdeklődését, elnök úr.

Divatárus _belép a fürdőajtón_. Kérem, én nem bírok azzal az emberrel. Erőszakkal meg akar borotválni.

Norrison. Bravó! Íme, embereim megbízhatósága!

Divatárus. De ha elnök úrnak parancsolni tetszik, én meghagyom magamat…

Norrison. Nem, nem! _Az ajtón beszól._ Édes fiam, nem ez az úr az. Az ezután következőt borotválja meg! _Divatárust visszatolja a fürdőbe, rácsukja az ajtót._ Életem egyik legnagyobb büszkesége, uraim! Embereim abszolút megbízhatósága. _Beszól az irodafüggöny mögé._ Nos, halad a munka, jogtanácsos úr?

Pinsky _hangja_. Azonnal megleszünk!

Norrison. Íme, itt is klappol minden! _Iszik a vörösborból._ Hiába, jó gép nélkül a legjobb gépész sem ér semmit.

Titkár _belép, bebocsátja Antalt és Lydiát, ő kimegy._

_Antal elegánsan öltözve, karján felöltő._

Norrison. Ah, van szerencsém, kedves barátom. Mutassa magát. Jó. Forduljon meg. Jó. Kérem, fáradjon be azonnal ide, itt már várják önt.

Antal _a felöltőt mutatva_. Gondolja, hogy ez a szín elég divatos?

Norrison. Gondolom! Parancsoljon ide be. _A fürdőszobára mutat, ahova Antal rögtön be is megy._ Lydia kérem! Bocsánat uraim! _Félrevonja_. Gratulálok, ő olyan elegáns, mint a walesi herceg! A sorrend ugyan kissé furcsa: ruhája már van, inge még nincs, de nem baj. Kérem, menjen be maga is vele, benn van borbély, fehérnemű, ing, gallér, nyakkendő, öltöztesse fel. Időtartam: két perc.

Lydia. Ön olyan, mint egy tündérkirály, Norrison úr.

Norrison. Köszönöm, ön olajoz, erre nálam nincs szükség. _Otthagyja_.

Lydia _bemegy a fürdőszobába_.

Norrison. Nos, uraim, az önöké vagyok.

Titkár _belép_. Dr. Wolff úr. _Kimegy_.

Norrison. Ah, hozta Isten, dr. Wolff. Üljön le. Nem kínálom szivarral, ön nem dohányos.

Wolff. A gyomrom miatt, elnök úr. Ne haragudjon, de amint szívok, olyan erős émelygést kapok, hogy…

Norrison. Pardon, én nem tettem önnek szemrehányást. Én csak konstatáltam.

Wolff. De meg kell indokolnom…

Norrison. Dehogy kell. Arra nincs idő. Szóval, most így együtt van a bizottság. Tisztelt uraim! _Az urak felállnak._ Villámgyors elintézésre van szükség. Perceken belül szerződtetni kell az Egyesült Automobil- és Motorgyárak igazgatójává Félix úr helyére az én jelöltemet. Egy urat, akinek azonnali kineveztetése nemcsak bankomnak életérdeke, hanem – fájdalom – családomé is.

Osso. Oh! Oh! ⎫ ⎪ Ciring. Oh! ⎬ _Egyszerre_. ⎪ Wolff. Oh! Oh! ⎭

Norrison _meghatottan_. Igen uraim, nem túloztam. Köszönöm barátságukat. _Kezüket fogdossa._ Ügyes formát és villámgyors elintézést kérek. Egy kis információ: a férfi, akit e magas állásba kell helyezni, veje, _hangsúlyozza, veje_ egy hatalmas amerikai cégnek, amelyet most nem nevezek meg. Akik üzleti és családi viszonyaimat ismerik, könnyen ki fogják találni. _A három úr szolgálatkészen morog._ Semmi indiszkrét mormogás, uraim. Vonuljanak vissza… _A tanácskozóteremre mutat._ Van megjegyzés?

Osso. Csak egy. Mi lesz Félix úrral, a mostani igazgatóval?

Norrison. Már ide van rendelve. Le fogom mondatni. _A tanácskozóteremre mutat._ Tessék, uraim.

Wolff. Nagyon kérem, ne haragudjék a miatt az ungusztiőz gyomordolog miatt… Én csak óvatosságból mondtam, mert ha rámjön az az émelygés…

Norrison. De drága Wolff úr, ne részletezzük ezt ennyire, nekem az ön émelygése momentán nem fontos. _Iszik a borból. A három úr bemegy a tanácskozóterembe._

Titkár _belép_. Gróf Dubois-Schottenburg. _Kimegy_.

Dubois _belép_. Legalázatosabb szolgája igen tisztelt elnök úr, drága és kegyes jótevőm.

Norrison. Hozta Isten, nemes gróf. Köszönése szép volt, de hosszú. Üljön le. A dolog végzetesen sürgős. Gróf úr, ön tavaly volt szíves adoptálni egy protezsémet.

Dubois. Úgy van.

Norrison. Nemcsak mint bankunk toll- és ceruzaraktárának parancsnokához, akinek végső nyomorában úri foglalkozást és biztos kenyeret adtam, hanem mint barátomhoz, érti? barátomhoz is volna egy újabb, hasonló kérésem.

Dubois. Hasonló?

Norrison. Úgy van. Most van egy másik protezsém, nemes gróf, akit önnek szintén rögtön adoptálni kell. Hogy viselhesse a szép és ősi Dubois-Schottenburg nevet. A törvényes kellékek megvannak. A jogtanácsos úr már diktálja az ön nyilatkozatát.

Dubois. Az én nyilatkozatomat?

Norrison. Úgy van. Ön ezt azonnal aláírja és máris van egy második fia, öregkorának újabb támasza. Rövid válasz?

Dubois. Nem tehetem.

Norrison. Miért?

Dubois. Már nevetnek rajtam úgyis.

Norrison _fenyegetőleg_. Még mindig jobb, ha nevetnek önön, mintha sírnának.

Dubois. Ez fenyegetés?

Norrison. Értse, ahogy akarja.

Dubois. Más kérése sincs?

Norrison. Nincs.

Dubois. Csupán ezért hivatott?

Norrison. Igen.

Dubois _feláll_. Akkor… nagyon sajnálom…

Norrison. Szóval mennyit kér?

Dubois. Tízezret.

Norrison. Sok. Engedjen.

Dubois. Nem. Tízezer.

Norrison. Legyen olcsóbb. Egy szép, egészséges fiú.

Dubois. Tízezer.

Norrison. Egy jó fiú, aki tiszteli az apát.

Dubois _kegyetlenül_. Tízezer.

Norrison. Ha ön beteg lesz, ez ápolni fogja.

Dubois. Tízezer!

Norrison. Az ön temetésén zokogni fog és három hónapig gyászt visel.

Dubois. Tízezer!

Norrison. Hathónapi gyász!

Dubois _könnyet törölve_. Kilencezerötszáz.

Norrison. Na végre! De még mindig sok!

Dubois. Pardon, elnök úr… az én családomban van egy albán trónkövetelő!

Norrison. Ezzel együtt maximum ötezer.

Dubois. Mikor?

Norrison. Mit mikor?

Dubois. Mikor kapom a pénzt?

Norrison. Amint aláírja a nyilatkozatot.

Dubois _mohón_. Hol az a nyilatkozat?

Norrison. Várjon, várjon az Istenért, türelem! Micsoda sietség!

Dubois. Ön mondta, hogy sürgős.

Norrison. _Nekem_ sürgős, de nem önnek. _Leül és ír._

Kuno _belép_. Három óra húsz perc.

Norrison. Köszönöm.

Kuno. És itt a magnézium. _Két kis csomagot mutat._ Ez pedig a lőpor.

Norrison. Kérem, bontsa ki a csomagokat, keverje össze a magnéziumport a lőporral és a keveréket öntse arra a kis bronz hamutartóra ott a sósvízzel telt edény mellett. _Tovább ír. Kuno ezt megteszi és kimegy. Dubois-hoz ezalatt._ Ráadásul kap májusban egy szép kis unokát.

Dubois. Köszönöm, elnök úr.

Norrison. Nem tőlem, nem tőlem. A fiától. És a jövőre nézve előjegyzésbe veszem, kedves gróf.

Dubois. Pardon, többet már nem adoptálok, még ha éhenhalok, akkor sem.

Norrison. De esetleg – nősül?

Dubois. Azt mindig nagyon szívesen.

_Antal felöltözve kilép a fürdőszobából, mögötte jön Lydia és divatárus._

Lydia. Két perc pontosan.

Norrison. Nagyszerű! _Mialatt aláírja a divatárus számláját._ Ezt a számlát prezentálja lent a pénztárnál. _Feljegyez valamit._

Divatárus _suttogva_. Végtelenül köszönöm. Mikor bejöttem, azért voltam oly hangos, mert a boldogságtól kicsordultam.

Norrison. Egy szót se, mars vissza a boltba.

Divatárus _suttogva_. Ajánlom magamat. További becses megrendelését elvárva, maradtam tisztelettel. _Hajlongva el a bejáratajtón._

Lydia. A borbélyt mellőztük, mert az ő bőre szép síma. _Megcirógatja_. Nemcsak az arcán. Mindenütt. De a borbély nem akar elmenni, még most is bent vár nagyon mérgesen egy éles késsel.

Norrison _nevetve_. Az én embereim! _Boldogan néz végig Antalon._ Antal, bemutatom önt Dubois-Schottenburg gróf úrnak, akinek ön tíz perc mulva elkezdi viselni a nevét.

Antal. Miért?

Norrison. Mert ő adoptálta önt. Ön az ő fia.

Antal. És én viseljem…

Lydia. Te viseld azt, amit ő mond!

Antal. Mi az? Megint nem engednek szóhoz jutni?

Norrison és Lydia _egyszerre_. Nem!

Lydia. Hagyd már abba ezt a belebeszélést! Nézd csak! Te mindent viselni fogsz, amit mi parancsolunk teneked. És én téged folyton szorgalmasan jutalmazgatni foglak.

Norrison. Fiú és atya, gyorsan öleljétek meg egymást. _Dubois megöleli Antalt._ Most pedig gróf úr, rohanjon ide az irodába és írja alá az okiratot. _Hangosan_. Az okirat!?

Pinsky _belép_. Már készen van. _Dubois bemegy az irodába._

Norrison. És az ön láza?

Pinsky. Harmincnyolc öt tized.

Norrison. Menjen azonnal haza, könnyelmű ember!

Pinsky. Nem megyek, elnök úr. Nagyon kedves, de még rengeteg dolgom van. Ajánlom magamat. _Visszamegy az irodába._

Norrison. Micsoda hős! Egy igazi hős! _Íróasztalnál ül, ír._

Lydia _felír valamit_.

Norrison. Mit ír gyermekem?

Lydia. A mi új nevünket, hogy el ne felejtsem.

Antal. De bocsánatot kérek, hogyan lehetséges az, hogy én letegyem az én családi nevemet?…

Norrison. Ne zavarjon, kérem!

Lydia. Ne zavard a diktátort! – Mutasd magadat. _Boldogan nézi._ Ah, de érzéki látvány vagy így, mint elegáns és nyegle férfi. Én azt hiszem, hogy én ezért téged soronkívül is jutalmazni foglak.